Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-06 / 104. szám
V állomás az anyaságról Egy este bolgár barátaink, túl a hivatalos programon, érdeklődni kezdtek családjaink után. Hol dolgozik a férj, hány gyerek van? Négy — válaszoltam. Egy pillanatig rám csodálkoztak, aztán Sztojcsó, a hazánkból visszatérő bolgár kertész fia így fordította a megjegyzést: Akkor ön egy hős anya. Hős? Elmosolyodtam. Nálunk, magyarázta tovább így tiszteljük a négygyerekes anyákat. Hogy hős? Hát őszintén szólva, amióta a fiam is meglátta a napvilágot, az elmúlt 17 esztendő alatt sokféle megjegyzést hallottam már magamnak és több gyermekes társaimnak címezve, de azt hogy hős, hát az nem szerepelt a jelzők között. Inkább valami más... Olvastam egy szociológiai felmérés adatairól, hogy Magyarországon jelenleg már a háromgyermekes családokat is a sokgyermekesek közé sorolják.' A négy gyermekről a megkérdezettek nagyobb fele egyértelműen azt állapította meg, hogy sok. Valóban sok? Én a gyermekek számát, a sokaságukat soha sem azon mérném, hogy hány van, hanem azon, hogyan várták őket. Mert lehet, hogy a kettő is terhet jelent... Az én gyermekkoromban r'ég természetes volt a több gyerek, s úgy emlékszem, az Ormánságot emlegették egykéjével, mint a nemzet ön- gyilkosságának hiteles bizonyítékát. Ott úgy vélték, nem kell a több gyerek, mert oszlik a vagyon. Ma már úgy fogalmaznak, nem kell a több gyerek, mert akkor nem tudunk megadni neki mindent. Valahol a két álláspont rokon. Az anyagiakat helyezi előtérbe. Szokás, különösen anyák napján megszólaltatni nyolctíz gyermekes családanyákat, akik elmondják, hogyan osztják be a pénzt. Egy kissé rózsaszínűnek érzem én ezeket az írásokat, mert valóban, beosztani sokkal nehezebb, mint elmondani néhány szóval. A gondokról vajmi kevés szó esik ezekben a nyilatkozatokban. Pedig akad. Még négy gyereknél ‘ is akad bőven. Amikor tőlem kérdezik, hogyan bírtátok anyagiakkal, megmondom őszintén, nem tudok rá soha sem válaszolni. De azt hiszem, egyértelműen más sem. Ma is vallom, a gyerekeket soha sem éreztük soknak, a vele járó lemondást sem, mert az tagadhatatlan, négy gyerek mellől nem jártunk „Olaszba”. A sok az volt, amikor egyszerre kettő feküdt kanyaróban, egyik lázasabban mint a másik. Azok az éjszakák, amiket a gyerekek ágya mellett töltöttünk, azok voltak nehezek. De amikor egészséges és virgonc volt mindegyik? Ki is emlékszik ma már arra, hogyan éltünk, amikor hónapokig fizetés nélküli szabadságon voltunk felváltva, hol az apjuk, hol én? S különben is, a múlt az valahogy mindig szebb mint valójában, ami szép és derűs, azt megőrzi az ember, ami rossz és fájó, azt az emlékezet is igyekszik kiszűrni. Szerencsés e szempontból az emberi természet. Fiatalasszony ismerőseim néha megkérdezik; Mondd riem őrültél meg a négy gyerekkel, én ezzel az eggyel (esetleg kettővel) is alig bírok. — Kicsit értetlenül nézek rájuk. Nem emlékszem rá, hogy amikor még mind a négy otthon volt is, — s nemegyszer kellett megtoldani a munka óráit, — ne lett volna időm hozzájuk. S nem tudom eléggé sokszor elmondani, nem úgy van az, hogy na, most két órán át nevelem őket. Nevel az ember a nap minden percében, a példájával, a hangsúlyával, klnmlirnn 1979. május 6„ vasárnap mindennel. Arra meg kell időnek lennie, hogy az ember meghallgassa fecsegésüket. Mert akinek erre nincs ideje, amíg a gyerek kicsi, az később bánhatja az elszalasztott perceket, amikor megnyíltak a gyerekek, s ő nem figyelt rájuk. Később a gyerek sem érzi szükségét, hogy megnyíljon az anyja előtt s hiába hallgatná, hogy mi volt, amíg a fiúval, vagy a kislánnyal sétált. Elszalasztottá a lehetőséget évekkel korábban. Különben nekem a nevelésben nagy segítségem, maga a négy gyerek volt. Nincs a világnak az a külföldi farmere, japán magnója, amely felérne azzal, amikor összeülnek négyen, vitáznak, játszanak, beszélgetnek, vagy akár csak bosszantják egymást. Egymás természetén csiszolódtak, gyakorolták a türelmet, vagy éppen igazuk bizonyításának módját. Jószerivel nekem csak arra kellett ügyelnem, hogy ne tettlegesen bizonyítsák igazukat. toltuk a kocsiját, mintha a mienk lenne. Még kuncogtunk is egyes régen látottjs- merős megrökönyödött arcán, amire rá volt írva, ha nem volna zavart, megkérdezné csak nem az ötödik? Mert nagyszülőknek azért egy kissé fiatalok voltunk még, hiszen kisfiúnk akkor kezdte koptatni a padot az iskolában. Annyira nem éreztük soknak a gyerekeket, hogy néha, ha legnagyobb unokám ott ül mellettünk az asztalnál, buksi fejét nézve arra gondolok, ha a mienk lenne egészen, talán nem is lenne rossz. Hiszen a „kicsik” — mert a két kisebb, asszonylányaim mellett megmarad mindig kicsinek, még akkor is, ha fiam 185 centis magasságából néz le az egész családra, s ha lányomnak maholnap bekötik is a fejét, — mondom, a kicsik maholnap kirepülnek az otthonból, s mi ott maradunk, egyedül. Azt hiszem, rettenetesen csöndes lesz a lakás, élőre félek tőle. Még jó, hogy jönnek sorban az unokák. Hát ami igaz, az igaz, elszaladtak az évek, deresed- tünk, kopaszodtunk, ki-ki nemének megfelelően, s évek hosszú sora telt el, mire eljutottunk először külföldre. De én még ma is azt érzem, sorsom bőven kárpótolt a négy gyerekkel. Családtervezés, hallom nap mii nap. Egy tény, volt azért valamiféle meggondolás nálunk is. Tudatosan vállaltuk őket, s számoltunk is, de ez a számadás valahogy arról az oldalról készült, hogy becsülettel fel tudjuk-e nevelni, — s nem arról, telik-e rá. Azt hiszem, érthető, mindig a gyerek létéből indultunk, s nem a meglevő pénzből. S ez nem mindegy. Az első jött. A másodikra fiút vártunk. A harmadikat tudatosan vállaltuk, — ő lett második házasságomban az első közös gyerek — ámbár meg kell hagyni, soha sem merült fel sem a gyerekek, sem a felnőttek részéről, hogy féltestvérek, — s a negyediknek örültünk. Hát még amikor fiú lett. Nem mintha nem lenne mindegy, de hát elkél egy fiú a sok lány között, őszintén mondom, és érzem, a gyerekek számát soha sem éreztem soknak. A gondot ,s csak akkor, ha betegek voltak. .. Érdekes módon öröklődött a családban, hogy kell a gyerek. Asszonylányaim három-három csemetéről gondoskodnak, a legkisebb nemrégen látta meg a napvilágot. Eldédelgetve találgatjuk, milyenné cseperedik. Vajon örökli-e a nagyi szemét, — amelyet egy kivételével mind örökölt. Manapság. ha nagy ünnepeken körülüljük az asztalt, már tizenöten vagyunk. A gyerekek, a vők, s az unokák; négy fiú és két csepp lány. Ha rájuk nézek, saját tekintetem tükröződik vissza. Valóban mindegyik örökölt tőlem is valamit. És ez elmondhatatlan érzés. Csak az tudhatja meg. aki maga is nevelt gyereket. S ha megszólalnak, tele a ház: anyu, nagyi... Ilyenkor sajnálom azokat, akik csak ketten ülnek az asztal mellett Szabálytalanul előzött a Polski vezetője, ezért megbírságolták az ellenőrző rendőrök. flz új körzés Tralfipaxot jelez Stop—az utakon Ellenőrzés az éjszakában: figyelmeztetést kaptak a kivilági- tatlan kerékpárral közlekedők. (Fotó: Szabó Sándor) Legalább ilyen természetes volt az a pillanat is szá- ar első unoka. Olyan magától értetődő megszokással Az anyaság valami csodálatos dolog. Költők versek százait írták, festők ecsetje próbálta már bemutatni. Azt hiszem, az anyaságot lefesteni, leírni még senkinek sem sikerült. Ezt csak érezni lehet. Esetleg sejteni. Azt mondják, a nő legszebb hivatása, hogy anya legyen. Így igaz. S ha gond is a gverek, ha voltak is nehéz hónapok, évek, ha úira kezdeném, ugyanezt tenném. Vállalnám a hivatásom. Deák Rózsi A közlekedésbiztonsági tanács szakemberei és a közlekedési rendőrök ezúttal sem árultak zsákbamacskát. Az előzetesen közölt hírekből az egész ország értesülhetett a „szándékukról”, miszerint bizonyos napokon fokozott közúti ellenőrzést tartanak. Bár az utóbbi hónapokban javult megyénk baleseti statisztikája, s valamelyest a közlekedési morál is — egy-egy ilyen ellenőrzési akcióra még szükség van. Szép számmal akad még olyan autós, aki siet. ezért életveszélyes előzésekbe kezd, majd úgy fura- kodik be a többi jármű közé. hogy csak a nagv-nagv szerencséiének — és mások óvatosságának — köszönheti az életét... — Ezeket a felelőtlen jár. művezetőket kell kiszűrnünk. s ka kell figyelmeztetéssel. büntetéssel, vagy feljelentéssel rábírni a közlekedési szabályok betartására. A saját és mások életének védelméért — igazítja el az ellenőrzésben részt vevő rendőröket és önkéntes GED muhi Kft SOK Mégkisebb dr. vasárnap reggel súlyosan összeveszett a feleségével, dr. Mégkisebb- nével. Pontosan nem lehet tudni, mi váltotta ki a veszekedést, az anyagiak-e cagy az ideges fáradtságérzet, amely hétvégére mindkettőjükön mindig erőt vett. Lényeg, hogy igen kemény szavak hangzottak el, s Mégkisebb dr. úgy gondolta, jobb, ha ennél megmaradnak, mert végül is: inkább kemény szó, mint kemény pofom Fogta tehát magát, és elment a kisváros egyetlen presszójába. (Előtte egy megyei lapot is szeretett volna venni a szintén egyetlen újságárusnál, de már nem lehetett kapni, jóllehet korán volt még, alig múlt valamivel kilenc. Szerencsére Füles még akadt — jobb az ilyen, mint az olyan, mármint amilyet otthon majdnem lekent —, és ezzel a Fülessel ült be Mégkisebb doktor a presszóba, s azzal az elhatározással, hogy amíg három sört meg nem iszik, és az összes rejtvényt meg nem fejti, addig ugyan haza nem megy.) A nagy elhatározásokat néha egészen kis dolgok húzzák keresztül. Ezúttal szó szerint erről volt szó. A presszó első asztalánál ugyanis Mini Miklós ült, akivel — lévén hasonló kvalitású „humán” végzettségűek —, nem lehetett megtenni, hogy csak úgy egyszerűen elmegy mellette az ember. Szerbusz, szerbusz, miújság, miújság, hogy vagyunk, hogy vagyunk. Ezen túllennénk. Mégkisebb doktorban még nem ültek el az otthoni veszekedés hullámai, magában már azért dühöng, hogy nem talál témát Mini Miklóssal. Szerencsére nincs rá szükség: Mini kellemes beszélgetésbe kezd, családról, munkáról, hétvégékről, mint ez a mostani is. Dr. Mégkisebb erre azt szeretné mondani, bár sose lennének ilyenek, és ki is szalad a száján, hogy favágónak is szívesen elmenne, csak ezeket a szombat-vasárnapokat ne kellene otthon tölteni. Mininek erre felderült az arca: — De hiszen kitűnő megoldást tudok! És éppen favágásról van szó. A sógorom egy iyen brigád vezetője, rengeteg a dolguk, szívesen felvesznek alkalmi segítséget. Én magam tavaly nyáron több hétvégén dolgoztam velük. Rendes fickók, nem erőlteti meg magát az ember, kitűnő levegő, nyársalások, teljes kikapcsolódás, ráadásul a két nap alatt összejön öt-hatszáz forint. .. A következő szombaton Mégkisebb dr. egy számára ismeretlen emberrel párban kezdett a fűrészeléshez. (Szeretett volna Minivel dolgozni, de az a íejszósekhez került.) Húzták a fűrészt, hogy csak úgy zengett, aztán pihentek, nyársaltak, ettek, ittak, kitűnően voltak, majd vasárnap délután zsebre tették a ropogós bankókat és elbúcsúztak. Mégkisebb dr. — tagjaiban kellemes fáradsággal, ám kipihent idegekkel már- már haza indult, de ekkor rászólt a társa a favágásban, hogy jól ment a meló, jössz-e a jövőhéten? — Jövök — mondta dr. Mégkisebb. — Akkor most megiszol velem egy sört és összeismerkedünk. Nem volt mese, menni kellett. Míg a presszó felé gyalogoltak, Mégkisebb titkon méregette társát, és mivel elég durva arcúnak látta, úgy vélte, nem árulhatja el, hogy ő értelmiségi, de semmi jó ötlet nem jött a fejébe. Kihozták a két korsót, koccintottak. (Mégkisebb dr. arra gondolt, hogy sörrel nem illik koccintani.) Jót húztak az aranyló italból, és ekkor a régi favágó kezet- nyújtott: — Akkor... ha megengeded, én lennék itt ugye a régebbi munkás... Igaz, csak így hétvégeken. Hétköznap • poéta. Hétköznapi poéta — tette hozzá jót nevetve saját tréfáján (vagy inkább öngúny volt?) —, talán már hallottad a nevemet.., És megmondta. Dr. Mégkisebb szeme elkerekedett, keze belekapaszkodott a korsójába, amikor megtudta, hogy a fűrészt kivel húzta.., JÉ.(ku-ti) segítőiket az akció parancsnoka. „NEM AZ ÉN ÖRÁM ...” Az ellenőrök megkaoják az útirányt. Járőrkocsink a 3-as számú fő közlekedési úton teljesít szolgálatot. Kápolna határában egy Traffipaxszal felszerelt rendőrjárőr intézkedik. Az FL 70—41-es rendszámú Robur tehergáDkocsi vezetőiével közlik, hogy az „élesszemű” fotóapparát két fényképet készített, mert először 85, majd pedig 87 kilométeres sebességgel hajto.tt. — Nem az igazi óra van a kocsiban, egy Barkas típusét szerelték bele és jól mutat. Ha nem hiszilft el. próbáljuk ki. hogy ez az óra a jó. vagy a maguké ... A rendőr meghökken, majd nyugodt hangon válaszol: — Rendben van, mihelyt letelik a szolgálatom, visz- szajövök és megnézhetjük az órákat. Én állom a szavam, sőt a járőrtársaim is. A gvorshajtó vezető elbizonytalanodik, aztán kifizeti a helvszínbírságot —sokba került a két fotó. Vagy a gyorshajtás . .. ? Nem megyünk messzire az előbbi helytől, amikor ismét lendül a tárcsa, ezúttal egy piros — PD 92— 14-es rendszámú — Skoda húzódik az útpadkára. A vezetője csendesen elismeri, hogy a biztonsági öv valóban csak az ölében pihent... A járőrvezető rendőr figyelmezteti, s biztos, ami biztos — b'ekapcsoltatja a sokszor életmentő övét. VILLOGÁS — „BETYARBECSÜLETBŐL”? Elérkezett a délutáni csúcsforgalom ideje. A 3- ason autó autót ér. Előzésre gondolni sem lehet, előttünk is, a hátunk mögött is teherautók sora. A gyöngyösi gabonafelvásárló FK 05— 67-es rendszámú teherkocsija halad előttünk, s a szélvédőnkre pereg róla a rakomány egy része. Árpát szállítanak, de nem tömték be a réseket. Amikor megállítják a kocsit, a gépkocsivezető és a kísérő rongydarabokat lóbálva száll ki a fülkéből. — Azt nem értem, hogy miért kell ilyesmire figyelmeztetni két felnőtt, komoly embert... — jegyezte meg kísérőnk, Zvara András rendőr hadnagy. — Felfedezték a Traffi- pax-ot — jelzik. Amikor meglátják a rendőröket a kocsiban, gyorsan visszahúzódnak és továbbhajtanak. A „betyárbecsület” — ' úgy látszik — csak a civileknek szól. Baleset ellen azonban nem véd, legfeljebb arra jő,’ hogy a Fraffipax közelség® megszelídítse a száguldóikat, a szabálytalan közlekedésre hajlamos vezetőket. t AZ A JOGOSÍTVÁNY.; ¥ Két pótkocsis teherautó úgy „bújik” egymásba, mint) egy szerelmespár. És miút- ha a második kocsi vezetője sohasem hallott volna a követési távolságról. A jelzésre megáll a hatvani Lé- nin Tsz autója, a vezéíő azonban nem tud kiszállni: nem nyílik az ajtó. Végül a másik oldalon sikerül ki-' jönnie kezében a menetlevéllel, forgalmi engedélyivel. Csak a jogosítvány nincs sehol. — Pedig van vezetői engedélyem — állítja a gépkocsivezető, aki reggel Hatvanból indult, megjárta Debrecent, s most hazafelé tart. — Csak pillanatnyilag nem tudom, hogy hol van.., Pedig tegnap is vezettem, meg tegnapelőtt is. Az ellenőrző rendőr szi-' gorú: a gépkocsivezető így nem mehet tovább. Bezáratja a kocsit, elkéri a slusszkulcsot, s közli, hogy bevisz; a kulcscsomót a telephelyre. hogy gondoskodjanak a jármű hazaszállításáról. Amíg intézkednek, a másik járőrkocsi a Trabantot állítja meg: a ZT 57—59- es rendszámú kocsi vezetője úgy „beelőzött”, hogy két másik járművet szorított le az útpadkára. Hasonló büntetést kaptak azok az autósok is, akikét á 21-es úton villantott le az esti sötétségben is kiválóan működő Traffipax: a ÜÉ 50—12-es, az UY 06—56-os, az IY 51—47-es, az UP 33— 69-es rendszámú járművek vezetői tanulhattak az esetből, miszerint a gyorshajtás nem kifizetődő dolog .. J KÉT NAP — HÉTEZER ELLENŐRZÉS Nem sokkal az akció után elkészült az ellenőrzés mérlege. Két nap alatt 7 ezer járművet és járművezetőt (ezek negyedrésze elkövetett valamilyen szabálytalanságot) ellenőriztek a közlekedési szakemberekj A tanulság: még mindig „vezet" a gyorshajtás, sokán vétettek az elsőbbségadás szabályai ellen, gyakori vált a szabálytalan előzés és kanyarodás. Meglepően mttgás volt a kivilágítatlanul közlé- kedő járművek — főként ké- kékpárok — száma, $ jó néhány autóst, motorost kellett figyelmeztetni a járműbe műszaki állapota miatt. Változatlanul sok gondot okóznak a közlekedési szabályoknak fittyet hányó gyalogosok. És az ittas vezetők, aki-’ két ezúttal is szigorúan megbüntettek a rendőrök. Hogy az ital milyen hatással lehet a járművezetőre,1 arra csak egy példa: Atidomaktályán intézkedtek a rendőrök egy ittas vezető ellen, elvették a jogosítványát, az autót pedig betolatták az egyik ház udvarára. hogy ha kijózanodott a tulajdonosa, innen elviheti. Csakhogy neki nem volt türelme kivárni ezt az időt, bemászott hát a kerítésén és — el akarta lopni a sá- ját autóját... Az ügy következménye; ezzel meglehetősen súlyosbodtak, s elgondolkodtató, hogy megérte-e? Szilvás István J
