Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-18 / 114. szám
Hárman a miskolci filmfesztiválról A hatalmas kék transzparensek május tizedikétől öt napon át hirdették Miskolc minden lakójának és látogatójának az 1979-es filmfesztivált. A nagyszabású programsorozat, amelyen öt kategóriában mintegy ötven versenyfilmet vetítettek, kedden zárult az ünnepélyes eredményhirdetéssel. Immár tizenkilencedszer került sor .e rendezvényre, amikor is két esztendő híradós, animációs, dokumentum- és riport-, népszerű-tudományos, valamint hosszú dokumentumfilmes termésének legjavát láthatták a szakemberek és az érdeklődők. A fesztivál igazgatóját, György István filmrendezőt arra kértük, összegezze a rendezőség tapasztalatait. — A miskolci filmfesztivál igen rangossá vált az elmúlt évek során. Ma már az ország határain túl is nagy az érdeklődés. Idén csaknem háromszáz vendéget fogadtunk, köztük az európai szocialista országok képviselőit is. Ügy vélem, csalódás senkit sem ért. Már csak azért sem, mert 79-ben először a nagy számú pályázat közül előzsürivel választottuk ki a legérdemesebbe, két. Ez biztosítéka volt a színvonal jelentős növekedésének. Természetesen a versenyre nem bocsátott alkotások java részét is bemutattuk, így teljes képet kaphattak az érdeklődők. Eztse. gítették elő a jól sikerült szakmai beszélgetések is, amelyeken a dokumentumfilmek új útjairól, illetve a népszerű-tudományos filmek és a tudományos-technikai forradalom összefüggéseiről esett szó. Eredményes fesztivál, volt hát az idei, ám a ..hogyan tovább?” kérdése mégis több vitát váltott ki. Sokan szeretnék például, hogy a szem- »lézés alkalmával a jövőben minden rendező bemutatkozhassék... Van, aki a fesztiváljelleg megerősítése miatt a díjak eltörlését szeretné. Nos, bármiképpen is lesz legközelebb, a cél továbbra is az, hogy e fórumon az alkotóknak és a közönségnek módjuk legyen a gondolatcserére, segítve ezzel a további munkát. Illés György Kossuth-díjas művészünk immár negyedik alkalommal vett részt a fesztivál zsűrijében. Milyennek látta az operatőr szemével a bemutatott produkciókat? — kérdeztük tőle. — Lehet, hogy kissé szigorúnak tűnik a véleményem, ám úgy gondolom, a jövőben az eddigieknél nagyobb léptekkel kellene előrehaladni a filmek képi megformálásában. Az öt ka. tegóriában talán csak a népszerű-tudományos filmek alkotói éltek igazán a kamera adta lehetőségekkel. Közülük is elsősorban a természeti környezetben játszó, dó produkciók voltak valóban szépek. így példái igazi élményt kínál a szemnek a Hogyan beszélnek a méhek, avagy Az idő egésze című, illetve A népművész. Sajnálatos viszont, hogy a dokumentumfilmes kategóriában, — amelyben pedig a legnagyobb tartalmi fejlődés tapasztalható — kevés jó operatőri munkát láthattunk. Valahogy a rendezők még mindig ott tartanak, hogy e műfajhoz csakis az illik, ha mozdulatlan kamerával dől. goznak. A gépet „leteszik a földre”, aztán lesz ami lesz... Milyen kár. Hiszen biztos vagyok benne, hogy az igazán izgalmas mondanivaló kívánja a szép képeket is. Az animációs filmesek fiatal gárdája a műfajt például valósággal megújította azzal, hogy bátran alkalmazta a ritmust, a dinamikát, a térhatásokat, a szí. neket. Ezt lenne jó látni a jövőben a dokumentumfilmeknél is. — A legfontosabb információ, a legjobb mondandó is csak akkor jut el a közönséghez, ha hatásosan tolmácsolják — csatlakozik ehhez a véleményhez Magyar József filmrendező, aki a Milyen a világ? című dokumentumfilmjével elnyerte kategóriájának díját. Alkotásait mindig telt ház előtt mutatták be, a siker bizonyítéka az is, hogy tizenhét, szer csattant föl az egyik vetítés alatt az elismerő taps. — Azt mondják, a magyar filmekkel rosszban van a közönség — folytatja. — — Panaszkodnak az alkotók: légüres térben dolgozunk. Én ilyen esetben az okot mindig magamban keresem. Mert a legjobb film is rossz film valahol, ha a nézők, akik számára szól, unatkozva jönnek ki. A díjnyertes filmem témája önmagában is nagyon izgalmasnak tűnik, megdöbbentő az, hogy milyen hamis világot közvetítenek az alsó tagozatos tankönyvek. A jó témához azonban meg kellett keresni azt a művészi módszert, amellyel a legközvetlenebbül lehet szólni az emberekhez. Erre törekszem majd abban a filmben is, amelynek fór. gatását a nyárod kezdem. Ez egy olyan tsz-elnök sor. sát kutatja, akit ötvenkét éves korában nyugdíjaztak. Szeretném úgy megvalósítani, hogy bár színészek játsz. szák majd, jelen lesz a „civil” főhős is, aki állandóan korrigálhatja az alakításokat. Dokumentum-, vagy játékfilmnek lehet-e nevezni? A lényeg, hogy tessék. A fesztiválon a folyosóbeszélgetéseken ehhez sok jó ötle. tét gyűjthettem, ezért volt hasznos a részvétel. A miskolci filmfesztivál díjnyertes alkotásait a közeljövőben a televízióban láthatják olvasóink. Németi Zsuzsa Nemcsak a pedagógusok Még néhány éve a falvak, városok kulturális életében a hivatásos közművelők mellett szinte csak a pedagógusok rpűködtek közre, ma már mind szélesebb körben kapcsolódnak be ebbe a munkába az értelmiség más rétegei is — állapítja meg az a beszámoló, amelyet ma délelőtt kezdődött ülésén vitat még a Pedagógus Szakszervezetek Központi Vezetősége. A szakszervezet kulturális nevelő munkájának helyzetét, tartalmának továbbfejlesztési lehetőségeit elemezve a a beszámoló rámutat arra: a kedvező változás nem csökkenti a pedagógusok szerepét, közművelő munkájuk jelentőségét. Sőt, a mai magasabb igények felkészültebb pedagógusokat követelnek. Munkájuk a kultúra terjesztésében sokrétű, szerteágazó, a szakszervezetnek továbbra is feladata, hogy sokirányú munkaterületet tudatos, tervezett tevékenységrendszerré segítsen szervezni, erősítse, összehangolja a különböző állami és társadalmi szervekkel, intézményekkel az együttműködést. Árpád-kori leletek Két Árpád-kori ház maradványait, 14 földbe ásott tűzhelyet, 19 szabadba épített kemencét tártak fel, korabeli pénzeket, csontnyelű késeket, csontkorcsolyát találtak a régészek Esztergom ha. tárában az úgynevezett Szentkirály-dűlőben végzett legújabb ásatások során. A korabeli kutatásokból tudták, hogy ez a vidék már István király korában lakott település volt, s abban az időben Abonynak hívták. A régészek tovább folytatják a kutatást, s a nyári szünetben egyetemi hallgatókat is bevonnak a munkába, hogy mielőbb feltárják az egész területet. „Van képünk hozzá” Uj vetélkedősorozat a televízióban Dancza János: Oz U/lO-es vörös tüzérüteg (Részletek a szerző azonos című visszaemlékezéséből) „Van képünk hozzá” címmel új vetélkedősorozat kezdődik a televízióban — a magyar televíziózás történetéről. Szerkesztői a tv archívumában felhalmozott mintegy 18 ezer, különböző műfajba tartozó műsor filmszalagjából most válogatják az anyagot a programokban lepergő filmmontázsokhoz. A vetélkedőn a nézők vizuális memóriáját teszik próbára. Filmrészleteket, képeket mutatnak be: ezeken híres személyeket kell a versenyzőknek felismerniük, egyúttal meghatározva a kort, amelyet a képek idéznek. Az adások előtt próbajátékra hívnak meg 20—25 vetélkedő kedvű jelentkezőt, s közülük az öt legsikeresebben szereplő a kamerák előtt mérkőzik meg egymással. A tervek szerint a nézők is részesei lehetnek a programok, nak: a műsorban elhangzó kérdések helyes megfejtőit meghívják a kamerák elé. Szerepel a tervekben az Is, hogy a hajdani műsorok híres szereplőit is a stúdióba invitálják. * Bár a játéksorozat kezdésének időpontjáról még nem döntöttek, a műsor készítői máris várják a nézők jelentkezését a televízió címén: 1810 Budapest, „Van képünk hozzá”. (MTI) 12. Reggel alig virradt, már talpon voltunk. Az említett géppuskások is mocorogtak. Átnéztünk mindent, hogy rendben van-e. — No, Hulina, mi lesz az újítással? — kérdeztük az I-es ágyú irányzóját. — Csak figyeljetek, gyerekek. Aztán ha tetszik, csináljátok ti is — mondta a zömök tüzér. Hosszú ideig volt az olasz fronton, és eszébe jutott, hogy mivel rémisztgették a „digókat". Az időzíthető gránátok kúpján (akárcsak a srapnelén) egy bádogkupak volt, ami védte az időzítő gyűrűt. Ezt a kupakot Időzítés előtt egy drótgyflrű meghúzásával lehetett eltávolítani. Hulina azután kitapasztalta, hogy ha ezt a kupakot kilövés előtt a gyűrű nélkül visszahelyezi és lövi ki, a kupak a forgács és a nagy nyomás következtében szétreped. Ütjában azután váltakozó, félelmetesen üvöltő, nyávogó, zokogó és si- valkodó hangot ad. Ez az idegekre menő hang csak másodpercekig tart, de Hulina néha két kupakot is rátett egy-egy lövedékre, úgyhogy a förtelmes muzsika még miránk is hatott. Hát megi gérte, hogy ezt a zenét most nekünk is bemutatja. Nemsokára mindenki elfoglalta a helyét, mert a kézi fegyverek már megszólaltak. A mi szomszéd géppuskásaink is szorgalmasan dolgoztak. Az ellenség sem hagyta magát és parázs verekedés bontakozott ki. Nekünk előre el volt készítve minden és csőre töltve vártuk a tűzparancsot. Ágyúink dörögve szórták a lövedékeket. Hulina újítása remekelt. Még mi is viszo- lyogva hallgattuk az idegekbe vájkáló förtelmes hangot, amit a bádog kupakok csaptak. Kedvet kapott az egész társaság, és olyan pokoli hangzavart okoztunk, hogy még a mi gyalogosaink is behúzták tőle a nyakukat. Még el sem fogyott az elkészített lőszer, amikor le kellett állnunk. Telefonistánk közölte, hogy jó hatást ér. tünk el, és új elemeket kaptunk. Ilyenkor tűnik ki, hogy mit ér egy üteg emberanyaga. Ügy dolgoztunk, mint egy fékevesztett gép, és a parancsot villámgyorsan hajtottuk végre. A telefonistánk jelentette: „hurcolkodnak”. Most már csak Ide-oda pötyögtefctünk. Olyan ez a tüzér munkájában, mint a kész munka fényesítése. Hirtelen új célt kaptunk és vagy húsz lövés leadása után a telefonistánlk nevetve intett: leállni. Elmondta, hogy lövéseink a visszavonuló ellenség málhás öszvéreit ugrasztották szét és a megvadult állatokat nem tudják összeszedni, mert rúgnak és harapnak. Szép napos délelőtt köszöntött ránk és a Gál elvtárs gratulációja. Hulina ki- düllesztette mellét. — No, látjátok, zöldfülűek! Csak a papának kellett egy kis cirkuszt csinálnia, és már fut is az ellenség. —' Aztán a mi irányzónk felé fordult. — Te, Csajkó! Lesz mit mosniuk a tót lányoknak a Rimában. „A 22-es csapdája” A Vígszínházban május 26-tól mutatják be Joseph Holler „A 22-es csapdája” c. művét. Magyar színpadra Kern András alkalmazta. A képeit: Szilágyi Tibor, Kern András, Kozák László. (MTI-fotó, Horvát Éva felvétele — KS.) Tulipánok Hóvirág, ibolya, gyöngyvirág és tulipán! Ezek a tavasa virágai, az álmából ébredő természet első hírnökei. Életemben a legszebb tulipánokat Hollandiában láttam, Hágában, a Madurodán nevű, miniatűr városkában, ahol tulipáncsodák nyíltak. Kelyhük kétszer, háromszor akkora volt, mint a hazai tulipánoké, színük pedig úgyszólván elkápráztató, A fehértől a feketéig, úgyszólván valamennyi színben játszottak ezek a világhírű tulipánok. Meseszép tulipánok vannak Bulgáriában, Szófiában is! Egyszer — régebben — tulipánnyílás idején jártam ott. A parkban — ahol magyarul tudó bolgár barátommal üldögéltünk — Szófia tulipánjai nyíltak, előttünk és fölöttünk jól látható távolságban a még hóborította Vitosa pompázott. — Mire vagy büszke, Jovcso? A folyton mosolygós fiú kapásból válaszolt: h — A Vitosára, a rózsaolajunkra és a tulipánjainkra! Olyan nagyon elcsodálkoztam Jovcso tulipánszerelménj hogy barátom hálából megtanított a kedves tavaszi virág nevére; — Lale! Érted? Lale. A tulipánt hívják így nálunk. —• Azt hiszem, ez az egyetlen bolgár szó, amelyet megtanultam, és amelyet azóta sem felejtettem el, nem is szólva a rövidke, egyszerű nevet viselő virágcsodákról. Nem tudom ki, hogyan van vele, de én az utóbbi évekJ ben nagyon büszke vagyok az egri Népkert tulipánjaira. Arra járó ember nem állja meg szó nélkül a virágcsodákat, a tervező kertészek szakértelmét, a gondozók figyelmességét. Piros, sárga, rózsaszín és ki tudná megmondani, hogy milyen színekben pompáznak a virágcsodák. — Mit szól ezekhez a virágokhoz? — Megbámulom, megcsodálom őket, mint rajtam kívüí annyi más járókelő. — Szereti a tulipánokat? — A rózsa után a legkedvesebb virágaim közé tartoznak! — Ismeri a fajtákat is? — Tudja, tavaly vagy tavalyelőtt itt, a Népkertben, minJ den ágyás mellett volt egy kis tábla, azon a magyar és a latin elnevezés. Ezekről a táblácskákról megtanultam néhány nevet. Van egy tulipánfajta, amelyik fekete, vagyis egészen mély sötétkék, valóságos kertészcsoda. Szót váltunk még a virágokról, erről, arról, amikor ő tesz fel kérdést és ugyancsak ő válaszol: — Mit gondol? Vannak-e tulipántolvajok? A fejbólintásból tudja, hogy övé a válasz joga: — Voltak! — Ma már nincsenek? Kedvet kap a beszédhez: — Itt voltak, kérem, a ballagások! Tavalyelőtt, azelőtt ilyenkor mindig megtizedelték a Népkert tulipánjait, letépték, leszakították őket. Most? Elkerültek minket a tulipántolvajok. Itt jártak el pedig a diákok, a szerelmesek, a vidéki vendégek, és kivétel nélkül megcsodálták az egri tulipánokat, de úgyszólván egyetlen szál tulipán sem hiányzott ... — Ügy gondolja, csoda történt? Nevet. — Nem! Nem történt csoda, csak az embereknek már nincs szívük elrabolni a mindenki tulipánjait... Szalay István fatalpú cipő, a csalánszövetből készült ruha nálunk már megszokott jelenség volt. Ennek a blokádnak a nyomait viselik magukon az 1919-es nyomdai termékek is. A hirdetmények és újságok nemcsak megkisebbedtek, de néha csomagolópapíron jelentek meg. Nyoma volt ennek az élelmiszer- iparban is. De, hogy valójában mit jelentett, azt itt tudtuk először felmérni. Az üzletek tele voltak olyan ipari termékekkel, amilyeneket ml már évek óta nem láttunk. Papír, bőr, textil, acéláru stb.,. korlátlan meny- nyiségben volt kapható. A cukrászdákban finomabbnál finomabb süteményeket, cukorkákat, csokoládét lehetett kapni, ami már nálunk rég eltűnt az üzletekből. Volt itt egy édesipari gyár, aminek a raktára tömve volt eladhatatlan áruval. Valmi- kor ez a gyár az Alföldre szállította termékeit, de régi piacától elvágva, most nem tudta értékesíteni. A gyár vezetősége engedélyezte, hogy a vöröskatonáknak közvetlenül a gyár adhassa el termékeit. Láttam olyan gyalogost, aki marokszámra gyűrte befelé a szaloncukrot és jót húzott rá a málnaszörpsűrítményből. TOVÁBB ÉSZAKRA Rimaszombatban szívesen maradtunk volna, akár egy hétig is, de menni kellett tovább. Szabadkapuszta, Széplak, Bakos, Varbóc még színmagyar községek, de feljebb már sok volt a kevert vagy szlovák község. Errefelé már nem fogadtak olyan lelkesedéssel bennünket. Ennek következtében két községben, Likéren és Tiszolcban, nagyon veszélyes helyzetbe került az ütegünk. Likérnél a megáradt Rimán egy rozoga fahídon mentünk át, és a hídtól mintegy 100 méterre foglaltunk állást. És mégis,., (Folytatjuk) Mindenki nevetett, mert Csajkó tót fiú volt, Nyitra megyéből. Nagyon szerény, de utánozhatatlan ügyességű és gyors irányzó volt. , RIMASZOMBATI f ÖRÖMÖK Széles kocsiúton közeledtünk Rimaszombat felé. Jöttek a sebesültszállító kocsik, hozták a bekötözött katonákat. — Sokat kaptál, koma? — kérdeztük az egyiket. — A nyavalyát! Csak any- nyit, hogy ne tudjak táncolni a rimaszombati jányokkal — mondta és felemelte térdig bepólyált lábát. Egy helyen sok lovastiszt állt az út mellett. Ott a dandárparancsnok! Melyik az? A huszársapkás. Hogy hívják? Valami Sáróinak. Itt ismertük meg a 39-es dandár legendás hírű parancsnokát, meg a nevét is. Azóta sem feledtük el egyiket sem. Zombor város szülötte volt, s huszár századosként esett orosz fogságba. Mint lovastiszt harcolt a polgárháborúban, személyesen ismerte Lenint. Pártiskolát végzett és a Tanácsköztársaság a 39-es dandár megszervezésével bízta meg. Egykori huszárjai, a hortobágyi csikósok, sokan jelentkeztek csapatába. Egyiküknek köszönhetem, hogy visszaemlékezést írhatok. Sehol úgy még fogadtak bennünket, mint Rimaszombatban. A templom előtti nagy téren a tömeg szinte le akart szedni bennünket az ágyúkról. Virágot szórtak ránk, mi pedig énekeltük az Internacionálét. A négy ágyú a téren vonalban állt, parancsnokunknak jelentést tettek, aki rövid eligazítás után „ebédelni” ment. Re- menyik, Zsufa, Futász és még mások is, rimaszombatiak voltak és nemcsak ők, de mi is kaptunk az ölelésekből, csókokból. Akik csak olvastak az antant blokádjáról, de maguk nem élték át, azoknak fogalmuk sem lehetett, hogy mit jelentett ez a blokád. Ä «
