Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-23 / 69. szám
Jirü...eméwLbireL.BsmieLMek.. ííuS? 1979. március 23., péntek A Nap kél 5.43 — nyugszik 18.00 órakor A Hold kél 2.40 — nyugszik 12.24 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon EMŐKE nevű kedves olvasóinkat! Ösmagyar eredetű az Emese, Enese név, amelynek jelentése az „emlő”, vagy a ma is használt „emse” szóval függ össze. o o o Hetvenöt évvfel ezelőtt született Tamás Lajos nyelvész, Állami-díjas akadémikus. Fiatalon kezdett el nyelvészeti tanulmányokkal foglalkozni. 1940-ben egyetemi tanár lett, s hosszú éveken át a budapesti egyetem bölcsészkarának volt a professzora. Általános nyelvészettel és románisztikával, valamint a magyar —román nyelvészeti és történelmi kapcsolatok tudományos vizsgálatával foglalkozott. Fő oktatási területe, az általános nyelvészet mellett tanulmányozta az albán nyelvet is. Főbb munkái közül említést érdemel: Fogarasi István kátéja (Fejezetek a bánsági és Hu- nyad megyei ruménség művelődéstörténetéből, 1942), A magyar eredetű rumén kölcsönszavak művelődéstörténeti értékelése, Ugocsai magyar—rumén kapcsolatok (1944), Albán—magyar szótár (1953), Általános nyelvészet és a magyar nyelvtudomány (1956). Ö szerkesztette az Albán költők antológiáját. Időjárás: Várható időjárás ma estig: délnyugat felől csökkenő felhőzet. Többfelé eső, záporeső, egy-két helyen zivatar. Időnként megélénkülő,, néhány helyen megerősödő déLnyugati, nyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: általában 12—17 fok között. Napirenden A közétkeztetés és a gyermekélelmezés Egerben este 7 órakor: MÁZ Déryné bérlet EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 11-888) Délután fél 4 órakor? Forradás Érdekes, színes, szinkronizált lengyel film Este fél 6 és 8 órákon Az erőd Színes magyar film, Hernády Gyula kisregénye nyomán EGRI FILMMÚZEUM Este 10 órakor: Királyi játszma Színes angol filmburleszk EGRI BRODY (Telefon: 11-773) Délután 4 órakor: Egy kezdő varázsló viszontagságai Színes, szinkronizált NDK ifjúsági film Este 6 és 8 órakor: Casanova Kétrészes, színes olasz film GYÖNGYÖSI PUSKIN (Telefon: 11-066) Délelőtt 10 órakor is? A zsaru GYÖNGYÖSI SZABADSÁG (Telefon: 11-155) A majáji tigris HATVANI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 18-51) Du.' fél 4 és este 7 órakor: A hid túl messze van HATVANI KOSSUTH (Telefon: 17-00) Kockázat HEVES Jönnek rendjei a csodáknak LŐRINCI Láncravert sofőrök FÜZESABONY Apacsok PÉTERVÁSÁRA Ruszalka meséje ORVOSI ÜGYELET 1 Csütörtökön délután dr. Varga János tanácselnök vezetésével tartotta ülését ■ az egri városi tanács. A rendezvényen beszámoló hangzott el a végrehajtó bizottság elmúlt kétévi tevékenységéről, majd a Felső-magyarországi Üzemi Vendéglátó Vállalat és a Panoráma Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat vezetői tájékoztatták a tanács tagjait a közétkeztetés, valamint a gyermekélelmezés helyzetéről. Mindkét vállalat az utóbbi esztendőkben igen sok feladatot vállalt a közétkeztetés és a gyermekélelmezés javításának érdekében a megyeszékhelyen. A Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalat például a két megyére kiterjedő száz egységből 32-t Egerben üzemeltet. A hálózatfejlesztési feladatokat elsősorban Egerre koncentrálták az utóbbi időben. Heves megye székhelyén jelenleg hat zárt jellegű munkahelyi étteremben és tizenegy munkahelyi büfében látják el az ipari üzemek, intézmények dolgozóit, valamint a főiskolás, a szakmunkás és az általános iskolai tanulókat, illetve az óvodásokat. Naponta átlagosan mintegy hétezer ebédet szolgálnak'ki. A Panoráma Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat jelen pillanatban az egri 3-as és az 5-ös számú általános iskola kivételével valameny- nyi alsófokú oktatási intézményben megoldja az étkeztetést, s arra törekszik, hogy a közeljövőben valamennyi általános iskolában ellássa ezt a feladatot. Az 1978,79- es tanévben a számítások szerint közel háromezer általános iskolai tanuló napi étkeztetését oldják meg. A tanácsülésen megállapították a beszámolók alapján is, hogy nemcsak a hálózat fejlesztése ás korszerűsítése a fő feladat, melyhez egyébként az üzemeknek és az intézményeknek is több támogatást kellene nyújtaniuk, hanem a normák megállapítása is sürgető feladat. Márpedig ezt csak központilag lehet végrehajtani, s az elmúlt esztendők tapasztalatai azt mutatják, hogy az élelmiszer-alapanyagok árának növekedését nem követte értelemszerűen a normák megfelelő kialakítása. A tanácsülésen ezután.személyi kérdésekről esett szó. A városi tanács termelésellátás-felügyeleti osztályának vezetői állása megüresedett. A végrehajtó bizottság osztályvezetőként Bakondi Endrét, az Országos Vetőmag- és Szaporítóanyag Heves megyei Felügyelőségének mérnökét javasolta e munkakör betöltésére. Bakondi Endrét a tanács kinevezte a termelésellátás-felügyeleti osztály vezetőjének. Tudományos-technikai úttöröszemle Megyei döntő Szocialista brigádok vetélkedője a VILATI-nál Március 21-én, a Tanácsköztársaság évfordulóján tartották Egerben a tudományos-technikai úttörőszemle megyei döntőjét. A verseny három helyszínen zajlott: a 4. sz. Gyakorló Általános Iskolában, a 2. sz. Gyakorló Általános Iskolában és a megyei úttörőházban. A diákok négy kategóriában, természet- és társadalomkutató, úttörőtechnikus és orosz- nyelv-barátok témakörben versengtek. Az úttörőszemlén több, mint száz felső tagozatos vett részt, akik háromtagú csapatokban versengtek. Minden kategóriából az első helyezett csapat jut tovább az országos döntőre, amit a tavaszi szünet végén és a nyári szünetben tartanak majd. Megyénkben a társadalomkutatók közül a Gyöngyösi I. sz. Általános Iskola, a természetkutatók közül a szintén gyöngyösi 6. sz. Általános Iskola, a technikusok közül a Horti Általános Iskola, az orosz nyelv tagozatosai közül a Gyöngyösi 1. sz. Általános Iskola, a nem tagozatosok közül pedig az Egri II. sz. Gyakorló Általános Iskola diákjai bizonyultak a legjobbnak. Oktatás, érdekképviselet, patronálás Ülésezett a szakszervezetek megyei ifjúsági bizottsága Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000) Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. (Telefon: 11-640) Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12- től 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. 3zám alatti rendelőben. KÖJÁL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. (Telefon: 10-004 és 13-380) Csütörtökön délután értekezletet tartott a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa mellett működő ifjúsági bizottság, amelyen Molnár János, a bizottság titkára számolt be az aktuális ifjúság- politikai kérdésekről, összegezte az elmúlt év tapasztalatait és részletesen kitért az 1979-es év feladataira. Utalt a beszámoló arra, hogy kiemelt szerepet foglal el a bizottság munkájában az oktatás-képzés propagálása, a fiatalok érdekképviseleti tevékenysége, a 30 éven aluli szakszervezeti bi- zalmik feladatainak ellenőrzése. Említés történt a KISZ- fiatalokkal és úttörőkkel kialakított jó, kapcsolatról és patronálásuk eredményességéről is. Szó esett még ■ a szocialista brigádok versenymozgalmának szélesítéséről. A referátum végül összegezte az ágazati-iparági alapszervek mellett működő ifjúsági bizottságok munkáját A VILATI egri és budapesti gyára közös vetélkedőt szervezett a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója tiszteletére, melyre szerdán délután került sor, 11, egyenként öttagú csapat részvételével. A ver" senyt megelőzte egy írásbeli pályázat, amely a vállalat üzemi lapjában került meghirdetésre, s az itt legjobbnak tartott brigádok kerültek be a döntőbe. A verseny témája a Tanácsköztársaság időszaka, minden lényeges kérdés — szociológia, kül- és belpolitika, kultúra — megtalálható volt a tesztlapokon, a villámkérdések, a mozaikösszeállító feladatok között. A vetélkedő a késő délutáni órákban ért véget, s a zsűri, melynek tagjai a vállalat vezetősége és a Párttörténeti Intézet munkatársai közül kerültek ki, a legjobbnak a budapesti „Bíró utca” brigádot tartotta, a második helyezést az egri „Agria”, a harmadikat a szintén budapesti „Évforduló brigád nyerte. A helyezettek vásárlási utalványt és könyvjutalmat kaptak. Parádi brigádok (Tudósítónktól) Szocialista brigádvezetők tanácskoztak a Parádi Üveggyárban. A résztvevők értékelték az 1978. évi munkaversenyt. A hozzászólók a munkaverseny-szabályzat egyes részeinek megváltoztatását javasolták. Megállapították: a versenymozgalom hozzájárult, hogy a gyár dolgozói sikerrel teljesítették vállalásaikat. Az értékelés alapján 11 brigád arany, hét ezüat-, hét bronzjelvényt, egy brigád zászlót és egy brigád pedig oklevelet kapott. Bevásáríónap A bevásárlók napja lesz csütörtök: április 19-töl Budapest és a vidéki városok főútvonalain, a kerületi centrumokban e napon este 8-ig t várják a vásárlókat az iparcikkboltok, a ruházati üzletek és az áruházak. Valami nevenincs, megmagyarázhatatlan bizsergést érzett az ember, pontosan azt sem tudta, hogy hol. Valahol a bőre alatt, annyi bizonyos, de hogy a mája tája bizsereg-e, avagy a mostanában bolondos csikóként a világnak nekirohanó, ugrándozó, rúgkapáló szíve lenne-e a bizsergés helye, vagy netán éppen a bokája, vagy az ujja, vagy a fülcimpája, vagy akármelyik por- cikája — hát bizony isten, hogy nem tudta. Csak bizsergett benne a bizsergés, bizsergett veszettül, akárhol is vakargatta, úgyhogy végül — abbahagyta. Nyújtózott egy nagyot, hangosat szusszantott, és tudatára ébredt, hogy felébredt., ez meg errefelé aligha jelent mást, mint hogy itt a reggel vagy, hogy nagyon közel, a sokféle dolog meg csak úgy várja, a kötelességtudat ráncigálja: kelj fel, ember, kelj fel! Persze, felkelt. Papucsba bújt, kicsoszogott, és csak amikor már jó néhányat kortyolt a pirkadat ízű friss levegőből, akkor figyelt feli hogy a szép márciusát enGólyafa, gólyafa, ejnye... nek a csuda világnak! — tulajdonképpen még meg sem virradt. Hamar elő az órát, nézzük, mit mutat a mutató... ? Fél hatot mutatott. — Fél hat — mondja magában az ember —, gyerek az idő, akár vissza is fek- hetek, rászundíthatok még egyet, és csak most, hogy újra bent van a zárt szobában, csak most villan fel a tudat, hogy éjszaka alighanem eshetett, azért volt kint olyan jó illata a hajnali levegőnek. Erre bosszúsan dörmögött, s szidta csendben Sándor— József—Benedeket, a híres zsákos embereket, hogy füstre tehetik a hírüket, ha esőt hoznak, nem pedig napsütésből eleget. Ezzel elszende- redett, s hogy a hasára süt a nap — egy óra múlva arra ébredt. Minden csillogott, szikrát hányott, a nedves föld visszaverte a fényeket, fű, fa, vetés szerteszéjjel, szép reggelre ébredhetett. — Nofene, csak nem a tavasz!? — mormog bajsza alatt az ember, mert hogy megért negyven tavaszt, hát nehezen hisz a szemének. Nem is beszélve arról, hogy kömleinek született, Komlón pedig — s ez szent, szép hagyomány — tavaszügyben egészen más mércével mérnek. Merthogy, kérem: ez a kis hevesi falucska egy vén gólyafa birtokosa. Öt gólyafészket tartanak a kiszikkadt, régi ágak, s ha a gólyafán a fészkek felett az első gólyák megjelennek, a komiéi csak akkor köszön szép jó reggelt a tavásznaik. Emberünk kiballagott a kapuig — onnan épp a fára látott —, hát a felső fészekben ott a gólya, a tavasz hosszú lábú, hosszú csőrű, fehér tollú hírmondója. S mert a gólyáról az embernek eszébe jut az ember Lánya, gyorsan úgy dönt, hogy — mielőtt e szép madarak visszaszállnak Afrikába —, nos úgy, hogy a lányt — idén nyáron férjhez adja. (ku-ti) O MUNKÁSMOZGALMI KIÁLLÍTÁS. Munkásmoz-i galmi történeti kiállítás nyílt tegnap Hatvanban, a városi fiókkönyvtár kiállítóhelyiséJ gében. A tárlatot dr. Gada- necz Béla, a Vasútkutatő Intézet munkatársa nyitottal meg. ■ KITÜNTETÉS. A forral dalmi ifjúsági napok alkalmából dr. Sonkádi János, a Heves megyei ZÖLDÉRT! Vállalat jogtanácsosa a SZÖ- VOSZ kiváló dolgozója kitüntetésben részesült. O HAMIS PÉNZ. Ez a cfJ me Gorkij háromfelvonásos színművének, amelyet szom- baton este 7 órától láthatnak a gyöngyösiek az új ( művelődési központ szín- ' háztermében, a szolnoki Szigligeti Színház előadásában. O MOZGALOMTÖRTÉNETJ Tegnap délelőtt került sor Hatvanban a munkásakadémia előadássorozatának ke-r rétében Az élelmiszeripar szakszervezeti mozgalmának történetéből című előadásra, amelyet Marosán György nyugalmazott államminiszter tartott. O ISMÉT JÖ A VÉTEL. Al múlt héten az Egerben, il*> letve a megyeszékhely környékén lakóknak sok bosz-< szúságot okozott, hogy a televízió második programját nem, vagy csak igen rosszul foghatták. Mint megtudtuk, a rossz vételi lehetőséget hálózati feszültségkimaradás okozta. A hibát azonban már kijavították, így 18-tól ismét élvezhető a „kettes”, O DELTA-ANKÉT. Szombaton délután három órától az ismert és népszerű tele- vizióműsor főszerkesztőjével, dr. Várhelyi Tamással és műsorvezetőjével, Kudlik Júliával beszélgethetnek a tu-i domány iránt érdeklődők. H BARANGOLÁSOK BRAS-i SÖ KÖRNYÉKÉN. E címmel ma este kerül sor az isme- retterjesztő esték program- sorozatának keretében Juhász András előadására Gyöngyösön, a Mátra Művelődési Központban. Az érdeklődők megismerkedhetnek Sinaiával, Brassóval, s a hétlépcsős vízeséssel, színes diaképekről. O ÜJ LÉGI JÁRATOK. Jfi nyári menetrend életbe lépésével három új légi jára-< tot indít a MALÉV. ÁpriJ lis 1-től megnyílik a Budapest—Kuvait, a Budapest- Bagdad és a Budapest—Sza- loniki járat, s ezzel 26 ország 39 városában közlekednek a vállalat gépei. <> TÁNCOSOK. Szombaton délután hat órától táncházi műsort rendeznek Egerben, a Megyei Művelődési Központ nagytermében, melynek vendége Löffler Erzsébet néprajzkutató lesz. A Gárdonyi Géza Gimnáziumban szintén hat órától, az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolában pedig nyolc órától tartanak bemutatót a művelődési központ társastáncklubjának tagjai. O FÁSÍTÁSI HÖNAP. A fásítási hónap országos megnyitóját Zalaegerszegen tartották meg csütörtökön. A felszabadulás óta több mint félmillió hektárra növekedett az ország erdőterülete, ám a következő években is több mint 10 ezer hektár újratelepítésére kell a szakembereknek felkészülniük.1 Az országos erdősítés háromnegyedrészt a termelést szolgálja, de nem kevésbé fontos az üdülőkörzetek, la-* kótelepek fásítása sem. . Mpnültätt, 4