Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-21 / 67. szám
Jubiláló amatőrök Ila már születésnap, illő a köszöntés is. Különösen egy ilyen, nem mindennapi jubileum alkalmából, mint amilyen a Gyöngyösi Játékszín negyedszázados évfordulója. Ennek a kedves kötelességnek tett eleget Katona Istvánná, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Még az ünnepi hangulatban sem tudta azonban ő sem kikerülni a kérdést, amely sokaknak eszébe ötlött: — Vajon mi adta az erőt a gyöngyösi munkásszinját- szóknak a megmaradáshoz szükséges élni akarást az eltelt huszonöt év alatt? Megkísérelte a feleletet is megfogalmazni: — Mindenekelőtt az a felismerés, hogy szükség van a munkájukra: önmaguk gazdagodására és mások nevelésére. De talán még inkább az a tény, hogy az együttes a város első szocialista ipari üzeméből, a kitérőgyárból indult el, ott vert gyökeret, onnan terebélyesedett ki, vált gyümölcshozóvá. Elismerésnek is figyelemre méltóak voltak ezek a szavak, amelyek a hivatalos ünnepségen hangzottak el a Mátra Művelődési Központ kamaratermében a csoport tagjai és a kedves közönség előtt. És mi lehetett volna más a folytatás, ha nem egy újabb, a jubileumhoz illő előadás, amely kapcsolódott a történelmi évfordulóhoz is, a Tanácsköztársaság kikiáltásának hatvan évvel ezelőtti eseményeihez. így illett ez a munkásszínjátszókhoz. Csillagok-csillaga: hirdette az irodalmi összeállítás címe a szándékot és a mondanivalót. A megvalósítás pedig pontosan tükrözte is mindezt. Hallottunk verseket, láttunk színpadi előadást pódiumjátékban, tehát az irodalmi színpadok szokásos eszközeivel. Ha annyit mondunk ösz- ' szefoglalásként, hogy híven követték az irodalmi anyag ■ ''Szellemét, eszmei telítettségét, nem mondtunk sokat — látszólag. A lényeget illetően azonban mindent meg- mondtunk mégis. Ehhez a csupaszra ruhátlanított eredendő valósághoz csak az — Nézz az órára: fél öt — mondta az asszony. — Azt gondoltam, ez valami ünnepélyes rendezvény lesz. Gondoltam. majd fogadják őket valahol, a repülőtéren vagy mit tudom én. Ezek meg pitymallatkor iöttek, még a házmesterek se fogtak a dolgukhoz. Szerintem ez illetlenség. Te meg hogy ébredtél föl ilyen korán? —nyújtózkodott az aszony és hirtelen fölrezzent. — Hová telefonálsz hajnalok hajnalán? — Apádnak. Soha nem bocsátja meg. ha nem neki mondom el először. Az álomittas após sehogy sem értette, miről van szó. Annánként vált világossá az .esés/ — Nagyqn érdekes — mondta. — Köszönöm, hogy felhívtál. — Letette a kagylót az éjjeliszekrényen levő telefonra és a felesége felé fordult, aki feszülten figyelte a beszélgetést. — Mi történt? — kérdezte az acszonv. — Üristen. megmondod már végre, mi tör- lénf ? Vaszif az előbb repülő csészealjat látott — válaQMmism liny. március ZL, szerda ilyen póz nélküli, kevés eszközzel élő, belső fütöttségü előadásmód illett. Nagyon jól rátaláltak erre a megoldásra és volt erejük, bátorságuk, mértéktartásuk végig meg is maradni ennél. A rendező, Jankovits Jenő érdemét kell kiemelnünk elsőként, de mindjárt mellétenni azt a nem is akármilyen értékű tényt, hogy neki pedig volt lehetősége olyan szereplő-anyaggal dolgoznia, amelyik ezt az alaptételt követni is képes volt. Ha Mészáros Lajos nevét említjük, őrá mindenki jól emlékezik, aki figyelemmel kísérte eddig a gyöngyösi együttes tevékenységét. Kiváló megjelenítő erővel rendelkezik és rutinjából is csak annyit használ fel, amennyi szükséges. Mellete a fiatalok közül is figyelmet érdemel Nagy Oszkár, Cseke Teréz és Nagy Mária, illetve Nagy Gábor. Van tehát egy olyan egységes magja ennek a csoportnak, amelyik egyenletes teljesítményre képes, amivel kevés műkedvelő csoport dicsekedhet. Ezért nem törik meg az előadásuk íve, színvonala, hanem marad mindvégig azonos hőfokon, azonos stílusban. Az előbb már említettük Jankovits Jenőt, mint az együttes rendezőjét. Most szóljunk róla, mint színjátszóról is, aki egy kicsit a „lelke” is ennek a különben is lelkes csapatnak, amelynek minden tagja őszinte hittel vállalja azt a meggyőződést, hogy amit ők csinálnak, arra szükség van, az közhasznú tevékenység. De egy percig sem akarnak színészek lenni, tudatosan maradnak műkedvelők, mert ez a név szerintük is rangot ad, régi hagyományokat őriz és ápol továbbra is. A jubileumi rendezvény- sorozat nyitó előadása jól tükrözte a Gyöngyösi Játékszín minden erényét. Prológja volt ez az eljövendő idei szerepléseknek is, amelyek szinte keresztmetszetét ad- 'ják majd a csoport sokoldalú tevékenységének. Köszöntjük a jubiláló gyöngyösi amatőröket és további sikereket kívánunk mindannyiuknak. (Gmf) szolt lassan, némi szünet után az após. — Hol látta? — A levegőben, hol másutt ... Meglátta és felhívott, hogy értesítsen. — Uram istenem! — mondta az, anyós. — Mi lesz most? Hiszen gyerekei vannak. Szegény Szenuber! — Hogy jönnek ide a gyerekek? — kérdezte epésen a férfi. — Lát az ember egy repülő csészealjat, nincs abban semmi. — Arra nem gondolsz, mitől látott egyszerre repülő csészealjat? — kérdezte jámbor hangon az anyós. — Megbocsáss, de úgy beszélsz, mintha hallottál volna már olyant, hogy valaki a rokonaink, vagy barátaink közül arról tájékoztasson, hogy látott valamit a levegőben. ami repül. Kész nevetség. — Alszom. — Tudom, hogy alszol. Ez a legkényelmesebb... Persze mégiscsak nagyon érzéketlen ember vagy — sóhajtott föl az anyós —, pedig te vagy felelős a lányodért is, az unokáidért is. Arról már rég leszoktam, hogy magamat is fölemlegessem! — Nem hagysz aludni — mondta az após; a hangja érdesen csengett. — Hagylak, vagy nem hagylak — válaszolt jóval csöndesebben az anyós —. a dolgokon ez nem változtat. Táncban elbeszélve A Magyar Néphadsereg Központi Művészegyüttese a Tanácsköztársaság megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére összeállított műsorát Egerben is bemutatta. A nagy sikerű előadáson tánc nyelvén megemlékeztek a hősökről, akiknek példája nyomán a szabadság eszméje végül is győzedelmeskedett. Egy délután az egri Kun Béla Kollégiumban Nemcsak az épület külleme szemgyönyörködtető, hiszen a látogató benn megcsodálhatja a jó érzékkel összeválogatott, ízléses bútorokat, az otthonosság légkörét sugalló négyszemélyes szobákat. A kilátás — a megyeszékhely elbűvölő panorámája bilincseli le a tekintetet — festő ecsetjére kívánkozik. A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Almagyar-dombon lévő Kun Béla Kollégiumában százötven ifjú készül leendő hivatására. Ebben a kellemes környezetben az itt lakó történelem szakos hallgatókkal beszélgetett az újságíró arról, hogy miként ápolják névadójuk emlékét, hogyan értékelik, őrzik a milliók javáért életüket is kockáztató elődök hagyatékát. A fiatalok — megnyerő őszinteséggel — arról is szóltak, hogy egy-két esztendő múltán a katedrán milyen módszerekkel tolmácsolják majd a múlt üzenetét a világ dolgaira érzékenyen reagáló, a tisztánlátásra vágyó tizenéveseknek.,. 1 Arról mindjárt meggyőznek, hogy a hat évtized előtti események számukra nemcsak tananyagot jelentenek, hanerp olyan krónikát, amelyhez erős szálakkal kötődnek. Erre utal az a Konyhás Mihály, aki az esztergályos szakmát, a munkapadot hagyta ott azért, hogy ismereteit gyarapítsa. Keményen meg kellett dolgoznia azért, hogy egyesztendős előkészítő tanfolyam után, érettségi nélkül felvegyék. meglehetősen keveset hallhatunk róluk. Ezt a gondolatot viszi tovább kollégája, a harmadéves Telek Béla is. — A neves proletárvezér életével, tevékenységével meglehetősen ritkán foglalkoztunk, holott nekünk többet kellene kapnunk az illendő megemlékezés szavainál. Szobrát ugyan felállították az épület előtt, de sorsának fordulói, cselekedeteinek mozgatórugói csak nagy vonalakban rajzolódtak ki bennünk. Még hátrányosabb helyzetben vannak azok, akiknek nem a történelem az egyik választott szakjuk. Ez« olyan adósság, amelyet tör- lesztenünk kell. Gortva József érdekes dologra hívja fel a figyelmet. — Nem sok írás jelent meg Kun Béláról. E téren a 60 éves jubileum sem hozott lényeges változást. Hazai és nemzetközi jelentőségét még nem méltatták kellőképben. Károlyi Mihály munkásságáról jó néhány elemzés, kiadvány látott napvilágot. Kellettek ezek. mert számos félreértést oszlattak el, milliók jogos megbecsülését szerezték meg számára. Az viszont nem megnyugtató, hogy egy kissé háttérbe szorul a Tanácsköztársaság legkiemelkedőbb egyénisége. Ezt a mulasztást jó lenne ha minél hamarabb pótolnák a historikusok, hiszen küzdelmes életútja ifjak százezrei számára szolgálhat tanúlsá- gul. Előbb azonban meg kell ismerni, emberközelbe kell hozni ezt... 2 Arra is kíváncsi voltam, hogy hajdan az általános iskolában mit kaptak útrava- lóként, mennyire pillanthattak be a hatvan évvel ezelőtti, forradalmakat szülő korba. Megsejtették-e velük az alapvető f - összefüggéseket, társadalmi törvényszerűségeket? •A válaszok sajnos nem szívderítőek, s oktatásügyünk ma is meglévő gondjait jelzik. — Tulajdonképpen minden adat kihullott emlékezetemből. Azt hiszem, ez nem véletlen, ugyanis tanáraim nem tudták megkedvelteim velem a históriát. Talán azért, mert nem fűthette őket igazi pedagógusszenvedély. Tisztesen munkálkodtak, de nem fedeztették fel velük a tárgy szépségeit. — Nem szakos tanár foglalkozott velünk, épp ezért újat egyáltalán nem adott. Maga is egy-két órányi anyaggal előzött meg minket. Csupán leckét kért tőlünk számon, s ez inkább riasztott, mint vonzott bennünket. Mindent távolinak éreztünk, s eszünkbe sem jutott hogy elhangzottak — zörnü1' szólamszerű megállapít' volt — valahogy a mához kötődnek. — ötödiktől kizárólao e- mást váltó képesítés nélküliek okítottak minket. Nem á jó szándékot vitatom, hanem a hozzáértés, a lelkesedés hiányát emlegetem. Nem szerezhettek tekintélyt, s a tőlük hallottak egyáltalán nem mozgatták meg íantáziánakt, s érzelmeinket is hidegen hagyták. Enélkül pedig nincs maradandó élmény. Érdeklődésem nem ők keltették fel, magától formálódott az általam megválogatott olvasmányok hatására. Erről az időszakról bizony csak beszajkózható általánosságokat jegyeztem meg, s ezt a hátrányt csak a középiskolában hoztam be valamennyire. Mindenesetre pótolnivaló a főiskolára is maradt... 3 Ezek uán nem csoda, hogy ők szakítani kívánnak ezzel a helytelen gyakorlattal, s arra törekszenek, hogy megnyerjék tanítványaikat, felkeltsék bennük a képzeleterőt, tisztázzák számukra a legfontosabb fogalmakat, s az elődök örökségének megbecsülésére, továbbvitelére neveljék őket. Erről tanúskodnak jövőre szóló elképzeléseik, terveik is. — A gyerekek értelmi szintjéhez méretezném a legszükségesebb ismereteket. Mindig színesen, érdekesen szeretnék beszélni. A változatosságot a korszerű szemléltetőeszközök alkalmazásával növelem, hogy ne kalandozzon tévútra a figyelem. Azt óhajtom tudatosítani, hogy a múlt a jelen előjátéka, épp ezért úgy elevenítem meg az eseményeket, hogy a fiúk-lányok hozzájuk közelállónak érezzék azokat s maguk jöjjenek rá a tanulsá. gokra. — Felvillantom majd a történések bonyolultságát, mellőzöm az egysíkú szemléletet. Akkor leszek elégedett, ha a tanulók megismerik a tanácshatalom vezetőinek egyéniségét, s értékes jellemvonásaikat követendő példának tartják. Ha lehetőség lesz rá, az órákra meghívom az egykori vöröskatonákat, a nagy idők tanúit, s személyes élményeik felelevenítésével világítom meg, hogy mit jelent az átlagember áldozatvállalása, hogyan ötvöződnek az egyéni kívánságok közös,, történelmet formáló akarattá. — Ha így cselekszünk, akkor száműzzük az unalmat. Mindez nem általánosság, hiszen már másodévtől foglalkozunk módszertani kérdésekkel. s azt is mérlegeljük — a gyakorló tanítás során mások is megítélik —, hogy mire vagyunk képesek. Egy biztos: annál sokkal többet kell nyújtanunk, amit ml kaptunk. Szerintem ez adja meg a hivatás szépségét. A lelkesedés, a kezdeményezőkészség bíztató jel, mert ha a múlt üzenetét így '»lmácsolják a jelennek, afe- or a nagyapák öröksége jó- "á formáló erővé válik... Pécsi István Szerintem valami baj van a vőnk körül. Mindig mondtam neked, hogy van benne valami furcsa, gondolom, ez a telefon téged is meggyőzött. Rossz vért örökölt. Az após szótlanul fölkelt, fölnyalábolta a takarót meg a párnát és átment a szalonba aludni, a díványra. — önző — szólt utána az asszony. — Emeld föl a takarót a földről. — Visszadob, a párnába és elgondolkodott. így reagáltak a feltételezhetően más bolygóról érkezeit űrhajóról szóló első híradásra Vaszif Refibejli apósának lakásában. Külsőleg semmi jele nem volt. Egyszerűen ment az utcán serényen egy ember, még azt sem lehetett rámondani, hogy különösen mosolygott volna, csupán valami könnyed, mondhatni, megfoghatatlan derű lebegett az arcán. Vaszif külseje alapján soha senki rá nem jött volna, hogy az az ember megy itt, aki olyant tud, ami mellett a világ összes államtitkai elhalványulnak. Az az ember, aki épp ma reggel szemtanúja volt egy olyan eseménynek, amitől talán az egész emberiség sorsa megváltozik. Külsőleg semmi jele nem volt, mert Vaszif rendkívül jól nevelt ember volt és tökéletes pontossággal tudta, hogyan kell viselkedni az utcán... De a bensejében élvezte az életet. Egész lényét a felfedezők boldogsága hatolta át. Azonkívül sietett, érezte, nincs joga a magányos élvezethez. Társakra volt szüksége. ...Nem várt a liftre. Egy szempillantás alatt fülrepült a harmadik emeletre. Ámulatára a laboratóriumban meglehetősen hűvösen fogadták a közlését. S tették ’— Nem szeretem a bele- magyarázást. mégis tény az, hogy nagyapáink áldozat, vállalása nélkül ilyen lehetőség nem várt volna rám. Az ő építőköveik hiányában aligha állna a jelen épülete. Ezért is természetes, bensőből fakadó a tiszteletadás, ezért is kötelességünk az. hogy tudjuk: mit, miért tettek. Emiatt is tanulni kell és lehet is tőlük hitet, akaratot, emberséget. Ügy hiszem —, s ez nemcsak kritikai, hanem önbíráló megjegyzés is —-------------------------------------------S e zt azután, hogy részletesen elmondta, mit látott, és mindenkinek megmutatta a noteszlapot az űrhajó külsejéről lemásolt jelekkel. — De miért nem fényképezted le? — kérdezte elpirulva Szevda, egy munkatársnője, aki mindig is azért tetszett Vaszifnak, mert képes volt belepirulni a legártatlanabb beszélgetésbe. — Azért, mert soha életemben semmit nem fényképeztem le — mondta Vaszif és váratlanul megérezte, hogy maga is elvörösödik. — Nem tudok fényképezni. Még gépem sincs. — Ragyogó — szólt félrepillantva Murszal a tudományos segédkutató. — különben, Vaszif, nem felejtetted el tegnap figyelmeztetni Hadzsijevet, hogy fogytán van a fluorsav?... Jól van, köszönöm. Vaszif hangulata tulajdonképpen nem lett rosszabb vagy éppen rossz, nem, egyszerűen érthetetlenül megváltozott; mai hangulatának bonyolult pozitív érzelmi elegyéből elsőnek az új- jongás halt el. Egyébként sok volt a munka, bizonyos időre kikapcsolódott a reggeli benyomásokból. Két órával később az ajtón bedugta a fejét Vahid a polimerműhelyből és vidáman megkérdezte: — Fiúk, ki volt az a laborból, aki ma félálomban látott valamit, valami zöldet, farokkal és szarvakkal? Üdv., Vaszif. Idefigyelj, ez komoly? Na mesélj. Tudod, mennyire szeretem az ilyen történeteket.... Szóval, állsz, nem bántasz senkit, az meg odarepül az erkélyedhez és azt mondja... (Folytatjuk.)
