Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-22 / 68. szám

XIV, országos tudományos diákkört konferenciát Megnyitó ünnepség Egerben A KISZ Központi Bizott­sága és az Oktatási Minisz­térium által szervezett XIV. hazai tudományos diákköri konferencia országos meg­nyitó ünnepségét hétfőn dél­előtt tartották Egerben, a Technika Házában. A rendező szervek és a vendéglátó Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola nevében dr. Szűcs László kandidátus, főiskolai főigazgató üdvö­zölte a megjelenteket, a díszelnökség tagjait, — töb­bek között — dr. Polinszky Károly oktatási minisztert, Kővári Tibort, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársát, dr. Vastagh Pált, a KISZ KB Intéző Bi­zottságának tagját, Sárdi La­jost, a Pedagógusok Szak- szervezete központi vezető­ségének titkárát, Knopp András miniszterhelyettest, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökét, Klement Tamást, a Minisz­tertanács Tanácsi Hivatalá­nak főosztályvezetőjét, He­ves megye és Eger város pártbizottságainak és taná­csainak képviselőit, köztük Kiss Sándort, a megyei párt- bizottság osztályvezetőjét, Szalay Istvánt, a megyei ta­Knopp András miniszterhelyettes megnyitó beszédet mond minőségi fejlődés bontako­zott ki. Az is pozitív jelen­ség, hogy a búvárkodó ifjak általában olyan témákkal foglalkoznak, amelyek sok szállal kötődnek a gyakor­lathoz, s épp ezért elért eredményeik távlatilag a mindennapok során is ka­matoztathatók. Értékelte az oktatók sok­ról. Hangsúlyozta: a rendel­kezésre álló rövid idő alatt sok helyes intézkedést hoz­tak. A felsőoktatás reform- tervezete különválasztotta a gyakorlati pályára készülők oktatását, és a tudományos kutatók nevelését. Nem fe­ledkeztek meg a munkások ismeretgyarapításáról sem. A Marx—Engels Munkás­egyetem 1919. május 3-án nyílt meg. Ez az intézmény volt arra hivatva, hogy a dolgozók számára lehetővé tegye a tudományok elsajá­títását. Elmondta, .hogy a ma fia­taljainak ezt a rangos örök­séget kell ápolniuk és to­vábbvinniük. A dicsőséges 133 nap em­lékét idézte dr. Mucsi Fe­renc kandidátus, a Történet- tudományi Intézet igazgató- helyettese. Megfogalmazta: a történetírás sok szempontból teljesítette régi adósságát, s új adalékokkal gazdagította a tanácshatalom krónikáját. Ezt a célt szolgálta a Ma­gyar Tudományos Akadémi­án a közelmúltban rende­zett tudományos ülésszak is. Szükség is volt erre, hiszen A diákköri konferencia résztvevői nács általános elnökhelyette­sét; az Oktatási Minisztérium főosztályvezetőit, a társegye­temek és főiskolák küldötte­it. Ezt követően Knopp And­rás mondott megnyitó beszé­det. Kiemelte: az elmúlt há­rom évtized során a felső- oktatási intézményekben egyre több hallgató foglal­kozott tudományos búvár­kodással. örvendetes, hogy nemcsak mennyiségi, hanem oldalú segítségét, s jelezte: ez a konferencia jó alkalom arra, hogy a tudományok iránt érdeklődő hallgatók megismerjék egymás törek­véseit, s megjegyezzék, elsa­játítsák a jól bevált mód­szereket. A miniszterhelyettes a Ta­nácsköztársaság létrejötté­nek 60. évfordulója alkal­mából — szólott az akkori idők dicséretes oktatási és kulturális kezdeményezései­JKiállítás a Megyei Könyvtárban A régi képeslapokon Mint már hírül adtuk, a Megyei Könyvtár régi ké­peslapokat keresett, kért a lakosoktól, hogy egy kiállí­tás keretében azokon mu­tathassa be a megyeszék­hely hajdani arculatát, és a fejlődést: miképp változott a barokk város. Az akció olyan jól sikerült — a bemutatott képek öt­szöröse gyűlt össze —, hogy a Megyei Könyvtárnak, a Megyei Levéltárnak az anyagából és a beküldött la- . pókból a kiállítás rendező­je, Csont István,’ bőven vá­logathatott. Több mint kétszáz színes és fekete-fehér postai lap eleveníti fel Eger történetét, a tablókon utcák szerint csoportosítva. Az idősebbek, de még inkább a fiatalok bizonyára érdeklődéssel né­zik majd a Piacz-, a Kos­suth, vagyis a mai Dobó te­ret, a századforduló szecesz- sziós középületeit és magán­házait, a Széchenyi utcát, a 1979- március 22., csütörtök várat, a város koronként változó miliőjét. Az egyik táblán megis­merkedhetünk a régi egri népviselettel, egy másikon pedig vidám üdvözlő lapo­kat láthatunk. Ezeken az utóbbiakon nemcsak tréfás jelenetek szerepelnek, ha­nem a bor is, mint Eger egyik nevezetessége, s mint a jókedv csiholója. A képes­lapok mellett korabeli tér­képeken járhatjuk végig a város tereit, utcáit. A Megyei Könyvtár aulá­jában rendezett kiállításon, március 27-én és 28-án al­kalmi postahiyatal működik majd, ahol a meghívókat és a mai képeslapokat emlék­bélyegzéssel látják el. A lá­togatók a tárlatról alkotott véleményüket leírhatják és bedobhatják egy század eleji postaládába, amelyet ezért helyeztek az aulába. A kiállítás június elsejéig tekinthető meg, de a gyűj­tőakció tovább folytatódik, mert szeretnének újabb be­mutatókat rendezni, ahol megyénk más városaival is megismerkedhetnek, az ér­deklődők. Természetesen ké­peslapokon, i (Fotó: Szántó György) az egykori elhatározások tiszteletre méltók, s követen­dő példák sorát kínálják a jelen számára. Az ünnepség színvonala kultúrműsorral zárult. Délután megkezdődött — ez péntek estig tar — a tár­sadalomtudományi szekció — ennek a barokk város felső- oktatási intézménye ad ott­hont — munkája. A hallga­tók pályamunkáit harminc, neves szakemberekből to- borzódott bizottság értékeli. A legjobban sikerűiteket pénzjutalomban részesítik. A konferencia szombaton délelőtt fejeződik be. (pécsi) Hetesekről és Sajóról Egy születésnap ürügyén Vadnay László a tavasz első napján született 1904- ben. Most lenne 75 éves, de mátr idestova tizenkét esz­tendeje halott. A Népszabad­ság 1967. április 19-én rövid nekrológban közölte halál­hírét. A nekrológ végén ez a mondat áll: „Látogatóba jött haza Magyarországra, a főváros egyik szállodájában rosszul lett, a mentők kór­házba szállították, segíteni azonban már nem tudtak rajta.” Még a világégés előtt, a harmincas évek második fe­lében emigrált külföldre, és az Egyesült Államokban tele­pedett le. Talán csak barátai, közeli ismerősei vették ész­re hirtelen távozását, a szín­házba járó közönség nem, mert Vadnay László itthon hagyta „rakoncátlan gyere­keit”, a pesti kabaré két legnépszerűbb figuráját: Ha- cseket és Sajót. A színpad­ra varázsolt kávéház üveg­ablakából hosszú évtizedeken át bámult ki Pestre, a világ­ra, közben dühösen és nevet­ve, tettetett naivitással és sziporkázóan szellemes szó­fordulatokkal mondták el vé­leményüket a látottakról, ér­veltek, vitatkoztak a politiká­ról, szerelemről, mindenről, az Életről. Vadmay közeli jó barát­ja és kollégája, Kellér Dezső egyik írásában így örökíti meg a két kimondhatatlanul népszerű kabaréfigura szü­letésének történetét: „Hu­szonöt éves korában írta az első Hacsek—Sajó tréfát, a Békekonferenciát. Akkori­ban két kabaré volt Pesten, az egyik az Andrássy úton, a másik a Teréz körúton. A kabaréban is színházat ját­szó Andrássy úti visszaad­ta a tréfát. Miféle darab az, amelyben csak két ember .beszélget, és sehol, semmi cselekmény? Mindenáron rá akarták beszélni a szerzőt, hogy írjon bele még egy fe­leségszerepet a szép Babo- chay Erzsinek. Vadnay ettől megdühödött, fogta a tréfát és átvitte a konkurrenciához, a Teréz körútra. Ott indult el a sorozat. Herczeg és Komlós, a két zseniális ko­mikus egy emberöltőn át ját­szotta a közkedvelt páros je­lenetet.” Vadnay a húszas évek ele­jén tűnt fel, mint kabaré­szerző. Egy évig a Téréi körti Színpad igazgatója és konferansziéja volt. Nemcsak! a kabaréban dolgozott, ma­gyar filmvígjáték-forgató- könyveket is írt, egyebek között a Meseautó, a Havi 200 fix. Az ember néha té­ved című filmek' fémjelzik munkásságát. Külföldön, Amerikában tévéjátékok, film-forgatókönyvek írásával foglalkozott, Duvivier világ­sikert aratott produkciójá­nak, az Egy frakk történe­tének filmsaalagján is ott szerepel a neve az alkotóké között. Számunkra azonban Hacsek és Sajó figurájában él tovább. Napjainkban Hlatky László és Kibédy Ervin alakitásáibani láthatjuk újra a mindenen dühöngő, méltatlankodó , Sa­jót és társát, a naiv, sokszor hülye kérdésekkel idegesítő Hacseket. Az idő múlásával a szerző ötlete közikinccsé vált: Hacsek és Sajó sztori­jait ma élő kabarészerzők szövik, írják tovább, a két figura ma is nagy közszere­tetnek örvend., Kiss György Mihály Komolyan a szórakozásról Ki nem tapasztalt olyasmit — hazai, vagy külföldi üdü­lőként, mint beutalt, vagy mint szervezett, netán egyé­ni turista — hogy az ellá­tással még csak-csak rend­ben ment minden, de a szórakozás...! Hány odvasó- levél panaszolja egy-egy sze­zon után, hogy esténként megáll a tudomány a mégoly frekventált üdülőhelyeken is. Nem vigasz, mentségnek is elfogadhatatlan, hogy a kö- zel-külföldön is ugyanez a szomorú helyzet. Hiszen az üdülés, a pihenés nem csu­pán evés, alvás, lustálkodás; a sokat emlegetett és tesz- telgetett szabad Időnek szer­ves része, a dolgozónak szent joga, hogy megfelelő színvo­nalon szórakozhasson. Ebben pedig elsőrendű szerepe van a szó etimológiai értelmében vett, szó szerinti szórakozás­nak, maga feledk ekésnek, a könnyű műfajú programok­nak is. A könnyű műfaj Hangulatvilágítás, páros bársonnyal kárpitozott pá­holyok, csillogó arany kör- drapéria, rejtett zenekar, süllyeszthető színpad — ilyen szokatlan környezet várta az újságírókat az imént vázolt téma megvita­tására. A Budapesti Maxim bárban jelen voltak — és aktívan, olykor szenvedélye­sen hozzászóltak — az érde­kelt vemdéglátóipari szakem­berek, az Országos Rendező Iroda képviselői. És a kultu­rális miniszterhelyettes. Nem véletlenül, ellenkezőleg — nyomatékként került e felso­rolás végére éppen dr. Tóth Dezső, aki e megbeszélés alaphangját adta meg e ki­jelentéssel: — A közműve­lődési törvény értelmében a szórakoztatás a közművelő­dés integráns része. Azzá kell válnia a gyakorlatban is. Kevés sportlehetőség Nem is olyan régen hiva­talból kiradírozták a szóra­koztatás fogalmát is a kul­túra lexikonéból. Ekkoriban ítélték fölöslegesnek a szol­gáltató kisipart — amely nélkül a hétköznapjaink tart- hatatlanok, amint ahogy ün­nepnapi álunkhoz is hozzátar­tozik a könnyű szórakozás. Ma már nem érdemes azon vitázni, meddig tartotta ma­gát ez a nézet, — inkább azon kell dolgozni, hogyan állítható meg az ebből az elvből kiinduló folyamat. Mert napjainkban ott tar­tunk, hogy évről évre több a nyaraló vendég, a turista, a kempingező — de a sportle­hetőség a Balaton körül Is minimális, bármennyire tu­datos ma már, hogy hányfé­le egészségi ártalom ellen­szere a testedzés. És augusz­tus végén lehúzzák a rolót a nyárra, 25 fokos levegő, tűző nap, remek hőfokú víz,' nyüzsgő vendégsereg ellené­re is. S aki esős napokat fog ki akár a főszezon kellős kö­zepén, azt megeheti az una­lom — szórakozás híján. Igaz, az ŐRI évente sok ezer műsort szervez. Jut is mindenüvé szórakozás; nép­szerű színészek, támcdaléne- keselc, zenekarok járják az országot, a vándorszínészek mai utódai autón, saját „rek- vizittel” viszik házhoz a kü­lönböző műfajú és színvona­lú műsorokat. De a nyár,’ az más téma! A beteg gyógyítható Mint a miniszterhelyettes is hangsúlyozta, birtokba kell vennünk ezt a szektort is. Terítékre kerültek gond­jai — az itt is súlyos mun­kaerőhiánytól és helyhiány­tól — a bártáncosnők méreg­drága neccharisnyái és cse­kély gázsija közötti dialekti­káig. E rövid beszámoló nem adhat keresztmetszetet a ko­ra délutántól a sötétedésig tartó eszmecsere legfőbb té­máiról sem, hát még a ko­rántsem könnyű műfaj prob­lémáiról, s a megoldáshoz vezető út göröngyeiről. Ami biztató: a diagnózis elkészült, a beteg gyógyítható, a spe­cialisták megtesznek minden tőlük telhetőt a fölépülése érdekében. Péreli Gabriella — És nem mond semmit — szólt Vaszif és fölneve­tett. — Gyere ebédszünetben, majd beszélgetünk, de most, látod, dolgom van. Ebédszünetben Vahid az egész polimeres társaságot magával vitte az ebédlőbe, és rájuk kacsingatva tisztázni kezdte Vasziffal, igaz-e, hogy egy tálcát látott a leve­gőben csirkével meg egy bontatlan üveg pálinkával. Vasziffal együtt jót nevettek mindnyájan és nagyon él­vezték, mert ez a polimer- laboros Vahid remekül utá­nozta, hogy Vaszif az erkély­rőt sehogy sem tudja elérni a fent említett tálcát, és az végül is eltávolodik, miköz­ben valamely, a tudomány számára tökéletesen ismeret­len űrnvelven ocsmányul ká­romkodik. Nagyon vígan voltak, de Vaszifnak mégsem fért se­hogy a fejébe, hogy Arit Mu- szajev, az egyik laboratóri­umi munkatársa, aki régeb­ben soha másként nem szólí­totta volna, mint Vaszif mes­ternek, ma miért mondott le erről a tisztelettudó megszó­lításról és tért át váratlanul a tegezésre. Különben ez a gondolat csak belévillant, s rögtön el is tűnt és Vaszif újra a teljesen belemelege­dett Vahidot kezdte el figyel­ni. Magában azon tűnődött, hogy Vahid nagyon tehetsé­ges ember és rendelkezik egy fontos tulajdonsággal — meg tudja nevettetni az embert még egy ilyen kevéssé de­rűre hangolt pillanatban is, belőle pedig. Vaszifból ez a képesség mindig Is hiányzott és éz tulajdonképpén szomo­rú. Aztán azon töprengett, mi­lyen igazságtalanul van be­rendezve a világ: az egyik már születéskor olyan adott­ságokkal van megáldva, amelyek később jócskán meg­könnyítik az életét, mondjuk, különleges hangszálakkal vagy humorérzékkel, mások meg egész életükben csak a saját eszükre és kitartó mun­kájukra támaszkodhatnak. Ezek a gondolatok valahogy furcsák és szokatlanok vol­tak. .. Szinte önmagának is észrevétlenül már nem gon­dolt az űrhajóra... De ebéd­szünet után nem lehetett nem gondolni rá... A hír bejárta az egész in­tézményt, és Vaszifnak több­ször is el kellett mondania, amit csak tudott. Kellemet­len volt elutasítani. Feltűnt, hogy néhányan csak félhan­gon és körül-körül pillantva beszélgettek vele erről a té­máról, miközben együttérzés­sel tekintettek rá. „Tökéletesen érthetetlen történet — gondolta magában miközben, Íróasztalnál ülve átnézte a reggeli mérési eredményeket. — Megenge­dem, a repülő csészealj híre első hallásra hihetetlennek tűnik, de hiszen azt állítom, hogy én magam láttam r- uem mástól hallottam, ha­nem magam láttam. Hiszen igazat mondtam, miért nem hisz nekem senki? És mind­azok az emberek, akiknek el­mondtam, biztosan tudom, hogy mindig tiszteltek és bíz­tak bennem ___ Hát akkór m i történik? 1... ” Tűnődéséből a házitelefon csöngése rezzentette föl. Az igazgató titkárnője volt, a főnökhöz kérte. Az irodában az igazgatón kívül a gazdasági helyettes is jelen volt. Az igazgató magas, korá­hoz képest karcsú férfiú, keskeny ideges arccal, föl­állt Vaszif fogadósára, amint az átlépte az iroda küszöbét. Valamicskével sie­tősebben. mint máskor szok­ta, és Vaszif biztos volt benne, . hogy nem képzelő­dött. — Hogy van? — kérdezte az igazgató. — Ma olvastam el a jelentését, épp most fe­jeztem be, és el kell ismer­nem, nagyon érdekes volt. Vaszif meglepődött: az igazgatónak a jelentések el­olvasásához — rendkívüli elfoglaltsága miatt — legke­vesebb másfél-két hétre volt szüksége, azt a jelentést vi­szont csak' tegnapelőtt adta le. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom