Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-28 / 227. szám

Gusztáv továbbra is hódit Legyen-e Ostoroson barlangműzeum? Gusztáv folytatja hódítása- it.^ Ezúttal Spanyolországban tűnt fel: a spanyol televízió tizenhárom héten át heti 2—2 Gusztáv-epizódot sugá­roz. A népszerű rajzfilmsorozat 26 epizódját idén már meg­vette Kuba, Angola. Dánia, és Svájc olasz nyelvű tv- adója. 1978-ban nyolc or­szág tv-társaságai, illetve moziforgalmazói vásárolták meg a Gusztáv-sorozat vetí­tési jogát. (MTI) Virágpompában a Mecsek A Mecsek vidékén virág­pompát öltöttek a fák és a cserjék. A déli fekvésű tá­jon r*-em ritkaság a növények másodvirágzása. A most ta­pasztalható tömeges őszi vi­rágnyílás azonban rendkívüli jelenségnek számít a Me_ csekalján is. Sokan azt tart­ják: az őszi virágzás a hosz_ szán tartó, meleg őszt jelzi. A valóságban a másodvirág­zás nem prognózist ad, ha­nem a már lezajlott időjárá­si folyamatok következmé­nye. Akárhogyan is jött lét­re a gazdag másodvirágzás, tény, hogy páratlanul érde­kes látványt nyújt. KÜLÖNÖS tanítóhely az egri Kőporos-dülő. Holdfé­nyes szépségű, elhagyott kő­bányák sorakoznak erre, csúcsos oromzatuk még nap­pal is azzal a derengő vilá­gossággal emelkedik a ma­gasba, mint amikor az igazi estéli hold kél fel a kistá- lyai völgy fölött. Ezek a fe­hér mészkőfalak voltaképp az Almagyar-vonulat része­ként zárják le kelet felől a völgyet. Valamely primitív nép kegyeleti helyként tisz­telné ezeket a régi bányá­kat, de bennünket, mai em­bereket is az ősök, az építő elődök tiszteletére intenek. Ha valaki biblikus hangu­latban fogalmazná, bizonyá­ra így írná: Szent hely ez, mert innen vétetett a város teste. Ami innert hiányzik, abból lettek „kulcsos” Eger város falai, évszázados épü­letei. Innen indult el a vá­ros, mert a hegyek engedel­mesen odaadták kemény kin­csüket az ember építő akara­tának és lett belőlük kisded ház és fényes palota. A bányák kimerültek, az építészetben a számoskő he­lyét a tégla foglalta el, terü­letüket gaz nőtte be. Legfel­jebb szegény és élelmes ci­gányasszonyok törték porrá a még fellelhető morzsalé- kot és súlyos háti kosarak­ban, „hátyikban” hozták a városba a kőport, amely ki­Borsos Miklós érmei a Hatvani Galériában A képzőművészeti világ­hét megyei programjának egyik kiemelkedő eseménye az a kiállítás, amelyet Bor­sos Miklós Kossuth-díjas, ki­váló művész érmeiből ren­dezett a Hatvani Galéria, bemutatva másfél száz alko­tást. szinte mindent, amit e műfajban az idős mester életre keltett. Miként Végvá­ri Lajos műtörténész egyik írásában megjegyzi: aligha van még egy magyar szob­rász, aki egyforma tisztelet­tel és csodálattal fogadja magába az ókori kelet, a gö­rög archaikus kor, a római portréművészet, majd Mi­chelangelo, Picasso és Arp alkotásait, mint Borsos. Er­re különleges emberi ké­pességek predesztinálják. Higgadtság, türelem és el­fogulatlanság tágítja ki mű­vészeti érdeklődésének hori­zontját. Nincsenek stiláris előítéletei, készségesen elis­meri á személyes teljesít­mény értékeit, mert nagysze­beni indulása, győri arany­műveskedése, majd főiskolai tanulmányai és a nagyvilág­ban tett utazásai után maga is arra törekedett, hogy sa­ját módján bontakoztassa ki adottságait, végigélve és tu­datosítva az önmagában szunnyadó képességeket. Miben gyökerezik még a sajátos borsosi életmű, hová vezethetők vissz-, a Hatvani Galériában felsorakoztatott érmek? A nagyszebeni hava­sok monumentális vonulatá­nak árnyékában elterülő százs városka urbánus civili- záltságával hagyott elsőként mély nyomokat emlékezeté­ben, továbbá sikeres-küzdel­mes életútja során minden­kor kisejlett művészetéből a rendkívüli szelekciókészség, valamint az a tény, hogy a mesterember szakmai tudása felől érkezett el a képzőmű­vészethez Innen adódik pél­dául. hogy gyakorta fordul plasztikaiban is természeti témákhoz, amint az „Tihany bűvöletében” éremsora -ta­núsítja. Innen eredeztethető, hogy szinte sohasem téved, amikor a választott téma jellegének és mondandója sajátosságainak megfelelően választ anyagot szobrához, s dönt arról egyben: sommázó, elvont, vagy részletező le­gyen az anyagból kialakított mű­Borsos Miklóst gondolatai­nak, élményeinek gyors rög­1979. szeptember 28., péntek zítésében segíti kitűnő rajz­készsége. A Hatvani Galéria első tájfestészeti biennáléján például rézkarcaival érde­melt ki aranydiplomát. S a vonal iránti érzékenységének, grafikai készségének bizony­nyal szerepe van az érmé- szet iránti érdeklődésében, aminek olyan mesterdarabjai láthatók mostani összefogla­ló kiállításán, mint Nagy Balogh János-, Csontvári-, Picassó-portréja, vagy ön­magáról mintázott, egyszerű vonalvezetésű műve, amely­nek hátlapja — kifejezve szinte az összeforrottságot, a hitvesi gondosság szerepét — tihanyi tájat villant elénk. Mint ezekből is kitűnik, ér­meinek, e félreismerhetetlen kis remekeknek jelentős ré­sze a művészeti hagyomány nagyjai iránti tisztelet kife­jezője mesterünknél. De a tárlatlátogató ugyanekkor arról is meggyőződhet, hogy a művész hasonló érdeklő­dést tanúsít a zene, a líra, a tudomány kiemelkedő egyé­niségei' iránt, s feltétlen tisztelője nemzeti történel­Borsos Miklós: Picasso műnk alakjainak, amiről Dózsa, Széchenyi, éremport­réi nyújtanak bizonyságot. Fontos, érdekes még fel­jegyeznünk e tárlat kapcsán a művész technikai kivitelező módját. A folyamatot, aho­gyan érmeit világra segíti! Borsos az éremkészítés an­tik tradícióját folytatja, vé­séssel alakítva a negatívo­kat, ami által mindenkor tiszta rajz és a pénzekre em­lékeztető lapos mintázás jön létre, miként ez szinte vala­hány kiállított munkáján el­lenőrizhető. A Hermán Ot­tó Múzeum tulajdonát ké­pező anyagot egyébként hasznos fotósorozat egészíti ki, bepillantást engedve a mester életébe, illetve felna­gyítva tárva elénk az apró művek részletszépségeit. (m. gV.) válóan alkalmas volt vasból való edények súrolására. Még a két világháború közt is lehetett hallani az asszonyok hosszú kiáltását a szűk ut­cák között: Kőportvegye­nek...! Egészen addig, míg a vegyipar kitalálta azokat a mosószereket, amelyek a vasat is megtisztították, de a zománcos edényen sem bántották a zománcot. AZ UTÓBBI évtizedben megelevenedett a tájék a fe­hér falak tövében. A kis­kert-mozgalom megtöltötte néppel az elhagyott földeket. Itt hat lépés szőlő, ott egy öklömnyi gyümölcsös, amott egy ölelés (öl?) földieper. S majdnem minden kistulaj­donos elkészítette tenyérnyi nyaralóját. Amerre a szem ellát, a legváltozatosabb megjelenésű faházak, szer­teszórva a képben. Akad olyan fecskefészek-építmény is, amelyet egy kiugró pár­kányon helyeztek el, lépcső ível a párkány széléig. Üdü­lőtelepet létesített itt a szor­galom, s a kedvtelés. És nemcsak itt. Valamikor a szegénység faluövezete vette körül a belvárost. Az új rendszer jórészt már felszá­molta a peremházakat, s most szélesebb karéjban hétvégi üdülőtelkek, üdülő­házak környezik az egész városi települést, a Szépasz- szony-völgytől a baktai ha­tárrészen, s az Eged alatti Hergyimó-dülőn át a Kőpo­rosig. Persze nem mindenki épít ilyen vagy olyan cifra háza­kat. Molnár Józsi bácsi, nyugdíjas lévén, belefúrt az irdatlan kőfalba és apró, for­más barlangi üdülőt alakí­tott ki, abból vigyázza, ho­gyan érik a három-négy csa­torna szőlő. Van ilyen bar­lang-üdülő több is, nyáron lenge függöny, télen komoly ajtó teremt bennük zárt vi­lágot. Molnár Józsi bácsié különben két helyiséges. Az elsőben szép régi cserepek sorakoznak a kályha társa­ságában, a másik, a belső, kövér hordót rejt, vidám po­harakkal. Ide kellett kijön­ni, mert Molnár Józsi bácsi­nak fontos mondanivalója van, amit itt lehet a legal­kalmasabban elmondani. — Az úgy volt — mond­ja —, hogy nem is olyan ré­gen egyik ostoros! ismerő­söm felpanaszolt valamit. Ej­nye, a fene a jó dolgodat, nem restelled magad? Ré­gen barlanglakásban laktál, most szép házban lakói — mondtam neki. — Valamikor én is laktam Ostoroson, fogtam magam, mérgemben összeírtam azo­kat a családokat, azok ne­veit. akik valamikor, még a két háború közti időben is barlanglakásban laktak. Százhetven név van itt fel­írva a papíron, mert eny- nyien voltak. Most már csak két öreg lakik, akik már nem tudnak megválni a megszokott helytől. — Aztán eszembe jutott valami. Az egyik barlangla­kást azonmód kellene beren­dezni, ahogyan évtizedekkel ezelőtt benne élt a család. Afféle múzeumra gondolok, ahol ennek a tájnak a jelleg­zetes vonásai, főképp a régi lakásviszonyok meg lennének őrizve, örökítve, tanulságul az utánunk következőknek, mert a rosszat szeretjük ha­mar elfelejteni. Én gyakran láttam ilyen lakást, ponto­san be tudnám rendezni, csak a helyet kellene kivá­lasztani, ahol a kis múzeum könnyen megközelíthető len­ne. A volt barlanglakók név­jegyzékét szívesen bocsátom azok rendelkezésére, akik ^ilyesmivel foglalkoznak, .ta­nulmányt is lehet írni róla. ENNYIT VALL munkájá­ról Molnár József nyugdíjas. Hát még, ha azt is ki lehet­ne deríteni, mi lett a hajda­ni barlanglakosokból, hová lettek, hol dolgoznak, ho­gyan gyarapodtak. Ámbár az is lehet, hogy 'azt is kikutat­ja. Ha már ilyen pontos, sok­féleképp boncolható szociog­ráfiai felmérést készített. Csak úgy. Méregből. Az ostorosi barlangmúze­um ügyét pedig tisztelettel átadjuk az illetékeseknek azzal, hogy valósítsák meg. Érdemes. Selejt A selejt tulajdonképpen használhatatlan használati ér­ték. A selejt — valamennyien tudjuk — elpocsékolt anyag, elfecsérelt idő és használhatatlan termék. A selejt elleni har_ cot állandóan folytatjuk, de a jelek szerint nem elég haté­konyan és eredményesen, mert selejtnek minősíthető ter­mék, selejtesen végzett munka még mindig van. Öreg szakival, kitűnő munkással beszélgetünk. — Milyen tényezők okozhatják a selejtet? — A rossz anyag, a kevés idő és legfőképpen az ember. Ezúttal tulajdonképpen nem is a gyári selejtről folyik a diskurzus, sokkal inkább a lakossági szolgáltatásokról esik szó. — Mi a szakmája? _ , , — Vízvezeték-szerelő. •' * — Mit tart a munkájáról? ’ Eltűnődik, vakargatja őszbe csavarodó fürtjeit: — Nézze! A mi szakmánk egy nagyon keresett szakma. A jövőben pedig még inkább az lesz. Ahogyan szaporodik, bővül a hálózat, annál több vízvezeték-szerelőre van szükség. — Mondjon valamit a saját munkájáról! — Inkább a brigádról beszélnék szívesebben. Hosszú évek óta szocialista brigád vagyunk. Tulajdonképpen egyet­len komoly elhatározásunk van, amelyből egy jottányit sem engedtünk az elmúlt években: Ha már csináljuk, csináljuk meg rendesen! Mert ugyebár, össze lehet vágni a munkát, egy ideig még a víz is folyik, de aztán... A napokban este későn kétségbeesve jön a szomszéd: — Lajos bácsi! Jöjjön már! Most csinálták a vezetéket, és lassan elönti a konyhát a víz. Szétszedem az eresztéket, nézem a muffot, a kóctömítés sehol! Képzelje el! Tömítés nélkül vasra csavarta a vasat az a semmirevaló. — Bizony! A selejtes munka bosszantja az embereket. Az öreg szaki erre a megjegyzésre már rápöffent a pi­pájára és felemlít néhány esetet: — Tudja! A fiamék maszekkal parkettáztattak. Ilyen szép lesz, olyan szép lesz — ábrándoztak — és háromnapi fűtés után úgy mozogtak a parketták, mint a dominók. Elmentem a parkettáshoz, és cipeltem a fiamékhoz: — Nézze meg ezt a munkát, a keserves mindenségit a világnak! — Ja, kérem! Nedves volt a fa . 1 — Miért nem vetetett szárazát? Miért nem figyelmez­tette ezt a szerencsétlen fiatal párt, hogy ne verjék bele a pénzüket rossz anyagba? Két hosszú szippantás közben rám kérdez: — Látott-e már olyan cipőt, amelyiknek két nap múlva levált a talpa? Ugye látott? És olyan tv-t, amelyiket hete­kig a Gelkába hordanak? Vagy olyan tapétát, amelyik... Olyan lakást, ahol ... — Ugye, most már megérti, hogy a mi brigádunk miért nem végez rossz munkát? Ha nincs elég idő rá, vagy nem megfelelő az anyag, inkább semmit! Minket senki ne szidjon és senki ne emlegesse tiszteletlenül az édesanyánkat. Egy­szerűen, és csupán erről van szó ... Dr. Kapor Elemér Szalay István 20. Ám Bagi Dani még most is sírt, a nagy öröm közepet­te is, vitte szíjon lógatva a véres rohamsisakját, ég ká­romkodott, és sírt... iste­nem, ezt azért halottaktól neon is lehet annyira zokon venni... * Hanem az Astoria ablaká­ból derékig kihajolt Stamm­ler Frici, és lekiáltott neki a tömegbe: Ébresztő András, jönnek... ! És akkor tudta, hogy most már neki fel kell ébrednie, és fel is ébredt. Aranka most olyan jó nyu­godtan, mélyen aludt. Csak akkor riadt fel, amikor ő már a derékszíját csatolta, — András! * Nyúlt is utána, mint a kisgyerek, akitől elvettek valamit, repked tette az üre­sen maradt ujjait. • — El kell mennem Aran­ka. — Ne menj el, András! — Mit csináljak, katona vagyok. — De hiszen most már nemsokára elkezdődik. Ér­zem. Azt akarom, hogy mel­lettem légy. Odament, odadugta hozzá az arcát. — Kérek engedélyt, hogy visszajöhessek. Azonnal ké­rek engedélyt. De most oda kell mennem. — Istenem, istenem.. 1 — Jólvan, na, hát jól van, hallgass rám, kedvesem, Arankám, hiszen mondom, hogy nemsokára visszajövök. De Aranka sírt. Sehogyan sem bírta már visszatartani a sírást. — Aranka, Aranka, mit csináljak? Ez a mi hadsere­günk, és én katona vagyok. — Jól van — mondta ak­kor Aranka. — Menj csak, hiszen nem is azért sírok. Teneked el kell menned, hát elmégy. Énnekem meg sírni kell, hát sírok. Felegyenesedett, sóhajtott. — De nagyon siess vissza! Ugye, sietsz, András? Na­gyon-nagyon siess! — Sietek, Aranka. Ügy sietek, ahogyan csak sietni lehet. András az iskolaudvaron Czaunerrel találkozott. — Stammler? — kérdez­te. — A századparancsnok a térképet tanulmányozza — közölte az komoly képpel. — Ne bántsd! — mosolyo- dott el András. — Rendes gyerek. — Rendes hát. Téged is hogy elengedett szülni. Na, mondd már, hogy mi van?! — Vissza kellene mennem. Egész éjjel ott volt a bába... Szóval most már akármelyik pillanatban... — Na, gyere, bekísérlek hozzá! Ügyig kíváncsi va­gyok, kisütött-e már vala­mit? Felmentek együtt; benyi­tottak a tanterembe. Stammler Frigyes fenn ült a katedrán, háttal a pa­doknak, és nádpálcával a ke­zében, Európa térképét ta­nulmányozta. — Gyere, András, gyere! — pillantott hátra az ajtó­nyitásra. — Nézd, micsoda térképet találtam! Ülj csak ide mellém!... Az ám, Jós­ka, mi van a fogollyal? — Jelentem — Czauner összevágta a bokáját — pa­rancsodra átvittük a zászló­aljhoz, még az éjjel. — Hogyhogy, te tán ki se hallgattad? — kérdezte And­rás. — Dehogyisnem, mit kép­zelsz?! Éppen azért küldtem sürgősen át, mert nagyon érdekes dolgokat mondott. Hát erre András is kíván­csi volt; végtére ők hozták a nyelvet. Hogy vajon mi ér­dekeset mondott? — Igazán? Szedtél ki be­lőle valamit? — Kijelentette, kérlek szé­pen, hogy nemsokára vége lesz a háborúnak. Az ántánt egész erejével minden oldal­ról megindult. Magyarorszá­got feldarabolják, semmi sem marad belőle. Hát ez csak elég érdekes, nem? — Na lám — mondta András, és odatámaszkodott Stammler mellé az asztalhoz. — Velünk a fickó ezt nem is közölte. Pedig egészen ba­rátságosan elbeszélgettünk. — Barátom, én módszere­sen kihallgattam. Ami benne volt, azt én mind kiszedtem belőle. Talán még azt is, hogy miért harcolnak? Ugyan, miért? Maradi- ság, nacionalizmus, butító propaganda... — Gondolod? — Mi az, hogy gondolom? Ez csak világos. — Csak mert kevesellém. Hogy ilyen egyszerűen... Szóval, én ezt így minden­esetre nagyon kevesellem. Czauner Ijpzben már kö- szörülgette a torkát. Most végre nekiszánta magát, hogy megszólaljon: — Földet kapnak a ki­rálytól, Frici, a földért har­colnak. Királyuk is lesz, földjük is lesz, hát nem nagyszerű... ? Stammler ránézett, de egy darabig nem szólt semmit, csak szúrós tekintettel must- rálgatta. Czauner állta a tekintetét. Egy idő múlva csendesen még hozzá is tette: — Hát ez a helyzet, pa­rancsnok. — És mit akarsz ezzel mondani ? — Semmit. Amellé állnak, aki földet ígér. — Mondd ki akkor mind­járt azt is, hogy nem kellett volna köztulajdonba ven­nünk a latifundiumokat! Mert erre célzol! Világos! Mondd, hogy nem erre cél­zói ! — Nem, ami a nagybirto­kot illeti... — kezdte Czau­ner, de aztán csak legyintett, abbahagyta. — Mit legyintgetsz itt ne­kem. mit legyintgetsz?! Ném hiszem, hogy ezen vitatkoz­ni lehet! Szocializáltuk áz ipari üzemeket, hát szocia­lizálnunk kell a mezőgazda- sági üzemeket is. Különben mi az istennek csináltunk tanácsköztársaságot ? (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom