Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-11 / 160. szám
Az a bizonyos B-Z-GY Ügy vagyunk vele, hogy bizonyos kérdésekre visszatérünk Ilyen „örökzöld” témánk az ellátás is, a piaci kereskedelem, a zöldség- és gyümölcs- félék kínálatának alakulása. Annyira az, hogy a gyakori használat miatt kitaláltak a praktikus beállítottságú emberek egy betűkombinációt is: B-Z-GY. így mondják. Mert így sokkal rövidebb, mint úgy, hogy: burgonya, zöldség- és gyümölcsfélék, így jelent meg a legújabb termék a tárgyalásokon, az a bizonyos B-Z-GY. Gyöngyösön a városi tanács végrehajtó bizottsága foglalkozott ezzel a kérdéskörrel a legutóbb. Egyre több az elismerés Nem állítom, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor a városi pártbizottság úgy fogalmazott, hogy a település lakosságának ellátásáért a helybeli mezőgazdasági nagyüzem, valamint a különböző kereskedelmi cégek mellett a környező községek termelőszövetkezetei a felelősek, hogy akkor minden érdekelt vezető beosztású gazdasági szakember tapsolt a gyönyörűségtől. Akkoriban az a fajta vélemény járta ugyanis üzemekszerte, hogy a zöldségtermesztés tiszta ráfizetés, a gyümölcsösök meg. művelésére nincs elegendő ember, a burgonya pedig nem való ebbe a talajba. Tehát? El kell felejteni ezeket a „politikai növényeket”. A városi pártbizottság rábólintott: lehet, hogy csakugyan politikai növények, de a lakosság érdeke akkor is politikai ügy, ha valaki csupán a csengő forintok zenéjére hivatkozik. És az sem kötelező, hogy az üzemeknek rá kelljen fizetniük a zöldségfélék termesztésére. Hiszen nagyon sokfelé egészen jól keresnek rajta. Egyszóval: ennyi és ennyi területen kell zöldségféléket termeszteni, és a szövetkezeti gazdaságoknak az is feladatuk, hogy a bő kínálattal lefelé szorítsák a piaci árakat. Mindez nem pusztába kiáltott szó volt. Ma már egyre több elismerő vélemény hangzik el minden olyan fórumon, amely az ellátással foglalkozik. Százalékokkal bizonyítják, mekkora a fejlődés. Sőt! Már ott tartunk, hogy társulásos alapon Gyöngyöshalászon tekintélyes méretű fóliasátrat húztak fel a zöldségfélék termesztéséhez. Eny. nyit változott minden annak következtében, hogy a városi pártbizottság, majd a tanács hallatta a szavát. De hát a minőség Nem lehet kikerülni, hogy a dicsérő megjegyzések mellé oda ne fűzzék mindjárt: a minőség még nem minden esetben felel meg a követelményeknek. Mert nincs sokszor első és másodosztályú áru a polcon, hanem minden kifogástalan. Amikor az ellenőrök a láda mélyebb rétegeibe is beleko- tornak, akkor viszont „felszínre jön” kissé fonnyadt, kissé rothadt gümölcs is, zöldségféle is. Persze, ez is első Osztályú áron kelne el, ha ...! Amikor primőrről van szó, most is a kofák tarolnak le mindent. Nálunk nemcsak mosolyog az a korai termés, hanem olyan bőségben is púpösodik a vevő orra elé, hogy venni kell belőle. Sem a ZÖLDÉRT, sem a tsz. sem az áfész. sem az élelmiszer kiskér nem tud ezzel kon- kurrálni. Amikor viszont már döm- ping található a piacon bármiből. akkor a kofa alig kínál ilyen árut. Mondják is: lám. a szövetkezeti és az állami kereskedelem mire képes. hogy lepipálja a kofát a tömeges árusításban. Még büszkék is vagyunk erre. Elnézően mosolyogjuk meg a vállunkon keresztül a „szegény” kofát. Derekasan megrendezzük a különböző kiárusításokat: alma- és burgonyaakciókat, és még arra is vállalkozunk ilyenkor, hogy a nagyobb tételeket ingyen és bérmentve a kedves vevő címére hazaszállítjuk. És mondjuk: lám, mi nem törekszünk minden áron a nyereségre. Mert a lakosság ellátása ...! Nem értem, miért lenne az szégyellnivaló a szocializmusban, ha bármely kereskedő a nyereségre törekedne? Ráfizetésből is meg tudunk élni? Legfeljebb azt kellene eldöntenünk, hogy a dömpingnél a filléres haszonnal is megelégszünk, mert azt is felfedezték régen már, hogy a sok kicsi sokra megy. Igaz? Legyen csak nyereséges minden üzlet, azért — üzlet! Az a bizonyos árrés Hadd mondjam el a történetet, amit ezen a tanácskozáson hallottam. A piacon egymásra licitálnak a különböző elárusítók. Mindegyikük arra törekszik, hogy ő adja a legolcsóbban a káposztát. A maszek egyre kisebb összeget ír ki. A többiek a meglepetéstől lemerevednek. —1 Hogyan tudja ilyen olcsón adni a káposztát? — kérdezi meg tőle a szomszéd tsz-megbízott. — Pszt! Egy szót se! Nekem nincs is eladó káposztám. És ha van? Mondjuk fejes salátája. A maszek kivételével mindenkire a ZÖLDÉRT-árak érvényesek. Felvásárláskor is, eladáskor is. A cseresznyét például tíz forintért vették meg és húsz forintért árusították. A termelők nem akartak hinni a szemüknek, amikor a piacon viszontlát- |* ták a cseresznyéjüket. A fejes salátát hetven fillérért vették, de ennek a többszöröséért kínálták Nem kellett. A következménye? Sok-sok salátát vittek ki a trágyatelepre. Aki ezt érti, kérem, jelentkezzen. Hadd tegyem hozzá, nem „suttogták valahol”, hanem a végrehajtó bizottság ülésén mondták el mindezt az illetékesek. És akkor azt halljuk, hogy a ZÖLDÉRT ilyen és ilyen alacsony árréssel dolgozott az elmúlt évben. Ugyanezt bizonygatja az áfész is, de a tsz is, ahogy az élelmiszer kisker is. Miért csodálkozunk ! — Kérjük a helyi szervek segítségét, hogy a rugalmas árpolitikánkat meg tudjuk valósítani — hangzott el az ülésen. De hát hogyan lehet ezt megvalósítani? Ha központilag szabják meg, mennyit kell adni a cseresznyéért a termelőnek és mennyit kell kérni ugyanezért a piacon a háziasszonytól, akkor itt nincs „gyöngyösi ár” — nem is lehet. De ha lehet, akkor minek ez a központozgatás? Sőt! Egyáltalán — minek? Mindig a helyi körülmények szerint kellene a felvásárlási és az eladási árat kialakítani, mert a piac csak így lesz piac. Hogy ez nem könnyű? Az lehet. De hát az életben általában nem csak könnyű feladatok vannak. Más. Ügy teszünk, mintha valami keresztrejtvény megfejtése után derítettük volna ki. hogy a cseresznyéért mennyit kaphat a termelő és mennyit fizet ezért a vevő a piacon. Lehet ezt titokban elrendelni? Lehet . ezt valakiknek valahol kiagyalni? Ha igen. az már nagy baj. Ha viszont — mert ez másként elképzelhetetlen — felsőbb egyetértés szerint született meg ez a rendelkezés, akkor nekünk itt. „lent” nincs min csodálkoznunk. Ez a mi hivatalos árpolitikánk. Hogy mit gondol erről a termelő, hogyan kap ennek alapján még nagyobb kedvet a gyümölcs- vagy a zöldség- termesztéshez, azt majd megmagyarázza, aki ezeket a felvásárlói és eladási árakat megállapította. Nekünk mi a véleményünk? Ha bárkinek kétsége támadna felőle: nagyon rossz. Vajon milyen gazdasági bírságot sóznának a nyakába annak az ipari vállalatnak, amely száz százalékot vagy még annál is többet keres az üzleten? Mert a cseresznyénél nincs például még ilyen vagy olyan manipulálás, átrakás, fényezés, szerelés, célszerű átrendezés, mint ami lehet egy ipari cikken, hanem a tíz forintért megvett cseresznyét kiviszik a piacra és a megtett másfél kilométeres úton hirtelenjében a duplájára emelkedik fel az ára. Világos? Nemcsak ennivaló Tetszik, nem tetszik: a gyümölcs is, a zöldségfélék is, a kiemelt burgonya is — politikai növény. Aki csak ennivalónak tekinti, az téved. Ezek mind külön-külön is képesek az emberek hangulatát és közérzetét befolyásolni.'Ha pedig így van...! Feltételezzük, mindenki előtt tisztán áll, hogy mindazt a kevésbé hízelgő megjegyzést, amit elmondtunk, nem a gyöngyösi cégeknek, üzemeknek címeztük. A rendelkezések nem tőlük származnak. Ök csak arról tehetnek, ha nincs elegendő áru, ha az osztályosat kifogástalan minőségűként akarják eladni. Bár, bizony, bizony, ezek sem csekélységek. Mert ezek is alkalmasak arra, hogy a gyanútlan vevő vérnyomását felugrasszák. Nem lenne jobb mindent a megfelelő áron értékesíteni ? G. Molnár Ferenc Éjszaka is permeteznek A debreceni Kossuth Termelőszövetkezet százötven hektáros almását a napokban már tízszer permetezték, öt alkalommal éjszaka szórták a pcrmetlevet az almafákra. Egyrészt a méhek kímélése miatt, másrészt a meleg, szeles időjárásra való tekintettel döntöttek az éjszakai munka mellett. (MTI fotó KS) Legjobb minőségű a sarudi búza 1500 vagon gabona a magtárakban Panaszkodnak az aratómunkások, mert nem ilyen júliusra számítottak. Gyakoribb most az eső, mint korábban, ami kényszerpihenőt parancsol embernek és gépnek. Igaz, az őszi árpa már magtárakba került, a búza aratása azonban a várttól lassabban halad. Az esők után. amikor felszárad a föld, gyorsan folytatják a betakarítást, gyűjtenek minden szemet, mentve a termést. Ennek köszönhető, hogy például Hatvanban, Horton, Kerecsenden a kenyérgabona aratásának már túl vannak a felén. Dolgoznak a Heves megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat átvevőhelyein is, ahol gyakori a két műszak. Sőt Poroszlón 24 órás műszakot szerveztek, így éjszaka is átveszik a gabonát. A vállalat magtáraiba eddig 1500 vagon szemes termény került a gazdaságoktól, ami kevesebb a tavalyinál. Megyeszerte a közös gazdaságokban és a gabonaforgalmi vállalat telephelyein is az esőzések miatt üzembe helyezték a szárítóberendezéseket. így Kápolnán, Me- zőtárkányban és Hevesen szárítják a nedves gabonát. Ugyanakkor bérszárítást végeznek a domoszlói. a kere- csendi és a mezőtárkányi termelőszövetkezetnek. Ez utóbbinak azért is, mert nem készült el határidőre a bábolnai szárítója. Mint Nagy János igazgató elmondta, az átvett búzák közül az eddig legjobb minőségűt a sarudi és a poroszlói termelőszövetkezet szállította. Béltartalma, sütőipari értéke jóval meghaladja az átlagost. Export Bélapátfalváról A közelmúltban kapott miniszteri dicséretet a Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat. Három vidéki egységének legeredményesebbje a bélapátfalvi, ahol több mint félszáz leánynak és asszonynak adnak munkát. A vállalat évek óta visszatérő tőkés partnerei a nyugatnémet Heinze és Schi- ckedanz cégek. Az üzemegység jelentős .részt vállal a részükre készülő szoknyák, nadrágok összeállításából. Az exportmegrendelések meghaladják a tavalyit és ez fokozottabb minőségi követelményeket ró a bélapátfalvi asszonyokra is. A divat követése náluk abban jelentkezik, hogy néha viszonylag egészen kis sorozatok elkészülése után mindig új és új fazonra kell áttérni. Ezeknek betanulása, a szalagrendszerű munkában több napon keresztül lassítja a termelést. Jsten Kozta Poriba A magyar delegációt szállító két DC—8-as különgép a kora délutáni órákban landolt Helsinki repülőterén, ahol Heikki Koski, a Finn —Magyar Baráti Társaság elnöke és Altti Lammi, a pori városi tanács titkára nyújtott kezet az egrieknek. Szerencsénkre ezzel a protokolláris ceremóniák be is fejeződtek, s a kényelmes Mercedes buszon máris indultunk testvérvárosunkba, ahol a Hotel Cumulus szobáiban dupla kedvesség köszöntötte a messziről jött vendégeket. Vörös rózsacsokor ontotta illatát valamennyiünk asztaláról, s az alatta elhelyezett kis üdvözlőlapon a következőket olvashattuk magyar nyelven: „Isten hozta Poriban”. Mitagadás: mindkettő jólesett. Még azoknak is. akik az írásban is megerősített gesztus alatt nem éppen arra gondoltak, mint akik kinyomtatták, s a virágcsokrok alá tették. A pompázó virágokra mindössze néhány percünk maradt, mert félóra múlva már díszbe öltözve indultunk a 80 ezer lakosú város tanácsháza felé, amelynek bejárata előtt előbb a város munkáskörusa kö- szöVitött néhány dallaL bennünket, majd az épület dísztermében a helyi előkelőségek társaságában Sini Salmi, Pori város polgármestere mondott rövid, de szívből jövő és szívhez szóló vendégfogadó köszöntést. Ezzel tulajdonképpen kezdetét is vette az ötödik finn—magyar barátsági hét eseménysorozata. Az első poharat a sikeres megérkezésre, a másodikat a barátságra, a harmadikat pedig. .. nem is sorolom tovább. Minden pontosan úgy történt, úgy folytatódott, ahogyan megszoktuk, ahogyan kedveseinket, barátainkat, kedvenceinket mi is kényeztetni, ünnepelni szoktuk. És hogy tulajdonképpen hogyan is zajlik, milyen eseményei is vannak egy ilyen nemzetközi találkozó- sorozatnak? íme a felejthetetlen szép nyolc nap kisebb s nagyobb epizódjának egyike-másika. Előbb Porival, majd néhány üzemével ismerkedtünk meg. aztán jártunk egy iskolában, egy szociális otthonban, voltunk könyvtárban, templomban és múzeumban is. Vendégül látott Holm Grund, a dúsgazdag pék, megtekintettük a kikötőt, fürödtünk a tengerben, megkóstoltuk a nyers halat, élveztük a szaunát, tapsoltunk a po- hásköszöntőknek, gyönyörködtünk a fehér éjszakákban. Porit valamennyien a szívünkbe zártuk, mert bár nem világváros, de igazi otthont adott, igazi barátként szeretett, s tisztelt bennünket. Helsinki már a puszta méretei miatt sem tudta a Poriban megszokott szívességet és melegséget biztosítani. A „Keleti tenger lánya” — ahogyan a „fehér várost” becézik, az európai fővárosokhoz képest, igen fiatal. Házainak, parkjainak, tereinek tisztasága, eleganciája valósággal meghökkenti az idegent, utcái az egyikori uralkodók és családtagjaik, a vezető államférfiak, a város építőinek, kiemelkedő polgárainak nevét viselik. Igaz, hogy csak a panorámás autóbusz ablakain keresztül, de alkalmunk volt pillantást vetni a híres taivallahti templomra, a „magyar érmes” olimpiai stadionra, az előtte álló Paavo Nurmi szobrára, a fő- és az alnemesek parlamentjére és időközben a politikában is világhírűvé vált Finnlandia palotára is, amelynek előcsarnokát két márkáért, tanácskozótermét pedig szintén ennyiért sikerült — ha nem ' is köny- nyen — közelebbről is megtekinteni. Jártunk a főváros skanzenszigetén, s bár csoportunk megkésve érkezett a helsinki polgármester fogadására, de ez mit sem zavart bennünket abban, hogy megkóstoljuk az olasz csigát, a ciprusi szőlőt, a félig-med- dig még élő füstölt finn halat, és ugyancsak bőven mérték a Napóleon konyakot; az egri bikavért és az abasári rizlinget is. A színes, gazdag program közül két találkozás különösen emlékezetes marad e sorok írójának. Leo Mar- mio, a Poriban megjelenő Satakunnan Tyo kommunista újság főszerkesztője, Finnország fényeinek és árnyékainak egyaránt szakavatott ismerője nem külföldiként, nem is vendégként, hanem elvtársként köszöntött, s fogadott néhá- nyunkat. A Szovjetunióban diplomázott kollégától számos olyan hírt, információt kaptunk a Finn Kommunista Párt életéről, munkájáról és terveiről, amelyek kivétel nélkül az újdonság erejével hatottak ránk, de természetesen egyelőre nem tartoznak a nyilvánosságra. De megható élmény volt együtt lenni a kinntartóz- kodásunk alatt hazánkban kétszer is megfordult Heikki Koski úrral és családjával is. A tündéden bájos Pirko asszony magyar népviseletbe öltözve kínált hellyel és főzte meg a vacsorát, a nyolcéves kislányuk pedig magyarnótákat fuvolázott tiszteletünkre. Aztán bekapcsolták a lemezjátszót, s a halk cigányzene mellett másról sem esett szó, mint Egerről, Poriról, a finnekről, a magyarokról, a barátságról. Pirko asszony már egészen szépen beszél magyarul. Koski úr pedig — mint a Finn—Magyar Baráti Társaság elnöke — Kekkonen államelnök egyetértését is elnyerte már ahhoz, hogy néhány év múlva Helsinkiben is megnyithassa kapuit a finn—magyar intézet, amelynek ajtajai mindazok előtt nyitva lesznek majd, akik az. ősi, a testvéri örökséget ápolnigazdagítani kívánják. Koós József (Következik: (Van mit tanulni egymástól) 1979. július U-
