Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-03 / 128. szám
^©^ÖOOOOOOOO-OOOOOOOOO^O-OOO^O^OOOO-OO-OÖOOOOOOC. SS. % A brigádmozgalom s szabadsága Megbolydult Idén a szocialistabrigád-mozgalom rend- 9 je. Es éppen egy újabb, bensőbb rend érdekében. j$ Mint minden változás, ez is felborzolta a kedélyeket; d rangsorolások és pénzjutalmak forogtak kockán. S ez 9 minden embernek, minden munkacsoportnak — legyen az 6 bármennyire szocialista jellegű — érzékeny pontja. Bri- $ gádvezetők vitatták (vitatják) egyes rendelkezések ősz- 6 tönző, avagy éppen gátló szerepét a brigádmozgalomban. £ Tény, valamilyen fordulatot él át idén a brigádmoz- ó galom. Nézzük meg: ez a változás a megújulás útját nyi- 9 totta-e meg? Az egyén és közösség belső rendjének sza- £ badabb, reálisabb érvényesülését segíti-e elő? Ilyen szempontból érdekes tapasztalattal szolgálhat egy olyan üzem brigádmozgalma, mely 1976-ban átélt (és túlélt) egy kísérletet, a brigádművelődés rendszerének jobbá tételét célozva. Azzal a szándékkal, hogy a kulturális követelményeket közelebb hozza a munkások életmódjához. Hogy jobb lett-e a munkásművelődés ettől, ne firtassuk. Annyi szent: tapasztaltabbak lettek általa a mozgalom irányítói. Valószínű, hogy az új („föntről jött) rendelkezések számára is forrásul szolgált az üzemi kísérletek tapasztalata. Legalábbis a brigádművelődést illetően. Egyik üzemi kultúrház igazgatója és a szocialista brigádvezetők klubjának vezetője több olyan dolgot említett újdonságként, aminek magvait a kísérleti év már elültette a brigádéletben. Miről van szó? Talán legfontosabb előrelépés az egyéni vállalások \ bevezetése a művelődésben. Mindenki abban képzi és < műveli magát, amire hajlama, érdeklődése (sőt gyakran g érdekeltsége!) biztatja. Nem a pontokért, inkább önmaga , képességeinek gyarapításáért. Persze, lehet ezzel is ha- ; zudni, zsonglőrködni. De kinek jó ez? Érzékelek valami , egészséges törekvést az egyik brigádvezető alábbi meg- ' jegyzésében: „Nem kérürtk egyformát, más lehetősége van a bejárónak, és megint más a helyben lakónak. Van olyan ember a brigádomban, aki otthon, szabad idejében gyümölcstermesztéssel foglalkozik. Tudományosan, szakkönyveket olvasva. Az ilyenektől minek kérnénk, mondjuk, tárlatlátogatást? Hasonlóan a társadalmi munkában: elismerjük, ha valaki a falujában segédkezik a köz javára. Régebben ezt nem fogadtuk el, csak az üzem által szervezett társadalmi munkát...” Mi a biztató ebben a szemléletben? Az, hogy jobban figyel a dolgozók sajátos életmódjára, az egyéni lehetőségekre, az egyéni érdekeltségre. Nem elvont emberideálokban gondolkodik, hanem élő személyiségekben. Az egyéni vállalások bevezetése — természetesen — nem old meg semmit önmagában. Csupán egészséges útnak indulást, célhoz vezető lehetőségeket kínál. Két alapvető feltétele, hogy az egyén vállalja önmagát (saját adottságaiból, érdekeltségéből, törekvéseiből kiindulva művelődjön és szórakozzon), meg az, hogy a mozgalmat szolgáló művelődési hálózat vállalja az egyént (olyan kulturális lehetőségeket, ösztönzőket nyújtson neki, ami megfelel személyiségének és életmódjának). S ha mindez megvan, jöhet a legfontosabb: ki-ki vállalja, végezze maga önművelését. Az egyéni vállalási rendszer magával hozta az érté- | kelés új módját: az önértékelést. A sokat vitatott (s még , sokáig vitatandó) önértékelést... Az üzemben szűkszavúan közölték: megszűnt a pontozás. Pedig volt abban jó is — tették hozzá. Volt? Talán abban: összeadták, szorozták az emberi művelődést. A magam részéről így fogalmaznék: mérték a mérhetetlent. József Attila verssorát ' kiforgatva, úgy is mondhatnám: a képzelt házat az üres telken jóváírták. Mintha volna... Mintha a rendezvénycédula, vagy a rendezvényen való részvétel máris művelődési tartalmat jelentene. Pedig csak a formát jelenti. Vagyis az „üres telket”, melyre a formális értékelésben házat könyveltek el. Egyszer azt mondta az önértékelésről egy brigádvezető: „Nem vagyok bolond, hogy magamat lepontozzam”. ! G megvalósíthatatlan módszernek vélte. Nem vagyok ezen ; a véleményen. Szerintem a bizalom — szocialista ember- formálásról lévén szó — alapvető morális előfeltétel a brigádművelődésben. Sőt, az egész mozgalomban. Ne feledjük: a bizalom fontos nevelő erő, pedagógiai eszköz is. 'Az önértékelés kockázatát vállalnia kell a brigádmozgalomnak. Feltételezzük: Ki bizalmat vet, őszinteséget arat. A pontrendszer megszűnése máris az értékelés em- berközelibb formáit szülte néhány nagyüzemben. Azt, hogy miután a gazdaságvezetők meg a brigádmozgalom irányítói megbeszélték a minősítést, végül a brigádvezetői klub fóruma elé terjesztették a javaslatot (nem a döntést!). S itt, ezen a közösségi mérlegen hitelesítették — néhány esetben vitatták, változtatták — a brigádmunka értékelését.' Legtöbb gond a patrónusi rendszer változtatásával | van. Azt mondják: a rendelkezés előírja, hogy a brigád- mozgalom elsőrendű gazdája a gazdaságvezető. Ezzel nincs különösebb baj. De nem találják helyüket a brigád- mozgulomban a középszintű vezetők. A brigádok egy ré- ; sze úgy érzi, nem kapja meg a kívánt segítséget tőlük. Hogy miért?... Mert például egy művezető (ha több bri. gád tartozik hatáskörébe) nem lehet egyik brigádnak sem vezetője, vagy tagja. Van ebben ésszerűség, kiiktatja az ■ elfogultságot, az előnyszerzést. De ezzel — mondják egyes művezetők — megszűnt az érdekeltségük a brigádmunkában. Nincsenek érdekeltté téve a brigád jó eredményeiben. Midőn a brigádvezetői klubfoglalkozáson ezt szóvá tették, a válasz annyi volt: a brigádok segítése 1 munkaköri kötelessége mindegyik középvezetőnek az ] üzemben. Igen, igen — morfondíroznak a brigádvezetők —, ha valami kötelesség csupán (nem pedig szívbéli, avagy anyagi érdekeltség is egyben), akkor baj van. Nehéz tet- 9 ten érni a segítés (netán a mulasztás) mineműségét. o Kérdésünk az volt: szabadabb lett-e az új változások 9 által a brigádmozgalom belső élete? Ügy vélem, szabadi dabb lett. Értem ezt elsősorban a művelődési vonatkozá- 9 sokra, valamint az egész életmód és a brigádvállalások ' o megítélésére. Azzal, hogy ki-ki a maga érdeklődése, íz- \ 9 lése, szükséglete szerint művelődhet és szórakozhat — < a a kulturális vállalások „tanrendje” szerint is —, nem csak ] 9 a választás nagyobb szabadságát kapta meg. Jóval töb- $ bet: a maga belső, emberi önmegvalósításának szabadsá- o gát is! Éppen azáltal, hogy a maga képességeinek, törek- ' 9 veséinek szolgálatába állíthatja művelődési életét. A ké- j 6 pess égek kibontakoztatása a személyiség fejlődésének új X lehetőségeit, új útjait nyitja meg. A képzett, művelt \ f egyénekből (brigádtagokból) álló közösség mind a munka, i t nind az eietmód minőségében többre képes. C BALOGH ÖDÖN 7 O 000-0 OO OOtKKXKKXtOOOOOOOOöOOOöOöOOOOOöOOOOOö Mesterek, eilivek, müvésztelspek... Szolnok: Chiovini Ferenc ä T yolcvan esztendeje je- wk I les magyar művészek fordultak a kultuszmi- niszterhez, hogy ha- zánk jellegzetes köz- 1 pontjában, Szolnokon, segítse elő letelepedésüket. Bihari Sándor, Fényes Adolf, Hegedűs László. Kernstok Károly, Med- nyánszky szerepel a folyamodvány aláírói között, s törekvésüket támogatja az egész város. A tárca végül is enged, zsebbe nyúl. de az IDOl-re felépülő művésztelepi pavilonok létrehozását a társadalom széles körű össze, fogása legalább ennyire segíti. Művészeti egyesület alakul, amelynek alapító tagsági díja csaknem fél Íjold föld vételárával ér föl, s hozzájárulnak koronáikkal a megye városai, falvai. A műtermes lakásokat nem örökáron kapják a festők, szobrászok. Ki kell érdemelni! Aki egy éven belül nem bizonyít, vagy rongálja a közösségi szellemet, szedheti a sátorfáját. A telep sorsa felett atyáskodó, autonóm egyesület 1951-ben szűnt meg, amikor komoly anyagi támogatással a megye ismét rendbe hozatta az épületeket. Azóta minden lépés, valamint azok ódiuma a Művészeti Alapra hárul... Kapun beiül A Tisza és a Zagyva szögében, óriás fák, dúsan zöldellő bokrok ölén húzódnak meg a sárgára festett alkotóházak. Kapun belül jutva, a legközelebbi földszintes épület első traktusában fogad a művésztelep legidősebb, legrangosabb mestere, Chiovini Ferenc. Abban az esztendőben született éppen, amikor Mednyánszkyék az emlékezetes beadványt megfogalmazták. Novemberben lesz nyolcvanéves. A szép jubileumon összefoglaló kiállítás nyílik műveiből a Szolnoki Galériában. Feri bácsi szíves-kedélyes, mint mindig. S vendégszerető, vendégtisztelő, amit nemcsak a szakszerűen föltálalt fekete és sütemény, a kínált pálinka, cigaretta igazol, hanem a gyors azonosulás, kapcsolatteremtés, a terítékre került gondok nyílt, szenvedélyes boncolgatása. Idéz rögtön egy franciát, mondván: aki egy négyzetméteren nem tud festő lenni, az el se kezdje ezt a pályát! Van ebben igazság, ami Chiovini Ferenc életművében is föltétien pozitív kicsengésű, hiszen hatodik évtizede dolgozik Szolnokon, s e táj, a közeli falvak képi látványa jelenti neki máig a legtöbb impresz- sziót, az itteni indulatok, mozgások lendítették művészetét mind magasabb csúcsokra. „Tűz a faluban** Besenyszög, ahol született, az is itt van, egy hajításnyi- ra, számtalan gyermekkori élménnyel, a horizontális látásmód gyökerét, megőrzött alapjait jelentő tájelemekkel. S bár a pesti főiskola után Rómában dolgozik, Ferrazzi mester oldalán, Besenyszög, Szolnok atmoszférája visszahívja őt. A külöföldi siker, elismerés küszöbén, a freskó lehetőségeinek tövében, mi készteti hazatérésre? Fiatalos hevülettel fogalmaz. — Itt mindig azt festettem, amit szeretek. És az ember azt szereti, amit igazán, mélyen, szinte belülről ismer. Munkáim, úgy vélem, ezért nem rejtenek hazugságot, vásznaimra így kerülnek a valós élményekből táplálkozó, vizuális igazságok. Szolnoki tagságot, kiugrást jelentő, s mindenütt, mindmáig leginkább számon tartott munkám, a „Tűz a faluban” is, félelmetes, ifjúkori látvány, érezhetően azzal a friss reagálással, ami egy induló művészt leginkább jellemez. Rőt fény1 hull a fehér falú kis házra, megvadult lovak ragadják magukkal a szekeret, félve szorítja magához gyermekét az édesanya! Igen, társadalmi valóság, a tárgyak szándékom szerint való átköltése, vizuális változatok végtelenje. Ez volt számomra a négyzetméternyinek tűnő Szolnok-vidék annak idején, induláskor. S érdeklődésemet, kíváncsiságomat a ma köröttem zajló élettel szemben sem vesztettem el. Igaz, mozogni már nem tydok úgy, mint régen. De kivisz a gépkocsi a gazdag határba, ahol frissiben rögzítem vázlataimat, hogy itt, a műteremben fejeződjék be h munka. Nem lehet taktikázni Állítják egyesek azt az újszerű elméletet, hogy a realizmus napjai meg vannak számlálva, mivel ez taktikai érvényű, a Jpmegek ízlését kiszolgáló művészeti koncepció. A jövő a tiszta esztétikumé. Talán nem érdektelen, ha idézzük Chiovini Ferenc idevágó megjegyzését. — Merem hinni, hogy a realizmus ügye soha nem lesz taktikai kérdés a mi társadalmi viszonyaink között, s a tiszta esztétikum olyan fikció, amit egyetlen felelős kul- túrpolitikus sem vallhat magáénak. Aggályaim tehát nincsenek ilyen vonatkozásban. Más kérdés ugyanekkor, hogy egyenlő esélyt, érvényesülési lehetőséget, szükségszerű támogatást kell biztosítani mindazokní«k, akik a művészet emberformáló erejébe vetett hittel nyúlnak az ecsethez, mintázófához, s vajúdva világra hozzák műveiket. A szépet befogadó lélek nem töretlen föld, amit parcellázni, aztán ismét összeszántani lehet. A különböző irányzatok, törekvések békés egymás mellett élése azonban semmiképpen nem zárhatja ki az eszmei harcot. Ebben pardont nem fogadhatunk el. Ami bomlaszt, ami zülleszt, ami embert az embertől elidegenít, sőt ellenséggé tesz, az ilyen műnek, az ilyen koncepciónak nem lehet létjoga, ez nem is művészet. Ha jól emlékszem, Kádár János mondotta a párt legutóbbi kongresszusán, hogy mi, művészek, a népért vagyunk, s minden körülmények között meg kell találnunk a közös társalgási nyelvet. Megváltozott viszonyok Ismerjük már a hajdani művésztelep vázlatos múltját, a letelepedés feltételeit. Vendéglátónkra figyelemmel, nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy a Bernáth Auréllal, Pá. tzay Pállal, Kovács Margittal itt töltött éveket olyan időszak követte, amikor Aba- Novák Vilmossal dolgozhatott együtt, s ebből született 1933-ban a jászszentandrási templom háromszáz négyzet- méternyi freskója, ornamentikája, mely akkoriban éles vitát eredményezett. Aba-No- vák az egyházi, Chiovini Ferenc a történelmi jellegű részleteket festette. De meg' vádolták őket. Alkotásuk több vonatkozásban találkozik a baloldal szellemiségével. Védekezni kényszerültek, s nehezen úszták meg a sajtó által szított vihart. Dön~ tő változást azonban csak a felszabadulás hozott a művésztelep életében, amikor az új társadalmi rend megte' remtette a továbbfejlődés minden lehetőségét, az ehhez szükséges szabad légkört. — Akkoriban honosodott meg szomszédságomban Bra- nyó Sándor, Berényi Ferenc, Meggyes László, Fazekas Magdolna, Bokros László festő, Simon Ferenc, Nagy István és az egri származású Szabó László szobrász. Tehetséges fiatalok voltak, mostanra szépen beértek. Nem egy, nek a nevét Munkácsy-díj fémjelzi. Nekem az a benyomásom, hogy ez a gárda, hozzá számítva természetesen néhány, évente visszatérő vendéget, megfelelő szinten folytatja a nagy elődök munkáját, derék őrizője Szolnok hagyományainak. Ebben érdeme van a hivatalos városnak, továbbá a helyi múzeumnak, galériának. Figyelnek ránk, törődnek az összhang örökítésével, az esztétikai elvek vállalásával. Negatív példája ennek Kecs(Fotó: Szabó Sándor.) kémét, ahol a századelő mestereinek magvetése nem hatott termékenyítőén, ma már alig hallani művésztelepükről. Hevesbe tekintve Chiovini Ferenc, akit Mun- kácsy-díjjal, érdemes művészi címmel, majd a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntettek ki évtizedek folyamán, Heves megyével is kapcsolatba került az utóbbi években. Rendszeres szereplője a Hatvani Galéria or. szágos tárlatainak, az első „Magyar tájak” biennálén ezüstdiplomával méltányolták művészi tevékenységét. A sajtóban szintén figyeli a velünk kapcsolatos híradásokat, kritikákat. Hevesbe tekintve, vajon milyennek ítéli a képzőművészet helyzetét, s milyen jövőt jósol Eger fiatal művésztelepének? — Hatvan az egész ország művészeti életét fölpezsdítet. te a tájfestészeti, valamint a portrébiennáléval, amelyek fölött a helyi párt- és tanácsi vezetés védnökséget vállalt.- A közízlés fejlesztése szempontjából hasznosak a galéria egyéni tárlatai is. Hogy minderre szükség van, bizonyítja a siker, a színvonal. A helyi múzeum érezhetően a spektrum szélesítésére tör, amikor a modernista törekvésekkel jegyezte el magát. S jól teszi! Iménti magamnak mondanék ellen, ha kifogásolnám az avantgárd bármilyen megjelenését. Csak az arányok maradjanak egészségesek ... Eger, művésztelep? Ahogyan Hat. van a kiállításokkal, a megyeszékhely művészkolóniá- jával szólhat bele a képző- művészeti élet egészséges decentralizálásába. Jóslásra természetesen nem vállalkozom, az új prófétáknak a magyar közmondás sem sok jót ígér. Egy dolog azonban biztos: minden az Egerbe települt fiatal művészek lelkiismeretén, áldozatvállalásán, türelmén múlik. Ritkák az üstökösök, de fényüket, magasságukat hittel, tehetséggel, sokak fölérhetik ... Mobiv*,y Gvöző J
