Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-06 / 130. szám
yILACt PB0LETABJA1, EGYESÜLJETEK! JWgft . AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évfolyam* 130. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1079. június 6., szerda A magyar kormány állásfoglalása egy átfogó leszerelési programra vonatkozóan Válasz az ENSZ főtitkárának A Magyar Népköztársaság kormánya az ENSZ főtitkárának a tagállamokhoz intézett felkérésére részletesen összefoglalta egy hosszabb távra szóló átfogó leszerelési programmal kapcsolatos véleményét és javaslatait. Az állásfoglalás elsőként megállapítja, hogy az átfogó leszerelési programnak az államok lehető legszélesebb körű egyetértésére kell épülnie. Fontos követelmény, hogy a program pontosan tükrözze az adott időszakban a megoldásra leginkább érett és ezért elsőbbséget élvező konkrét feladatokat. Az állásfoglalás bevezető része a leszerelési tárgyalások célját és általános alapelveit rögzíti. Hangsúlyozza egyebek közt, hogy az államok erőfeszítéseinek végcélja az általános és teljes leszerelés. E^t a célt fökoza_ tosan, az intézkedések széles körére irányuló párhuzamos tárgyalások útján lehet és kell megközelíteni. Kiemeli azt a szoros kölcsönhatást, amely egyfelől a nemzetkö. zi feszültség enyhülése és az államok közötti bizalom erősödése, másfelől a fegyverzet korlátozására és a tényleges leszerelésre törekvő erőfeszítések eredményessége között vitathatatlanul fennáll. „A fegyverzetkorlátozás, a leszerelés egyik fő célja a nemzetközi biztonság megszilárdítása, ezen belül minden egyes állam biztonság. érzetének növelése. Éppen ezért az átfogó program megvalósítása során, a leszerelési folyamat egymást követő szakaszaiban egyetlen állam biztonsága sem károsodhat, s egyetlen állam sem juthat egyoldalú előnyökhöz (Folytatás a 2. oldalon) Magyar—jugoszláv népfronttárgyalások Magyar—jugoszláv népfronttárgyalások kezdődtek Budapesten. A képen balra Todo Kurtovics, a jugoszláv, jobbra a második pedig Sarlós István, a magyar küldöttség vezetője. (MTI fotó — Tóth István felv. — Népújság telefotó — KS) Kubai parlamenti küldöttség érkezett Budapestre Az országgyűlés meghívására kedden hivatalos, baráti látogatásra hazánkba ér. kezett a Kubai Köztársaság Megemlékezés a környezetvédelmi világnapról A környezetvédelmi világnap alkalmából kedden, a Magyar Néphadsereg Ercsiben levő helyőrségi klubjában a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal és a Magyar Néphadsereg Környezetvédelmi Tanácsa rendezésében ünnepi megemlékezést tar. tottak. Horváth Dezső mérnökvezérőrnagy, a Magyar Néphadsereg Környezetvédelmi Tanácsa elnökének. megnyitó szavai után Rakonczay Zoltán, az Országos Környezetés Természetvédelmi Hivatal elnökhelyettese ünnepi megemlékezésében egyebek között annak jelentőségéről szólt, hogy az ENSZ 27. közgyűlése június 5-ét környezetvédelmi világnappá nyilvánította. Azóta szerte a világon minden évben megün- neplik ezt a napot. Az idén a nemzetközi gyermekév jegyében • fogalmazódott meg a világnap jelszava: „Környezetünket a jövőnek védjük!” Az ünnepi beszédet követően S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára a természet és a környezet védelmében kiemelkedő eredményeket elért kollektíváknak, szakembereknek átnyújtotta a Széchenyi István emlékplakettet. Népi Hatalom nemzetgyűlésének küldöttsége, amelyet Blas Roca, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a nemzet- gyűlés elnöke vezet. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Péter János, az' MSZMP Központi Bizottságának tagja és Raffai Sarolta, az országgyűlés alelnökei fogadták. Jelen volt Jósé Antonio Tabares dél Real, a Kubai Köztársaság magyar- országi nagykövete. (MTI) Kivizsgálják: mfért késik a Török-fttrdő üzemeltetése 99 Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Fekete Győr Endrének, a megyei tanács elnökének vezetésével kedden ülést tartott a Heves megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen a június havi tanácsülés előkészítése szerepelt. E napirenden belül többek között a lakossági szolgáltatás helyzetéről, az V. ötéves tervi vállalati és szövetkezeti szolgáltatás beruházásainak alakulásáról tett előterjesztést dr. Varga József, a megyei tanács elnök- helyettese. Ezután Szabó Istvánnak, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályvezetőjének előterjesztésében a megyei tanács közoktatási, közművelődési és művészeti díjainak adományozásáról, valamint a közoktatás és közművelődés terén dolgozó nők helyzetéről, vezető funkcióba való állításukról tárgyalt a végrehajtó bizottság. A megyei tanács elnöke terjesztette elő a „Társadalmi munkáért” kitüntetésekíá vonatkozó javaslatot. A végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy valamennyi napirendet a tanács elé tér* jeszti. A továbbiakban a végrehajtó bizottság meghallgatta Pálinkás József építés-, közlekedés és vízügyi osztály- vezető tájékoztatását az egri Török-fürdő helyzetéről. Az osztály vezetője elmondta, hogy különböző tervezési, illetve építészeti problémák miatt késik a közelmúltban átadott Török-fürdő üzemeltetése. A végrehajtó bizottság úgy határozott, hogy dr. Varga József elnökhelyettes vezetésével szakemberek, bői álló bizottságot alakít, amely tüzetesen megvizsgálja a mielőbbi üzembe helyezés lehetőségét. A végrehajtó bizottság határozott szándéka, hogy felelősségre vonást kezdeményez azokkal szemben, akiket mulasztás terhel. Skultéti János látogatása az egri járásban Az egri járás életével, munkájával ismerkedett tegnap Skultéti János, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja. az Izzó Gyöngyösi Gyárának igazgatója. Reggel, a járási pártszékházban Habéra László, az MSZMP egri Járási Bizottságának első titkára tájékoztatta a járás kommunistáinak és lakosságának politikai, ideológiai, valamint gazdasági életéről, munkájá. ról. Ezután Recskire utazott, ahol a Rézércműben Szigeti Károly igazgató és Hanák Tibor, a pártvezetőség titkára adott számot a kutatófúrások és a feltárások eredményeiről, szó volt az eddigi fejlesztésekről és a tervezett beruházások lehetőségeiről is. A Recsken tett látogatás üzemlátogatással ért véget. Ezt követően a bodonyi Mátraalja Termelőszövetkezetet kereste fel a végrehajtóbizottság tagja, ahol Pásztor Sándorné, a Párád nagy. községi pártbizottság titkára, Vince Bertalan, a termelöj szövetkezet elnöke és Bazsó Márton, a szövetkezet párti titkára fogadta. A terület helyi vezetői egyebek mellett véleményt cseréltek Párád nagyközség jelenéről ea jövőjéről, valamint a kedve» zőtlen adottságok között gazdálkodó termelőszövetkezet munkájáról és terveiről, A végrehajtóbizottság tag. ját elkísérte látogatására Habéra László, a járási pártbizottság első titkára es Ambrus József, a megyei pártbizottság politikai munkatársa is. Tanévnyitó: 1979. szeptember 3. Áz új iskolai év menetrendje Száz nap a világűrben MINTEGY FÉLMILLIÓ FORINT FORGALOM — KÁNIKULÁBAN A SÁTRAK ALATT — HIÁNYCIKKEK IS AKADNAK Félidejében a könyvhét Bár még nem fejeződött be a tanév, a sokéves hagyományokhoz híven már megjelent az oktatási miniszter utasítása az új iskolai év feladatairól és munkarendjéről. Eszerint az 1979—80- as tanév szeptember 3-án a tanévnyitóval kezdődik, az első tanítási nap pedig szeptember 4-én lesz az általános és középfokú iskolákban. A további menetrend némiképpen eltér a rendtartások egyes rendelkezéseitől. A leglényegesebb változás: az első félév 1980. január 31-ig tart. A diákok eddig a félévi értesítőt a téli szünetet követő első tanítási napon kapták kézhez, jövőre ez egy hónappal későbbre, a tényleges iskolai félév végére tolódik. A minisztérium a pedagógusok régi kívánságának tett eleget ezzel, s különösképpen indokolta ezt az intézkedést az általános iskolában a mostani tanévben általánossá vált kéthetenkénti szabad szombat, valamint a diákok egy részét érintő őszi közhasznú munka. Az általános iskolákban és a gyógypedagógiai intézményekben ák utolsó tanítási nap 1980. június 13-a lesz. Változatlanul lehetővé teszi azonban a miniszteri utasítás, hogy azokban az iskolákban, ahol a kötelező tanítási napokat és tantárgyak éves óraszámát előbb teljesítik, június 10-től kötetlen sportfoglalkozásokat, kirándulásokat, más hasonló programokat szervezzenek. Azokban az iskolákban, ahol az előírt napokat, illetve óraszámokat június 13-ig nem tudják teljesíteni, legfeljebb június 20-ig tanítanak. A jövőre érettségizők, illetve tanulmányaikat befejezők 1980. május 10-én balBolgár népfront-delegáció látogatása Egerben lagnak. A középiskolák az alsóbb évesei számára 1980. június 7-e, illetve a 11 napos munkarend szerint dolgozó iskolákban június 13-a lesz az utolsó tanítási nap. Az írásbeli érettségik 1980. május 19-én, a dolgozók középiskoláiban 1980. június 2-án kezdődnek. A közös írásbeli érettségi-felvételi vizsgákat 1980. május 26—; 27-én tartják. A jövő tanévben a téli szünet valamennyi intézményben az előző tanévinél és az átlagosnál hosszabb, a tavaszi szünet pedig rövi- debb lesz. A téli vakáció 1979. december 22-től 1980. január 9-ig tart, a tavaszi szünet időpontja 1980. április 5—9. Az új tanévben az Oktatási Minisztérium nem tervez olyan változtatásokat, amelyek a nyugodt, kiegyensúlyozott nevelő-oktató munkát befolyásolnák, folytatódik az új nevelési-oktatási tervek fokozatos életbe léptetése. Megkezdődik az új dokumentumok szerinti munka a nemzetiségi tanítási nyelvű általános iskolákban, a siketek, a vakok és nagyothallók iskoláiban, a mozgásjavító általános iskolákban, valamint a gimnázium mokban és a középfokú képzési célú szakközépiskolákban. {MTI) Az űrhajózás történetében másodszor lépték át a világűrben a száz napos tart‘özko_ dás határát: Vlagyimir Lja- hov és Valerij Rjumin, a Szaljut—6. űrállomás har. madik állandó személyzetének két tagja kedden ér. te el a 100 napot. Náluk hosszabb időt csak az előző állandó expedíció két tagja, Kovaljonok és Ivancsenkov töltött egyhuzamban a világűrben. (Az első személyzet fedélzeti mérnöke Geor. gij Grecsko két űrutazása során együttvéve több mint 120 napon át tartózkodott az űrhajón és űrálomáson.) A földről nagy szeretettel köszöntötték a nem minden, napos jubileum alkalmából Ljahovot és Rjumint: elsőnek az irányító központból éppen a „csúcstartók^: Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov gratulált a jelenlegi személyzet tagjainak üdvözölték őket a repülésvezetők és az űrhajóstársak is. A két szovjet űrhajós egészségi állapota az orvosok szerint kitűnő. Szerveztük a hosszú idő alatt teljesen alkalmazkodott a tartós súlytalansághoz, mozgásuk hoz. záidomult a megváltozott körülményekhez munkaképességük rendkívül jó. 'Bajhov és Rjumin terpaészetesen ezen a napon sem csak az üdvözletek fogadásé, val töltötte idejét: rendszeres munkáját végezte, a föld megfigyelésével foglalkozott, a kutatóintézetek kéréseinek, megfelelően és természetesen az előírásoknak megfelelő testgyakorlás sem maradt el. Ljahov és Rjumin nem. csak fizikailag van igen jól, kedélyállapotuk is messzemenően kielégíti a pszichoA hőség ugyan sokakat riasztott vissza a hét végi könyvvásárlástól, inkább a szabadba, víz mellé vágytak az emberek, ám amint azt az egri Gárdonyi Géza Könyvesboltban elmondták, a könyvhét első négy nap. ja alatt mintegy félmillió forint értékű forgalmat bonyolítottak le. A Dobó téri nyolc sátor alatt hamar elkeltek a „slágerek”, így például Esterházy Péter Termelési regény (Kisssregény) című írása, vagy A. magyar sajtó története és lógusokat. Bár az űr kettős ezúttal sem kapott látogatókat, nagy segítséget jelent számukra a rendszeres kétoldalú televíziós kapcsolat, mely számukra vált első ízben lehetségessé. így nem. csak parancsnokaikkal, barátaikkal tartanak fenn rendszeres kétoldalú televíziós kapcsolatot, hanem időről időre a képernyőn családtagjaikkal is találkozhatnak. Nagy László posztumusz-kö. tete. Sajnos a nagy sikerre számító verseskötet, Kányá- di Sándor erdélyi magyar költő művei egyáltalán nem jutottak el a megyeszékhely, re. Természetesen a hiány, cikkek mellett a többi alko. tás is gyorsan fogy. Népszerűek a Tények és tanúk sorozat legújabb kiadásai, valamint az idei Körkép. Egy-egy könyvsátorban naponta átlagban mintegy 6—10 ezer forint értékű könyvet adnak el. _ A Hazafias Népfront He. vés megyei Bizottságának meghívására megyénkben tartózkodó targovistei bolgár népfront-delegáció tagjai kedden délelőtt ellátogattak a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának egri székhazában, ahol Jenei János. megyei népfront-titkár- helvettes tájékoztatta a vendégeket az aktuális népfront, politikai feladatokról.. A rendezvényen ott volt Besenyőé Mnosné, a megyei pártbizottság munkatársa is.