Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)

1979-08-31 / 203. szám

1979. augusztus 31., péntek A Nap kél 5,00 órakor — nyugszik 18,28 órakor A Hold kél 13,35 órakor — nyugszik 23,10 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ERIKA nevű kedves olvasóinkat! Az Erik férfinév női megfelelője, az ógermán Erich, vagy latinos formájában az Ericus névből származik. 0 — 0 Hetven évvel ezelőtt született Böjti Imre honvédőr­nagy, aki az 1956-os ellenforradalom áldozataként 1957. árván maradt és gazdasági cselédként dolgozott. Ké­sőbb alkalmi munkából tartotta fenn magát, majd textllgyárba került. 1944-ben behívták katonának, de 15174 tavaszán nyolcvan társával Horvátkimlén átállt a szovjet csapatokhoz. Két évig hadifogságban volt, majd január 12-én vesztette életét. Tizenkét éves korában 1947-ben hazatért, s azonnal belépett a Magyar Kom­munista Pártba. Később hivatásos tiszt lett; elvégezte a Zrínyi Akadémiát. 1950-ben őrnaggyá léptették elő. s a Műszaki Egyetem katonai tanszékének vezetését bizták rá. Tevékenyen részt vett az ellenforradalom leverésében. Amikor 1957. január 12-én este szolgálat- teljesítés közben a budapesti Nádor utcában egy gya­nús személyt igazoltatni akart, az pisztolyt rántott és agyonlőtte. Halála után alezeredessé léptették elő. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő fel­hőzet, számottevő eső nélkül. Napközben helyenként megélénküld, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 23 fok között. . Ä/reAr.-.ff sfiJirráyeiSr... A/reAr. . Ha fogytán van is, legyen még türelem Eger nagy gondja: a közlekedés Bezárták kapuikat a nyári táborok A KISZ Heves megyei Bi­zottsága a napokban állítja össze a nyári építőtáborok mérlegét. Az ország és szű- kebb pátriánk építőtáborai­ban augusztus 25-ig dolgoz­tak a diákok. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola „Pacajev” nemzetközi épí­tőtáborában szovjet, lengyel, bolgár, szlovák és NDK-beli egyetemisták és főiskolások dolgoztak a város épülő la­| mozi )| EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. 4 és este 7 órakor: Csillagok háborúja I—II. Színes, amerikai tudományos, fantasztikus film Este 10 órakor: Bonnié és Clyde Színes, amerikai bűnügyi film EGRI BRODY Telefon: 11-773 A vasprefektus Színes, szinkronizált olasz film EGRI KERT Este 7 órakor: Félénk vagyok, de hódítani akarok • Francia vígjáték (3-as felemelt helyár) GYÖNGYÖSI PUSKIN Rosszemberek Este 10 órakor: San Bahila egy napja GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Halál az életért GYÖNGYÖSI KERT Este fél 8 órakor: Üldözés HATVANI VÖRÖS CSILLAG Mentsd meg Zapatát HATVANI KOSSUTH Rafferty és a lányok HEVES Rosszemberek FÜZESABONY Bajkeverő LŐRINCI Édes Anna PETERVASÁRA Láncravert sofőrök + ORVOSI ^JjGYEUT^JJ Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 8. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos u. 6. szám alatt. Te­lefon: 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben, KöjAL'készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-496. kótelepén, Cseboks záriban, valamint az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombi­nát palackozó üzemeiben. Ugyancsak augusztus 25- én fejezték be a munkát azok a Heves megyei diá­kok, akik a KISZ Központi Bizottsága által szervezett mezőgazdasági, illetve ipari jellegű építőtáborokban vé­geztek hasznos munkát. Az ország nyolc különböző tá­borába megyénkből összesen 1815-en jelentkeztek. Ezek közül Cegléd—Cifrakerten, a helyi Állami Gazdaságban 600. Tompán csaknem ugyan­ennyi, Etyeken, Bicskén, Biatorbágyon, Miskolcon, Csepelen, Szolnokon pedig 60—100 középiskolás dolgo­zott. A feladatok között me­zőgazdasági, út- és vasút­építési munkák szerepeltek. Az egyes turnusokból érke­zett jelentésekből az is kide­rül, hogy átlagosan 85 és 90 százalék ’ volt a táborban részt vettek aránya. A leg­többen Bicskére mentek el, míg a tompái második tur­nusban alig jelentek meg megyénkből. Az ifjúsági szövetség által meghirdetett építőtábori mozgalomban szűkebb ha­zánk valamennyi középfokú tanintézete bekapcsolódott. Az értékelések szerint a fia­talok mindenütt jól dolgoz­tak, átlagos teljesítményük elérte a 90—120 százalékot. A munkahelyek vezetőinek véleményei alapján elmond­hatjuk: a Heves megyei diá­Lapunk hirdetései között a napokban aról is olvashat­tunk, hogy a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szakmunkásfelvételt hirdet a „Selypi medencében”. Mint utóbb megtudtuk a vállalatnál: a munkaerőt a térségben kezdődő új épít­kezésekhez keresik. A nagy­község területén — a lőrin­ci részen 24, Petőfibányán 20. Selypen pedig 12 — ösz- szesen 56 lakás készül. A bányatelepen létesítendő kor­szerűbb, tágasabb otthonok­kal az 50-es években átadott szerényebb tanácsi lakásokat kívánják felcserélni, előbb csak átmeneti hajlékként, A megyeszékhely utcáin autózókat jó ideje próbára teszik már a különböző út- elterelések; az autók helyett mind több utcát vesznek bir­tokukba a munkagépek. Is­mert dolog, a 25-ös út átke­lési szakaszának építése miatt már nemcsak a Vö­rösmarty utcát, de a Rácka­pu ■ tér felé hozzá csatlakozó útszakaszt is lezárták a for­galom elől. Tartósnak ígér­kezik itt az elterelés, több mint egy év kell, mire is­mét lehet autózni errefelé. De nem sokkal jobb pilla­natnyilag a helyzet a belvá­rosban sem; a forgalom el­oszlása szempontjából fon­tos Csiky Sándor utca és Beloiannisz utca végén is ott a zsákutcát jelző tábla. A gázvezetékek bekötése hú­zódik itt el s előreláthatólag csak november végén bont­ják el a forgalmat lezáró korlátokat. A Knézich Károly utcában a megyei kórház építésének második üteme miatt nem kok jelentős segítséget nyúj­tottak a népgazdaságnak. Sikerrel zárta kapuit a bélapátfalvi cementgyári nagyberuházás mellett mű­ködő építőtábor is. Az ipari szakmunkástanulók, vala­mint a gimnazisták a tavaly elért eredmény dupláját, hozzávetőlegesen hat-nyolc millió forint értéket termel­tek. A Hevesi Állami Gazda­ságban öt turnusban mint­egy 600 fiatal segédkezett a nyári zöldségtermés betaka­rításában, Hatvanban pedig a konzervgyár építőtáboro- sai folytatták a munkát. Ök a beérkezett termés feldol­gozásában segítettek. Négy turnusban. 320 Vas megyei diák vett részt a munkában. Ugyancsak Hatvanban tábo­roztak az útépítő diákok is, akik az épülő 3. számú fő­útvonalon végeztek hasznos munkát. Az öt turnusban itt dolgozó Borsod megyei fiatalok mellett lengyel kö­zépiskolások és egyetemisták is részt vettek a tábor tevé­kenységében. Érdekessége volt ennek az építőtábor­nak, hogy a Betonútépítő Vállalat közlekedési szakosz­tálya egyben segédmotorke- rékpár-vezetői' engedély megszerzésére is lehetőséget adott. E táborban a közleke­désbiztonsági tanács és a rendőrség szakemberei verse­nyen döntötték el, hogy me­lyik brigád tagjai érdemel­ték ki egy újabb közlekedési táborozás lehetőségét a Ba­latonnál. amíg a régebbi építménye­ket folyamatosan felújítják, megfelelőbbé teszik, majd pedig a végleges beköltözést biztosítják. Selypen a gyár a beruházó, Lőrinciben lakás- szövetkezet vállalkozott a gondok enyhítésére. Értesülésünk szerint a ki­vitelez» még ebben az év­ben hozzákezd az építkezé­sekhez szükséges résalapo­záshoz, illetve a szerkezet­öntések előkészítéséhez.1 Szakmai érdekesség, hogy Lőrinci nagyközség területén ez alkalommal először emel­nek majd lakóházakat a másutt már jól bevárt PEV A-technológiával. lehet végig közlekedni. Egy szakaszon dtt is szűkebb az út, ahol a forgalom halad: két hónap múlva végeznek, ám a teljesen lezárt útsza­kasz megnyitására a Tűzoltó tér felé még legalább egy évet kell várni, mivel az építkezésen dolgozó torony­daru biztonsági sávja is az út területére esik. Túl sok jót tehát nem ígérnek a megyeszékhely közlekedésének javítása ügyében az utak, közművek Az őszi csúcsforgalom ide­jén a népgazdaság megnö­vekedett szállítási igényeinek kielégítése és a közlekedési ágazatok közötti jobb mun­kamegosztás érdekében — a korábbi évekh ez hasonlóan — korlátozást vezetnek be a vasúti szállításban. A közlekedés- és posta­ügyi miniszter rendeletére szeptember 1-től további in­tézkedésig — legfeljebb azonban december 31-ig — a 40 kilométeres távolságon belül levő vasútállomások egymás közötti forgalmában az áruszállítás szünetel, a fuvarozást — az iparvágá­nyon berakott szén, vasérc, és olajáruk, valamint a da­rabsúly és a terjedelem miatt gépjárművel nem to­vábbítható termékek kivé­telével — a közúti közleke­építői. Amit viszont gyorsab­ban meg lehetne oldani: a különböző „útfoglaló” válla­latok munkáját jobban össze­hangolni s nagyobb felelős­séget vállalni a forgalom le­hetséges rendje érdekében. Ezt mutatná például átte­kinthető, egyértelmű tájékoz­tatás is a még használható utakról. Mert pillanatnyilag Egerben a szó szoros értel­mében „forog” az idegen... (h.) dés bonyolítja le. Az intéz­kedés alapján 60 kilométe­res távolságon belül többféle árut ugyancsak nem szállít a MÁV. Ennek megfelelően csak közúton fuvarozhatok mezőgazdasági és élelmiszer- ipari termékek — például zöldségfélék, gyümölcsök, ga­bonafélék, malomipari ter­mékek, konzervek, takarmá­nyok, dohányáruk — továb­bá dolomit, cement és ce­mentgyártmányok, műtrá­gyák, fa- és faáruk, papír és papíralapanyagok, fonó­anyagok stb. Az idén bőví­tették azoknak a termékek­nek a körét, amelyek fuva­rozását a meghatározott időben közútra terelik. Ilyen például a napraforgó, a só, a kő, a mész, a pala, a nö­vényvédő szerek, a gumi­áruk, a cserép és a tégla. ■ TANÁCS V. B. GYÖNGYÖ­SÖN. A szeptemberi tanács­ülés elé kerülő jelentéseket vitatta meg a Gyöngyösi Vá­rosi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága tegnap megtartott ülésén. Ezután meghallgatta azt a tájékoztatást, amelyet Varga Lajos, a tanácsi épí­tőipari vállalat igazgatója adott a gyöngyösi főépítésve­zetőség dolgozóinak szociális, kulturális és egészségügyi el­látottságáról. O BRIGÁDKIRÁNDULÁS. Eredményes közösségi mun­kájuk jutalmaként a napok­ban lengyelországi kirándu­láson vettek részt a megyei tanács három szocialista brigádjának tagjai. O TANÉV ELŐTT. Szerdán az SZMT székházában a Pedagógus Továbbképzési Kabinet rendezésében spe­ciális tanévelőkészítő meg- megbeszélést tartottak az összevont osztályok nevelői­nek. A megbeszélést Faragó László, az Országos Pedagó­giai Intézet munkatársa ve­zette. Tanév előtti értekez­letre kerül sor ma is, mi- kőris megyénk szakközépis­koláinak, gimnáziumainak és szakmunkásképző intéze­teinek igazgatói részére tar­tanak tájékoztató az egri Gép_ és Műszeripari Szak- középiskolába n. ■ CSATLAKOZTAK A MUNKA VERSENYHEZ. Több termelőszövetkezettől is érkezett hír arról, hogy kollektívájuk csatlakozott a pártkongresszus tiszteletére indított munkaversenyhez. A poroszlói Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetke­zet többek között a tejérté­kesítés mennyiségi túltelje­sítését- a hústermelés terven felüli növelését vállalta, a füzesabonyi Petőfi Tsz pedig a gépek gazdaságosabb üze­meltetésére tett - felajánláso­kat. O GYERMEKÉV1 MEGLE­PETÉS. A hatvani ciíjCGr* gyár KISZ-bizottsága ked­ves meglepetést szerzett a gyermekév alkalmából c vállalati dolgozók kicsinyei­nek. A lányok és a fiúk szeptember 1-én budapesti kiránduláson vesznek részt ellátogatnak az állatkert be majd a városnézés után a Fővárosi Nagycirkusz elő. adását tekintik meg. O LENGYEL ERDÉSZEK MEGYÉNKBEN. Az Orszá. gos Erdészeti Egyesülei mátrafüredi csoportjánál vendégeként egy tavalyi, ha­sonló jellegű kelet-beszkide. ki tapasztalatcsere viszon. zásául néhány napig 45 ta. gú lengyel szakmai küldött, ség tartózkodik Heves me- gyében. A szakemberei Egerben, Felsőtárkányban éí Szilvásváradon ismerkedne! szűkebb hazánk „fás” tsz. eivel. A küldöttség ma uta­zik el. ■ AUTÖVÁSÁR GYÖN. GYÖSÖN. A Magyar Autóklut gyöngyösi szervezete, vala. mint a városi tanács keres, kedelmi felügyelője rendezé. sében autóvásárt rendezne! szeptember 2-án, Gyöngyö. sön. O NYUGDÍJAS-TALÁLKO. ZÖ. Az Egri Városi Szak. maközi Bizottság nyugdíja, sai ebben az évben is meg. rendezték szokásos, kirándu. lássál egybekötött találko. zójukat. Az idén Mezőkö. vesdre látogattak el. O LONGOBÁRD SÍROK Másfélezer éves longobári sírok kerültek elő a Veszp. rém megyei Kapolcson. / muzeológusok gazdagon fel- ékszerezett nők sírjait tár. ták fel, s megállapították hogy azok az 527—568 közöt Pannóniában élő — maji Észak-Olaszországba költő, zö — longobárdok itteni tar. tózkodásának mindeddig ke. vés emlékei közé tartoznak Iskolabővítés T árnál eleszen Új lakások Lőrinciben Az elmúlt év őszén kezdtek hozzá Tarnaleleszen az iskola korszerűsítéséhez, illetve bővítéséhez a pétervásári nagy­községi tanács költségvetési üzemének szakemberei. A mun­kálatok során egy új szárnnyal bővül az oktatási intézmény: 2 tantermet és egy 12x21 méteres tornatermet építenek a régi iskola mellé. Egyúttal beszerelik a tantermekbe és a szintén most kialakítandó politechnikai műhelyekbe a köz­ponti fűtést. A leleszi pedagógusok és kisdiákok várhatóan a jövő tanév előtt vehetik birtokukba az intézményt, amely­nek az építkezésében részt vesz — képünkön — Nagy Miklós és kőművesbrigádja is. (Fotó: Szabó Sándor) Csak 40 kilométeren túl Korlátozások a vasúti szállításban JtMisőg, A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves meevei t.jrw»* Vállalat. Felelős kiadó: DR. NO.SZTIC55IUS FERENC— Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon: 13-644 Gyöngyös, Rózsa u. t 3200 Tolom,, 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. 3000 (városi tanács épülete). Telefonj 10-51. Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u; 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon: 13-381. Terjeszti a Maávai Posta Előfizetési díj egy hőnapra 30.— Ft. negyedévre 90,— FL egy évre 360,— Ft. Előfizethető a hfrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. — index: 20062 — rL! Nyomda Egri Gyáregysége.- Eger, Vincellériskola ni 8. sa. Igazgatós BEDS ISTVÁN; — HH ISSN *133-0703. “ 2 Rév& á

Next

/
Oldalképek
Tartalom