Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-10 / 83. szám
Beváltott és szertefoszlott remények Négyet érő két pont! Eger SE—Kazincbarcika 3—2 (2—1) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Kanzincbarcika, 4000 néző, V: Maczkó. ESE: Kakas—Fegy verneki—Veigli, Patvaros, Lengyel, Csathó—Barta, Ambrus (Antal a 62. percben), (Jánosi a 69. percben), Fi- tala, Dudás—Stark. Edző: Bánkúti László. KVSE: Fülöp—Bacsó, Pe- tercsák, Helgert, Mochlár— Fekete, Tamás (Simkó a 45. percben), Kendi—Koleszárik, Móricz, Molnár. Edző: Szent- marjay Tibor. Saját hibáját tette jóvá Ambrus a 6. percben, amikor 16-oson belüli ajándéklabdájából Molnár azért nem szerzett gólt, • mert az egri középpályás a lövés útjába belevetődött. Hét perccel később a lesreállítással nem először kísérletező piros-kék védők közül Kendi kiugrott és a kijutó Kakas felett megszerezte a vezetést a hazaiaknak, 0 —1. A gól után bátrabb lett a vendégcsapat, s a 20. percben már az egyenlítésnek örülhetett: Barta 30 méteres nagy erejű szabadrúgása az öttagú sorfal mellett, a vetődéssel elkéső Fülöp kapujának bal sarkában kötött ki, 1—1. Lélektanilag jelentett sokat ez a gól. Mi se bizonyítja jobban, röviddel ezután Strak kitűnő beadása nyomán ismét' veszélyes egri helyzet alakult ki a KVSE kapujánál, de Fülöp szerencséjére Dudás labdája a bal kapufán csattant. A változatos mezőnyjáték 40. percében Barta, Stark és Fitala olyan hármas kombinációt mutatott be, hogy az ellenfél játékosai közül senki sem tudott a labdához érni, s az „ítéletvégrehajtó” Fitala 12 méteres helyezett lövésével beállította a szünidei 1—2-es eredményt. SZÜNET UTÁN alighogy feláltak a csapatok, Fegyvernek! kezezése miatt szabadrúgáshoz jutott a Kazincbarcika: Kendi 18 méterről, laposan küldött labdája az egri kapu bal sarkában akadt meg, 2—2. A kapufák tekintetében is egyenlő lett a mérkőzés a 64. percben, ekkor Molnár fejese vágódott vissza a jobb oldali lécről. A 65. percben a barcikai térfél 16-os vonala előtt egy páros viadalban Barta javára ítélt szabadrúgást a játékvezető: o labdának — az egyik sokat gyakorolt változat koreográfiája szerint — két irányból Barta és Dudás futott neki, utóbbi előbb érkezve bödüle- tesen rúgta meg a pettyest, ami védhetetlenül vágódott félmagasan a jobb sarokba, 3—2. A cserék folytán a vezetést és frisseségét is megőrizte a hátralevő időben az Eger SE csapata. A legjobb védekezés a támadás! Szinte közhelyszámba megy e labdarúgó , örök igazság emlegetése, ezúttal azonban minden ok megvan rá. Többször bebizonyosodott már az Eger SE legjobb tizenegyéről — miként ezúttal is —, hogy az osztály talán lcggólveszélye- sebb labdarúgóit tömöríti. Olyan játékosokkal rendelkeznek, akik az NB II-ben bárki ellen és bárhol győzelemre képesek vezetni a klubszíneket. Ezt a megállapítást az SZMTE, Nyíregyháza és a Kazincbarcika kétvállra fektetése ékesen támasztja alá. A fegyelmezettséggel párosuló becsvágy alakította, formálta Kazincbarcikán is az eredményt. Az együttes tagjai kétszer is „felvették a kesztyűt” 0—1- nél és a hosszú hajrát nyitó 2—2-es állásnál. A jutalomként olyan két ponttal térhetett meg a csapat, ami a táblázaton tulajdonképpen négyet ér! Egyénileg Kakas tartja megbízható formáját. Hátul mindenki hasznosan végezte dolgát. Az ellenakciók megszűrése, méginkább a veszélyes egri támadások építése, a gólokban kifejezésre jutó eredményesség miatt Fitala, Barta és Dudás a mezőny legjobb teljesítményeit könyvelhették el. Budavári Sándor Csak helyzetek Szolnoki MÁV— Gyöngyösi Spartacus 1—0 (0—0) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Gyöngyös,, 1000 néző, V.: Pálvölgyi. Szolnok: Bartos—Ágh, Csontos, Debreczeni, Tóth— Nagy (Császár a 75. percben), Szajcz—Petró, Menyhárt (Mező a 76. percben). László, Nász. Edző: Himer István. Gyöngyös: Kovács—Eisemann, Adonyi, Ács, Juhász— Huszár (Mező, a szünetben), Ulmann (Vágó a 6. percben) —Nagy,.Parai, Szilágyi, Szabó. Edző: Czimmermann Gyula. A hazai csapat kezdett jobban, a 3. percben a lőni készülő Ulmannt csúnyán letalpalták a 16-oson. A közvetett szabadrúgás után Adonyi 17 m-ről a sorfal mellett félmagasan nagy bombát zúdított a kapura, de a labda a kapufáról messze kipattant Ulmannt közben lertámogatták a pályáról, s nem is térhetett vissza. A 10. percben Párái a 16-osról átívelte a labdát a kapus fölött, de az elkerülte a kaput. A 18. percben Párái jól tálalt Vágó elé, aki egy igazítás után 15 m- ről az oldalhálóba lőtt A 34. percben Bartos bravúrral ütötte szögletre Nagynak a 16-osról leadott és a jobb felső sarokba tartó lövését Ezt követően a szünetig sok szabálytalansággal és a vendégek részéről néhány szándékos durvasággal tartkított játék folyt a pályán, SZÜNET UTÁN a 47. percben Eisemann hibájából Nász ugrott ki a bal oldalon, de Kovács óriási bravúrral lábbal még szögletre mentett előle. Nász ívelte be a labdát, amit tt kivetődő Kovács nem ért el és a védők közé berobbanó Nagy fejese a kapu közepébe került, 1—0. Az 55. percben Adonyi szabadrúgását a védők röviden mentették, Ács elé került a labda, aki 15 m-ről a vert kapus mellett a jobb alsó sarok mellé lőtt. Porai két veszélyes fejese következett ezután, az egyiknél a gólbatartó labdát a védők vágták ki a gólvonalról. Gyöngyösi rohamok közepette a 79. percben a Szolnok vezetett ellenakciót, Mező hibájából két csatár törhetett kapura, de a kitűnően helyezkedő, kereszt- bevetődő Kovácsról szögletre perdült a labda. Nem sokkal később a másik oldalon Bartos két esetben is a léc alól tornászta szögletre előbb Vágó, majd Mező fejesét. A mérkőzés úgy indult, hogy sima hazai győzelemnek lehettünk szemtanúi. Még sem ez történt, mert a Spartacus támadó sora ezúttal is sorra kihagyta a kínálkozó gólszerzési lehetőségeket, ami végül is megbosszulta magát. Egy váratlan ellentámadást követően a vendégek nemcsak a vezetést, hanem az igen fontos két bajnoki pontot is megszerezték. Hiába erőlködtek ezután a gyöngyösiek görcsös akarással, szinte semmi sem sikerült. Ez viszont már nem lehet véletlen. Az a csapat, amelyik képtelen gólhelyezeteit értékesíteni, bármelyik ellenféllel szemben csak alárendelt szerepet játszhat. A vészes gólszegénység, a kapu előtti koncentráció hiánya arra enged következtetni, hogy a játékosok idegi és fizikai felkészültségével egyaránt bajok vannak. A csapat most már jóformán reménytelen helyzetbe került. Ha így folytatja, osztályozó, nélkül kiesik az NB II-ből. Egyénileg csak Kovács néhány bravúros védése, valamint Eisemann harcos védő- és támadást előkészítő játéka érdemel, említést. A többiek teljesítménye nem haladta meg az átlagot. Szkocsovszky Tibor A Keleti csoport további eredményei: Békéscsabai TASK—Miskolci VSC 3—1, Honvéd Papp J. SE—Debreceni MTE 3—0, Ózdi Kohász—Hódmezővásárhely 5—0, Debreceni VSC—Borsodi Bányász 4—0, Szolnoki MTE—Lehel SC 3—1, Szarvas—Leninváros 3—0, Nyíregyháza—Gyula, 2—0, Honvéd Szabó L. SE—Kisvárda 3—0. A bajnokság állása: 1. DVSC 28 21 4 3 58■15 46 2. Ny.-háza 28 18 5 5 41■13 41 3. Eger SE 28 17 6 5 50-26 40 4. Pap J. SE 28 13 10 5 52-27 36 5. K.-barcika 28 14 8 6 49-26 36 6. SZMTE 28 14 6 8 41-35 34 7. DMTE 28 12 8 8 42■33 32 8. Ózd 28 13 6 9 39■32 32 9. Szarvas 28 11 7 10 35-29 29 10. Lehel SC 28 12 5 11 38•35 29 11. Leninv. 28 10 9 9 37■37 29 12. BTASK 28 12 3 13 38■42 27 13. Hv.-hely 28 9 7 12 40■48 25 14. Szabó L. SE 28 8 7 13 23■31 23 15. Gyula 28 9 4 15 27■53 22 16. MVSC 28 5 8 15 30-45 18 17. Szóin. MÁV 28 5 7 16 24■46 17 18. Gyöngyös 28 6 5 17 20■43 17 19. Borsodi B. 28 4 6 18 26■57 14 20. Kisvárda 28 2 9 17 21-58 13 A magyar sportolók az olimpiai játékokon eddig 105 bajnoki címet érdemeltek ki. Ebből 29 első hely jutott különböző csapatoknak, együtteseknek, míg a további 76 egyéni aranyérem. A kardválogatott 1908— 1960 között kilenc alkalommal jutott a legnagyobb sportdicsőséghez. Hétszer nyert olimpiai bajnokságot a vízilabda-válogatott, háromhárom alkalommal a labdarúgó-, az öttusa- és a párbajtőrcsapat diadalmaskodott a világ kiválóságai között. Olimpiai aranyérmet érdemelt még ki egy-egy alkalommal a női tőrcsapat, a női kéziszercsapat, a 4x100 méteres női gyorsváltó és az Urányi—Fábián kajakkettős. A 76 egyéni olimpiai bajnok 28 klubból került ki. Lehetett volna az egyesületek száma kettővel több is, de dr. Fuchs Jenő, a kardvívás 1908. és 1912. évi olimpiai bajnoka „maszek”, azaz nem szerepelt egyesületben. „Magányos farkas”-nak hívták az 1882. október 29-én született, áru- és értéktőzsdei titkárt, aki rendre megjelent az olimpiai válogatókon — és rendre összekapott mindenkivel. Egy időben kacérkodott az MTK-val, még a vívószakosztály vezetésére is felkérték — de másfél év múlva lemondott. A Sirály SE-hez tartozott — egypárevezősben indult ott néhány versenyen... Egyéni olimpiai bajnok dr. Mező Ferenc, az 1928. évi szellemi győztes, Nagykanizsa egykori tanulója, lakója és tanára is. A 28 klub közül egyedül a Vasas rendelkezik 10 egyéni olimpiai aranyérmessel. Németh Imre, az 1948. évi londoni játékokon szerezte a Vasas első olimpiai bajnoki címét, 1972-ben Münchenben pedig Gedó György a tizediket. A Vasas után a BVSC, az U. Dózsa és a Bp. Honvéd következik az egyéni olimpiai győztesek rangsorában. Jó néhány olyan sportoló akad, aki több klub érem gyűjteményét gazdagította. A háromszoros olimpiai bajnok Papp László testvériesen elosztotta aranyérmeit sorrendben a BVSC, a Bp. Bástya (az összesítésben az MTK-nak írtuk és általában a többször nevet változtatott klubokat egy, a ma használt név alatt fogtuk össze) és a Vasas között. Elek Ilona, vagy Keleti Ágnes is több egyesületnek szállította győzelmeit. Az eddigi magyar egyéni olimpiai bajnokok, klubok szerinti megoszlásban: Vasas: 10. Németh Imre (1948), Gyarmati Olga (1948), Köröndi Margit (1952), Kovács Pál (1952), Papp László (1956), Kozma István (1964 Lövészet Á káli nagyközségi tanács és a helyi MHSZ-klub közös rendezésében a kompolti fe1979. április HL. kedd Szilágyi (balról) két szolnoki védő mögött várja a labdái (Fotó: Szabó SándorJ dett állású lőtéren került sor a most második alkalommal megrendezett felszabadulási emlékversenyre. A 32 csapat színeiben megjelent 96 versenyzőt és a nagyszámú érdeklődőket Farkas Pál nagyközségi tanácselnök köszöntötte, majd elkezdődött a tíz lövéses kispuskaverseny. Eredmények. Női egyéni: 1. Kozma Jánosné (Kál) 67, 2. Nagy József né (Füzesabony) 67, 3. Zbiskó Sándor- né (Füzesabony) 66 körrel. Férfi egyéni: 1. Varga József (Kál, tsz) 91, 2. Fran- czel József (Kál. Ipari Szövetkezet) 86. 3. Szőllősi László (Kál. VBKM) 85. Női csapat: 1. Káli lövészklub (Kozma Jánosné, Prezenszky Pál- né. Balázs Istvánná) 164, 2. Füzesabonyi Petőfi Tsz 142, 3. Kompolti KISZ-szervezet 57 körrel. Férficsapat: 1. Káli Ipari Szövetkezet I. (Fran- czel József, Kárpáti János, Sándor József) 221, 2. Káli Ipari Szövetkezet II. 195, 3. Füzesabonyi Petőfi Tsz 188 körrel. Az értékes díjakat Lendvai Ferenc, nagyközségi MHSZ- titkár adta át. Egyéni olimpiai bajnokok 28 klubból és 1968), Gedó György (1972), Hegedűs Csaba (1972), Németh Miklós (1976). BVSC: 7. Énekes István (1932), Bóbis Gyula (1948), Papp László (1948), Szilvásy Miklós (1952), Székely Éva (1952), Gyenge Valéria (1952), Fenyvesi Csaba dr. (1972). V. Dózsa (ÚTÉ, Bp. Dózsa) : 7. Kárpáti Károly (1928), Keleti Ágnes (1956, három egyéni), Pólyák Imre (1964), Rejtő Ildikó (1964), Zsivótzky Gyula (1968). Bp. Honvéd: 7. Takács Károly (1948 ■ és 1952), Kárpáti Rudolf (1956, 1960), Pé- zsa Tibor (1964), Török Ferenc (1964), Varga János (1968). MAC: 5. Keresztes Lajos (1928), Terstyánszky Ödön (1928), Pillér György (1932), Zombori Ödön (1936) és Lőrincz Márton (1936). BTC: 5. Hajós Alfréd (1896 két győzelem), Bauer Rudolf (1900), Pelle István (1932, két győzelem). FTC: 4. Kocsis Antal (1928), Szőke Kató (1952), Hesz Mihály (1968) és Ma= gyár Zoltán (1976). MTK: 4. Weisz Richárd (1908), Papp László (1952), Török Gyula (1960), Tordasl Ildikó (1976). Csepel: 3. Gerevich Aladár (1948), Németh Ferenc (I960),, Balczó András (1972). BEAC: 2. Csík Ferenc (1936), Németh Angéla (1968). MUE: 2. Halmay Zoltán (1904 —t két győzelem). OMGE: 1. Halasy Gyula dr. (1924). MAFC: 1. Posta Sándor dr. (1924). TF: 1, Keleti Ágnes (1952), Tapolcai MÁV: 1. Csermák József (1952). DVSC: 1. Hódos Imre (1952). KASÉ: 1. Elek Ilona (1948). DAC 1. Elek Ilona (1936). NTE: 1. Csák Ibolya (1936). MPSC: 1. Csik Tibor (1948). MTE: 1. Pataki Ferenc (1948). Tisza I. Vívó Klub: 1. Kabos Endre (1936). OSC: 1. Kulcsár Győző (1968). BKV Előre: 1. Tatai Tibor (1968). Tatabánya: 1; Földi Imre (1972). MÁVAG: 1. Harangi Imre (1936). Pontvesztés Budapesten KSI—Eger SE 7—7 (2—2, 1—3, 2—0, 2—2) OB Il-es vízilabda-mérkőzés, Budapest, Komjádi uszoda. V.: dr. Csillag, Med- veczki. Eger: Lipovics — Vecseri, Kelemen A., Gyulavári, Búza, Kelemen L., Hadobás. Edző: Pozsgay Zsolt. Formán kívül, gyengén játszottak az egriek második bajnoki mérkőzésükön. Így nem volt véletlen, hogy a nagyon ' lelkesen küzdő KSI-s fiatalokkal szemben csak az egyilf pontot tudták megszerezni. Góldobók: Gyulavári 4,’ Kelemen A., Hadobás, Búza. Megyei sakkbajnokság Félidejénél tant az április 4-én Gyöngyösön elkezdődött megyei férfi egyéni sakkbajnokság. Az indulásra jogot szerzett 28 résztvevőt a verseny színhelyén, az Építők munkásszállóján Csizmadia Lajos, a GYESE szakosztályvezetője köszöntötte. Ezt követően a sakkozók asztalhoz ültek, s elkezdődtek a csatározások. Már az első két fordulóban több izgalmas játszma akadt. Érdekesebb eredményekj Lengyel—Kladiva II. 1—0, Horváth D.—Demeter 0—1, Kolláth—Bárra, Mátrai—Kladiva I., Sándor—Berta Orosz—Süli. Gacsó—Rauch, Tóth M.—Sándor döntetlen, Engel—Gacsó 0—1, Kőszegi- Csizmadia 0—1, Demeter— Lukács 1—0, Bóna—Orosz 1—0. Kladiva II.—Báder 1— —0., Balogh S.—Engel 0—1, Csizmadia—Schmidt 1—0, Süli—Lengyel 0—1. Schmidt —Mátrai 0—1, Balogh P.— Horváth D. 0—1. Kézilabda Egy év elteltével — győzelem Eger SE—Építők SC 15—13 (6—5) NB I. B-s női mérkőzés, Eger, 100 néző. V.: Bánáti, Budavári. ESE: Nácsa — Dukát 2, Bajzáthné 3, Majoros 5, Vincze 2, Honfiné 3, csere Szabó. Edző: Berenczky György. A vendégek kezdtek jobr bán, de csakhamar kiegyenlítődött a játék, majd a hazaiak vették át az irányítást. Az első félidő végére már az egrieknek volt előnyük, amit a második játékrészben végig megtartottak, sőt időnként 3—4 gólos különbségre is növelték. Az ESE fegyelmezett játékával rászolgált a győzelemre. Egyénileg Nácsa a mezőny legjobbjának bizonyult, döntő része volt abban, hogy bajnoki mérkőzésen egy év múltán ismét két pontot szerzett csapata. (fesztbaum) Innen-onnan A füzesabonyi járási labdarúgó-bajnokság tavaszi első fordulójának eredményei (zárójelben az ifjúságiak): Kál-Kápolna—Kompolt 1—3 (0—2), Szihalom—Sarud 4—2 (3—0), Füzesabony—Poroszló 4—0 (1—4). Mezőtárkány szabadnapos volt. A bajnokság élén szorosabb lett a mezőny, mivel a Honvéd Gáspár SE együttese visszalépett a bajnokságból és eredményeit törölték. A bajnokság állása: 1. Füzesabony .9 7 t 1 36- 9 15 2. Kompolt 8 7 1 — 34- 7 15 3. Kál-Káp. 9 6 — 3 34-12 12 4. Szihalom 9 4 — 5 20-22 8 5. M.-tárkány 8 3 — 5 18-36 C 6. Poroszló 9 2 — 7 16-32 4 7. Sarud 8 ------- 8 4-44 — ★ A füzesabonyi járási kézilabda-szövetség felszabadulási villámtornát rendezett leány serdülő és női felnőtt korosztályban. A serdülők sorrendje: 1. Füzesabony 2- es számú iskola, 2. Füzesabony 1. számú isik., 3. Besenyőtelek isk. Női felnőtt; 1— 2. helyért: Füzesabonyi Vasas I.—Besenyőtelek TSZSK I. 11—1. A 3—4. helyért: Besenyőtelek TSZSK II.—Füzesabony Vasas II. 6—1. ★ A füzesabonyi nagyközségi KISZ-bizottság és a járási sportfelügyelőség a felszabadulás évfordulója tiszteletére női kispályás labdarúgó- villámtornáit rendezett a járási székhelyen. Az élmezőny sorrendje: 1. Füzesabonyi ÁFÉSZ, 2. Mátravidéki Fémművek, 3. Állami Gazdaság. + Gyöngyösi MEZŐGÉP—Kerekegyháza 3—1 (8, 8. —11, 8.). NB Il-es férfi röplabdamérkőzés. Gyöngyös, V: Varga. MEZŐGÉP: Száraz, Dobos. Patócs. Juhász F., Czom- bos, Sifnon. Csere: Kovács T. Juhász Á., Garat Edző: Ács István. Első hazai mérkőzésén hullámzó teljesítményt nmy új tótpwíSu nyújtó gyöngyösi újonccsapat így is biztosan nyert. Jók: Száraz, Juhász F.