Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-29 / 176. szám

„Bespájzolt** milliárdok Rossz példa: Heves megye Beszélgetés Mázán Sándorral, a Heves megyei gazdaság- és szövetkezetpolitikai bizottság tagjával A C7ámitAnon nntnnPCUVH a Szerszámgépipari Művek esztergomi marógép- aZuillMliyCp llul CilliOul O gyárában az idén négyszázhúszmillió forint ér­tékben gyártanak marógépeket — tíz százalékkal többet, mint tavaly. Termelésük egyre nagyobb részéi a legkorszerűbb NC-, CNC-vezérlésű — mini számítógéppel ellátott — „megmunkáló központok” képezik. A termékek mintegy nyolcvanöt százalékát exportál­ják. Képünkön az MS—500 típusú CNC-vezérlésű szerszám maró gépet szerelik. (MTI fotó — Tóth Gyula felvétele — KS) Haszontalan kiadások Garancia az építőiparban Annyira sürgető feladat, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt 1978. december 6-án tartott ülésén határo­zatban is megfogalmazta, „ ... a hitelezés szigorításá­val, a készletgazdálkodás ésszerűsítésével, a szükségle­tekhez jobban igazodó ter­meléssel lényegesen lassítani kell a készletek növekedését.” Ez év februárjában tartott sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzeti Bank elnöke pedig a következőket mondotta a „bespájzolt” milliárdokkal kapcsolatosan: „Az indoko­latlanul megnövekedett kész­letek mielőbbi értékesítését a forgóeszköz-hitelek szigo­rításával kívánja ösztönözni a bank. Mégpedig úgy, hogy a hitelnyújtás egyik feltétele a felhalmozódott készletek felszámolása lesz.” A feladat, a tennivaló fél­reérthetetlen tehát. Vagyis a különböző alapanyagokkal, energiával, a már fölösleges, vagy nem használt gépekkel, technikával is ugyanúgy gaz. dálkodni kell, mint a terme­lés költségeivel, a nyereség- ? gél, az exporttal, vagy az importtal, mert az értelmet- !; lenül magas készletezés még a jól dolgozó üzemet, válla­latot is igen nehéz anyagi helyzetbe hozza. Az MSZMP Heves megyei Bizottsága mellett működő gazdaság- és szövetkezetpo­litikai bizottság — felelős be. osztásokban dolgozó gazda­ságpolitikusok, pénzügyi szakemberek és közgazdá­szok a tagjai — a közel­múltban vizsgálta meg a me­gye ipari üzemeinek készlet- gazdálkodását. A pozitív és a negatív tapasztalatokról Má­zán Sándorral beszélgettünk, aki ezúttal nem mint bank- igazgató nyilatkozott, hanem az említett bizottság tagja­ként mondta el a maga és a felmérést végző szakembe­rek véleményét. — Megyénkben jobban, vagy rosszabbul gazdálkod­nak-e a készletekkel, mint az ország többi üzemeiben, vál­lalatainál? — Sajnos, azt kell monda­nom, hogy rosszabbul. A me­gyei készletnövekedés üteme 1977- ben 3,4 százalékkal, 1978- ban pedig 0,2 százalék­kal volt magasabb az orszá­gosnál. Ugyanezekben az években a különböző árbe­vételek átlagosan 7,9 száza­lékkal, a készletek viszont 11,4 százalékkal emelkedtek. Még rosszabb a helyzet, ha a készletek felhasználásának idejét, vagy ahogyan a köz- gazdasági irodalom hasz­nálja: a készletek forgási sebességét vizsgáljuk. 1977- ben ez a forgási sebesség or­szágosan 69, a megyénkben 85 nap volt, és 1978-ban a száz forint árbevételre eső eszközlekötés 19,9 forintról 21,7 forintra emelkedett He­ves megyében. Mindent ösz- szevetve tehát az a szomorú helyzet, hogy az elmúlt ■ öt évben a megyei készletlekö­tés nem kevesebb, mint 25 százalékkal haladta meg az országos átlagot. — S melyek a főbb okai en­nek az egyáltalán nem ör­vendetes dinamikus növeke­désnek? — Több üzemünk, vállala­tunk — például a Hatvani Cukorgyárak, az Egyesült Izzó Félvezető, és Gépgyára, az egri Finomszerelvénygyár, az Ágroker, az Eger—Mátra vi­déki Borgazdasági Kombinát — a hazai és a külföldi pia­cokon is kevesebb termékét tudta értékesíteni a terve­zettnél. Ezenkívül a kiemelt beruházásoknak, s a konver­tálható fejlesztéseknek is nagy forgóeszközvonzata volt, illetve van. Elsősorban a me- mezőgazdasági üzemek for­dítottak igen magas összege­ket gépi vásárlásokra és ez jelentős energia- és anyag, felhasználással jár. Az el­mondottakon kívül számot­tevően hozzájárult a nem kívánatos mértékű készlete­zéshez az is, hogy üze­meink többségében évek óta nem megfelelően törőd­tek az elfekvő készletek le­értékelésével, hasznosításá­val. — A felhasználó ipari üzemek viszont azt mondják: azért vesznek többet az alapanya­gokból, mert rendkívül bi­zonytalan az utánpótlás, az esetek többségében nemcsak az import eredetű, de még a hazai gyártmányokat, alap­anyagokat is késve kapják meg, nehezen tudják besze­rezni. — Való igaz, hogy a szállítási fegyelemmel is vál­tozatlanul sok baj van. Az esetek többségében azonban kölcsönös a határidők meg­sértése. — Az indokolatlanul ma­gas készletezés milyen szank­ciókat von vagy vonhat ma­ga után? — A bank szigorúan meg­követeli a tartós forgóeszköz­növekmény saját fejlesztési alapból való feltöltését, s a termeléssel és az értékesítési lehetőséggel arányban nem álló készletekre csak megfe­lelő intézkedési tervek alap­ján, és átmeneti időre nyújt rövid lejáratú hitelt. — Vagyis, ahogyan a Ma­gyar Nemzeti Bank elnöke is mondotta: a hitelnyújtás egyik feltétele a készletek gyors és garantált felszámo­lása. — Pontosan így van. És korántsem csak szavakban, vagy elvekben. A Magyar Nemzeti Bank Heves me­gyei Igazgatósága például 1979 első félévében 30 szá­zalékkal magasabb összegű hitelkérelmet utasított el, mint a múlt év azonos idő­szakában. — Mint a felmérésükből is kiderült: vannak azért már biztató, pozitív változások is üzemeink készletgazdálkodá­sában. — Tapasztalni ilyen változá­sokat, de alapvető fordulat­ról még korántsem beszél­hetünk. Sajnos, a korábban megszokott és kialakított készletezési struktúra lénye­Holnap délután ismét megnyitja kapuit a műem­lékvédelmi tagozatú egr i nyári egyetem. Kilenc esz­tendeje annak, hogy a lel­kes szervezők megpróbál­koztak ezzel a már akkor ígéretesnek tűnő Kezdemé­nyezéssel. Az ötletet a múlt értékeiben bőve’kedő megye, és a barokk épületeivel el­bűvölő megyeszekhely adta. Zászlóbontáskor jelezték, hogy az elődök hagyatéká­nak ápolását, népszerűsí lé­sét vállalják. Ezt az igen gazdag és szerteágazó téma­kört bogozgatják majd évről évre. Érdeklődőkben kezdetben sem volt hiány. Jöttek nemcsak a hazaiak, hanem a külföldiek is. Többségüket elsősorban a kíváncsiság ve­zérelte. Kellemes és hasz­nos időtöltést reméltek. Nem is csalódtak. Annál is in­kább, mert a vártnál jóval többet kaptak. A TIT Heves megyei Szervezete, az Orszá­gos Műemléki Felügyelőség kitűnően képzett, szaktekin­télynek számító előadókat hívott meg, akik készséggel válaszoltak a különböző kér­désekre, s részt vettek a kö­tetlen foglalkozásokon, a vi­tákon, a műemléknéző ki­rándulásokon is. Csoda-e, ha az első hallgatók egy része később, is visszatért, s a maiak sorában olyanokat is üdvözölhetünk, akik törzs- gárdatagnak számítanak? Ismerősök köszöntik majd egymást, azok az NDK-be­li, cseh, finn, dán, olasz, szovjet, belga, bolgár ven­dégeli, akik már nemegy­gében semmit sem változott. Pedig az ésszerűtlen készlet- gazdálkodás egyre több ve­szélyt rejt magában. Az ilyen vállalat nem kap hitelt, nem tud fejleszteni, és könnyen fizetőképtelenné válhat. Pél­dául az Apci Qualitál Vál­lalat és a Fém- és Elektro­nikai Szövetkezet is igen ma. gas kamattal fizet azért, hogy nem tudta az indoko­latlanul magas készleteit csökkenteni. Sajnos, min­den bizonnyal tovább emel­kednek az idén a megyei építőipari szervezetek kész­letei is. Korántsem lehetünk tehát elégedettek, és nem véletlenül került bele Heves megye a készletgazdálkodás negatív példatárába. — A szállítási szerződése­ket nem a munkások írják alá és a készletezésben sem ők döntenek. Azokat a veze­tőket kellene tehát elsősor­ban felelősségre vonni, akik nem tartják, vagy nem tar­tatják be a határidőket, és félvállról kezelik a készlet- gazdálkodást. — Egyetértek véleményé­vel, annál is inkább, mert valóban a vezetők írják alá a szerződéseket, nekik kell legjobban ismerniük a kü­lönböző közgazdasági szabá­lyozókat, s természetesen a népgazdaság igényeit, köve­telményeit is. Sajnos, ma még az a gyakorlat, hogy mindig akad érv, indok a magyarázkodáshoz és a sze­mélyes felelősségre vonásra csak nagy ritkán kerül sor. Ezen a gyakorlaton és szem­léleten mielőbb változtatni kell. Mert ahogyan éppen a Népújságban olvastam a kö­zelmúltban: valóban rég el­múlt az az idő, amikor üze­meink, vállalataink, intézmé­nyeink feneketlen pénzes­zsáknak, vagy a mindig jó­tékonykodó mecénásnak te­kinthették a társadalmat, vagy akárcsak a Magyar Nemzeti Bankot is. szer jártak itt. Értékelték a színvonalat, ám legalább ennyire örültek annak, hogy messziről érkezett társaik­kal barátságot köthetnek. Olyan kapcsolatok formálód­tak itt, amelyek maradandó- ak. Ez nem akármilyen ér­dem, hiszen a népek közöt­ti megértést, együttműkö­dést segíti elő. A felnőtt „diákok”, az alaposan felkészült* tudósok, kutatók, tanárak, művészet- történészek, néprajzosok, építészek nemcsak szorgal­mas tanulók, hanem kíván­csiak egymás tapasztalataira is. Tanulmányozzák kollégá­ik eredményeit, s a követés­re méltó, a jó, a bevált el­járásokat szűkebb pátriá­jukban is bevezetésre ajánl­ják. Olyan szellemi börze alakul ki, amely mindenki javát szolgálja majd. Mi egriek elégedettek le­hetünk, hiszen a távolból jövők mindig nagyra érté­kelték a magyar műemlék- védelem határainkon túl is elismert eredményeit. Van mit mutatnunk, hiszen me­gyeszékhelyünk részben már helyreállított történelmi vá­rosmagja iskolapéldája lehet annak, hogy miként lebe' megteremteni a múlt és a jelen összhangját. Az elkövetkező napokban a népi építészet védelméiől lesz szó. E téren sem kell szégyenkeznünk, mégis készséggel várjuk mások jó ötleteit akiknek — akár­csak korábban — a hagyo­mányos egri vendéglátást ígérjük,*., (pécsi) Nem szokatlan látvány, hogy az átadott, s a lakók által már elfoglalt házban, vagy éppen a termelést vég­ző új üzemben, a használat­ba vett szociális létesít­ményben még mindig akad dolguk az építőknek. Ami­kor a kivitelezőket már ré­gen szeretnék elfelejteni az épületben, különféle hibák, hiányosságok tűnnek elő. s okoznak kisebb-nagyobb bosszúságot a megrendelő­nek, a tulajdonosnak. Két­szeresen is kellemetlen mindez, mert az úgyneve­zett garanciális munkák a kőművesnek, a szakipari dől. gozónak, s az őket foglal­koztató vállalatnak sem je­lentenek éppen örömet. Vajon miért ismétlődnek az esetek mégis...? S egy­általán, mit tesznek ellenük? Kérdésünkre megyénk két legnagyobb építő vállalatá­nál keressük a választ: Gondok — kintről, bentről A Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál Bol- dis Pál műszaki igazgató- helyettessel és Takács Ist­vánnal, az egri garanciális építésvezetőség irányítójával beszélgetünk. Mint kiderült: tavaly mintegy hárommillió forint értékűre tehető a munka, amit ilyen-olyan okok miatt utólag végeztek a vállalat területén, részben a megye- székhelyen vagy környékén, s az idén is akad ilyen dol­guk. A korábbi éveket is te­kintve, sajnos nincs csök­kenés, sőt ahogyan^ tevé­kenységükön belül nő a la­kásszám, úgy nagyobbodnak a javítási költségek is. Kü­lönösen a minőségi kifogá­sok miatt! — Meg kell vallani — mondja Boldis Pál —, hogy törekvéseink ellenére is elő­fordul még hozzá nem értés munkahelyeinken, kisebb- nagyobb mulasztásokkal le­het találkozni, s nem általá­nos egymás munkájának igazi megbecsülése. Mi több: olykor-olykor bizony szándé­kos rongálások is történnek, pusztán heccből, a másik .,cukkolására”. Vagy a be­osztott túlzott biztonságér­zete, vagy pedig a munka­vezető, a művezető elnéző magatartása vezet fegyelme­zetlenséghez. Gondunk, hogy a rátermettebb, felké­szültebb fiatal termelésirá­nyítók egy idő után szíve­sen húzódnak irodába... Nem mentegetődzés, de a valósághoz tartozik, hogy ugyanakkor mások is jócs­kán hozzájárulnak megren­delőink bosszúságához. Sok az anyaghiba! — A leggyakrabban talán az ajtókkal, ablakokkal kell foglalkoznunk — magyaráz­za Takács István —, de a beázások, a nem tökéletes tetőszigetelések miatt is elég gé bőven akad reklamáció. Ez utóbbi minden bizonnyal összefügg azzal, hogy saj­nos, évek óta nincs az isko­lában tetőfedőszakmunkás­képzés, házon belüli próbál­kozásaink pedig talán soha­sem vezethetnek a szüksé­ges eredményre, hiszen az intézetekkel nem tudunk versenyezni az oktatásban... Egerben és Hatvanban ösz- szesen mintegy 60-ra tehető már a garanciális munkákat végző vállalati dolgozók szá­ma, de még ez is kevés, hogy megbirkózzon a fel­adatokkal. A ,,hagyományos” pótlásokon túl ugyanis, most, utólag kell a több évvel ez­előtt épített thermofor- kéményeket is kijavítanunk. Így külön 15 embert kellett még hozzánk irányítani. A műszaki igazgatóhelyet­tesnek meggyőződése, hogy az évi hárommillió forintos garanciális költség, a való­ságban jóval több, talán az említett összeg kétszerese is, hiszen sok mindent egysze­rűen képtelenek felmérni, pontosan megállapítani. S nem a 75, hanem a rendsze­resen foglalkoztatott 60 dol­gozó is sok a javítgatások­nál, hiszen más' területen akár 20—30 millió forint ér­téket termelhetnének min. den esztendőben. S természe. tesen nem is hagyják ennyi­ben! Tavaly óta alkalmazott prémiumszabályzatuk az eddiginél jobban ösztönöz már a jó minőségre, de a ki­fogástalan munkát egyébként is egyre jobban, mind ha­tározottabban megkövetelik, s szigorúbbak a fegyelem- sértőkkel szemben. Segíthetnek a brigádok A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál, Var­ga Lajos igazgatótól halljuk, hogy tavaly náluk 3,6 mil­lió forintos volt a garanciá­lis munkák költsége — ami, ha teljes árbevételüknek mindössze 0,47 százaléka is, természetesen csak bosz- szantja, bántja valamennyiü. két. — Vállalatunknál szeren­csére már jelentős a belső, a házi tervezés — beszéli —. ami eleve sok hibának elejét veszi. Hiszen ,.menet köz­ben” belenézhetünk, bele­szólhatunk a munkába, a terveket szinte a legmaxi- málisabban a helyi adottsá­gokhoz, saját lehetőségeik­hez igazítjuk. Gondunk azonban, hogy még így is akadnak hiányosságok. — Sajnos, nálunk is van­nak hibák például a lapos, úgynevezett lejtésmentes te­tők szigetelésénél, jóllehet két esztendő óta árasztásos próbák után történnek mű­szaki átadásaink. Aztán nem­egyszer eltömődött vezeté­kek miatt szólnak, s bizony minket terhel a költség még akkor is, ha a cső kibontá­sa után kiderül: a lakó volt a ludas, berendezett, lakott he­lyiségből származik a dugu­lás okozója. Rengeteg a ve- sződségünk a függőfolyo- sós házak külső bejárati aj­tói miatt, mert a vásárolt nyílásszárók szinte kivétel nélkül vetemednek, gyakran teljes cserére szorulnak. Sze­rencsére ablakokkal nincse­nek problémáink, mióta ma­gunk gyártjuk műanyagból. örvendetes, hogy a bel-’ ső burkolómunkánk minősé­ge már sokkal jobb a koráb­binál, ugyanakkor pedig lé­nyegesen csökkent az anyag­pazarlás is, amióta szocia­lista brigádjaink vállalásai között a feladatok garancia melletti teljesítése is helyet kapott. S általában elmond­hatom, hogy a versenymoz­galomnak szerepe van ab­ban is, hogy az emberek kezdik jobban megbecsülni egymás munkáját. Így, amíg korábban 50 dolgozó is fog­lalkozott mások hibáinak ki­javításával, vállalatunknál ma 22—25-re tehető az ilye­nek száma, s a garanciális építésvezetőségünk • mindösz- sze 15—16 embert számlál. — Részben felkészültség­ben hiányosságok, másrészt könnyelműségek, felelőtlen­ségek vezetnek a rendetlen munkához, a mulasztásokhoz nálunk is. Az előbbieken rendszeresen szakmai kép­zéssel, továbbképzéssel, helyi és állami oktatásban való részvétel biztosításával pró­bálunk változtatni. Az utób­bin a bérezés korszerűsíté­sével, az ösztönzés finomí­tásával. Az idén például már darabbérben kifizetett bértö­meg 50 százalékát kötjük minőséghez. Az a dolgozó kap bérfejlesztést, aki I.osz tályú munkát végez, aki mái sodosztályút mutat, annyit kap, mint azelőtt. Harmad- osztályú munka mellett pe­dig csökken a kereset Ugyanakkor, ha szükséges, kártérítésre is kötelezzük a mulasztókat, a vétkeseket, mint —, hogy csak egy em­lékezetesebb tavalyi esetet említsek — a szilvásváráéi Lipicai Szálló kivitelezőinél tettük. Megértjük, hogy nem köny- nyű az építők munkája, s termelt értékükhöz képest, mondhatni, valóban elenyél szőek az említett garanciális költségek. Ám. mint kide­rült: a fölösleges kiadások; nem utolsósorban pedig a hibák által okozott bosszú­ságok sokkal kisebbek is le­hetnének, ha a vállalatoknál valóban mindenki ezen vol­na. így továbbra is érthetet­len marad, hogy mégsem ve , szik mindmáig észre, amit látniuk kellene: elfelejtik, hogy a kidobott 3—3,5 mil­liókat — vagy nagyobb ösz- szegeket — voltaképpen sa­ját maguk húzzák ki, saját zsebeikből. Mert az okozott veszteségek — a nyeresé­get, a részesedést csökkentikj Gyóni Gyula 1 Nmüswfzl 1979. július 29., vasárnap Koős József A múlt búvárai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom