Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-14 / 215. szám
Az olimpiai csapat játszik a finnek ellen Százegy ország a vb-selejtezőn Minden új szövetségi kapitány örülhet, ha győzelemmel mutatkozik be. Ezért dr. Lakat Károly, a magyar válogatott új dirigense is elégedett volt a csehszlovákok elleni 2 :1-es eredménynyel, a játékkal kapcsolatban azonban egyáltalán nem alkotott túl jó véleményt. Az MTI munkatársának a kérdésére először erről nyilatkozott: — Újoncokkal, egy lényegében teljesen új csapattal álltunk ki erre a mérkőzésre, s ez természetszerűleg meg is látszott a játékon — mondta. — Ettől függetlenül az első 30 perc teljesítményével elégedett voltam, de a későbbiekben — sajnos —mind többen elfáradtak és nem bírták a szükséges tempót. Mégis minden játékost diSzövetkezeti sportnap Hevesen (Tudósítónktól:) A hevesi körzeti áfész gazdasági és társadalmi szerveinek vezetői elhatározták, hogy rendszeressé teszik egész évben a dolgozók részvételét a különböző* sport- versenyeken. Kidolgoztak egy olyan több sportágat magába foglaló versenyt, amelyet a fiatalok mellett az idősebbek is tudnak teljesíteni. Egyéni és csapatversenyeket egyaránt rendeztek, majd a legjobbak a szövetkezeti sportnapon döntötték el a helyezéseket. Mintegy százötven áfész- dolgozó részvételével Hevesen megtartott sportnapon a férfiak kilenc, a nők hét számban mérték össze erejüket, ügyességüket. A döntőn többek között olyan feladatok szerepeltek, mint a távolugrás helyből, labdadobás kosárba, fekvőtámasz, súlylökés, lengőteke, 400 méteres futás. A jól sikerült sportnap versenyzőinek kora 15 évvel kezdődött, a legidősebb résztvevő, Viktor Laci bácsi pedig már 59. születésnapját is megünnepelte. A szövetkezet szervező munkáját dicséri, hogy a központ mellett a körzet öt községéből eljöttek sportolni az áfész-dolgozók. A sikeres rendezvény után elhatározták, hogy minden évben megrendezik a szövetkezeti sportversenyeket és további dolgozókat is bevonnak. csérét illet, hogy ezen a kemény, küzdelmes összecsapáson helytálltak és az eredménnyel nem okoztak csalódást a lelkes, mindvégig kitartó nyíregyházi szurkolóknak. — A válogatott kijelölésekor nem kis meglepetést keltett, hogy egyszerre öt diósgyőri játékost vetett be. Elégedett volt velük, vagy nem? — Azt nem tagadom, hogy nagyobb elánt vártam tőlük, de el kell ismernem, hogy az az új taktika, amelyet a válogatott alkalmazott, szokatlan volt nekik. Kiábrándulást viszont egyikük sem okozott. — Hogyan értékeli — egy nappal a találkozó után — az egyéni teljesítményeket? — A legjobbakat említeném. Gujdár a gólt kivéve végig biztosan védett, jól harcolt Szántó, Ebedli — amíg bírta erővel —, aztán Kuti és az első félidőben Kiss. — Szeptember 26-án Becsben Ausztria ellen lesz a következő erőpróba. Mi lesz az összeállítás? — Erről még korai beszélni. Azt viszont elmondhatom: a hagyományos, presz- tizstalálkozón lesznek változások a csapatban. Elképzelhető Nyilasi beválogatása is, hiszen már felépült sérüléséből, várom, hogy jó formába lendüljön. — Görögországnak a Szovjetunió elleni győzelmével minden remény elszállt, hogy a magyar csapat még valahogy továbbjusson az Euró- pa-bajnoki selejtezőből. Hazai szempontból milyen friss következményei vannak a kiesésnek? — Az, hogy október 17-én a finnek elleni itthoni ÉB- mérkőzésünket az olimpiai csapat játssza majd. Ez is jó lehetőség arra, hogy tovább alakuljon az együttes, eggyel több nemzetközi mérkőzés tapasztalata legyen mögöttük — mondotta dr. Lakat Károly szövetségi kapitány. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség zürichi közlése szerint az 1982-es spanyolországi labdarúgó-világbajnokság selejtezőire 101 ország nevezett. Nem kellett természetesen jelentkeznie a védő Argentínának és a rendező Spanyolországnak, hiszen automatikusan tagjai a 24-es mezőnynek. Még egyelőre nem lehet teljesnek venni a végleges rajtlistát, hiszen lehetnek még olyan nevezések is. amelyek nem érkeztek időben a FIFA-hoz. A selejtezők sorsolását október 13—14-én készítik el Zürichben és a mérkőzéseket 1979. november 1.—1981. november 30. között kell lejátszani. A vb történetében először lesz 24-es a döntő mezőnye, a képviseletek így oszlanak meg: Európa 13, Dél-Ameri- ka 3. Afrika, Ázsia, Óceánia, valamint Észak- és Közép- Amerika 2—2. hozzájuk jön még Argentína és Spanyol- ország. Tenisz OB III Második a Sclypí Kinizsi Universiade Aranyérmes a magyar párbajtőrcsapat A Mexikóvárosban folyó főiskolás világbajnokság atlétikai döntői során a 27 esztendős olasz Pietro Mennea a játékok során harmadik kiváló, s egyben legnagyobb eredményét érte el: a 100 m-es Európa-rekord, a 200 m-en az előfutamokban futott újabb Európa-rekord ja után a 200 m-es döntőben 11 század másodperccel meg- javította-_az-.smerikai Tommy Smithnek 11 esztendővel ezelőtt ugyancsak a mexikói fővárosban, ugyanebben a stadionban elért világcsúcsát. .Az amerikai rekordja 19,83, Menneáé 19,72 század másodperc. Atlétikában több Universiade-csúcs is született. Magyarországnak is eredményes napja volt, a párbajtőrdöntőben 8—1 arányban fölényesen diadalmasAz Universiade éremtáblázata: Arany Ezüst Bronz Szovjetunió 31 25 11 Egyesült Áll. 19 14 16 Románia 11 3 14 NDK 6 3 4 Magyarorsz. 4 3 3 NSZK 2 6 5 Hollandia 2 3 3 Bár az 5—8. helyért vívott további vízilabda-mérkőzések eredményéről nincs hír, any- nyi végleges, hogy Magyar- ország. 6- ..helyet, szerezte meg. Az esőtől alaposan felázott gyepen 22 000 néző előtt most először fordult elő, hogy két latin-amerikai együttes vívta a labdarúgó - döntőt. Az aranyérmet Mexikó szerezte meg Uruguay elleni 5—3 (3—l)-es győzelmével, a bronzérmes Románia, a 4. helyezett Hollandia lett. Kisebb tudás. Nagyobb odaadás. így lehetne röviden összefoglalni a Selypi Kinizsi teniszcsapatának ez évi szereplését. Az együttesből sokan vándoroltak el az utóbbi időben, s tovább nehezítette a helyzetet, hogy a meglevő csapat első játékosa sem állt a csapatbajnoki küzdelmekre sorompóba. A meglevő gárda tagjai azonban annál , nagyobb szorgalommal készültek mér. kőzésről mérkőzésre. A tavaszi forduló után még csak harmadik volt a csapat, őszszel azonban még komolyabban vették a selypi teniszezők a felkészülést, s egy hellyel előre lépve a veretlen ..Szolnoki MTE mögött a második helyen végeztek. Az ezüstérmes csapat tagjai voltak: Kocza Alfréd, Mátrai István, Kis András, Sándorfi László, Kiss László, Győri Gábor, Szabó András és Rékasi Ervin. Az együttest immár több mint huszonöt éve Gáspár Béla készítette fel a csapatbajnoki küzdelmekre. kodtak a Szovjetunió ellen, ezzel szerezte a negyedik Csak röviden... Szabó Lajos mexikóvárosi aranyérmet. t Labdarúgó-híradó Az országos ifjúsági és serdülőbajnokság miskolci csoportjában legutóbb a Heves megyei csapatok a következő eredményeket érték el. Ifjúságiak: Budapesti VSC—Gyöngyös 3—2 (2—0), MTK VM—Eger SE 2—3 (1—2). Serdülők: BVSC— Gyöngyös 3—3 (1—2), MTK VM—Eger SE 5—3 (2—2). ★ A megyei ifjúsági és serdülőbajnokság legutóbbi fordulójának eredményei (zárójelben a serdülőké): Apc —Recsk 2—1 (1—1), Novaj— Mátraderecske 4—1 (5—0), Petőfi b ánya—Besen y ő telek 3—1 (5—2), H. Kinizsi— Kompolt 4—1 (8—1), Tárnáméra—MÁV HAC 10—0 (1—1), Eger SE II.—Sírok 3—1 (5—0), Egercsehi—Bélapátfalva 3—5 (0—4), Heves —Selyp 6—0 (13—0). ~k A füzesabonyi járási bajnokság eredményei (zárójelben az ifjúságiak): Füzesabony—Mezőtárkány 11—0 (12—0), Feldebrő—Kápolna Mlßmlicnn 1979. szeptember 14. péntek 3—2 (5—0), Poroszló—Mező- szemere 4—0 (3—0), Sziha- lom—Sarud 3—2. ■Ä* A gyöngyösi járási bajnokság eredményei.. „A” osztály, felnőtt (zárójelben az ifjúságiak): Gyöngyöspata— Szűcsi 0—1 (1—0), Adács— Nagyréde 2—2 (2—1), Atkár —Gyöngyösoroszi 2—2 (1—9), Márkáz—Heréd 3—1 (2—0), Ecséd—Domoszló 3—1 (0—2), Gyöngyöshalász—Gyöngyös- solymos 5—0 (0—2), Boldog —Hort 1—1. „B” osztály: Petőfibánya II.—Domoszló II. 5—1, Nagyfüged—Vison- ta 3—0 (3—3), Hatvani Kinizsi II.—Abasár 6—1, Vécs —Kisnána 1—1 (0—6). + Az egri járási bajnokság eredményei. I. osztály (zárójelben az ifjúságiaké): Erdőtelek—Felsőtárkány 4—0 (2—0), Makiár—Istenmezeje 1—3 (7—0), Egerszalók— Egerszólát 5—1 félbeszakadt! (2—2), Tarnalelesz— Hevesaranyos 3—0 (1—2). Mikófalva—PAKÜSE 1—1 (2—1), Verpelét—Andomak- tálya 4—0 (0—3), Bekölce— Egerbakta 4—5 (3—1). 11. osztály: Noszvaj—Bélapátfalva Hí 4—4, Nagyvisnyó— Recsk II. 3—4, Mátraballa— Bodony 2—3, Egerbocs— Egerszalók H. 3—1. MEAF—EGER SE 59—43 (22—16) NB II-es női kosárlabda- mérkőzés, Eger. V.: Bokodi- né. ESE: Szakái 8, Lesó 4, Sönperger 11, Bartus M. 16, Vincepap 2. Csere: Bartus' A. 2, Haladat, Szűcsi, Mata, Bőgős. Edző: Galambos János. A bajnokság második helyén álló jó képességű együt. tes ellen rendkívül enervál- tan játszott az ESE — néFestményposzterek Grafikai poszterek Mesetapéták Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SUMI JÁNOS nyug. postai dolgozó, életének 78-ik évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése szeptember 15-én, délután 3 órakor lesz a nagytályai temetőben. A gyászoló család tómérkőzésen. Egyedül Bartus M. ponterőssége említhető. A női kézilabda NB I/B állása a 19. forduló után: 1. Bp. Építők 18 17 — 1 321-191 34 2. DMVSC 19 14 — 5 306-225 28 3. K. Metró 19 13 2 4 254-220 28 4. Nagyk. 18 12 1 5 270-235 25 5. Borsodi B. 19 11 2 6 309-260 24 6. B.-csaba 19 8 5 6 283-259 21 7. Eger SE 19 9 1 9 285-268 19 8. Goldb. 18 8 3 7 248-234 19 9. Szentes 19 8 — 11 221-263 16 10. Özd 19 3 — 11 217-287 16 11. Martfű 19 6 1 12 223-260 13 12. Elzett 19 4 1 14 203-253 9 13. Taurus 19 4 — 15 221-290 8 14. Ny.-háza 18 18 158-275 35,— Ft helyett 30,— Ft-ért, 45,— Ft helyett 35,— Ft-ért, 780,— Ft helyett 680,— Ft-ért Fájdalommal tudatjuk, hogy PÓLYÁK GYÖRGY nyug. ÁFÉSZ-főosztály vezető hirtelen elhunyt. Temetése f. hó 15-én 15 órakor lesz a vécsi temetőben. Felesége és fia mi meglepetése, az őszi nyiKedvezményes posztervásár! Szeptember 15—23. között, A KÉPZŐMŰVÉSZETI VILÁGHÉTEN, az egri Papír-írószer boltban, Bajcsy-Zsilihszky u. 17., a g y ö n g y ö s i 84. sz. Papírboltban, kaphatók. apróhirdetés Kőműves kisiparos mindennemű kőműves- és burkolómunkát vállal. „Eger és környéke” jeligére c Magyar Hirdető Hm-i központjába. Autóközlekedési Tanintézet személygépkocsi-, autóbuszvezetői és hivatásos (teher—személy)' gépjárművezetői. valamint tar if őri és gépjármű- ügyintézői TANFOLYAMOT INDÍT. Meglevő jogosítvány esetén 960,— Ft-ért állásvállalásra jogosultságot szerezhet délutáni tanfolyamunkon. Érdeklődni: Hatvanban (városi tanács), Hevesen (műv. ház), Gyöngyösön (járási hivatal), valamint Egerben. Klapka u. 1. sz. alatt (Technika Háza) lehet. ■Elij Kétszobás erkélyes első emeleti lakásom elcserélném nagyméretű egyszobás komfortos belvárosi tanácsira. „Nyugdíjas” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Régi falusi házat, vagy gazdasági épületet kerttel keresek megvételre Heves megye területén. „Müljer” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Gyöngyöshalászon kétszobás komfortos családi ház 600 négyszögöl telekkel azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni Gyöngyöshalász, Viola u. 21. Belvárosban öt szoba, két fürdőszoba, összkomfortos kertes családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni 17 óra után 16-422 telefonon, vasárnap egész nap. Családi ház eladó Pacsirta u. 35. Eger. Érdeklődni Kodály Z. u. 10. IV. em. 12. Péntek 15 h-tól, szombaton egész nap. 2 szoba konyhás kertes családi ház beköltözhetően eladó. Eger, Makiári út 44. Másfél szobás összkomfortos, Egerben, a Csebokszáriban levő tanácsi lakásom elcserélném belvárosira. Eger. Kallo- malom u. 13. VI/2. Oláh István. Faházat vennék „Elszállítható” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. 100 000,— Ft kp.-vei lakásmegoldást keresek. „Otthon” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központiába. ________________■ 1 S zolnoki kétszoba- összkomfortos tanácsi lakásomat elcserélném egrire. „Archívum” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába._________ 3 szobás kis családi ház eladó. Eger, Mlinkó u. 3. Gyermektelen házaspár Egerben 1—2 évre üres szobakonyhát keres. „Október 1.” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Egyedülálló nő üres szobát keres konyhahasználattal. „özvegyasszony” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Eladó Felsőtárkány- ban 180 n.-öl házhely, építési engedéllyel. Érdeklődni lehet Eger, Egri Csillagok u. 18. Molnár. Eladó 343 n.-öles szőlős telek a kere- csendi ütnál. Érdeklődni lehet Eger, Makiári út 24. sz. alatt. PTETWí UH írsz. 1200-as Zsiguli áron alul sürgősen eladó. Megtekinthető péntek, szombat délután. Vasárnap egész nap. Eger, Hell Miksa u. 14. III 2. Jó állapotban levő CN-es Trabant Combi eladó. Eger. Lenin üt 81. B 1. 17 óra után. Molnár. Megkímélt 1200-as Lada UH írsz. eladó. Tarnaszent- miklós. Vöröshad- sergg~UT^19. ZH Lada 1500-as eladó. Eger, Lenin út 142. M/ző. RAJ GAZ eladó, 2 éves műszakival. Balaton, Kossuth u. 40. Skoda MB 1000-es eladó, Eger, Kis- völgy u. 11. Kitűnő állapotban levő Wartburg Lim. eladó. Eger. Zalka M. u. 62. 6/18. CT írsz. Wartburg eladó. Érdeklődni 18.00 után Eger, Vallon u. 5. II, 6. 125 cm3 MZ Trophy motorkerékpár 5000 km-t futott eladó. Gyöngyös, Zöldhíd u. 7—9. I. em. 3. Rózsaföldi. Wartburg 353-as CT-s 1930 szeptemberig vizsgáztatva eladó. Érdeklődni 16 után * Kovács, Eger Cifrakapu u. 124. ZD írsz. átírható 1500-as Lada eladó. Eger, Kertalja u. 58. Zombori. UP írsz. 1200-as Zsiguli eladó. Eger, Bartakovics u. 24. fszt. 2. Seregi. ______ C P írsz. 850-es Fiat eladó, Eger, Olasz u. 33. V/16. Kovács. IC-s Fiat 500-as eladó, Eger, Makiári út 94/a. UO írsz. 601-es Trabant kitűnő állapotban eladó, Eger, Ti- zeshonvéd u. 18. Érdeklődni du. 14 órától. IC írsz. 1981-ig vizsgázott Wartburg jó állapotban eladó. Eger. Kallomalom u. 8. II/8. UL írsz. Trabant 601-es Hycomat személygépkocsi eladó. Megtekinthető Eger, Vöröstüzér u. 63. sz. alatt. CL írsz. Trabant 601-es eladó, Eger, Szarvas Gábor u. 5. III/38. Most műszakizott CY-os Wartburg eladó, Eger, Lájer Dezső u. 6. CP 601-es Trabant eladó, Hatvan, Bem u. 7. Keresek megvételre használható állapotban levő szőlőprést. Lehet fából is. Cím: Eger, Rákóczi u. 15. Németjuhász kutyák 1 évesek NSZK import szülőktől eladók. Tabi László, 3281 Karácsond, . Hu- nyadi u. 23. _______ 1 2 q lucerna eladó, Szarvaskő, Iskola u. 8. Piros iker sport gyermekkocsi eladó, Eger, Eperjesi u. 13. Nagyméretű főnixpálma eladó. Eger, Bethlen u. 4. Rumné. Dörner rövidzongora eladó. Érdeklődni 16 órától Kovács, Eger, Cifrakapu u. 124/1. Szeptember 12-án Eger határában ű Baktai úton szállítás közben elveszett egy csau színű műbőr fotel háttámlája. Kérjük a megtalálói, értesítse Zagyva Györgyöt 3334 Szaj- la, Kertész út 38. Használt vagy üzem- . képtelen Forelle 125 csónakmotort vennék. Ajánlatokat a vételár megjelölésével ..Napfény 125125” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Fajtiszta kuvasz- kölykök eladók. Fel- sőtárkány, Fő út 277. 5 pár szelíd tőkésréce eladó. 110,— Ft/ pár. Poroszló, Bocskai u. 4. Üj 220 V betonkeverőgép és 120 1 hidraulikus szőlőprés eladó. Eger, Attila u. 32. Márkaakció! Az összegyűjtött betűkből ösz- szeállított MARKA szóért sorsjegyet kap, aki az öt kupakot beviszi vagy ajánlott levélben beküldi a már jól ismert címre: MARKA KUPAK »KÖZPONT Budapest, VI., Hegedű u. 9. 1061 Telefon: 416-933. Nyitva: hétfőn 13-tól 17 óráig, szerdán 10-től 18 óráig, pénteken 13-tól 17 óráig. Főnyeremények: Az idén újabb játékot indítottunk a Márka üdítő italok fogyasztóinak. A Márka üdítők kupakjának műanyag betétjén elrejtettük a Márka szó egy-egy betűjét. Lada személygépkocsi, társasutazás az olimpiára és még sok értékes nyeremény. Sorsolás: 1980. február 16-án. T------“