Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-09 / 57. szám
Katedra nélkül Töprengés a kollégiumi nevelésről Az utóbbi időben a pedagógiai szakberkekben egyre sűrűbben hangsúlyozzák a nevelés fontosságát, elsődleges szerepét. Érdekes viszont az, hogy ilyenkor szinte mindig az iskolai tevékenységre gondolnak. Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy épp a diákotthonokról és a kollégiumokról feledkezzünk meg, pedig épp itt bontakozhat ki a valóban hatékony jellemformálás. Ebből a felszínes szemléletből következik, hogy az igen izgalmas témával meglehetősen kevesen foglalkoznak. A mindennapi gyakorlat megújítására csak néhány ötlet született. Ez így van legalább tíz esztendeje, s emiatt a korábbi nehézségek is hatványozódtak. Gondok — közelről Hol tartunk ma? A számottevő eredményekért elismerés jár, a gondokra utaló jeleket azonban nem szabad mellékesen kezelni. Az oktatási intézmények vezetői, tanárai igen sokszor lekezelik azokat a nevelőket, akik délutánjaikat a fiatalok körében töltik, s ellenőrzik tanulásukat. Azt mondják: nem kell diploma ahhoz, hogy valaki a szilenciumon felügyeljen, s higiéniára, kulturált viselkedésre szoktassa a fiúkat, lányokat. Az csak olaj a tűzre, hogy a megfelelő képesítés — nem egy esetben — tényleg hiányzik. A másik fél viszont a sértődöttség sáncai mögé húzódik. Sajnos erre megyénkben is akad példa. Annál is inkább, mert olykor arra sincs lehetőségük, hogy szakjaik valamelyikét rendszeresen tanítsák. Ezt joggal fájlalják, hiszen idővel elhalványulnak isme- I reteik és gyakorlati tapasztalatokra sem tesznek szert. Az sem vigasztaló, hogy az egyetemek és a főiskolák egyáltalán nem készítik fel a hallgatókat a kollégiumi munkára. Idegenkednek is ettől, hiszen azt érzik, hogy a mély vízbe dobják őket, holott nem tudnak úszni. A meghirdetett állásokat csak jobb híján fogadják el, sezt követően tanácstalanságuk szinte meghökkentő. A nap mint nap előforduló bonyolult helyzetekben egyáltalán nem találják fel magukat, nem ismerik fel a jutalmazás és a büntetés emberfor- máló erejét. Jó néhányszor, s végletek rabjai lesznek, s úgy dirigálnak, mint egy monarchiabeli kiképző altiszt. Megtiltják a tévénézést, a rádióhallgatást, a hazautazást. Máskor meg következetlenül liberálisok, s indokolatlanul eresztik el a gyeplőt. A tanulói önkormányzatban rejlő nagyszerű lehetőségeket nem látják meg, nem aknázzák ki. Bólogató Jánosok gyülekezetévé sorvasztják ezt a szervet, lejáratva ezzel az egész ügyet. Végül önmagukkal is meg- hasonlanak, az első adandó alkalommal távoznak, s a katedrában látják álmaik ómegáját. Ez szűkebb pátriánkban is előfordul. Az viszont biztató, hogy a körzeti jellegű általános iskolai kollégiumokban — így a pétervásáriban és a hevesiben — egészen más a helyzet. Itt a nevelők megtalálták az összhangot a neveltekkel. Akkor is, ha ennek fortélyait munka közben sajátították el. Az is igaz persze, hogy nem sok, a hétköznapok során kamatoztatható úti itet kapnak. A pedagógiai szak- irodalom se bőkezű hozzájuk, a kutatók nem rohamozzák meg őket sem elméleti, sem gyakorlati útmutatásokkal. Meglehetősen ritkán jelentkeznek új módszerekkel. Így aztán marad a kitaposott út, a több évtizede kialakult elavult szokásrend, s az csak kevesekben ötlik fel. hogy más ösvényeken — vállalva az úttöréssel járó PJ£ggg|| \ 1978. március $■> péntek buktatókat is — jóval gyorsabban célba lehetne érni. Mindez azért elszomorító, mert az ifjak ezrei érzik gúzsba kötve magukat, s hiába szomjúhozzák a bizalom, az otthonosság légkörét. Különösképp így van ez a középiskolások esetében. A huszonnegyedik órában Az illetékesek — ha kissé késve is — végül felfigyeltek a cseppet sem rózsás helyzetre. Az Állami Ifjúsági Bizottság 1977. évi határozatában sürgette a diákotthonok tíevelőmunkájának továbbfejlesztését. Az Oktatási Minisztérium ezt követően kidolgozta a közel-, illetve a távolabbi jövőre szóló elképzeléseit. Legalábbis nagy vonalakban! Hamarosan állásfoglalást jelentet meg, s ebben körvonalazza a legfontosabb teendőket. Ezek is támpontot jelentenek addig, amíg napvilágra kerül — előreláthatólag 1980. szeptemberében — az új nevelési terv. Az nyilvánvaló, hogy az iskoláknak fel kell adniuk túlzott arisztokratizmusukat, mert csak a kollégiumokkal együttműködve produkálhatnak valódi sikereket. Így térképezhetik fel az ifjak jellemét, így alakíthatnak ki közös haditervet a hibák felszámolására. Az oktatásügv- ben nem az számít, hogy ki milyen poszton tevékenykedik, hanem az, hogy mindenki pedagógus, s így össze kell fogni a felnövekvő nemzedék érdekében. Ebben az esetben sem az előkelősködés sem a sértődöttség nem tűrhető el. A belső élet is változást igényel. El kell vetni a sablonokat: ami tegnap még elment, az holnap már nem biztos, hogy helytálló Az a helyes, ha a demokratizmus valóban megerősödik, s a diákok érzik, hogy igénylik véleményüket, tisztelettel bíráló megjegyzéseiket. Akit letorkollnak, magába húzódik, s közreműködését többé hiába kérik. A csak papíron létező önkormányzat keserű lecke a közéletiség- ből. Érdemes szakítani a merevséggel, hiszen a kísérletező kedv az eddiginél hatékonyabb módszerek sokaságát szülheti. A felelősségérzetre célszerű alapozni, s a bizalom is előlegezhető. Néhány helyütt például szakítottak a szilenciumok rideg rendjével, s a tanár nem csendőrködik a teremben, hanem az arra rászorulókat korrepetálja. A gyerekek értékelik ezt, s a tanulmányi átlag nem romlik, sőt emelkedik. Ez csak egy adalék, de számos téren előbbre lehet lépni. Vonatkozik ez a közösségformálásra is, amely nemegyszer háttérbe szorul, s csak a jelentésekben emlegetik. Egy tény: az új rendelkezések lehetőségek sorát kínálják, s ha élnek velük egészséges pezsgést idézhetnek elő. Ki képez nevelőket Felesleges bizonygatni, hogy a siker mindenekelőtt a diákotthoni nevelőkön múlik. Az egyetemi és főiskolai oktatásnak — az utóbbinak mindenképpen — gondolnia kell erre, hiszen valamennyi hallgatót felkészíthetnek erre a hivatásra is. Elláthatják őket annyi útravalóval, amennyi szükséges boldogulásukhoz. Ehhez azonban az eddiginél komolyabban kell venni ezt a pályát, mert jelenleg sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsülik meg kellően. Ezért magas még mindig az óraszám, ezért taníthatnak ritkán az iskolákban, ezért akkora az elvándorlás. Sajnos még nem mindenki ért egyet azzal, hogy a ne- velősködés áldozatos küldetés. Mekkorát tévednek, hiszen ezek a pedagógusok tehetnek a legtöbbet azért, hogy hittel, eszményekkel felvértezett, az új ismeretekre fogékony ifjak kerüljenek ki az életbe. Akkor is, ha lemondtak képzettségük jelképéről, a katedráról. Péesi István 1. Az elnök megállt a szobájában és kifelé bámult az ablakon. Nézte a kavargó hópelyheket, a fázósan ösz- szehúzódó embereket, amint ott ácsorogtak a buszmegálló előtt. — Bolond egy nap, — tűnődött és megpróbálta ösz- szeszámolni a telefonokat, a bejelentett és be nem jelentett látogatókat, akiket fogadott. — Hozzanak egy kávét, — szólt ki a házi telefonon, de a titkárnője limonádét tett elé. — Ma már a negyedik kávé lenne, elnök elvtárs ... — Mi az? Már ezt is számolják — házsártoskodott f él viccesen, • aztán a kocsit kérte, hogy kimenjen a növendékistállókhoz. — Valaki még vár, elnök elvtárs. Az órájára pillantott, mert délután kettőre a járáshoz hívják. — Ki az a valaki? — Nem mondta meg a nevét, csak azt mondta, hogy elnök elvtárs régi barátja, volt iskolatársa ... — Nézzék csak! Az én Gesztes Laci barátom van itt, — nyitotta szélesre az ajtót a vendég előtt. Ha fáradt az ember, néha jólesik egy kedves, régi ismerős. egy jó eimbora, aki bekukkant, és nem tárgyalni jön, hanem csak beszélgetni. — Mi van veled, te régen elveszett Gesztes Laci? Laci, amint kibontakozott a baráti ölelésből, mindjárt otthonosan lehuppant a bőrfotelbe, és azon mód elővette a régi szövegét: — Hogyan is lenne egy szegény tisztviselő egy ilyen hatalmas, gazdag tsz elnökének az irodájában? Zavarban vagyok és az igazát megvallva féltem, hogy kiadod az ukázt: Kérdezzék meg, hogy ki az a Gesztes? Szóval, tartottam tőle, hogy a nevem semmit sem jelent már számodra, ezért csak a régi barátságunkra hivatkoztam. Az elnök elnevette magát: —r Jó, jó, csak hülyéskedj, ez mindig jól állt neked, hanem arra vakkancs valamit, hogy mit iszol, pálinkát, vagy bort? Megegyeztek egy vékony fröccsben, aztán mint a játszótéren a karikák, előkerültek a régi emlékek. — És te hogyan lettél pont tsz-elnök? — Ahogyan te tisztviselő! Isten akaratából. . — Család? — Kettő! És képzeld, egyik sem akar tsz-elnök lenni! — És nálatok? Gesztes arca váratlanul el- komorodott és abbahagyva minden hülyéskedést, ko„In memóriám Kohán György“ Megnyílt a Hatvani Galéria budapesti kiállítása A szobrász Trischler Fe3 renc így vallott művéről: A jeles realista festőre, alföldi képzőművészet továbbfejlesztőjére emlékezve — mint aki emberi és alkotói munkásságának folytatója — a harmadik országos tájfestészeti biennálé alkalmából, s figyelemmel a zsűri javaslatára, Bazsonyi Arany festőművészt a tárlat külön munkajutalmában részesítem, s megajándékozom a Kohán-emlékéremmel...” így fogalmaz a diploma, amelyet tegnap, a Hatvani Galéria tárlatának pesti bemutatója alkalmából adtak át a művésznőnek. A közönség soraiban megjelent a diplomáciai testületek számos tagja, valamint ott voltak Hatvan kulturális életének vezetői. Megnyitót a Népújság főmunikatársa, Moldvay Győző galériavezető mondott, méltatva a műfaj — Bár Pécs a hazám. köJ tődöm az alföldiekhez. Művészi hitelük, “tikájuk fogott meg, ami K in életművének jellemzője is. Én nem ismertem őt, plasztikáimat közvetlen halála előtt készített fényképek, Egyedi Zoltán művészfotóinak summájaként mintáztam. Talán sikerült szikár, nem alkuvó lényét megjelenítenem. Különben mindössze három példányban öntöttük ki a plakettet. Az első Bazsonyi Aranyé, a második a „Magyar tájak” létrejöttét segítő Aczél György miniszterelnök-helyettes tulajdona, á harmadik egy műgyűjtőé. A1 gipszmintát összetörtem. így, szólt a megbízás... És így szól két év múlva,1 de később is, amikor másmás fiatalt kérnek fel a Kohán-portré elkészítésére. Egyébként a biennálé, amelyen gazdag anyaggal szere-, pelnek megyénk művészei, április közepéig tekinthető meg a Budavári Palotában. Frischler Ferenc: Kohán-portré jelentőségét, a tájkép kultuszát, ami sokban köszönhető az alföldi realisták munkásságának. Tetszéssel fogadta a Nemzeti Galéria szép számú közönsége a hatvani kamarazenekar Weiner-Toma tolmácsolását is, továbbá kijutott a gratulációból Bazsonyi Aranynak és a Ko- hán-érmet alkotó Trischler Ferencnek. — Huszonöt éve szerepelek kiállításokon, s valóban oly szellemű munkákkal, amelyek a tisztelt mester, Kohán György művészetével rokoníthatók — mondotta Bazsonyi Arany az ünnepség után. — örülök az elismerésnek, örülök a hatvani biennálé pesti bemutatójának. Az előbbi művészi hitemben erősít, a tárlat a magyar Vidék szellemi pezsgéséről ad hírt. REXI, A FOGORVOS — FÉLÉVENKÉNT MÜSOREGYEZTETÉS JEGY — VETÍTÉS A PADLÁSON Ovi-mozi KÉT FORINT Á Egerszóiláton a művelődési ház tőszomszédságában épült fel a községi óvoda, s ezt a közelséget használják majd ki és ovi-mozit terveznek a kicsinyeiknek. A gyéreitek rendszeresen láthatnak majd báb- és rajzfilmeket. A Heves megyei Moziüzemi Vállalat egyébként már több éve vetít az óvodásoknak. A filmeket elviszik többek közt négy egri óvodába, de a gyöngyösoroszá és a nagyrédei totyisok se maradnak ki mondjuk Peti kalandjaiból, vagy a Lollka és Bol- ka sorozat egy-egy epizódjából. Nagyrédén példáiul má.r több mint három éve az óvoda padlásterét alakították át mozivá. Mintegy 50 apró szék fór el itt, s,a gyerekek havonta 4—5 filmet is láthatnak. A kis mozi falát bábfigurák és állatképeik díszítik, teszik hangulatossá. Az óvónők maguk vetítenek, s a filmek előtt rövid bevezetőit is mondanak; felkészítik a gyerekeket. A legsikeresebb alkotások a Rexi, a fogorvos, a Csodabogyó, a Zsuzsi és a varázsgyűrű, vagy a Púpos lovacska. A mozi üzemi vállalat munkatársai fél évente találkoznak az óvónőkkel, s ilyenkor megbeszélik, hogy mit szeretnének vetíteni, és össze-, állítják a műsortervet. Érdekes kezdeményezés a gyöngyösi Volán és a Puskin mozi között létrejött szerződés, miszerint a vállalat ingyen biztosít autóbuszokat a csoportos mozilátogatásihoz. A buszok körbejárják a várost, fölveszik az óvodásokat, s elviszik a kicsinyeket egy-egy mesefilm- re. A jegyek ára mindenütt csupán két forint. molyra fordította a szót: — Nézd, elnököm! Én most mindjárt az elején megmondom neked kerek- perec, hogy bizony nem vizitelni jöttem hozzád, hanem tulajdonképpen a kétségbeesés hozott ide. Most aztán ha akarsz, mindjárt kirúgsz, vagy közöld előre, hogy te kizárólag közügyekkel foglalkozol és mint a megye egyik legnagyobb tsz-ének az elnöke, kikéred magadnak, hogy én a maszek ügyemmel zaklassalak. Az elnök úgy tett, mintha Gesztes nem is mondott volna semmit, csak töltött a pohárba, mert tudta, hogy miután szóra sem méltatta az ostoba szöveget, úgyis a tárgyra tér. — A fiamról van szó, Berci! Mezőgazdász, de nem boldogul. Nem telik öröme a munkájában, azt mondja, őrá még sohasem bíztak komoly, önálló feladatokat. Az elnök a hóesést bámulta, de közben beszélt: — Iszik? Lusta? Buta? Gesztest megdöbbentették a kemény szavak. — Látod, elnököm, ■ ezért kellett pont hozzád jönnöm! Ismerlek, hogy irgalmatlanul szókimondó vagy és ha ezeket most egy idegen kérdezi tőlem a saját fiamról, olyat rúgok a sejhajába, hogy átrepül a falon. — Pályatévesztett? Gesztes fenékig itta a fröccsöt és behemót tenyerével hatalmasat csapott a saját térdére. — Bercikém, nem! Érted? Amiket felsoroltál, egyik sem, és mégis mindig savanyú, megkeseredett. Szóval, unja a banánt, azt mondja. — Te akartad, hogy mó~ nők legyen? — Akarta a fészkes fene! Választotta a szakmát, jól tanult Fél is vették. És most tessék! Van egy huszonhat éves életunt mezőgazdasági mérnök fiam. — Hol van az életunt? — A kocsiban ül. Ö a sofőröm! Harangozni kezdtek. — Hol ebédeltek? — Érdekel is engem a kaja, csak ezzel a sráccal kezdj valamit, mert az asszony már búskomor és folyton sírásra áll a szája. Az elnök kiment, magára hagyta a vendégét. — Süssenek huszonöt tojásból rántottál, aztán hozzanak hozzá jó csípős paprikát! Az irodában ebédelünk. Az elvtársnak, aki az autóban ül, mondja meg, hogy jöjjön be hozzám. 1 Gesztes megérezte, hogy most történik valami és nagyon örült, hogy Berci semmit sem változott. Nyers, mint a sündisznó tüskéje, de a szíve ... — Ifjú Gesztes László vagyok. — örvendek! Én meg az apád barátja vagyok, és ennek a behemót gazdaságnak ez idő szerinti elnöke. Mondja az öreged, hogy úgy váltogatod a tsz-eket, mint más a gatyáját. A fiú fanyar fintorral válaszolt: — Mint más ember az alsónadrágját... — Mit csináltál legutóbb? — Hízómarhákkal foglalkoztam. — Mi voltál ott? — Csak úgy, beosztott. Senki... Azért kár volt egyetemre járni. — Fizetés? — Négy kiló! — Nálam részlegvezető leszel havi ötezerért! A béka fenekénél van a tejhozam és neked kell csodákat művelned. Előtted kettőnek már beletörött a bicskája, de — mii tudom én miért — valahogy tebenned megbízom! Tetszel nekem! Rád bízom az egész verklit, és köpj a markodba... Ha egy esztendő után nem lesz siker, akkor le is út, fel is út. Rendben? Ifjú Gesztes László se köpni, se nyelni nem tudott. Hol az apjára nézett, hol saját negyvennégyes bakancsának az orrát figyelte. — Csak úgy, vezetőnek, ötezerért? Így mondta, elnök elvtárs? Hozták a terítéket, kések, villák, poharak csörrentek, fehér abrosz került a tárgyalóasztalra. — Ez az ajánlatunk! Ha tetszik, tetszik, ha nem, vendégnek tekintelek. így viszem az ügyet szerdán a vezetőség elé, ha megegyezünk... Gesztes, meg a fia nagyokat nyeltek a rántottéból,' jólesett nekik, és látszott rajtuk, hogy éhesek. — Elnézést, Lacikám, a síi lány kajáért, de ha előbb szólsz, megnyalod utána a tíz ujjadat. Telefon csengett.' — Elnök elvtárs! A megyé keresi... Ebéd után körüljárták! együtt a tehenészetet, megnézték az állományt, a takarmányozást, aztán beszélgettek. a? emberekkel. — Egy jófajta kecske többet ad, mint itt nálunk ebben a modern tehenészetben egyik-másik tehén — zsörtölődött az elpök. — Meguntam már, hogy mindig a többi üzemág húzza ki a csávából a tejeseket. (Folytatjuk j i
