Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
Hevest beszélgetés Igazgató,vagy képviseli. Zöld jelzés a tehetségnek Beszélgetés Knopp András oktatást miniszterhelyettessel Illatozik a kávé, s szinte szüntelenül nyílik-csukódik az ajtó, kopog az írógép, gyakran csörög a telefon. „Sajnos, most nem kapcsolhatom, tárgyal, de tessék holnap dél felé megpróbálni” — mondja türelmesen, s nem is egyszer a titkárnő. Képviselőt kerestünk, igazgatót találtunk. Hever Lajosnak, a MEZŐGÉP Hevesi Gyáregysége igazgatójának az előszobájában vagyunk. Amikor ránk kerül a sor, s helyet foglalunk az irodájában, nyoma sem látszik rajta a „hajtásnak”. — Megszoktam — mondja. — Igazán kiváncsi vagyok egy nap történetére... — Talán nem is olyan bonyolult. Nálam már amolyan beidegződésféle, hogy reggel hétkor itt vagyok. Ma azonban .súfolt a programom, így már negyed hétre beértem. A szakvezetéssel megbeszéltük az üzem napi helyzetét, s aztán indultam Szolnokra, a vállalat igazgatójához, egy háromnegyed órás tárgyalásra a festőműhelyünk előkészítése, illetve az üzemi konyha tervezése miatt. Ha minden jól megy, az eddigi ebédlő és melegedő az év második felében, vagy maximum jövő januárig bővül egy konyhával. Aztán hazajöttem, s várt a telefon, hogy jönnek Egerből bizonyos személyi kérdések megvitatása miatt. Aztán — mosolyodon el — jött a sajtó... — Nem sokáig zavarunk — nyugtattuk meg, de vidáman legyintett: — Egy kis pihenés nem árt, aztán már csak egy rövid megbeszélésem van még, s indulhatok haza. „Hobbizni”. .. Fotó: Perl Márton) — Ez miből áll? — Kertészkedem; zöldségfélék, s egyebek a konyhára. Aztán, ha az idő is engedi, horgászom, ez a legjobb kikapcsolódás! — Ha lehet még néhány szót az üzem feladatairól... — Az NDK-beli Fortsch- ritt-gyár részére láncvezető léceket küldünk a kombájnokhoz, évi százezer darabot. Most úgy sikerült, hogy az év első két hónapjára már teljesítettük is a tervszámot. Aztán az igazgató kérdéseinknek engedve „átlényegül” országgyűlési képviselővé. Az eddigi 3 fogadónap és egy beszámoló korántsem merítette ki tennivalóit. Azon fáradozik, hogy Heves nagyközség kapjon még némi támogatást a megyétől a központban levő, düledező lakások szanálására és sokat „szaladozik” a gyönyörű tarnamérai őspark • rekonstrukciója miatt is. — Olyan szakembereket keresek, akik nem akarnak mindenáron valami modern parkot teremteni a régi helyébe, hanem meghagyják és védik eredeti szépségét. Hevér Lajos három ciklusban már négyszer szólalt fel az országgyűlésen, s úgy tervezi, hogy szót kér az idén is, hiszen a nyitott szemmel járó, választóit alaposan ismerő képviselőnek igen sok mondanivalója van. Ami azt illeti, a gyár 327 dolgozójából — leszámítva tizenöt ipari tanulót — valamennyien választói is Hevér Lajosnak. Természetes hát, hogy nem mindig az igazgatóhoz kopog be a munkás, hanem a képviselőhöz a választópolgár. Hiszen — „kéznél van”... — Egyikük járdaépítéshez kért segítséget, illetve anyagot, a munkát az utcabeliek elvégezték. Ha kell, anyag- szállításhoz gépkocsit is tudtam volna biztosítani, de szemfülesek voltak, megoldották maguk is. Segítettünk a sportkörnek azzal, hogy átadtunk hatszáz méternyi kerítésmezőt a számukra. Ha nem is a legidősebb, de a legrégibb Heves megyei képviselők közé tartozik Hevér Lajos. Emlékszem, egyszer egy parlamenti beszélgetés során céljaival kapcsolatban mondta: — Becsülettel végezni azt a munkát, amellyel megbíztak, legyen az társadalmi, vagy gazdasági funkcióval járó. Ha ez sikerül, nyugodtan alszom, s jó kedvvel ébredek... Kátai Gábor Szombaton zárult Egerben az a XIV. országos tudományos diákköri konferencia, amelyet Knopp András oktatási miniszterhelyettes nyitott meg, aki egyéb teendői mellett — mint az Országos Diákköri Tanács elnöke — behatóan foglalkozik ezzel a fiatalok ezreit mind többre ösztönző mozgalommal. Munkatársunk vele beszélgetett az eddig megtett út állomásairól, a pillanatnyi szint értékeléséről és a jövőre szóló feladatokról. — Az akkori ifjak majd három évtizede bontottak zászlót. Honnan indultak, s hol tartunk ma? — A kezdés nehézségeire, a minden próbálkozással járó gondokra bizonyára ma is emlékeznek az egykori úttörők. Bennük is élt az a vágy, hogy kibontakoztassák képességeiket. Abban az időben igen szűk kört érintett ez a tevékenység, s nem túl sokan figyeltek fel rá. A kezdeményezőkedv, a lelkesedés azonban nem volt hiába, hiszen az egymást követő esztendők során jó né- hányan csatlakoztak azokhoz, akik szakterületük avatott búvárai óhajtottak lenni. Ök nem elégedtek meg az ismeretek alapos elsajátításával, hanem az áldozatoktól sem húzódozva, részt kértek az alkotás mással aligha pótolható öröméből. A fokozatos fejlődést nemcsak az érdeklődők számszerű gyarapodása bizonyítja, hanem az is — s ez nagyon lényeges —, hogy egyre igényesebbé formálódtak. Olyan munkákkal jelentkeztek, amelyek valóban megérdemelték a törődést. Ez köszönhető annak is, hogy a jól felkészült, neves „Elmegyek, elmegyek magamban” — határozott és fölállt. — Mondja, kedves Vaszif — szólította meg simogató hangon az anyósa —, igen kínosan érzem magam, de azóta sem mondta el nekem, mibe is halt bele olyan váratlanul a nénikéje Kirova- bádban? Mikor ez a szerencsétlenség történt, maga Moszkvában volt, én meg folyton meg akartam kérdezni. .. — A hivatalos változat — mondta Vaszif —, hogy autóbaleset ... — Aha. És valójában? — Mindenfélét beszéltek — vonta meg bizonytalanul a vállát Vaszif. — Önnek megmondhatom, a skizofrénia enyhe formájában szenvedett, kétoldali asszociációkkal súlyosbítva. Van ok feltételezni. hogy végzett magával. Miután így megrágalmazta tökéletesen ártatlan nagynéniét már rátért volna a többi rokonára, de elkapta pszichiáter nevető tekintetét. — Jól van — mondta az orvos. Vaszifra hunyorítva —. inkább igyunk egy csésze teát, a nénjét meg, nyugodjék. hagyja békén, én jól is. mertem, egy évben végeztük az egyetemet, aztán együtt dolgoztunk, isten adja. hogy mind olyan nyugodt, kiegyensúlyozott emberek legyünk... ..Mekkora marhaságot csináltam — gondolta Vaszif —. mire kellett ez nekem, mindenkinek elmesélni. Soha nem teszek ilyen ostobaságot. Valahogy ki kell mászni ebből az őrült hedyzet1979. március 25., vasárnap mosolygott Mirvari nemre. — Csak tréfáltam — szólt hangosan, — Csak tréfáltam, maguk meg rögtön elhitték. Sose gondoltam volna, hogy ilyen könnyen boloddá lehet tenni az embereket. — Csak tréfáit?! — Persze, hogy tréfáltam: gondolják csak meg, hogy lehet csak úgy ukmúkfukk repülő csészealjat látni? — Ó! No hála istennek, halálra ijesztettél engem, öregasszonyt. Hisz nem vagyok én idegen, ti vagytok a feleségeddel a legközelebbi hozzátartozóim. Emlékszem, vagy húsz éve történt, jövök egyszer, ő meg, — Mirvari néni Vaszif anyósa felé intett — Szeruber éppen verte. én meg ahogy megláttam, közéjük dugtam a kezem, kétszer a kezemre vágott most is emlékszem, mintha tegnap történt volna. Az anyós még mindig hitetlenkedve nézte Vaszlfot. — Persze hogy tréfált — örvendezett a felesége. — Vaszifka nagy tréfamester, él-hal az ilyen ötletekért. — Jó kis tréfa! — ordított fel a kártyaasztal mellől Rasid. — Három ász a három királyra! Hát miféle tréfa ez?! Gondolod, már elfelejtettem, hogy elbántál velem a múlt vasárnap a pó- kerban? Mindenre emlékszem! A tréfák folytatódnak! — biztatta és magához húzta az elkedvetlenedett Aga-da- das elől a színes zsetonokat. Ügy határoztak, a gyerekeket otthagyják éjszakára. Vaszif szótlanul ment a felesége mellett az éjszakai utcán. Az ég tiszta voll Titokzatos fénnyel hunyorogtak fölöttük a csillagok. A csillagok, melyeknek fénye sok százezer éven át ismeretlen céllal száguld a föld felé s különböző időpontokban végül eléri. Vaszif egy darabig az égre meredt, azután taxi után nézett. Taxit kapni nem sikerült. Vaszif rosszkédve elmúlt, ment és békésen beszélgetett a feleségével. — Ma fölhívott Zema, tudod. milyen undok, mondtam neki, hogy repülő csészealjat láttál, akkor még nem tudtam, hogy tréfálsz, ő meg elgondolkozott és azt mondja, ha egyszer ilyen képtelenségeket kezdesz kieszelni, akkor rövidesen meg is csalsz, meg hogy figyeljelek. Azt hiszi, azért, mert az ő szombat-vasárnapomként értekezletekre jár, már te is olyan vagy. Persze, nem szóltam rá semmit, csak magamban gondoltam: Vaszif nem olyan, ő a legrendesebb ember a világon. Egészen késő volt, mikor a házhoz értek. — Hová mégy? — kérdezte meglepődve az asszony, mikor Vaszif ahelyett, hogy bement volna a kapualjba, átment az utcán és keresigél- ni kezdett a lámpafénynél a túlsó járdán a fal mellett. — Mit keresel? — Semmit — mondta Vaszif. Föltépett az aszfaltról egy szurokdarabot, amely reggel a szeme láttára folyt le a tetőről. — Semmi különöset. — Ez mi? — Egy Közönséges szurok- darabka — mondta Vaszif — amely reggel valamit ví megolvadt és lefolyt az ötödik emeletről. — Ifszán nagyon furcsa lettél. — Attól még nem akarlak megcsalni — nevetett föl Vaszif. — Nagyon nyugtalan vagyok, hogy emiatt a szomszédoknál majd beázik a tető. Vaszif fölment a lépcsőn és a lépcsőház fakó fényénél megnézte a szurokdarabot. Közönséges fekete szurok volt, ragadós, olaj- és por- szagú. Vaszif forgatta a kezében és töprengett. Alig figyelte, mit mond a felesége, mert lenyűgözték a furcsa gondolatok, a ködös gondolatok, amelyek lassan, nyúlósan folytak szakadatlanul az agyában... Erős vágy gyötörte, hogy megállítsa őket legalább egy pillanatra, lerögzítse valami konkrét formában, és mikor ez egy megfoghatatlan pillanatra sikerült, rádöbbent, hogy soha többé nem fogja pontosan olyannak látni a világot, mint régebben, megérezte, hogy ma megváltozott. Ez a pillanat elmúlt, a gondolatai újra tudata mélyére rejtőztek, oda, ahonnan csak álmában vagy a lélek emelkedett pillanataiban sikerült elővonni őket. A telefoncsöngetést már a lépcsőfordulóban meghallották. — Ki lehet ez ilyen későn?— kérdezte csodálkozva az asszony. — Nálad van a kulcs? — Jó estét — mondta Vaszif. — Semmi baj, későn szoktunk lefeküdni. („Még mit nem — gondolta magában — majd meg is mondom”.) Nem. nem, semmit nem láttam. Tréfa- volt. Tudja, ártatlan tréfa... — Furcsa dolog ez — mondta csüggedten a hang a kagylóban. — Rajtam kívül ma reggel hárman látták az űrhajót, és mind visszavonják, amit mondtak... Nem tudom megérteni. — Tehát maga látta? — kérdezte óvatosan Vaszif. — Láttam — mondta a hang. — Holnap reggel akartam magával találkozni, hogy beszélgessünk. — Szereti a sört? — kérdezte Vaszif. — A jó sört szeretem. — Van pár üveg valódi hurdalani söröm — mondta Vaszif. — Ha most ide tud jönni, jöjjön, megadom a címet. No? — Megyek. Eltávolodott a telefontól és megpillantotta Pakizát, álmosan hunyorgott a fényben a díványon. Odament, a karjára vette a macskát. — Mégiscsak láttunk ma reggel valamit! Láttuk? — Kivéd beszélsz? — kérdezte a felesége meglepődve a konyhából. — Pakizával — mondta Vaszif —, ki mással? Szerintem ez a város legtehetségesebb macskája. Odament a hűtőszekrényhez, és ellenőrizne, elég hideg-e a sör. Fordította: ZAHEMSZKYNÉ VÁNDOR ANNA kutatók mind komolyabban vették a szárnybontogató hallgatókat, s mindent megtettek azért, hogy kiaknázzák a bennük rejlő szellemi adottságokat. Ezt segítette a maga eszközeivel a KISZ is. Emellett az állami szervek — így a minisztérium is — készséggel patronálták a folyvást terebélyesedő gárdát. Joggal mondhatjuk, hogy mostanra igazi tömegmozgalommá váltak a diákkörök. A legutóbbi konferencia óta a pályamunkák száma megkettőződött. Az idén, a tizenkét szekcióban több mint kétezer dolgozatot ismertettek. Ezek lettek a legsikeresebbek, ám az \ intézményi versengéseken sokkal többen álltak a rajhoz. Nem véletlen az, hogy a Tudománypolitikai Bizottság határozatban sürgette a diákok kutatómunkába való fokozottabb bevonását, a körök munkájának néoszerűsíté- sét, támogatását. Érthető is, hiszen az utánpótlásról van szó, nem mindegy az, hogy majdan kik veszik át elődeiktől a stafétabotot, s miként gazdagítják tanítómes- i tereik hagyatékát. — A főiskolások egy része úgy vélekedik, hogy az egyetemistákhoz viszonyítva hátrányos helyzetből startol. így van-e ez? — Nem helytálló szemlélet, hiszen a lehetőség az általános iskolai tanárjelöltek számára is adott. Igaz, ők — elsősorban arra készülnek — s ez így van rendjén —, hogy egykor a katedrákon igazolják rátermettségüket. pedagógiai érzéküket, hivatásszeretetü- ket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bárki is kire- kesztené őket a Tudomány berkeiből. Tény, hogy kevesebb útmutatót kapnak —a képzés nem öt-, hanem négyéves, s az elsajátítandó anyag is más felépítésű — ez azonban elég arra, hogy idővel kirukkoljanak saját meglátásaikkal. A diákkörök kapui, .előttük is nyitva állnak, s itt pótolhatják a hiányosságokat, olyan iránytűhöz juthatnak, amely eligazítja őket az Ismeretlenhez vezető olykor labirintusnak tűnő úton. Kell is ez, ugyanis az így szerzett többletet — bármilyen posztra kerüljenek is — mindenképpen kamatoztathatják. Másképpén kifejezve: hatékonyabban járulhatnak hozzá szűkebb és tágabb értelemben vett körn y ezet ük köz m ű velődé si arculatának formálásához. Az országos konferenciákon természetesen lehetőségeihez mérten bírálják el munkáikat. Ezt követeli meg az igazságos értékelés szempontja. — Véleménye szerint a fiatalok számára mit jeleni ez a rangos fórum? — A legjobb írásokat díjazzák, s ez az elismerés ösztönző erő. Az elsődleges cél mégsem a verseny, hanem az, hogy az azonos szakterületen dolgozó hallgatók megismerjék egymást, képet alkothassanak a többiek elképzeléseiről, terveiről. Ez a kitekintés feltétlenül hasznos, hiszen valószerűen felmérhetik eredményeiket. Ráadásul bemutatkozhatnak a nyilvánosság előtt — a bíráló bizottságok tagjai nemegyszer országhatárainkon túl is méltatott szaktekintélyek, tudósok, akadémikusok — megszokhatják a tanácskozások légkörét, s az egyes témák tálalásában, tolmácsolásában a szó nemes értelmében vett rutinra tehetnek szert. Ügy is fogalmazhatnék, hogy a korábban bizonytalankodók helyüket találhatják. A zsűriben részt vevők — s ez sem mellékes szempont — feltérképezhetik: hol is tart az utánpótlás. — A tudósjelöltek kötöd- nek-e a valósághoz, s. ha igen, akkor milyen mértékben? — Jó érzés tudni azt, hogy nem légvárakat építenek, s amit csinálnak, az legtöbbször nem öncélú szellemi torna. A témavezető tanárok — s ez igazi érdem — a gyakorlati életből vett problémákkal ismertetik meg diákjaikat. Igen sokszor kapcsolódnak a pályamunkák egy-egy országos kutatási főirányhoz. Jó néhány írás olyan szintű, hogy azt szerzője később szakdolgozattá, diplomamunkává, vagy egyetemi doktori disz- szertációvá bővítheti. Ez önmagában is érték jelző. — Az idén módosult a mérlegelés gyakorlata. Mi a változtatás lényege, s miért volt erre szükség? — Korábban nemcsak áz Oktatási Minisztérium és a KISZ nyúlt pénztárcájába, hanem több külső szerv és intézmény is külön jutalmazott. így a hivatásos bírálók mellett mások is döntöttek egy-egy díj sorsáról. Ezt a gyakorlatot felszámoltuk, s azt az elvet érvényesítettük, hogy döntsenek kizárólag az arra hivatottak, s a különböző kategóriákban ők ítéljék meg: kinek jár ez első, a második és a harmadik helyezés. Az is jó, hogy a korábbi időszaknál jóval te- temesebbb summával — négyszázezer forint helyett 2,7 millióval — gazdálkodhattunk, s ezért a dobogó első fokára kerülők hatezer forintot kaphattak. Ez nemcsak anyagi méltatás, hanem rangot ad az egész versengésnek. — A jövőben milyen feladatok várnak a diákkörökre? — Szeretnénk még szélesebb körűvé tenni ezt az ismeret gyarapítási formát. Az a cél, hogy a fiatalokat az eddiginél is jobban bevonjuk a tanszékeken folyó tudományos munkába. Az egyes nagyüzemekkel és egyéb szervekkel kötött szerződéses vállalásokból sem szabad kimaradniuk. Ez gyakorlati szemléletre, a népgazdaság igényeinek figyelembevételére neveli őket. Azt szorgalmazzuk, hogy igyekezetüket pénzben is honorálják. Annál is inkább, mert ennek semmi akadálya nincs. Kell ez, ugyanis így az értékes adottságok továbbfejlődhetnek. ' csiszolódhatnak. Ha zöld jelzést adunk a tehetségnek, akkor az utánpótlás méltó továbbfejlesztője lehet mesterei örökségének. Pécsi István Típustervek ifjúsági létesítményekhez Egyre több ifjúsági tábor, létesítmény épül országszerte, a cél az, hogy minél több fiatalt, KISZ-tagot, úttörőt tudjanak táboroztatni. Az Állami Ifjúsági Bizottság a táborok tervezési, építési költségeinek csökkentése érdekében úgynevezett típusterveket készíttetett az Állami Építőipari Tervező Vállalattal. A típusterveket tartalmazó füzetek 1975-ben elkészültek, s azóta az ifjúsági titkároknál, a megyei tanácsokon megtalálhatók. A terveket úgy készítették el, hogy a. költségek a lehető legalacsonyatíbak, de az épületek a célnak megfelelőek és esztétikusak legyenek. A tervek külön költség- vetést is tartalmaznak, s úgy állították össze azokat, hogy elemeik külön-külön is használhatók legyenek. Fia például valahol csak hálóteremre, vagy csak konyhára, ebédlőre van szükség, azt önmagában is megtalálják, sőt az igényeknek megfelelően különböző férőhelyes kivitelben. A típustervek tartalmazzák a táborokban megtalálható minden épületfajtát, s néhány példát is azok elhelyezésére, a. játszó- és sportterületek hasznosítására.
