Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
A Tarnamente elnöke Pontosság, következetesség A Száraz-ér partjáról Indult el a Makót Hódmezővásárhellyel összekötő út menti egyetlen jelentősebb faluból. Ügy hívják a falut, hogy Földeák. Ma négy-ötezer lakosa lehet, fél évszázaddal ezelőtt pedig — ezer, ha lehetett Néhány száz agrárproletár család, köztük Kuruncziék otthona. A Kurunczj-házaspárnak öt gyereke van, közülük István a legidősebb, és éppen a tizedik évében jár, amikor édesapja saját, négy hold juttatott földjén kezdheti meg a gazdálkodást. A gyerekek számára azonban ez akkor nem sokat mond: élik a saját életüket, a legidősebb fiú pedig végzi a „kísérleti” iskolát, majd a nyolc osztály elvégzése után — mivel továbbtanulásra nem volt lehetőség — természetesen a munka következett. Részben a juttatott négy holdon, részben csatomaépítkezése- ken. Akkoriban valószínűleg nem vette észre, csak később döbbent rá, milyen jelentős volt számára, hogy az otthon, a szülői ház egyben a munkásmozgalommal való megismerkedés és az elkö- telezettségvállalás helye is volt számára. (Édesapja részt vesz a Tanácsköztársaság kivívásában, tagja a , yörösőrségnek). — Nálunk, otthon a szigorú rend volt a meghatározó. Következetesen munkára neveltek bennünket, és ezalól nem volt kibúvó — emlékszik rá Kurunczi István ma is, ötvenkét évesen. Pontosság, rend, következetesség ... $ Hiszem, hogy ma is ezek az i alappillérei az életem rek: határozottság — de nem drákói szigor — mint amilyen . otthon volt. Munkában ésel- , vekben nagyon köveikezetes ", embernek ismertem az apámat, szilárdnak. Altikor a munkában — ami egyben az > életem, a jellemem alakítá- sát is jelentette — hozzá akartam hasonlítani úgy érzem: elkötelezettségit vállaltam. Most remélen, hogy sikerült teljesítenen ezt az önmagámnak negszabott feladatot, és ha & így van, akkor nincs rá otom, hogy elmarasztaljam migamat. 1947 nyarának eljöttével véget ért Kurunczi István életének első szakasza, búcsút mondott a szülői háznak, a négy hold földnek és a csatornaépítkezéseken való kubikolásnak. Ekkor szervezték meg a Budapesti Agrártudományi Egyetem diákjai, a NÉKOSZ tagjai — a kommunisták közreműködésével — a mezőgazdasági munkástanfolyamot. Itt szak- érettségire nyílt lehetőség, méghozzá úgy, hogy az érett, ségi egyben az egyetem első évének elvégzését is jelentette, megelőlegezte... A tanfolyam sikerült. Ekkor o párt javaslatára — melynek 1945-től, tizennyolc éves korától tagja — szovjet ösztöndíjjal Novocser- kaszkba, az Állatorvostudományi Egyetem állattenyésztési karára kerül, ott folytatja tanulmányait. — Nagyon nehéz volt. Gyenge felkészültséggel, nyelvtudás nélkül vágtunk neki a tanulásnak. Ha nem kapunk annyi segítséget orosz anyanyelvű diáktársainktól és professzorainktól, akkor talán nem is sikerül, de mindenesetre, kevésbé jól sikerül. így azonban a szigorú és közös munka eredményeként 1954-ben vörös diplomát szereztem, és hazaérkezésem után az első megbízatásom mindjárt a Földművelésügyi Minisztériumba hívott. Ott is, utána is felelősségteljes, szép és sokszor nagyon nehéz megbízatásokat kaptam, de nekem mindig, minden törekvésem az volt, hogy a termelésben dolgozhassak, és erre megkaptam a lehetőséget. A termelésben számomra, mint első számú vezető számára, az a feladatom, hogy összehangoljam, megszervezzem a munkát, az egyes embereket közösséggé, az általuk végzett munkát egységes cselekvéssé alakítsam, melynek végső eredménye már kézzel fogható, mérhető, igazi produktum. Ez pedig rendkívül jóleső érzés a szakembernek, és ez az érzés igazolja, hogy a munka igazi szépségei a termelésben rejlenek. ■ Mindez nem jelenti azt, hogy Kurunczi István sokáig élvezhette volna a termelőmunka örömeit: hosszabb- rövidebb időkre vissza-visz- sza kellett térnie az elméleti munkához, mivel azonban ismételt kívánsága mindig csak a termelés maradt, végül erre huzamosabb időn át is lehetősége nyílt. Tizenkét éven keresztül a Hevesi Állami Gazdaság igazgatója. Utána megint vissza a „hivatalba” — ekkor a megyei tanács mezőgazdasági osztályát vezeti. De mert számára továbbra is a gyakorlat, a termelés az első, kérésére újra visszakerül a föld közvetlen közelébe, és ma is itt dolgozik, a Tarnamente Mgtsz elnökeként. — Nem panaszkodhatom a pályámra. Ügy érzem, hasznos volt, és még sokáig az is marad a munkám. Talán mert a kubikosok keménysége, célratörése bennem maradt és szerencsésen ötvöződött azzal az öt évvel, amit számomra a szovjet egyetem adott, nemcsak szakmai ismeretekből, hanem legalább annyira emberségből is, hiszen ott olyan emberekkel ismerkedtem és barátkoztam meg, akik a háború végigharcolá- sa mellett végezték el az egyetemet. Ennek éppen most volt a 25. évfordulója. Annyi év után újra találkoztunk a régi. egyetemünkön és alig ismertünk rá: most 12 ezer diák tanul ott, valósággal külön város... És egymás viszontlátása, megkorosodva, kilókkal gyarapodva, de kimondhatatlan örömben. És ebben az volta legszebb, hogy megerősíthettük egymást — elsősorban az akkori legjobb barátommal, Alexandr Dorosenkóval — abban, a mi közös hitünkben, hogy minden munkák legszebbike a termelés. Eddig is ennek megfelelően végeztem a feladatomat — elismerésként néhány megtisztelő kitüntetést, köztük Munka Érdemrendet kaptam —, és ez a jövőben is így lesz. Jó látni, hogy mindinkább — a munkával jáTÓ sok gond ellenére — igazi alkotó közösséggé kezdünk formálódni. És ez nem kevés: hat község nyolcezer lakosáról van szó, több mint tízezer hektáron gazdálkodunk. Annyi a dolgunk, hogy hirtelen nemigen lehetne megszámolni. Vallom, ha mindenki becsülettel megteszi a magáét, akkor majd sok szép eredménynek örülhetünk együtt, közösen. B. Kun Tibor Hőségben Villanóképek egy gyárból Kánikula. Az irodában különösen füledt a levegő. Fiatal kisláng legyezgeti az arcát a tük*r előtt és azt kérdezi: — Hogyan lehet ilyen tikkasztó hőséiben dolgozni? Gépekkel, vasszerkezetekkel zsúfolt üzem. Beton és üvegtető sugározza a 31 fokos hőt. Az emberek ingajáratban zarándokolnak a frissítő szódavízért. — Fáradtak? Ketten is meglepődve néznek rám: A munkánkat végeztük — válaszolják Megfigyelők érkeztek a műhelybe. Feljegyzik a munkaidő kihasználását. — Sokan vagyunk, vagy kevesen? — szól közbe érdeklődve egy ingre nekivetkezett beállítólakatos. A másik kezébe veszi át a szerszámot, mert megtörli homlokát és közben saját maga válaszol is a feltett kérdésre: — Ha az egy fizikai dolgozóra jutó nem termelő munkát végzőket nézzük, sokan, ha meg az előttünk álló programokat vesszük, akkor meg kevesen vagyunk hozzá, öt automata gép beállítása vár egy lakatosra. ★ Tömzsi asszonyka színes konyhakötényben: — Éjszaka a legjobb, mert akkor hűvös van. — Nem álmos olyankor? — Iszunk egy kávét. — Hogy bírja a keze az olajat? — Tíz év alatt hozzászokott már. Három műszakban. A férjem azt mondja, ha még egy évig csinálom, elválik... — Nincs más megoldás? — A kislányunk így is egyedül marad este 9—11- ig. ★ Feltűnően széparcú nő. Köpenye alatt matyómintás blúz. Ragyogó az arca, mint a pirosalma. Köszörül, — Strandon volt? — Egy évig otthon kellett maradnom. Idegkimerültség- Zsebéből dobozokat szed elő. Gyógyszerek, ö kérdezi: — Tudja-e, hogy már hiányzott ez a gyár, ahol beteg lettem. Az orvos még nem akart visszaengedni dolgozni. ★ Bőre télen is barna, pedig nem napozott. Fiatal gyermekleánynak néztem, 28 éves cigányasszony. A férje otthagyta. Két gyereket nevel. Egerbaktáról utazik naponta a Berván. — Nincs közelebb munka- alkalom? — Kettőezer felett keresek, de több is lesz, ha befejezem az általános iskolát. — Kire hagyja a gyerekeket? — A testvéremre. , — Ez maga a purgatóri- um! — konstatálja a délutáni műszakban a diszpécser. — Van-e termelési akadály? — Megy a verkli! — mutatja és siet tovább. Fut, szinte szalad egész nap. Irányít. Ezer adat a fejében. Este mikor egy újabb körnél elhúz mellettem, a lábára mutat: — Sok kilométer van már benne. Annyit kell menni műszakonként, hogyha azt az utat most mind egymás mellé raknánk, már biztosan a Holdig érne. ★ Levegő alig moccan, olajköd párolog. Fiatal gépész- technikus, fizikai munkát végez. — Elégedett-e? — Az irodában 13.20 volt az órabérem, itt meg 16.70. — Visszamenne-e az íróasztalhoz? — Gyesen van a feleségem. ★ Mamóka söpröget. Apró rendeket vág a fűrészporos forgácsban. Megáll a hőségben. — Bocsánat. 11 — Húsz éve csinálom már. Este ha lecsukom a szemem, akkor is színes forgácsokat látok. — Nem lehet már messze a nyugdíj? — Elmegyek, de a fiatalok nem vállalnak ilyen munkát. Ha hívnak, visszajövök. Hz export meghatározóivá vált Hétköznapok az egri MEZÖGÉP-nél Reinhardt Ferenc Három esztendős üzleti kapcsolat fűzi a Szolnoki MEZŐGÉP Egri Gyárát az NSZK-beli Claas-céghez. A vállalkozás, mint ismeretes, része annak a nyugatnémet —magyar kooperációnak, amelynek során a tröszt gépegységeket szállít a külföldiek világpiacon „befutott" kombájnjához — komplett berendezésekért cserébe. Megyénk székhelyén a kombájnokra szerelhető szecskázó adaptereket, illetve az ezekhez szükséges tartalékalkatrészeket készítik évről évre növekvő sorozatban. Az idei első félév terve már 57 millió forint értékű export volt — csaknem any- nyi, mint tavaly januártól decemberig. Ez arra enged következtetni, hogy: az egriek állják a próbát! — Talán nem tűnik dicsekvésnek, elbizakodottságnak, hiszen jómagam mindössze a legutóbbi áprilistól irányítom a gyárat —mondja Barta Sas Béla igazgató —, de valóban úgy érezzük, hogy sikerült hozzászokni a nyugati exporthoz, az egriek jól megismerték az új gyártmányt, eleget tudnak tenni az igényesebb partner kívánságainak is. Korántsem volt könnyű szakítani a hagyományokkal, áttérni a tevékenységünknek immár túlnyomó részét, mintegy Hosszú, .koromfekete haja a vállára * omlik. Esztergályos. Erdőteleki, s a legényszállón lakik. Itt szerezte meg a szakképzettségét a gyárban. — Hogy keresel? — Háromezerkettőszáz. — Nem is a munkával van itt a baj — kapcsolódik a beszédbe a művezető. — A munkavédelem, meg a hajháló... — magyarázza a kánikula nehézségeit. Öntöde. Frissen mosott és kivasalt munkaruhában, hozzá bőrkötényben és bakancsban egy munkósasz- szony. Az olvasztó tégelyben izzik a fém. A salakképző por nyomában erős szagú gáz csap fel az elszívó kürtökbe. Hosszúnyelű kis kanálkával merít a szikrázó lávából. Formába ömlik a fém, patakzik a verejték. — Asszony a talpán. Nem inkább férfiaknak való ez a kemény munka? — Én vállaltam, meg is találom számításomat. ★ — Éjszakai műszakba sietnek az emberek. — Péter ma is jól befű- tött odafenn! — hallom az egyik csoport beszédéből elkapott mondatot. Egy lelket sem látni már az éjszaka viliódzó fényeiben. A kazánház előtt a szénhalmok között vagonok sorakoznak. Nem látok senkit, csak az ütemesen suhanó szeneslapátok nyomán egy-egy koppanás jelzi, nem alszanak itt sem. Meleg van, s a vagonkirakók mégis meleget tárolnak, rádobnak újabb és újabb lapáttal. Simon Imre kétharmadát érintő nemzetközi feladatokra. Az adapterek részeit például külön- külön festik, a szereléseknél mellőzik már a kalapácsot. A minőségellenőrzésnél nincs alkudozás s a megrendelőnek heti pontossággal küldjük az árut. — Ez évi első hat hónapunk általában eredményesnek tekinthető A gyár teljes árbevétele megfelel a várakozásnak. Az exportnál némi túlteljesítésünk is van: 3,6 millió forint értékkel többet szállítottunk a tervezettnél. Ugyanekkor a mezőgazdaság júniusi kérésének megfelelően még a hónap folyamán biztosítottuk a hazai piacra egész évre szánt adapterek túlnyomó hányadát, 157-et. Minimális létszámnövekedés mellett, a korábbiaknál kevesebb túlóra felhasználásával... Az export: meghatározóvá vált a gyár munkájában, jövőjében. Fontosságát, súlyát — akárhol kérdezzük az üzemeket járván — mindenütt érzik. — Már tíz típust gyártunk az adapterekből — beszéli az igazgató társaságában Kása Károly üzemvezető —, de további kettőről is tárgyalunk. A termék gazdaságos, s „dollárkitermelése” javuló. S hogy a vállalkozás jövedelmező, abban nagy szerepe van az érdeklődésnek, a figyelemnek, szocialista brigádjainknak, újítóinknak. Azoknak, akik hivatalból, vagy természetes szakmaszeretetből szüntelenül a jobb, az ésszerűbb megoldásokra törekszenek. S kerül-fordul, javaslattal élnek a külföldi partner felé valami módosításra az anyaggal, szerszámmal, vagy a technológiával kapcsolatban. Egy fiatalemberre mutatnak a szerszámüzemben: íme, ő is egy ötletmester! Reinhardt Ferenc — ahogyan kiderül a bemutatkozásnál — valóban számos újításban „benne van”, s az idén is tett már néhány hasznosítható javaslatot írásban, szóban. Különben pedig az aranykoszorús „Meteor” szocialista brigád tagja, s 17 esztendős szakmai gyakorlatát kamatoztatja a munkahelyén. Szerszámlakatosként, vagy máshogyan, hol a megszokott falak között, hol a gyár más részén. Ahol éppen szükség van rá. — Tavaly például szinte az egész telepet a munkahelyemnek vallhattam — magyarázza mosolyogva. — A februárban kapott rajzok alapján ugyanis egyszerre négy adaptertípus „0" szériáját is kérték tőlünk igen rövid idő alatt. A szerszámkészítés így szóba sem jöhetett, hiszen csupán ez több hónapig tartott volna, így nagy hirtelen egy rendkívüli vegyes brigádot alakítottunk a különböző üzemek dolgozóiból, s á-tól cettig magunk végeztük el a feladatot. Ott és akkor, ahol és amikor éppen nem zavartuk az egyéb, a folyó munkát. Mert a termelés kialakult rendje nyilvánvalóan nem borulhatott föl! Tízen összesen 112 teljes gépegységet csináltunk így, s azt hiszem, megelégedésre. Hiszen azóta már a típusok mindegyike nagy sorozatban készül! Az idegen talán ügyet sem vetne a darabolóműhelyre, ha a helybeliek nem figyelmeztetnék: fontos része ez is a szárnak. Noha a munka kevésbé látványos, mint például a festőknél, vagy a szereidében. — Legalább ezerféle rajzzal dolgozunk — halljuk Orosz István csoportvezetőtől. — Nagyon oda kell figyelnünk a feladatokra. Olykor négy-öt szerszám is felkerül egy gépre, s felszerelésük, beállításuk, az egyes munkadarabok illesztése nem gyerekjáték Van olyan alkatrész, mint például a szögállító, ami 11 műveleten megy keresztül, amíg továbbadjuk. Néhány vétség miatt is megszakadhatna az ütem, ha bárki könnyel- műsködne, az egész vonal munkáját megkeseríthetnénk. ..! Iparkodunk is a bajt elkerülni. S jólesik, hogy megbecsülést, törődést kapunk érte cserébe. Éppen a napokban jutottunk például hozzá már mi is egy megfelelőbb, kulturáltabb étkezdéhez, ami lényeges javulás a körülményeinkben. Sürü József (Fotó: Tóth Gizella) A forgácsolórészlegnél Sűrű József marós — a vállalat kiváló csapatában, a „Gárdonyi" szocialista brigádban dolgozó három fivér egyike — még a gyár jogelődjénél, a gépállomáson, a gépjavítóknál kezdte itteni szolgálatát. Nagy változások tanúja. Büszkén említi, hogy ma már rég túl vannak az egyedi „barkáesmun- kán”, olyan alkatrészeket készítenek, amelyek mind egyike pótolni képes a má sikat, vagy éppen jó arra a helyre, ahová szánták. A felhasználónál nem probléma a csere, nincs nagy gond a gépek járatásánál. — Mindennel azért persze én sem vagyok még elégedett — panaszkodik. — A munkahelyünk, hogy c l pán néhányat említsek, m r a „rendes” feladatokho is roppant szűk, nem még az olyan akciókhoz, a :kor másoknak segítünk. Aztán valamiféle komolyabb emelő, daru is elkelné nálunk, ami akár két gépet kiszolgálna. Mert így bizony nem úgy haladunk, mint szeretnénk! Varga Ferenc, a szerelők csoportvezetője, egyetértőén bólint az iménti szavakra, s nem tagadja: maga is örülne, ha a tervezett fejlesztések gyorsabban megvalósulnának. — Sajnos, mi is csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér — válaszolja az igazgató. — Egyelőre 15 millió forintos beruházásról lehet szó, mostanában csupán a festőműhely korszerűsítéséről tárgyalhatunk a kivitelező tsz-szel. Ám feltétlenül bízunk abban, hogy előbb, vagy utóbb mindenre mód adódik, sor kerül. A búcsúzásnál újságolják, hogy a tavasszal az ötezredik adapter elkészültét ünnepelték, most pedig lassan a hétezredik felé közelítenek. Űjabb esemény azonban csak tízezrediknél lesz, mert minden lépésnél nem lehet megállni. Régen volt már, amikor még az ötszázadikat is köszöntötték ...! Gyóni Gyula 1 Jiipűwigj® 1979. augusztus 5., vasárnap rr
