Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-12 / 161. szám

Vár a Hegy alján CASTRUM BULDUA Az ország legváltozato­sabb s ezért talán legszebb tája a Hegyalja. A kirán­dulók számára — tréfásan szólva — az az előnye, ami hátránya. Az ország észak­keleti csücskében van, te­hát hazánkfiai zömének már csak a megközelítése is — ami különben úton, vasúton egyaránt elég jó — időt kíván. (Az ottlét meg különösen, de azt már senki se bánja ...) Ám ez a messzeség valamelyest természetvédő is, s nem olv zsúfolt a túrázóktól a táj. . mint mondjuk a Ba- laton-felvidék vaav a Pi­lis. S ez a Pilisnél eny­hébb. délszekibb, változa­tosabb. a Balaton-felvidék- nél meg „igazibb”. nem oly szinte „bemutatópark”- nak alkotta a természet, hegyei s völgyei hangsú­lyosabbak — bár rokonok. Vulkáni vidék A Hegyalja hegyeit, kő­zeteit vulkáni működések teremtettek, s nem is egy földtörténeti korszakban. A vulkánosság persze nemcsak — s itteni mára maradt tanújeleiben nem elsősorban — lávaömlésből áll. A vul­káni utóműködés gejzír­kúpjai vagy inkább azok megmaradt kőzetei, a vul­káni kőzetekből kioldott s másutt, a másodlagosan le­rakodott kőzetanyagok te­szik változatossá a formá­it. A fő maradványa azon­ban az andezitkőzetek kü­lönböző változata — néhol, mint a boldogkőváraljai Várhegynél, andezitláva­ként is —, valamint a vul­káni tufa. A kiránduló in­kább csak a formákban gyönyörködik, mintsem a kőzettulajdonságok iránt érdeklődne. Nos, a hegyek formáin túl egy feltűnőbb érdekességet említenénk csak: Boldogkőváraljától délkeletre, a közeli Boldog- kőúifalu fokozatosan emel­kedő hegyoldali legelőjén a ..kőtengert”: kisebb-na­gvobb, jobbára ember- sőt több embernagyságú szik­lák vannak elszórva a fü­ves lejtőn érdekes formá­kat alkotva. Jaak fia Tyba vára A kirándulók számára a legérdekesebb azonban bi­zonnyal a Boldogkőváraljá­tól nyugatra már messziről feltűnő várrom lesz. A Vár­hegy csúcsát uralja a gondo­san megóvott, renovált rom. Hatalmas andezit sziklatöm­bön emelkedik. Észak­déli irányban hosszúkásán nyúlik el a szikla alakját követő hatalmas falmarad­ványok fölött, illetve azok­tól körülvéve. Déli végén egykor vaskos bástya zár­ta le — még a XV. szá­zadban épülhetett a hozzá csatlakozó, karéjozó falak­kal együtt. Mögötte belül az egykori tömlöc vaskos négyzete. S mindezen be­lül a vár: a hatalmas, több méter vastag falú öregto­rony. a legősibb várépület itt. bizonyára a XIII. szá­zad első feléből, valamint a ciszterna túloldalán hozzá csatlakozó haidani palota a XIV. század első feléből. A legrégibb erősség: az oregtorony 1280-ban már biztosan állt. Talán a ta­tárjárás után épült, talán a Toma.i nemzetség építtette. Jaak fia Tyba isnán szé­kelhetett benne. Az első oklevelek egyike így említi 1295-ben: Castrum Boldua. „Fabul rótt kis bastyacska” Hosszú lenne felsorolni várurait: az Amadékat, a Drugetheket, Czudar Pé*er bánt — akinek Zsigmond királv adta zálogba — Brankovics György szerb •fejedelme' a Sznpo,,.,nlakat. Tomory Györgyöt. Báthory Istvánt, Martinuzzi ‘ Györ­gyöt,, a Bebekeket, Beré- nj:t, Sárközyt, Serény it, Palochayt, Szikszayt, Sze- lepcsényit, Becskerekyt, Thökölyt, a Péchyeket, Zichyeket... Történelmi nevek, s a nevek mögött rejlő történelem: kiskirály- kodó urak és központosító királyok, kurucok és laban­cok ... Az utolsók azonban már csak a rom gazdái voltak, mert 1702-ben a Habsbur­gok lakhatatlanná tették. Ezelőttről, 1682-ből ismer­jük az utolsó leírást a várról: „Vagyon azon vár­nak Külső Kapuja Rostél- jos Fákból építetett... Az Kapu mellett vagyon egy Kapus Házacska, azon Ka­puiul fogva az Kő Sziklá­ig vagyon Tölgy fa Karok­kal épített rossz Palánk, A Várhegy hosszúkás sziklatömbjén Boldogkő — egykor Boldva-vára (MTI fotó — KS) melynek az alja annyira el rodhat, hogy necesszere (=szükséges, latinul. — A szerk.) építeni kell”, továb­bá: „Kő Szikla tetejen va­gyon Fabul rótt kis Bas­tyacska ...” s Ilyen volt, amikor még ép volt a vár. Németh Ferenc APRÓHIRDETÉS UMSSh ■ÉrrTI Egri kétszoba-kom- fortos tanácsi laká­somat elcserélném egri egyszoba-kom- fortosra első eme­letig. Cím: Faiskola út 2'a. III. lépes. IV/2. Lakatosné. Ér­deklődni a délutáni órákban. 58 rn-'es OTP-örök- lakás eladó. Kp 4- OTP. Eger, Kalló- malom 84. IV. 13. 170 000 Ft kp -J- OTP-átvállalássai lakásmegoldást ke­resek. .»Gyorsan” jeligére az egri hir- d etőbe. ______ V écs, Rákóczi út 13. alatt kertes családi ház eladó, kétszoba- konyha. melléképü­lettel. 3?6 n.-öl. Ér­deklődni Eger. Kal­lómalom út 48. 1/3. Hartman. Sarudon eladó 2158 m2-es kert. Érdek­lődni lehet Eger, Puky u. 6. 8—14­iS. Érdeklődni telefonon 10-674, Juhászné. hétköznap 10—-16-ig. Nagy családnak öt- szobás ház eladó. Megtekinthető dél­előtt Eger, Mikes K. út 3. Eladó 3 szobás, össz­komfortos, kertes OTP-társaslakás. készpénz + OTP- átvállalással. Hat­van, Ifjúság út 2. sz. 1. em. Sürgős. Marsóné címen. JÁRMŰ BS 50 Simson mo­torkerékpár eladó 2 éves, jól karban­tartott. Egerlövő, Kinizsi 8. UZ frsz. Skoda de Luxé eladó. Érdek­lődni Felnémet, Tár- kányi út. 84. Eladó IT frsz. Zsi­guli Eger, Rákóczi út 61. IV/12. VEGYES 2 darab sodrott ha­sas ló és 1 darab 3 1/2 tonnás billenős kocsi eladó. Füzes­abony, Tárkányi út 40. sz._____________ F atüzelésű bojler eladó. Eger, Vécsey- völgy út 27. Farkas Albert.______' V illanyradiátor el­adó. Eger, Széchenyi út 72._________________ Á tadnám egri pia­con levő bérelt pa­vilonomat berende­zéssel együtt. ,.For­galmas” jeligére a Magyar Hirdető He­ves megyei központ­jába__________________ Egy jó egyes he­réit ló, 200 q első osztályú széna el­adó. Bak Károly, Szilvásvárad, Akác­fá út 2. _____ K uvaszkölykök el­adók, származási lappal, kitűnő szü­lőktől. Kissné Eger, Hétvezér út 18. Kál, Tábor u. 13. alatti 2 és fél szo­bás családi ház el­adó. Érdeklődni ugyanott és Ady E. 45. sz. alatt lehet. Belvárosi 4 szobás, 87 m2-es. összkom­fortos, III. em. lakás garázzsal eladó. Kp -f OTP-átvállalással. Madártávlatból Boldogkőváralja és környéke a várral A RÉVAI NYOMDA EGRI GYÁREGYSÉG gépésztechnikust, A GYÖNGYÖSI TELEPHELYRE kéziszedő szakmunkásokat FELVESZ. BÉREZÉS KOLLEKTIV SZERINT. JELENTKEZÉS: EGER, VINCELLÉRISKOLA U. 3. MUNKAÜGYI VEZETŐNÉL. Lakáscserék és adásvételek Sokan a család növekedé­se, vagy csökkenése esetén — esetleg, hogy munkahe­lyükhöz közelebb kerülje­nek — nagyobb, illetve ki­sebb lakásra cserélik meg­levő lakásukat. Az ilyen lakáscseréhez szerződést kell kötni, amelyben a bérlők a bérleti jogukat egymásra át­ruházzák. A csereszerződés­sel azonban a cserélő felek egyike sem juthat olyan nagyságú lakáshoz, amely a jogos lakásigény felső hatá­rát meghaladná. Állami la­kás esetében írásban kell megkötni a szerződést, (űr­lap a tanácsoknál kapható), amelyhez a tanács lakásügyi szakigazgatási szervének hozzájárulása szükséges. Szolgálati lakás esetén a munkáltató, magánbérlemé­nyeknél pedig a tulajdonos hozzájárulása szükséges. Megemlítjük, hogy meghatá­rozott körben a tanácsi bér­lakás és a személyi tulajdo­nú bérlakás bérleti jogáról más személy részére is le lehet mondani, ebben az esetben is meg kell szerezni az illetékes tanács, illetve a tulajdonos hozzájárulását. Az, aki tanácsi bérlakását a lakásügyi hatóság előírása szerint adja át, igényt tart­hat a bérleti jog értékének megtérítésére. Ez akkor is megilleti, ha a lakást még használatba vételi díj fize­tése nélkül vette bérbe. A lakások adásvételéről készített szerződés csak írás­ban érvényes. Ez vonatkozik az állampolgárok tulajdoná­ban levő minden lakásra, így azokra is. amelyek szö­vetkezeti lakások, s azokra is, amelyeket OTP-hitellel építettek, vagy vásároltak. Ha még fennálló OTP-hitel- tartozás terheli a lakást (ingatlant), akkor a szerző­dés érvényességéhez a hi­telező pénzintézet hozzájáru­lása is szükséges. Egy sze­mély — az érvényes jogi szabályozások szerint — egy lakótelekkel és egy üdü­lőtelekkel rendelkezhet. il­letve vonatkozik ez egy csa­ládra is. Ezt az állandó lak­hely szerint illetékes helyi tanács igazolja. VISSZAKÉRIK AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁST Külön jogszabályok vo­natkoznak az állampolgárok tulajdonában levő, állami támogatással létesült laká­sokra: a szövetkezeti, taná­csi értékesítésű lakásokra és kijelölt településeken áz ál­lami vállalatok munkásai ré­szére nyújtott állami támo­gatással épített, vagy vásá­rolt lakásokra. A szabályo­zás a személyi rendelkezési jognak megfelelően lehetővé teszi a lakások forgalmi áron való értékesítését. A rendelet úgy intézkedik, hogy ha a tulajdonos a szö­vetkezeti, illetve tanácsi ér­tékesítésű lakást, vagy a munkáslakást, amelyhez ál­lami támogatást 15 éven be­lül első ízben elidegeníti, köteles a lakással kapcsolatos állami támogatás teljes ösz- szegét visszafizetni, A visz- szafizetési kötelezettség adás­vételnél az eladót, ajándéko­zásnál a megajándékozottat, életjáradéki szerződésnél pe­dig a tartásra kötelezettet terheli. Viszont a tartási szerződésre nem vonatkozik ez a kötelezettség. * Ugyan­csak nem kell visszafizetni az állami támogatást, ha a lakást — másik lakás tu­lajdonjogának megszerzése ellenében — csereszerződés­sel idegenítik el, de csak ak­kor, ha a megszerzett lakást öt éven belül nem idegení­tik el. Nem kell az állami támo­gatást visszafizetni, ha a tanácsi értékesítésű lakást újraelosztásra a tanács ren­delkezésére bocsátja a tu­lajdonos, vagy a .munkásla­kást az OTP útján az ál­lam javára idegenítik el. To­vábbá, ha a lakást a háztar­tási vagyonközösség meg­szüntetése miatt értékesítik, de csak akkor, ha az értéke­sítés nem a házastársak ál­tal való közös értékesítés volt. Felfüggesztik a vissza­térítést, ha a lakást azért idegenítik el, mert másikat építenek, vagy vásárolnak. Építés esetében három, vá­sárlásnál pedig egy éven belül igazolni kell a meg­szerzett tulajdonjogot, ellen­kező esetben az illetékes pénzügyi hatóság intézkedik a behajtásról. Ha a tanácsi értékesítésű lakást a tulajdonos a vétel­től számított öt éven belül első ízben értékesíti, ezt a szándékot köteles a tanács­nak bejelenteni. Nem kell bejelentést tenni háztartási vagyonközösség megszünte­tése, egyenesági rokon ré­szére, vagy csereszerződés­sel történő elidegenítés ese­tében. Ha a tanács a beje­lentéstől számított 30 nappn belül nem nyilatkozik, vagy nem veszi vissza a lakást, a vételtől számított 5 éven túl a tulajdonos szabadon értékesítheti a lakást, de az állami támogatás visszafize­tése címén a lakás évenként 1 százalékkal csökkentett el­adási árának 40 százalékát kell megfizetni. A MUNKÁSLAKÁS ÉRTÉKESÍTÉSE A munkáslakás értékesíté­se is . kétféle módon történ­het: az OTP útján az állam javára, vagy pedig szabad- forgalomban, az említett anyagi követelmények mel­lett. Viszont a tulajdonos az államnak felajánlott mun­káslakás ellenében vállalati, vagy tanácsi bérlakást igé­nyelhet. A szervezett akció­ban épült, vásárolt lakást a tulajdonos az OTP útján az állam javára értékesítheti. Ilyennek minősülnek a KISZ-akcióban épített, mun­káltató szervezésében és tá­mogatásával, munkáltatói kölcsöntámogatással, illetve állami vállalatoknál dolgozó munkások lakásépítésének támogatása keretében épült vagy vásárolt lakások: az OTP beruházásában épült, tanácsi vevőkijelölésű laká­sok (ha a tulajdonos szerve­zett akcióban azért kíván másik lakást építeni, vagy vásárolni, mert a gyermekek számának növekedése miatt, vagy kivételesen indokolt esetben a szülök odaköltözése miatt a lakás kicsi vagy a családtagok számának csök­kenése miatt nagy), ha egész­ségügyi okokból nem megfe­lelő a lakás. A rendelet eb­ből a kedvezményes akcióból kizárja a családi házat, ame­lyeket nem az előbb említett okokból kívánnak felaján­lani értékesítésre. A lakásépítési kölcsönök, vagy lakásértékesítési hite­lekből fennálló tartozással terhelt lakások csak a tarto­zás kiegyenlítése vagy annak a vevő által történő átvál­lalással idegeníthető el. A tartozás-átvállalás feltételei: a vásárló tulajdonszerzési és fennálló hitel igénybevéte­lére való jogosultsága, vala­mint az átvállalni kívánt hi­tel fedezetének biztosítása. Az ilyen tartozásvállalás iránti kérelmet az eladónak és a vevőnek közös nyilatko­zatban kell kérnie a hitelt nyilvántartó OTP-fióknál. Ehhez csatolni kell az adás­vételi szerződés tervezetét, a vevők kereseti igazolását, valamint az ingatlanszerzési jogosultságot igazoló, az ál­landó lakhely szerinti ta­nács által záradékolt nyilat­kozatot, továbbá ha a vevő­nek más ingatlana is van, akkor arról az ingatlan he­lye szerint illetékes tanács által kiállított adó- és ér­tékbizonyítványt. Az említett mellékletekkel felszerelt közös nyilatkozat alapján dönt az . OTP a tar- tozásvállalás engedélyezésé­ről. Gy. Gy. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonok­nak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, papánk, nagyapánk KRÉTI BERNÁT temetésén részt vettek és fájdalmunkat virágaikkal, részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Értesítjük mindazokat az ismerősöket, barátokat, akik ismerték, hogy szeretett testvérünk BODNÁR BERTALAN életének 57-ik évében elhunyt. Temetése csütörtökön de. 11 órakor lesz a Rozália-temetőben. Gyászoló testvérei A GYÖNGYÖSI MÁTRA KINCSE MGTSZ ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS El,ÁRUSÍTÓHELY Ü ZEMELTETÉSÉRE. Jelentkezni lehet a tsz főkönyvelőjénél. Gyöngyös, Szurdokpart 9. Belépés azonnal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom