Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-08 / 56. szám
Ma ostr színházi premier Á Máz Egerben A rendezőé a szó , Tizennégy évadon át volt tagja a miskolci, illetve. egri társulatnak Nyilassy Judit. 1972 nyarán ment el, most a Budapesti Gyermekszínház igazgató-főrendezője. S vendégként új magyar darabot Juhász István Máz című komédiáját rendezte a miskolci-egri társulatnál. ★ — Vajon mi ragadta meg ebben a darabban Nyilassy Juditot? — Mindig'is vonzódtam az új magyar darabokhoz. Elsősorban az fogott meg, hogy most újra új magyar darabbal foglalkozhatok. Hiszem és vallom, hogy a színház művészi megújulása összefügg az új magyar dráma sorsával. A Máznál megfogott, hogy ez a darab áthallások, oldalról jövő utalások nélkül mutatja be a mát. Ráadásul a komédia műfajában, ami manapság meglehetősen ritka. Es sajnos, a nevetés is ritka madár a nézőtéren. Pedig annak felszabadító és ezáltal előrevivő ereje hallatlanul nagy energia. Roppant vonzó voít a számomra még a darab sok stiláris adottsága, a filmszerű szerkesztési mód, az idő és a színhelyek egymásba úsztatása. Az ilyen jellegű darab nagyon sokat bíz azokra, akik színpadra állítják, tehát a rendezőre és színészre egyaránt, mindnyájunknak sok lehetőséget ad, de ez a sok lehetőség egyben sok felelősséget is jelent. A rendezői hivatás mindig felelősséggel jár. De ez a felelősség új magyar műveknél fokozottabban kerül előtérbe. Es én erről a felelősségről sosem feledkezhetem meg. —- Minden új magyar színmű színrevitelénél új utat jár az ember. Példa, minta, fogózó nélküli utat. S ez engem mindig nagyon ambicionált. Egv színpadra írott mű érvényességét a színpadra állítás dönti el. Nem pedig az. ha esetleg kinyomtatják. A darab akkor, a színpadon kaphatja meg, ha megkaphatja, valódi életét. Ez is egyik igen vonzó tényező ennél a műnél. És itt megint a felelősségünkre is kell hivatkoznom. Különösen ilyen fiatal szerző esetében. — Egy komédiát előre elmesélni felesleges lenne. Szerintem ez a darab a munka becsületéről és megbecsüléséről szól, s ez ma nagyon fontos kérdés. Erről szólni kell, a komédia műfaján belül is. Néha úgy tűnik, hogy ami'£\i MpniiitfíIT. 1979. maiuua o., caumutts y) kor nagyon megbecsülik a munkát, az csak látszat, az érdemi megbecsülés hiányzik mellőle. Ezt nem is mindig a rossz szándék, vagy a képesség hiánya hozza létre, hanem különböző körülmények összejátszása, egyéb adottságok. És erről is lehet szólni. De én nem nyilatkozatban, hanem magával a darab előadásával szeretném elmondani, hogy szerintem miről is szál ez a darab. ★ A kétrészes komédia egyes szerepeit Varga Gyula, Máiké Éva, Kulcsár Imre, Dari- day Róbert, Somló Ferenc, Matus György, Csapó János, Maróti Gábor és Máthé Eta játssza. A díszleteket és jelmezeket mint vendég. Gyar- mathy Ágnes tervezte, a kísérőzenéjét és a hanghatásokat Kalmár Péter állította össze. Bemutató ma este az egri Gárdonyi Géza Színházban. 3. Itt gyülekeztek a valóban magányosak, az elrontott életűek,, a gondtól, veszekedéstől megőszültek, az alig- egészségesek, a félrelököttek, a megcsúnyultak, a kutyákba, macskákba, kanárikba kapaszkodók, a falaknak beszélők, a levegő után kap- kodók, a csendtől rettegők. A Fiatalember egy fának döntötte a hátát és nézte, hogy keringenek egymás körül. Nézte a halvány mosolyt az arcokon, az öröm bizonytalan felvillanását a szemekben. És nézte a szavakban elsírt életéket a transzparenseken: „Magány”, „Egyedül”, „Rossz egyedül”, „Nem jó így élni”, „Szeretet”, „Szeretni”, „Szeress”, „Szeress”, „Szeress”! Az asszonyok itt fehér kendővel letakart, maguk sütötte tésztával kínálták a férfiakat, felvágták a leszakadt inggombót, méleg teát töltötték a termoszba. A fér70 éve Rajk Rajk László Székelyudvarhelyen született egy szegény cipészmester tizenegyedik gyermekeként. Iskoláit szülővárosában, majd Budapesten és Nyíregyházán végezte. Testvérei támogatásával tanult tovább. A budapesti egyetem bölcsészeti karának francia—magyar szakára iratkozott be, majd közel egy évig Franciaországban tökéletesíthette nyelvtudását. Itt kerültek kezébe marxista könyvek és fordult figyelme a munkásmozgalom felé. Hazatérése után kapcsolódott be tevékenyen a kommunista mozgalomba. Részt vett az egyetemi hallgatók baloldali mozgalmának szervezésében, majd a KIMSZ tagja lett, és 1931-ben felvették az illegális kommunista pártba. „Nem azért vagyok forradalmár, mert a párthoz tartozom, hanem azért vagyok párttag, mert forradalmár vagyok" — írta ebben az időben, utalva arra, hogy az igazi forradalmárt önként Vállalt belső kötelék fűzd a mozgalomhoz. A 30-as évek elején több ízben letartóztat- • tők, és 1935-ben — mint román állampolgárt — az országból is kiutasították, de nem hagyta el hazáját, hanem — az egyetemet elhagyva — építőmunkásként dolgozott tovább. Sztrájkot szervezett a MÉM ŐSZ-bán, előadásokat tartott, illegális értelmiségi összejöveteleken „Mór” fedőnéven agitált. (Az ismertebb Kirgiz fedőnév 1944-es ellenállási tevékenysége idején volt használatos.) Az 1935-ös nyári nagy építőm unkás-sztrájk megszervezésében Rajk Lászlónak is jelentős szerepe volt, így a rendőri üldözés elől illegalitásba ment. Sőt, 1936-bam az országot is elhagyta. Legismertebb spanyolországi tevékenysége. ahol a magyar század politikai biztosa lett. Illegális úton tért haza, ám itthon is az internálótábor várta. 1944 szeptemberében került szabadlábra, és azonnal bekapcsolódott az. illegális kommunista pántmunkába. A párt titkára lett. Mint a Magyar Front egyik vezetője, közvetlenül is irányította az ellenállási mozgalmat. Egyik előkészítője volt a kommunista és a szociáldemokrata nárt 1944. okfiak itt játékokat faragtak a gyerekeknek, meséket találtak ki nekik a hegyekről, az erdőkről, a sárkányt legyőző legkisebb fiúról, és megigazították a megrogy- gyant sátrakat, megszögelték a bódék korhadt deszkáit. — Itt nincs — gondolta a Fiatalember —, itt még nem lehet. Visszaindult. A x^ásár föntebb már a tetőfokra hágott. A zenekari emelvény körül, szűk körben táncos párok egyberagadt masszája hullámzott. Egymásnak döntött fejek,’ matató kezek, lzzadt- ságszag. Zaj és kavargás mindenütt. — Pozíciót tessék! Pozíciót! — nyomakodott ki Mer- cedeséből egy rókaképű, öntelt mosolyt permetezve szét. — Fő vagyok a Főhivatalban. Havi tíz és a prémiumok! Gyorsan közrefogták a nők. — Művés; vágyók! Az énekes sztár! A híres! Ismernek ugye? — elegánsan született László December közepéin ismét rendőrkézre került, és Sopronkőhidára. innét Németországba, Münchenig hurcolták. 1945. május 13-án tért haza. A Szabad Nép május 14-i száma így üdvözölte: „A Magyar Kommunista Párt szeretettel és büszkén üdvözli azt a férfit, akit sem terror, sem üldöztetés “megingatni nem tudott, aki a magyar kommunista becsületet társaival együtt mindvégig makulátlanul megőrizte’’. A párt májusi, „pünkösdi” konferenciáján a központi vezetőség, a politikai bizottság és az öttagú titkárság egyik tagjává választották, és egvben nemzetgyűlési képviselő is lett. A kormányban is talán a legfontosabb poszton, a belügyminiszterin találjuk. Hatalmas volt a munkabírása. Forradalmár értelmiségiként sokat segítette a népi kollégistákat, akik példaképüknek tekintették. 1948 augusztusában Farkas Mihály és Péter Gábor intrikói nyomán eltávolították a belügy- ből, és külügyminiszternek nevezték ki. Az 1949. május 15-i választások alkalmával neve még az országos lista negyedik helyén állt. Május 31-én azonban letartóztatták. Szeptemberben koholt vádak alapján bíróság elé állították egy kiraikatperben, elítélték. és október 15-én kivégezték. Rehabilitálására 1955-ben került sor. Hamvait 1956. október 6-án helyezték örök nyugalomra a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi pantheon jában. öltözött férfi kiáltotta ezt mosolyogva, műfogsora két kis porceláncsík. A nők összecsapták a kezüket. — ön itt?! — Miért ne? Szeretem a vásári hangulatot! — És vásárol is? — Hogyne. Fekete legyen, hibátlan alakkal, a műveltség mellőzhető. Jelszó: Reprezentálni! Fekete, hibátlan alakú nő lépett közelebb. — Rám gondolt? — Méretek? — nézett rá a híres ember. — 90, 80, 90. —■ Fogsor? — Valódi. — Érzékiség? — Maximális. — Műveltség"? — Minimális. — Az a fehér sportkocsi az enyém — mondta a művész —, talán be is szállhatnánk. Egy pillanat, majd elfelejtettem ... Imádni fogsz? — Mint egy istent! — Helyes! Mert nálam ez nagyon fontos. Eddig három feleségem volt, mind a három imádott! A Fiatalember vett két perecet. De csak az egyiket ette meg. A másikat tartotta a kezében. A kövér asszony újra ellihegett mellette. Ä haja ziláltan lógott ki a kendője alól, oszloplábait már egyre nehezebben húzta. A gyerekek álmosan, nyűgösen követték. A savanyú cukor, mint egy agyonnyomorga- tott, döglött madár lógott a kisebbik kezében. — Apukát keresünk — suttógta rekedten az asz- szóny. — Apukát keres újak. Március Sárga virágokat láttunk a patakparton. Azt mondják) szerelmi nászukat repülik a szalonkák, sőt lőttek is már néhányat a hosszú csőrű madarak közül. Tegnap találkoztam egy öreg nyugdíjas vadásszal. — Hová megy? — Szalonkázni. — Látott már szalonkát? — Még nem! De várom őket. Február vége óta naponta az erdőt járom, szürkület előtt a csendet hallgatom. Már jönniök kell! Valakinek elmesélem, hogy az öreg vadász napok óta szalonkát várni jár az erdőre. Az illető csodálkozik. Nerq vadászember, nem különösebben természetbarát. — Mi várni való van azon a madáron? i Nem elég ki^ menni lőni már akkor, amikor biztosan itt vannak? Nem elég! Mert a szalonkázás nemcsak lövésből áll,’ hanem készülődésből, várakozásból, reménykedésből isj Azután, ilyenkor, tavasszal már — ahogy mondani szokás —, szaga van a földnek. Földszaga. Az erjedésnek indult tavalyi avar illata keveredik a nappirította föld szóban ki nem fejezhető ózonnal dúsított leheletével. Megy az ertlber a cserkészúton és érzi a vérében, az idegeiben, mindén por- cikájában, hogy ébredezik a hosszú hónapokig Csipkerózsika álmát szunnyadó természet. , Ezt is keresi az öreg vadász. Ezt is várta már. NémcsáS a szalonkát. Visszavonhatatlanul tavasz van. Előfordulhat még dér; vagy hajnali fagy. Az is lehet, hogy hózápor zúdul, de a természet rendje-módja szerint itt a tavasz. Két fiatalt láttam a ligetben. Jókedvűek voltak, csaJ csogtak egymásnak, a fiú a lány hosszú haját simogattál Egyszer váratlanul, vadul csókolózni kezdtek. Bután, önfeledten, úgyszólván a járókelők szeme előtt, — Hogy nem szégyellik magukat! 1 *-■ - I — Ezeknek áll a világ. Nekik mindent szabad. A rhf időnkben... Áz öreg házaspár bizonyára délutáni sétán találkozott! velük. A bácsinak, mintha egy pillanatra felvillant volna valami a múlt ködéből, mert megszólalt: — Ugyan, hagyd őket, mama! Emlékszel, amikor fia-! talok voltunk... A néni nem tágított. «*"“■' j — Mi az, hogy hagyd már! Igazán emlékezhetnél. Ilyeri arcátlanul a Világ szeme láttára sohasem csináltuk... A nagypapa gumis végű botjával a kavicsokat piszkálta; — Már úgy értem, Matild kedves, hogy... Elindultak végre a fiatalok. A fiú a lány hosszú haját clbálta, majd futkározni, kergetőzni kezdtek. Később a fiú hajánál fogva megint magához rántotta a lányt és újra csór kolóztak. A két öreg kővé meredve állt. Nem értettek semmit aá egészből. Bizonyára azt hitték, megbolondultak ezek a gyér rekek. Pedig semmi különös bajuk nem volt. Csupán megérezték a tavaszt és játszottak, bolondoztak, ugyanolyan bájosan, kedvesen, mint a levegőben a hosszú csőrű madarak.. J Szalay István Fiatalok jöttek most, rendezett sorokban. Lányok és fiúk egymást karolva meneteltek. A menetoszlop előtt egy fiú és egy lány táblát emelt a magasba. A táblán nagy betűkkel a felirat: ÉLJEN A SZERELEM! Némán, hangtalanul mentek, nem énekeltek, nem kiabáltak, csak nézték egymást. Megritkult előttük a tömeg, utat engedtek nekik. Sokan sóhajtottak, ahogy nézték őket és még sokáig kísérték a tekintetükkel, ahogy eltűntek a Város felé. Űjabb fiatalok jöttek. Csoportba verődve könyökölték szét a tömeget. Meztelenek voltak mindannyian. Egy drakula külsejű pucér titán óriási táblát egyensúlyozott, nagyobbat, mint az előzők, ezzel a felirattal: ÉLJEN A SZEX! A tömeg körülöttük hüle- dezett, moraj lőtt, köpött, felháborodott, de sokan észre sem vették őket. A pavilonoknál toporogtak és saját ügyeikkel voltak elfoglalva. Alkonyodott. Sokan már hazafelé tartottak a vásárról. A Fiatalember csüggedten elindult. — Reménytelen — gondolta. — Most már reménytelen ! Leszegett fejjel ment. A perecet apró darabokra tördelte. öregemberek állták el az útját, és ahogy kerülte ki őket, felpillantott. A Lány ott táncolt az öregemberek gyűrűjében, egy Öregemberrel. Az öreg- eniber kapkodva szedte a levegőt, a Lány csak nevetett és táncolt. Az öregemberek tapsoltak. Tetszett nekik a tánc. Tetszett nekik, hogy egy fiatai, égszínruhás lány ilyen szépen táncol egy öregemberrel. A Fiatalember megállt és nézte a Lányt. Nem szólt semmit csak nézte. — öt kerested? Megfordult. Magányos Lány állt mögötte és mosolygott. Nagy barna szemei voltak, a haja szénfekete. Milyen szép — gondolta a Fiatalember, és úgy emlékezett, már látta aznap a vásárban. — Ugye őt? — kérdezte még egyszer a Magányos Lány, és a Fiatalember bólintott. Aztán sokáig hallgatták és nézték, hogyan táncol az égszínruhás. — Mi nem táncolunk? —’ kérdezte a Magányos Lány,1 — Táncoljunk. Sokáig táncoltak, és egyszer azt mondta a Fiatalember : — Az előbb nem mondtam igazat. Nem őt kerestem! — Akkor kit? — Téged. — Nem igaz! — nevetett a másik. — Hiszen csak most ismertél meg! — Akkor is! — Bolond! — kiáltott nevetve a Lány és kiszakította magát a Fiatalember karjából. — Akkor mi az, ami itt tart még minket?! Gyere! És szaladni kezdtek a Város felé. VÉG fi .. ... Jt Máthé Éva és Varga Gyula a komédia egyik jelenetében (Fotó: Jármay György)
