Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-15 / 88. szám
.IireLmményELMreLmmén0.Jirel(.. Parodistik, humoristák, artisták a Körcsarnokban A haliéi re^i Egesrhea 1979. április 15*., vasárnap A Nap kél 4.57 — nyugszik 18.33 órakor A Hold kél 21.41 — nyugszik 6.49 órakor HÜSVÉT NAPJA Kétszáznegyven évvel ezelőtt született Winterl József Jakab osztrák származású magyar orvos, vegyész és botanikus. Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte; orvos- és bölcsészdoktorátust szerzett és Felső-Auszt- riában folytatott orvosi gyakorlatot, majd a magyar- országi bányavárosok főorvosa lett. 1770-ben a nagy- szombati orvoskari egyetem felállításakor kinevezték a kémia-botanika tanárává. Az egyetemmel együtt Budára, máj Pestre költözött. 1784-ben publikált elektrokémiai vizsgálataival már felvetette az akkumulátor elvi lehetőségét. 1784-ben a pesti Józsefvárosban vásárolt telkén botanikus kertet alapított, s kortársával, Tessedik Sámuellel együtt egyik úttörője volt az alföldi gyümölcstermesztésnek. Befejezetlen Index című művében 1656 növényfaj nevét sorolta fel, s 26 növény rajzát rézmetszetben is mellékelte. Időjárás: Várható időjárás ma estig: kevés felhív száraz idő}' ! többórás napsütés. Mérsékelt légmozgás. .Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 18—23 fok között. Érdekesnek, ígérkező vendégjátékra kerül sor április 24-én Egerben, a Körcsarnokban. A mezőkövesdi Matyó Együttes vendégeként hazánkban tartózkodó hallei (NDK) Revü Színház megyénk székhelyére is ellátogat, hogy műsorával megismertesse az érdeklődő közönséget. A látványos produkcióban paródisták, artisták, humoristák lépnek fel, s bemutatkozik a Revü Színház női tánckara is. Képünkön a tánckar. Április 18-tól 28-ig A magyar nyelv hete rAz idén immár, ttzenhair- madszor hirdetik meg a magyar nyelv hetét, melynek címe ezúttal „Anyanyelv és műveltség”. A TIT Heves megyei Szervezete rendezte programsorozat keretében az érdeklődők csaknem ötven előadást hallgathatnak, a megye mintegy harminc iskolájában, művelődési házában, üzemében. {színház A megnyitóra április tizenkilencedikén délután három órakor kerül sor az egri Dobó István Gimnáziumban, amikor is dr. Szépe György, a nyelvtudományok kandidátusa, a Magyar Tudományos Akadémia osztályvezetője beszél arról, mit is takar a nyelvileg művelt ember fogalma. A továbbiakban is számos érdekes témáról lesz szó a magyar nyelv hetén. Így például húszadikán a Gárdo_ nyi Géza Gimnáziumban A társas érintkezés nyelvi formáiról tart előadást Dobóné dr. Berencsi Margit. 25-én Korok és nevek címmel dr. Fekete György a névadás divatját ismerteti a siroki művelődési házban. Szintén e napon dr. Pásztor Emil Recsken o magyar nyelvköltészet érdekességei között tallóz. A záró előadásra 26-án az egri 212-es Szakmunkásképző Intézetében kerül sor. Dr. Bakos József A tiszteletien, trágár beszéd és ami mögötte van címmel tartja meg köznyelvi elemzését. Egerben délután fél 4 órakora az Áldozat visszatér (Bérletszünet) Csúcsforgalom + ORVOSI ÜGYELET 3 Egerben:j szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy Zsilinszky utcai rendelőben (Telefon: 11-000). Gyermekorvosi ügyelet helye: Eger, Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telefon: 11-640). Az ügyelet Igénybe vehető: hétköznapokon este 19 órától reggel 7 óráig. Vasár- és ünnepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 áráig. Fogorvosi ügyelet, szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig a Technika Házában. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgálat új helyen: Egerben, az Alkotmány utca 12. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyermek- és felnőttbetegeit: Andornaktálya. Makiár, Ostoros, Novaj, Kerecsend. Demjén. Az ügyelet igénybe vehető vasár- és ünnepnapokon előző nap délután 14 órától hétfő reggel 7 óráig. (Telefon: 11-669). Gyöngyösön: szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráiá (Telefon: 11-727). Fogorvosi ügyelet: délután 15—18 óráig. Ügyelet, helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Vasár- és ünnepnap: reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig (Telefon: 11-727). Fogorvosi ügyelet: 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet 9—12 óráig. Helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Hatvanban: szombaton Izórától hétfő reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon: 10-04). Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8—10.30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 10—12 óráig a rendelőintézet gvermekszakrendelésén. (Telefon: 10-04). KO.TAL-készenlét Egerben- délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-004 és 13-330. Ezrek kerekedtek fel, hogy a vasúti és az autóbusz-pályaudvarokról elindulva eljussanak az ország különböző tájaira. A MÁV több mint 60 kisegítő járatot indított el a két nap alatt, hogy a szokásosnál jóval több utas kényelmesen utazhasson például a Budapest—Debrecen— Nyíregyháza, a Budapest— Szombathely, illetve a Budapest—Nagykanizsa közötti útvonalakon. A Volán Engels téri pályaudvaráról 140 kisegítő járat gördült ki többek között Kalocsa, Baja, Salgótarján és Dunaújváros felé — a szélrózsa minden irányába. Húsvéti intelem: gyermekeknek egy cseppet sem! Megy a gyerek húsvéthétfőn, széles kedvvel, zsebében a rózsavíz, megy a gyerek locsolkodni. „El ne hervadj, mint a rozmaring!” — motyogja szemérmesen, zsebre vágja a fém- tizest, elteszi a piros tojást, harap a linzerből. Lányok, asszonyok, házigazdák, fölnőttek! Ne rontsuk el a gyerek örömét! A legénykéknek szeszes italt — egy csep- pett se! „Te már kész férfi vagy” — sajnos akad, ahol még mondják nekik, s kínálják borral, sörrel, pálinkával. Hinnék is szegények szívesen, ha csakhamar nem fordulna ki velük sarkaiból a világ, nem fájdítaná szemüket a napsütés, nem kóvályogna a fejük, nem rándulna görcsbe a nyeldeklőjük. S amikor kialusszák magukat, beteg szégyenükben világgá bújdokolnának. Pedig nem nekik kell szégyenkezniük. Kinek jutna eszébe kékgálicot itatni a gyerekkel? Ostoba kérdés? Aligha. Az alkohol: méreg a gyermeknek. Aki itatja vele: tudatosan mérgezi a szervezetét. S még valami: tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy a felnőttektől látott „virtusból” kezd inni a kamasz, s lesz esetleg később az alkohol rabja. Van-e foganatja az intő szónak — plakát, újság, rádió hirdeti esztendőről esztendőre ilyentájt, hogy gyermekeknek egy cseppet sem —, úgy tűnik: igen. Az utóbbi két évben egyetlen fiúcskát sem kellett alkoholmérgezéssel kórházba szállítaniuk a mentőknek, ám arról nincs statisztika, hány gyermeket istápoltak otthon a görbére sikerült locsolkodás után. Ne kínáljuk hát szeszekkel, gyűszűnyivcl sem az illedelmes kisfiút, aki szófogadóon felhörpintené. Nem nyalánkság az édespálinka, méreg! Szocialista brigádok a megyeszékhelyről / Vetélkedő Eger műemlékeiről Mint minden esztendőben, az idén ismét meghirdeti az egri Dobó István Vármúzeum hagyományos közművelődési vetélkedőjét szocialista brigádok számára. Ebben az esztendőben azonban, az eddigiektől eltérően, nem a vár története a téma, hanem a megyeszékhely műemlék épületei, szobrai. Ezúttal mintegy ötven csapat jelentkezett a művészet- történeti „Ki mit tud”-ra. Közülük került ki az a tizenegy egri szocialista brigád, amely kedden délután három órakor az egri Megyei Művelődési Házban méri össze tudását. Így a zsűri elé áll majd a dohánygyár, az Agria Bútorgyár, a KPM Közúti Igazgatósága, a Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat, a kiegészítő parancsnokság, a Finomszerelvényqyár, a MEZŐGÉP, a TECHNOLUX Ktsz, a posta, a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat és a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság fűrészüzemének egy-egy négyfős csapata. A résztvevőknek nemcsak Eger műemlékei történetét, adatait kell majd jól ismerniük, de azt is, mi miért szép. A legjobbak jutalma egy nyírségi kirándulás az Eger Vár Baráti Körének tagjaival. Szerencsére nyelvész volt az érettségi elnököm, a magyartanárom se vont gyököt, matematikatanárom pedig mély emberismeretéből táplálkozva leplezte, kissé eredményesen, hogy a 4 esztendő tapasztalatai alapján is eléggé megdöbbent produkciómon. De a mag nem hullott terméketlen földbe; ezt láthatja mindenki a címből, illetve a fenti képletből. Hál- istennek ennyi elég a matekból, mert gyorsan átsiklok az egészségügy területére. Itt sokkal otthonosabban mozgok, mert már volt kanyaróm, foghúzásom, bordatörésem, enyhe lefolyású depresszióm, és súlyosabb influenzám., Tehát helyben vagyunk: az influenzáról van szó! Igen, mert valahogy nem értem, miiért nem vették észre embertársaim, hogy az idén elkerült az áegy, meg az ákettő Hong-Köngtól a hipo- chondriáig valamennyiünket. Pedig már a múlt év decemberében olvashattuk, hogy az a néhány megbetegedés nem volt influenza, hanem egyszerű megfázás. Aztán jött a január, de nem jött az Ái, sem az A2, s ezek változatai. Nemcsak a Kárpátmedencében. hanem nemzetközi viszonylatban is elhanyagolta az emberiséget — legalábbis európai területeken — ez a kínos (bár pihentető) járvány. Mit lehet ilyenkor tenni? örül az ember, hogy nem kell külön influenzaosztályo- kat berendezni a kórházakban, hogy nem növekedett annyit az egy főre jutó gyógyszerfogyasztás, nem emelkedett a táppénzesek aránya az elmúlt évekhez képest... s általában többen vettek részt az év elején akár a termelő, akár az improduktív munkában, mint a sok évi átlag. Hát. kérem, ez is valami! Így is gyarapodhat a nemzeti jövedelem, így is csökkenhet az egy főre eső ágyak száma más, jobban rászorult betegek javára, akik az influenza nélkül is elég rosz- szul érzik magukat... Szóval: nem járványoztunk. s így tavaszodván, már optimista módon tekinthetünk a múlt szilárd talajáról az egyéb tavaszi betegségek felé. Milyen közmondást gyárthatnánk ebből a jelenségből, amelyet matematikai képletünk is igazol? Például: „Jobb ma egy kihalt orvosi rendelő, mint holnap egy kihalt munkahely” ... — kátaA — Ö LOTTŐTÁJÉKOZTATŐ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 15. játékhéten 5 találatra szelvény nem volt. Négy találata volt 41 fogadónak, nyereményük egyenként 182 733 forint. Három találatot 5612 fogadó ért el, nyereményük egyenként 688 forint. Kéttalálatos szelvények száma 177 074, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. B ELŐADÓI EST. Szerdán este 8 órai kezdettel kerül sor Benkő Péter Jászai Mari-díjas színművész előadóestjére az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola pinceklubjában. A rendezvényen közreműködik a Bojtorján együttes is. O „HELYETTESÍT” a könyvtár. A községi könyvtár helyettesíti :iőlegesen az átalakítás alavt álló művelődési házat Visontán, ahol a TIT- előadások, író-olvasó találkozók mellett hanglemezköl- csönzésá lehetőséget is biztosítanak az érdeklődők számára. B KÉT BUSZ KARAMBOLJA. 25 személy meghalt, további 50 súlyosan megsebesült, amikor pénteken két autóbusz egymásnak rohant a pakisztáni Lahore városától délre. A két busz egyike lakodalmi vendégeket szállított. A szerencsétlenség következeiében 15-en a helyszínen vesztették é’’+üket. O AVAR KORI KINCSEK. A Csongrád megyei Csány- telek határában egy régi homokbányában különleges régészeti leletekre bukkantak. A szegedi Móra Ferenc Múzeum szakemberei megállapították, hogy avar kori kincsek kerültek elő a föld mélyéből; valószínűleg egy régi sírt bontottak meg. A tárt- gyak között arany fülbevalót, díszes ezüst övcsatot, több nyílhegyet, tőrt és kardot azonosítottak a régészek. ■ ROBBANÁS. 19 bányász vesztette életét, 40 pedig megsebesült szombaton reggel, amikor egy dél-koreai bányában rakodás közben felrobbant egy dinamitszállít- mány. O ORSZÁGOS ELSŐ. A húsipari tanulók Szombathelyen megrendezett országos , versenyén Csapiár János, a Heves megyei ÁLlatforgalmi és Húsipari Vállalat gyöngyösi harmadéves ipari tanulója lett az első, aki egyben elnyerte az elméleti verseny küLöndíját is. Csapiár János nemcsak kitüntetést kapott sikeres szerepléséért, hanem tanulmányainak befejezése előtt négy hónappal megkapta a szakmunkás-bizonyítványt is. O 200 EVES HÁRSFÁK Ki- zöldült a híres nagycenki hársfasor, amelyet több mint 200 évvel ezelőtt, 1752-ben telepítettek. A régiek közül 400 még most is él, de rendszeres gondozásra szorul. A fasor a nagycenki Széchenyi- kastély főbejáratától vezet a Fertő-tó parti dombsorra, mintegy három kilométer hosszúságban. Valamikor Széchenyi Istvánnak is kedvenc tartózkodási helye volt ez az árnyas hársfasor. U A RENDŐRSÉG felhívása. Az Egri Városi és Járási Rendőrkapitányság kéri a lakosságot, hogy aki az 1979. április 12-én 19 órakor az Eger—Andornaktálya közötti útszakaszon történt halálos közlekedés balesetet látta, vagy azzal összefüggésben adatot tud szolgáltatni, jelentkezzék a rendőrkapitányságon személyesen vagy telefonon. Cím: Eger, Klapka u. 3. sz. Telefon: 00-7. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága ás a Heves megyei Tanács napilapta. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger. Beloiannisz u. 3. 3301 (Ff.: 23) Telefon: 13-644 Gvönevös. Rózsa u. 1. 3200. Telefon* 11 -697 Hatvan. Kossuth tér 8 3000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger Beloiannisz u. 3. 3301. (PL: 23) Telefon: 13-381. Terjeszti a Magvar Posta.". Előfizetési díj egy hónapra 30,— Ft. negyedévre 90.— Ft. egy évre 360,— Ft. Előfizethető a hírlapkézbesítő postafiivataloknál és kézbesítőknél. — index: 20062 — Rá«»* Nyomda Egri Gyáregysége. Eger, Vincellériskola u, 3. sz. Igazga tó; bede ISTVÁN. — HU ISSN 0133—0705, I (A, A ) (ArA) 0