Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-21 / 169. szám
Hösiség és nosztalgia A vadnyugat hőskora Három órán át peregnek- i'orognak a képek, az események, hogy ezen a filmkölteményen keresztül valahogyan közelebb jussunk ahhoz az Amerikához, amely nemrég ünnepelte nemzetié születésének kétszázadik évfordulóját A film írója, James R. Webb kiválasztott egy, a provinciális 'Kelet nyugalmából kitörni szándékozó családot. a Prescottokat. akik három gyerekkel, közöttük két lányai, nem átallották nekivágni a számukra teljesen ismeretlen Nyugatnak. Reménykedésük nem látszott alaptalannak, bár nem sokat. vagy nem eleget tudtak az indiánokról és azt is hallották,' hogy a nagy ismeretlenben az emberi dúva- dak is előfordulhatnak — fehér bőrszínnel. A romantika, a kaland minden mozilátogatót érdekel. A színes képek, egy-egy sodró erejű tömegjelenet magával ragadják a legnyugodtabb nézőt is, hiszen az iramlás, egy-egy lovashaj- sza, a sok száz bölény egyetlen vágtában végbemenő és jól fotografált rohama az elemi erők tobzódásával hatnak. Nem is beszélve a gondosan megszerkesztett vonatrablás képsorozatáról, amely önálló alkotás ebben a filmben. A végtelen kiterjedésű Nyugatot azonban az indiánoktól kellett elvenni, mert ez a Nyugat nekik is a hazát jelentette. A finomabb fogalmazások sem takarhatják el, hogy a kíméletlen üzleti fogások, a minden áron való előretörés elsősorban a vasút képét öltötték magukra. A vasút önmagában érthető és indokolható jogcímén túltekintve ott volt a minden pillanatban bekövetkező támadás hitványsága és a nyers erő diktátuma. Nemcsak elölről lőttek itt az emberek és nemcsak hősök akartak lenni. A három rendező. Henry Hataway, John Ford, és George Marshall ennek az igen szélesen hömpölygő és nem egy helyen szennyes folyamatnak a mozaikjait rakta össze, érintve az Észak—Dél háborúját is. A film záró képsorában eltűnik a Prescott család históriája és egy képsort kapunk a mai technikájában és grandiózus építményeiben megjelenő Amerikáról, illetve Nyugatról, Los Angelesről, a tengerről, a végtelen tájról. Romantika ez, és mint minden költészet, kicsit arra is jó, hogy a színek másképp ragyogjanak, felfűtöttebben az akkori és a mai valóságnál. A szereposztás kész sztárparádé. Carol Baker és Beb- bie Reynolds a két Prescott- lány, Kari Maidén alakítja Zebulont, Henry Fonda csinál színes jellemet Jethro Stuartból, James Stewart Nyugat vad magányosát, Linus Rawlingset kelti életre és egy-egy nagyobb epizódszerepben kerülnek elénk George Peppard, Gregory Peck, John Wayne és Eli WallachA zenei összeállítás Alfred Newmané. A kort idéző dallamok nemcsak a lírai jelenetek színezésére jók, de arra is, hogy azt a lelkületet elénk vetítsék, amellyel ezek az emberek az életüket végigélték, sorsukat végigküz- dötték. A zene, a dallam, a szórakozás néha többet mond el, egy-egy emberről vagy a kotrói, mint a legkeményebb tett vagy a leghangosabb szavak. (farkas) E ladták a régi házat a portóval együtt, és a mérnök felköltöztette az ap. ját Pestre. — Jobb itt már, édesapám — mondta —, legalább nem lesz mindig egyedül. — Otthon sem voltam én, fiam. Átnéztek gyakran a szomszédok. — Lehet. De azok mégiscsak idegenek, én meg a fia vagyok. Aztán itt van az unokája is. A mérnök egy belvárosi bérház negyedik emeletén lakott, háromszoba-összkom- fortos lakásban. Az öregnek az egyik szobát rendezték be azokkal a régi bútorokkal, berendezési tárgyakkal, amikhez ragaszkodott. Az ágya fölött most is ott lógott a megfakult esküvői kép. meg az alig olvashatóvá kopott, aranyozott betűs háziáldás. Az öregember sóhajtozva szöszmötölt a „skatulyában”, ahogy a szobát nevezte, és nehezen tudott beletörődni abba, hogy neki itt most már csak lakni kell. Pedig a fiatalok mindent megtettek, hogy az öreg jól érezze magát. és megszokja a pesti életet. — Hát ha olyan könnyű lenne — zsémbelt gyakran az öregember —, nehéz már a vén fát más földbe ültetni. Ti már ideszoktatok, de én az életemet falun éltem le, a maaam portáján. Most meg akár a bogár, bezárva egy skatulyába, még a levegőt is nehezen kapom.... Ha legalább i'alami hasznomat vehetnétek. QjfwmM, 1979. július 21., szombat — Ügy vesszük hasznát — mondta a fia —, hogy itt van közöttünk. Eleget dolgozott édesapám, pihenjen most már. Igaz, szívem? — Persze — helyeselt a mérnökné —, pihenjen most már, apuka. Az öregember csak a fejét csóválta az ilyen beszédre, és amit tudott, segített a fiataloknak. öntözte a virágokat az erkélyen'; és mindennap ő ballagott le bevásárolni a közértbe. — Az a baj ezen a Pesten — mondta —, hogy itt mindenkinek sietős a dolga, senkivel sem lehet amúgy igazán szót váltani. Csak úgy futtában felelnek az emberek. aztán már ugranak is, mint macska az egér után. — így igaz — bólintott a fia —, itt gyorsabban élünk, édesapám. Órarendre, akár a gyerekek az iskolában. Napközben egyedül tartózkodott otthon az öregember. Ilyenkor gyakran lesétált a pincébe. Először nehezen talált rá a sok egyforma kalitka ■ között a fia rekeszére, de később már pontosan tudta, hogy melyik kanyarodóban van, és behunyt szemmel is meglelte volna. A mérnökéknél központi fűtés volt, így nem kellett sem fát vágni, sem szenet felhordani, a pince csak alomok tárolására szolgált.. Az öregember első dolga volt, hogy szépen kitakarította, s az összehányt kacatokat katonásan elrendezte. Az egyik sarokban néhány szál deszkát talált. — Na — gondolta —, ez még jó lesz valamire. Kár lenne, ha pocsékba menne. Nem szólt a fiának a desz. káról, csak töprengett, hogy mit lehetne belőlük csinálni. Körbejárta sokszor a lakást és nézegette, hol lenne még helye valaminek. Először könyvespolcot tervezett, de hát volt már ott könyvespolc tele könyvekkel, egy újabb el se fért volna.. Aztán az unokájának akart egy aprócska íróasztalt, amin a leckéjét megírhatja. De az is volt már. Még óvodás korában megvették a kisfiúnak. Cipőtartó sem kellett, mert a cipőknek is megvolt a helyük, a konyhába meg igazán semmi sem fért már el, hiszen csak tenyérnyire szabták az egészet. Az öregembert izgatta a deszkák sorsa. Jó deszkák voltak, még majdnem teljesen újak, semmiképpen sem veszhetnek azok kárba. Egyik reggel a közértből jövet, eszébe villant valami. A szíve is belelobbant, any- nyira megörült. .Hogy ez csak most jutott eszébe! Hiszen érre kellett volna legelőször gondolnia! Kik kaptak belépőt? Számvetés a középiskolai felvételikről Előbb volt a töprengés, s utána jött a döntés. A legnehezebb helyzetben a tizennégy esztendős diákok voltak. Képességeikhez, adottságaikhoz mért pályát ajánlott a pedagógus, természetesen a rokonok és a szülők is kirukkoltak javaslataikkal, nemegyszer vágyálmokat kergettetve a gyerekekkel. Persze nem hallgattak az iskolatársak, a barátok sem. Vívódhatott bár a fiatal, de határoznia kellett. A jelentkezési lapok — ezen mindenki két középfokú ok. tatási intézményt jelölhetett meg — összegzése érdekében összefüggésekre derített fényt. Rámutatott arra, hogy miben egyeznek, illetve különböznek a társadalmi igények és az egyéni óhajok. Ostromlott szakközépiskolák Az idén 3787-en fejezték be a nyolcadik osztályt. Közülük mindössze százharmincegyen mondtak le a továbbtanulásról. Többségük — 101 — lány: ők általában szülőfalujukban, vagy városukban szándékoznak dolgozni. Az is igaz, hogy nem tartoztak a legjobbak sorába. s a szigorúbb követelményeknek igen nehezen feleltek volna meg. Segédmunkásként azonban bizonyára megállják a helyüket. Az érvényesülés útja egyébként sincs zárva előttük. Idővel szakmunkás-bizonyítványt szerezhetnek, ehhez ugyanis nem hiányzik az alapképzettségük. Később az érettségi sem elérhetetlen cél számukra. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy jó né- hányan éltek ezzel a lehetőséggel, s behozták hajdani hátrányukat. Gimnáziumba 657-en, szakközépiskolába 1246-an. szakmunkásképzőbe 1631-en szerettek volna bejutni. A felsorolás jelzi azt, hogy» a fiúk-lányok elsősorban a szakközépiskolát osíromol~ ják. Ez tulajdonképpen érthető, hiszen itt nemcsak általános műveltségüket gyarapítják. hanem szakmai tájékozottságot is szereznek, s Amint tehette, sietett le a pincébe, és a deszkákból még aznap megcsinált egy lócát. Formára pontosan olyat, amilyen otthon volt a régi ház előtt és ahol annyit üldögélt nyári estéken az asszonnyal, később már csak egyedül, vagy valamelyik szomszéddal, ismerőssel, aki megpihent mellette. Este megmondta a fiának, hogy a pincében talált deszkából csinált egy lócát. — Lócát? — képedt el a mérnök. — Minek? — Hát aminek a lócát csinálják — méltatlankodott az öregember. — Ülni rajta. — De hová akarja tenni, édesapám? — Hová? Hát a ház elé. Ahogy otthon is volt. Te is ültél rajta eleget. Vagy elfelejtetted már? — Dehogy felejtettem, de az régen volt, édesapám. Itt a bérház elé nem szokás lócát tenni. Ott a játszótér, van ott pad elég. — Az nem olyan — rázta a fejét sértődötten az öreg. — Más az, ha a házunk előtt van a lóca. Az ember ki-ki- megy, aztán elüldögél rajta egy kicsit. A mérnök nem vitatkozott tovább, és másnap az öregember kivitte a lócát a bérház elé. Ügy helyezte el, hogy fentről, az ablakból éppen rá lehessen látni. Jó ülés van — állapította meg elégedetten, és a kora őszi napsütésben elnapozga- tott ott egy órát. Pipázott, nézegette az embereket. Aztán fölment a lakásba, de napszálHa előtt újra leballagott. És aztán mindennap délelőtt és estefelé elüldögélt egv órát a lócán, amíg tartott a jó.idő. Ilyenkor megszólította az embereket is. Megkérdezte, honnan jönnek, hová mennek, aztán legtöbbször ódáin. megkapják az azt igazoló okmányt. Jól. vagy elfogadhatóan fizető munkahelyek várják őket, s ha kellő gyakorlatra tesznek szert, akkor megpróbálkozhatnak a technikusi minősítő vizsgával is. Ä gimnáziumok vonzereje fokozatosan csökken. Ide elsősorban — s voltaképpen ez a helyes — azok pályáznak, akik nemcsak szorgalmasak, hanem tehetségesek is. így hát reménykedhetnek abban, hogy négy esztendő után bekerülhetnek valamelyik felsőoktatási intézmény, be. Aki ide vágyik, mindenekelőtt a megyeszékhelyen levő és a városi intézmények kapuján kopogtat, abban bízva, hogy itt rangosabb felkészítést kap. Ez bizony téves hiedelem akkor is, ha meglehetősen nehéz eloszlatni. Jó lenne tudomásul venni, hogy. a vidék is felzárkózott: az iskolából nem hiányoznak a legkorszerűbb szemléltetőeszközök, a nevelők épp olyan lelkesek, mint másutt. Ráadásul a fakultatív oktatás olyan helyzetet teremt, amely valóban felszámolja a még meglevő kis különbségeket is. Egészséges szemléletváltozásra lenne szükség, hogy a jelentkezési aránytalanságok megszűnjenek. Erdészek, óvónők Az egyes szakközépiskolák iránt sem egyforma az érdeklődés. Hatszor annyian jelentkeztek óvónőibe, egészségügyibe és erdészetibe, mint amennyit felvehettek, így aztán nem csoda, hogy aki csak tudott megmozgatott minden követ, hogy minél biztosabban célba érjen. A divatszakmák sorában továbbra is első helyen áll az autószerelő, a női fodrász, a kozmetikus. Itt nem kizárólag a hivatásérzet a döntő, hanem az, hogy az itt képesítést szerzők általában jól keresnek, s így anyagi helyzetük hamar rendeződik. Ez a rajongás olyan erős, hogy észre sem veszik az ifjak, hogy más kedvező lehetőségek közt is válogathatnának. Végső esetben úgyis erre kényszerülnek, hiszen a nép. vitálta egyiket-másikat maga mellé. — Üljön már le, no, ne siessen. Fújja ki magát egy kicsit. A bérház lakói megszokták az öregembert a lócán, és sokszor leültek mellé beszélgetni vagy csak megfelezni a pipafüstös hallgatást. És az öreg ilyenkor érezte magát a legjobban. Ügy érezte, újra otthon van a faluban, a szomszédok, ismerősök között, és a háta mögött tornyosuló nagy betonkocka csak valami nyomasztó álom csupán. Aztán jött a tél, és sokáig nem lehetett kitenni a lócát. Az öregember ismét csak ott bóklászott a negyedik emeleti lakásban, és vár. ta a tavaszt. Az első szép tavaszi napot, amikor újra kiülhet a ház elé. » — Tudod — mondta egyszer a fiának —, sokszor elgondolkozom azon, hogy nem elég nagy az a lóca. Hárman ha elférünk rajta szűkösen. Pedig úgy érzem, hogy sokan leülnének elbeszélgetni, de hát ahhoz nagyobb lóca kéne. Még az se lenne baj, ha egy kicsit összébbszorulnánk. Hidd el. még az se lenne baj ... Ha eljön a tavasz, én bizony csinálok egy nagyobb lócát! De már nem csinálhatta meg. A tavasz már nem találta ott a lócán ülő öregembert a ház előtt. Azóta a mérnök gyakrabban jár le a pincébe. Csak éppen körülnéz, hiszen nincs ott semmi dolga. Nem kell fát vágni, szenet felvinni, rendet rakni sem kell. És amikor a lomok között meglátja a lócát, sokszor úgy gondolja, jó lenne felkapni, és kivinni a bérház elé. De érzi, hogy ő már nem lenne elég erős hozzá. gazdaság kívánságait ném lehet figyelmen kívül hagyni. De sokan mentesülnek a csalódástól, ha valószerűen mérnék fel adottságaikat, ha hallgatnának a pedagógusok intő, útbaigazító szavára. Az ésszerű pályairányítás és -választás érdekében a tanárok még mindig nem tettek meg mindent. Ha ezt a felelősségteljes tevékenység get a mindennapok során az eddiginél változatosabbá, ■ hatékonyabbá formálnák, * akkor a diákok könnyebben eligazodnának a vágyak útvesztőiben. Ki lesz a győztes! * i Ahol nagy a túljelentke- 1 zés, nyilvánvaló, hogy versengés alakul ki a bejutásért. Ezért vezették be a szakközépiskolákban a felvételi elbeszélgetés rendszerét. Ezek keretében választják ki a legrátermettebbeket. a legjobban felkészülteket. Ez helyes törekvés, a jó alapelv azonban a gyakorlatban nem valósul meg következetesen. A legtöbb hé- lyütt ugyanis felvételi vizsgákat tartanak, s ezekről nem maradnak el a komoly írásbeli feladatok sem. Szűk. ( ség van erre? Kétségkívül, j de akkor ne szerénykedjünk, ' s nevezzük annak ezt az i erőpróbát, aminek kellene. * Ebben az esetben — a most j induló speciális tagozatoknál j ezt meg is teszik — lényégében mindenütt egységes előírások szerint bírálják el, értékelik a tudást, a tehetséget. Ezt kellene általánossá tenni, s akkor kevesebben méltatlankodnának. Fellebbezés után Az iskolák meghozták * határozatot, s mindenkinék postázták a jó, vagy a rossz hírt. A megyei tanács művelődésügyi osztályához ötszázötven fellebbezés érkezett be. ebből mintegy 250- et fogadtak el. A reklamáló gyerekek egy része a másodikként megjelölt oktatási intézménybe került. így csak százan kaptak elutasító levelet. Aggódni azért nekik sem kell, hiszen arra is felhívták a figyelmüket, hogy melyik szakmunkásképző intézetben milyen szakmák közül válogathatnak még. A munkaügyi osztály sem feledkezik meg róluk, s tippeket ad az esetleges elhelyezkedéshez. A mérleg tehát kedvező: aki akart, tovább tanulhatott. Ha nem is ott, ahol mindenképpen szeretett volna. Az elkeseredést megértjük, mégsem tragikus egyetlen fiatal helyzete sem, hiszen valamilyen formában ' képezheti magát. Terveiről sem kell lemondani: amit nem érhet el nappali tagozaton, azt megvalósíthatja később levelezőn. Más szóval : révbe juthat, ha áldozat tot is hoz érte... Pécsi István Együtt, a művelődésért Sok sikert ért el a koráb-7 bi években — mert számos emlékezetes programot szervezett — a hevesi Móricz Zsigmond Művelődési Központ. Napjainkra kiderült azonban, hogy tevékenysége többrétű és tartalmasabb lehet, ha fenntartását társadalmi összefogással valósíta-; nák meg. Ennek jegyében folytak eddig eredményes tárgyalások a nagyközség több vállalatával és szövetkezetével, melyek eredményéként nyolc vállalat és szövetkezeti fog össze a művelődési központ fenntartásáért. A várható eredmény körvonalai máris kibontakoztak, s ezt; röviden így foglalhatjuk ösz- sze: jobb anyagi körülmények — jobb, tartalmasak!* müsorpolitika.
