Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-28 / 149. szám

.ti\nLmmnLMnLmmnLM?ú. 1979. június 28., csütörtök A Nap kél 3,49 órakor — nyugszik 19,45 órakor A Hold kél 7,41 órakor — nyugszik 22,01 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon IRÉN nevű kedves olvasóinkat! A görögben ,,békét” jelent, latinosán az „Irenaeus” név már az ókorban szerepelt. 0 — 0 Hatvanöt évvel ezelőtt történt a szarajevói merénylet, Ferenc Ferdinándnak, az Osztrák—Magyar Monarchia trónörökösének és feleségének meggyilkolása, A pol­gári történetírás sokáig az első világháború okául pró­bálta feltüntetni az okozatot, az említett merényletet, amelyet a boszniai városban Gavrilo Princip. a szerb Narodna Obrana titkos szervezet tagja követett el, til­takozva a szerb nemzeti gyászünnepen rendezett pro­vokatív katonai szemle ellen. A terrorcselekményt az Osztrák—Magyar Monarchia és Németország az első világháború kirobbantásának ürügyéül használta fel, végsőkig szítva vele a nacionalista érzelmeket a mo­narchia országaiban, köztük Magyarországon is. Tör­ténelmi tény viszont, hogy az első világháborút a gyarmatok és a piac újrafelosztásáért mind szélesebb konfliktusba bocsátkozó országok imperialista törek­vései robbantották ki. Ebből a küzdelemből azután megerősödve került ki Anglia, Franciaország, s nem utolsósorban az Amerikai Egyesült Államok, amelyik az úgynevezett antanthatalmak segítségére sietett. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként erősen megnö­vekszik a gomolyfelhőzet és elsősorban az ország nyugati és északi részén várható többfelé zápor, zi­vatar. A délies szél megélénkül, zivatarok idején át­menetileg megerősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28-33 fok között.. 1. és 5. hely Sikeres vetélkedőt hagytak a hátuk mögött a gyöngyösi I-es számú Általános Iskola úttörői. Egy hétig tartott Csillebércen a tudományos és technikai úttörőszemle, amelynek különböző kategó­riáiban azok a háromtagú csapatok vehettek részt, amelyek korábban a megyé­jük legjobbjai lettek. A társadalomkutató úttö­rők öt tantárgyat felölelő ve­télkedőjét a gyöngyösi isko­la VIII. B. osztályos tanulói­nak csapata nyerte, amely­nek tagjai voltak: Kasza Zi­ta, Horváth László és Feny­ves Lenke. Az orosz nyelv barátai elnevezésű vetélke­dőből a Horváth Gabriella, Hangosi Andrea és Bán Eri­ka összetételű csapat az ötö­dik helyen végzett. EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 órakor: Üzenet a meteorítban Színes, szinkronizált < csehszlovák film \ Este fél 6 és 8 órakora | Az amerikai barát Színes, szinkronizált NSZK—francia film EGRI BRODY Telefon: 11-773 Fekete farkasok üvöltése Színes, szinkronizált NSZK kalandfilm Egri kert Este 8 órakor: Száguldás gyilkosságokkal Gyöngyösi fuskin Bajkeverő GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A friss széna bóditó illata GYÖNGYÖSI KERT Férfiak póráz nélkül HATVANI VÖRÖS CSILLAG Premier FÜZESABONY Októberi vasárnap Heves a fekete kard románca Lőrinci Fehér telefonok XI + ORVOSI L ÜGYELET 3 Egerben: felnőttbetegek részé- s Bajcsy-Zsilinszky utca 6./ iá m alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kos- / ath Lajos u. 6. szám szám latt. Telefon: 11-640. Mindkét( gyelet este 19 órától reggel 7 ráig tart. \ Gyöngyösön: 19 órától holnap, eggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. V zám alatti rendelőben. Rende-/ •sek közötti napi ügyelet 12-től V 1 óráig. Telefon: 11-727. / Hatvanban: 19 órától holnap' sggel 7 óráig a Kossuth tér 18. iám alatti rendelőben. KÖJALL-készenlét Egerben:( élután 17 órától holnap reggel 7 . ráig Telefon: 10-004 és 13-380. Ülést tartott az SZMT elnöksége A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának elnöksé­ge ülést tartott szerdán dél­előtt Egerben. A testület ez alkalommal előbb — Polgár Miklós osz­tályvezető előterjesztésében — a szakszervezeti tisztség- viselői és tömegpolitikai ok­tatás 1978—79-es tapasztala­tairól illetye a következő év feladatairól tájékozódott. Ez­után Nagy Sándor osztály- vezető a kollektív szerződé­sek tavalyi végrehajtásáról, valamint idei módosításai­ról, majd a társadalmi bíró­ságok tevékenységéről szá­molt be az elnökségnek. Vé­gül pedig dr. Deli István, a MEDOSZ, s Szabó Béla, az ÉDOSZ megyei bizottságá­nak titkára adott számot az MSZMP KB 1978. március 15-i a mezőgazdaság és az élelmiszeripar továbbfejlesz­tésére vonatkozó — határo­zatának helyi végrehajtásá­ról, a szakmák együttműkö­désének hevesi eredményei­ről. Matektanárok a patlhan Hevesen újabb 1,6 kilométer szilárd útburkolat Erősen szorgalmazzák He­ves nagyközség vezetői — többek között — az útépí­tést. A városi feltételek tel­jesítésének egyik sarkalatos pontja ugyanis, hogy a hely­ség úthálózatának hatvan százaléka szilárd burkolatú legyen. Heves 51,23 kilomé­ternyi úthálózatának több mint fele már megfelel e követelményeknek. Tegnap­tól még inkább így van ez: a tavasszal átadott 1,6 kilo­méter után most szintén ilyen hosszúságú útszakaszt adtak át a nagyközség Bocs­kai, Béla király és I. István utcai részén. A terv szerint ez évben 5,3 kilométer útvonal kap szilárd burkolatot a nagyköz. ségben s ebből 3,2 kilométer már elkészült, év végére pe­dig minden valószínűség sze­rint sikerül teljesíteni a ter­vet. Ez egyben azt is jelen­ti, hogy Hevesen az útháló­zat szilárd burkolatú része meghaladja a 60 százalékot, újabb nagy lépést téve ez­zel a helység városi feltéte­leinek megteremtéséhez. Rendelkezés a pénzbeváltásról Az illetékes magyar ható­ságok rendelkezése szerint július 2-tól kezdve jugoszláv állampolgároknak Magyaror­szág területére történő belé­pésekor a hivatalos magyar pénzbeváltó helyeken sze­mélyenként 400 forintot, a kishatárforgalmi egyezmény alapján rendszeresített ha­tárátlépési engedéllyel ren­delkezőknek minden beuta­zásuk alkalmával 200 forin- tott kell vásárolniuk díná­Színhely: egy étterem. Idő: kilenc óra előtt. Az éttermet mentesítették eme unszimpatikus időzóna használata alól. Többen vannak bent, zöm­mel üdítő italt fogyasztanak, esetleg kávét, de van, aki egy kisfröccsöt is engedélyez magának. Aprópénzeket szá­molnak, kalkulálnak a ven­dégek. Abszolút idő: hónap vége! Egy fiatalember érkezik, s néhány asztalnak odabólint. Az érintettek közömbösen, szinte ellenségesen bólinta­nak vissza. A fiatalember le­ül, féldecit kér, kísérőnek meg egy üveg sört. Fogyaszt. Néhány asztalnál megder­mednek. A fiatalember szól a pin­cérnek, hogy fizetni szándé­kozik. A pincér közli az az­napi árfolyamot, s ezt szám­lával igazolja. A vendég fi­zet. Azaz: elővesz egy öt­rért vagy konvertibilis valu­táért, amiről igazolást kap­nak. A rendelkezés nem terjed ki a szülővel vagy kísérővel utazó, azok úti okmányában szereplő 16 éven aluli gyer­mekekre, a vasúton, a hajón és autóbuszon utazó tran­zitutasokra, valamint azokra, akik az utazási irodák által szervezett utazás keretében érkeznek Magyarországra. Hóvége százast, és szerényen köz­li, hogy mennyit szánt bor­ravalónak. Néhány asztalnál elsápad­nak. Akik fejbólintással üdvö­zölték, most barátságosabban mosolyognak a fiatalember felé, és lázasan gondolkod­nak. Eredmény: össze­adnak némi maradék aprópénzt, vesznek két üveg sört, s körülbelül hat fö harsány jókedvvel megkö­zelíti az ötszázas fiatalember asztalát, kirobbanó barátság­gal, nagy-nagy szeretettel Kínálják a sörből, családja után érdeklődnek, meg ar­ról, hogy emlékszik-e még, amikor egyszer, s nehezmé­nyezik, hogy milyen régen látták, s nem szép tőle, hogy Non-stop programot bonyolít le a szünetben a hevesi körzeti általános iskola. A múlt héten fizikusok továbbkép­zésének adott otthont, a legutóbbi három napban pedig 130 Heves megyei általános iskolai alsó tagozatos matematika- tanár foglalt helyet az iskolások padjaiban, hogy kitűnő kollégák előadássorozatát meghallgatva, gyarapítsák szak­mai és módszertani ismereteiket. Képünk előterében: Jancsik Andrásné, az egri 7. számú iskola és Bocsi Imréné, a gyermekváros pedagógusa gya­korlati feladat közben, (Fotó: Perl Márton) Csúcsidény a zöldségfuvarozásban A mezőgazdasági betakarí­tási csúcsidényre mintegy 130 ezer tonna zöldség és gyümölcs fuvarozására kö­tött megállapodást a Volán tröszt és Zöldker-központ. A szerződések alapján várható igényeket 19 megyei Zöldker Vállalattal és a te­rületükön működő Volán- vállalatokkal egyeztették. Havi, napi menetrendet ál­lítottak össze a zavartalan zöldségfuvarozásra, annak érdekében, hogy segítve a betakarítási munkát és a tárolást a lakosságot is fo­lyamatosan elláthassák. A csúcsforgalmi idény július elején kezdődik, amikor a Volán-vállalatok 320 kocsit bocsátanak a zöldségkereske­delem rendelkezésére. A sze­zon közben a mezőgazdasági termékek, köztük a káposzta, a burgonya, a vöröshagyma, stb. nagy tömegű szállításá­nak idején naponta 450—500 Volán-teherautó elégíti ki majd a Zöldker fuvarozási igényeit. (MTI) Ágynemű frottírból Üjabban" mér ágynemű is készül frottírból, bár egyelő­re kísérleti jelleggel. A kor­szerű, könnyen kezelhető — kézzel és géppel mosható, vasalást sem igénylő — kel­me kísérleti gyártásának to­vábbfejlesztésével most fog­Tiem ült le az asztalukhoz,X hanem csak úgy, magányost farkasként félrehúzódik. Szó esik a hóvégéről, s/ valaki megjegyzi, hogy dei finom hideg ez a kis sör.(< A fiatalember mit tehet?/ örül, hogy ilyen szeretettel) veszik körül. Az emberiségben vetett hite megszilárdul, sí úgy érzi, hogy tartogat még( a számára valamit az élet. Jó, ha vannak önzetlen bará-^t tok, akiknek nem közömbös,/ hogy miképpen él a családja,/ fejlődik-e a gyerek, megj hogy mennyit keres. Már azt sem zavarja, hogy újdonsült7 asztaltársai a szekérderéknyi) sör mellett inkább egymás\ között beszélgetnek. Boldogan fizet, hiszen ez(, az ő napja. És elsejéig talán még ma-'j rád egy kiflire való. — hátai — lalkoznak a Pamutnyomó­ipari Vállalatnál. Az újfajta ágyneműhöz pamutból és végtelen poliészter szálból készült fonalat használnak, — ez utóbbi teljesen méret­tartóvá teszi az anyagot. Egyszínű és nyomott mintás változatban készítik a vé­kony, lágy fogású frottír kelmét, amelyből a Pamut­nyomóipari Vállalat dunavé- csei üzemében már varrják is a szép és tartós ágynemű­garnitúrákat. Az új, megfelelően kiké­szített kelméből varrt frot­tír ágynemű nemcsak szép, hanem használata is igen kellemes. Tervezik, hogy a dunyha-, illetve paplanhu­zatból, nagy- és kispárnából álló garnitúrát egy csomag­ban, a különböző méretű le­pedőket pedig külön hozzák majd forgalomba. A lepedő sarkait „gumírozzák”, hogy az ágyon, heverőn kifeszít­hető legyen. Az új termékből egyelőre a gyártás menetének megfe­lelően 50—80 garnitúrát kül­denek a különböző áruhá­zakba, hogy a hazai fogadta­tásról időben tájékozódjanak. Képviselői fogadónap Ma délelőtt tíz órától ti­zenkét óráig a szihalmi köz­ségi tanácson Vadkerti Mik- lósné országgyűlési képvise­lő tart fogadónapot. O MOZGALMI VEZETŐK TANFOLYAMA. Június 27. és 30. között ez évben im­máron második turnusban folyik Felsőtárkányban a megye általános iskolai út­törőcsapat-vezetőinek és csa- patképzés-íelelőseinek éves felkészítése, amelyen ezúttal Eger és Gyöngyös város, il­letve járás mozgalmi vezetői vesznek részt. M SVÁJCIAK HATVANBAN. Szerdán délelőtt a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium szervezésében 26 tagú svájci küldöttség tett üzemlátogatást a Lenin Ter­melőszövetkezetben, ahol a házigazdák főleg az állatte­nyésztést ismertették meg a látogatókkal. A delegáció ér­deklődéssel tanulmányozta a szakterületet. O A CIGÁNYGYERMEKE­KÉRT. A Hatvan melletti nyári úttörőtáborban július 3-tól 12-ig cigánygyerekei-» üdülnek majd. A szervezők színes programokról gondos­kodtak, így például tartanak vöröskeresztes előadást és vetélkedőt, ahol minden paj­tás — természetesen a nye* reményeken kívül — higié-jf niai csomagot kap ajándék** ba. O NYIT A SZABADTÉRI» SZÍNPAD. A hatvani Vörös-* marty Művelődési Központi ma este rendezi első müso— rát a népkerti szabadtérit színpadon. Az idény az M7-* es beatzenekar koncertjével indul. ■ ÉTELBEMUTATÖ. Sajá| termelésű árpagyöngyből két szített ételek bemutatóját tartja július 3-án délutá’ni Gyöngyösön, a Kékes Étte­remben a Heves megyei Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalat. Bemutatják egyet bek között az árpagyöngy- krémlevest, az erdélyi rakott káposztát és a szatmári módt ra készített töltött káposz­tát. O KIÁLLÍTÁS. „Lakásépí-r tés Egerben, 1979." címmel nyílt szerdán kiállítás a me-, gyeszékhelyi városháza aulój jában. A Heves megyei Ál-, lami Építőipari Vállalat, il-, letve a Heves megyei Taná­csi Építőipari Vállalat közüa bemutatóját július 8-ig na-j ponta 10—18 óra között lá^ fogathatják az érdeklődők. , O TELJESÍTETTÉK A VÁLj LALÁST. A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalati, MSZBT-tagcsoportja vállalta Eger szovjet hősi emlékmű­veinek építőipari karbantar­tását. A Felszabadulás téreni mintegy 17 ezer forint érté* kű társadalmi munkát vá-j geztek. A védnökség továbbj ra is érvényben marad. O ZENEBARÁTOK. Ifjú zeJ nebarátok tábora nyílik a jövő hónapban, immár a ha­gyományokhoz híven, a fel- sőtárkányi KISZ-táborban. A kéthetes nemzetközi találko­zón ezúttal osztrák, finn éa lengyel fiatalok is részt veszj nek a négy hazai megys KISZ-esein kívül. ■ SALAKPÁLYA az iskolád nak. A vámosgyörki Barát-' ság Tsz 40 tagú szocialista brigádja vállalta, hogy egy 60x30 méteres salakpályát épít az adácsi iskolának, amely télen korcsolyapályá­nak is alkalmazható. A fel-4 adatot teljesítették, s mint* egy százhúszezer forint ér* tékű társadalmi munkát ve* geztek. , megyei Lapkiadó 3200. Telefont A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a ?Jv2%^pergy|L,ofJ* 1nnfszn^uP''TeletonT ^M^Gyöm-vös^ Rózsa6™3 1.' Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC fzeÍÍfSn^eío-t5i Kiadóhivatal- E«er Beloiannisz Ál. 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magyar Postát- 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8-_3000_(városi tanács épülete). _Tele^oj _• ^ híriank^hosítő noatahivata lóknál és kézbesítőknél. — Index; 20062 -? Révai- ?t, -egy évre 360.- £ Ejthető ^‘^ézbesMpostahivataloknál és kézbesitöknéL tígpntda Ssrf Gyáregysége, -Eger, Jllncelienskcrfa ji. 3. ez. Tgazgato.-BEDE l&TVAN. — HV ISAM ni.-’t—“i"*­Ht­L

Next

/
Oldalképek
Tartalom