Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-20 / 142. szám
Görögországba készül a Vidróczki £ OVongyosi Matra Művelődési Központ népszerű táncegyüttese a tarnamérai ifjúsági tá. borban készül fel a Görögor szagban megrendezendő nemzetközi fesztiválra. A Tímár vándor koreográfus által betanított nógrádi és galgamenti táncokat mutatják majd be. Felvételünkön: próba a tábor „főterén”. (Fotó: Szabó Sándor) ld. Kátai Mihályról Egy kiállítás képei után A Történelem több tételben a rádió előtti kor hanglemezeiből válogatott Erdei Grünwald Mihály, ö és Marton Gyula lemezgyűjtő ritkaságai hozták közel napjainkhoz nagyapáink korát, a békebeli békét, amikor egy nemzedék tele volt optimizmussal, amikor mindenki hitt abban, hogy az államférfiak bölcsessége elkerülhetővé tesz mindenféle vérontást. Pedig az öreg monarchia a század első évtizedeiben olyan volt mint egy hatalmas váróterem, amelyben különböző nemzetiségű emberek gyűltek ösz- sze érkező és induló vonatokra várva. Ebben a váróteremben mindenki utazás előtt állt és mindenki valamerre útra is kelt. De ehhez az utazáshoz egy világháború, a monarchia összeomlása szükségeltetett. Gyárfás Dezső ekkor a Fővárosi Orfeumban a ligetről énekelt: „Ujjé, a Wurst- liban nagyszerű, ujjé, mert sok ott a nő/. Van szőke, meg barna, meg más színű,/ Van kövér és sovány, de mind jó szívű ...”/ Madárcsicsergés, valcer,' kávéház, fiáker, rántott csirke kíséri ezt a felszíni jólétet, amibe később már dobpergés, kürtszó, katonai indulók, katonaparádék, vezényszavak érces hangjai törtek be. Ezek az indulók akarták felrázni tes- pedésből a kor polgárát, ve- saélytudatot jeleztek, abban az időben, amikor Berlin befolyása egyre nagyobb súly- lyal nehezedett a monarchiára, amikor erősödött az alntant, élesedtek az osztály- és nemzetiségi ellentétek. 1912 a vérvörös csütörtök és a Balkán-háború éve. 1914 Ferenc Ferdinand meggyilkolása, a hadüzenet, a háború éltetése, a győzelem balga hite nyitánya ennek az átalakulásnak. Az „éljen a béke” hangjai akkor elvesztek az össznépi hangzavarban. Kabarédalok, kupiék, kávéházi Konrádok mindent jobban tudó okoskodásai kísérői az éveknek, amelyek már nem hoznak győzelmet a monarchia urainak. A Volán Lenin- úti termében rendezték meg id. Kátai Mihály tárlatát. A megnyitás előtti percekben köszöntöttem a hetven felett járó mestert. Derűs, mosoly, gós, minden mozdulatában fiatalos és érdeklődő most is. A kiállítás perceinek örömében is, az utcán is, amikor találkozunk, amikor egy-két mondatnyi eszmecserére, kedélyes érdeklődésre megakasztjuk egymás útját. A mester ma is a tájat vallatja, a táj lelkét érinti meg, azt hívja elő. Most nem olajban,' hanem akva- rellben és rajzokban örökíti meg mindazt, ami újra és újra élményt ad neki. Évtizedek óta Egerben él, tehát elsősorban az egri, bükki hangulatok, részletek érdeklik őt, keltik fel benne a visszhangot, azt a ráérzést, azt az azonulást mozdítva meg, amely az emberben a természet szeretetével azonos. Az otthonosság, az otthon érzése, tudata teremti általa ezeket a méreteiben apróbb, de tartalmukat, mí- vességüket tekintve nagyon is komoly alkotásait. Az alkotás, a teremtés újraszületett belső mámorát a tavaszi témákban oldja fel a festő. Mónosbél tavasz- szal, Népkerti kioszk tavasz- szal, Március a völgyben című lapjai már témában is azt a zsongást hozzák, amit a megújulás, az újrakezdés rögtönöz. A Hernád partján, a Halastó, a Mocsári tölgyek szinte a csendet fogalmazzák színekké, amik között az ember magába méiyedhet. A nagy formák finom játékai ébrednek fel a Bükk ormai, a Magas-Tátra, a Bélkő című lapokon. A vonalak és a színfoltok könnyed rendje igazgatja ezt a világot, amely megunhatatlan és amelynek minden perce megismételhetetlen. A Tanyazug hangos fehér, je kivilágít a nyomasztó színbozótból és mintha az árvaságot, a tanya magányát drámai erővel dobná elénk. A Panna-réti erdő,, a Felhőtanulmány az a líra, amelyben az áhitat és az elevenség együtt tartják magasba a festő gondolatait. Nem keresi Egerben sem a nagy, ünnepi külsőket. A pompázatos barokk épületek helyett inkább egy kilátást tár elénk a Rókusdombról, ahonnan a völgy felé gyalogoló házak sora, a nagy termetű diófával jelzi az életet. És azt, hogy a mú. ló időből ittmaradnak ezek az apróbb alakzatok is, nemcsak a nagy emberi alkotások. Mert a vidék, a házak, az utcák, az erdők, a rét, a sziklák nekünk és miattunk megtartják az időt a vállukon. Mint ahogyan ez a festő is tartja ecsetjével a lelket a tájban. A tájképeken a tiszta levegő fénnyel itatódik át. Nyugodt lelkiismerettel hozzátehetjük: ezekben az alko. fásokban olyan valakinek a Idegenforgalmi kezdeményezés a megyében Ellenőrzik a Mátra és a Bükk tájvédelmét A nyári túristaszezonban a Heves megyei Idegenforgalmi Hivatal szervezésében egy ellenőri csoport kezdte meg működését a Mátra és a Bükk üdülőterületein; az üdülőterületek környezetének kulturáltságát, általános rendjét, 'a létesítmények működését, üzemeltetését, valamint a turistaforgalom nagyságát kontrollálják, mérik fel. Az ellenőrök felkutatják az idegenforgalmi érdekeket glMwme 1979. június 20,, szerda sértő cselekményeket: kezdeményezést tesznek a felelős- ségrevonásra, javasolják a turistákat fogadó területek felkészültségét javító felújításokat és az ezzel kapcsolatos egyéb munkálatokat. Az ellenőrök feladata az engedély nélküli építkezések feltárása, az autós turistaforgalom alakulásának, a parkolási rend, a forgalmi szabályok megtartásának figyelemmel kísérése is. A tájvédelmi ellenőrök közreműködnek a környezet- és természetvédelmi előírások érvényesítésében, s tájékoztatják a közegészségügyi és a környezetvédelmi szerveket a mátrai, a bükki élővizek és a levegő szennyezettségéről. lelke érlelődik, aki az embert is szereti. Minden kitárulkozása, minden rajza, akvaredlje, olajfestménye bizonyság arról, hogy a közösségben él és gondolkodik id. Kátai Mihály, annak a szolgálatát hiszi és vallja magáénak. Nekünk, egrieknek és Heves megyeieknek, kettős öröm id. Kátai Mihály festői újraébredése. A még mindig dolgozó és 88. évét taposó Kastaly István mellett ő a másik nagy fes- íőöreg Egerben, akire büszkén tekinthetünk fel. Farkas András 1. Abban a szép, nagy lakás, bán aztán volt munka. A rengeteg szőnyeg, meg az a kényes parketta! Csak fél napig tartott, amíg a hall üvegajtaját megtisztította valaki. Zsófi eleinte idegenkedett a lakástól. A szobák szokatlanul nagyok voltak, a stukkó, a csillár pazarlóan gazdag. De később, amikor berendezkedtek, úgy megszerette, hogy el sem tudta volna képzelni az életét másutt. Csak hát a takarítás! Mire hazaér a munkából és a gyereket is meghozza, elmúlik öt óra. Rendet csinál, megfőzi a kávét, fél hatkor jön a férje. Ha jó az idő, kiülnek az erkélyre, vagy elmennek a hegyekbe kirándulni. Ha meg színházjegyük van, az külön ünnep. Minden bemutatón ott van- 1 nak, szenvedélyük a színház. Erről a sok örömről mind. mind le kellene mondani, ha a háztartás gondjai rá maradnának. Hazajönne a munkából, és csak a mosás, a takarítás... A házasságuk is megsínylené. A gyeVek is. Ezen a lehetetlen- állapoton változtatott Juszti néni megjelenése. Zsófit egyik nap fölhívta a barátnője, és boldogan újságolta, hogy tud valakit, aki elvállalná a takarítást. Juszti néni egy keddi reggel érkezett. Nyolcra beszélték meg, de már háromnegyed nyolckor ott volt. Zsófi erős, tagbaszakadt asszonyt várt, de Juszti néni vékony volt, szinte törékeny. Csak inas karja, nyaka, és gyors könnyű mozdulatai árulkodtak róla, hogy egész életében nehéz munkát végzett. Juszti néni nagy csokor virággal jött, arca csupa izgalom volt. — Kíváncsi voltam ám én is az új gazdáimra! Zsófi elpirult. Nem és nem! Ha valamitől irtózott, akkor ettől az úrnő, cseléd viszonytól. Ha majd jóban lesznek, megmondja Juszti néninek, hogy tőle idegen ez a megszólítás. Mind a ketten dolgozó nők! Az asszony a virágot ren. dezgette egy vázában. Zsófi nézte a kócos őszirózsákat, a csillag alakú, apró krizantémokat, és régi, ismerős illatok csapták meg az orrát. Istenem mennyire szerette a virágokat! Igaz, most is kap, főleg, ha vendégeik jönnek. Sápadt, üvegházi szegfűt, méregvörös kardvirágot. Pedig ő ezeket szereti, ezeket az illatos kerti virágokat — Mi az, mama? — kérdezte a kis Gyöngyvér, — Mi az a vázában? — Őszirózsa, aranyom, és apró krizantén — magyarázta Juszti néni. — Ősszel kiásom a kertből, leviszem a pincébe és egész télen van virágom. Majd meglátja, doktornő — szólt Zsófinak —, milyen szép csokrot kötök karácsonyra. Az asszony zavarba jött. — Juszti néni, csak nem akar doktornőnek szólítani. — Nem mertem másképp. Vathy Zsuzsa: Juszti néni Egy mögöttes terület hangdokumentumai. szólaltak meg a műsorban, részei a történettudománynak, hozzájárulnak a század hangulatának megértéséhez, gazdagabbá teszik a korról kialakult nézeteinket. , Enrek a mögöttes területnek: törekvései jelentkeztek a múlt hét egy másik műsorában, a Nyomtattatott ebben az esztendőben című igen rövidre szabott félórában. Pogány Péter antológiáját ugyan bárki kézbe veheti, a beszélgetés mégis érdekes találkozása volt az irodalom- történésznek és tudomány- történésznek. A ponyva és terjesztése, ez az ősi könyv- kereskedés valóban vásárokon ponyván árult füzeteket jelentett, amelyekben parasztmesék, krónikák, újságoló versek, széphistóriák, betyárballadák, sorsjövendölések, példabeszédek, rejtvények, anékdoták, „kaczaj- ingerek” szerepeltek. Ponyván árulták Ilosvai művét, a Toldit, az Árgirus királyfit, de szerepeltek a választékban álmoskönyvek, csíziók és kalendáriumok is. Ez utóbbiak fontos állomásai a tudományos ismeretterjesztésnek és az anyanyelv ápolásának, egy sajátos népi kultúra termékei, amelyeket részben az üzleti vállalkozás, részben a társadalmi igény hívott életre és tett népszerűvé. Kifejezte a parasztember keserves életét, de ébren tartotta a nemzeti öntudatot, közvetítője volt szépirodalmi alkotásoknak is, hiszen a múlt század elején készült kalendáriumok (Trattner, Länderer) közölték Berzsenyi, Kiss János, a Kisfalu- dyak, Kölcsey, Vörösmarty, Vitkovics, Ányos, Czuczor, Kazinczy verseit, ami akkor válóban magyar irodalom volt. A kalendáriumok nemcsak tanácsadói voltak a népnek azzal, hogy időjárási előrejelzéseket, mezőgazda- sági tennivalókat tartalmaztak, hanem alkalmasak voltak más természetű feljegyzésekre is. Pl. „Mai naponj szerdán, okt. 15. napján reggel 7 óra 35 minutában oly J földrázkódás tapasztaltatott, 3 hogy a házakból az emberek i kifutottak az utcákra, attól i féltekben, hogy az épületek J reájuk szakadnak.” (1834) ’ ’ Vagy: „A fehér pároztatása, A keselylábú 7-et fiadzotL” t (1945). Az iskola mellett a kalendáriumok ápolták a függetlenségi eszmét, gondolkodásra, előrelátásra, betűre, olvasásra szoktattak.' : Tükrei a nemesi kultúrától j elkülönülő népi műveltség- ; nek és ébren tartották a i nemzeti érzést olyan kor- j szakokban, amikor canzo- j rok védelmezték a monar- j chia ideológiáját. (Bucsánsz-* J ky naptárai). Az ilyenféle visszapillant j tások. archív hanglemezek, I meg sárgult lapú naptárak I alkalmasak a történelem, a közízlés, a tömegműveltség színvonalának megértéséhez, \ részei egy sokágú, sokszínű ízlés és szellemtörténeti fo-i ’ lyamatnak, kiegészítenek, élt s mélyítenek, felismertté teszt nek akkor még csak lappant gó törekvéseket, amelyekből felnő és megerősödik az egyetemes történelem. Font tosak ezek a beszélgetések, mert fényt vetnek a kalendárium és ponyvairodalom kultúrtörténeti jelentőségé-; re, egyúttal arra a tényre is, hogy a mai ponyva színvo- naltalanabb, mint elődei 100 —150 évvel ezelőtt. Ebergényi Tibor De ha megengedi, Zsófinak hívom. Én is jobb szeretem nevükön nevezni a dolgokat. Zsófi megmutatta a lakást, Juszti néni egy műértő szemével figyelt. Tetszett neki, de nem titkolta, hogy látott már különbet is. Mikor megálltak a nagy bronz csillár alatt, elismerően bólintott. — Fáintos. Kendővel bekötötte a fejét, frissen keményített kötényt tett maga elé, és magyarázni kezdte, milyen a munkamódszere. — A ruhásszekrényt mindig tessék nyitva hagyni — odalépett az egyikhez, kinyitotta. — Ugye, ez is milyen rendetlen? Majd kitörlöm a port, a pulóvereket szépen sorba rakom. Nem lehet elvárni a mai asszonyoktól, hogy munka után a fehér- neműs szekrényeiket rendezgessék .— Zsófira nézett, hozzátette. — Alapvetően. Végignézték a szekrényeket, aztán a konyhába mentek. Juszti mosogatni kéz. dett, Zsófi ott téblábolt kö- rülötté. Az asszony hangjára rezzent föl. — Érdeklődtem maga után, Zsófika. Hallom, sorstársak vagyunk. — Sorstársak? Miben, Juszti néni? — Egy a sorsunk. Maga is elvált, én is. — Ez igaz. — nevetett, de magában arra gondolt, negyedóra sem telt el, és az új asszony már a házassá, gáról faggatja. De Juszti néninek eszébe sem volt faggatná. — Ne is mondjon többet. Tudom én, hogy a férje volt a hibás. Mert nincs olyan bolond asszony, aki új férjet keres magának, ha nem muszáj. — Kicsavarta a rongyot, apró, körkörös mozdulatokkal dörzsölni ^.ezdte a csempét. — Az én első uram kutya természetű volt. Ma sem értem, hogy bírtam ki vele tizenöt évig. De higgye el, Zsófika, ha ő nem hagy .el, ma is vele vagyok.. Zsófi előtt hosszú gang jelent meg, borotválatlan, ordítozó alakkal. A gangon mindig csapkodják az ajtót, és mindig pofoznak valakit. — Ivott az ura? -- De nem mert Juszti nénire nézni. — Szlavanics? Még verekedett is. Nőzött is. Tudja hogy hívták a legutolsó nőjét? — Hogy? Juszti néni arcán a szégyen piros foltjai gyullad, tak ki. — Eck Nárcisz. Mélyet lélegzett, a piros foltok az arcán kialudtak. — így hívták. Többet nem is mondok. Beszélgetés közben Zsófi kislánya a sámlin ült, tágra nyílt szemmel figyelt. Mintha furcsa mesét halta, na, aminek minden szavát emlékezetébe akarná vésni. Ahogy a két asszony elhallgatott, fölpattant a sámliróL — Én is mosogatni akarok. Juszti szakított egy darabot a mosogatórongyból. — Tessék. Hozd ki a babaedényeidet, és mosogass.. A kislány elvágtatott, esörrentek az ablaktáblák, ahogy becsapta maga után az ajtót. Juszti a földön térdelt, a falat súrolta. — Kérdezhetek valamit, Zsófika? — És már kérdezte is. — Ez a mostani ura milyen? Azért ez túlzás, gondolta Zsófi. Mit akar ez az asz. szony? Hogy vele beszélje meg a házasságait? De ahogy Juszti arcába nézett, tudta, hogy mondani kell valamit. — Ez? Jó ember. • — Iszik? — Ő! Nem! — Nem is veri? Zsófi hangja megremegett. — Hova gondol? (Folytatjuk)