Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-04 / 53. szám
| Paál László ! emlékezete : Halá'ának : 100. évfordulóján ! Száz esztendő telt el Paál ; László halála óta. Ebből — ; csaknem negyedszázad úgy, ! hogy hazája megfeledkezett ; festészetünk egyik legki• emelkedőbb egyéniségéről, j arról, akire a magyar kultú- ; ra mindig büszke örömmel ; hivatkozik, ha nemzeti érté• keit kell számba vennie. A ; hazai elismerésen túl számos • jel mutat arra, hogy Paál ! László egyre inkább meg- : kapja az öt méltán megille■ tő nemzetközi értékelést is. í Különösen a francia szak- ; irodalomban tapasztalható j Paál László művészetének j megbecsülése. Leon Moussi- i nac ismert francia műtör• ténész szerint: „Paál László 5 művészi síkon mély összekö- S tő kapcsot jelent a francia • és a magyar nép között. • Életműve egyaránt gazdagí- I tóttá Franciaországot és Ma- ; gyarországot. Művészete kap- > c solódik a barbizoniakéhoz, J de mélyen eredeti, megöriz- ; te magyar jellegét”. © S Paál László Erdélyben, • Zámon született 1846-ban. S Iskoláit Aradon végzi, ahol • Munkácsyval ismerkedik I meg. Festészeti tanulmánya- ; it a bécsi akadémián foly■ tatta. 1869-ben egy mün! cheni kiállításon Paál megis- : meri Courbet-t, s a barbizoni • természetrajongó nagy festő• nemzedék munkáit. Ezek az : ocsúdtató művészi tanulsá• gok, és az 1870-ben tett hol• landiai tanulmányútja újabb : távlatokat nyitottak fejlődé• séhez. Festői vérmérsékleté• nek nagyon is megfelelt a : németalföldi tájfesztészet és egyszeriben igazolva látta idegenkedését a bécsi iskolától, amely a természetet rajzos formákba merevíti és utólagosan színezi. A tájak formái most már egymáshoz viszonyodó színeiben, nagy puha foltokban, tónusokban mutatkoztak meg számára. Ezek a füzesekről, faluvégekről árva tanyákról, veteményesekről festett képei (Faluvége, Száz éves asszony, Tanya, Borús idő) arról vallanak, hogy Padinak mindenütt hazája, - s szinte menedéke a természet, de erről a természetről magyarul beszél. Munkácsy hívására 1870- ben Düsseldorfban telepszik le, majd két év múlva Párizsba követi közben világhírűvé lett barátját. Amíg Munikácsyt a sors egyre jobban kényezteti, Paál magára marad gondjaival, szegénységben. Művészi hivatástudata győzte le testi-lelki szenvedéseit, nélkülözéseit. Művei közül kiemelkednek bensőséges hangulatú erdőképei. „A gyönyörű felelevene dett természet... új vágya kát ébreszt bennem mű vészi tekintetben... s h egyikén vagyok azon nyu godtabb napoknak, hol ag godalmaim háttérbe szorul nak, egész titánt erőt érze karjaimban, s alig várom hogy kielégíthessem egy da rab vásznon, mely talán le hűti ismét izgatottságomat’ Amint egyszer — 1877 nya rán — így átitatva az érdi beszédjétől, hazaérkezet barbizoni szállodájának szó bájába: hirtelen felütkere kedett rajta a szédülés éh ségtől-e, vagy a rendkívü benső élményeitől — össze esett. Soha többé nem tél egészen magához. Már nem vehetett tudomást a hírrő hogy egyik fő műve, az Üt fontainebleau-i erdőben, a 1878-as párizsi világkiállítá són kitüntetést kapott. Paál László az életbő korán távozók bensőséges fi gyeimével vallott a természetről. Magával ragadó nagyigényű művészetét ér zelmi hőfokának intenzitás teszi örökké korszerűvé halhatatlanná. Bényi László Ének a búzamezőkről Móra Ferenc könyvéről Az 1979-es esztendő nagy eseményének, a Móricz-cen- tenáriumnak az árnyékában húzódik meg Móra Ferenc születésének 100. évfordulója. A Magvető Könyvkiadó az Ének a búzamezőkről című Móra-könyv megjelentetésével tiszteleg a gyermekirodalom magyar klasszikusa előtt a születési jubileum küszöbén. Móra önjellemző értékítéletét idézzük: „az irodalomnak csak barkácsoló kismestere vagyok". Nem vagyok nagyre- giszterű orgona, kolompszó vagyok a magyar mezők felett ... Nem vagyok csillag, csak rőzsetűz, de az amíg ég, meleget tud adni egyszerű embereknek. Nincs az írásaimban okosság, mélység, csak érző, szegény, igazi magyar szív...” Nemzedékek nőttek fel a Szeptemberi emlék életre szóló olvasmányélményén, amely valóságos önéletrajzi mozzanatot emel irodalmi rangra. Az anyagi javakból kitagadott, a szellemi lehetőségekből kiszorított szegénység tudásvágy tör fel a kisdiákban. Beszélő órák Az NSZK elektronikus ipara beszélő karórát készít Sonatlna elnevezéssel. Az órák nagy- és kismutatója kristályból készül. Másodpercmutatójuk nincs. Egy gombocska megnyomásakor az óra angolul megmondja a pontos időt, például: „nine thirty-fivc”. UTASSY JÓZSEF: Hurrá é a SZOKOLAY ZOLTÁN: Sikolts föl Szaladj, ha akarod látni, fuss! Kitört a fák forradalma! Szaval a száműzött Március! Jégkirályt lincsel a Tárná! Március! Március! Március! Lángok a barackfaágon! Láng, lobogó lila láng! Fiúk, dobjuk rá a nagykabátom! Március, gyönyörű Március! Szeretlek százezer éve! Ki merne utadba állni?! Fuss! Március, szerelmem: érj be! Megfélemlít a meghittség. Tehát: a legbátrabb itt én vagyok, ha élek. De élek-e? Mert az, ki tetten érhet, nem bizonyít be mást, csak önmagát. 1 Varázslatokkal töltvén poharát, a vigasztól ha kapatos a lélek, levélrezgést is háborúnak vélhet, örömből már egy fél koryt is megárt. m S váltadra hullna mégis homlokom! Nagy szégyen ez, mert el nem oldozódhatsz Minek tudom, ha hasztalan tudom, f- ■ hogy elménk csak az önzés marja ki?! Sikolts föl hát. hisz testedre fonódtak szonettem sóvár polipkarjai! s Humorszolgálat A konyhából óriási lárma, csörömpölés hallatszik, majd a feleség belép a szobába és azt mondja a férjnek: — Az a 44 darabos készlet most 170 darab... ★ — Ez egy szomorú színdarab. Azt tanácsolom neked, hogy rögtön a második felvonás után menj el. — És miért éppen a második felvonás után? — Mert az első után nagy a tolongás a ruhatárban. + — Valaki megkérdezi az írót, hogy miért ír olyan keveset. Az író ezt válaszolja: — Jobb, ha az emberek arra figyelnek, hogy keveset írok, mintha azt kérdeznék, hogy egyáltalán minek írok. ★ — A maga esetében az lenne a jobb, ha visszatérne a feleségéhez. — És mi az, amit ennél rosszabbnak tart? ★ — Hogy-hogy tegezed a szomszédunkat? Hiszen te csak tízéves vagy és ő már több mint hatvanéves? — De hiszen ő kezdte... ★ — Biztos vagy benne, hogy aki a mindennapi mosakodást kitalálta, soha nem volt gyerek! — mondja a kis Tiborba. ★ — Ha beugranék a folyóba, megmentelén? — Ha azt mondom, hogy igen, beugrasz? ★ — Ki beszélt rá arra, hogy a gyereknek törhetetlen játékot vegyél? — Talán csak nem törte már el? — Azt nem, de azzal mindent összezúzott, ami a keze ügyébe akadt! Bohuslav megállít egy szép nőt, udvariasan üdvözli és megkérdezi tőle: — Bocsásson meg, kérem, ön nem Elena Danielová, Zl- 1 inából? — De igen... Csakhogy Dása Dundrovának hívnak és zvolenai vagyok. Be a kiszi, ki a konc Heves megyében még ma is sokan ismerik a címben idézett szólásformát, de már kevesebben tudják a jelentését megfejteni. Ennek elsősorban az az oka, hogy a szólás mögötti valóságháttér kezd elhalványodni. Az sem véletlen, hogy éppen most jelenik meg ez a közlemény. Ebben az időszakban ugyanis megyeszerte ezek a szólásváltozatok jelentkeztek a nép ajkán: Ki sonka, be kiszi. — Ki kiszi, gyere be konc stb. A korszerű nyelvi ismeret- terjesztés szempontjából is tanulságos ezeknek a népi jellegű mondásoknak az elemzése, értelmezése. Először a nyelvi forma érdekelhet bennünket. Szerephez jutott a palóc nyelvjárásban jól ismert valódi tájszó, a kiszi. Megnevezték vele a savanyított korpa levéből készült ciberét. Erre utalnak a korpakiszi, korpacibere összetételek is. A szegényes, zsírtalan kiszi Vágy cibere tehát a böjthöz is illő eledel volt. A Heves megyei palóc- ság a bőjtí napokban, főleg a nagyböjtben es órés kiszivei, savanyú, bőjtö6 levessel kínálta vendégeit is a böjt kezdetén, hamvazószerdán. Ekkor hangzott el a szólásnak ez a változata: Ba kiszi, ki a konc. A csóréé, tehát a zsírtalan, a savóval készített kiszi vagy cibere a nagyböjt végén nagyon megunt étel volt. Gúnyoroskodó mellékízt is érzünk tehát ebben a szólásformában: Ki a kiszi, be a konc! Itt a húsvételének az ideje! Erre utal a húsvét megnevezés is. Meleg emberség szól Móra gyönyörűen színes és gazdag magyar nyelvén. Szép és jellegzetesen ékes nyelvéből a tiszta költőiség, a humor bővizű forrásai, népi ízei áradnak. Verses elbeszélése az Aranyszőrű bárány, emlékezetesen szép az önéletrajzi elemekben bővelkedő Kincskereső kisködmön. Gyermekregényei közül az első a Dióbél királyfi. A Rab ember fiai Apafi Mihály, erdélyi fejedelem két apródjának sorsát és alakját állítja az olvasók elé. A szabadságharc legszebb eszméinek örököse cselekvő részese lett a századelő szociális mozgalmainak, forradalmainak. 1918. októberében Szegeden a Nemzeti Tanács elnökévé választják, húszezer ember élén élteti a köztársaságot. Móra lelkesen vállalva, tollal és élőszóval is küzd a forradalomért: munkásbiztosítást, 8 órai munkaidőt követel, anyasági biztosításért, a gyermekmunka teljes eltörléséért száll síkra. Az ellenforradalmi korszak kegyetlenségeit kíméletlen szatírával ábrázolja. A „legszívfájdítóbb szatíra”, a Hannibál feltámasztása csak a felszabadulást követően láthatott napvilágot. 1920-ban a címében is korjellemző Könnyes könyvvel jelentkezik. A művek mögött az út- vesztés félelme és a véresen szomorú és kuszáit magyar valóság a háttér „Szívemben csak gyerekiró maradok én mindig, még amikor vezércikket írok is” — vallotta. Nem rangot kapott feladatot vállalt: a gyerekíró szerepét tökéletesen betöltötte. Mosolyba olvad a népi bölcsességet sokszor megfogalmazott megállapítás: ha az ember sóhajtani nem tudna, megfulladna. Derűs sóhajokba szelídülnek írásai. Nem felülről és kívülről szemléli a gyermeket, hanem beleéli magát leikébe, érzelemvilágába. Ének a búzamezőkről (1927) című regényében a magyar paraszt tragikus, kegyetlen sorsáról szól. Abbáziában kezdi írni „Az örök tavasznak ezen a szivárványszigetén” a szomorú életek történetét. A stílus frissesége, derűje, bája, a tűnődő szemlélet gondolatisága, megkapó írásművészet -hitelesíti a szívszorító szomorúságot. Éneket zeng a „szikkadt és száraz földről”, á magyar valóságról. Az aranyszemű homok nyáron a búzaszembe ereszti aranyát. A jegenyeszegte határ búzavirágot, pipacsot érlel, dalt fakaszt a munkaszerető emberek ajkán. Az utóhang távlatot nyit, az egyéni sors fájdalmát a nemzeti érvényű történelmi hitvallás, egyéni életigenlés zárja. Móra az „emlékek subáján heverészve” is tanulságos, szociálisan is fontos gondolatokkal tudta telíteni műveit. Móricz szavai érvényesek ma is: „Gyöngyöket szólott, és csiszolt drágaköveket hullatott ... meghatóan őszinte és naegilletően ragyogó magyar szín irodalmunk palettáján. (Magvető, 1979.). CS. VAEGA ISTVÁN : : John Huskinson indianapolisi lakos két tengerimalacot rendelt Randall Hopkins chicagói állatkereskedőnél. Egy hímet és egy nőstényt. Egy héttel később az indianapolisi állomásfőnök értesítette Huskinsont, hogy az állatok megérkeztek, és azok a vasúti üzletszabályzat 17. paragrafusa értelmében két dollárért átvehetők. Huskinson erre levelet irt az állomásfőnöknek, amelyben annak a nézetének adott kifejezést, hogy a tengerimalacok nem disznók, hanem kis háziállatok, és azokért az üzlet- szabályzat 136. szakasza értelmében csak negyvenöt cent fuvardíjat kell fizetni. Az állomásfőnök Haskinson levelét beküldte Chicagóba az üzletigazgatóság második osztályára. Kérte, hozzanak döntést az ügyben. Időközben az anyamalac tizenkét kis tengerimalacnak adott életet. Huskinson a szülés után felszólítást kapott, hogy fizesse ki az állatok étkeztetésének diját. A címzett azonban erre nem volt hajlandó. A Central Railway társaság igazgatója a tengerimalacok ügyében levéllel kereste fel Mackenzie professzort, a bostoni állattani múzeum igazgatóját, és szak- véleményt kért arra vonatkozóan, hogy a tengerimalac milyen állatfajta. A professzor azonban déltengeri tanulmányúton volt, és csak később válaszolt. Időközben — tekintve, hogy a tengerimalac nagyon szapora állat — hét anyamalacra növekedett az állomány. Ezek hatvankét kicsit szültek, amelyek közül negyven nőstény volt. A nőstények időközben újabb négyszáz tengerimalacot hoztak a világra. A professzor közölte, hogy a tengerimalac nem disznó. A szakvélemény után npomban értesítették Huskinsont, hogy panaszának helyt adtak és valóban csak negyvenöt cent jár a szállításért. Egyben arról is értesítették, hogy még hetven dollárt tartozik fizetni négyszázhetvenhat tengerimalac ellátásáért. A levél azonban visszaérkezett, mert Huskinson elköltözött a régi lam kásáról, és új cimét : nem adta meg. A gondterhelt álló- * másfőnök, akinek \ nemcsak a vasúti • raktára, hanem a hi- l vatali helyisége is ■ tele volt tengerima- ■ lacokkal, expressz- ! levelet küldött az ; állatkereskedönek és ■ háromszázhetvenhá- • rom dollárt követelt l tőle azzal a meg- • jegyzéssel, hogy ezért j az összegért ezeröt- £ száz tengerimalacot £ vehet át. Az állatkereskedő ! azonban válaszleve- £ lében megtagadta az £ ezerötszáz malac át- \ vételét azzal az in- £ doklással, hogy 6 £ csak két állatot kül- j dött, és nem hajtan- ! dó további ezernégy- £ százkilencvennyolcat ’ átvenni. Azóta hosszabb idő £ tett el, és érdekes • lenne megtudni, : hogy vajon most ■ már hány tengeri- l malac lehet az in- £ dianapclisi állomé- ■ són. (Fordította: £ Palásti László) 5 Az itt bemutatott szólásokban a kulcsszóként jelentkező konc szóalak is megérdemli figyelmünket; Még eredeti jelentésében ezeket a használati értékeket nevezték meg vele: hús- darab, húsos csont, bőrös hús, főtt hús stb. Több szólásunkban is ilyen értelemben szerepel: Fazekában más is koncát főzi. Koncot dug szájába. A kedves ebnek gyakran vetnek koncot stb. Ma mér inkább átvitt értelemben szoktuk használni: a hasznot hajtó, nyereséggel járó alkalom, lehetőség megnevezését teljesíti. A gazdag példatárból csak ezeket a szólásszerű nyelvi formákat idézzük: Kap a koncon, lesi a koncot, zsíros koncra vágyik stb. Hogy e nyelvi alkatiatoknak hogyan fejlődött ki rosszalló használati értéke, arról Csokonai versének ez a két sora bizonykodik: „Az eb is félti a koncot,/Ha már hordja a kölöncöt” (Csokonai: A fűzfasípra észrevételek). Dr. Bakos József | Paál I,ászló: Nyárfák
