Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-24 / 171. szám
Achatz jóslata bevált Az új pályacsúcs 2:33,35 és Jeriché Két autót a korlát szelídített meg Ez a Vaillant Porsche „csak” 350 LE-s volt Studenic megroppant Olykor foltszerűen esett néhány csepp eső, de a III. nemzetközi autós egri hegyi verseny 69 autósa és a pályát övező mintegy harmincezer főnyi nézősereg kellemes napot töltött a Mátrában. Noha nem mindenki állt rajthoz a nevezettek közül — így a svéd Larsson, a román hegyizők és néhány csehszlovák mellett több, mint tíz magyar autós — kétségkívül az év legrangosabb hazai pályaversenyének lehettünk szem- és fültanúi. A kora reggeli gépátvétel után sikerült beszélnünk a mezőny ászaival, az osztrák Forma—2-es hegyizőkkel. Helmut Achatz' kisebbfajta kamionjában nemcsak a BMV Toj-nak és tartozékainak van hely, de a vezetőfülke mögött a menedzser mozgó irodája legalább az előbbiekhez hasonlóan fontos kellék. Egyben otthona a két szerelővel együtt négyfős teamnek. — Harmincegy éves vagyok és három éve autózom komolyabban — kezdte a bemutatkozást Helmut Achatz. — Az első esztendőben egy 16 szelepes SchnitTalán majd jövőre sikerül — gondolhatja H. Achatz. zer BMV-t vezettem, tavaly az osztrák bajnokságot honfitársam, a Forma—1-es autós Binder Forma—3-as kocsijával nyertem meg. Idén ültem Forma—2-es kocsiban, hadd tegyem hozzá mindjárt, eddig nem sok szerencsével. A vadonatúj motor igen-igen rakoncátlan, alig tudtam a versenyt befejezi vele. (Peches volt a Mátrában is az osztrák bajnok. A tréningfutamokat motorhiba miatt kellett, kihagynia. a kötelező edzésen is majdhogynem a startnál ragadt.) Achatz tehát nem udvariasságból tippelt Herbert Je- rich győzelmére, amit mi azonnal tolmácsoltunk a szomszédban depózó és esélyesnek kikiáltott riválisnak. A March BMV piros azfíi Npnilirfin i Hl s -tut j 1979. július 24., kedd besztruhás pilótája derűs arccal, fejbólintással nyugtázta, hogy nem talál kivetnivalót a jóslatban. Valamivel 10 után a széria Ladák eredtek neki percenként a kaptatónak. Ahogy emelkedett a géposztályok száma és nőtt a motorok teljesítménye, egyre tisztességesebben döngette a mezőny a mátrai kanyarokat. Az első futamban igazolta klasszisát a 3-as géposztályban Kardos (Pécsi Volán— Wartburg), a 4-esben Max Zottler (Ausztria—Alfa Romeo), a 6-osban Cserkúti (Külker SC—Schnitzer BMV) A felsorolásból itt szándékosan hagyjuk ki az osztrák Willi Rabit, mert bár Cser- kutit megelőzte majd száz lőerővel erősebb Porsche- jával, mégis a várakozás alatt szerepelt az 1977. évi EB-ezüstérmes. A 6-os csoport indulói közül Kiss Dezső (Bp. Volán) elsőre beállította az általa tartott pályacsúcsot, a 2 : 42,25-öt, A Forma—2-esek a régi csúcson belül futottak, az új érvényes pályacsúcs 2 ; 33,35-tel Jeriché lett. (Ezt a 130 km/h-nál valamivel nagyobb átlagsebességű teljesítményt a második futamban nem sikerült túlszárnyalni. Kiss egyéni legjobbját és a legjobb magyar időeredményt 2:41,39-re írta a BMV OsellávaJ.) A második futam izgalmát két szerencsés kimenetelű koccanás' tetézte, két kocsi meggyűrte az energia- elnyelő korlátot — vagy inkább ennek a fordítottja igaz. Kategóriagyőzelemre volt esélye a csehszlovák Studenicnek Zottlerrel, a Forma Easterek között Tu- ránnak Ulli Melkussal szemben. A 0.50 és 0,95 század másodperces hátrányukat akarták behozni. Kockáztattak — és vesztettek! A Skoda 130 RS egy kettős S- kanyarból nem tudott kijönni. a Forma-Easter kocsi szintén a pálya alsó harmadában rongálódott meg. Mint utóbbi pilótája elmondta, a 170 km/h-s tempót kicsit túlméretezte. A 111. nemzetközi autós, Skoda 130 RS kocsija. (Szántó György felvételei) egri hegyi verseny végeredménye. Széria Ladák; 1. Dudás (Bp. Volán) 7 :37,94, 2. Mahler (Pécsi Volán) 7 ; 39,10, 3. Szabó (Győri Volán) 7 ; 41,17. 600 kcm: 1. Fodor (Pécsi Volán) Trabant 7 : 21,78, 2. Németh (Bp. Volán) Trabant 7 : 27,14, 3. Ulmer (Pécsi AFIT) Trabant 8 : 01,39. 1000 kcm: 1. Kardos (Pécsi Volán) Wartburg 6 ; 49,97, 2. .Bernáth (Pécsi Volán) Wartburg 7 : 09,53, 3. Járóka (Dovit Dömsöd) NSU 7 :36,84. 1300 kcm: 1. Zottler (osztrák) Alfa Rómeó 6 :13,11, 2 Gál (Külker SC) NSU 6:18,69, 3. Szebényi (HUNGARO-CA- MION) Lada 6 :23,13. 1600 kcm: 1. Gabath (osztrák) BMV 6 :11,32, 2. Balatoni (Bp. Volán) Renault Alpine 6 :19,33, 3. Kövesi (Külker. SC) BMV 6 : 20,68. 1600 kcm felett: 1. Rabi (osztrák) Vai- lant Porsche 5 :33,99, 2. Cser-kuti (Külker. SC) ’ BMV 5:41,65, 3. Szabolcsfi (Külker. SC) BMV 6 :01,36. 6. csoport: 1. Kiss (Bp. Volán) BMV Osella 5 : 23,64, 2. Tóth (Külker. SC) BMV Toj 5 :31,76, 3. Gruber (NSZK- beli) BMV 5 : 36,62. Forma— Easterek: 1. Melkus NDK- beli BMV 5 :36,62 Forma vács (ÁFOR SC) 6 :25,51, 3. dr. Asztalos (IKARUS) 6 : 28,60. Forma—2-esek: 1. Jerich (osztrák) March BMV 5 :07,38, 2. Achatz (osztrák) BMV Toj 5 :21,28. Abszolút sorrend: 1. Herbert Jerich, 2. Helmut Achatz, 3. Kiss Dezső. Csapatverseny: 1. Bp. Volán 27. 2—3. Pécsi Volán és Külker SC 24—24 ponttal. Az Eger—Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát örökös vándorkupát alapított, amelyet a mindenkori legeredményesebb magyar versenyző őrizhet a következő hegyi versenyig. A kupa első védője Kiss Dezső (Bp. Volán) lett. A győztesek és a helyezettek a plakettokat és a tiszteletdíjakat az eredményhirdetéskor Kiss Dezső közlekedési és postaügyi miniszterhelyettestől, valamint Balogh Tibortól, a Magyar Autóklub főtitkárá- • tói vették át. . Budavári Sándor t Zsebben a sporlerkölcs... Kalapot le az Eger Sportegyesület labdarúgó- szakosztályának elnöke előtt! Végre akadt egy ember az országban, aki nyíltan és őszintén mert beszélni — nyilatkozata lapunk július 22-i számá. bán jelent meg — a futballistáink csereberélésével kapcsolatos üzletekről, az „amatőr” sportolóink átigazolásainak anyagi jellegű kulisszatitkairól. Sem szándékom, sem kedvem nincs beleszólni az említett sportág „háttériparát” szervező, irányító és bonyolító szakemberek munkájába. Azt viszont már nem tudom szó nélkül lenyelni, ahogyan az egyesületi, vagy az állami pénztárcákat nyitogatják egy- egy játékos klubcseréje alkalmával. Mint a szakosztályi elnök példáiból megtudtam: a Tatabányára igazolt egykori egri balszélsö, még istenigazából labdába sem rúgott a bányászvárosban, de máris zsebre vágott hetvenezer forintot, hatvanezret pedig a szövetkezeti lakására fizetett be új klubja. Az ESE volt jobbszélsője sem játszott még egyetlen meccset sem a „cívisek” színeiben, ennek ellenére a debreceniek akkora összeget ajánlottak fel számára, hogy egyszerűen nem tudott ellenállni a csábításnak. Ráadásul még az egri lakását sem kellett feladnia, családjával ezután egy debreceni IBUSZ-lakásban él majd, amelyért évente 80 ezer forintot fizet új „labdát adó” gazdája. Legjobb tudomásom szerint szocialista társadalmunkban még a labdarúgók sem juthatnak munka, teljesítmény nélkül pénzhez, jövedelemhez. Vagy mégis?! — koós — Agria *79 Elkezdődött a sakkverseny Az első fordulóban az egri Bóna Andornak (jobbról) jutott a legnehezebb ellenfél, a vegyes mester csoportban legmagasabb Élő-ponlszámmal rendelkező pécsi Karsa László. (Fotó: Szántó György) Vasárnap délután Egerben a Földhivatal Klapka úti tanácskozótermében elkezdődött az Agria-napok sport- eseményei között immár harmadszor kiírt nemzetközi sakk vegyes mesterverseny. Tarjányi Géza, a rendező egyesület, az Eger SE sakk- szakosztályának elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Barta Alajos, a megyei pártbizottság titkára, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg a két hétig tartó Agria ’79 sakkversenyt. Az ünnepélyes megnyitón többek között részt vett Gábor Zoltán, a Magyar Sakkszövetség alelnöke, Kovács János, a városi pártbizottság titkára és dr. Varga János, a városi tanács elnöke. A sakkozók már vasárnap asztalhoz ültek. A vegyes mester csoportban az első fordulóból két mérkőzést későbbre halasztottak, az öt elkezdett játszmából kettő fejeződött be, három függőben maradt. Az első forduló eredményei. Innen-onnan Vegyes mester csoport: Demeter (GYSE) mj.—Sugár (Mereszjev SE) mj. döntetlen, Szabolcsi (BEAC) m.— Sándor (Eger SE) mj. 1—0, Kovács (Miskolci Spartacus) rpj.—Gyantar (jugoszláv) m. függő, Mufics (Mereszjev SE) mj.—Lovass (BÁCSÉP) mj. függő, Karsa (PMSC) m.—Bóna (Eger SE) mj. függő. Mesterjelölt „A” csoport: Kladiva (FVSC) mj.—Vadászi (Eger SE) I. o. I—0, Török (Postás) mj.—Varga (Miskolci Spartacus) I. o. döntetlen, Herpai (SZVSE) mj.—Salánki (BÁCSÉP) mj. 1—0, Haragos (BÁCSÉP) mj. —Bubenkó (GYSE) mj. döntetlen, Bördös (DÚSÉ) I. o. —Surányi (STC) I. o. függő. Mesterjelölt „B” csoport: Miklós (STC) I. o.—Dobos (Postás) mj. függő, Molnár (BÁCSÉP) mj.—Szabó (D. Papír) I. o. 1—0, Fodré (VISCOSA) mj.—Hajnal (FVSC) I. o. 1—0, Süli (Hatvani K.) I. o.—Orbán (SZVSE) mj. 0—1, Mikó (DUSE) mj.—Gallai (STC) mj. 1—0. Miskolcon, a helyi Spartacus kézilabda-szakosztálya ötödik alkalommal rendezi meg a Spartacus Kupáért folyó tornát, amelyen az Eger SB NB I. B-ben szereplő női csapata is részt vesz. Eddigi eredményeik: ZVL Presov—Eger SE 19— 18 (11—10). Eger SE—Szegedi Konzerv 13—12 (6—6). ★ Vasárnap megkezdődtek a fővárosban az úszó OB küzdelmei, amelyen az Eger SE úszói is részt vesznek. Az első napon a nők 4x100 m vegyes váltójában az egriek bajnoki címet szereztek. A Fodor, Koncz, Nagy, Pelle összeállítású váltó 4:36,62- es idővel került a dobogó legfelső fokára. A férfiak 4x100 m gyorsváltójában 3:58,96 eredménnyel az Eger SE az 5. helyen végzett. ★ Négy napon át folynak majd augusztusban Egerben a nemzetközi Dobó István ökölvívó emlékverseny küzdelmei. A körcsarnokban lebonyolításra kerülő összecsapásokra eddig a magyarok mellett mór leadta nevezését Finnország, Írország, NSZK, NDK. Románia, Ausztria, Csehszlovákia, Szovjetunió és Jugoszlávia. I. osztályú csoport: Hova- necz (Asztalos SE) I. o.— Jurácsik (Mezőkövesd) I. o. döntetlen, Dankó (SZVSE) II. o.—Racskó (Eger SE) II. 0. 0—1, Brüchner (NSZK) I. o.—Lukács (Eger SE) I. o. 1—0, Vanyó (Eger SE) II. o. —Bárczay (Egér SE) I. o. 1—0, Balogh (Bélapátfalva) II. o.—Dirk (NSZK) I. o. 0— 1, András (DUSE) I. o.— Vajay (DUSE) I. o. függő. Hétfőn és kedden újabb fordulókat játszanak. A függő játszmák befejezésére szerdától délelőttönként kerül sor. A spartakiád hírei Négy szovjet tornász az élen Szabó Sándor és Gulyás László, az MTI kiküldött munkatársai jelentik: 21 ország képviselőinek részvételével kezdődött meg a spartakiád első tornászeseménye Moszkvában, a Luzsnyiki-sportpalotában: a férfiversenyzők azokat a gyakorlatokat mutatták be. amelyek a jövő évi olimpia előírt programját is alkotják. Kétség sem fért ahhoz, hogy már az első napon a hazai tornászok kerülnek az élre, hiszen a Szovjetunió olyan sportolókat vonultatott fel, mint az olimpiai bajnok Nyikolaj Andrianov, a kétszeres világkupa-győztes Alekszandr Gyityatyin, az 1977. EB-n győztes Vlagyimir Markelov és mellettük még olyan kiválóságok, mint Azarjan, Tkacsov, Kulakszi- zosv és mások. Azt is előre lehetett tudni, hogy ilyen versenyzői gárdával csak a japán tornaiskola új „ászai” vehetik fel a versenyt. Az viszont váratlan fordulat, úiogy a magyar válogatott Moszkvában tartózkodó „küldöttei” — ismerve a mezőny erősségét is — nem tudtak a legjobbak közé kerülni, még az első 40 közé sem ... Kelemen Zoltán például 54,60 pontot gyűjtött az előírtakkal, s ez a 41. helyhez volt elegendő. Hozzá kell tenni, hogy az első nap után mindössze 5 századdal vezető Gyityatyin pontszáma 57,55. azaz csaknem három ponttal több, mint Kelemené. A magyarok sorában Vámos a következő, aztán Berényi következik, s kicsit kellemetlen meglepetést okozva a sor végén Gu- ezoghy, akinek ezúttal csak 53,95 pontot sikerült gyűjtenie. A legjobb külföldi a japán Gusiken. akinek még a dobogóra jutásra is van esélye. A férfiverseeny állása: > 1. Gyityatyin (Leningrad) 57,55, 2—3. Andrianov (Orosz SZSZK) és Azarjan (Örmény SZSZK) 57,50—57,50, 4. Tkacsov (Orosz SZSZK) 57.25, 5. Gusiken (Japán) 57,15, 6—8. Kulakszizov, Makuc (mindkettő Ukrán SZSZK) és Markelov (Moszkva) 56,65—56.65 ... 41. Kelemen Zoltán 54,60... 51. Vámos István 54,35..! 58—59. Berényi György és Checiches (román) 54,10— 54,10 ... 65—66. Guczoghy György és Barkley (amerikai) 53,95—53,95. Hétfőn a női tornászok mutatták be előírt gyakorlataikat.