Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-08 / 158. szám

Rekord a lignit fölött Visontai bányaiárás Nem kell különösebben já­ratlannak lennie az ember- , nek, hogy eltévedjen ma a visontai határban. Furcsa, de aki ismerősnek hiszi ma­gát ezen a vidéken, tanúja volt a külfejtés születésének, sőt, éveken keresztül vissza- vissza látogatott szemlélni az üzem fejlődését, megkeres­ni a honfoglalókat, az úttö­rőket, szót váltani azokkal, akik a stafétabotot átvették — nos, most az is könnyen eltéved, ha nem bízza magát valamelyik helybelire. Hihetetlenül kitágult a Thorez Bányaüzem, a műve­lésbe vont új lignitmezőket jószerével csak járművön le­het megközelíteni, elérni. A gépkocsi a munkahelyek mindennapos tartozéka lett, autó nélkül elképzelhetetlen a bányajárás. I Kis terepjáróval ellenőriz- 1 ni, irányítja műszakját a délutános szakvezető-fő­mérnök, Fazekas Miklós is. I Hepehupás utakon zötyö- [ günk a járgánnyal, miközben urh-s beszélgetések j. kúsznak át az utastéren, hí­vásokat fogad, érdeklődik, üzeneteket, utasításokat küld a kocsiparancsnok. | — Másképp nem megy, I magyarázza a pilóta mel­lől, a területen dolgozó 300 —330 embert csak így lehet figyelemmel kísérni. Hatalmas gödör peremén gurulunk. Egy deszkaácso- latnál Fazekas Miklós meg­álljt int a sofőrnek. Kilép, s magával hív bennünket is. — A vendégek, a kívülálló ; érdeklődő számára készült a : kilátó — mondja —, mi rit- ! kán használjuk. Akkor is in­kább csak gyönyörködni. i.Mert ha elég jó áttekintést , is ad a fejtésről, ha a táv- ! cső közel is hozza a lentie­ket, nekünk kevés az eliga- 1 zodáshoz. 1 A panoráma valóban érde­kes, lenyűgöző! Szokatlanok a méretek, az arányok: egy- egy teherautó odalent való­ssággal játékszernek tűnik. | Lencsékkel a szem előtt — I lehet, hogy közhely, de nincs találóbb kifejezés — „hold­béli” a megfaragott, felfor­gatott, összetúrt táj. Kíván­csivá tesz és óhatatlanul ; beljebb csal. } Visszaadjuk a messzelátót, í s terepjárónk felé indulunk, i Mielőtt tovább mennénk, né- i hány méternyire a kocsitól, I félelmetes omlást mutat a j főmérnök lábunk előtt: | — A vasárnapi műszakban vettük észre, — beszéli —, akkor még vékony kis repe­dés volt a helyén. Aztán gyorsan tágult, mélyült, majd hirtelen megcsúszott, megro­gyott, s roppant erővel zú­dult alá. Kábeleket temetett el, azzal ijesztgetett, hogy megnyomja lenn a szállító- ' szalagot is. A hevederpályá­nak azonban, szerencsére semmi baja sem lett most, ma is dolgozik. Itt fenn azonban gyorsan körül kel­lett kerítenünk a veszélyes szakaszt, s kicsit arrébb vin­ni az utat, nehogy baleset legyen. 1 A kocsiban pedig megtud­juk, hogy az említett nem az első, és nem az egyetlen eset errefelé. A keleti bá­nyamező széle meglehetősen sokat mozog, az omlós an- dezittufás rézsű gyakran okoz bosszúságot, kellemetlensé­get a munkában. Természe­tesen nem hagyják ennyi­ben! Egyrészt alagcsövezés- sel iparkodnak megtámasz­tani a nagy víz- és homok­tartalmú rétegeket, másrészt forrásfoglalással, vagy ép­penséggel az úgynevezett műszaki padka süllyesztésé­vel próbálkoznak. S amit csinálnak, e;yre eredményesebb. Közben két szintet eresz­kedünk alá a rázós, kanyar­gós bányaúton. A főmérnök témát vált: a ll-es „lefedő" gépláncra hívja fel a figyel­Csapatra való kubikus helyett dolgozik a hatalmas ma­rótárcsa Daróczi Imre kotrómester műnket. Ennél ugyanis jú­niusban páratlan rekord született: 1 223 000 köbméte­res teljesítménnyel jóval fe­lülmúlták az 1975. augusz­tusa óta tartott csúcsot! Le­nyűgöző gépkolosszus alatt fékezünk. A lánctalpas, MT 7-es kotrógép tövében egy­szeriben törpékké zsugoro­dunk mi is. Ez az egyik főszereplője a júniusi történetnek. Ponto­sabban: az itt serénykedő kis társaság, a gépiiéi! A meddőeltakarító beren­dezés — mint halljuk — 40 méter magasságú, kétezer­háromszáz tonna súlyú, s ti­zenegy méteres tárcsája 18 puttonyának mindegyikébe 1,1 köbméternyi anyag fér. Egy állással ötvenméteres szélességben dolgozik, 28 mé­ter magas falat képes végig­rágni. A teljesítménye órán­ként eléri a 4800 köbmétert! A kotrógép valamelyest egy különös, nagy hajóra emlékeztet. Időbe telik, amíg felkapaszkodunk lép­csősorának rövidebb részén is a fedélzetre, s, elérjük a kapitányt, Daróczi Imre kot­rómestert. Nagy darab ember a mes­ter. méltó a gondjaira bí­zott több száz millió forint értékű géphez. Valamikor tüzikovács volt a debreceni járműjavítóknál, s még Ecsé- den váltott szakmát. Az első magyar külfejtés megnyitása óta „hajózik”, mostani csa­patával pedig három eszten­deje van együtt. Jó kis kol­lektívát kapott — dicséri társait —, nem csoda, ha tudnak haladni! Kollégái igazi gazdái a gépnek, vi­gyáznak rá, rendben tartják. A kotrómester többszörös kiváló dolgozó, s megkapta már a Kiváló munkáért ki­tüntetést is. Vezérlőasztal előtt ül, vele szemben egy minitévé. A képernyő a tár­csa túloldalát mutatja. Da­róczi Imre egyik szeme a te­levízión, másik a rézsűn. S nevetve mondja, hogy néha kellene még egy harmadik is, amivel lefelé figyel, a kotró alatt dolgozó segéd­gépre. Ám valahogy így, kettővel is sikerül mindenre ügyelni. Látja a szakikat is, jóllehet, valósággal elvesznek az acél­monstrumon. Módszerükről, titkukról kérdezősködnénk a fülkében, de nem sokat sikerül meg­tudnunk. . M (Fotó: Czakó István) — Nagy figyelmességre van szükség — beszéli szűk­szavúan — vigyázni kell pél­dául a fordulásnál. Azon va­gyunk, hogy minden üres járatot kerüljünk, a legjob­ban kihasználjuk az időt, a gépet... Mi itt teljesen egy­másra vagyunk utalva, sen­kinek sem szabad lazítani, mert a legkisebb mulasztás komoly kiesést, lemaradást okozhat. S így gondolkodnak lent, a segédgépes, a szala­gos szaktársak is, meg a töb­biek. Ki-ki érzi a felelőssé­gét. Szóval: így sikerülhetett ilyen jól a június is. Már készülődünk, amikor odalent összefutunk Nagy Miklós aknásszal. Kérésünk­re, az iméntieket megtoldja még valamivel: — Kötelességtudó legények ugyan máskor is, de június­ban még jobban betartották a technológiai fegyelmet, s a korábbinál is vigyázatosab- bak voltak a rakodásnál. Ha a szalagfejnél valahogy ösz- szetorlódott a meddő, máris ott termett mindenki, ne­hogy hosszabb üzemzavar le­gyen. A teljesítményük egyébként nagyobb is lehe­tett volna, mert az elmúlt hónapban nemcsak a meddőt kotorták, hanem egy kisebb, 61 ezer köbméteres szénte­leppel is találkoztak mun­kájuk közben. Ami hátrave­tette valamennyiöket. Visszafelé indulunk a bá­nyajárásról. Isméit a főmér­nök veszi át a szót, s lelke­sen beszél egészen a búcsú­zásig. Olybá tűnik, mintha beleszületett volna a vison­tai bányába, rtt nevelkedett volna a ligniten. Pedig — mint utóbb be­vallja — gépészember, s va­lójában mélyszíni bányász: a nógrádi aknákhoz szokott, kinn, a Szovjetunióban, 1200 méterrel a föld alatt gya­korolta a szakmáját. A Tho­rez Bányaüzemben éppen találkozásunk napján töltöt­te az ötödik évét... Gyóni Gyula Milliós készletek, milliárdos hiányok A VILATI egri gyárában bíráló észrevételek hangzot­tak el, hogy sok készletet halmoztak fel. Szóvá tették ezt az éves beszámoló tag­gyűlésen is, de a párttagság nem kapott kielégítő választ arra, hogy valójában meny­nyi a felesleges készlet, mi­re van szükség, mi okozza az ésszerűtlen készletfelhal­mozást és hogyan akarják azt megszüntetni. Nem magánügy Akadnak, akik azt mond­ják: a gyár magánügye, hogy mennyi anyagot és alkatrészt tartanak a raktárban, törőd­jenek ezzel a vállalat veze­tői. Helytelen vélemény, a problémát nem szabad így lekezelni, ezt bizonyítja a VILATI esete is. A vállalat az 1977-es egymilliárd-negy- venmillió forintos termelé­sét 1978-ban egymilliárd­hatszáznegyvenötmillióra akarta növelni. Átlagkészle­tük több. mint ötszázmillió forint volt. Miközben a ter­melést gyorsan fokozták és korszerűsítették, a vállalat „egyszer csak” fizetésképte­lenné vált. A szanálási vizsgálatokból egyértelműen kiderült, hogy a laza anyaggazdálkodást ja­vítani kell, mert ha ezt nem teszik meg, a vállalatot még a megszüntetés veszélye is fenyegetheti. A látszat csal Ami az együk vállalatnál elfekvő készlet, az a másik­nál és a többieknél nagyon is hiányozhat. Vagyis, sok esetben nincs áruhiány, de a túlzott megrendelésekkel olyan látszatot teremtenek, mintha állandósulna a hiány. Tehát, a szemléleten kell vál­toztatni, hogy ésszerűbbé váljon az anyaggazdálkodás. Áz elmúlt évben hazánk­ban a készletgazdálkodás lé­nyegesen meghaladta a ter­vezettet, a nemzeti jövede­lemből 34 milliárd forintot emésztett fel. A Központi Bizottság legutóbbi ülése is arra hívta fel a figyelmet, hogy a készletfelhalmozás, a szállítási fegyelem lazasá­ga igen gyors és hatékony intézkedéseket követel. A fölöslegként vásárolt és huzamosabb ideig fel nem használt anyagokat és alkat­részeket elfekvő készletnek nevezzük. Találó ez a kifeje­zés, mert a raktárakban, a telepeken és a munkahelye­ken úgy „elfekszik” a kész­let, hogy hónapokig, esetleg évekig sem veszik észre. Az sem tűnik fel, hogy ami „el­fekszik,,, az hamar tönkre­megy, élveszti értékét. Elgondolkodtató, hogy a VILATI az elmúlt évben a hitelek kamata és eszközle­kötési járulék címén, mint­egy harmincmillió forintot fizetett ki, de senki sem kér­dezte meg, hogy ez az összeg mennyivel csökkentetté a vál­lalati nyereségrészesedést. Azt meg aligha tudjuk érzé­kelni, hogy az ország elfek­vő készleteibe mennyi mun­kát és anyagot fecsérelünk, az értelmetlenül lekötött mil- liárdok milyen sok helyen és mennyire hiányoznak. Mit tehetünk, hogy ezentúl másként legyen, ne pocsé­koljuk, hanem óvjuk értéke­inket, a nemzeti jövedelmet? Nemcsak rossz, hanem jó példaként is idézhetjük a VILATI-bán'újabban tapasz­talt példákat. Felismerték, hogy az anyaggazdálkodást folyamatosan és következete­sen kell javítani. Az egri gyár központi raktárként mű­ködik, egy kézbe került az anyaggazdálkodás irányítása. Megállapították a szükséges, a norma feletti és az elfek­vő készleteket, név szerint kijelölték a felelősöket és el­lenőrzik a feladatok teljesí­tését. Szükséges és lehetséges A VILATI felesleges kész­letének jelentős részét elad­ták és kiselejtezték. Ez év első negyedében százmillió forinttal kevesebb anyagot szereztek be, mint az előző év hasonló időszakában, a forgóeszközöket 127 millió­val csökkentették. A vállalat főmérnöke és főkönyvelője szerint 127 millióval csök­kentették a készleteket és ez nem akadályozza a ter­melést. Szükséges és lehetséges, hogy más vállalatoknál is jelentősen csökkentsék a készleteket? Igen, lehet és szükséges is, mert az 1979- es népgazdasági terv az elő­ző évinél 14 milliárd forint­tal kevesebb készletfelhal­mozással számol és ennek megvalósítása hatással van az életszínvonalunk alakulá­sára is. .4 (F.L.) Válogatók, akik nem válogatnak Majd egy évszázada léte­sült Mónosbélen a szénosz­tályozó, amely jelenleg a Borsodi Szénbányák Válla­lathoz tartozik. A 83 dolgo­zónak az egercsehi bánya­üzem szene és viszont annak a különböző bányafákkal va­ló ellátása ad munkát és ke­nyeret. Néhány éve munka­társaink nagyon rossz szociá­lis viszonyokat találtak itt és ezt szóvá is tették lapunk­ban. Kíváncsiak voltunk, mi változott meg és változott-e azóta. Szénporral keveredett sá­ros, csiliesínekkel szabdalt út vezet a szürke épületek között az irodákig. Barta La­jos telepvezető-helyettes fo­gadja a látogatót. — 1977-től — mondja — a vállalat vezetése, megértve a gondokat, vezetékes vízzel látta el az üzemegységet. Ennek építéséhez társult a községi tanács és így Mónos­bélen is újabb házak kap­csolódhattak be a vízszolgál­Egerben — miért ne...? Vasárnap vásár volt Nyír­egyházán. Abból az alkalom­ból hirdették meg, hogy meg­nyitották ugyancsak itt, a IV. országos népművészéti kiállítást. A vásár a város egyik központi terén, színes sátraival, a bennük fellel­hető népművészeti, iparmű­vészeti alkotásokkal sok em­ber figyelmét felkeltette. El­hozták munkáikat a sümegi, a mezőtúri cserepesek, a bőrdíszművesek, hímzéseiket a sárközi, kalocsai, matyó n%pi iparművészek. S termé­szetesen megyénket is kép­viselték a palóc hagyomá­nyokat ápoló szakkörök. A vásár, — melyhez ha­sonlót rendeznek Szegeden, az ünnepi játékok során, Szentendrén, a szokásos va­sárnapi kiállítások között, s az ország más helyein is, kötve egy-egy tájjellegű meg­mozduláshoz, — adta az öt­letet a javaslathoz. Miért ne lehetne helye egy ilyen országos népművészeti vásárnak Egerben, a várjá­tékok egy vasárnapján? Le­bonyolítása nem is túl nehéz. Csupán emu szerv kell hoz­zá. amely ide hívja az or­szág népművészeit, népi iparművészeit, s egy sátor­sor, ahol azok munkájukat árulhatják. Igaz, az elmúlt évben volt kísérlet arra, hogy fiatal iparművészek bemutassák alkotásaikat, ez azonban an­nál szélesebb körű lehetne. A népi iparművészek, a hi­vatásos népművészeti szak­körvezetők valóban csak meg­hívásra várnak. S hogy való­jában népművészeti értékű darabok kerülnek eladásra, arra, biztosíték az, hogy csak a mi megyénkben több száz, a Népi Iparművészeti Ta­nács által lezsürizett és meg­felelőnek talált munkadarab van a szakköri tagoknál. Anyag és hozzáértő embe­rek adottak. Csak még olyan kell, aki, vagy amely magára vállalja a vásár lebonyolítá­sát. S a Dobó téren is szá­zakat és százakat vonzana a népművészeti alkotások se­regszemléjének is beillő vá­sár. Kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget. ... ' ", - -,rfj., — deák —■ tatásba. Két új zuhannyal bővült a tisztálkodási lehető­ség és kicserélték a régi öl­tözőszekrényeket is. Szabó Tibor faátvevő mu­tatja meg a mállott falú öl­tözőket, amelyekben valóban katonás rendben állnak a vasszekrények. A sarokban vaskályha, ide már nem jut el a központi fűtés. — Az üzem egyetlen taka­rítónője, aki egy műszakban dolgozik, ma szabadnapos — jegyzi meg pironkodva —, de hamarosan kiderül, hogy ha dolgozik, akkor is csak a délelőtti műszak élvezheti a tisztaságot. Mégis felkattintom a kap­csolót, de a sötét marad — hiányzik az égő. A másik helyiség kapcsolójával talán már sikert aratnék, de annak meg le van törve a karja. Inkább felhagyok a próbál­kozással. Ezek után már az sem lep meg, hogy a férfi- és a női vécé ajtajai is zártak. — Csak az épület mögötti árnyékszékeket használhat­ják a dolgozók, mert ezek nem működnek — mondja kísérőm. Lavór és deszkapriccs Az osztályozó emeleti fu­tószalagjánál három asszony válogatja kézzel a meddőt. Nem zavarhatom őket, mert a szalag nem áll meg, az anyag folyamatosan érkezik rajta. A monoton munkát csak időnként. szakítja meg egy-egy újabb olyan darab, amit kalapáccsal kell szétüt­ni. A szalag mellett kis, deszkából készített „melege- dő”-helyiség. Előtte lavórban piszkos kézmosóvíz, «bent a „falak” között vizeskannák, egy asztalka és két deszka­priccs. A központi fűtés — mert a szalagot télen mele­gíteni kell — hidegben nem sokat jelent a dolgozók szá­mára. Kályhát a tűzveszély miatt nem használhatnak. Á lejárat felett kis tábla: WC, és egy nyíl. A nyíl „célja”: kb 150 méterre van az ud­varon, s az is inkább 00. Egy másik épületben ket­ten dolgoznak a fűrészgép­nél. Nem sok idejük van, teljesítménybérben dolgoz­nak. Elmondják, hogy az új, korszerű rakodógép sokat je-' lent nekik, kevesebb fizikai munka van a rönkök cipelé- sével. Az étkezőhelyiség aj­taján kis tábla: „Felolvasó­terem”. Belül ugyancsak fes­tésre szorul. Kis vitrinben a Kossuth Kiadó könyvei hir­detik szerényen a kultúrát. Itt lehet ebédszünetben el­fogyasztani az otthonról ho­zott hideg elemózsiát. A dol­gozók többsége a faluban la­kik, így csak az a néhány asszony éhezik meg jobban, mire hazaér, aki távolabbról jár be busszal. Mégis szeretik Csirmaz Károly szakszer­vezeti titkártól érdeklődöm, hogyan próbálnak javítani a szociális gondokon? — A szakszervezeti gyűlé­seken dolgozóink mindig el­mondják kéréseiket, s ezeket továbbítjuk a vezetőséghez. Sajnos a megoldásban nekik is vannak gondjaik. Így pél­dául a meszelés: „létszám­kérdés”, de a takarítás is csak úgy lenne megoldható, ha a munkások maguk taka­rítanának. Á WC-k állandó­an eldugulnak, de hogy nem működhetnek, abban a ma­gas talajvíz is hibás. Az üze­mi étkezést nem tudjuk meg­oldani, de ezt a rendszert már mindenki megszokta. — Mióta dolgozik ezen a munkahelyen? — Én, 1954. júniusától, de édesapám itt dolgozott 52 évet. Hozzánőttünk ehhez az üzemhez, sok a nehézség, de mégis mindenki sajnálná, ha máshol kellene munkát ke­resni. A telepvezető-helyettestől a rakodóhelynél búcsúzom, éppen az egy hete bevezetett vizes-mosó technológia ered­ményét figyeli. Kevesebb a szénpor, jobban leválasztja a szénről az agyagot. Vajon a dolgozók keveseb­bet „nyelnek”-e ezután?.., Huppán Béla 1979. július 8., vasárnap ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom