Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-03 / 180. szám
trranű - vízre szánni! Egy strand halála? Született 1961-ben, élt tizenegy évet. Életre jötténél bábáskodott a Mátraalji Szénbányák Vállalat szinte valamennyi Üzeme, éspedig abban a reményben, hogy a befektetett pár millió forint, valamint a tömérdek társadalmi munka több évtizedre megoldja Petőfibánya és környéke nyári szórakozási, vízi sportolási gondját. Az összefogás valóban értékes létesítménnyel gazdagította a selypi medencét. Hasonló fekvésű és kiképzésű strandfürdőt messze környéken nem talál az úszás szerelmese. Több holdas, nagy fákkal teli park ölén fekszik az Ötvenméteres versenymedence, száz méterrel odébb gyermekuszoda, aztán külön pancsoló a legapróbbaknak, s mindehhez kabinsor, négyszáz személyes közös öltöző, orvosi szoba, büfé. pénztárépület. Utóbb csaknem háromillió forintért forgató-szűrő berendezést is vett a bánya, hogy mindig tiszta víz legyen a medencékben, az intézmény működtetését pedig a sportkörre testálta... o A strand, Petőfibánya büszkesége azonban idestova hét esztendeje halott. A tényről gyászjelentés nem tudósít ugyan, de Lőrinci nagyközség tanácsa képtelen úgy összeülni, hogy valaki ne bolygatná a kérdést. Hogy miért nincs víz, miért nem szórakozhat egészséges körülmények között tizenháromezer ember, miért válik az enyészet áldozatává a ma már 35—40 millió forint értékű létesítmény? Legutóbb Bicskei Ferenc tanácstag kezdeményezett késhegyre menő vitát e kérdésben, joggal téve szemrehányást a strand kihasználatlansága, pusztulása miatt. A dolognak van azonban bökkenője. Mert úgy tűnik e pillanatban, hogy mindenki ok nélkül perel a tanáccsal, szinte a nyakába varrva a felelősséget, az intézkedések megtételét. Holott, miként erről Szentgyörgyi János elnök bennünket informált, 1978. január elsejével csupán a lakótelepet vette át fönntartásra Lőrinci tanácsa, az immár hetedik esztendeje bezárt strandfürdő változatlanul a Mátraajli Szénbányák Vállalat birtokában, illetve a Bányász Sportkör kezelésében van. Igaz, próbálták ezt is a testületre tukmálni. a tanácsvezetők ezért meghívták minden tárgyalásra az Észak-magyarországi Vízmű Vállalat hatvani üzemének képviselőit, ez a cég azonban csak olyan feltétellel mutatkozott hajlandónak kezelésbe venni a strandot, ha a bánya vizet produkál. o Meg kell mondanunk, hogy a Mátraalji Szénbányák Vállalat majdhogynem erejét felülmúlóan igyekezett a település élete szempontjából oly fontos létesítmény ügyét felkarolni. Ahogyan például Morvái László, a vegyesüzem igazgatója kifejtette, azeredetileg fúrt; s túlbecsült kutak vizének rohamos fogyása, majd teljes elapadása után kutatás indult a környéken. Csaknem tízmillió forintot költöttek egy kétezer méter mélységű fúratásra, ami sajnálatos módon eredmény nélkül végződött Hiába az óriási áldozat, víz nem fakadt a munka nyomán. A bánya- vállalat, valamint a környező települések dolgozóinak, lakóinak követelő kívánságára nemrég újabb félmilliót fordítottak kutatásra, teljes csőddel. Föl is adták a reményt, s mivel sem a bányának, sem a sportkörnek nincs többé fedezete, kidobni való pénze, egyelőre marad minden a régiben. Azazhogy: évről évre rongálódik az import útján beszerzett vízkeverő tartályrendszer és a hozzá épített gépház, egyre több gaz veri fel a vízért síró medencék fagy okozta repedéseit, vandál kezek hovatovább minden kabinajtót letépnek, minden ablaküveget, villanyégőt összetörnek, a sportkör pedig — miként erről Paraszt János elnök rezignáltan számot adott — szinte a semmiből izzad ki évente tizenötezer forintot a létesítmény karbantartására. Más kérdés, hogy az összeg tízszerese is kevés lenne e célra! o Hogy mindezek ismeretében hogyan gondolkoznak mégis Lőrinci nagyközség tanácsvezetői? Érzik, tudják a helyzet fonákságát, tarthatatlanságát, s minden irányban tapogatóznak a probléma megoldása végett. Fél délelőtt beszélgettünk a témáról Szentgyörgyi János elnökkel és Ti- szóczi István vb-titkárral. m* a jövőt illetően most már egyre inkább tanácsi feladatnak tekintik a strandfelújítást, de ugyanakkor minden körülmények között számítanak a bányavállalat üzemeinek támogatására, legyen az pénz vagy szocialista brigádok társadalmi munkája. Konzultáltak a kérdésben Nemecz Győző járási sporthivatalvezetővel is, aki különösképpen az iskolás gyermekek úszásoktatása céljából ítéli fontosnak a fürdő vízellátásának biztosítását, a strand mielőbbi megnyitását. Mielőbbi? Ez alatt természetesen néhány évet kell értenünk, hiszen a munkákhoz elengedhetetlen millió forintokat már csak a VI. Ötéves terv- javaslatban szerepeltetheti a helyi tanács. Az igény tömör megfogalmazását olvastuk is egy harmincoldalas előterjesztésben, amely azóta a Heves megyei Tanács illetékes osztályán fekszik, a legszükségesebb munkálatok leírásával, költségtervezetével. o És ha az új tervciklusban nem jut fedezet a strandra, s a vízszükségletet a regionális mű fejlesztésével sem tudják biztosítani? Nos, akkor a kör bezárul. Bányának és tanácsnak egyetlen gondja marad. Menteni a menthetőt, a több tízmillió forint értékű létesítmény szinte üzembe sem állított korszerű vizkeverőjét, a föld alatti csatornarendszert, a gépi berendezéseket, valamint a medencékbe, épületekbe bedolgozott anyagot. Éspedig addig, amíg megközelítően árában értékesíthető. A dolgok elodázása súlyos anyagi áldozat, bűnös felelőtlenség, akárkin múlik. Az újságíró persze inkább annak örülne, ha riportja mostani címe helyett legközelebb ezt róhatná petőfibá- nyai írása fölé: Egy strand föltámadása! Különben e hátsó gondolat reményében ült írógéphez most is... Moldvay Győző Agrla »79 Szentendrei szobrász tárlata Egerben Moszkvai filmfesztivál Rajki László huszonkét alkotását láthatja az .»gria ’79 közönsége a városi tanács előcsarnokában. A nagy hozzáértéssel és bensőséges hatás elérésének szándékával rendezett tárlat vonzó eseménye az idei egri nyárnak. Rajki művei több forrásból kapják élményadó létüket. Legerősebben talán a jellemek érdeklik őt, azok, akiket lélek- és testközelben érez és talán azok még inkább. akikben a gondolat, a szellemi teremtés nagy kényszere munkált, az írókét. A legnemesebb anyagokat, a márványt ezekre pazarolja el, tudván, hogy az arcban kifejezhető jellem és élmény a legmaradandóbb foglalata, külső formája az emberi létnek és léleknek, Az sem egészen véletlen, kiket tart az írók közül lelki és szellemi rokonainak, amolyan atyafisáffnak, akikben önmagát is. a saját gondolatait is újrateremtheti. Így, ebből a látószögből rokonulnak Raj- kinál Móricz Zsigmond, Veres Péter. Nagy László és a legnyilvánvalóbban irodalmi, tehát olvasott élmény. Csokonai. Az író-olvasó ember számára mindig is egy kicsit rejtély, ahogyan a festők és szobrászok igyekeznek a mélyére jutni azoknak, akik a szó és a gondolat erejével törnek maguknak utat a közösségben. Fel akarják valamiként tárni az egyszer élt költőt, vagy az éppen eltávozottat, hogy a formált anyagban itt maradjanak, abban a valóságukban példának. ahogyan ők, a képzőművészek a testi Összhangban a szellemet felfedezték és megragadták. Ezzel a szándékkal tart kapcsolatot az a törekvés is, hogy a rokonokban, a vérségi kapcsolatban megjelenő nagy szeretetet és lelkiséget is megörökítse a művész. g> Mmsm 1979. augusztus 3., péntek mintegy a folytonosság és a maradandóság zálogául. Innen indúl az Apám portréja ugyancsak nemes kőzetből vagy a Teri. S mintha csak az őt körülvevő atmoszférát akarná sűrűbbé, igazabbá tenni a szobrász, megmintázza a palán tázó három asz- szonyt is. mert a földhöz kötöttség, a munka, a rögök közt élő emberek sorsa szárnyalni küldi az alkotó gondolatokat Az erős gondolatiság mellett egy sor álom és ábránd is fűti Rajkit. A szobortervek jelzik, mennyi közösségi érzés és szándék hajtja a művészt, hogy a teret, főként a gyermekek számára benépesítse. Nagy, széles térben és levegős világban akarja elhelyezni alkotásait, nyilván azért, hogy az ember iránti szeretete érvényesüljön. Az Ikrek kétszer is megfogalmazódnak, az Elefántjáték, a Táltos, a Lovas- csatázók, a Fészek, a Forrás, mind-mind bizonyíték arra, hogy a művész még így is küzd elképzelései, gondolatai megvalósulásáért. Három faszobra, a három Mester szerszámaival áll eli- bénk, szokatlanul . merev, szinte görcsös tartásban. Valaki, akinek a sorsáért, életben maradásáért kellene aggódnunk, akkora az alakján és az arcán átvonuló riadt- ság, a szorongásféle. S ha még egy szoborral arrébb megyünk, a Futárhoz, akkor érezzük igazán, hogy a játékos ikres-szobrokhoz képest mekkora távolságra lehet eljutni Rajki gondolatai között. A Futár ugyanis rendkívül szélsőséges helyzetben, szinte valószerűtlen tartásban, a riadtságnak és a meglepődésnek egy olyan pillanatában toppan vagy robban elénk, amit egykönnyen nem tudunk elfelejteni. És hogy a lóerőről se feledkezzünk meg a kiállítás kapcsán, a Karambol és a Piramis egészen modern autósgondot, életélményt közvetít anélkül, hogy keresett lenne. Farkas András Szergej Eizenstein Éljen Mexikó! című világhírű filmjének ősbemutatójával nyílik meg augusztus 14-én a Rosszija Szálló 3000 fős hangversenytermében a XI. Moszkvai Nemzetközi Film- fesztivál. A harmincas évek elején forgatott és sokáig elveszettnek hitt filmet most Eizenstein egykori alkotótársa, Grigorij Alekszandrov szovjet filmrendező újította fel és fejezte be. (Befejező rész) Ö lesz a kiköpött ők, az éppen olyan, a te is úgy, ahogy mi szoktuk fiam. Be- lerózsaszínedve a körbe, már most is bújik a fogpasztamosoly mögé. jól látják, hogy sej de ő lesz a mi fiunk! Nahát, fiam, nézd csak, nem olyan ez, mint egy ócska magyar gyártmány, amelyik kilövi a pirítóst az ablakon. Valódi angol. Én hoztam, direkt ezért küldtem ki magam. Ide kell helyezni a kenyérszeletet, jó, ha egy kicsit száraz. Ez nem égeti meg a kenyérszeletet, ha kész, magától kikapcsol. És nem sárgul meg, mert speciális angol krómozása van. Én, fiam, el sem tudom képzelni a reggelit pirítós nélkül, mondja Laci bácsi, én se, mondja Zoltán, és nem tudja, hogy ilyen apróságokkal kezdődnek a dolgok. Én se! Én se, Laci bácsi, kérem, Laci bácsi nélkül sem tudom elképzelni a reggelit. Mint Filipp Jermas, a Szovjet Állami Filmbizott- ság elnöke, a szervező bizottság elnöke csütörtöki moszkvai nemzetközi sajtókonferenciáján elmondta, 97 ország, valamint az ENSZ, az UNESCO, a PFSZ és a Chilei hazafias erők képviseltetik magukat a szovjet filmgyártás kezdete 60. évfordulójának évében megrendezendő XI. moszkvai film- fesztiválon. Milyen humora van ennek a gyereknek, és Zoltán nyugtázhat magában egy sikeres beilleszkedést, fojtogatja félórás felesége csuklóját, odakint már csapódnak a kocsi- ajtók, csattognak, sűrűn, mint nyári zivatarban a ménkű. Sietni kell, már rég elmúlt a reggel, magasan ragyog a pirítós az égen, a specális krómozású angol pirítóssütő lomhán úszkál alatta, mint valami eltévedt űrhajó. Én bizonyisten fel se kelnék, de lehet, hogy meg sem születtem volna, ha nem lenne pirítás. Bruhaha, mondja Zoltán, második beilleszkedés. Két gól és milyen könnyen. Fog ez menni. Most a Laci bácsi mondja, hogy bruhaha. Zoltánban újjászületik a Laci röhögése. Teljesen olyan lesz, mint a Laci bácsi röhögése, és ezt Laci bácsi érzi, és ettől — ezen? vág ám az esze, mint a borotva! — még jobban röhög. Ettől Zoltánt elkapja a görcs, és Csak szokás! — Babonás? — Nem. — Akkor miért fogta meg a gombot a kabátján, amikor elment maga mellett a kéményseprő? Mosolyog, Húzogatja a vállát, és úgy tesz, mintha valamiféle nagy titkát fedeztem volna fel. Tudja, nem vagyok babonás, ez inkább afféle régi szokás. Az emberek túlnyomó többsége manapság már nem hisz a babonákban. Nem vagyunk babonásak és mégis.., — Mióta van a lópatkó a Skodája sárvédőjén? — Hét éve lesz tavasszal. — Volt azóta komolyabb balesete? — Még koccanásom sem! — Adok egy százast, vegyük le onnan a patkótl — Még ezerért sem! Nem vagyunk tehát babonásak, csak... Persze, az öregek! Szó sincs róla, hiszen a két megkérdezett középkorú, jelentős beosztású férfi. Ismerős család érettségizett, egyetemre készülő nagylányával beszélgetünk: — Van-e kabalád? — Igen! A macim! — Az iskolában mindennap nálad volt? — Igen! A táskámban! Egyszer véletlenül itthon felejtettem és szerencsétlenségemre be is írtak az ellenőrzőmbe. Bizony, az elmúlt évek alatt megtörtént, hogy nem készültem. Ilyenkor szorítottam a kis macit: Macikám, csak most az egyszer! És sikerült. Megúsztam. Tetszik érteni? Szerencsém volt... — Az egyetemre is magaddal viszed? — Azt hiszem, igen. Ha nem is a táskámban lesz a helye, de a szekrényemben feltétlenül ott lesz. Ügy mondják, nálunk már tulajdonképpen kiveszett a babona. Mert ki hisz manapság a boszorkányokban? A garabonciás diák hajdani cselekedetein is csak mosolygunk. Kiment, a divatból a Luca-széke, ólomöntésről is csak elvétve hallani. Szilveszterkor a szárnyas baromfit is nyugodtan megesszük, nem félünk, hogy elviszi a szerencsénket. Ezek bizony kimentek a divatból, hanem felszedtünk helyettük jócskán új, babonás divatokat. Munkába indulnak. A kedves szépasszony egyszer a táskájához kap: — Szent ég! Otthon felejtettem az öngyújtómat, meg a cigarettámat! — Lépjen vissza, nincs messze! Csak legyint, mintha mi sem történt volna, A sarki tra- fikosnál megáll, vásárol új cigarettát és gyufát. — Miért nem ment vissza? Babonás? — Ugyan, hogy képzeli? — Ahál Értem. Aki visszafordul, annak nem lesz szerencséje. .. Szóval, úgy általában nem vagyunk babonásak, csak babonás szokásaink vannak. És azokat gyakoroljük is. — Hogy ön nem? — Akkor miért kopogja le az asztal alatt, hogy hála Istennek, egészségesek a gyerekek! Szokások, amelyekről le is szokhatnánk. Ami pedig a szerencsét illeti, inkább azt a régi közmondást kellene megszívlelnünk, amely szerint: mindenki a saját szerencséjének a kovácsa... Szalay István kellenek, hogy mindenki, annál biztonságosabbnak érezze a maga várát. Kis csetepaték, sosincs halottjuk. Vár a fejünk fölött a fedél, a kenyér is vár, s az ebéded is, fiam, az is a vár. Meg az ebéd utáni feketéd is. A csészében a kiskanál, az is a vár, el kell bújni benne. Aki pedig a kis csetepatékba belehal, az vagy komolyan vette őket, vagy nagyon ügyetlen. Te nem leszel az, fiam. És megtörténik a kulcsátadás, és Lojzi néni tipeg oda, kezében takaros kis csomag, megint valami apróság. Ahol ablak van, oda függöny is kell, mondja Lojzi néni, és leteszi a kis csomagot. Valaki megint rátesz valami kis apróságot, már a mennyezetig érnek az apróságok, kitöltik az életünket, már nyugodtak lehetünk, gondolja. Zoltán a fényes menet élén, ami végre elindul a zöld étterembe a sárga színű nagy ebédhez. Éppen olyan, amilyet ilyen alkalomra elképzel az ember. Amilyet el kell képzelni. Illetve már el sem kel! képzelni, csak rágondolni, és bemondani a számát, ahogy az lenni szokot' ahogy ezúttal is kijár a mi fiunknak, mi lányuknak ahogy azelőtt is kellett, ahogy illik, a nagy sárga ebéd, essünk neki, sohasem ér - véget. i egymást licitálják túl a Laci bácsival a Laci bácsiszerű röhögésben. Szervusz, Laci bácsi! (Belecsaphat.). Ez is jó, de nem ez a fontos, hanem, hogy röhögünk, röhögünk bele a világba, egy bolyból kiszakadt, bolyszerű röhögéssel. Csökken közöttünk a távolság, egészen ösz- szeérünk, egymásba folyunk, eggyé válunk, egy darab nagy röhögéssé, ami rózsaszín nyelvén egészen enyhén megvajazott pirítóst egyensúlyoz. De ez még mind semmi, hiszen ezek csak apróságok, hátravan még a kulcsátadás. A fényes menet késlekedik, de nem baj, késlekedhet, meg van fizetve, melegen tartják a hét fogást. Az étteremből Zoltán és négy-öt- órás felesége az ajtó mögé bújik, az ajtó mögé, amit ez a ritka fényes kulcs nyit. Mert van itt minden. Jó itt, nagyon jó itt, és tudja ezt Zoltán, hisz élére állt a fényes menetnek, pünkösdi királyság, holnap mehet a sor végére, valahová az unokaöcsi elé. t Nem úgy van az. ahogy az iskolában tanítják, mennek a dolgok maguktól, csak beléjük kell kapaszkodni, meg kell fogódzni bennük, hogy te is velük mehess. Nem azt mondom én, hogy nincsenek csetepaték. Vannak. De vannak várak is. És a lövöldözés a várak között? Menetrendszerű lövöldözések aaok, fiam. Csak azért
