Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-08 / 56. szám
Napjaink témái Béren felüli juttatások Az Agria és a bútorexport Ki használja ki a piacot? HATSZOR ANNYI költségvetési forintot használnak fel kiadásaik fedezésére napjainkban az óvodák (1960: 460 millió, 1978: 2,7 millárd), mint majdnem két évtizeddel ezelőtt. Egyetlen, s nem is a nagy tételek közül való ez a béren felüli juttatások sorából, abból a jövedelem- forrásból, amelynek szerepe • folyamatosan és gyorsan növekszik. A lakossági jövedelmeknek lényeges része az említett bevételi lehetőség. Azért kapta a „béren felüli” elnevezést, mert nem a végzett munka szerint osztják el, s azért „juttatás”, mert független a végzett munka, sőt bizonyos esetekben magának a munkának a meny- nyiségétől. Alapja: a szükséglet (például az oktatás), a rászorultság (egészségügyi ellátás). A béren felüli juttatások java éppen ezért a szociálpolitika körébe tartozik. Azaz: jövedelmünk egy — nagyobb — részéhez a munka szerinti elosztás alapján jutunk, másik — kisebb — részéhez viszont a társadalmi méretű gondoskodás segít hozzá. Ebben az évtizedben, 1970 és 1978 között a költségvetési társadalombiztosítási kiadások . több, mint a kétszeresükre nőttek. A szociális és egészségügyi ellátás költségei 15 milliárd forint fölé emelkedtek, az oktatási és kulturális feladatok ellátása pedig 26 milliárdnál többet követel. A társadalmi juttatások egy főre eső összege , 1970-ben 4545 forint volt, öt év múlva ez a summa már 7906 forintot tett ki, s 1978- ban túlhaladta a tízezret. A közös teherviselés nagyságát a következőkkel érzékeltethetjük: 1970-ben 23,4 milliárd forint volt a pénzbeni, s ugyanannyi a természetbeni társadalmi juttatások értéke. összesen tehát mintegy 47 milliárd! A változás 1977-re: 59,6 milliárd a pénzbeni, 43,1 milliárd a természetbeni juttatások — ösz- szesen 102,7 milliárd — forint összege. Az arányokat kifejezi, ha leírjuk: a munkából származó jövedelem 1977-ben 251,1 milliárd forintot tett ki. Nem vetjük el tehát a sulykot, ha azt állítjuk: a béren felüli juttatásoknak meghatározó szerepük van mind az állami költségvetésben, mind a családi bevételek és kiadások alakulásában. ILLŐ MOST MÁR, hogy fölrajzoljuk a teljes kört: béren felüli juttatás a gyermeknevelés terheihez való hozzájárulás (a családi pótlék, a gyermekgondozási segély, az óvodák, bölcsődék fönntartása); az oktatási, művelődési, sportolási szükségletek kielégítésének fedezése; az egészségvédelem, a betegek gondozása és segélyezése (a táppénz, a gyógyszerár-támogatás, a terhesgondozás, az egészségügyi intézmények fönntartása); a már nem munkaképesek (rokkantak), a munkától visszavonultak (nyugdíjasok) ellátása (nyugdíj, rokkantsági nyugdíj, járadékok, öregek napközije, szociális otthonok); a munkával ösz- szefüggő juttatások csoportja (utazási költségtérítés, munkaruha, étkeztetési hozzájárulás, munkásszálló, kedvezményes üdültetés, üzemi gyermekintézmények fönntartása stb.J. Az előbbi bekezdésben állók azt is magukban foglalják, hogy a juttatások lehetnek természetbeniek — pl. az egészségügyi ellátás —, s pénzbeniek mint a családi pótlék. Az utóbbiakról a fel- használáskor ki-ki maga dönthet — a családi pótlékból akár színes telévíziót is vehet, de gyakrabban lesz cipő, ruha —, a természetbeni juttatások igénybevétele viszont meghatározott formákban történik. Napjainkban egymillió fölött van a családi pótlékban részesülő családok száma, s a pótlék összege meghaladja a 9 milliárd forintot; sünig 1970-ben egy érintett családra havi 320 forint jutott, 1977-ben kereken 700. Továbbá: 1970 és 1977 között megháromszorozódott a nyugdíjakért kifizetett ösz- szeg, s napjainkra a nyugdíjasok száma elérte a kétmilliót. A tápénz összege túllépi a hétmilliárd forintot, s ösztöndíjakra is elmegy egy- egy esztendőben 750 millió. Fenn kell tartani 92 ezer kórházi ágyat, 159 mentőállomást, ellátni 31 ezer gondozottat a szociális otthonokban, hónapról hónapra kézhez adni a 280—290 ezer gyermekgondozási segélyen levő szülőnek a járandóságát. .. Kötelezettségeink nagyok, mert a béren felüli juttatások kiterjedt rendszerét alakítottuk ki, s fejlesztettük tovább. NEM A SZAVAKKAL VALÖ JÁTÉK: az elért színvonal megtartásának, s a további fejlődésének egy lehetősége van. Az, hogy mit és hogyan teszünk a — munkabér fejében. Lázár Gábor Van, aki termel, van, aki eladja, külön szakértelem kell mindegyikhez. Aki termel, minél olcsóbban minél drágább terméket akar; aki kereskedik, a minél olcsóbban megszerzett árut minél gyorsabban, jó haszonnal akarja továbbadni. A haszon ösztönöz, a piacról élünk. A piacról élünk? Gyárt és kereskedik A példa, amelyet ezúttal — nem ok nélkül — választottunk, az Agria Bútorgyár. A nem is olyan régen még kis tanácsi vállalat, amely egyre nevesebb és egyre igényesebb termékeivel sajátos színfoltja lett a bútorpiacnak. A bútoripari rekonstrukció révén korszerű üzemmel gyarapodott, új telephelyen gyors fejlődésnek indult az elmúlt években. Termelési programja: úgy bővíteni a választékot itthon, hogy a külföldi piacon is, Keleten-Nyugaton , egyaránt, keressék a termékeit. Annak idején így írtunk erről a programról: „Gyárt és kereskedik is egyszerre az Agria ...” Hamar felismerték ugyanis, hogy a termelést és a kereskedést nem lehet élesen különválasztani, a kétféle tevékenység nemcsak hogy megfér egymás mellett, de elválasztva nem lehet igazán hatékony egyik sem. A főleg stil- és stilizált bútorok gyártására berendezkedett vállalatnak az elmúlt év első felében nem ment jól az üzlet. Különösebb előzetes tájékoztatás, elfogadható indok nélkül lemondta szerződött megrendeléseit a svéd partner, s ezzel veszélybe került a vállalat egész nyugati exportja. Az év végére már javult a helyzet, sikerült újabb piacokat találni, s ezek határozzák meg az idei programot is. A 210 millió forintos tervből mintegy 20 millióval részesedik a tőkés, és 18 millióval a szocialista exportpiac. A tervezett tőkés kivitelből 19 millió forintra már szerződést is kötött a vállalat — az export ilyen ütemű növekedése egyúttal a hitelek fejében vállalt kötelezettségek teljesítését is jelenti. Jobb a saját tervei es — A célunk az, hogy elsősorban saját tervezésű, általunk kidolgozott gyártási eljárás alapján készült bútorok kerüljenek a piacra, a gazdaságos termékösszetételt így tudjuk megteremteni — tájékoztatott Kormos Pál, a gyár igazgatója. — A nyugatnémet bútorkereskedő cégnek, új megrendelőnknek, stilizált komódokat, kisbútorokat szállítunk; három különböző változatot azonos szerkezeti elemekből. A bútoriparban általában az a gyakorlat — sajnos —, hogy a megrendelő mintája vagy terve alapján készülnek a prototípusok, gyakran indokolatlanul igen sok, nagy energiákat lekötve a gyárban. Ezért tartjuk mi előnyösnek, ha a partnerek elfogadják a saját tervezést. Jónak ígérkezik a vállalat együttműködése a Budapesti Bőrgyárral, amely szintén érdekelt a tőkés kivitel nöJ velősében, hiszen exportfejlesztő hitelt vett fel. Bőrre! bevont ülőbútor-garnitúrákra van közös megrendelésük. Egyelőre csak az első félévi kapacitását kötötte le az Agria, ezalatt terv készül arra is, hogyan lehet kisebb önköltséggel, gazdaságosabban előállítani ezt a most még meglehetősen drága terméket. Mint megtudtuk, ugyani csak kezd kibontakozni a gyár korábban kezdeményezett együttműködése egy jugoszláviai bútoripari vállalattal is. Ismert dolog: Jugoszlávia bútoriparának előnyösebbek a piaci lehetőségei, színvonalban a magyar bútoripar előtt jár. A kooperáció tehát hozza a vevőket is. Barokk garnitúrákat gyártanak együtt már az idén; a déli szomszédok adják a vasalást és a szövetet.’ „Agrina” néven egyébként már be is mutatkozott ez az új termék. Az előzetes szerződések öt évre egymillió dolláros üzletről szólnak; így lehet tehát biztonságosan a jövőt is tervezni. Olcsón — mert magyar? Persze ezek a jó kezdeményezések folyamatos, jó minőségű anyagellátást, jó minőségű termékeket, s a költségeket állandóan csökkentő, hatékonyabb gazdálkodást feltételeznek. S ha mindez együtt van, még akkor is előfordulhat rendkívüli, előre nem kalkulált nehézség, hiszen a példák is igazolják, sok partnertől függ a siker. Három évtized asszonyokkal asszonyokért A Parlamentben ma asszonyokat tüntetnek ki. Olyan nőket, akik a mindennapi termelőmunka, a család gondozása, a gyerekek nevelése mellett még mindig találnak időt arra, hogy a közért is dolgozzanak. Nőket, akik tanulnak, hogy taníthassanak, ráébresszék nőtársaikat, hogy a lehetőségekkel, a jogokkal hogyan lehet és kell élni. — Olyan életkorban kellene mindig kitüntetést adni — hangzott él egyszer egy beszélgetés során, amikor az illető már sokéves munkájával kiérdemelte, de még van hátra a nyugdíjig jó néhány éve, hogy tovább di gozzék. A kitüntetett nők között két Heves megyei van. Illik rájuk ez a megállapítás. A párttitkárnö Hogyan is tehetném másképp? Én ebben nőttem fel. Kislány voltam még szinte, amikor jelentkeztem a pártba, 1947-ben. Apám, ahogy hazaért a hadifogságból, je-v lentkezett párttagnak. Jó ismerősünk, később apósom, a község párttitkára volt. Annyira fiatal voltam, hogy 1948-ban vissza is minősítettek tagjelöltté, hogy még tanulnom kell. Igazuk volt. Tanulni kezdtem. Jenei Jánosné, a SZOT Társadalombiztosítási Fő- igazgatósága Egri Igazgatóságán a titkárság vezetője. És 13 éve titkára a párt- alapszervezetnek. — Mióta csak visszaem- lékszem, valami feladatom mindig volt a pártalapszer- vezet vezetőségében. 1951- ben. amikor fiatalasszonyként bekerültem Egerbe, a BELSPED-nél dolgoztam. Ott is részt vettem az alapszervezet vezetőségének munkájában. Egyébként az SZTK-ügyeket intéztem. Talán nem is rosszul, s ennek köszönhettem, hogy 1959-ben megkérdezték, lenne-e kedvem a főigazgatóságon dolgozni. Volt. És azóta is itt vagyok. Mindennapi munkám is az emberekkel kapcsolatbs, mert sok ember fordul itt meg. s mivel betegek, egy kicsit türelmetlenebbek is. De szeretem ezt a munkát. 1966-ban bíztak meg a pártalapszervezet titkári teendőivel. Azóta újra és újra megújították e feladatom. Sok mindennel találkozik az ember az életben. Vezető lettem, de előbb nekem is meg kellett tanulnom vezetni. Azt, hogy a munkát, a gondot meg kell osztani, ha a felelősség egy emberre marad is. Másoktól tudom, meg is tanulta. Törődött az utánpótlással a KlSZ-szervezet- tel, s az ő segítségének is köszönhető, hogy lehet számítani a fiatalokra, őszinték, bátrak és jól dolgoznak. A vezetőségben, a pártalap- szervezeten belül is kialakult mindenki feladatköre és megszokták, hogy közösen döntenek, de közösen készítik elő a döntéseket is. — A napokban kaptam meg az Elnöki Tanács meghívóját á Parlamentbe — mondja. — Mit tagadjam, elsírtam magam. Mert lehet a boldogságtól is sírni. Meghatott és meglepett voltam, hiszen igazán nem számítottam erre. Az ember nem a kitüntetésért dolgozik, hanem azért, hogy jól elvégezze, amit rábíztak. Ahogy erejéből telik. És segített a család is, hogy győzzem. Nőnapra kapom a kitüntetést. Tulajdonképpen valóban sokat foglalkoztam a nőkkel is. Hogy mást ne mondjak, az itt dolgozóknak kb. nyolcvan százaléka nő. Asszonyok, lányok, nyugdíj előtt, vagy éppen gyesen, ezernyi problémájuk van, s ezt itt, a munkahelyen kell megoldani. Illetve itt is. Lassan elszállnak az évek, s közeledik a nyugdíj ideje. Nem mondom, néha kicsit elfáradok, de mindig van erőm újra kezdeni. S közben már gondolkozom, nézem a fiatalokat, • kikre leket úgy számítani, mint utánpótlásra. Mert nem mindegy, azt hiszem, egyetlen társadalmi vezetőnek sem, hogy kire bízza azt, miért ő maga is dolgozott. Tulajdonképpen azt hiszem, a vezetés titka, hogy az ember ránevelje az önálló munkára a környezetét. És cserében törődést kap. A múlt évben sokáig voltam beteg. Alig volt olyan nap, hogy valamelyik kolléga ne nyitotta volna rám az ajtót. Jólesett és alig vártam, hogy visszajöjjek közéjük. Ügy látszik, még nem nekem találták ki a hosszú pihenést. Hogy belefér-e minden a nyolc órába? Hiába is mondanám, hogy igen, úgysem hinné el senki. De hát el kell végezni még sok mindent, az élet nem állhat meg. És én szívesen csinálom. .. A részlegvezető „Annuskára mindig lehet számítani, akármiről is lenne szó”. A vélemény a pé- tervásáíi nagyközségi tanácsnál hangzott el Progli Károlynéról, a ruhaipari szövetkezet pétervásári részlegének vezetőjéről. 'Persze írhatnám még, hogy a moziüzem vezetője, propagandista, nőbizottsági tag, s mintegy másfél év óta a községi alapszervezet titkára. Felsorolni sem könnyű, amit magára vállalt, hát még becsülettel végezni. Ám Annuska, Progli Károlyné nem érzi még soknak. — Gyereknek számítottam még, amikor elkezdtem — sorolja, amint élete felől faggatom. Az MNDSZ-nek akkoriban, 1947-ben még volt színjátszó csoportja, néptáncos csoportja. 16 éves forma lehettem, hívtak és és szívesen mentem. Nem volt még az valami tudatos dolog. Tetszett, és csináltam. Később már ráébredtem, hogy miért kell dolgoznom, és azóta igyekszem. — Az asszony, aki alig lépte túl a negyedik x-et, majd harminc évnyi mozgalmi munka történetét sorolhatná. Élete munkája során valahogy mindig úgy jött, hogy a nőkhöz állt közelebb. A társadalmi munka az MNDSZ-ben, aztán mint kereskedő is jobbára nőkkel találkozott, hiszen a családi bevásárlás gondja mindenütt a nőké. Amikor megbízták a ruhaipari ktsz részlegvezetői feladataival, akkor is a nőkkel került munkakapcsolatba, a dolgozók több mint 90 százaléka nő. — A mi korosztályunknak valóban nem volt könnyű — mondja, de ha, újra kezdeném, ismét szívesen csinálnám. Mint gyerek, még nem tanultam, később elkezdtem, s azóta sem hagytam abba. Először befejeztem a nyolc osztályt. Aztán leérettségiztem, s utána hozzáfogtam megszerezni a második érettségit is a közgazdasági technikumban. Aztán jött az esti egyetem, most a speciális tanfolyamra járok. Politikai oktatás, pedagógia a területem. Sokszor tartok előadást a különböző oktatásokon. Közben férjhez mentem, neveltem a fiamat. És végeztem a napi munka mellett mindazt, amit társadalmi munkaként rám bíztak. Talán egy kicsit az tette könnyebbé, hogy később, amikor már egyedül neveltem a fiamat, nem kötött annyira a házi munka. Másképp oszthattam be, saját tetszésem szerint. Hogy miből állt régebben a társadalmi munka? Szívesen emlékszem vissza, pedig nehéz idők voltak. Eljártunk az asszonyokkal burgonyát szedni, tojást gyűjtöttünk, s szerveztük a szövetkezetei. Aztán a szervezés után segítettünk a munkákban. Valahogy köny- nyebbnek látszik mindez így, távolabbról. Akkor az asszonyok segítségként tulajdonképpen azt végezték, ami egyébként is mindennapi munkájuk volt. Most nehezebb. Tanulásra kell ösztönözni őket, de nehéz az évek múltán újra kézbe fogni a könyvet Azért sikerül — mert a mi részlegünkben alig van, aki a nyolc általánost el ne végezte volna. Aki még van, az már közelebb van a nyugdíjhoz, nem vállalja, és ez talán érthető és megbocsátható. A fiata- labbja tanul. Illetve ezzel is van egy gondur^c. Kellene a megyébe a' ruhaipari szakközépiskolából kihelyezett osztály. Most csak Salgótarjánba járhatnak, és a közlekedés gond. Pedig szükség lenne több szakmunkásra. Munkával töltött háromévtizednyi idő Progli Károlyné története is. Tanulás és tanítás, hogy igyekezzenek többre érni az asszonyok. Közben kisebb-na- gyobb elismerések jelzik, hogy észrevették munkáját. Kiváló dolgozó lett, a Szocialista Kultúráért kitüntetés birtokosa. De az igazi elismerést az jelenti számára, amit a tanácson is mondtak, s amit az emberek tudnak, hogy reá mindenben lehet számítani. És számítanak is. Jenei Jánosné a Munka Érdemrend ezüst, Progli Károlyné a bronz fokozatát kapja ma. Deák Rózsi A svéd IKEA-cég például, amely tavaly hirtelenjében visszalépett, nemrégen újra kért ajánlatokat, majd amikor ezeket több variációban elkészítve a napokban bemutatta a gyár, a tárgyalásokon a cég képviselője hirtelen elfogadhatatlanul alacsony árakat kezdett emlegetni. Mondván, hogy másképpen szó sem lehet üzletről. Az ilyen „manőverek”, üzleti fogások nem szokatlanok, legfeljebb a magyar félnek. A nyugati partner is tudja, hogy az exportfejlesztő hitelekért kötelezettséget vállalt az illető gyár, minden érővel igyekszik bővíteni tehát a kivitelét, s az már alku dolga, mennyi áldozatot hajlandó hozni ezért. Vagyis: ki lehet használni ezt a lázas exportigyekeze* tét. Kis ügyeskedéssel olcsón hozzá lehet jutni a magyar termékekhez. Az említett esetben egyébként minőségi kifogás nem volt, sőt a svéd partner kifejezetten elismerte az ajánlott termékek színvonalát. Minőségi vitákkal az ilyen üzletfelek egyébként nem is töltenek időt. Az ilyen hatások ellen persze nem a külkereskedelmi ügyletekben kevésbé járatos gyári szakembereknek kellene védekezniük, hanem a közvetítő partnereknek, amely nélkül nincs is külföldi üzlet: a külkereskedelmi vállalatnak. Az árak mozgását, a kereslet-kínálat alakulását jól ismerő kereskedőknek. Ezért is van szükség a gyártók és eladók közvetlenebb együttműködésére közös érdekek alapján. Nem feloldhatatlan elleni - mondás, amit írásunk elején említettünk; a termelő drága, a továbbeladó pedig olcsóbb terméket akar. A ha-* szón érdekében teszik, a piacról él mindegyikük. De az sem mindegy, ki használja ki ezt a piacot. Hiszen jól együttműködve egy közös érdeket képviselnek: az egész gazdaság érdekét. Hokcli Sándor 1979. március 8., csütörtök
