Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-06 / 104. szám
Anyám szépsége Ne kérdezzétek, szép volt-e anyám? Nem tudom ... Csak azt mondhatom, megisméteLhé- tetelen. Vissza nem térő belső ragyogás, mely egy-egy mosolyban, símogatásban. féltő-szerető tekintetben süt a gyermekre. Az anyák szépsége nem hasonlítható sem a virágok színéhez, sem a mezők szőkeségéhez, mert nem külsőségeiben pompázó; inkább belül, az anyai emberség legmélyén rejtőző sugárzás. Különös fényű. Éltető. Otthont adó. Dorgálva is szerető. A nők lehetnek külsejükben ilvenek-amolvanok. mondhatunk rájuk különböző jelzőket. Az anvák szépsége egészen más, rendkívüli; olyan, amelvet nem fakít. nem csorbít az arc megannyi ránca, fáradtsága. a test görnvedtsége. Inkább hangsúlyozza az anyai szépséget. Mert legfőbb jellemzője éppen az önfeláldozás, a maga testi-lelki életerejének önzetlen elhaszrlálása — csakhogy a fiaik felserdüljenek. Az anyák tűnő szépsége így lesz örökéletű: a gyermekek újjászülető szépségében. De minek bizonygassam anyáink szépségét. Mindannyian éreztük és érezzük naponta, akik gyermekként Humorszolgálat A fiú és a lány a parkban ülnek egy pádon. A fiú hevesen átöleli a lányt, aki így tiltakozik: — Ezerig számolok, és ha addig nem hagyod abba, segítségért" kiáltok! — Ma nagy elhatározásra jutottam — mondja a férj a feleségének. — Életbiztosítást kötöttem a te javadra! — Ez kedves tőled. Ez azt jelenti tehát hogy ha megbetegszel nem kell orvost hívnom? — Nénikém, hiszen teljesen kifulladtál! Miért jöttél fel a tizedik emeletre gyalog? — Lifttel akartam jönni, de egy táblára az van kiírva, hogy a lift négy személyes, én pedig csak egyedül voltam. Joskó kérdezi a barátját: Téged is megver a papád a rossz jegyekért? — Soha! — Komolyan? — Így van. Engem mindig a mama vér meg.!! — A férjem két napig volt a víkendházban, és teljesen kimerülve jött haza ... — Maguknak van víkendházuk. szomszédasszony? — Nekünk nincs, de az igazgatójának igen. — A férjemnek van valakije. — Miből gondolod? — Abból, hogy valaki felvarrta az ingére a gombot! — Ebben a kabátban rettenetesen fázom! — mondja a feleség a férjnek. — Akkor miért nem veted le? — csodálkozik a férj. — A legnehezebb hangszer a zongora. — Ön zongoraművész? — Nem. Szállítómunkás vagyok. — Mi a foglalkozása? — Esténként a színházban játszom. — És mit csinál egész nap? — Hogy lehet az, hogy te, aki vegetáriánus vagy, sült kacsát eszel? — Egyszer egy héten böjtölök... éltünk és élünk mindmáig. Anyák napja van, köszöntenünk kéne az édesanyákat. Van-e. lehet-e méltó szavunk ehhez? Vagy talán úgy járunk, mint a hazatérő Petőfi. aik „számtalan szebbnél szebb gondolat”... közül a legszebbet választotta: a hallgatást. Emlékszünk talán a sorokra: „Csüngtem ajkán szótlanul, mint gyümölcs a fán”. Olykor a legszebb köszöntő a szavakon túl kezdődik. Olyan társadalomban élünk, mely az anyai tiszteletet sokféleképpen kifejezi: az anyai jogok, védelmében, a gyermekneveléshez szükséges fizetett szabadságban, segélyjuttatásokban, gyermekvigyázó intézmények (bölcsődék, óvodák) megteremtésében. A szocialista társadalom sokat tett az anyákért. Boldogulásuk azonban elsősorban a gyermeki „fizetségben” keresendő. Az anya azért szül, azért nevel gyermeket, mert kimondatlanul is reméli: „Nekem nősz nagyra, szentem” (József Attila). Az anyák napi öröm tehát nem a virágcsokrok nagyságától, nem a szóvirágok illatától lesz teljes, hanem elsősorban attól: Mivé lettünk, mi gyermekeink? Felnőtt-e bennünk. a fiaikban, az anyai álom? Büszkeségükre, avagy szégyenükre cseperedtünk-e felnőtté? Nos. ne kérdezzétek, szép volt-e anyám ... Míg van, nagyon szép, és mikor nincs, kimondhatatlanul szép. Ügy emlékszünk az anyai arcra, mint a napba néző gyermek. ki szemét behunyva észleli-érzékeli a ragyogást, a sugaras símogatást. Anyák napja van köszöntsük — szóval, virággal, hallgatással. mosollyal. De főképpen azzal, hogy örömükre élünk. Balogh Ödön NAGY LASZLŐ: Májusi rózsa Elvette tőlem a lángot, szívénél gyermek érik, járja a bánya-világot, kormos a lába térdig. Fürgén csak két szem győz a síkon, meredek dombon. Nehézkességével ő a földön lépkedő sólyom. Éjjelek, nappalok jönnek, jajgat s mosolyog, mintha ölében lenne a földnek minden öröme; kínja. Sápadt az asszonyka, már a gyermekért csatáz nyíltan, megveti azt, aki szánja, szóljatok hozzá vígan. Kínjai tornyát sikítva dönti, ha eljön az óra, s akkor világra virít a legszebb májusi rózsa. TURBÓK ATTILA: Tavasz jön Tavasz jön. hű szó évszaka, május, gyöpön az eb már száguld kerengve, bokrok tövében pirul a lányarc, érik az apró japán cseresznye. Asszonyom várom, munkából megjön, hasát kezével kacsozva óvja, fütyül reá a tömeg, a hajsza, örömöm mégsincs elmaszatolva. Arcán a foltok barnába dőlnek, orráról eltűnt a piszeség, lábán vászoncipő, bokáig zárva, viszi a terhet, jaj viszi még. Harmadíziglen öröm a lépte, halott apám, anyám helyett őbenne érik a télre fittyet hányó igyekezet. ! Kiss Attila rajza Reklám a kőkön Közben arra gondolt a megrendelő szava szent, nem szabad megbántani, alkotókedvét elsorvasztani, mert az a hirdetések számának csökkenésével jár, akkor pedig nincs prémium, sőt, fizetés sincs. — Én nem a toll, hanem a ceruza és a radír embere vagyok — törte meg aztán a csendet — de hadd szúrjak bele csak egyetlen mondatocs kát: „Emberek! A Butaion micsoda? A Butaion a csoda!" most jönne az, hogy: „De kicsoda gyártja, kicsoda?”, ide kérdőjelet rajzolnék, mintegy szünetet tartva, s jöhetne, hogy: „A Ruggyantó és Vízöblítőművek Kartácsüzeme”. — Te jó ég, hogy feldobta ez a néhány szó az egészet! — álmélkodott Rachedly. — Nem hiába, profik nélkül nem megy a szekér. Ezért is fordultunk hozzád. Meg tudod, nálunk a jelszó: reklám a köbön! Mindenki elégedett volt. S ontani kezdték a szöveget a kirakatokban, a filmhíradó után, a fényújságokon, a televízióban. Az esti mese előtt a gyerekek kórusban énekelték: „De kicsoda gyártja kicsoda?” Mindenki felvette a jutalmát is (kivéve a lusta Fürjét, aki csak akadékoskodni tudott). Egyedül Kreutzer bácsi, a gyár raktárosa kért a szakszervezettől védőruha gyanánt gázmaszkot, mert a raktárban hegyekben rothadó Butaiontól munkaidő alatt már többször elvesztette az eszméletét. Marafkó László Párián maradi... « Egy üzleti vállalkozásról! szóló beszámolóban hangzott el ez a mondat: A legtöbb kezdeményezésünk pártában maradt. Egy levélírónk részt vett ezen az összejövetelen, s 4zt írja levelében, hogy ez a szólásszerű nyelvi forma nem illett bele a „hivatalosnak tekinthető” közlésbe.' Azt kérdezi: igaza van-.e. Először kezdjük azzal, hogy az előadó valóban egy régi szólásunkra bízott közlő, kifejező nyelvi szerepet. Ügy gondolta, hogy ezzel szemléletesebbé és hatásosabbá teszi megnyilatkozását. Nem is olyan régen ugyanis az aktív szóláskincs tagjai voltak ezek a szólásváltozatok: Pártában maradt, fejébe sült a párta, sárba ejtette a pártáját. Ezeknek az állandósult szókapcsolatoknak! jelentéstartalmáról és használati értékéről ezek a nyelvi alakulatok árulkodnak: . Leány maradt, nem ment férjhez, vén leány maradt, megesett, nem sikerült hitre jutni. Mivel a sikertelenség fogalma is kifejeződik a felsorolt szólásokban, ez valósíthatja meg azt a feltevésünket. hogy a szóban forgó beszámolóba is ezért került bele. A hallgatóság azonban nem érzékelte ezt a szándékot. Elsősorban azért nem, mert egyérti aktív szóláskészletének nem tagja már ez a szólástípus. Mégsem tekinthetjük teljesen elavultnak. annál is inkább nem,' mert ennek a szóláscsaládnak alábbi tagjai is fel-fei- tűnnek mindennapi életünk nyelvhasználatában: Megszokta, mint vén lány a pártát, még akkor a néni is pártát hordott (nagyon régen történt), nem mind leány, aki pártában jár, aki pártában jár, pártáját siratja stb. Hogy a pártában maradt szólás a versek nyelvi szövetében is kulcsszerepet vállalhat. arról ez a versrészlet bizonykodik: „Mint falkából kimart vadállat, / rítt a sorvégről lemaradt rag. / Rímei párra nem találtak, / s végül is pártában maradtak.’* (Kálnoky László: Egy rossz költő halálára). A levélírónknak szánt vár Laszunk teljesebbé tételére," azt is el kell mondanunk; hogy a bemutatott szólás- formák valósághátterét és a velük kapcsolatos néprajzi összefüggéseket is ismernünk kell. A párta a leányság jelképe volt, a hajadon leányok addig viselték, míg férjhez nem mentek, kont.y alá nem kerültek. Így megértjük. hogy ebben a régi palóc rigmusban miért szerepel együtt a két megnevezés: „A párta fájdalma, / A kontyot átallja”. Dr. Bakos József l Amikor a gyár kidolgozta új termékét, a Butaiont, Rachedly a propagandaosztály vezetője kijelentette: — Ma már semmire sem megyünk reklám nélkül. Száz szónak is egy a vége: hirdetni fogunk! Az osztályértekezlet közös mű létrehozása mellett döntött. — „Emberek!", ezzel kell kezdeni a reklám- szöveget — mondta Rachedly. — Ez jelzi majd. hogy másképp csináljuk, mint a többi cég, akik elidegenedtek a vásárlóktól, és talán nem túlzás, ha azt állítom, önmaguktól is. — És feltétlenül legyen benne az is, hogy Butaion — sietett hozzátenni Bra- dányi, a helyettese. — „A Butaion csoda” — valami ilyesmire gondoltál? — csapott le rá Rachedly. — „A Butaion micsoda? ■ A Butaion a csoda!”, no, mit szóltok hozzá? — derült fel Kernács. — De micsoda valójában a Butaion? — kérdezte Fürj, az osztály legfiatalabb tagja, aki mellesleg marketing szakon végzett a közgazdasági egyetemen. — Persze, te még akkor nem is voltál a Cégnél, nem tudhatod — mondta nyűgösen Rachedly. Ezen aztán jót derültek. — És egyébként ís eladni vagy megismerni akarjuk a Butaiont? — sietett hozzátenni Bradányi. — Hát ezzel megvolnánk — mondta Bradányi. És a szöveget átvitték a Hűha Gyors- hirdető Vállalat reklámgrafikusához. A grafikus lehunyta a szemét, ízlelgette, mormolgatta a szöveget. „Emberek! A Butaion micsoda? A Butaion a csoda!" — Nem rossz, nem rossz — mondta.
