Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-12 / 109. szám
Somodi aranyért küzdhet Az ökölvívó Európa-baj- nokságon csütörtökön az esti műsorban két magyar szerepelt. Középsúlyban este 10 óra is elmúlt, amikor Pém mérkőzése véget ért a romániai Szilágyi ellen, mind az öt pontozó Szilágyinak adta a győzelmet, két és négy pont különbséggel. Magyar szempontból rendkívül kellemes csattanóval értek véget az elődöntők. Az új súlycsoportban kevesen akadtak a sportcsarnokban, akik bármi esélyt is adtak volna Somodinak a hihetetlenül kemény Indjan ellen. Az utolsó 3 percre Somo- di nem lankadt, Indjan annál inkább. Egyre több ütés találta a szovjet ökölvívót, s a vége előtt 20 másodperccel meg is ingott, nyolcat rá is számolt a skót vezető bíró. A maradék 7 másodpercben Somodi még többször talált s a közönség már az eredményhirdetés előtt ünnepelni kezdte. Ki is hozták győztesnek. Szombaton este — 19.30. órától — a 23. EB döntőjének utolsó mérkőzésén a Tatabánya büszkesége a nyugatnémet Hussing ellen küzd az EB-aranyért. Harc a kiesés ellen Hat fordulóval a bajnokság befejezése előtt a listavezető Recsk szilárdan tartja 4 pontos előnyét. Az ezüst- és bronzérem megszerzésére még négy csaoat- nak van esélye. A táblázat második felében a már kiesett Hort kivételével éles küzdelem folyik az osztályban maradásért. A 29. fordulóban a bajnokaspiráns Recsk a kiesés ellen küzdő Honvéd Gáspár SE-t fogadja. A vendég piros-fehérek csak a tisztes helytállásban reménykedhetnek. Nehezebb feladat vár a második helyen álló Bélapátfalvára és a pillanatnyi harmadik Hatvani Kinizsire, az ugyancsak a kiesés elkerüléséért harcoló Mátraderecske, illetve Szűcsi otthonában. Kíváncsian Heves megye teniszbajnoksága Megyénk teniszsportjának történetében ma kezdődik el a legrangosabb egyéni felnőtt megyei bajnokság. Ez a megállapítás tény. Soha nem volj ugyanis olyan magasan Heves megyei teniszezőink csillaga, mint az idén. Számoljuk össze; két OB I B-s együttes, az egri női csapat és a gyöngyösi férfigárda szerepelteti minden tagját az egyéni versenyen. Az Eger SE lányai az idén tavasszal már Romániában bizonyították, hogy nemzetközileg is versenyképesek. A Gyöngyösi Spartacus legalább négy olyan teniszezőt tud felsorakoztatni, akik nemcsak bent vannak. de meg is ütik az OB I B szintjét. Urbán László, Szekréinnen-onnan A megyei kézilabda-bajnokság eredményei. Férfiak: Egri Forgácsoló—Abasár 14—10, Apc—Szi- halom 31—15. Hatvani Vörös Meteor—Dórmánd 17—23, Gyöngyösi Főiskola—Apc 17—18, Gyöngyös- solymos—Egri Tanárképző 9—23, Heves—Füzesabony 26—27, Sírok —Gyöngyösi Vasas Izzó 17—18, Egri Finommechanika—Gyöngyösi Főiskola 20—17, Gyöngyösi Főiskola—Gyöngyössolymos 27— 15, Egri Tanárképző—Sírok 26— 12. Gyöngyösi Vasas Izzó—Heves 29—24. Füzesabony—Hatvani Vörös Meteor 31—23, Szihalom—Egri Finommechanika II. 24—15, Dórin ánd—Egri Forgácsoló 35—23, Abasár—Apc 2—24. A bainokság állása: 1. Gy. V. Izzó 6 5 ------- 163- 82 10 2. E. Tanárk. 5 5 ------- 143- 72 10 3 . F.-abony 5 5 — — 160-102 10 4. Dormánd 5 5 — — 140- 89 10 5. E. Forg. 5 3 — 2 157-111 6 6. Apc 5 3 — 2 110-105 6 7. Gy. Főisk 4 2 — 2 87- 68 4 8. Heves 5 2 — 3 131-131 4 9. Szihalom 5 2 — 3 92-119 4 10. E Finomm. II. 5 1 _ 4 79-127 2 1 1. Hatvani VM 4 _ _ 4 89-117 _ 1 2. Abasár 3 — — 3 27- 89 — 13. Sírok 5 — — 5 91-153 — 14. Gyöngyössolymos 5------5 56-16 6 _ várjuk, hogy a győzelmi szériában levő Heves milyen eredményt ér el a középmezőnyt vezető Petőfibánya vendégeként. A bentmaradás szempontjából nagy tétje van a Besenyőtelek—Novaj összecsapásnak. A GYESE a bélapátfalvi fiaskó után pályaválasztóként a Sírok ellen szeretne javítani. A többi találkozón a hazaiak' esélyesebbek a győzelem megszerzésére. Tlppjeink: Szűcsi—Hatvani Kinizsi x, Recsk—Honvéd Gáspár SE 1, GYESE—Sírok x, MÁV HAC—Selyp 1, Petőfibánya—Heves 1, Tárnáméra—Hort 1, Apc— Egercsehi 1, Mátraderecske—Bélapátfalva x, Besenyőtelek—Novaj 1. ÁLLÁS Másfél éves kislányom melié pótmamát keresek. „La- josváros” jeligére az egri hirdetőbe._______ Működő rockzenekar felszereléssel rendelkező orgonistát keres. Jelentkezni egész nap Kis L. Eger, Pacsirta út 48. Szobafestő-mázolótapétázó mester, szakmunkás alkalmazottat keres. Demeter Béla, Eger, Kallómalom 74 III/ 11. Fiatalok! A 26. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet — Budapest, XIII. kér. Vág utca 12. sz. — beiskoláz gépszerelő (géplakatos),- köz pontifűtés- és csőhá- iócat-szerelő, szer- keeétlakatos, hegesztő (2 éves szakma szakmára tanulókat. Vidéki tanulóinknak az intézet kollégiumában kedvezményes elhelyezést és étkezést biztosítunk. Jelentkezni lehet 1979. augusztus hó 15. napjáig az igazgatói irodán. nyes, Pál és Jakab közül — noha az utóbbi a legesélyesebb, a két héttel ezelőtti selypi versenyen is döntőbe került — bármelyikük megnyerheti a versenyt. Ott lesz az indulók között a még mindig ifjúsági selypi versenyző, Kocza, az OB Ill-as csapat éljátékosa, szintén győzelmi esélyekkel a tarsolyában. Az Eger SE OB Il-es férficsapatának szintén minden tagja indul a versenyen. Takácsnak szintén beleszólási „joga” van a végső helyezések eldöntésében. Ilyen kiegyensúlyozott, erős mezőnye nem volt a kétnapos versenynek, s az biztos, hogy már a 16 közé jutásért meg kell küzdeni. A MEGYEI KÓRHÁZ ALKALMAZ: cukrász szakmunkást, mosodai szakos betanított munkást, valamint konyhai kisegítőket. Jelentkezni lehet személyesen a kórház munkaügyi osztályán, Eger, Széchenyi u. 27. sz. Nők: Füzesabony^Novaj 6—6, Hatvani Kinizsi—Eger SE II. 13 —8. Petőfibánya—Recsk 5—17, Egri Közgazdasági—Egri Tanárképző 7—20. Gyöngyösi Vasas Izzó —Hatvani Kinizsi 9—8. Eger SE II.—Egri Közgazdasági 17—5. Novaj—Heves 6—13. Recsk—Füzesabony 18—14 Egri Tanárképző Petőfibánya 0—0 (a két pontot Petőfibánya kanta meg). Fiú ifjúsági és ÓIK: Apc—Szihalom 25—5. Hatvani VM—Dormánd 6— 9. Gyöngyössolymos—E. Katonai Kollégium 20—25. Heves—Füzesabony 20—20. Sirok—Gy. Vasas Izzó 6—18. E. Katonai Kollégium—Sirok 17—3, Dormánd—E. Forgácsoló 19—15. E. Finom- mechanika—Szihalom 23—8, Gy. Vasas Izzó—Heves 28—18. Füzesabony—Hatvani VM 26—11. Május 14-én, hétfőn 15-től 18 ráig rendezik meg Egerben, a örcsarnokban a május 5-i sport- apon legnagyobb létszámmal terepeit középiskolák díjkiosz- > ünnepségét, melyet sportprog- immal Is egybekötnek. A Köz- azdasági Szakközépiskola., a Dort Gimnázium és a •• Szilágyi imnázium a helyszínen nevezeti leány kézilabda és fiú kis- ályás labdarúgócsapatát. Egy éttel később május 21-én ugyaniben az időpontban az általá- os iskolák — Gyermekváros. 12- s számú iskola, 4-es számú gya- orló iskola — díjátadására és ionversenyére kerül sor. Selypen rendezték meg Heves megye férfi ifjúsági teniszcsapatbajnokságát, melyen az Eger SE végzett az első helyen a Selypi Kinizsi és a Gyöngyösi Snartacus előtt. A Gyöngyösi Spartacus és a sportkör KISZ-szervezete a nemzetközi gyermekév alkalmából rendezte meg először a Gyöngyös Kupa serdülő labdarúgótornát. A körmérkőzéses rendszerű tornán a gyöngyösi 6. számú Általános Iskola csapata szerezte meg az első helyet a mátrafüredi és a gyön- gyössolymosi általános iskola előtt. A három első helyezettet sportszerfelszerelési utalvánnyal jutalmazták. A győztes egy évig védője a vándorserlegnek, melyért a jövőben évenként rendezik majd meg a tornát, tehetségek felkutatása és az Edzett ifjúságért akció követelményeinek teljesítése jegyében. ★ A megyei férfi sakk-csapatbajnokság 8. fordulójának eredményei : G YESE—-V erpelét 6,5—1.5, Eger SE—Gy. Volán 5—3, Eger SE „B”—Heves 1.5—6.5, Füzesabony—Hatvan 5.5—2,5, Bélapátfalva—1Tarnalelesz 4—4. Az élcsoport állása: 1. GYESE 16, 2. Eger SE „A” 13, 3. Füzesabony 11 ponttal. A HEVES MEGYEI TAKARMÁNYOZÁSI ÉS Állattenyésztési felügyelőség 4 órás részfoglalkozású takarítói állást hirdet. Jelentkezni a Trinitárius út 1. sz. alatt lehet. Közgazdász elemző és általános mérnököt legalább 5 éves gyakorlattal keresünk. KPM Közúti Igazgatóság, Eger, Lenin út 51. A HAZAFIAS NÉPFRONT HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA gyakorlott gépírót felvesz. Jelentkezés: Eger, Bajcsy-Zs. u. 9. APRÓHIRDETÉS Ali* használt mély ablakos német gyermekkocsi eladó. Eger Móricz Zs. 26 a. Állást vállalnék villamosfogyasztói, érintésvédelmi, villámvédelmi felülvizsgálatokban. ,.5 éves szakmai gyakorlattal rendelkezem 70014” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. Fiatal nő közgazda- sági érettségivel elhelyezkedne Egerben „Adminisztrátor” jeligére az egri hirdetőbe. INGATLAN Üjonnan átadott, beköltözetlen, cse- bokszári, tanácsi, kétszobás, összkomfortosra cserélek belvárosi első emeleti, hasonló udvari kamrás, sajátrendelkezésű, padlásteres. összkomfortot. TeLj 14-739. Egri 1+2 félszobás, összkomfortos tanácsi lakást cserélnék 3 szobásra, vagy nagyobbra értékkülönbözettel. Minden megoldás érdekel. „összkomfortos” jeligére az egri hirdetőbe________________ Garázs belvárosban több évre műhelynek is kiadó. „Garázs” jeligére az egri hirdetőbe. ______ 3 00 n.-öl víkendte- lek eladó a Szépasszony-völgyben. Érdeklődni Eger, Zalka M. üt 60. 7/21. Gyöngyössolymosi 2 szoba-konyhás, kertes családi házamat elcserélném tanácsira, vagy szövetkezetire. Érdeklődni Hanák János, Gyöngyössolymos, Szabadság út 181. Gyöngyösön, Szabadság tér 2. V. em. 20. kétszoba-hall, 66 m2 öröklakás kpért eladó. Érdeklőd- ni telefonon 12-037. Gyöngyösön kétszobás, összkomfortos lakásomat üresén bérbe adnám egy évre,, július 1- től. „Vállalatok előnyben 8521” Gyöngyös, Pf. 115. Egerben beépíthető telek / igényesnek eladó. „Központban” jeligére az egri .hirdetőbe.______ E ger déli részén .minimálist .területen köves út melletti hétvégi házát vennék. Tapasztó Szabolcs '5331 Kenderes. Lenin út 98. _________ K étszobás családi ház eladó. Eger, Tinódi út 18. _________ B elvárosi családi házat eladok vagy belvárosi lakásra cserélek. Eger, Vö- rösmarty út 73. * Eladó 2 szobás, er- kélyes,' összkomfortos szövetkezeti lakás Eger, Cifrakapu út 17. Csebok- szári II. em. 8.______ Eger, Verőszala út 92. sz. kis családi ház olcsón eladó. Érdeklődni lehet buszpályaudvaron a büfében.______________ E gerben 2 szobás szövetkezeti lakásomat 3 szobásra, vagy vidéki Pkertes házra cserélném. „Belterület” jeligére az egri hirdetőbe. 2 szobás, kertes ház eladó és ugyanott házhely is. Füzesabony. Huszár út 9. Sportbüfé közelében. Szombati sportműsor Búvárúszás: Dobó István-emlékverseny, Eger, versenyuszodn. 10. Kézilabdái megyei bajnokság, férfiak: Egri Forgácsoló—Füzesabony, 16. Heves—Egri Tanárképző. 16,30, Sirok—Gyöngyösi Főiskola, 16. Nők: Egri Tanárképző—Füzesabony, 16, Novaj— Recsk, 16, Egri Közgazdasági- Gyöngyösi Vasas Izzó, 14,30. Röplabda: megyei bajnokság, férfink: Bükkszék—Recski Ércbányász 15. Tenisz: Heves megye felnőtt egyéni bajnoksága, Stadion, Labdarúgás: megyei bajnoki mérkőzések 16.30 órától; Szűcsi —Hatvani Kinizsi, Koczka, Recsk —Honvéd Gáspár SE, Vinczepap, GYESE—Sirok, Mester, MÁV HAC—Selyp, Falcsik. CENTRUM ARUHÁZ, EGER FELVESZ GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ híradástechnikai eladót. Hevesen 520 * n.-öl szőlő, gyümölcsös, szoba-konyhás házzal telekáron részletre is sürgősen eladó. Heves, Klapka út 59. ________________ G yöngyösön 2 szoba, 2 konyhás, melléképületekkel, pincés ház beköltözhetően eladó. Gyöngyös, Petőfi út 25. alatt. Érdeklődni özv. Györky Frigyesné, Gyöngyös, Petőfi út 86. sz. Eladó 2 szobás öröklakás kp + OTP- átvállalással. Eger, Vallon út 9. VII em. 2L___________ F izetővendég-szolgálat céljára keresünk külön bejáratú szobákat fürdőszobahasználattal az idegenforgalmi idényre. Jelentkezés: Heves megyei Idegen- forgalmi Hivatal, Egertourist Irodájában Eger, Bajcsy- Zs. út 9. 3 szobás családi ház 6x6-os. pincével 350 n.-öl kp + OTP-át- vállalással eladó. Makiár. Felszabadu- lás u. 31. _________ 4 lakásos (100 m2) társasházhoz társakat keresünk „Idei kezdés” jeligére az egri hirdetőbe. Készpénzmegjelölés- sel.___________________ K étszoba-összkom- fortos OTP-örökla- kás kp + OTP-át- vállalással eladó. Eger, Cifrakapu 102. IV./14., Csebokszári. 2 szoba-komfortos házrész Eger belvárosában beköltözhetően fizetési kedvezménnyel is eladó. „Csendes” jeligére az egri hirdetőbe__________________ K ertes családi ház eladó. Eger, Vécseyvölgy 53._____________ 8 x4-es faház eladó. Érdeklődni Gyöngyös, Marx K. u. 22. Morvái, esti órák- ban 19—20 között.__ G yöngyösön, Jókai út 38. alatt zárt udvarral kétszobakomfortos házrész eladó.. Érdeklődni du. 17 órától._______ 3 szobás, összkomfortos, kis kertes családi ház eladó. ^-Cserelakást -—beszámítok. Eger, Janicsárét-2?. .... , Kertes családi ház eladó! Eger, Kertalja út 70. alatt. Érdeklődni Eger, Petőfi út 3._____________ K is családi ház beköltözhetően eladó. Eger, Üjsor 54. Érdeklődni munkana- pokon 8—18 óráig. Háromszobás, máso-f dik emeleti, garázsom társasházi lakásomat kertes családi házra cserélném. „Olasz utca” jeligére az egri hirdetőbe. _______________ M odern, háromszo. bás, központi fűté- ses. tehermentes, első. emeleti öröklakás azonnal beköltözhetően eladó. Eger, Lőcsei - út 16. Czeglédiné.___________ 2 szobás, első emeleti, erkélyes, összkomfortos. gázfűtéses lakásom elcserélném hasonlóra, kimondottan belvárosban. Gázfűtéshez nem ragaszkodom. Ajánlatokat „Anna” jeligére az egri hirdetőbe kérem. _______ N agytálya elején, főút mellett házhely eladó. Érdeklődni Éger, Makiári út 101. Mély fájdalommal és megtört szívvel ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, volt munkatársainak, ismerősöknek, akik felejthetetlen leányunk FRAU ELISABET BLUM sz. Tóth Erzsébet temetésén részt vettek. Mély fájdalmunkban részvételükkel, távirataikkal velünk osztoztak, sírját virágokkal elhalmozták. A gyászoló család 7 éves, szürke, heréit, I. oszt. kocsilovat eladásra felkínálunk, magánszemélyek részére is. Cím: O. É. Ä. Rézérc Művei. Recsk. Ügyintéző: Fejes József szállításvezető. Gyöngyöshalászon 549 n.-öl ikerházépítésre is alkalmas telek eladó. Érdeklődni Gyöngyöshalász, Szív út 19. Gyöngyösön, Fecske út 57. sz. alatti I. 1. kétszobás OTPöröklakás beköltözhetően eladó. Érdeklődni 18,30-tól szombaton egész nap és vasárnap délelőtt a helyszínen. Értelmiségi, ; gyermektelen, fiatal há-^ zaspár albérletet ke" rés. „Június” jeligére az egri hirdetőben __________. E gerben kertes, 3 szoba-összkomfortos, gázfűtéses öröklakás garázzsal eladó. „Földszint 900” jeligére az egri hirde- tőbe. Keltőszoba-összkom- fortos, erkélyes szövetkezeti lakás eladó. Eger, Zalka M. 11. 4/14._______________ Belvárosban 2 szobaösszkomfortos, öröklakás kp + OTP eladó. Érdeklődni egész nap. Eger, Rózsa K. út 12. B 5. Foglár utcában 3 szoba-komfortos öröklakás tehermentesen eladó. Cím: Eger, B’oglár 4 B, fszt. 6. T,: 13-250. Eger, Radnóti 20. sz. alatti 3 szobás, összkomfortos, szuteré- nos, kertes családi ház azonnali vagy őszi beköltözéssel is eladó. Érdeklődni állandóan lehet. Eladó 2 szoba-összkomfortos OTPoröklakás. Érdeklődni Oláh Attila, Eger, Cifrakapu út 116 I. 5_______________ É ger, Bartakovics utcában épülő 64 m2 garázsos. 9 lakásos társasházhoz társakat keresünk. „Déli fekvésű” jeligére az egri hirdetőbe._____ 2 ~szoba-összkomfortos, szövetkezeti lakás. I. em. kp. + OTP-átvállalással eladó. Eger, Rózsa 12—16. _B '2!_______ Z sóriii üdülőt ven- . nék. „Kétszintes” jeligére az egri hirdetőbe. lARMf ZT írsz. 7 éves Polski Fiat 1500-as eladó. Érdeklődni Eger, Széchenyi út 42. 16-tól. ■ - . Műszaki vizsgázott 601-es CO-s Trabant Combi eladó. Megtekinthető Eger, Ró- zsa Károly u. 7/A. UG-s Zsiguli, 5 db új gumival eladó. Eger, Knézich út 12. Garázsban tartott IK írsz. Zsiguli 1200- as eladó. Eger, Pucky M. út 34. ÜÖ-s Trabant 601-es eladó. Eger, Bartók B. tér 12 2.__________ M Z 125 Trophy, jó állapotban eladó. Juhász, Eger, Ber- vai-lakótelep 6/B, CU írsz. Wartburg, 33 000 km-íel eladó. Érdeklődni 16-tól 19 óráig. Eger, Balassa út 18. ___________ S imson Schwalbe motorkerékpár jó állapotban eladó. Fel- debrő, Rákóczi út 36. sz.______________ I E írsz. Wartburg eladó. Érdeklődni Felnémet, Sánc-köz 10. Bóta, délután 3tól.___________________ J ó állapotban levő Trabant 600-as eladó. Eger, Pető utca 4. 'SZ. VEGYES NSZK győztes februári kan kiskutyák származási lappal állandóan kaphatók. Eger, Verőszala 250. utolsó ház Suhaj Andrásné.____________ Malacok eladók. Felnémet, Szarvaskői út 22. Érdeklődni vasárnap délelőtt_________________ E sküvői edénykölcsönzés Eger, Honfoglalás u. 1/a. Hatvani temetőnél._____ 1 010Ö-as Diamant kéttűágyas síkkötőgép eladó. Eger, Hell M. 18. VIII '4._______ G örög—törökországi utazáshoz, autóstársat keresünk. „Július” jeligére az egri hirdetőbe. Fényképezőgép-, fotócikk javítás, Eger, Gerl M. út 4. Centrum Áruház mögött. IC S 100-as Skoda rendszám nélküli eladó. Demjén, Petöfi u. 20.___________ M ost vizsgázott 1500- as Zsiguli eladó. Mezőkövesd, Dózsa György 15. sz. Ér- deklődni 16 óra után. Most vizsgázott ZC forgalmi rendszámú Skoda 110 L első kézből eladó. * Érdeklődni Felnémet, Egri út 63. Zsiguli Combi 4 T'2 éves UL frsz. -eladó. Egér,’ Kertész út 34. sz. VHI/3. Garabás.________________ U G-s írsz. Zsiguli, jó állapotban eladó. Érdeklődni Eger, Rózsás-dűlő 34. Skoda S 100-as UE frsz. garazsírozott személygépkocsi jó állapotban eladó. Érdeklődni 14 óra után. Eger, Attila út_32._sz.___________ I S frsz. 1981-ig műszakival rendelkező, jó karban levő 1200- as Zsiguli eladó. Érdeklődni Gyöngyös, Zeneiskolában, Kovácsnénál._________ CO MB 1000 szgk. jó állapotban eladó. Eger. Vörösmarty 24. UM-s Trabant 601 Lim. 48 000 km-rel eladó. Nagytálya, Révai u. 4. _______ 1 981-ig műszaki vizsgázott Zsiguli Combi eladó. Érdeklődni mindennap 18—20 óráig. Eger, Cifrakapu u. 114. IV. 2. Veres.___________________ U K frsz. Zsiguli Combi jó állapotban eladó. Érdeklődni Gyöngyös. Róbert K. u. 18. II. 5. Telefon: 14-207.________________ Ü B frsz. Ford Capri 1600-as eladó. Kisebb kocsit beszámítok. Sári Eger, Gárdonyi út 31. _________C H ^ frsz. Trabant 600-as kitűnő állapotban eladó. Ar megegyezés szerint. , Cím: Pokovai Heves, Kazinczy" út 48._____ M egkímélt Trabant Special _ 3 éves ZC-s eladó. Megtekinthető Eger, Széchenyi ' út 2. sz.' alatti udvarban _munkanapokon. UO-s Trabant Limousin eladó. Érdeklődni lehet délután 15- től-Eger. Kiskanda út 2. fszt. 3. ________ U E frsz. 1200-as Zsiguli Combi eladó. Érdeklődni Eger, Ráchegy út 4.______ Ü j amerikai 3 LE motoros kapa és P 10 oldalkocsis motor- kerékpár eladó. Eger, Arany J. u. 8 a. Tso^es MZ eladó. Érdeklődni Eger, József Attila 40/a. Az egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskola TECHNIKUSMINÖSITÖ TANFOLYAMOT INDÍT GÉP- ÉS KÉSZÜLÉKSZERKESZTŐ SZAKON. Érettségi + műszaki rajzoló, illetve egyéb vasipari, vagy műszeripari szakképzettség szükséges. Jelentkezési határidő: május 20. Eladó gáztűzhely palackkal, szobabútor, és egyéb holmi. Eger, Csokonay út 3. Pongráczék.__________ 6 0 w-os Wermona erősítő 7 000 Ft-ért eladó. Telefon: 16-696.________________ E rdélyi kopóköly- kök előjegyzéssel kaphatók. Cím: Márkáz, Fő út 85. Hegedűs Béla, este 18-tól. _______■ B etonkeverő eladó. Andornaktálya, Rákóczi út 106 sz._____ 2 5—40 kg-os süldők eladók. Eger, Kővágó tér 1. sz. alatt. ___ T ápkockába nevelt paprika- és paradicsompalánta eladó. Nagytálya, Kossuth út 31. Eladó 9 hónapos vemhes üsző és tehén. Nagytálya, Kossuth út 25.___________ 6 éves sodrott kanca és 1 éves méncsikója eladó. Ver- pelét, Kossuth út 74.____________________ 1 db. 4 hónapos Holstein-friz üsző eladó. Feldebrő, Gyóni út 8.______________ N émetjuhász kutyák 5 hónaposak győztes NSZK import szülőktől eladók. 3281 Karácsond, Tabi László, Hunyadi u. 23. Méhek NB 20 kaptárban felszereléssei olcsón eladók. Cserháti József, Abasár. Eladó 3 db 1 és 2 éves sárga kanca csikó. Detk, Árpád út 92. 380 V-os házi vízszivattyú és Simson Schwalbe kismotor eladó. Eger, Rákóczi út 129. __HAZASSAG M egismerkednék házasság céljából 65—70 év körüli intelligőns, nyugdíjas özvegyasz- szonnyal. aki szívesen megosztaná magányos életét egy kellemes házastárssal. Egyedül élő, káros szenvedélyektől mentes jó anyagiakkal rendelkező nyugdíjas özvegy ember vagyők. Egerben lakom. „Egymást megbecsüljük 265” jeligére az egri hirdetőbe. ELHÍVJUK a lakosság, a vállalatok, intézmények és más szervezetek figyelmét, hogy vállalatunk — az üzemeltetésében levő salakhányákból — rövid teljesítési határidővel vállalja töltésre, építésre, parkok és pályák készítésére kiválóan alkalmas vegyes szénsalak, építési vörössalak és 0—20 mm szem- szerkezetű rostált vörössalak szállítását. Az érdeklődéseket és megrendeléseket az alábbi címen várjuk: VOI.AN 2. sz. Vállalat, Salgótarján, Rákóczi út 247. Telefon: 10-81/149. Telex: 022-9142.