Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-01 / 50. szám

Betétek és célok TAKARÉKOSKODNI JÓ — főként, ha van miből. A gazdasági fejlődés, az élet­színvonal emelkedése követ­keztében ma már a lakos­ság nagy többsége „megen­gedheti” magának, hogy ne egyik napról a másikra él­jen. A magyar családok egy­re nagyobb hányada nem „éli fel” jövedelmét, hanem ■ a szó valódi értelmében gaz­dálkodik azzal. Sokan tűznek maguk elé olyan célokat, mint például a lakás, hétvé­gi ház, gépkocsi vásárlása, külföldi utazások. S ezek az elhatározások csak rendsze­res takarékoskodással ér­hetők el. Tavaly a lakosság taka­rékbetétei 17 milliárddal nö­vekedtek, ezzel az állomány elérte a 125 milliárd forin­tot. E gyarapodásban jelen­tős szerepet játszott az is, hogy a lakosság pénzbevé­telei a múlt évben 8,6 száza­lékkal növekedtek. A 125 milliárd forint a jövedelem­nek említett alakulása mel­lett mást is kifejez: azt, hogy a lakosság bízik a párt, a kormány politikájában — megtakarított pénzének jó részét nem szalmazsákokban,, hanem takarékpénztárban Á Füzesabony és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ ellátási kör­zetéhez tíz környékbeli köz­ség tartozik. A mezőgazda- sági jellegű településeken különösen most, a tavasz kezdetén ugrásszerűen meg­növekszik az érdeklődés a vetőmagvak, kisgépek, vegy­szerek kerti szerszámok ránt. Az igények jobb kielégíté­se céljából Füzesabony köz­pontjában egy korszerűsített bemutatóteremben kapott helyet a szövetkezet mező- gazdasági szakboltja, amely­nek forgalmán, látogatottsá­gán máris érződnek a közel­gő tavasz első jelei. Idejé­ben felkészültek erre az időszakra a szövetkezet ve- ze< íi és az üzlet dolgozói. Bőséges az ellátás és vá­laszték a vetőmagvakból. Zöldborsó, retek, saláta, sár­garépa, paprika, paradicsom, és jóformán mindenféle ve­tőmag kapható' itt, de azért tartja. A növekedésben két­ségkívül közrejátszik az is, hogy az OTP. ma már sok­féle betétformát kínál, ame­lyek közül mindenki kivá­laszthatja a neki legmegfele­lőbbet. A legnagyobb arány­ban a kamatozó betétek sze­repelnek — tavaly ezek ösz- szege 11 milliárd forinttal nőtt — míg mások a nye­reménybetétet, vagy a gép- kocsi-nyereménybetétet ré­szesítik előnyben. Ugyancsak népszerű az if­júsági takarékbetétkönyv, amely a fiatalok számára biztosított kedvezményes köl­csönnel a pályakezdéshez, családalapításhoz nyújt se­gítséget. De említhetnénk en­nek a betétformának takaré­kosságra nevelő hatását is, hiszen — éppen jellegénél fogva — az ifjúsági takarék- betétkönyvnél a rendszeres­ségen van a hangsúly. Majd­nem 400 ezer fiatalnak van ifjúsági takarékbetétkönyve. A lakosság által befizetett — kamatozó — pénz azon­ban csak az egyik oldál. Éppen az ily módon össze­gyűlt összegek teremtenek lehetőséget arra, hogy a la­kosság különféle hiteleket kapjon. Ebből az alapból tá­hiánycikk is akad. Hiányzik még a sárgadinnye és a cu­korrépa vetőmagja. . Elegendő permetezőszer is akad, a tavaszi permete­zésekhez, növényvédelem­hez. Van szuperfosztfát és káli tartalmú műtrágya, vi­rágföld, gyümölcsolaj, de nem jó az ellátás a 10 ki­logrammos csomagolású kom­binált műtrágyából és pé­tisóból. Az üzlet egyik részlegében sokféle kéziszerszám látha­tó. Hazai gyármányú met­szőollók, ágfűrészek, kerti kapák, lapátok és gereblyék választéka is igen nagy. Itt is akad azonban hiánycikk. Hiányzik az ásó és a sokak által keresett motoros meg­hajtású rotációs kapa. A házikertben íolyó mun­kát ma már számtalan kézi- szerszám és kisgép teszi könnyebbé. Megfelelt) a víz­szivattyú-motorok, locsoló­fejek, gumicsövek kínálata. mogatják a lakásépítéseket, a lakásvásárlásokat, s nem kis összeg jut áruvásárlási kölcsönökre, a mezőgazdasá­gi és a kisipari termelés tá­mogatására. Az OTP jelentős szerepet vállal a lakásprogram meg­valósításából. Az 1978-ban épült 88 ezer lakás 90 száza­léka a takarékpénztár közre­működésével készült el, ezek építésére és vásárlásá­ra az OTP több mint 12 mil­liárd forint hitelt nyújtott. AZ IDEI ÉVBEN várha­tóan' újabb 17 milliárd fo­rinttal nő a takarékpénztár betétállománya. S bár foly­tak és folynak is viták arról, jó-e vagy rossz a megtaka­rítás összegének ilyen mér­vű emelkedése — a kérdésre a gyakorlat már választ adott. S ez egyúttal felada­tainkat is mutatja: fejleszte­ni kell a lakosság takarékos­kodását ösztönző, segítő mód­szereket és formákat, mesz- szemenően figyelembe véve gz ilyen jellegű szokásokat, igényeket. Az ésszerűén, hasznosan takarékoskodó állampolgár érdeke ugyanis teljesen egybeesik a kisebb és nagyobb közösségek, az ország céljaival. Van úgynevezett kézi vető­gép a kertimagvak vetésé­hez és a növényvédelemhez Orkán porozó. Nem megfe­lelő viszont a készlet a há­ton hordozható magasnyo­mású permetezőkből. Szinte hiánycikk nélküli a t-ípok, premixek, takar- mánykiegészitők választé­ka. . A háztáji kisállatte­nyésztők előszeretettel vi­szik a naposbaromfi-neve- léshez szükséges indítótápo­kat. Kapható itt a magas vi­tamintartalmú Phylasol, többféle ásványi premix ERRA 6, Tikofurán, nyúl- premix és egyéb tápszer. Az üzlet dolgozói remélik és ígérik, hogy a még meg­levő hiánycikkek pótlásával a tavasz és nyár folyamán is állják a vevők rohamát és jó áruellátással segítik a háztáji, gazdaságok termelő- munkáját. Császár István Hol lösz az egri ÁBC-áruház? Sokan teszik fel mostaná­ban a kérdést: hol lesz Egerben, a belvárosban a korszerű, új ABC-áruház? Ezzel kapcsolatban a febru­ár 11-i lapszámunkban a következő megállapítást fo­galmaztuk meg: — A pénzen, túl megfele­lő helyre is szükség van. Ha a tanács nem tud ilyen te­rületet biztosítani az épít­kezéshez, akkor hiába van pénz, hiába van szándék, korszerű üzlet nem lesz. A Heves megyei Élelmi­szer Kiskereskedelmi Válla­lat igazgatója, Csépány Fe­renc ezzel kapcsolatban a következő megjegyzéseket közölte: — Az áruház helye a dr. Sándor Imre, a Zalár, az Alkotmány és a Széchenyi utca által körülhatárolt tömbben van. Sajnos, füg­getlenül attól, hogy már a szanálás is megfelelően elő­rehaladott állapotban van, a városrendezési tervek, a VÄ- TI és a műemléki felügye­lőség több esetben megvál­toztatta a tömbön belül a telepítés helyét, így a kivi­teli tervek nem tudtak idő­ben elkészülni. Attól füg­getlenül tehát, hogy a vál­lalatnak 1976. óta állami tá­mogatásból, hitelből és sa­ját erőforrásból a beruházá­si összeg a rendelkezésére áll, a kivitelezés elhúzódik. Szándékunk továbbra is ezen a helyen egy korszerű ABC-áruház létrehozása. Ennyit tehát az egri bel­városi ABC-áruház helyé­ről. Reméljük, az építkezés most már rövidesen elkez­dődik. Szeretnénk, ha erről minél hamarább tudnánk hírt adni olvasóiftknak. Kanabb biztonság a vasúion Automatikus'1 biztosító be­rendezéssel látnak el az idén több nyugat-magyarországi vasútvonalat. „Okos” auto- matikái képesek arra, hogy a piros jelzésnél megállítsák a vonatot, ha a mozdonyve­zető' rosszullét miatt, vagy egyéb okból elmulasztja. Ä celldömölk—székesfehérvári vonal után ilyen biztosító berendezést kap a porpác— hegyeshalmi, amelyen a dé­li és északi szomszédaink közötti nagy nemzetközi tranzitforgalom bonyolódik. Ugyanilyent szerelnek fel a Szombathely—Celldömölk közötti szakaszra is. Az utóbbi azt jelenti, hogy Szombathely és a főyáfos között végig automatikus irányítással közlekedhetnek a vonatok. F. S. P. Bemutató Füzesabonyban A mezőgazdasági szakbolt felkészült ßktanyi dolgos emberek... A csaknem 4000 hektáros nehéz szikes földterületen gaz­dálkodó átányi Búzakalász . Tsz-ben sem tétlenkednek a szövetkezeti tagok a téli hónapokban. Felvételeinken íeb- ruári pillanatokat örökítettünk meg az időszerű munkák közül. A 17 hektáron elterülő meggyesben javában folyik a metszés, amelynek egyik irányítója Kakas Sámuel. Kétezer köbméter ládafát szállítanak ez évben feldolgozás­ra. A nyárfák méretre vágásában a Slihl-fűrész is segít Harsai Lászlóéknak. Eger — Líbiában Üni színekből sportos és tűzött v Az Egri Ruhaipari Szövet­kezet tevékenységében is egyre jelentősebbek már a külföldi kapcsolatok. Jellem­ző az értékesítésre, hogy a tavalyi 20 helyett az idén 26 millió forintnak megfelelő dollárt várnak termékeikért, ami a teljes árbevétel csak­nem egf/negyede. Hollan­dia, Kuwait és az NSZK megrendelőinek szállítanak magyar alapanyagú kabátot, zakót, háromrészes öltönyt, illetve kapott anyagból, bér­munkában készített blézere­ket több ezres na gyságrendben A szövetkezet elnöke, Ko­vács Mihály nemrégiben is távoli országban tárgyalt: — Líbiában jártam — mondja beszélgetésünk al­kalmával — a HUNGARO- TEX, a Vörös Október Ru­hagyár és a Zalaszentgróti Ruhaipari Szövetkezet kép­viselőivel. A piac szintén régebbi ismerőseink közé tartozik, hiszen a dunántú­liakkal közösen még niégy Ov# «seiött jelentkeztünk itt először. S úgy látszik, hogy a bérmunkával elége­dettek lehettek, mert azóta is újabb és újabb igények­kel kerestek meg bennünket. A partnereink viszont idő­közben megváltoztak s tu­lajdonképpen most ezért kel­tünk útra. Az ismerős or­szágban újból be kellett mu­tatkoznunk. — Kik az új üzletfelek? — Az állami vállalatok ... •Líbiában ugyanis most vég­zik az államosításokat, s ezek természetesen érintik . a kereskedelmet is. Március 31. után magáncég már nem fo­gadhat árut idegenből s így új kapcsolatokat szükséges teremtenünk nekünik is. En­nek során jártunk Tripoli- ban, ahol a már megalakult két állami vállalat vezetői­vel beszélgettünk a jövőről. Szövetkezetünkből 10 minta­darabot is vittem mindjárt: üni színekből, azaz sima, minta nélküli anyagokból varrott sportos, tűzött kabá­tokat. Mivel, mint tapasz­taltuk az elmúlt években. Líbiában főleg ezeket ked­velik. — Milyenek a kilátásaik? — Az ajánlatunk: tetszett. Az állami vállalatok is igénylik a munkánkat, az együttműködést. Mi több: a korábbinál nagyobb árat kí­nálnak. Hangsúlyozták azon­ban, hogy csak kifogástalan minőség mellett! Ami természetes, s a leg­kevésbé sem okozott szá­munkra meglepetést. Mert eddig is arra törekedtünk, hogy ne okozzunk megren­delőinknek csalódást, s jó munkánkkal megtarthassuk a piacot. — Történ,t-e konkrét meg­állapodás? — Látogatásunk jobbára még csak amolyan tájékozó­dás volt. s a közeljövőben folytatódik. Bengáziban újabb két vállalatot kere­sünk meg, hogy velük is kapcsolatot teremtsünk. Az- ■tán pedig líbiai partnereink jönnek hozzánk, hogy üze­meinkkel is megismerkedje­nek. A tervek szerint csak ezután kerül sor a tulajdon­képpeni üzletkötésre. Szö­vetkezetünk egyébként — mint említettem tárgyalása­ink; alkalmával ís — jövőre már akár tízezer kabátot s legalább ugyanennyi öltönyt lenne képes szállítani. — Felkészültek erre? — Ügy érzem^ hogy alkal­masak vagyunk vagy alkal­masak leszünk ilyen igények kielégítésére, hiszen dolgo­zóink táborát jelentős számú bedolgozóval sikerült megerősítenünk az utóbbi időkben, s központi üzemünkön kívül a kétútkö- zi. a mezötárkányi telepein­ket is kellően gépesítettük, felszereltük. A fejlesztésünk pedig folytatódik. A gárda egyre jobban összeszokik, az exportfeladatok megoldása minid jobban megy. Kedve­zően javul a „dollárkiter­melésünk”, vagyis: a koráb­binál gazdaságosabban • tu­dunk egy-egy nyugatra szánt terméket is előálltam. Mindez bíztató. S az újabb üzletkötések remélhetőleg tovább növelik az egri szö­vetkezet szerepét is gazda­sági életünkben. tgyóni) Huszonnégy helyi asszony­nak ad hasznos elfoglaltsá­got a seprűkészítő iizemág a téli hónapokban. A keresett termékekből mintegy 20 ez­ret szállítanak a kereskede­lemnek. Szóród Jánosné és Fudel Jánosné seprűkötők; munka közben. (Szabó Sándor képriportja) 1979. március 1., <$mUöU»H

Next

/
Oldalképek
Tartalom