Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-08 / 158. szám
Ujjé, vakáció! (Ruzsonyi Gábor felvétele) Orrok és illatok... Még soha nem voltak eny- nyire keresettek és megbecsültek Franciaországban a jó szaglóérzékű emberek, mint manapság. A konkur- rencia mindent megpróbál, hogy elcsábítson a másik gyártól egy-egy jó szaglóérzékű szakembert. Nem csoda, hogy ekkora érdeklődés nyilvánul meg irántuk és tehetségük iránt, hiszen Franciaországban mindössze kb. 40 olyan férfi akad, aki kenyerét az orrával keresi, s akit ezért nagy tisztelettel „Le Néz” (Az Orr) néven emlegetnek. Ez a 40 jó szaglóérzékű férfi ugyanis Franciaország parfümkreátora. Ök alkotják meg az illatos esszenciákat, s ezekből készülnek aztán azok a parfümök. amelyeknek köszönhetően Franciaország a világ első számú parfümkészítője címmel büszkélkedhet. Az érzékeny orrú férfiak — hölgyek mindeddig nem nyertek bebocsátást ebbe az exkluzív klubba — napjainkban azért is olyan nagyon keresettek, mivel a parfüm a francia divatcégek megmentőjének és nagy slágerének szerepébe lépett. Az ötlet mindazonáltal nem új. Viszont azon divatcégek száma, amelyek művészi flakonokba töltött exkluzív parfümjeiket szédületesen magas árakon kínálják, az utóbbi években megsokszorozódott. Csaknem valamennyi francia parfüm a Földközi-tenger közelében fekvő Grasse városában látja meg az „illatok világát”. Ez a város már a középkor óta Franciaország parfümközpontjának számít. Az esszenciákat Grasse- ban készítik, keverik, tesztelik, és — mindenekelőtt — szaglással értékelik. Az esz- szenciák azután a parfümök tulajdonképpen előállítóihoz kerülnek. Ezeknek üzemeiben vízzel vegyítve kölnivíz (Eau de toilette). alkohollal keverve pedig parfüm néven kerülnek a piacra. Serge Kalougene, a 200 éve családi vállalkozásként vezetett Fragonard cég „orra”, munkaidejét, s szabad idejének nagy részét is több mint 4000 flakonnal és üvegcsével teli laboratóriumában tölti. Az általa komponált illatok, csakúgy, mint szinte minden más esszencia, elsősorban virágkivonatból állnak: levendula, jázmin, rózsa és narancs virágának „származékai”. Ehhez járul aztán még rengeteg illatanyag: szantálfa, gyömbér, bors, dohány, sőt még babérlevél is. Egy új, nagyszerű illat titka azonban a sok hozzávaló finom, arányos összekeverésében áll. Ezt a feladatot kell az Orrnak megoldania. „Olyan ez, mint amikor az ember komponál, vagy képet fest” — áradozik Kalougene, aki átlagon felüli szaglóképességének és kitűnő memóriájának köszönheti nem mindennapos foglalkozását. Memória? Igen, hisz egy szimatolónak több ezernyi illatra kéll tudnia emlékezni. Miért olyan drága a parfüm? Azért, mert- kis- -meny- nyiségű esszencia elkészítéséhez is rengeteg virág sziromleveleire van szükség. Mintegy 1000 kilogramm narancsvirág csupán egyetlen kilogramm esszenciához elegendő. A francia kormány anyagi támogatást nyújt a Grasse környéki virágtermelőknek, nehogy engedjenek a csábító ajánlatoknak, s építkezések céljára eladják földjeiket. Ez ugyanis a francia parfümipar halálát jelentené. A mikrohullámok sütnek és főznek Az űrkutatások kihasználásának legfrissebb példája a mikrohullámok felhasználása a konyhai folyamatokban. A mikrohullámok „hidegen” főznek és sütnek. A szakácsnak elég kinyitnia a mikrohullámú berendezés ajtaját és a készülék automatikusan bekapcsol. A mikrohullám segítségével történő pecsenyesütésnek mindössze az a hátránya, hogy a hús nem kap szép piros színt, mivel csak belülről sül át, de nem pirul meg. Előnye viszont az, hogy időt takarít meg. Például egy kilogramm sertéshúsból a sütőben egy óra alatt lesz pecsenye, a mikrohullámú készülékben ehhez elég 17 perc. A burgonyát 4 perc alatt, a káposztát 2—2,5 perc alatt főzi meg az új berendezés. Milyen edényben ésszerű elhelyezni az ételt, ha mikrohullámmal sütünk és főzünk? Fém, fa, vagy alumínium edényt nem alkalmazhatunk. A legjobban bevált műanyagfólia, a porcelán, a tűzálló üveg, vagy a műanyaggal bevont papírtányér. A Szovjetunióban már kapható mikrohullámú sütőberendezés Elektronik néven. 't A. J ...f Humorszolgálat A háziasszony az új szobalány bizonyítványait nézegeti. — Hat hely egy év alatt... — csóválja a fejét. — Igen, madame. Rég volt az az idő, amikor még jó nagyságák voltak... Rövid újsághír: „Ma reggel hét órakor a Szent Patrick kórházban Mrs. Smith öt leánygyermeknek adott életet. Az orvosok remélik, hogy sikerül megmenteniük Mr. Smith életét”. + Beszélgetés a főnök irodájában. — Hopkins, végre vala- hára találtunk egy olyan ostoba számítógépet, amely megfelelően el tudja látni a maga munkáját! A labdarúgó-mérkőzés szünetében a helyi csapat edzője belép a tv-riporter fülkéjébe. — Ide hallgasson — mondja — nem lehet kissé lassabban tudósítani? Hiszen a mi fiaink nem tudnak ilyen gyorsan játszani! A belgyógyász-kongresz- szuson az elnök így szól: — Mindazok, akik a javaslat mellett vannak, nyújtsák ki, kérem, a nyelvüket és mondják: „á”! A férfi így szól a nőhöz: — Szerintem az utóbbi időben kissé meghízott. — Istenem, hát ' szabad ilyesmit mondani egy hölgynek? — Bocsánatot kérek — mentegetőzik a férfi végképp zavarba esve — de én azt hittem... hogy maga már olyan korban van, amikor az ilyesminek semmi jelentősége sincs! A járókelő segély kiáltást hall az utcán és beszalad a házba. A fiatalasszony könnyes szemmel magyarázza, hogy kisfia az imént egy dollárt nyelt le. Az ismeretlen nem vesztegeti az időt: megragadja az apróságot a lábánál, erősen megrázza — és a pénzdarab kipottyan a padlóra. — Ö doktor úr — kiált fel a boldog anya — milyen hálás vagyok önnek! — Nem orvos vagyok — válaszol az életmentő — hanem adószedő. ANTALFY ISTVÁN VERSEI: Olykor még... Olykor még visszatévedünk, temetésekre, ünnepekre, forog a nagyvilág velünk, hol gyűlölködve, hol szeretve, hol megriadva: szégyenünk vagy büszkeségünk; tűrni egyre, de, hogy akit még ölelünk, ölelésünket ne feledje... Ki irigyelte? Szegények rongyát, öregek ráncát ki irigyelte volna el? Ki maradt önnön szégyenében, kit kérdezel és nem felel? A sors a szélfútt levelekben és emberszívek zátonyán: megöregszel? és megöregszem? Mivé lesz majdán koponyám, mi valamit mégis jelentett... ? És egyre rövidül a nyár: szegények rongya, öregek ránca... s egyszercsak nem lesz semmi már. Gondolatok A férfi nő nélkül olyan, mint nélkül. a gőzmozdony gőz A pesszimizmus az élet esélyeinek elpazarlása. Az optimizmus viszont visszaélés azokkal. A hibák olyanok, mint a gépkocsi fényszórója: csak a másoké zavar bennünket. Képzeljétek el, milyen csend lenne akkor, ha az em. berek csak arról beszélnének, amit tudnak. Csak a kis emberek verekszenek a presztízsért, a nagyoknak van. A civilizáció egyik legnagyobb kudarca: a művelt tökfilkó. A lepke mondja: Egy százéves teknősbéka! Hogy lehet valaki ilyen elmaradott! Az egér mondja: A madarak! Micsoda csökevények! Nem értem, hogy lehet valaki madár! A ponty mondja: Egy élőlény sem élhet meg a levegőn. Böjt Soha többé televíziót Münchenben olyan klub alakult, amelynek jelszava: „Soha többé nem nézünk televíziót!” A klubnak csak az lehet tagja, aki kötelezi magát arra, hogy megszabadul televíziójától és megígéri, hogy soha nem vet egyetlen pillantást sem a képernyőre. A klub tagjainak száma egyre növekszik. Autun utolsó előtti püspöke (1776—1788) olyan kövér volt, hogy azt tartották róla, azért született, hogy tanúsítsa, milyen szélesre képes az emberi bőr tágulni. Éppen reggelizett, amikor egy abbé meglátogatta. A püspök hívta, hogy egyen vele együtt, de az abbé csak megköszönte az invitálást. Erre a püspök sürgetően újból hívta az abbét, aki újból visszautasította, és azt mond. ta: „Uram, ma már kétszer megreggeliztem, azonkívül ma böjt napja van.” e — Mert ebben az országban nem becsülik meg a, merész, az újító, a feltaláló embert. Igen. Ez így van. Ebben az országban csak buzdítják az embert, hogy legyen leleményes, legyen újító, feltaláló, meg minden, de a megbecsülésről, a megértésről aztán már szó sincs — kesergett Pacolai a hátát támasztva a gyárkapuhoz, amelyen ott lógott a tábla, hogy Munkás felvétel — ... mert látod ezt a táblát is — folytatta, miközben a háta és a feje fölé mutatott —, és ha látod, akkor azt is látod, hogy menynyifajta szakmát vennének fel... De azt nem látod, hogy ki lenne írva, pla- kátolva, miszerint Pacolai Edgár találmánynak is beillő úiítása esetleg feleslegessé tenné ezt az egész kétségbeesett gazsulálást, hajlongást a vándormadarak előtt... De ezek... eh! — legyintett Pacolai és most a táblának támaszkodott, hogy ne lássák, miszerint Munkásf elv étel Pacolai, az újító van. Szemrevételeztem Pacolai keserű arcát, barázdált tekintetét, földet célzó orrát, bánatoskutya füleit és megsajnáltam. Mert ilyen vagyok. Én tudok sajnálni. Még akkor is, ha fogalmam sincs, miért is kellene sajnálnom ezt a Pacolait. — Ne sajnálj! — förmedt rám. — Engem nem sajnálni, engem megérteni kell! Arról van szó, öregem, hogy a találmánnyal is felérő spitzbubi automatám tíz ember helyett egymaga előállít egy műszakban annyi stósznyit, amennyit ez a tíz ember három műszak alatt készítene ei. De azt hiszed érdekli ez a vezetőket? Egy frászt érdekli őket. Pedig pontosan ki van nálam dolgozva a spitzbubi automata üteme, a stósznyi- termelés diagrammája, napra, órára, percre, csak alkalmazni kellene a találmánynak is beillő újításomat, de ezek.. . eh! — szívem érte és miatta. — Voltaképpen mit gyártanak ebben az üzemben, ahol dolgozol, s ahol oly értetlenek a vezetők? — kérdeztem, csak hogy igazoljam, odafigyeltem a panaszára és együtt is érzek vele. — Mit gyártanak? Papundekli-leszorítót. Exportra persze. — És ez az izé... ez a papundekli-le- szorító, ami exportra megy és az az a stósznyi, amit a spitzbubi automatád egy műszak alatt... — Mit beszélsz itt össze-vissza? — förmedt rám Pacolai. — Kit érdekel a papundekli-leszo- rító, amikor én az tintásommal a stósz- nyi-termelést akarom szolgálni a spitzbubi-automatámmal? — De hát, ha te nem... akkor ugye... szóval, ha ez a gyár nem azt gyártja, amit te feltaláltál, akkor ugyebár mégsem a gyár, hanem. .. — Hanem... hanem. .. Mondjad csak ki, mondd ki te is, mint azok ott, hogy akkor én... Hát nem, fiam, nem én, hanem ők. Nekem találmányom van, mindegy, hogy milyen, de találmány és nekik itt kutya kötelességük, hogy... Áh, mit is beszélek én neked, hiszen egy húron pendülsz te is azokkal, akik biztatni tudják az embert arra, hogy újítson, de amikor... Eh! Fenébe veletek — nézett rám lesújtóan Pacolai és fenségesen magába ros- kadt léptekkel távozott. Csak a tábla maradt ott mögötte a gyár kapuján: Munkásfelvétel. Gyurkó Géza re Ezt a címet is adhattam volna cikkemnek: A kerül ige újabb térhódítása. Már többször szóltunk arról, hogy a hivataloskodó, körülmé- nyeskedő nyelvhasználat felesleges szószaporító kifejezésként az -ás, -és képzős cselekvést jelentő főnevekhez hozzákapcsolja a kerül igét, s az eredmény : személytelenné, közömbössé válik a közlés, az információ- nyújtás. Sajnos, még ma is gyakran olvassuk és halljuk ezeket a nyelvi formákat: aláírásra került, eladásra került, levonásba került stb. Az egyszerű ige egyértelműbben mondja el a lényeget: aláírták, eladták, levonták stb. Pongyolább, sablonosabb ez a közlésforma: a bemutatásra nem került sor, végre erre is sor kerülhetett. Mondjuk és írjuk ezt: a bemutatás elmaradt, nem tartották meg; ez is megtörténhetett, előfordulhatott, megeshetett. Hogy mennyire mozgékony ez a kerül ige, az a jelenség is bizonyítja, hogy ma már egyesek nyelvhasználatában az állandó szókapcsolatokba, a szólásokba, közmondásokba is betolakodik. A címül adott szólás is ezt példázza. Egy sportközvetítés hallgatása és nézése közben ütötte meg a fülemet a riporter mondata: „Hamar dűlőre került a dolog.” Azaz eldőlt a mérkőzés. A szólás eredeti alakjában így hangzik: Dűlőre jut. Nem egyedi szólástévesztéssel állunk szemben. Jegyzeteim között a kerül ige betolakodása miatt ezek a szólásformák is megsérültek: Ez is pácba került, kátyúba került, cigányútra került, koldusbotra került. Az eredeti kötött szókapcsolatban így formálódott egésszé az idézett szólásformák sora: Benne van a pácban, kátyúba jutott, cigányútra jutott, koldusbotra jutott. A veszendőbe megy, elherdálják, elprédálják hasz- • nálati értékeket szemléletesen megjelenítő farkaskaszára jut régi szólásunk „átalakítása” a kerül ige révén, elveszti képi értékét és általánosító elvontságát. A nyelvművelő szakiroda- lomban olvashattunk arról is, hogy ha nem álljuk útját a kerül felesleges térhódítá- i sának, akkor tartalmatlan segédigeként tengődik tovább nyelvhasználatunkban, vagy olyan szókapcsolatokba kerül bele, amelyekbe semmi szerepe sincs, csak bitorolja egy odavaló tartalmas ige szerepét. Tartsa meg tehát ez az igénk eredeti használati értékét; mint pl. ebben a szólásszerű nyelvi formában: Dobra került, azaz elárverezték, pletykába keverték. Dr. Bakos József A szokás hatalma f i
