Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-29 / 201. szám
J Kovács István világbajnok A kötöttfogásban elért 3 világbajnoki címnél jóval drámaibb körülmények után született meg Magyarország negyedik világbajnoki elsősége San Diegóban, a XIX. szabadfogású világbajnokságon. A 82 kg-os. 29 éves csepeli Kovács István élete legjobb eredményét érte el, egyben ebben a fogásnemben először szerzett Magyarországnak világbajnoki elsőséget a VB-k történetében. Négyen vágtak neki ebben a kategóriában az 5. fordulónak, és a papírforma igazolódott a szovjet Aracilov és a mongol Duvcsin találkozóján : a világbajnoki címvédő szovjet birkózó leléptetéssel győzött, így a mongol befejezte, 4. lett. Kovács István az amerikai olimpiai bajnok John Peter- son ellen birkózott, de minden igyekezete ellenére 6— 2-es pontozással alulmaradt ... pedig ha itt győz, már aranyérmes. Baj azonban még nem volt, mert a hármasdöntőben ez után a találkozó után így álltak a ,.hibaponlviszonyok”: Peterson 1, Kovács 3, Aracilov 4. (Korábban ugyanis a csepeli kitűnőség tussal verte a szovjetet, s azt az eredményt hozták magukkal a szabályok értelmében.) Döntött tehát az Aracilov— Peterson összecsapás, ahol a szovjet birkózó nagyon nagy kedvességet tett Kovácsnak: otthoni környezetben verte meg Petersont és segítette ezzel a „történelmi magyar elsőség” születését. Kovács István 15 éve birkózik, edzője Maróti István. A hallatlanul erős fizikumú birkózó idén lendült kirobbanó formába. Az 52 kg harmadik fordulójában Szabó Lajos meg-, oldhatatlan feladat elé került az olimpiai- és világbajnok ..szőnyegvirtuóz” japán Takada ellen, kétváll- ra került, de még versenyezhet. Az 57 kilós Szalontól Imre viszont már nem, valószínűleg a 6. helyen fejez' = be a VB-t, pontosan úgy ’-lúgv. mint tavaly. Az 5. fo"dulób.n (a 4.-ben elért eredményéről nincs hír, de valószínűleg győzött, mert tovább versenyezhetett) őt is japán „csapás” érte. A címvédő Hideakival birkózott, illetve birkózott volna, mert passzivitása miatt elég hamar leküldték a szőnyegről. Bátyja, Szalontai Zoltán viszont kétszer mérkőzhetett. A 3. fordulóban (62 kg) alaposan visszavágott a nyugatnémet Giraynak: az idei bukaresti EB-n kikapott tőle. most „tanulóperceket” adott, 13—1-re győzött. Már A HEVES MEGYEI VÍZMŰ VÁLLALAT értesíti fogyasztóit, hogy 1979. augusztus 30-án 7 órától 16 óráig áramszünet miatt a Hajdúhegyen, a Mindszenti és Hétvezér utcák által határolt területen lesz. a hat között volt ezzel, amikor a 4. „körben” tussal kikapott a kétszeres Európába j nők bolgár Dukovtól. Végső helyezése bizonytalan, vagy 5. vagy 6., mert együtt esett ki Giray-val. A 90 kilós Petrezselyem viszont, élete első világbajnokságán helyezetlen. a 3. fordulóban kikapott 12—2-re az amerikai Soucietől. Bár Fair Play, díjat nem kapott, az 1977-es lausannei világbajnokságon mutatott •példás küzdőszelleméért, megalkuvást nem ismerő birkózásáért a „Sportszerűség világbajnoka” titulust is nyugodtan megérdemelné. Kovács István, az egyik legeredményesebb magyar szabadfogású ugyanis .már biztos harmadikként állt ki a szovjet Aracilov elleni, utolsó mérkőzésére. Ha a szovjet fiú győz, ő a világbajnok. Ha Kovács — az NSZK-beli Segeré az aranyérem. A hatalmas küzdelem végén a 6:6-os pontarány a magyar legénynek kedvezett; első akciópontjával nyert, ö maradt harmadik, sportszerű versenyzése Segernek „termett” újabb aranyérmet. — Soha nem alkudtam meg, így akkor sem — emlékezett az 1977 októberében volt nagy csatára a Csepel SC 29 éves sportolója, még idehaza, aki a Hajdú-Bihar megyei Nádudvaron született. és katonai szolgálatát követően maradt végérvényesen a fővárosban. — Az az igazság, hogy oly sokszor végeztem a 4—6. hely valamelyikén, hogy előbb-utóbb csak be kellett jönnie annak az éremnek. Az első dobogós helyezést azóta már követte másik. Ám előbb jött egy nagyon tanulságos EB 1978 tavaszán, Szófiában. A régi rivális Egertől ezúttal is kikapott, majd 15:1 arányban maradt alul a bolgár Lut- vievvel szemben. Ez pályafutása legnagyobb arányú pontozásos veresége. — Minek bogozzuk a régi csomókat? A lényeg: nagyon örülök annak, hogy ez év elejétől Hegedűs Csaba lett a birkózóválogatott szövetségi kapitánya. Tény, hogy kétszer annyit dolgozunk nála. mint előtte, de meg is van az eredménye. A bukaresti EB-n ezüstérmes lettem, megnőtt az önbizalmam, ma már nem ismerem a biztos vereség fogalmát. Olyasmi pedig, mint Szófiában, még véletlenül sem következhet be még egyszer. Rengeteget gyakoroltam a már bevált szabadfogású elemek mellett a kötöttfogású akciókat is, amelyek mind gyakrabban döntik el a szabadfogású összecsapásokat A magyar birkózóváloga- tott országok közötti megállapodás értelmében a 2700 méterrel a tengerszint felett levő Squaw Valleyben fejezte be a VB-felkészülést. Kovács Istvánról még elutazásuk előtt mondta az olimpiai, világ- és Európa- bajnok szövetségi kapitány. — A sokszoros, 82 kilós bajnoknál rendkívül pozitív változás állt be. Ma már elhiszi, hogy bárki ellen képes a végső győzelem kiharcolására. A munkához való hozzáállása az első perctől az utolsóig példás volt, sorra nyerte a külföldi versenyeket is. Szerencsés esetben akár világbajnok is lehet! A rokonszenves sportember egyértelmű elismerése már önmagában is félsiker. Hát még ha a jóslat is beteljesedne San Diegóban... Hát beteljesedett! * Jocha Károly Tömegverekedés: egy halott Súlyos kimenetelű tömeg- verekedés tört ki az egyik Buenos -Aires-i stadionban, az incidens következményeképpen egy szurkoló meghalt, több pedig súlyosan megsérült. Tanúk beszámolója szerint a Chacarita Juniors együttesének szurkolói, miután csapatuk 2—1 arányban kikapott, s a vereség következményeképpen az első osztályból kiesett, valóságos kőzáport zúdítottak a győztes együttesre, illetve annak kísérőire. A rendőrség gyorsan közbeavatkozott, de így is csak nehezen tudta elejét venni a még súlyosabb botránynak. APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS Gép- és Felvonószerelő Vállalat bélapátfalvi új cementgyár kiemelt beruházáshoz felvesz lakatos, hegesztő szakmunkásokat és segédmunkásokat Munkásfelvétel a GFV bélapátfalvi kirendeltségén, munkanapokon. Minden héten szabad szombat Munkásszállást biztosítunk. AZ „EGRI CSILLAGOK”' MGTSZ FINOM SZERELVÉNYGYÁR ELŐTT LEVŐ EGYSZEMÉLYES, SZABAD- KASSZÁS zöldségboltjának VEZETÉSÉRE PÁLYÁZATOT HIRDET. Feltétel: megfelel szakképesítés, vagy szakmai gyakorlat. A pályázatokat 1979. szeptember 15-ig kériük a tsz. személyzeti vezetőiéhez eljuttatni. (Eger. Dr. Münnich F. út 6. sz.) GYAKORLOTT GYORS- ÉS GÉPÍRÓT ADMINISZTRÁTORI, valamint férfi munkavállalót FŐELŐADÓI munkakörbe keres a KIOSZ HEVES MEGYEI TITKÁRSÁGA. Jelentkezés személyesen, vagy írásban. Eger, Csiky S. út 32. Megszűnhet egy gondja... A PATÍENTIA VITAMINOS HAJHAGYMA- REGENERÁLÓ készítmény serkentő, éltető hatású. Rendszeres használata nemcsak a hajhullást, a korpásodást szüntetheti meg, de sok esetben új haj képződését is elősegítheti. Gyártja a FERROKÉMIA Ipari Szövetkezet. Kapható: Budapesten csak a Skálában, vidéken pedig a kővetkező szövetkezeti áruházakban: BBBOlQ Figyelem! Elcserélném pécsi távfűtéses másfél szobás ház- felügye’ői lakásom 5000, azaz ötezer- forintos fizetéssel Gyöngyös. Nagybá- tony, Recsk 2 szobásra, vagy kertes házra. Végső Sán- dorné. 7633 Pécs, Radnóti M. 5. sz. Eladó Eger. Bornemissza út 7., kertes családi ház. Érdeklőd ni __a helyszínen. H atvanban négyszo- bás új családi--ház eladó. - Oj-Hatvan-, 'Toldi u. 26. Gyöngy öshaJász, Arany J. u. 13. sz. alatt 300 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni Gyöngyös, halász, Dózsa Gy. u. 28. A Mátra bármelyik erdős részén hétvégi pihenésre 50—100 n.-öles telket keresek, lehet lakott kertből is. Címem: Faragó Béla. Jász- árokszállás, Deák F. U. 89. Nagyrétjén kétszobás. komfortos családi ház eladó. Érdeklődni Nagyréde, Árpád u. 3. Mosonmagyaróvári szoba-konyha, fürdőszobás lakásomat elcserélném hasonló egrire. Leveleket .,181856 Móvár” jeligére a hirdetőbe, 9002 Győr. Pf. 20. Egerben családi ház építésére alkalmas telket vennék 50— 200 négyszögölig. ..Közműves” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Füzesabonyban, Szabadság út 45. sz. alatti családi ház eladó. Érdeklődni mindennap. 16.30 után, szombat, vasárnap egész nap. Eladó Hatvanban, a Csányi úton 870 n.- öl szőlő és szántóföld k úttal, kis kőházzal. Suba Antal. Hatvan, Szálkái u. 4. Családi ház eladó. Nagyfüged, Ady Endre út 13. sz. alatt nagy telekkel, kertészkedésre alkalmas. Érdeklődni Hatvan. Elefánt József út 18 c. __________ " Garázst vennék a Tündérparton, vagy környékén. Csiky utca” jeligére a Magyar Hirdető Heves megyei központjába. JÁRMŰ 1982. márciusáig mű. szaki vizsgázott, 6 éves Zsiguli eladó. Eger, Tárkányi Béla út 1/A, Tóth, Kertitraktor 1 tonnás pótkocsival eladó és egy stilfű- rész. Érdeklődni az egri piac bejáratánál. a dinnyésnél. Simson Swalbe motorkerékpár eladó. Eger, Ludányi 23. 1981-ig vizsgázott Wolkswagen 1300 eladó. Érdeklődni Hatvan 11-46._______ Z G's 1500-as Zsiguli eladó. Heves, Almos u. 34. ~________ H ároméves Wartburg de Luxé eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap kivéte'ével Rákos Béla, Sírok, Kossuth 11. Vasgerendát, vagy vasbeton gerendát 4.5 métereseket, legalább 3-at vennék. Novaj, István u. 74. Apró hordók, használtak, 200 literig és príma 10 hektós, hordók. 5 hektós és 2.5 hektós prés eladó. Gyöngyös. Damjanich u. 4. Az Autóközlekedési Tanintézet Heves nagyközségben szeptember első hetében úrvezetöképző tanfolyamot indít. Jelentkezés: a művelődési "házban. Szövetkezet) Áruház, Balassagyarmat Füred Áruház, Balatonfüred Skála Szekszárd Áruház, Szekszárd Skála Gyöngyös Áruház, Szombathely Skála Maros Áruház, Makó Kelet Áruház, Nyíregyháza Mozaik Áruház, Mezőkovácsháza Alföld Áruház, Kecskemét Zselic Áruház, Kaposvár Sió Áruház, Siófok Horizont Áruház, Ajka Hanság Áruház, Kapuvár Konzum Áruház, Pécs Dél-zalai Áruház, Nagykanizsa ABC-áruház, Zalaegerszeg UNIÓ vásárcsarnok, Miskolc ÁBC-áruház, Komárom ABC-áruház, Bábolna ABC-áruház, Szolnok EGER I. TÉGLAGYÁR FELVÉTELRE KERES kőműves szakmunkásokat, azonnali belépéssel. Jelentkezni a Homok úti gyárban. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KARÁCSONY JÁNOS gépkocsivezető 1979. augusztus 25-én feladata teljesítése közben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése f. hó 30-án 14 órakor a Hatvani városi temetőben lesz. A Miskolci Postaigazgatóság saját halottjának tekinti. A Budagant Kesztyűs Szövetkezet hevesi részlege felvételt hirdet kesztyűs szakmában. Azon fiatal fiúk jelentkezését várjuk, akik a 8 általánost befejezték, illetve gimnáziumi érettségivel rendelkeznek. Tanulóidő: 3. illetve 1,5 év. Tanulóidő alatt ösztöndíj, a szakmunkásvizsga után jó kereseti lehetőség. Az oktatás Hevesen, vagy Budapesten történik. Budapesten kollégiumi ellátást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Budagant Kesztyűs Szövetkezet Heves. Vöröshadsereg u. 20. Munkanapokon, 7—15 óráig. Mi»;** vXvXvT| s K O L A B A iií V. XvXvó S*:v. KIRÁNDULÁSHOZ^!* A BARÁTOKHOZ LÁNYOKHOZ gp * • • .»«sí*.- - - - - - - - rrTT^nriTnrT r FORGALOMBA HOZZA A .*.v >\ V. V.W V.v. ■' m * » » * » * w VASVILL .v.v.v.v, • • • • • • • • V.V.V.V v.v.v.v .v.y.v.% v.v.v.v Iv.'v’vX vXvXv ... <