Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-06 / 30. szám

. .liireL.essméiij/sL hireLesemeßyeLliirek. 1979. február 6., kedd A Nap kél 7.05 — nyugszik 16.52 órakor A Hold kél 12.20 — nyugszik 2.37 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon DOROTTYA - nevű kedves olvasóinkat! A rtév alapja a „doron” görög szó, amely ajándékot jeleni és a „tlieos” fogalmából következtetve „isten ajándéka”. O O O Száznyolcvan évvel ezelőtt született Frivaldszky Imre termószetludós, akadémikus, a magyar állatvilágról szóló első állatföldrajzi munka szerzője. 1816-tól Pes­ten orvosi tanulmányokat folytatott; 1823-ban a pesti egyetemen orvosdoktor lett, de tanulmányai közben is. főleg zoológiái és botanikai kutatásokat végzett. Fiatalabb éveiben a növénytan, később az állattan erdekette. Tíz évig kutatta fáradhatatlan szorgalom­mal Magyarország rovarait és csigáit. 1833—43. között több expedíciót szervezett a Balkán faunájának kuta­tására. Készt vett a Természettudományi Társulat meg­alakításában; számos hazai és külföldi tudományos társaság választotta tagjai sorába. Sok értékes tudo­mányos munkája jelent meg az Akadémia évkönyvei­ben. Egyik fő munkája Javaslat a természettudomá­nyok hazánkbani felvirágoztatása ügyében címmel 1844-ben látott napvilágot. Időjárás ; Várható idbjárás ma estig: túlnyomóan borult, párás, néhány helyen ködös idő. Sokfelé eső, záporesö, észa­kon helyenként havazás. Időnként megélénküld, álta­lában délkeleti, déli szél. Várható legalacsonyabb éj­szakád hőmérséklet: 0, plusz S, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden; 2—7 fok között. Vezetékes víz Vámosgyörkön Ki tudja mióta várták ezt a napot Vámosgyörkön. A községi tanácsnál ugyanis több éve tervezgették, szer­vezték; újabb és újabb el­gondolásokat vetettek papír- ra„ hogy végre megoldják az az itt lakók egyik régi gond­ját, a vezetékes vízellátást. Nos, a napokban kaptuk a hírt, hogy megalakult a falu viztársulata, s várhatóan két év ' múlva már több mint 540 család otthonába juthat el a tiszta, egészséges, friss víz. A kivitelező a Heves megyei Vízmű Vállalat ugyanis 1980 végére szeretné átadni a teljes 12 kilométe­res hálózatot rendeltetésének.' Manapság, amikor a köz­ségi tanácsok meglehetősen sovány pénztárcából gazdál­kodnak, különösen nehéz volt a szükséges pénz előte­remtése. A vámosgyörkiek családonként mintegy 12 ezer forinttal járultak hozzá a kiadásokhoz. De ez még így is csak töredéke annak a 14 millió forintnak, amiből fel­állítják majd a 200 köbmé­teres új glóbuszt, a gáztala- nitó berendezéseket és egyeb szerelvényeket, gépeket is. Pártnapok megyénkben Egerben, a borkombinát­nál, 15 órakor: dr. Trethon Ferenc. Visontán, a Thorez Külfej- tcses Bányaüzemnél, 14,30 órakor: Molnár József. Hatvanban, a cukor- és konzervgyárnál, 14,30 órakor dr. Podcn Gyula. Gyöngyösön, pcd. össze­vont, a regi művelődési ház­ban, 17 órakor: Kiss Sándor. Gyöngyösön, összevont, ré­gi művelődési házban, 15 órakor: dr. Holló Béla. Tarnalelcszen, a pártház­ban, 17 órakor: Sramkó László. Egerben, pcd. összevont, az úttöröházban, 15 órakor: dr. Asztalos Miklós. Recsken, a honvédségnél, 8 órakor: Marmoly György. Bátorban, a tsz-nél, 17 órakor: Papp János. Egcrbocson, a művelődési házban, 17 órakor: Varga Miklós. Hevesaranyoson, a műve­lődési házban, 17 órakor: Molnár János. Egerbaktán, a művelődén házban, 17 órakor: Németh Lajos. Egerszóláton, a művelődé­si házban, 17 órakor: Csor­ba László. Visznekcn. a tsz-nél, 17 órakor: Juhász József. Markazon. a tsz-nél, T7 órakor: Tatai Imre. Vámosgyörkön, összevont, 16 órakor: Alakszai László. Kiskörén, a tsz-nél, 18 órakor: Zbiskó Vilmos. Hevesen, az állami gazda­ságnál, 18 órakor: Veres István. Kompolton, a kutatóinté­zetnél , 15 órakor: Németh László. nemzetközi gyermekév Gazdag program O JL O a kicsinyeknek A nemzetközi gyermekév alkalmából az Állami Ifjúsá­gi Bizottság, a Kulturális Minisztérium és a magyar televízió február 7-én gála­estet rendez az Erkel Szín­házban. A csaknem három­órás műsorban — amelyet egyenes adásban közvetít a televízió — prózai és énekes színészek, operaénekesek, ba­lettművészek, komoly és könnyűzenei együttesek, színházi és zenei életünk kiváló képviselői lépnek fel. A gálaest teljes bevételét a gyermek szolidaritási alap javára fordítják. Nemcsak országos rendez­vények várják a kicsinyeket, de Heves megye városaiban, községeiben is számtalan programot szerveztek és szerveznek a különböző in­tézmények, vállalatok. Az egri Megyei Művelődé­si Központban például a szemléltetőeszközök gazdag tárházával rendelkezik a fel­nőttoktatási stúdió, ami sok­oldalúan segíti az eredmé­nyes ismeretterjesztést. En­nek szolgálatába állították a felszereléseket is, hogy a gyermekek nemzetközi éve alkalmából több előadásból álló előadássorozaton tájé­koztassák a szülőket a játék és a gyermek; az apróságok és a lakás kapcsolatáról, a helyes táplálkozás és öltöz­ködés előírásairól. Nem marad ki a rendezők közül a Panoráma Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat sem. Februárban a megye három városában tartanak több alkalommal mesedél- előttöt, filmvetítést, bármű­sort, süteményvásárt, üdítő­kóstolót. A „Panoráma-program” záróeseményére Egerben, az Agria ’79 idején kerül sor. A várszínház tagjai az üdítő­ital-kóstoló mellett kóstolót kínálnak műsorukból is. Árad a Tisza Harmadfokú készültség Poroszlótól Kisköréig—Víz alá került 350 hektár vetés a megye déli részén Előadások a háztáji gazdaságok részére Hétfőn reggel Tokajnál te­tőzött a Tisza: a vízmérce 880 centiméteres magasságot jelzett. A levonuló árhullám néhány órával később már Tiszafürednél jelentkezett, itt 720 centimétert mértek. A folyó felső szakaszáról ér­kezett előrejelzések nyomán tegnap reggel harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Tisza megyei szakaszán. Poroszló és Kis­köre között előreláthatólag csütörtökön és pénteken te­tőzik az ár. A víz magassá­ga várhatóan megközelíti, esetleg eléri az 1970-es ár­vízkor mért szintet, ezért 8-án és 9-én a vízügyi szol­gálat valamennyi dolgozója, gépe a gátakon lesz. Jelen­leg is éjjel-nappali figyelő- szolgálat járja a folyó men­tét. Hevesi munkatársunk je­lentése szerint a harmadfo­kú árvízvédelmi készültség miatt Tiszanánán, Kiskörén és Pélyen is állandó ügyele­tet tartanak a községi ta­nácson, illetve a Tisza gát­ján. A vízügyieknek nem­csak a folyó várható tetőzé­se okoz gondot, hanem a belvízhelyzet is: a megye déli részén mintegy 1250 hektárt borít a talajvíz. Saj­nos, ebből több mint 300— 350 hektár a vetésterület. EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 11-888) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: A fekete kalóz; Színes olasz kalandfilm EGRI BRODY (Telefon: 11-773) Du. fél 4. fél 6 és fél 8 órakorí Egy erkölcsös éjszaka Színes magyar film, Hunyadi Sándor regényéből GYÖNGYÖSI PUSKIN Apacsok GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 órakor: Az én tenger testvérem Du. fél 6 és fél 8 órakor: Blöff HATVANI VÖRÖS CSILLAG Detektív két tűz között HATVANI KOSSUTH Kisfiam, cn készültem FÜZESABONY Játék az almáért + ORVOSI ÜGYELET 3 Egerben: felnőttbetegek részé­re Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-0U0) Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos- u. tí. szám alatt. (Te­lefon: i 1 -640) Mindkét ügyelet este 10 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap' reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 13 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 13. szám alatti rendelőben. KÖJÁL-keszenlét Egerben: délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. (Telefon: 10-004 és 13-330) A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Füzesabonyi Járási Szervezete minden évben, így az idén is elő­adások, sorozatok szervezé­sével segíti a háztáji és ki­segítő gazdaságokban folyó termelőmunkát. A községi tanácsokkal kötött szerződé­sek alapján a február és március hónapokban a járás minden településén sor ke­rül ezekre az előadásokra. Az előadók többsége a kü­lönféle termeltető és felvá- sái'ló, értékesítő szerv, válla­lat és szövetkezet területileg illetékes szakembere, ezen­kívül a helyi mezőgazdasági szakemberek állatorvosok, mezőgazdászok köréből ke­rülnek ki. Aldebrön, Feldeb- rőn, Kálban és Tófaluban a hagyományos zöldség- és gyümölcstermesztési témák mellett a fóliás zöldségter­mesztés, az ipari paradi­csomtermesztés témái is sze­repelnek. Füzesabonyban a méhész­kedés, a kisállattenyésztés témaköreiből hangzanak el előadások. Poroszlón, Saru­don, Mezőtárkányban és több más községben a háztáji gazdaságokban folyó sertés- és szarvasmarha-tenyésztés, -hizlalás kérdéseiről tájéko­zódnak a hallgatók. Több községben, így Nagyúton és Sarudon is a nyúltenyésztő szakcsoportok tagjai igényel­nek megfelelő szakmai isme­reteket. A sorozatok keretében sző esik még a házi keretek hasznosításának, növényvé­delmének kérdéseiről, a leg­fontosabb állategészségügyi tudnivalókról, a keverék- és táptakarmány-ellátás prob­lémáiról is. Császár István 1088 óra társadalmi munka a táborért Értékelték a bányász szocialista brigádok munkáját (Tudósítónktól): A Mátraalji Szénbányák szocialista brigádjainak el­múlt évi vállalásait értékel­Téli napsütésben Tavasziad Időjárás köszöntött az ország legmagasabb pont­jára, Kckestctőre. Mint a meteorológiai intézet helyi állo­másától megtudtuk, vasárnap nagyreszt derűs égbolt kö­szöntötte az ide kirándulni cs sportolni látogatókat. A mintegy hét órán át tartó napsütésben, felvételünk napfürdő közben örökítette meg a síelők egy csoportját. (Fotó: Szabó Sándor) ték a napokban a vállalat­nál. A 261 szocialista brigád a jól végzett munka tudatá­ban kezdhetett hozzá az új esztendőben megvalósítandó feladatokhoz. Mint az érté­kelésből kiderült: a Thorez bányaüzem 1978-ban a kül- fejtéses szénbányászat eddi­gi legjobb eredményét érte el, amikor a tervezett 6,8 millió tonna szén helyett több mint hétmilliót termelt ki. Ennek a sikernek egyik kovácsolói a szocialista bri­gádok voltak, éppúgy, mint a paksi atomerőmű megren­delésének teljesítésében is. Az üzemek szocialista bri­gádjai jelentős részt vállal­tak abban, hogy a vállalt 1595 tonna acélcella helyett 2530 tonnát szállítottak az építkezéshez. Kiemelkedő a társadalmi munkavállalások közül a tervezőiroda kollektívájának tevékenysége: 1088 óra tár­sadalmi munkát végeztek a sástói KISZ-tábor építésé­nél. Láng József Asszony teherautóért Mindeddig zavartalan 1 ! boldogságban élt hét fele- I | ségével és 12 gyermekével { ; Szicília szigetén a 33 éves j 1 Giuseppe Scaffidi Fonté > i földműves. A családi idill- i ! nek az egyik asszony vetett J j véget, de ő sem a többi hat j > feleség létét kifogásolta, < hanem, hogy férje hűtle- < ! riül el akarta cserélni öt \ ! egy teherautóért. Az asz- J | szony feljelentést tett a j 1 rendőrségnél, amit a többi < ! feleség felháborodottan fo- I ! gadott, mert boldogságuk j ! ily módon a házassággal J együtt felborult. O TÖBB LAKÁST ÉPÍTED NEK. A tavalyinál 6 száza-’ lékkai többet, szám szerint mintegy 140 lakást adnak áb a gyöngyösi Mátravidéki Építő- és Szakipari Szövet­kezet brigádjai ebben az esztendőben. O TANÁCSBÓL’ = NAP-) KÖZI. A hajdani tanácsháJ zát alakítják át Vámosgyör-j kön, hogy biztosítsák a hely-j beli gyerekek napközi ott-í honos ellátását. A mintegy! 700 ezer forintos költségből részt vállalt a MÁV Miskol­ci Igazgatósága és a GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ, da természetesen számítanak az itt élők társadalmi munka-, jára is. O VÍZTÁRSULÁS GYÖN-i GYÖSPATÁN. Megoldják aj település egészséges vízellá­tását: létrejött a társulás, s a megkezdett kivitelezést munkálatok előreláthatólag 1980. vegére fejeződnek be. O ISKOLABŐVÍTÉS KARÁ-j CSONDON. Négy tanterem^ mel bővítik a helyi áltolás nos iskolát. A kivitelezést iaä abasári költségvetési üzent végzi. A négy és fél millió forintba kerülő létesítményt várhatóan jövő szeptemberi ben vehetik birtokukba a| diákok. O A KORSZERŰBB MEZÖ-j GAZDASÁGÉRT. A több ki-j állításon és vásáron siker-- rel szerepelt Rain-Roll ön tű­zőgépből ebben az évbert több mint ötvenet gyártanak a gyöngyösi Agromechanika Szövetkezetben. O SEVILLA BEMUTATKO- ZIK. Az Andalúz fővár oá romantikáját, építészeti szép­ségeit adja vissza február 9-én Juhász András diaképes előadása, amit a gyöngyösi művelődési központban ren­deznek. 0 BALESETEK. Az elmúlt hét végén két — szerencsé­re könnyebb sérüléssel járó — baleset történt a megyé­ben. Egerben Z. L. ötéves egri kisfiú figyelmetlenül lé- pett a Széchenyi úton az útJ testre, s egy személygépkocsi elütötte. Gyöngyösön egy autómentő gépkocsivezetője olyan gyorsan robogott át a városon, hogy később nem tudta járművét lefékezni, s agy egyébként is szabályta­lanul parkoló tehergépkocsi­nak ütközött. Ketten köny- nyebben megsérültek. 1 ÜTINFORM. Az egyre is­métlődő esők miatt Heves megyében is nedvesek az utak. Ugyanakkor a hosz- szabb útra indulók számol­janak azzal, hogy a 37-es fő­közlekedési út egy szakasza 40 centiméteres vízátfolyás miatt nem járható, s elte­reltek a forgalmat Tokaj belterületén is a 38-as fő­közlekedési úton, ML S • — mm * - A Magyar Szocialista Munkáspárt. Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPF JÁNOS. — Kiadja': a Heves megyei Lapkiadó Vallalat. Felelős kiadó: DK. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger. Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23) Telefon: 13-644. Gyöngyös, Rózsa u. 1. 3200. Telefon: a—«88gf-jpl§ JSJLU-697. Hatvan, Kossuth tér 8 . 3000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Ff : 23) Telefon: 13-881. Terjeszti a Magyar Posta. / flp flnqf 1 Előfizetési díj egv hónapra 30.— Ft. néz -edévre 90,— Ft. cs» évre 360.— Ft. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál es kézbesítőknél. — Index: 20062 — Bétát Nyomda Egri Gyáregysége.' Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: BEDL ISTVÁN. — HU ISSN 0133—0)05. á

Next

/
Oldalképek
Tartalom