Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-15 / 62. szám

Új magyar komédia a Gárdonyi Géza Színházban

Tupírozott kroki

avagy mi van a Máz alatt

öröm, hogy új magyar darabot

mutatott be a színház, hogy éppen Komédiát, még inkább öröm, hogy munkáskörnye- zetben játszódik a történet. További örömünkhöz szükségeltetne még, hogy jó is legyen ez az új magyar komédia. Juhász István Máz című színdarabja sajnos nem kínálja ezt az igazi örömet. Sem a színészeknek, sem a közönségnek.

Életszagú i sztori, az indítás is eléggé groteszk, így joggal várjuk a folytatást. A komédiát. Várjuk a mulatságos helyzeteket és jellemeket, a váratlan fordulatokat, a szellemes dialógusokat. A játékot, amelyen nevethetünk, szórakozhatunk és természetesen ki-kd el is gondolkodhat a színpadi történeten. Miközben a hősök lelepleződnek, avagy az se baj ha netán felismerni véljük magatartásunkat, s így önmagunkat nevetjük ki. Csak jó színház legyen, élményt nyújtó, gondolatébresztő.

Az Egerben bemutatott Máz nem jó színház. Fakó Menyhért festéküzemi szakmunkás váratlan előléptetése, elbocsátása, majd visz- szatérése a festékeskádhoz, soványka történet, amely legfeljebb néhány ügyes krokihoz elegendő.

Valóban remek és mulatságos az alaphelyzet: egy

munkásember foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz a beosztásához, amihez ért és amivel meggyőződése szerint a legtöbbet használ a közösségnek, ezért nem engedi, hogy kiemeljék, s igaza tudatában még a munkát is megtagadd. Ám amikor a szerző feltuplrozva a témát, színpadra kényszeríti szereplőit a még oly ötletes dramaturgiai fogások ellenére is. mozaikszerü helyzetképekre esik szét a kétrészesnek és komédiának mondott színdarab.

Elismerésre méltó szándék. hogy Juhász István alakjai, szituációi a szórakoztatás mellett, s azon is túl komoly társadalmi mondanivalót akarnak kifejezni. Igaz: nem mindenütt becsülik eléggé a munkát és a munkást, akadnak még helyi kiskirályok, olykor kiemelik a fentről jött elvtárs rokonait, nem mindenki azt csinálja, amihez ért, tétova a szakszervezeti munka, egyesek visszaélnek a táppénzzel, az üzemi étkezdték- ben lopják a sótartókat és még hosszan sorolhatnám a színpadon elhangzó vitathatatlan igazságokat, amelyekre derűsen, avagy csak egyetértőén rábólint a néző.

Mindez csupán a felszín, mondhatnám a m á z, amely mert nem éppen nemes anyagból lett „megkeverve”, gyorsan és könnyen lepattog s a jobbító, általánosítható igazság helyett maradnak a már oly sokszor megírt és elcsépelt közhelyek.

A vendégrendező Nyilassy Judit nagy ambícióval és a tőle megszokott tehetséggel állította színpadra a komédiát. Az egyes jelenetekben sikerült ugyan hiteles atmoszférát teremtenie sőt, a szimultánszerűen felvillantott párhuzamos képekkel szinte felpörgette az előadást. ám e hatásos rendező' fogások sem pótolhatták mindazt, ami legjobban hiányzik a komédiából: az

igényes írói munkát, a jellemábrázolást a gondolatot, amely átköti a cselekményt.

Meggyőződésem, hogy az író és a rendező túl sokat foglalatoskodott a hitelesség látszatának megteremtésével. Gyarmathy Agnes valóban leleményes színpadképet tervezett. a főleg festékesdobo- zokból összeállított díszlet és berendezés több helyszínt is jelez egyszerre. S ebbe a tulajdonképpen irreális, még inkább groteszk térbe — a Máz- és FestékFakó Menyhért és Mibánt szakszervezetis — Varga Gyula és Csapó János

(Jármay György felvétele)

üzem telepe — időnként begördül egy igazi elektromos targonca. Félreértés ne essék, nem a négykerekű dramaturgiai funkcióját vitatom — megjelenése egyszerű stílustörés —, de gyanítom, hogy az ilyen .színpadi mechanizmus mindig palástolni hivatott valamit, ez esetben a jelzésszerű, élettelen figurák sablonjait.

Ezzel az előadással kapcsolatban talán nem is illenék Hemingway-től kölcsönözni, de bevallom, jobbat nem tudóik. Egyik kedvelt megfogalmazása szerint: o modern író feladata, hogy húsleveskivonatot készítsen a valóságból. A Máz nem kivonat, még csak nem is valóság, csupán annak vázla~ tos látszatával szolgál.

A jobb sorsra érdemes színészek a papírforma szerint játszanak, s láthatóan rosszul érzik magukat meg- íratlan szerepeikben. Varga Gyula a sokadik kisembert

játssza, most 6 a tétova, bugyuta szakmunkás, aki a végén azért nem hagyja magát. Anyáskodó feleségét — bizonyára tévedésből vagy éppen szükségből — a tehetséges Máthé Éva alakítja, az igazgatót Kulcsár Imre — ő a rossz ember. Somló Ferenc a „fentről jött” megértő, Matus György a lefelé taposó főmérnök. Csapó János a kedves öreg és ingadozó szakszervezetis, Maróti Gábor a belevaló targoncás, Máthé Eta pedig a nyüzsgő titkárnő.

Gondolom, egyértelműen kiderül: csalódást okozott a Máz bemutatója. S nemcsak e sorok írójának, hanem láthatóan a közönségnek is. .Mégsem tartom hiábavaló próbálkozásnak Juhász István és a miskolci—egri színház kapcsolatát, amelynek tapasztalatai talán egy következő műben, egy átgondoltabb és igényesebb színdarabban kamatoznak majd.

Márkusz László

Első bulvárlapunk, a Március Tizenötödike

Az 1848-as forradalomig újságjainkat nehézkesen, üzleti szellem nélkül terjesztették: a példányokén ti eladást alig ismerték, előfizetéseket csak minden félév elején fogadtak el. Tartalmukat is bizonyos konzervativizmus jellemezte, a friss híreknek, a szenzációs eseményeknek a közlését nem tekintették elsőrendű feladatuknak.

A sajtószabadság március 15-i kimondása nagy változást jelentett. Nemcsak a reformeszméknek, a forradalmi gondolatoknak a dicsőítését, az abszolutizmus kíméletlen bírálatát tették lehetővé, hanem egy új típusú újságnak, első bulvárlapunknak, a Március Tizenötödikének az alapítását is.

A forradalmat követő napokban a lapindításhoz nem kellett engedély, kaució letevése, vagy más formaság. Ezt használta ki az ismert novellista, a 28 éves Fálffy Albert, Petőfi és Jókai barátja. Március 19-én reggel, séta közben eszébe jutott, hogy a radikális közvélemény irányítására napilapot kellene indítani. Elment a piarista házban működő Lukács nyomdába, megbeszélte a tulajdonossal az új lap alakját, terjedelmét, példányszámát, árát, szerződést kötött vele, és azonnal tollat ragadott. Megfogalmazta az újság programját, írt két vezércikket, apróságokat az aktuális eseményekről, és elkérte Petőfitől pár nappal korábban írt, Mit csinálsz, mit varrogatsz ott7 című költeményét A lap címéül Március Tizenötödikét választotta.

Egy nyomdószinas az elkészült cikkeket haladéktalanul a szedőterembe vitte, s ott azonnal munkába vették. A nyomdatulajdonos közben rikkancsnak szerződtetett néhány fiatalembert. Ezek este 7 óra felé elindultak a kész példányokkal, s az utcákon hangosan kiabálták: „Itt a Március Tizenötödike. Egy szám csak 3 krajcár!" És a közönség vette az új lapot, vette aznap kíváncsiságból és vette érdeklődésből mindennap az év végéig, a Windischgrätz bevonulása előtti napig. A képviselők rendes tartózkodási helyükről, a német színház melletti kioszokból néztek ki és vettek belőle, a Nemzeti Szinház páholyaiból is lementek a bérlők, hogy

vásároljanak egy példányt, s ezt olvasták néha még Szigligeti Csikósának vagy A velencei kalmárnak az előadása alatt is. A fővárosba látogató vidékiek egyszerre három-négy példányt is beszereztek, hogy szétoszthassák otthon ismerőseik között.

A nagy sikernek több oka volt. Először: az újság szelleme. Pálffy a címlapon büszkén hirdette: „Nem kell táblablró politika’’. Programjában hadat üzent: „mindazon elavult eszméknek, melyek a március 15-i dátumnál korábbiak". Küzdött az „iszonyatosnak" nevezett rendi alkotmány ellen. A régi országgyűlést — hirdette — nem lehet a nemzet képviselőjének tartani, mert a képviselőket csak egy kaszt választotta, sőt a legtöbb helyen azokból is csak pár ember. „Adózás tárgyában ezen alkotmány megengedte azt, hogy a leggazdagabbak minden teher nélkül maradjanak, s a teher annál nehezebb legyen, mentül szegényebb valaki”. Az Igazságszolgáltatás terén megengedhetetlennek tar* tóttá, hogy „a bírák időkö- zönkint és pedig azok által választatnak, kik felett az igazságot ki fogják szolgáltatni”.

Ha úgy látta helyesnek, keményen bírálta a minisztériumot Is. Helytelenítette, hogy a minisztériumnak száz meg száz

mondanivalója lenne, és még hivatalos lapot sem indított. Sürgette a demokratikus reformokat, a nemzetőrség felfegyverzését. Ostorozta a tétlenséget, azt, hogy „mindig csak azt mondogatják: nincs pénz, nincs katona. Erre a felelet az, hogy pénznél és katonánál még kevesebb idejük volt önöknek (a minisztereknek), és mégis önök mivel sem bántak pazarabbul, mint az idővel".

A Március Tizenötödike sok szempontból világosabban látott, mint a vezető államférfiak. Így például felhívta a figyelmet a dualisztikus államformában rejlő ellentétekre, amelyek magukban hordják a kivihetetlenség magját.

Akkor, amikor Kossuth is abban bízott, hogy a szabadság eszméje testvérként egyesíti az egész országot, rámutatott a nemzetiségi kérdés megoldatlan voltára. Erdély uniójával kapcsolatban Pálffy megállapította} hogy erről a románok nél} kül nem lehet határozni. A! kormánynak tárgyalásokat kellett volna kezdeni, pro-i pagandát kellett volna foly4 tatul, hirdetni, hogy mind-} azokat, akik hozzánk csat-i lakoznak, szabadsággal, s aa úrbériség elengedésével ajándékozzuk meg.

„Erdély uniója az oláhofi hozzájárulása nélkül oly munka, amelyhez kezdeni sem kell, az oláhokkal együtt országunkra nézve a legna-j gyobb haszon”.

A kis újságnak jóformáit minden száma igazi szenzáJ ciót keltett — s ez sikeré-j nek másik titka. Ez a szen-j záció azonban a későbbi bul-J várlapoktól eltérően nerr* rablásokról, gyilkosságokról} szerelmi históriákról szólt} hanem a legfrissebb, legaktuálisabb politikai eseméi ményekről, mégpedig a légi élesebb hangon. A radiká-J lis eszméknek nemcsak szócsöve, hanem irányítója is volt. Cikkei sok embert visszariasztottak, még töbi bet fellelkesítettek, de ser>-> kit sem hagytak közönyösen}

Népszerűségének harmadik! fő oka a stílusa volt A szerkesztő és munkatársai óvakodtak attól, hogy üre» szólamokat szóvirágokat ír-j janak le. A lap élvezetes} színes nyelvével, szatirikus szellemével olyan hírlapírói stílust teremtett, amelyből sok tekintetben mai publi* cistáink is tanulhatnak.

A bulvárlap legtöbb ciki két a szerkesztő írta, de ké.' sőbb egyre több cikk futottt be kívülállóktól is, Petőfitől, Egressy Gábortól, Cser- nátony Lajostól és másoktól} A szépirodalmat egy-egy* vers képviselte, de ez senj minden számban.

A Március Tizenötödiké 1849. elején a kormánnyal együtt menekült Debrecenbe} s ott február 14-étől május 1-ig jelent meg változatlan szellemben. Buda visszafoglalása után visszaköltözött a fővárosba. Utolsó száma akkor került ki a nyomdából,' mikor a kozák csapatok mái; Pestet fenyegették.

Az önkényuralom nemcsak a Március Tizenötödikét szüntette be, hanem az általa képviselt lapfajtát isj Majdnem félszázad telt el} míg a Magyar Esti Lap alapításával újból megjelent a rikkancsok útján terjesztett bulvársajtó.

Vértesy Miklós

Einstein világa

Születésének századik évfordulójára emlékezünk

1979. március 15., csütörtök

A lbert Einstein száza- ^ dunk egyik legismertebb természettudósa volt, aki korunk fizikájának számos területét gazdagította alapvetően új felismeréseivel. Tudományos megállapításainak egy részét elfogadták kortársai, más részüket viszont vitatták. Lassan-las- san bebizonyosodtak igazságai, s megbékélt velük a nemzetközi tudósvilág. A laikusok, a „kívülállók” viszont épp ekkor kezdték fölfedezni őt, s e felfedezési hullám, valamint „tanainak” a csodálata ma is tart. Ein" stein neve fogalommá vált melyet általában akkor használunk, ha valami felfog hatatlannak tűnik számunkra.

1879. március 14-én született egy német kisvárosban, Ulmban. München, majd Aarauban tanult, 1896-ban pedig a zürichi műszaki főiskolára iratkozott be. Nem volt különösebben jó tanuló, — s talán éppen ezért választják ma többen példaképül — hiszen volt vizsga, amelyen meg is bukott. Nem lelkesedett különösebben a matematikáért, 1900-ban nagy nehezen mégis oklevelet szerzett. Ezt már akkoriban sem lehetett egykönnyen felhasználni, így nem tehetett mást, s Bern Szövetségi Szabadalmi Hivatalában helyezkedett el.

Ügy látszik, hogy az ott folyó

ügyek nem terhelték le túlságosan agytekervényeit, s maradt ideje jócskán emlékedés- re is, melynek eredményeképpen 1905-ben négy,* világképet átalakító cikket publikált, sőt még abban az évben bölcsészdoktor is lett Zürichben. Négy évvel később végleg megvált hivatalától, mert egyetemi katedrát kapott. Ezt követően Prágában tanított, majd ismét Zürichben, végül Berlinbe került. Az ottani Porosz Tudományos Aka«- démia ekkor tagjává választotta. s úgy tűnt, hogy országának megbecsült tudósa lett. A tizenkilenc, Berlinben töltött év azonban korántsem volt nyugalmas.

A nyugtalanságot főként nem családi gondjai, nem a

kor tudományának mozgása, nem Is a jóhiszemű tudósok elméleteivel szembeni értetlenkedései okozták, sokkal inkább a fasizálódó német politika. E borzalmakat Einstein így summázta: „Ha olyan emberekről hallok, akik azt állítják, hogy az egyik fajt a másik fölé kell helyezni, úgy tűnik nekem, hogy ezeknek az embereknek az életében az agyte- kervények semmiféle szerepet nem játszanak".

Az einsteni világkép 1916- ban még teljesebbé vált, akkor jelent meg ugyanis általános relativitáselmélete. A huszas években előadókörúton vett részt, 1923-ban a Szovjetunióban is járt, ahol 1927-ben a Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották. Ez alatt az idő alatt — főként nem a relativitáselmélettel kapcsolatos dolgozataiért — fizikai Nobel-díjat is kapott.

És ez idő tájt alakult meg hazájában az Anti-Einstein Liga, melynek egyik vezetője a magyar származású, No- bel-díjas fizikus Lénárd Fü- löp volt. E kör faji alapon támadta Einstein fizikai elméleteit, hogy aztán azokat összegezvén 1933-ban megjelentessék a „Száz szerző Einstein ellen” c. könyvet. „Azt kell látnunk, hogy mindenben a társas viszonyban lévő állatokra hasonlítunk” — reagált Einstein. Es ez különösen igaz egykori hazájára,

1933-ban ugyanis Amerikában telepedett le.

Princetonban végre nagy megbecsülésnek örvendett, s ott értesült 1939-ben a Hahn- Meitner-féle maghasadás fölfedezéséről. Ennek nyomán javasolta Roosevelt elnöknek e témakör azonnali, mélyebb kutatását, mely a Hanhattan-tervhez, s végső soron az atombomba elkészítéséhez vezet.

1949-ben hozta nyilvánosságra általános térelméletét, melyben igyekezett kibékíteni egymással a gravitációs és elektromágneses teret. E kísérletei végül is nem jártak sikerrel, ahogyan azok sem melyekben azzal foglalkozott, hogyan lehetne a békés egymás mellett élést a föld népeinél megvalósítani. Előremutató terveit csak részben teljesíthette, mert 1955-ben váratlanul elhunyt. És halála után a bandungi értekezlet elfogadta a békés egymás mellett élés öt alapelvét.

Einstein főként négy szaktudományi problémával foglalkozott: a Brown-moz- gás elmélete, a fotóeffektus és a Vele kapcsolatos kvantumelmélet, a relativitáselmélet és az általános térelmélet. Ezek között relativitáselmélete a legismertebb, s ehhez kapcsolódott a legtöbb kétely is. E dolgozatait Einstein 1905 és 1916 között publikálta, de azok egyik megállapítását, a fény nagy

tömegek melletti elhajlását csak 1919-ben sikerült kísérletileg igazolnia. Két évvel később neki ítélték ugyan a fizikai Nobel-dfjat, de mivel a relativitáselméletet még mindig kétkedés övezte, a díj indoklásában csak ez áll: érdemdús matematikai-fizikai kutatásaiért, különös tekintettel a fotóelektromos, effektus törvényének felfedezésére. Vagyis egy 1905-ös felfedezését már 1921-re di- jazhatónak minősítettek.

Közvéleményünk úgy tartja, hogy hazánkban elég későn leltek befogadókra ezek a modern elméletek. A relativitáselmélet esetében ez nem áll, hiszen oly szaktudósok foglalkoztak nálunk EinJ stein elméletével, mint a Műegyetem professzora,

Zemplén Győző, a jeles középiskolai tanár, Mikola Sándor; a Tudományegyetem professzorai, Ortvay Rudolf és Wodetzky József, illetve a bencés tanár Olasz Péteri Zemplén már 1911-ben meg} ismertette a hazai tudomá} nyos körökkel a speciális re} lativitáselméletet. az általá-í nőst pedig 1916-ban Ortvay) Rudolf varázsolta közérthetővé. Már 1905 és 1925 kő} zött Magyarországon mintegy 60 nagyobb publikáció jelent meg erről az elméiét} ről.

E cikkek nagyobb része mai már elsüllyedt, íróikról el-r. feledkeztünk, s már csak an} nak a neve maradt, meg emlékezetünkben, akivel e cik} kék írói vitába szálltak, aki-i nek elméletét a hazai olvasókkal megismertették: Ein} steiné.

Gazda István