Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-04 / 102. szám

Felhasználni a kor technikai eszközeit Dargay Lajos szobrászmű­vészt, oár az utóbbi időoen alig szerepel hazai kiállító - sokon, mégis sokan ismerik az országban, sőt, külföldön is. 1960-ban Lgerben csopor­tos. 1963-ban egyéni, majd 1968-ban ismét csoportos ki­állításon mutatkozott be. Múlt év decemberében pedig — mint annak idején la­punkban is hírül adtuk — Párizsban, az UNESCO-pa­lotában állított ki. — Hogyan került sor er­re a kiállításra? — 1977-ben állami ösztön­díjjal Párizsban tanulmá­nyoztam a kinetikus művé­szeti irányzatot, s munka­tervi feladatként 25 rajzot is készítettem. Tanulmányutam alkalmával igen nagy segít­séget kaptam Nicolas Schöf- fer magyar származású, vi- i'-ihírű művésztől, akivel mar több esetben is talál­koztam. A munkatervi fel­adatként elkészített anyagom aztán a Nemzetközi Képző- művészeti Szövetség elé ke­rült, s a szövetség úgy véle­kedett, hogy érdemes lenne az anyagot bemutatni. Az ötletből aztán valóság létt. s a múlt év decemberében tíz napig volt lehetőségem az UNESCO-palotában mű­veimet bemutatni A kiállí­tás visszhangjával kapcsola­tos dokumentumokat éppen a napokban kaptam meg. Nézegetjük a dokumentu­mokat. többek között Dun- bar Marshall—Malagola. a Plasztikus Művészetek Nem­zetközi Egyesülése főtitká­rának levelét, melyet Klein Mártonhoz, a párizsi Ma­gyar Intézet igazgatójához intézett. ,,Igazgató Ür! Szeretném megköszönni azt a fontos munkát és szerepet, amelyet annak érdekében fejtett ki, hogy Dargay La­jos, ez a kiváló művész megtartsa a közelmúltban az UNESCO székházában ki­állítását. Ez a kiállítás egybe­hangzóan teljes helyeslés­sel találkozott és elérte azt a hatást, hogy megismertesse Magyarországot nemzetközi síkon, mint egy olyan orszá­got, ahol a fiatal művésze­ket, — akik eddig nem köz­ismert művészeti ágnak szentelik magukat —, min­den vonatkozásban bátoríta­nak és támogatnak, sőt, akiknek karrierjük kezdetén „exportálják” művészetüket. Dargay esetében, azt hiszem, nagyon jó volt a választás, szemléletének minősége és találékonysága nemzetközi jelentőségű művet ígér, amelynek fontos urbaniszti­kai szerepe van. Remélem, hogy mindent elkövetnek an­nak érdekében, hogy segít­sék megfelelő kifejlődését és hogy folytathassa kuta­tásait és plasztikus alkotá­sait." De érdemes röviden idéz­ni Klein Márton leveléből is, amelyet Rónai Rudolfnak, a Kulturális Kapcsolatok In­tézete igazgatójának írt. Kedves Rónai Elvtárs” Korábbi két jelentésem­ben kiegészítésként közlöm, hogy az UNESCO-kiállitáso- kat a francia sajtó nem te­kinti hazainak, nagyon rit­kán ír róla. Már az is rend­kívüli, hogy az Express és a Le Monde a kevés „aján­lott” kiállítás között adott hirt róla, hogy van és met- től meddig tart, tehát olva­sói számára megtekintését ajánlotta. ... A Nemzetközi Képző- - művészeti Szövetség főtitká­ra, Dunbar Malagola írni fog nekem egy levelet a ki­állításról és különösen a Dargay-toronyról. A világon 7 országban áll ilyen mű, s egyikük Magyarországon. Ezt rendkívüli dolognak és a magyar képzőművészet kutatással foglalkozó ága je­lentős sikerének tartia ő és a szakma érintett része ...” A kiállításról megemléke­zett az UNESCO-rádnó is, szintén elismerően nyilat­kozva Dargay Lajos alko­tásairól. — Sikeres volt tehát a kiállítás? — Nem tudok többet mon­dani, mint ezek a dokumen­tumok. Annyi tény, hogy a megnyitón képviseltette ma­gát Veress Péter külkeres­kedelmi miniszter (akkor még a magyar nagykövetsé­get vezette) Mód Péter, ha­zánk állandó UNESCO-képvi- selője, Klein Márton, a Ma­gyar Intézet igazgatója, to­vábbá Brassai, Kolozsvári, Schöffer, a kiváló művészek, s jelen volt Kozma József zeneszerző özvegye is. Kü­lön öröm számomra, hogy a kiállításomat Giscard d’Es- taing köztársasági elpök is megtekintette. Az UNESCO- palotában volt megbeszélé­se, s időt szakított arra is. hogy megnézze alkotásaimat, illetve rajzaimat. — Az említett levelekben többször esik róla szó, hogy a kinetikus művészet új művészeti ág, s nem is túl­zottan ismert még. Mennyi­ben tér el ez a művészeti ág a hagyományos szobrá­szattól? — Hazánkban valóban ke­vesen foglalkozunk a kineti­kus művészeti ággal. Én is hagyományos szobrászként indultam, de térszemlélete­met nem tudtam a hagyo­mányos eszközökkeil kifejez­em. A kinetikus művészet viszont lehetőséget ad a kor technikai eszközeinek fel- használására. erre példa az Egerben felállított fényto­rony is, a Csebokszári-lakó- telepen. A fénytorony a hangot fénnyé alakítja át, s ezáltal esztétikai élményt ad. — A kinetikus művészetet urbanisztikai művészetként is emlegetik. Miért? — A világon mindenütt a lakótelepi építkezés válik elsődlegessé. A lakótelepe­ken pedig a hagyományos, fi­Május 5-6-án, Gyöngyösön: Bemutatkoznak az ipari szövetkezetek irodalmi színpadjai Az OKISZ művelődési és szociálpolitikai főosztálya, az ipari szövetkezetek Heves megyei szövetkezeti bizott­sága és a KISZÖV szövetke­zetpolitikai osztálya május 5—6-án Gyöngyösön, a Mit­Unnnicnn 1979. május 1., péntek ra Járási—Városi Művelődési Központban rendezi meg az ipari szövetkezetek irodalmi színpadjainak kelet-magyar­országi találkozóját. Ennek keretében Bács-Kiskun, Bé­kés, Csongrád, Pest, Szabolcs- Szatmár, Szolnok megyék legnevesebb csoportjai adnak ízelítőt felkészültségükből, rátermettségükből. Szűkebb pátriánk színeit a Gyöngyö­si Szövetkezeti Színpad tag­jai képviselik majd. gurális kompozíciók nem il­lenek bele a környezetbe. A kinetikus művek viszont esztétikusabbá teszik a sok­szor rideg környezetet. Más­részt pedig ez a művészeti ág sokkal szirosabban ösz- szekapcsolódik az építészet­tel, mint más. — A sikeres párizsi kiál­lítás után milyen feladatok foglalkoztatják? — Sok tervem van, de sokról korai lerune még be­szélni. Most Nicolas Schöf- fer megbízása alapján dol­gozom. A világhírű művész kalocsai szülőházát múzeum­má alakítják át, előtte pe­dig az ő tervei alapján egy húsz méter magas kinetikus torony épül. Schöffer tervei alapján a részterveket én készítem el, s természetesen részt veszek a mű kivitele­zésénél. Nagy öröm számom­ra ez, annál is inkább, mert a párizsi megnyitón a művész tanítványának neve­zett — mondta Dargay Lajos. Kaposi Levente Megyei verseny Eget ben Ki mit lúd - orosz nyelven Ki mit tud a Szovjetunió­ról, az orosz technikáról, művészetről, a saját iskolá­járól, lakóhelye kincseiről. . és mindez nem is magyarul hanem orosz nyelven! Az M6ZBT Gorkij Nyelviskolá­jának Heves megyei elnöK- sége által megrendezett me­gyei orosz nyelvi versenyén ugyanis ilyen és ehhez ha­sonló témákról kellett ue- szélniük a benevezetteknek. A csütörtökön Egerben megtartott vetélkedőn érthe­tő hát, hogy nagy volt a küzdelem. Annál is inkább, mivel az idén nyelvtanfo­lyamra járó mintegy nyolc­száz hallgatóból a legjobbak csaknem hatvanan jelentkez­tek bizonyítani, mennyit ’a- nultak egy esztendő alatt Nos, a zsűri szerint igen sokat! Az öt kategóriában igen szoros volt a mezőny. A legkisebbektől kezdve a fel­nőttekig egyaránt remekel­tek a beszélgetésben, s a diákok szépen oldották meg a fordítási gyakorlatot is. Végül is a tizenegy kisdo­bos csoportból a bélapátfal- viak győztek, a hat úttörő­csoport legjobbja a kezdők­nél Egercsehi, a haladóknál Bélapátfalva lett. Középfo­kon a nem tagozatos tizen­négy diák közt Komáromi Gabriella (hatvani Bajza gimnázium) jeleskedett, a ki­lenc tagozatos tanuló közt pedig Zólyomy Mária (hat­vani Bajza gimnázium). A kilenc felső fokon versenyző résztvevő között első Khal­ber Judit lett (hevesi gimná­zium). A győztesek jutalma egy- egy szovjetunióbeli út. A dí­jakat, valamint a megyei Hazafias Népfront, az úttörő- elnökség és a KISZ-bizottság ajándékait dr. Horváth Ta­más, a megyei pártbizottság munkatársa adta át a nyer­teseknek. Anyánk — Kezét csókolom, anyám! A töpörödött öregasszony szája megremeg és félve húz-] za el reszkető kezét a híres tudós fia elől. — Ne bántsd, fiam! A professzor úr két kézzel kap a reszkető, ráncos bőrű kézfej után, csókolja, simogatja. — Hogyan szolgál az egészsége, édesanyám? Fájt-e a lába mostanában? A néni nyeldesi könnyeit és kötényével letörli a port a fia elé tolt székről. — Nem! Semmim se fáj most, kisfiam. Ma mindenem csupa egészség. A múlt hónapokban, amikor messzi tenge­rentúlról írtál, éjjelente gyakran felriadtam. Hossz álmaim voltak! Tengeren hányódó hajókat láttam, ahogyan a vihar­ral küzdöttek... De most, — köszönöm kérdésed — egészen jól vagyok. Látod, milyen rövid az eszem, el is felejtettem megköszönni a puha, bélelt cipőt, amit a múltkor küldtél a csomagban. . — Nincs-é szüksége valamire, anyám? Az öregasszony le sem veszi a szemét a fiáról. — Hagyd el, kisfiam! Megvan nekem mindenem és csak az lenne a fontos, hogy téged minél többször láthassá- lak. Láthassam az én híres, tudós fiamat, mert a tv-ben látni egy anyának a gyermekét, tudod... A professzor arca egy pillanatra elkomorodik. — Magának, anyám, én mindig a Jancsi fia maradok.’ A mama zavartan siet ki a konyhába és onnan szól vissza: — Rántottét, kolbászos rántottét sütök neked,1 Jancsikám! * , A híres tudós egyedül marad a szobában és körülhor-' dozza tekintetét az öreg bútorokon, képeken. Leveszi a fal­ról a megsárgult csoportképet, amelyen Matild tanító néni ül hajdani tanítványai között. Tétován felteszi a szemüve­gét, háromszor-négyszer is átfut tekintete a képen, amíg végre felismeri egyik-másik régi iskolatársát, önmagát ke­resi, de... — Jaj, az a kép, kisfiam! Bizony régi kép már. Nézd csak! Itt szélről a legalsó. Látni én sem látok pápaszem nélkül, de egészen biztos, — kívülről is tudom —, hogy az te vagy, az ott, az a legalsó... * Amíg az anyja borért megy, Jancsi professzor behuny­ja a szemét, és az emlékezés vásznán esztendők, évtizedek peregnek le másodpercek alatt. Trappoló, mezítlábas gyerek fut a boltba: — Boltos bácsi! Tessék adni két fillérért med­vecukrot. Aztán az új cipő, amelyet felváltva hordtak a testvéré­vel, Toncsival. — Délután Toncsi hordja, délelőtt Jancsi — adta ki a parancsot az anyja.-Aztán itt van ezen a képen Matild néni, aki egyszer a vizsgán azt mondta az anyjának: — Meglátja, Bartáné, a maga fiából egyszer még hí­res ember lesz. — Koccints velem, fiacskám! Látod, mennyire boldog vagyok, pedig én — tudhatod — sosem iszom bort, de most a fiam kedvéért, az ő egészségére nyelek egy kortyintásnyit. Jancsi magához ölelte a töpörödött asszonyt és úgy csó­kol neki kezet, mint hajdanában a királynőnek volt szo­kás. .. Szalay István THIERY AqgAD: Párhuzamosok ii. A szőkefürtös a raktár fe­lé mutogatott. — Ott ül bent! A ruhatáros futó pillantást vetett Cseh Illésre, majd el­tette a szemüvegét. — A bűnjel hol van? ' — nézett körül. — A bicskát eltette a csapos — szólalt meg Már­ton mögött egy idegen hang. — Ki kell hívni a rendőr­séget — határozott a ruha­táros. — Ügy van! Hívja csak őket minél előbb! — helye­selt a szőkefürtös. — Hagyja a fenébe a rend­őröket — szólt közbe Már­ton. — Inkább kötszert hoz­zon meg fertőtlenítőt. — Be fogjuk kötni — nyugtatta meg a ruhatáros Mártont —, de a rendőrsé­get is értesíteni kell. Márton türelmetlenül fél­beszakította. — Mondom, hogy hagyja a rendőrséget! Nem érti? — Miíyt hagynám? — Azért, hogy ne erőltes­se magát. A ruhatáros gyanakodva pillantott körül. — összejátszanak itt? — Egy házban lakunk az­zal, mit akar? — intett Már­ton, Cseh Illés felé. — Mégis megszúrta! — Nem érti, hogy ne ártsa bele magát? A ruhatáros áthatóan né­zett Mártonra. — Maguk bűntársak? A szőkefürtös figyelmezte­tően meglökte az öreg kar­ját. — Ne fantáziáljon, hanem hozza már a kötszert! — Legközelebb a belüket fogja kiontani... A szőkefürtös most már a vállával nyomta arrébb a ruhatárost. — Nem látja, hogy elvér­zik a barátom? Akkor az­tán majd adnak magának a rendőrök! A ruhatáros előkereste a vöröskeresztes dobozt, és ab­ban a sorrendben, ahogy az elsősegélynyújtó tanfolyamon tanulta: sebfertőtlenítés, pó­lyabontás, stb. — hozzákez­dett a kötözéshez. — Nem férnek a bőrükbe, míg rá nem fizetnek — mo­rogta közben. A csődület szétoszlott, csak azok maradtak néhányan, akik semmit sem, akartak elmulasztani. A ruhatár pult­jára támaszkodva vártak. A szőkefürtös minden igyekeztével azt a látszatot keltette, hogy Márton barát­ja. (^vatosan, sőt gyöngéd­séggel tartotta Márton sé­rült kezét, s úgy gondolta: ha már váratlanul így adó­dott, amire régóta várt, most meghittebb hangot üthet meg, és kinyilváníthatja, hogy Mártont a barátjának tartja. — Nem szúrta át teljesen — állapította meg a ruhatá­ros. — Szerencsére, fater — mondta a szőkefürtös. — De ezzel orvoshoz kell menni. Legjobb, ha innen most rögtön lemennek a kórházba. — Innen egyenesen a kór­házba megyünk — ígérte a szőkefürtös. * i A zeneka,r ismét rázendí­tett a nagyteremben. A sön- tés kiürült. A Cseh Illést őrző fiúk tanácstalanul néz­tek egymásra, elveszítették a jelentőségüket. Intettek Cseh Illésnek, aki maga se volt tisztában a helyzettel. Vala­mennyien átmentek a tánc­terembe. A csapos a követ­kező szünetre készülődött. Kiöblítette a korsókat, vizes ronggyal letörölte a pult re­pedezett bádogját, a raktár­ból kihúzott két láda sört, néhány üveget a jégre tett. — Hova lett a lány? — nézett Márton a szőkefürtös­re. A fiatalembert meglepte a kérdés. — Biztos lelépett — vála­szolta meggyőződés nélkül. Márton benézett a sönlés­be, majd a nagyterembe, olyan pillantással, mintha minden kis részletet alapo­san emlékezetébe akart vol­na vésni. — Elkísérlek — fogta meg a szőkefürtös a karját. — Nem fontos. — Hallottad, hogy orvos­hoz kell menni. — Elmegyek majd reggel A szőkefürtös megsejtette, hogy nem elég, ha csupán részvétet és lelki fájdalmat érez Márton miatt, tenni is szeretett volna érte valamit. — Baj lehet... — próbál­kozott ismét. Márton szembefordult a fiatalemberrel. — Mi bajom lenne? — Nem tudom. — Nahát — mondta Már­ton kissé ingerülten, s kifelé indult A szőkefürtös a nyomában maradt, de elbizonytalano­dott Ügy érezte, hogy Már­ton kicsúszik a kezei közül, ő pedig tehetetlenül, sőt szá­nalmasan nézi, hogy mi tör­ténik, s hogy mégis tett egy utolsó ragaszkodási kísérle­tet. nem volt több. minthogy arra gondolt: talán sohase lehet Márton barátja, ha most nem mutat elég határo­zottságot. — Ki ez a káder neked, hogy nem adtad fel? — kér­dezte. — Senkim. — Azt akarod mondani, hogy még sohase láttad? — Hallottad, hogy azelőtt egy házban laktunk. — Ijem mondhatnál erről többet? — Minek? — Ügy, mintha teljesen megbíznánk egymásban. — Annyira érdekel? A szőkefürtös a folyosó fa­lához dőlt, olyan mozdulat- táj, mint 'aki jelzi, hogy nein akarja elzárni a távozás út­ját. — Szeretnék a barátod 'en­ni — mondta, s kivörösödött az arca. — Nem vagyunk azok? — De úgy igazából... Mártonnak úgy tűnt fel, mintha a szőkefürtös még mindig a tegnap esti szava­it ismételgetné egyfolytában. — A lánynak a bátyja, '.a annyira kíváncsi vagy — ve­tett véget a beszélgetésnek. A szőkefürtös a lépcsőig kísérte Mártont. A lengőajtók kitámasztott szárnyai között megállt, valahogy úgy, mint aki eddig szemben úszott az árral, s itt elfogyott az ere­je. Sárga anorákja magányo­san világított a lépcsők 'e- tején. Szerette volna tudni, hogy miért más az, amikor Mártonnal lent vannak a bá­nyában, és más, amikor a munkásszállás társalgójában az új fejtőgépről, vagy a túl­zott biztonsági intézkedések­ről beszélgetnek, ugyancsak más, amikor anélkül, hogy Márton kérné tőle, 'Se min­dig az ő kedvéért, elmegy a bokszmeccsre. mint ahogy minden mástól különbözik ez a mai találkozás is. Mintha ezek a dolgok, hogy bánya, szállás, tornacsarnok vagy táncház, azonosnak látszó, c’e valójában egymás mellett fu­tó, egymással soha nem érintkező párhuzamos vona­lak volnának. (Folytatjuk)­(Fotó: Szántó György)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom