Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-07 / 55. szám
Alkotóműhelyben Kiből lesz icutatő? Látogatóban a főiskola történelem tanszékén A válasz elvileg igen egyszerű. Az érdeklődő ifjú megszerzi a történelem szakos főiskolai, majd egyetemi oklevelet, aztán hozzákezd a búvárkodáshoz. Előbb szerényebb, majd magvasabb tanulmányokkal jelentkezik, s szakmai berkekben is felfigyelnek rá. A gyakorlat azonban sokkal bonyolultabb... Vajon miért van így, s mit lehetne tenni azért, hogy az értékes képességek kibontakozzanak? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola történelem tanszékén. Első a tanárképzés Dr. Kávássy Sándor docens, a helyi tudományos diákkör tanárelnöke így ösz- szegzi sokéves tapasztalatait. — A kutatók nevelése a jelenlegi elképzelések szerint az egyetemek feladata. Mi általános iskolai tanárokat bocsátunk ki az életbe. Emellett természetesen — s ezt feltétlenül helyesnek tartom — a búvárkodás alapvető fortélyait is elsajátíttatjuk velük. Egykor én kardoskodtam azért, hogy a főiskolákon a jelenlegi formájában kötelezővé tegyék a Bevezetés a történettudományba — a jegyzetet is én írtam — című tárgyat. Ez is valami, hiszen a hallgatók fél esztendőn át hasznos elméleti és gyakorlati ismeretekkel gyarapodnak. Azért érveltem, mert az így szerzett többlet a katedrán is kamatoztatható, s a kellőképp felvértezett pedagógus igényessége oktatómunkájában is érezhető. Ezzel azonban zárul is a kör. Mi tagadás: ez tiszteletre méltó, de meglehetősen kevés útravaló, hiszen az egyetemistáknak jóval többet nyújtanak. Mondhatná valaki: aki ambiciózus: jelentkezzen ide. Igen ám, de tudja-e a tizennyolc éves Ifjú, hogy mire termett, milyen adottságok rejlenek benne. Felmérhető-e ez megnyugtatóan ebben a korban? Aligha. Kinn az életben Előfordul, hogy valaki mégsem torpan meg, s vállalja a küzdelmet. Erről beszél Bohony Nándor tanársegéd.. — A szegedi főiskolán végeztem. Utána jött a katedra, megannyi tennivalóval. Az egyetemi diplomát három esztendő alatt megszereztem. Nem sok szabad időm maradt, s azt se mondhatnám, hogy mindenki jó szemmel nézte ambícióimat. Csak akkor . munkálkodhattam kedvemre, amikor egy könyvtárban kaptam helyet. Itt természetesnek tartották azt, hogy érdekel a história megannyi izgalmas kérdése. A témához kapcsolódik a docens is. — Doktori disszertációmra legszívesebben nem is emlékeznék. Kizárólag azért, mert igen nehéz körülmények között született meg. Középiskolában tanítottam, s igyekeztem mindig felkészülni. Túlórám bőven volt, kellett is, mert az alacsony fizetésből aligha boldogultam volna. Általában éjfél volt, amikor hozzákezdtem dolgozatom folytatásához. S ez így ment nap mint nap. Ráadásul mennyi gonddal járt az anyaggyűjtés: közelharc volt ez az idővel. Főnökeim és kollégáim nem értették mit akarok, s törtetőnek, érvényesülést keresőnek véltek vagy legjobb esetben fura alaknak tartottak. Arra azonban nem gondoltak, hogy ilyesfajta elhivatottság, szenvedély is létezik a világon. Kozári József tanársegéd pályája egyenesen ívelt; — Fortuna kegyes volt hozzám: 1974-ben végeztem, s mindjárt lehetőség adódott arra, hogy benn maradjak a főiskolán. Ha akkor nincs hely, sokkal nehezebben találtam volna önmagámra. Itt viszont bátorítottak, segítettek, testhez álló feladatokkal bíztak meg. Ezt a törődést szeretném én is biztosítani tehetséges tanítványaim számára. A diákkör tanárelnöke egyéb példákat is említ. — Sajnos a fiúk — lányok se túlzottan érdeklődőek, így aztán nem egyszerű dolog megnyerni őket. Tanárnak készülnek. Ez helyes, de nem jut eszükbe az sem, hogy a többletismeret soha sem árt. Műhelytitkok — fiataloknak Tévedés ne essék: a kutató-oktatók nem mondanak le az utánpótlás biztosításáról. Ezért támogatják — méghozzá önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül — a diákköri tevékenységet. — Mindig örömmel fogadtuk a jelentkezőket. Általában azokat kérjük fel, győzzük meg, akik a vizsgákon jól szerepelnek. Témát adunk nekik, egyénenként legalább három órát áldozunk rájuk hetente. Kezdjük az „ábécé”-nél, s fokozatosan jutunk el a magasabb szintre. Pillanatnyilag Gyermekszínjátszó csoportvezetők továbbképzése Gyöngyösön A gyermekeket jelmezbe bújtatták és a felnőtteket utánozva eljátszatták velük a rájuk osztott szerepeket. Ez a forma gyermekszínjátszás meglehetősen távol esett attól, hogy figyelembe vegye a gyermekkori sajátosságokat. Az utóbbi négy-öt évben kezdett egy új szemlélet életre kapni, amely nem a színpadi produkciót tartja elsődlegesnek, hanem a gyermekek nevelését a művészet különböző eszközeivel. Az új szemlélet híveinek első országos szemléje volt a tavalyi gyöngyösi találkozó, a Gyermekjátszó Fórum és Műhely. A főszereplők ekkor a gyöngyösi gyerekek voltak, akik felszabadultan játszottak, énekeltek, táncoltak, játékokat készítettek a szakmai vezető irányításával. Az új elképzelések megvalósításához új módszerek1979. március 7» szerda re van szükség. 'Ezért jutott eszébe a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ munkatársainak, hogy továbbképzést szervezzenek a város és a járás érdeklődő pedagógusainak, gyermekszínjátszó csoportvezetőinek az új módszerek elsajátítására. A hangsúly az elsajátításon van, a csoportvezetőket, leendő csoportvezetőket gyakorlatban végigvezetni a módszereken, hogy tovább tudják adni azokat a gyermekeknek. A foglalkozásokat Debre- czeni Tibor, a Népművelési Intézet osztályvezetője, és a munkatársai tartják. Most, az első alkalommal a korszerű gyermekszínjátszás előkészítésének fázisait, a kapcsolatteremtő játékokat, a lazító és koncentrálj gyakorlatokat, a ritmusgyakorlatokat fejlesztették. A továbbiakban' mímes helyzet- gyakorlatok, szerkesztési gyakorlatok, ünnepi műsorok összeállítása, valamint dra- mátizálás lesz a foglalkozásokon. Patkós Magdolna a négy évfolyamról tizenhatan vannak. Nem mindenki tart ki, ám az itt töltött idő mégsem vész kárba, mert katedrára kerülve a falvakban is búvárkodhatnak, s ha később felkeresnek bennünket, mindannyiuk számára készséggel adnak tanácsokat. Az igazság az persze, hogy nem nagyon tülekednek, pedig tennivalóban nincs hiány. Merre tovább? Valljuk meg: az összkép nem éppen rózsás. Fogadjuk el, hogy főiskolák nem tudósképző intézmények, s alapvető céljuk az, hogy minél jobban felkészített általános iskolai tanárokat képezzenek. Ezt azonban helytelen mereven felfogni, s ízelítőt — a jelenleginél többet — kellene adni a kutatómunka megannyi fortélyából, mert szellemi kincseket dőreség parlagon hagyni. Az is tény, hogy a felszín mögötti lényeget kereső pedagógusok önálló gondolkodásra termett diákokat nevelnek. Jól megfogalmazták a rómaiak: a história valóban •az élet tanítómestere. Intelmeit azonban fel kell fedezni, s erre csak azok képesek, akik rendelkeznek az ehhez szükséges ismeret- anyaggal. Az ösztöndíjrendszert e célra is fel lehetne használni, s a főiskolát végzettek három esztendő alatt behozhatnák hátrányukat — ezt egyébként is csökkenteni kell — s éppúgy helyt állnának, mint az egyetemeken rajtoló társaik. Az ifjú tudósjelöltek eddiginél is színvonalasabb továbbképzése megoldható, s ennek keretében az idegen nyelvű kultúra is fejleszthető. Nem túlzott kívánságok ezek, jó lenne, ha teljesülnének, mert a tehetség védelme — végső soron a köz javára gyümölcsözik — egyik legfontosabb feladatunk. Az egyetemeken és főiskolákon egyaránt... Pécsi István Hunyadi János nevével...! Lassan két esztendeje, hogy a hatvani Helyőrségi Művelődési Otthon elöregedett épületét alkalmatlannak minősítették közművelődési célokra, s a korábban kedvelt klub bezárta kapuit a Horváth Mihály úton. Ez azonban nem jelentette a munka megszakadását! A Szövetkezet utcai honvédségi lakótömbök egyikének pincerendszerében ugyanis új ot.ttiont alakítottak ki tavaly. Az átalakítási munkákból részt vállaltak a helyőrség kiszesei éppen úgy, mint a nyugdíjasok, akik már 1972-ben „Hunyadi János” néven külön klubba szerveződtek, s Bottyán István elnökletével sokrétű tevékenységet végeztek. Mondhatni, hogy a veteránok vittek életet az intézménybe, amelynek helyiségeit az ősszel ízlésesen berendezték, fölszerelték. Mi ennek a klubnak a feladata? Milyen célok kovácsoltak össze több tucatnyi nyugdíjas rendőrt, katonát? Ahogyan elnökük fogalmazott: hasznos elfoglaltságot biztosítanak a fegyveres testületek köréből toborzott tagoknak, továbbá igye- • keznek gazdag kulturális programról gondoskodni. Szeretnék, ha fiatal éveikben megszerzett tudásuk a társadalom, a közélet javára szolgálna, s támogatná az ifjúság honvédelmi nevelésének céljait. Nánásd Ferenc nyugalmazott alezredes például így kapcsolódott be az MHSZ munkájába, s irányítja a tartalékosok képzését. Mások a város pártalapszer- vezeteiben végeznek politikai oktatást, vagy a sorkötelesek, bevonulok tájékoztatásában vesznek részt. ~"r Szokásos, rendszeres heti összejöveteleiken járja a kártya, csattog a biliárdgolyó, mások a sakkasztaloknál mérkőznek egymással. De szórakozásképpen, régi élmények felfrissítéseként gyakorta visszalátogatnak egykori laktanyájukba, máskor országjáró Utakra vállalkoznak. Így jártak már Aggteleken, Egerben, vagy éppen a budapesti hadtörténeti múzeumban. Helyben több kiállítást néztek meg tavaly is, a művelődési központtól kérve avatott kalauzt. Máskor házigazdaként fogadtak olyan szellemi kiválóságokat, mint Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, dr. Végvári Lajos műtörténész, Simonyi Imre József Attila-díjas költő, Kovács István alezredes, a Zrínyi Akadémia pszichológiatanára. Ez a közelmúlt. S a „Hunyadi” elnöksége, a fegyveres testületek nyugdíjasainak java közben előre tekint, az idei program szervezésén fáradozik. Ülésük most zajlott le, több és jobban szervezett találkozókat, kirándulásokat ígérve a tagoknak. Számítva természetesen a Helyőrségi Művelődési Otthon parancsnoksá-' gának további támogatására, ami azért sem maradhat el, mert jószerint ez a csoport végzi a legszínesebb munkát. (m. gy.) (Fotó: Szabó Sándor) Kinek tilos? Bemegyek a postára, látom a táblát: Dohányozni tilos. Bemegyek az OTP- be, látom a feliratot: Dohányozni tilos. Felszállók az autóbuszra, szemembe tűnik a közismert ábra: Dohányozni tilos. Bevallom, nem dohányzóm már több mint tíz éve. Tehát nemcsak ezek a táblák örvendeztetnek meg, hanem az a gyakorlat is, amely egyre jobban terjed Gyöngyösön: a különböző tanácskozásokon sem kívánatos a dohányzás. Ezért óránként tartanak szünetet, hogy a nikotin rabjai a folyosón, az előcsarnokban áldozhassanak szenvedélyüknek. Így aztán mindenki jól jár. Csak azt nem értem, a postán, az autóbuszon, az OTP-nél miért fújják a füstöt az íróasztaloknál ülők, illetve a kalauzok és a gépkocsivezetők? ifc kivételezett személyek? A többi halandó talán másodosztályú állampolgár? Ezért tehát egy- , általán örüljenek, ha ők l bemehetnek a postára, az i OTP-be, felülhetnek az autóbuszra? Ugye, képtelen feltételezés? Akkor pedig minek a tábla? (-ár) JíSrH-MAfHéMIKLÓS . 2. Javában állt a vásár. Zaj, nyüzsgés, ordítozás. Kerin- gőt és tangót játszott az emelvényen a zenekar, beatzenét és reklámot harsogtak a hangszórók. Ételszag. Illatos cigaretták, szivarok füstje. Luftballonok, papírdudák, similabdák. Lacipe- csenye, pörkölt és sör. Libamájas szendvics, kaviáros szendvics, Napóleon-konyak. Divatbemutató. Filmvetítés. És kutyák minden mennyiségben! Dán dogok és bulldogok. Üjfundlandiak, bokszerek, vizslák, pincsik, uszkárok, tacskók. Egy autó, egy kutya. Egy nagy autó, egy kis kutya. Egy kis autó, egy nagy kutya. Egy nagy autó, egy nagy kutya. Egy kis autó, egy kis kutya. Hogy változatos legyen 1 A pavilonok reklám- transzparenseit Libegtette a szél. „Igényes” hirdette az egyik, „Tenger” csalogatott a másik, „Orchidea” hivalkodott a harmadik és egyré rikítóbban, egyre dölyföseo- b«n ordított a többi: „Vagyon” „Villa” „Autó” „Rang” „Siker” „Pozíció” „összeköttetés” „Sose halunk meg”! És minden pavilonnál tárgyalások. Mosoly, előzékenység, udvariasság. De a szemek éberen figyeltek. Próbáltak behatolni a másik koponyájába, próbálták megmarkolni a gondolatokat, kifürkészni az érzéseket. A Fiatalember újra egy pavilon mellé sodródott. Nagyon szép nő műbőr mini- sortban hevert egy gumimatracon. Férfipillantások gépfegyverezték. „Vágy” lengette a transzparens. — Mérnök vagyok — verte a mellét az egyik férfi. — Főmérnök! — harsogta a másik. — Aligazgató! Főigazgató! Vezérigazgató! — kiáltoztak a többiek. Alacsony növésű, körszakállas, majdnem halkan mondta: — Bőrdíszműves. A nő felfigyelt. — Hogy hívják önt? — kérdezte. — Ford Mustangnak — suttogta a körszakállas. — Szép név! És a keresztneve? — Villa. — Nagyon kedves. Vilinek fogom becézni. Hány éves? — Már betöltöttem aa egymilliót. — A legszebb kor! Maga nagyon szimpatikus. Elvált ( — özvegy. — A szakáll karakteressé,’ érdekessé teszi az arcát. Gyerek ? — Uszkár. — Sosem tetszettek a gó-' liátok. Egy férfi ne legyen magas. Édesanyja? — Már nem él. — Árva? Miért nem ezzel kezdte? Nincs szörnyűbb, mintha egy jóképű férfi árván marad...! Maga mellé társ kell! Magának meg kell fogni a kezét. Nyújtsa ide. A körszakállas odanyújtot-' ta nagy lapátkezét. — Milyen erős! Milyen nagy! Milyen férfias! Ford Mustang Villa, a tiéd vagyok. Szedd le légy szíves a transzparenst. Mehetünk. Délfelé járt. A Fiatalem-' bér megéhezett. Vett'egy pár virslit, meg két zsemlét.' Lassan evett. Szemével közben a tömeget fürkészte. Hol lehet a Lány? Kivel alkuszik? És vajon elkelt-e már, vagy még szabad és ha szabad, visszajön-e hozzá? Szép, okos, sokkal jobb vásárt is csinálhat. Űjra elindult. A tömeg lejjebb ritkábbá, elszórtabbá vált, majd később hirtelen megnövekedett. De ez mintha már egészen más arcú tömeg lenne, mint az előbbi ott a fenti részen. Szomorú szemű férfiak éj nők halkan kerülgették egymást, majdhen suttogva beszélgettek, és a «.ezük této. várt, félve mozdult, ha megr érintették a másik-tt. vtawattHó* J A
