Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-14 / 189. szám
.MsLmmeiißLtiireLmiiieijyELJireli... > m 1979. augusztus M„ kedd A Nap kéi 4,38 órakor nyugszik 18,59 órakor A Hold kél 22,40 órakor — nyugszik 12,13 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MARCELL nevű kedves olvasóinkat Az ókori Róma egyik nemzetségnevéből származik a latin „Marcellus” név. 0 — 0 Harminc évvel ezelőtt kezdődött Budapesten a n. j Világifjúsági és Diáktalálkozó, a népszerű VIT. , amelynek kéthetes eseménysorozatán a világ minden részéből érkezett fiatalok szőtték szorosabbra a haladó ifjúság «baráti szálait. A VIT funkciója, hogy az egész világ haladó ifjúságát képviselő résztvevői megismerjék egymás életét, és véleményt cseréljenek a legfontosabb időszerű társadalmi, politikai sajátosságait is. Az első VIT-et 1947-ben Prágában rendezték meg, ezt követte a budapesti: a további VIT- székhelyek Berlin, Bukarest. Varsó, Moszkva, Bécs, Helsinki, Szófia, Berlin, míg legutóbb, tavaly Havanna adott otthont a Világifjúsági és Deáktalálkozónak. Időjárás: Várható időjárás kedd estig: a nyugati, északnyugati országrészben változóan, máshol általában erősen felhős idő. Elsősorban a keleti, északkeleti megyékben több helyen eső, zápöreső. Időnként élénk, több- : felé erős északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: nyugaton 20—25 fok között, keleten néhány fokkal 20 fok alatt. Ügyesség plusz léerők Két kategóriában, száz lóerő alatt és feleitt rendezték meg az egri járási szántóversenyt a hét végén a bo- donyi Mátraalja Termelőszövetkezet határában. Az esős, hűvös időjárás és a felázott talaj külön erőpróba elé állította mind a gépek vezetőit, mind a traktorokat. Szombaton elméleti felkészültségből, vasárnap pedig a szántóverseny gyakorlati részéből mérték össze tudásukat a versenyzők. A száz ló- erő alatta gépek kategóriájá- ban két fiatal bélapátfalvi traktoros került az élre: első lett Zsólyom János, második helyen végzett Csizmadia Gyula. A harmadik helyen Kovács Pál, a bodonyi termelőszövetkezet gépésze végzett A száz lóerőn felüli nagy gépék mezőnyében az első helyet Kladiva Sándor szerezte meg Mátraballáról, második helyen végzett Vincze Ferdinand Bodonyból. harmadik helyre pedig a bélapátfalvi Dorkó József került Film művészeti nyári egyetem Beszélgetés az alkotókkal Egerben vasárnap folytatódott az egri nyári egyetem filmművészeti tagozatának programja. A nyolc országból érkezett vendégek, valamint a hazai hallgatók délelőtt a Hámán Kató Megyei Üttörőházban megtekintették Janesó Miklós két bemutatásra váró filmjét, a Magyar rapszódiát és az Allegro Barbarát, majd a délutáni órákban az Egészségügyi Szakiskolában találkoztak Janesó Miklóssal, a filmek Kossuth-díjas rendezőjével és Hernádi Gyulával, a forgatókönyv Írójával. A dr. Veres József filmkritikus által vezetett beszélgetés során a nyári egyetem hallgatói számos kérdést tettek fel, s egyben véleményt mondtak a művekről, illetve Jan- csó stílusáról, filmnyelvéről. Hétfőn á Hámán Kató Megyei Üttörőházban Jan- csó-filmek vetítésével folytatódott a nyári egyetem programja. Ma délelőtt 9 órától a Csillagosok, katonák, valamint a Csend és kiáltás című filmeket vetítik, délután három órától kerül sor a Szerelmem, Elektra bemutatására, utána pedig Gal- góczy Erzsébet és Szónyi G. Sándor Kinek a törvénye? című filmjét mutatják be. Este 8 órakor az Egészség- ügyi Szakiskolában Szönyi G. Sándor filmrendezővel találkoznak a vendégek. Sorozatos szabály talanságok Halálos baleset Domoszló és Márkáz között EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 órakor: Mentsd meg Zapatdtl Fél 6, 8 és 10 órakor: Csúfak és gonoszak Színes, szinkronizált olasz film EGRI BRÖÍ>Y Telefon: 11-173 Du. 4 órakor: Fekete gyémántok 1—11. Este 7 órakor: Allegro Barbc.ro Janesó Miklós új filmje EGRI KERT Este 8 órakor: Bombasiker Színes, amerikai filmbohózat GYÖNGYÖSI PUSKIN Leszámolás a kocsmában GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 és fél 6 órakor: Az űrből jött lovas Este fél 8 órakor: Éjfélkor indul útjára q. gyönyör GYÖNGYÖSI KERT A Jekete kalóz HATVANI VÖRÖS CSILLAG Agyő, haver HATVANI KOSSUTH A keselyű három napja FÜZESABONY A reménység szele + ORVOSI lÜGTELE^jJ Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. , , Gyöngyösön: 19 óra tol holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben- Rendelések közötti napi ügyelet 12- től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJÁL'készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-496 és 17-396. A hét végi baleseti krónika is jelzi: szabálytalanul közlekedünk az országutakon. Gyorshajtás, szabálytalan előzés, ittas vezetés — ezek voltak a balesetek okai. Szombaton Márkáz belterül.e- > tén közlekedett személygép- ) kocsijával Szekrényes Vilmos ! helyi lakos, aki szabályta- ! lanul előzött, s elütötte az út- > testen áthaladni szándékozó) özv. Záper lstvánné markazi s lakost. A baleset következté- ! ben a gyalogos súlyos sérü- i léseket szenvedett. A sze- ) mólyautó vezetője a gázolás S után segítségnyújtás nélkül ! továbbhajtatt. < Halálos baleset történt szombaton Domoszló és Mar- j kaz között: Kovács Istvánj vécsd lakos személygépkocsival gyorshajtás miatt elütöt- í te az út szélén kivilágítatlan s segédmotorkerékpárja mel- ( lett álló Kovác Ferenc mar- í kazi lakost, aki a kórházba S szállítási után belehalt sérü-í léseibe. Szintén gyorshajtás! miatt történt baleset Boldo- i gon, ahol Vidák Pál túrái í lakos az általa vezetett mo- i torkerékpárral egy útkamyar-j bán kisodródott és az árokba borult. A motorkerékpár í utasa, Radics Flórián túrái í lakos súlyos sérüléseket j szenvedett. Vasárnap az éjszakai órákban Kisköre közelében történt baleset: Tisza-hídnál í gyombajtás és ittas vezetési miatt felborult az előzőleg! lopott motorkerékpárral Pk-í zsoma József hevesi lakos,' aki súlyc« sérülésekkel került kórházba. A rendőrség valamennyi ügyben folytatja a vizsgálatot Vasúti baleset Füzesabonyban Az Egerből hétfőn reggel Füzesabonyba érkező 9127-es számú személyvonat negyedik kocsija a bejáránál levő váltósoron a sínből kiugrott és magával rántotta a szerelvény harmadik kocsijának forgózsámolyát. Egy könnyű sérülés történt, az anyagi kár azonban jelentős. A közlekedésben a baleset a fővonalon több mint egyórás ké(Fofó: Perl Márton) séseket okozott. A déli órákban a sérült illetve a kisák- lott kocsikat elszállították a vasúti pályáról és megkezdték a vágányhálózat helyre- állítását. A rendőrség a MÁV Miskolci Igazgatóságának szakembereivel megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát és a keletkezett kár értékének megállapítását. Csatlakoztak a felhíváshoz Füzesabony gyárában is £Tudósítónktól) A füzesabonyi járásban elsőként a Mátravidéki Fémművek Füzesabonyi Gyárának dolgozói csatlakoztak az MSZMP XII. kongresszusa és hazánk fel- szabadulásának 35. évfordulója tiszteletére indított versenymozgalomhoz. Az üzemi kollektívák a vasasszakszervezet és a KGM együttes irányelveit tartalmazó felhívás nyomán tettek értékes vállalásokat, elsősorban az 1979. évi vállalásaik kiegészítéseképpen. A gyár 27 szocialista brigádjának 370 dolgozója eddig is sikeresen teljesítette versenyvállalásait. Most a versenymozgalom újabb szakaszában értékes pótvállaMeglehet, titkot kotyogok ki mondandómmal, de olyannyira fészket vert a fejemben az eset, hogy sehogyan sem tudom kitakarítani onnan. Mármost marad számomra az egyetlen lehetséges megoldás, hogy kifecsegem az ügyet. Persze, szigorú titoktartás kérése mellett, hiszen a világért sem . szeretnénk, ha éppen ott nevetnének ki bennünket, ahol és akiktől pont az ellenkezőket kívánnánk. Mármint azt, hogy vegyenek komolyan — és fizessenek elő bennünket. Hogy pedig eme hő vágyunkat siker koronázza, azon jó ideje egy lelkes fiatal és kitűnő szakemberekből álló kis csapat munkálkodott, beleértve e sorok serény szerzőjét, akire ugyan az előbbi jelzők már mind kevésbé illenek, de azért higgyék el, én is igyekeztem, s feladatomhoz híven kevéske képességem könnyűtüzérségével előkészítő támadást kezdtem az egyébként igazán jobb elbánást érdemlő községünk, Erk ellen. Bombácskáim. mint utóbb kiderült, meglehetősen ártalmatlanoknak bizonyultak. Bizonyság erre, hogy az Erkről írt kis cikkeim nyomán egyetlen ház sem dőlt össze —, de még Őrsön sem! —, s túlélték az emberek is. Erki kaland Ilyen — kitűnő — előkészítés után érk<;zett meg tehát vasárnap reggel lapterjesztőink elszánt hada Erk —Tamaörsre, hogy újságunk számára további híveket toborozzon. Ennek érdekében száz mutatványpéldányt is vittek a fehér Volkswagenban. Éppen a mise végére érkeztek, és sikerült rögvest az érdeklődés középpontjába kerülniük. A csapat- és gépkocsivezető kolléga ugyanis túlságosan gyorsan csapta be a belülről is zárható autó ajtaját, mielőtt abból a kulcsot és az újságokat kivette volna. Hatalmas, hősi küzdelmet vívtak embereink a kocsival, és ahogy nőtt a küzdelem, ügy fokozódott az emberek érdeklődése a lapterjesztésnek íme cseppet sem könnyű munkája iránt. Egy- egy sikertelen kísérleten jókat derültek, majd tanácsokat adtak a mind jobban izzadó autóajtó-feszegetők- nek, akik azonban úgyszólván semmire sem mentek. És akkor mutatkozott meg a közös községi tanács és az egyesült te rmel őszövetkezet ereje! Látván ugyanis, hogy amatőrökkel van dolguk, profikat küldtek segítsélások történtek, amelyek nemcsak 1979-re szólnak. Vállalták például, hogy a tubusgyártásnál 600 ezer forint értékű többletterméket állítanak elő. Pótvállalások születtek a költségek csökkentése terén is: anyagtakarékosságból 429 ezer, egyéb költségek csökkentéséből pedig 110 ezer forint megtakarítását vállalták. 5500 normaóra megtakarítása is szerepel a felajánlásban. Jelentős a gyáron kívül végzendő társadalmi munka értéke: községi tanácsok, iskolák és más intézmények segítése céljából 474 óra társadalmi munkát ajánlottak fel pótlólag. Császár István günkre. Ennek során élőké-1 riilt egy műszerész, egy üve- | ges, egy lángvágó-hegesztő, j egy gépésztechnikus és egy < autózománcozó, végül egy< állatorvos. Utóbbira azért S volt szükség, mert kiderült, ] csak akkor nyitható a kocsi, ha az ajtaján levő „ele- i fántfülön” bizonyos műtétet j hajtanak végre... Végül is az összefogást si-! kér koronázta, az ajtó ki- < nyílt, mint Szézám az Ezer- { egyéjszakában és csak úgy < ontotta magából a kincseket, akarom mondani — lapunk í vasárnapi számának száz- J szorszép, friss, nyomdásza- ] gú, külön e célra nyomtatott nagyszerű példányát. Erken a lelkesedés nem ] ismert határt! A pap, ott a' főtéren, isten szabad ege j alatt akart újabb misét tar- < tani, de a szakszervezet is' hasonló ügyben fáradozott, j így misétől és gyűléstől el- ] tekintettek, de dolgozóink; népszerűsége nem csökkent. Sőt! A lelkes szurkolótábor ] tagjai meghívták őket há- ] zukba, étellel, itallal kínál- j ták őket, a csapatkapitány-' bak pedig egy helyen az! egyik tsz-járadékos felkí- ] nálta leánya kezét és fele ] háztájiját. Barátunk azonban öntudatos dolgozó, és < csaj? egy kupica kisüstit fo- í gadott el, továbbá harminc J lapmegrendelést. fku-ti) ■ ELHUNYT PIRÖTH GYULA SZfNMÜVÉSZ. A Nemzeti Színház igazgatósága mély megrendüléssel közli, hogy Piróth Gyula Já- szai-díjas színművész vasárnap hajnalban elhunyt. Temetéséről később intézkednek. O CSAPADÉKOS HÉTVÉGE. Az elmúlt hét végén Heves megyében 18 milliméter csapadék hullott. A legerősebb nap péntek volt, amikor több mint 14 millimétert mertek az Egri Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet meteorológiai meg- - figyelőjében. O SZÉPÍTETTÉK KUL- TŰRHÁZXJKAT. A novaji díszítőművész szakkör vállalta, hogy a kultúrház termeit saját munkájukból díszítik, otthonosabbá teszik. Faliszöny egeket, falitányérokat, makramé virágtartókat terveztek és helyeztek el a termekben. O GERGELY ISTVÁN MONGÓLIÁBAN. Gergely István államtitkár', az Országos Vízügyi Hivatal elnöke vasárnap Mongóliába utazott, az ottani vízgazdálkodási miniszter meghívására. A két ország vízügyi vezetője áttekinti a magyar —mongol kétoldalú együttműködés helyzetét, egyezteti az 1980. évi műszaki-tudományos együttműködés munkatervét és az 1981—85. közötti vízügyi együttműködés programját. ■ A SZABADSÁG RENDJÉÉRT címmel a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent Aczél Györgynek, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján, Ideológiai és kulturális életünk időszerű kérdéseiről 1919. május 21- én megtartott előadásának bővített szövege. O TŰZZOMÁNC-KIÁLLÍTÁS. Kiállítással zárult vasárnap az V. nemzetközikor máncművészeti alkotótelep Kecskeméten. A hathetes nyári művésztábor részt- vőinek — tizenöt magyar és szovjet képző- és iparművésznek — itt készült alkotásait mutatja be a Megyei Művelődési Központban megrendezett tárlat. O ELUTAZTAK A KÜLFÖLDI ÚTTÖRŐK. Az európai gyermektalálkozó során hazánkban tartózkodó külföldi úttörők közül a péntektől Egerben járt finn pajtások vasárnap, a ciprusi gyerekek pedig hétfőn utaztak el a megyeszékhelyről. O KATÓN AMÜVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA. Soós Sándor szobrász, Kishonti Pál bőrös és Luczó Mihály festő — mindannyian katonaművészek — alkotásaiból nyílik kiállítás Gyöngyösön pénteken délután öt órakor a helyőrségi művelődési otthonban. O ÜZEMI TALÁLKOZÓ. A tardosi sporttábor területén rendezte meg a már hagyományossá váló üzemi találkozóját Eger Város Tanácsának Mélyépítő és Város- gondozási Üzeme. A dolgozók családtagjaikkal együtt' vettek részt az összejövetelen, amely egyben a gyermekévvel kapcsolatos rendezvény is volt. <> CUKOR NÉLKÜL. Diétás tej előállításán dolgozik a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézet. Kémiai úton elbontják a sokak számára káros tejcukrot. O BEHAJTANI TILOS. Sopron történelmi belvárosában első lépcsőként a hét végére és az ünnepnapokra behajtási tilalmat rendeltek el a járművek részére. A teljes korlátozásra akkor kerül sor. ha a környéken kiépítik a parkolóhelyeket. Mimisáh A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanáos napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DH. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztős60 — Eger. Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon: 13-G44. Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200 Telefon11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. 3000 (városi tanács épület ■). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magyar Posta" Elófhtétési díj egy hónapra 30.— Ft. negyedévre 90,— Ft. egy évre 360.— Ft. Előfizethető a hirlapkézbesltö postahivataloknál és kézbesltöknéL — Index- 2006a — Rév«ii Nyomda Kei Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u, S, sz. Igazgatói BEDE ISTV.LN, — HU ISSN 0133—0705, , 4 4 é