Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-12 / 188. szám
Hogyan ostorozzuk magunkat? Keresztül-kasul Országjáró áruk 6-tól, 7-től, 2-ig, 3-ig, boldogulni a feladataival. Vagyis olyan kapacitást hoz létre — teherautókból, rakodógépekből, szállító munkásokból és gépkocsivezetőkből —, hogy képes legyen a növekvő termelésből (és bővülő munka- megosztásból) adódó emelkedő szállítási feladatokat napi 7—8 órában elvégezni. SZÜKEK LETTEK AZ ORSZÁGUTAK A vállalatoknak versenyt kell futniuk az első műszakkal, ezért a szállítóeszközök számát, drága rakodógépek sorát is munkába állították, s végül az országutak is szűkek lettek, hiszen mindenáron 8 óra alatt akarnak végigvinni rajtuk annyi árut, amennyit kétszer 8 óra alatt is lehetne — a jelenleginél sokkal kisebb ráfordítások mellett. A dolgok mögött egyszerű' szervezési kérdés rejlik: osztott műszakos, vagy két műszakos raktári munkarendre kellene áttérni — országosan. Ezt a helyzetet súlyosbítja, hogy az áruk elég tekintélyes részét szükségtelenül keresztbe-kasul hordják az országban a vállalatok. Például a követ, téglát, cementet, sódert. Noha, kő, cement, tégla, homok, mindenütt, 100 kilométernyi járóföldre, helyben is található. (Az effajta szállítások nemcsak a közutat, a vasutat is nagy mértékben — szükségtelenül — terhelik.) Ezek elkerülése is a kapacitáskihasználást javítaná és a felesleges költségek megtakarítását tenné lehetővé. FÖLÖSLEGES SZÁLLÍTÁSOK A szakemberek szerint egyébként például tavaly az elszállított áru teljes meny- nyiségének y)—15 százalékát pontosabb szállítástervezéssel nem is kellett volna meg_ mozgatni. A területi, árufajtánként szállításszervezésben tehát változatlanul jelentős megtakarítások lehetősége rejlik. Tavaly mintegy 800 millió tonna árut mozgattak meg az országban. Ennek kb. a felét az úgynevezett nem köz- használatú közlekedés szállította. Tehát az ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági vállalatok és szövetkezetek szállítóparkja, s nem a Volán, ÉPFU, vasút stb. Az állami szállítási vállalatok irányításával kb. 25 ezer tehergépkocsi fut az országban. (Pár évvel ezelőtt sem volt sokkal nagyobb a park.) Ez a 25 ezer kocsi tavaly csaknem negyedmilli-i árd tonna árut szállított öt- milliárd árutonna-kilométeres teljesítménnyel. A négyszerié több gépkocsit (százezret) számláló vállalati, szövetkezeti járműpark viszont csak alig több mint 40 százalékkal vitt nagyobb terhet: kb. 360 millió tonnát. (6 milliárd árutonna-kilométeres teljesítménnyel.) JOBB SZERVEZÉSSEL ÉS KÉT MŰSZAKKAL Ha a nem közhasznú jár-1 műpark felhasználása úgy lenne megszervezve, mint az állami szállítási vállalatoké (s abban is van tartalék), akkor a 100 ezer kocsival 24 milliárd árutonna-kilométeres teljesítménnyel 850 millió tonna áru elszállítására lettek volna képesek. A számok összevetése egyértelműen mutatja, hogy ' a jelenlegi járműpark kapacitása — egy jobb, de nem különlegesen jobb szervezési színvonalon — a tavaly ténylegesen felmerült szállítási feladatok mennyiségét jelentősen meghaladja. Elszállí-' tottak nagyjából 800 millió tonnát, de a rendelkezésre álló kapacitással képesek lettek volna elszállítani —• 1,2 milliárd tonnát is. Kis túlzással állítható, hogy amíg ennek a jelenlegi szállítóeszköz-parknak a teljesítménye a duplájára nem nő, addig lényegében indokolatlan beruházás, ha bárhol is új teherautót vesznek. Bizonyos, hogy a két műszakos szállítás, a két vagy osztott műszakban nyitva tartó — árut fogadó és kiadó — raktárak megszervezése, továbbá a keresztszállítások csökkentése például azonnal jelentős javulást hozna a kapacitások kihasználásában. S azt, hogy az érré fordított fáradság kifizetődik, alighanem. mindenütt azonnal belátják, amint elvégzik azokat a nágyon egyszerű műveleteket, amelyeket fentebb országos méretekben kalkulálva közreadtunk. A hosszabb raktári műszakok-' hoz pedig megfelelő létszámot a vállalatokon belüli munkaerő-átcsoportosítás segítségével pedig nem nehéz előteremteni. Gerencsér Ferenc Kukoricának, szőlőnek Nagyon várták már és végre megérkezett az eső! AMIÖTA AZ energiaválság olyan mindennapos beszédtéma nálunk, mint az angoloknál az időjárás, nincs valamire való közgazdasági újságcikk, amely *így vagy úgy, végig ne suhintana bennünket, átlagpolgárokat a felelősség ostorával. Az egyik napilapból most éppen arról értesültem, hogy mennyire helytelenül viselkedem én, mint vásárló, amikor nem teljesen tran- zisztorizált asztali rádiót vagy televíziókészüléket veszek. Szakemberek ugyanis kiszámították — így a cikk szerzője —, hogy ha az ország valamennyi asztali rádió- és televíziókészülékét kicserélnék kis fogyasztású, teljesen tranzisztorizált készülékre, akkor egy hazai hőerőmű teljes áramtermelését takaríthatnánk meg. Ezután szó szerint ezt mondja a fővárosi napilap cikkírója. „Erre a szempontra azonban — mint vásárlók — mindeddig vajmi keveset gondoltunk.’’ Az a gondolat már hiányzik a cikkből, hogy erre a szempontra elsősorban nem a vásárlónak kellene gondolnia. A vásárlót ugyanis az árak orientálják és ösztönzik arra leginkább, hogy mit és mennyit vásároljon. A közelmúltban végrehajtót áremelések remélhetőleg véget vetnek például annak a szinte tudathasadásos folyamatnak, hogy egyrészt minden aratáskor nemzeti ügyet csinálunk minden szem búza begyűjtéséből — hiszen valóban gazdasági létünk egyik legfontosabb eleme a búza — másrészt viszont szemetes kukákba dobáltuk ki vagy a disznókkal etettük fel az oktalanul megvásárolt többletkenyeret. Remélhetőleg a kenyér árának emelése véget vet egyik legfontosabb nemzeti kincsünk, a búza esztelen pazarlásának. Ha már azonban éppen ennél a példánál tartunk, azt is meg kell említeni, hogy a rossz minőségű kenyér is a pazarlás egyik oka. A jó kenyér valószínű nem kerülne szemétbe. Visszatérve azonban a tranzisztorizált rádiók ás televíziók világába, fel kell tennünk a kédést, vajon miből gondolta a cikkíró, hogy a vásárlók a drágább készüléket fogják választani, még ha ezzel egy egész hőerőmű termelését takarítanánk is meg az országnak. Ez a példa inkább arra lett volna jó, hogy híven szemléltesse, mennyire nem esett egybe áz egyén (a vásárló) és a nagy közösség (a népgazdaság) érdeke. Csak feltételesen használhatja az újságíró a múlt időt ebben az esetben, hiszen az érdekeltérés részben még ma is fennáll. Ma már ugyan inkább meggondolja a jövendőbeli tévé tulajdonos, hogy valamivel drágább készüléket vásároljon, ha az a felemelt villanyáramból jóval kevesebbet fogyaszt. AZ ELSŐDLEGES hatás azonban mégis a készülék ára. Ha tehát a KERAVILLszaküzletbe betérő mégis az olcsóbb és többet fogyasztó, nem teljesen tranzisztorizált készüléket választja, akkor nem rajta kell elverni a port. Azt kell mondani, hogy az ár ebben az esetben nem töltötte be minden szerepét. Történetesen nem közelítette egymáshoz az egyén és a közösség egyébként a valóságban meglévő közös érdekét. Lehet, hogy a tranzisztorizált készülékbe magasabb értéket jelentő alkatrészeket építettek be. így a készülék értéke is nagyobb, tehát az árának is nagyobbnak kellene elvileg lennie. Csakhogy az árak értékarányosságot kifejező szerepe, a társadalmilag szükséges munkaráfordítást is kifejező árszerep rmutn biztos, hogy a legfontosabb Aj. ár szerepei közül ma rif*um*Srtékben a hang- w iáin 23 « teősös célok összeegyeztetésére kell fordítani. Csak így képzelhető ugyanis el, hogy nemzetgazdaságunk egyensúlya tartósan jól álljon, ne csak a belső hazai, hanem a külső nemzetközi mérlegen is. Azért nagyon fontos az is, hogy pontosan és nevén nevezzük, hogy ki miért felelős a gazdasági életben. Azért, hogy a vásárlók a nem korszerű készülékkel elpazarolják egy hőerőmű villamosáram-termelését, nem ők a felelősek. Felelős a rossz átképzés, amely erre ösztökéli a vásárlót. HA MÄR A gazdasági kijózanodás korszakában tartunk és leszámolunk évtizedes helytelen beidegződésekkel — egyébként ezt teszi az egész iparilag közepesen fejlett, valamint a fejlett világ —, akkor nagyon nagy gondot kell arra is fordítani, hogy ne maradjunk meg az önmarcangolás és kollektív felelősséghangoztatás jótékonyan ködbe burkoló mondatainál. Évek óta visszatérő gondolata a közgazdasági jellegű írásoknak, hogy nagyon alacsony az egy magyar munkásra vetített átlagtermelékenységi mutató. Sajnos való igaz, hogy nemzetközi mércével mérve a magyar munkás az NSZK-ban dolgozótól mintegy 50—60, a Csehszlovákiában dolgozó munkástól pedig mintegy harmincöt százalékkal tevékenykedik gazdaságtalanab- bul. Az is igaz, hogy a drágán megvásárolt gépek ki- használtsági százaléka nálunk sokkal alacsonyabb, mint a gépek eredeti hazájában. De ne tegyünk minden felelősséget a dolgozóra. Mert azon vajmi keveset tud segíteni, ha például az any- nyit hangoztatott termék- szerkezete rossz a magyar iparnak. A termékszerkezetet csak megfelelő vezetői szinten és megfelelő körültekintő és megalapozott döntésekkel lehet megváltoztatni. A munkás a munkaideje alatt csak olyan terméket gyárt, amelyet megkövetelnek tőle. Hogy ezt milyen termelékenységgel teszi, nagyon fontos kérdés —; de más (!) kérdés. Ugyanezek a gondolatok természetesen vonatkoznak a munkafeltételekre és a szervezettségre is. Az annyit emlegetett energia- és nyersanyagválság nagyon sok országban sokkot okozott, a gazdasági vezetésben és számos helyen emiatt aztán átgondolatlan, kapkodó intézkedések is születtek. Nálunk nem került sor olyan intézkedésekre, hogy jegyre adják a benzintésmég sorolhatnánk sok egyéb kényszerből megtett intézkedést, amelyeket hazánkban nem kellett bevezetni. AHHOZ, HOGY továbblépjünk ' az energiaválság és a nyersanyaghiánnyal küzdő világgazdaságban egy új szinten megteremtendő egyensúly felé, föltétlenül az szükséges, hogy ne általánosságokban és ne egymásra váró és hárító felelősségekben beszéljünk. A gazdasági élet megrázkódtatásai —, amelyek az objektív valóságból fakadnak. indokolttá teszik a nagyobb és a szigorúbb elvárásokat. A lakosságtól például azt, hogy ésszerűbben vásároljon és normális élet- feltételek között, okos takarékossággal éljen. A dolgozótól azt, hogy egyszerűen, jól dolgozzon. Az újságíróktól például azt, hogy ha gazdasági életünkről és gondjainkról írnak, akkor ne általában a felelősségről és a takarékosságról beszéljenek, amely szinte automatikusan a lakosságra és a dolgozókra értendő, hanem vessenek fel olyan kérdéseket is, mint a gazdasági életünkért felelős vezetők döntésének a helyessége, megalapozottsága, a gazdasági megnyilatkozások tartóssága. Való igaz, hogy közös gondjainkon csak közösen tudunk segíteni, de csak úgy, ha mindenkit azért tesznek felelőssé, amiért az is. A vásárlót például nem vonják eszmei felelősségre azért, amiért az olcsóbb rádióból és televízióból vásárol, és így pazarolja a villamos eneregiát. Gyakori bosszúság: rohan az ember, hogy még záróra előtt elérje az élelmiszerboltot, ám hiába, mert — noha a hivatalos ajtócsukásig 10—15 perc még hátravan — a redőnyt már félig lehúzva találja, az üzletből már csak kilépni lehet. Jogos bosszúság ez ilyenkor, de „csak” bosszúság. Ha azonban például egy több tonnás teherautó érkezik meg záróra előtt pár perccel — többnyire koradélután — a címzett vállalat már lezárt raktára, elé, az nemcsak bosszantó, hanem jelentős anyagi veszteségek előidézője is. Mit tehet ilyenkor a gépkocsivezető? Először is igyekszik elhelyezni az árut a címzett telephelyén, hogy a túl korán bezárt raktár miatt mégse kelljen idegenben éjszakáznia, s hogy a kocsija másnap újra fuvarba állhasson. Igaz, hogy elkerülhetetlen, hogy visszafelé ne üresen menjen, tehát, hogy a teherautó, az üzemanyag és az ember teljesítményének csak a töredéke legyen kihasználva, — viszont másnap reggel rakodhat otthon. GONDOLJUK CSAK VÉGIG! Ha az árutól nem sikerül megszabadulni, akkor ez többletkiadás a szállítónak, terheli például a szállásköltség, amelyet a megrendelő a fuvardíjban nem szokott elismerni. Ezzel szemben áll esetleg az a lehetőség, hogy reggel szerez a gépkocsivezető visszárut, ami a többletköltséget ellensúlyozza. A dolog azonban még sincs rendben, mert a kiindulóállomásra idejéhen vissza nem térő teherautó miatt, az ott programozott szállításban keletkezhet zavar: esetleg egy-egy szállítmány 1—2 nappal később indul útjára, s ezért valahol túlórázni kell, vagy leáll a nagy értékű berendezés, esetleg kötbér jár a külföldi megrendelőnek. Lám: a nagyon pontosan, vagy kicsit korábban záró raktár miatt mennyi kisebb- nagyobb veszteség keletkezhet. Sőt: fogalmazzuk kérdéssé a megállapítást: helyileg és országosan vajon nem jelentős veszteségek forrása-e a vállalatok országszerte kialakult raktári — árukiadási és bevételi — munkarendje, egyműszakos munkaideje? Gondoljuk csak meg, hogy mi következik a raktárak többségének ilyen „félfogadási” idejéből. Az, hogy mindenki, aki fuvaroz most igyekszik egy műszak alatt Augusztus első napjaiban úgy tűnt, hogy ismét visszatér az aszály, mert kánikulával folytatódott a szeszélyes nyár. Az elmúlt napok, bán mégis változott a helyzet, hidegebb levegő érkezett hazánkba és a szárazságot a hétvégén kiadós esőzés követte. Előkerültek az esernyők, sőt a lehűlés miatt a szekrényekből a vastagabb ruhák is. Az eső ellenére az aszály jelei ismét mutatkoznak a földeken. Bár ahol csak tudtak eddig is öntöztek me- gyeszerte de úgy tűnik ez is kevésnek bizonyult. Pedig főleg a kertészetekben a vízigényes paprika és uborka folyamatosan kapott vizet. Nem csoda tehát, hogy a mezőgazdasági üzemekben felsóhajtottak az eső hatására, amely jókor érkezett. A csapadék eloszlása azonban változó volt, hiszen 15- től 30 milliméter esett pénteken és szombat délelőtt. Az eső mindenesetre fel. üdítette a határt és megáztatta a kiszáradt földeket. Kedvezett a gyümölcsösöknek, főleg az alma érésének és a szőlőre is jó hatással volt, hiszen a bogyók érését meggyorsította. A kertészetekben különösen a paprikának kellett az eső, a szántóföldeken pedig jól megáz, tatta a másodvetéseket. A szakemberek szerint, az eső nagyon kellett a kukori_ cának is, amely szépen fej- lődik. Az esetleges újabb aszály azonban sokat rontott volna a kedvező terméskilátásokon. A csapadék a csövekben levő szemek fejlődésére jól hatott. Heves megye mezőgazda, sági üzemeiben a nyári aratást követően már befejezték a szalmafelszedést és a tarlóhántást. A gazdaságokban most mindenütt-gyorsítják a talajmunkákat, hiszen két-három hét múlva már az őszi vetésekhez készülődnek. A talajmunkákat is könnyíti a most jött eső. sőt a megforgatott földek nedvességhez jutnak.' üü© 1979. augusztus 12., vasárnap Szigethy András A világ minden tájává A SZIM Budapesti Köszörűgépgyárában saját tervezés alapján gyártják a nagy pontosságú optikai alakköszörűgépeket. A hét fő típusban készített berendezések között már olyan is van, mely számítógéppel irányítható. A különböző nagyítású MOM-optikával gyártott köszörűgépeket a világ minden tájára exportálják. Legtöbbet azonban Csehszlovákiába, Lengyelországba, a Szovjetunióba, NSZK-ba és i. -anciaországba szállítanak. A képen: készülnek az optikai alakköszörűgépek. (MTI fotó — Fehér József felvétele — KS)
