Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-01 / 152. szám

Végre vakáció van liégyen a nyárról Készül a műsor az egri stúdióban. A riporter: Zakar János (Fotó: Szántó György) URH-n ad majd Miskolc stúdiója „Köszöntjük hallgatóinkat..." 1980-ig még a 188 méteres középhullámon — Jú iustól szlovák nyelvű adás Egerből — A terv: másfél millió hallgatót tájékoztatni Vár, strand, Lyceum, Szé­kesegyház... körülöttük kis és nagy diákok nyüzsgő, csivitelő tömege... Eger ne­vezetességeit esztendőről esztendőre, már egy nappal a bizonyitványosztás után is ellepi a tanulni vágyó, országjáró fiatalok serege, a némethez, oroszhoz, fran­ciához, csehez bihari, vasi, baranyai tájszólást kever­ve. A célpont számukra adott e megyeszékhelyen. De vajon hogyan és hol töltik az időt a helybeli fi­úk és lányok, ha végre be­köszönt a vakáció, s rekke- nő hőséggel, avagy langy esővel a nyár ölel? Kétszer a Balcsi, meg egy motor... A fiú szemmel láthatóan sokat tanulhatott az utóbbi időben. A barna még nem vette át arcán az uralmat a sápadtság felett. Szeder- ' kényt Gyuri nem messze a vártól, egy virágüzlet előtt álldogál elmélyültem — Húszéves lesz a nővé­rem — riad föl. amikor megszólítom. — Ma tart­juk meg, mert rövidesen „szétspriceel” a család. Ki erre, ki arra. Én például a Balcsira megyek. A vékonyka barna fiatal­embert azonban, aki nem­rég még az egri kettes szá­mú iskola nyolcadikos di­ákja volt, úgy tűnik, most e két esemény egyike sem foglalkoztatja különösebben. — Délután vizsgázom „kismotorból” — árulja el. — Remélem, semmi zűr nem lesz, hiszen amióta véget ért a suli, csak ezt gyakoroltam. Persze, köl­csön motorral, mert nekem még nincsen. — Némi töp­rengés után magát biztatva mondja: — Egy hónapra megyek a tejüzembe dol­gozni. Talán összejön a fe- lének az ára. Nézi a hol elbújó, hol ki­sütő napot, s azt a lelkes kis csapatot, amelyik mel­lettünk elhaladva a strand­ra igyekszik. — Koszos a víz..'' — fintorog. — Ha már víz, akkor tényleg inkább a Ba­laton. Nekem most szeren­csém van — ragyog fel, — mert augusztusban még két hétre mehetek, akkor már , anukámékkal. Szóval, iga­zán kiúszkálhatom ma­gam. Addig meg itt vannak a Delfin-könyvek, meg a mozi. A haverommal ma is megyünk a Kertbe, egy jó krimire. Persze, — teszi hozzá gondterhelten, — csak ha sikerül a vizsga. Eszti, Márti és a könyvek... Fadgyas Eszti és Dobó Márti a Dobó téren üldö­A vásárlók igaza Vásárlói kifogásokra egy­fajta kismamacipót átminő­sített a KERMI. A minőség- vizsgálat ugyanis megállapí­totta, hogy a Tisza Cipőgyár­ban készült (02 40010 mo- dellszámú, fehér színű, tex­til felsőrészű kismamacipő nem az előírás szerint „vi­selkedik”. Beigazolódott a vásárlóknak az a kifogása, hogy a fehér színű felsőrész az ajánlott módon — tiszta, illetve szappanos vagy ultrás vízzel — nem tisztítható: a textilanyag mosás után el- színeződik, foltos lesz. Ezért a jövőben az érintett cipők, a minőségi hiba feltüntetésé­vel, csak osztályon kívüli áruként értékesíthetők. ^Hémsösi 1079. július >1., vasárnap gél a Centrum Áruház ár­nyékában. Szemük a ked­velt turistaközpont szobra­in, a fényképezkedő járó­kelőkön pihen, közben hal­kan beszélgetnek. — Az orvosi vizsgálatról jövünk, — világosít föl a beszédesebb Márti. — Egy hét múlva ugyanis, a Dobó presszóban leszünk felszol­gálók. — Kell egy kis munka, — bölcselkedik társa —, hogy megismerjük az életet. Na, meg a pénzre is szük­ség van a nyaraláshoz. Én először egy túravezetői tá­borba megyek Marosra, ké­sőbb pedig a nővéreméi? osztályával Lengyelországba és Csehszlovákiába. — Végre vakáció van! — sóhajt ismét Márti. — Már alig vártuk az év végét. Az idén kezdtünk ugyanis a Gárdonyiban. — magyaráz­za. — Ü.i tanárok, új diá­kok, nehezebb tananyag, és hát a régi lassú tanulási módszer... Alaposan meg­szenvedtünk^ a négyes- ötösökért. Ráadásul én még most is úgy érzem, lema­radtam a szükségestől. Az augusztust arra szánom, hogy mindazokkal az iro­dalmi művekkel megismer­kedjem, amelyekből részle­teket, szemelvényeket ta­nultunk. .. Főleg sok-sok verset szeretnék olvasni — teszi hozzá elgondolkodva, miközben Eszti nagyot bó­lint szavaira. — A nővé­remtől is azt irigylem a legjobban, hogy a költemé­nyek közt mennyire otthon van. Remélem, rövidesen utolérem! Szünidő az építővel Hűvös kis szoba a hatal­mas épületben. A léptek hangosan koppannak a ki­halt folyosókon, csak a KISZ-bizottság környékén van jele az életnek, így vizsgaidőszak után a Lyce- umban. Az ajtó mögött lá­zas munkába merül egy kis csapat. A főnökök egyike Jakab Laci is buzgón borí­tékol, telefonál, levelez... — A nemzetközi építőt szervezzük. Már nincs túl sok idő rá — magyarázza a papírhalomra mutatva. — Az első napokban élvez­tem a semmittevést. Regge­lente ugyan felébredtem a megszokott időben, de jóleső lustasággal fordultam át a másik oldalamra: nem ne­kem kell felkelni. Ráérek. Aztán nyolc óra felé kive­tett magából az ágy. Komó­tosan megreggeliztem. Ké­nyelmesen takarítani kezd­tem. Készültem ezekre az évekre, pontos tervem volt, hogyan veszem sorra a lakás minden zugát: a szobákat, a konyhát, a kamrát. Olyan igazi rendet csinálok, ami­lyenre sohasem volt időm a nagy rohanásban. Egy hét alatt ragyogott a lakás. Felsúroltam naponta a konyhát, fényesre törölget- tem a poharakat, lábasokat. Még gyönyörködtem is ben­nük. Aztán nekiestem a szek­rényeknek. Mindent átkefél­tem, a fehérneműsszekrény- ben olyan glédában állt az ágynemű, mintha vonalzóval mértem volna. Aztán új ötletem támadt. Valamikor leánykoromban a jegyzőék lakásában mindig megcsodáltam a horgolt ekrü- függönyt. Mindig azt mond­tam, ha egy kis időm lesz, olyat csinálok. Különben is szeretek kötni, horgolni. Néhány hét azzal is el­ment, hogy hol az egyik uno­kámat hoztam el, hol a má­sikat, és naponta a kedvenc ételüket főztem. Így ment ez három-négy hónapig. Aztán egyszerre rajtakaptam ma­gam, hogy egyszerűen nem tudok mit kezdeni az időm­mel. Nem lehet folyton taka­rítani! A kötőtűket is meg lehet unni. A könyv is ki­esik az ember kezéből. Vég­telenül hosszú lett a nap. Délután háromkor már ott álltam az ablakban, lestem, jön-e a párom. S ha vala­miért negyedórát késett, sír­Igaz, van némi gyakorla­tom, hiszen már tavaly is itt voltam. De egy hatnem­zetiségű csoport életét két hónapra megtervezni még­sem egyszerű dolog. Hol a szállással van baj, hol a kajával, hol a meghívott művészek nem érnek rá... — Nem sok idő marad akkor az idén a pihenésre, szórakozásra... — Jaj, dehogynem — ne­vet. — Először is. Már jú­nius elején végeztem, te­hát idáig elég sokat lazít­hattam. Annál is inkább, mert a pedagógia—biológia szak hatodik féléve elég könnyű volt. A fáradságot néhány mozival, discóval le­küzdöttem. na meg, hogy végre elolvashattam a könyvhéten vásárolt regé­nyeket.. Másrészt meg — tér rá a lényegre — a tá­bortervezés igazán szép és szórakoztató feladat. Gon­dolja csak el, anélkül, hogy kimozdulna a városból, egy csomó külföldi fiatal életé­vel ismerkedhet meg. Az­tán itt vannak a kulturális programok, melyeket egy kicsit a magam örömére is szervezhetek. Dzsessz, pantomim, orgo­nahangverseny — olvasom a több kéz nyújtotta tervet. — A discót pedig és csi­nálom — jelenti ki elége­detten. — mert ez a ked­venc hobbijaim egyike. — S a többi? — érdek­lődöm. — Strand? Kirán­dulás? Lányok? Szeme ra­vaszkásan villan, hirtelen ráérzek, miért tartják tár­sai mindig mókára kész em­bernek. — Csodálatos Wartburg autóm iránti szenvedélyem még csak megfér azzal, hogy a fotózást is szere­tem. .. De már azt, hogy a kislánnyal is sétáljak, meg a világ legszebb kuvaszát is levegőztessem, már se­hogy sem tudom egyeztet­ni. így hát gyalogosan is garantálva a napi tíz, ti­zenöt kilométer... — Számba véve kedvte­léseit, ugyancsak zsúfolt lesz az idei nyár, annak el­lenére, hogy itthon maradt. — Az — bólogat. — De nem is bánom, hiszen jövő ilyenkor már, ha igaz: vé­ge a diákéletnek. va fakadtam. Rettenetesen hiányozni kezdtek az annyi­szor elátkozott gépek, a zaj. Fárasztott a csend és az egyedüllét. Sohasem gondol­tam, hogy ennyire egyedül lehet az ember. Fél évig bír­tam. Akkor ellátogattam az üzembe. Kesernyés mosoly- lyal nyugtáztam a megjegy­zéseket, hogy hát milyen jó most nekem, mennyit pihen­hetek, nem kell óra szerint ugrani, nem csörögi hajnal­ban a vekker. Hallgattam, mert úgysem értettek volna meg, hiszen nemrégen én magam sem értettem, hogy miért elégedetlen valaki, ha végre nyugdíjas lesz, és le­teszi a napi robotot. A nyugdijam szép. Ket­tőnk pénzéből több minden­re telik. Utazhatunk is. De meddig tart egy út? Egy hé­tig, kettőig? De az évnek öt­venkét hete van. Mit csinál­jak a fennmaradó ötven alatt. Nem lehet egy esz­tendőn át, és aztán sok-sok esztendőn át csak a lakással babrálni. Amikor már harmadszor látogattam be a gyárba, el­fogott a személyzetisünk. „Mi baj, Erzsi néni?” Nénizett ö már évekkel ezelőtt is, pedig majdhogy nem egyidősek va„ gyünk. Most meg. hogy nyug­díjas lettem, illik is rám a néni. ..Sok a szabad ideje?" — nézett rám valamit megsejt­ve. ..Nem tud vele mit kez­deni?" Világszerte teret hódított a helyi rádiózás. Hazánkban is hagyományai vannak a fő­adók mellett működő körzeti stúdiók adásainak. Naponta f elhangzanak a tájegység jellegét szimbolizáló szigná­lok, s megszólalnak az is­mert hangú bemondók. — Köszöntjük hallgatóin­kat ... Miskolcról, Nyíregy­házáról, Szolnokról, Pécsről és Győrből. És ma már Egerből is. Igaz, közvetetten, mert a Heves megyei eseményekről a miskolci stúdió adóanten­nájáról röppennek az éterbe a hírek, tudósítások. A helyi rádiózáshoz Egerben egy kor­szerű bejátszó stúdió áll a ri­porterek rendelkezésére. Az avatatlan szemlélődő nehezen ismerné ki magát a megany- nyi vezeték, csatlakozókábel, műszer és az asztalnyi stú­diómagnók birodalmában. Az itt dolgozó munkatárs na­Aztán komolyra fordította a szót: — „Segíthetne néha. Annyi öreg, annyi gyerek van a telepen.” Szabadkoztam, szinte szé­gyellve, hogy csakugyan rá­éheztem a munkára. „Nem enged az uram” mondtam. „Örül neki, hogy végre ott­hon vagyok. A lábaim is fáj­nak már. Meg őszintén mon­dom, a nyugdíjjal is elége­dett vagyok. Meg mi kell már kettőnknek?” Addig-addig beszélgettünk, míg azzal váltunk el, hogy ha ráérek, megkeresem az öregeket, benézek a kultúr- házba is. Azon kaptam ma­gam, hogy reggelenként is­mét hatkor kelek. Gyorsan rendbe rakom a lakást, az­tán nyakamba veszem a te­lepet. Mindig akad valaki­nek valami gondja-baja. Az öreg Nagy ágyba került. A menye odakészít neki min­dent, de hát azért csak jól­esik az, ha valaki egy po­hár friss vizet ad, meg két- három jó szót. Különben is, mindig adódik valami. Teg­nap a könyvtáros néninek segítettem. A kultúrotthon vezetőjével is beszélgettünk, hogy össze kéne hozni az öregeket, mert a doktor úr tartana előadást, hogyan is éljünk ilyen korban. A gyerekek is összejönnek néha, magam köré gyűjtöm őket, mesélek nekik. Igazi mesét a gyárról, m.eg az any­jukról, akik jószerivel ott cseperedtek fel a kezem ponta leül a vágóasztalhoz, összeállítja a Heves megyei anyagot, majd „bejátssza” a miskolci stúdió ügyeletes szerkesztőjének, aki egyéb, más műsorblokkal együtt a hallgatónak ajánlja. Csakhogy azok, akikről ezek a műsorok szólnak, s az úgynevezett „mindenre kíváncsi háttérrádiózók” — ebben az esetben többnyire Heves megyeiek — ritkán tudják fogni az adást. Ha si­kerül is, állandó sistergés kí­séri a riporter hangját, s hullámokban csendül fel a készülékekben a nem is olyan távolról sugárzott ze­ne, Ezeket a gondokat jól is­meri Paulovits Ágoston, a Magyar Rádió miskolci stú­diójának vezetője is, aki régóta szorgalmazza az adás minőségének javítását. A megoldás — mint mondotta — nem sokáig várat magára, ugyanis a Magyar Rádió el­alatt. Ügy figyelnek rá, és egyik sem mondja, mint az unokám, hogy jó, jó, mama, a te idődben... Az asszonyokkal is össze­jöttem. Szakkört alakítot­tunk, együtt kézimunkázga- tunk. Délutánonként ott ülök köztük, segítek annak, akinek nem áll még rá a ke­ze. Nem is tudom, de úgy elszalad mindig az idő. Az este ver haza mostanában. Az öregem morgolódik is, hogy már megint nem talál otthon, amikor hazaérkezik. De én csak mosolygok, és annyi mondanivalóm lett egyszerre. Épp úgy. mint va­lamikor régen, amikor még nem ismertük egymás léleg­zetét is. Nem is tudom, de mintha megint közelebb lennénk egy­máshoz. A szomszédok meg mondják: maga nem öreg­szik, Erzsi néni. olyan fris­sen jár-kel, mint egy lány. Csak mosolygok ezen is, és magamban sugorgatom a tit­kom: mert én feltaláltam, hogyan maradhat az ember fiatal. Törődöm az öregek­kel. de ott vagyok a fiatalok között is. Ha nagyon ,hangos a zene. akkor legfeljebb át­megyek a másik terembe. Be-benézek a könyvtárba is, s ha olyan magamkorú téved be, megmondom neki, sze­rintem mit érdemes haza­vinnie. Azt mondja nekem a te­lep gondnoka: Maga, Erzsi néni, többet ér. mint sok fia­tal. Magára mindig számít­hatok. Es ez nekem olyan jólesik. Nem is tudom, ki mondta, hogy az ember addig él, amíg fontosnak tartják, hogy él. Milyen igaza van! Deák Rózsi nöksége úgy döntött, hogy a miskolci stúdió adásait a kö­zeljövőben URH-sávon köz­vetítik majd. — Ez azt jelenti, hogy a Kossuth adó egyik URH-köz. vetítő állomása a mi műso­runkat , sugározza majd elő­ször Tokajból, majd Kékes­ről. A posta műszaki szak­emberei már folytatják az adást megelőző méréseket, ezután megkezdődhet a tech­nikai berendezések, műszerek felszerelése. Az év második felében sor kerül a próba­adásokra, majd az év végé­ig felkészülünk az új műsor­szórásra. A tervek szerint ez. zel egy csapásra megszűnnek a vételi problémák, s a stú­dió műsorát legalább olyan szinten sugározhatjuk majd, mint most a Kossuth adóét. Szükség is van erre a mi­nőségi változtatásra, mivel a miskolci stúdió a közeljövő­ben új feladatokat kap. In­nen sugározzák a 3. műsor­ban, de Egerben készítik majd a hazánkban élő szlovákoknak szóló mű­sorokat. A szerkesztő tovább, ra is a szombat reggeli adá­sokból ismert Selmeczy Ro- mola lesz. Az első /.egri”, de az egész országban fogható szlovák nyelvű műsor július elején készül, s 7-én, szom­baton hangzik el. A miskolci stúdióhoz tartó«’ zó egri rádiósgárda jelentős szerepet kap a „hazai” mű­sorösszeállítás bővítésében, is. Riportokat adnak a szom­bati és vasárnapi délelőtti adásokba, s rendszeresen halljuk majd tudósításaikat, híreiket a hétköznapi esti műsorokban. De nemcsak a hevesi tájról adott összeállí­tásaik kerülnek a stúdió magnetofonjaira, mert az URH-adás révén eljut a hangjuk Nógrád megyébe is, ahol gyakorta megfordulnak majd mikrofonjaikkal. Ezen kívül az eddigi havi 30 per­ces önálló műsorblokk he­lyett jóval több anyaggal je­lentkeznek miskolci és egri rádiósaink a Kossuth és aí Petőfi adó hullámhosszán is,' A napokban megtartott egJ ri tanácskozáson — a körze-i ti rádióstúdiók vezetői vét- tek részt ezen — elhangzott egy adat bizonyítandó a helyi rádiózás térhódítását: a leendő URH-adás lehetői é teszi majd, hogy az eddigi 700 ezer helyett 1,5 millió hallgatóhoz jussanak el szű- kebb hazájának hírei... A bemondóknak lesz háti kiket köszönteniük! Szilvás István Németi Zsuzsa Meddig él az ember? * Nyugdíjasmonológ S

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom