Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-27 / 48. szám
I papírforma érvényesült Nagy iram, parádés helyzetek Eger SE—Gyulai SE 1—0 (0—0) NB 11-es labdarúgó-mérkőzés, Gyula, 2200 néző. V.: Tóth L. Eger: Kakas—Fegyvernek!, Zsidai, Lengyel, Csathó— Fitala (Ambrus a szünetben), Patvaros, Pécsik—Jánosi. Stark, (Mártha a szünetben), Dudás. Edző: Bánkúit László. Gyula: Szabó—Ottlakán, Molnár, Cseh, Otott—Nagy I. , Kocsis, Nagy II.—Tóth II. (Rétlaki a szünetben), Rácz. Steigerwald. Edző: Bányai Nándor. Kitűnően kezdett az Eger: Pócsik beadását Jánosi alig fejelte kapu fölé, majd a fiatal szélső Otott lába között gurította át a labdát, s kapásból a keresztlécet találta el. A kipattanó labda Dudástól Csathóhoz került, s az ő lövése az egyik védőt érintve csúszott szögletre. Az ellenakció is majdnem gólt hozott, Steigerwald megelőzte a kifutó Kakast, de fejese az üres kapu mellé csúszott. Valamelyest csökkent az iram, egri szögletek következtek, s az egyik után Stark közelről a kapus ölébe helyezte a labdát. Kocsis indított hosszú lábával remek akciót, s az egri kapu csak némi szerencsével szabadult fel Kakas bravúros védése után. A 25. percben Dudás remek szabadrúgását ütötte szögletre Szabó, aztán ügyes hazai akció végén Rácz gólba tartó lövését Kakas hárította nagyszerűen. A 45. percben Fitala került helyzetbe, de nem találta cl a kaput. Szünet után a megerősödött egri középpályás sor vette kézbe az irányítást, Patvaros a kaputól tíz méterre szerezte meg a lepattanó labdát, de nem talált a hálóba. Aztán Ambrus nagy erejű lövését tornázta ki a bal felső sarokból Szabó. Az 57. percben Kocsis indította Ráczot, Kakas kifutva kapujából, ismét bravúrral védett. A 62. percben Ambrus remek cselekkel tört a kapura, a 16- oson belül buktatták, de a játék ment tovább. Aztán Jánosit ütötte le az ötösön belül Szabó, de ismét néma marad a síp. A 73. percben Ambrus—Dudás akció végén a szélső a bal kapufát találta el, s. a kipattanó labdát Mártha kapásból a léc fölé lőtte. A kirúgást követően Dudás szerezte meg a labdát. 30 méterről lövésre szánta el magát, s a füvön megpattanó labda becsapta a kicsit késve vetődő kapust, a hálóba került, 1—0. Ezzel eldőlt a találkozó, bár az egrieknek még akadt helyzete. A gyors hazai csatárokat és Kocsist kővető emberfogással őrizték az egriek, ra nek ellenére az első félidőben több gólhelyzet is adódott Kakas kapuja előtt. Nagy iramú, kiegyenlített küzdelmet hozott ez a játékrész, majd fordulás után a jól sikerült cserékkel egyértelműen az Eger ragadta magához a kezdeményezést. Ekkor már jóval helyzetet dolgoztak ki a piros-kékek, mint ellenfelük, de a találkozót végül is egy távoli lövés döntötte el. Ila távolról többet lőttek volna az egriek, talán könnyebben és hamarabb fektették volna két vállra az egyébként lelkes, de a második félidőben kissé clmerevedő Gyulai SE-t. Egyénileg Kakas kitűnően védett, góloktól mentette meg kapuját. Ismét Fegyverneki volt a védelem mindvégig leghatározottabb játékosa, legbiztosabb pontja, Lengyelnek nehéz dolga volt a kitűnően mozgó Ráczcal. Csathónak és Zsidóinak akadtak apróbb megingásai. Pócsik sokat dolgozott, de gyakran hibázott. Patvaros többnyire jól tartotta Kocsist. s követte a támadásokat is. Mártha és Ambrus beállítása ismét: jó taktikai húzásnak bizonyult. Elől Dudás mutatta a legtöbbet, ügyesen mozgott .Jánosi is, de helyzeteit nem tudta kihasználni. Virágh Tibor Őt perc rövidzárlat Kazincbarcika— Gyöngyösi Spartacus 2—0 (0—0) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Kazincbarcika, 2000 néző. V.: Kuti. Kazincbarcika: Fülöp— Bacsó, Petercsák, Helgert, Mochlár—Móricz, Kálmán, Tamás—Koleszárik, Lévai (MikuLa a szünetben), Sim- kó. Edző: Szentmarjay Tibor. Gyöngyös: Kovács—Eisemann, Adonyi, Ács, Kelemen (Vágó a 74. percben)— Huszár, Ullman, Gábor—Fe- rencz, Bányai, Szilágyi (Be- nei a 66. percben). Edző: - Czimmermann Gyula. Az első tíz percben a szinte megállhatatlanságig csúszós talajjal és egymással ismerkedtek a csapatok. Szinte minden előzmény nélkül egy százszázalékos gyöngyösi helyzet jelentette az első. valóban izgalmas pillanatot: Szilágyi ügyesen hozta fel a labdát, a felezővonalat átlépve kiugratta Bányait, a gólerős pillanatban gyengén emelt át a kifutó Fülöpön, s a menteni akaró Petercsáknak sikerült a gólvonal előtt megállítania a pettyest! Ezután a kiegyenlített játékot hazai fölény váltotta fel. A 14. percben Kálmán közeli lövésébe avatkozott bravúrral Kovács, valamivel később a 25. percben pedig Tamás távoli, jól eltalált bombáját fogta a Spartacus kapusa. A 34. percben egy újabb Tamáslövést Kovács Koleszárik elé tenyereit, a kazincbarcikai labdarúgó azonban Ígéretes helyzetből fölé lőtt. Szünet után szinte állandósult a hazai mezőnyfölény, és bizony a tartós nyomás alatt nem egy „gólszagú” hazai akció futott a pályán. Egy ilyen a 61. percben meghozta a kék-sárgák vezető gólját. Bacsó jobbról ívelt kapu elé, a labda a tétovázó, majd a kapuvonalról kiinduló Kovácson túljutott és Simkó mintegy hat méterről a bal sarokba fejelt, 1—0. A Spartacus mindeddig jól záró védelmét láthatóan megzavarta a gól: idegesen, kapkodva játszottak és a 66. percben védelmi hibából eldőlt a mérkőzés sorsa is. Parázs jelenetek játszódtak A Jugoszláviában vendégszerepeit magyar csapatok közül legutóbb a Vasas győzött, az MTK-VM súlyos vereséget szenvedett. Eredmények: Vasas—Aik Topolya 3—2 (2—0). Topolya, 4000 néző. Góllövők: Váradi (2), Izsó, illetve Marjanovics és Ag- baba. _________ ______ O ÜBgfefe 1979. február 27., kedd A jugoszláv együttes egyenrangú ellenfél volt. Spartacus—MTK-VM .5—0 (1—0) Szabadka. 4000 néző. A vajdasági ligás szabadkai csapat góljait Ognjanov (2), Szlijepkovics, Blagoje- vics és Novakovics szerezte. •k Hazaérkezett jugoszláviai túrájáról a kupagyőztes diósgyőri csapat, és hétfőn már újabb nemzetközi mérkőzést játszott Diósgyőrött. A hazaiak Palics ellen 1—0 (1—0)-ra győztek Borostyán góljával. a Spartacus kapuja előtt, Tamás labdája a kapufáról pattant a mezőnybe, de még nem szabadult fel. Kovács kapuja, mert Móricz jobbról ismét beívelt, a 11-es pontra érkező labdát Huszár rosz- szul találta el, s a szemfüles Kálmán kapásból a jobb alsó sarokba helyezett, 2—0. Szépítési alkalom maradt ki a 78. percben a másik oldalon: Ullmann—Gábor—Ullmann kényszerítő összjáték végén Ullmann a 16-os vonalon belülről a bal felső sarok mellé lőtt. Az ellenfél játékereje volt az egyik, a szitáló hóesésben csúszóssá vált játéktér a másik ellenfél a Spartacus 11-e számára. A talajhoz alkalmazkodva rövid- passzos összjátékra törekedett mindkét együttes. Ez nagyon sokáig a védekezésre berendezkedett vendégek dolgát megkönnyítette. Nem tudni, hogy mi lett volna a folytatás, ha Bányai mindjárt az elején gólt szerez a gyöngyösieknek. Talán az az ötperces rövidzárlat sem következik be, amely a mérkőzés sorsát eldöntötte, s egyébként sokkalta több, veszélyesebb támadást vezető hazaiak győzelmét megérdemeltté tette. A Spartacus játékosai rendre ügyesen, tetszetősen hozták ki a labdát a védővonalból, az egyedül elől tartózkodó Bányai megjátszása azonban már kevésszer sikerült. GÓV nélkül azonban ritkán lehet pontot szerezni idegenben. Egyénileg Kovács jól védett, a hátvéd négyesből Kelemen lógott ki, akit le is cserélt edzője. A középpályán mindhárom játékos sokat dolgozott. Elől Ferencz még óvatosan mozgott, Bányai teljesítményét lerontja kihagyó! helyzete. Budavári Sándor A keleti csoport további eredményei: SZMTE—Hódmezővásárhely 1—0, Nyíregyháza—MVSC 2—1, Szarvas—Békéscsabai TASK 2— 0, Lehel SC—Leninváros 0—2, Szabó L. SE—Szolnoki MÁV 1—0, DVSC—Ózd 6—1, Kisvárda—DMTE 0—3, Papp .1. SE—Borsodi Bányász 3— 2. Az NB II. állása: 1. DVSC 2. Nyíregyháza 3. Eger 4. K.-barcika 5. SZMTE 6. Papp SE 7. DMTE 8. Leninváros 9. Ózd 10. B. TASK 11. Lehel SC 12. H.-vásárhely 13. Szarvas 14. Szabó SE Í5. Gyöngyös 16. Gyula 17. MVSC 18. Szó. MÁV 19. Kisvárba 20. Borsodi B. Kosárlabda NB I. Ez ca meccs is „elüienf ws 55TE— Egri Finommechanika 82—75 (40—38) Férfi mérkőzés, Eger, városi körcsarnok. 700 néző. V.: Újvári, Ritter. ZTE: Lázár 9, Góczán 12, Szűcs 23, Vágvölgyi 18, Ivan- kovics 2. Cs.: Magyar I. 8, Magyar II. 10, Németh. Edző: Varga Ferenc. Finommechanika: Komenczy 13, Káló 6. Busák 14, Korepta 6, Dobi 16. Cs.: Tari 4, Laczkó 10, Zahár 6. Edző: Csányi Barna. Jól kezdtek a hazaiak, de tartósan nem tudtak elhúzni riválisuktól. A 11. percben már a ZTE vette át a vezetést, ezt röviddel a félidő előtt még kiegyenlítette az egri csapat, de Szűcs büntetőpontjai ismét zalai vezetést eredményeztek. A második játékrészben öt pontnál jobban nem sikerült megközelíteni a magassági fölényben, s egy-két játékos- egyéniséggel pályán levő ZTE-t Dobiéknak. Egységesebb csapatjátékkal, fegyelmezettebb védekezéssel és a távoli dobások pontosságával biztos győzelmet aratott Egerben is a,vendég újoncgárda. Jók: Góczán, Szűcs, illetve Dobi. A bajnokság állása: 1. V. Izzó 10 9 1 951-807 19 2. Bp. Honvéd 10 8 2 971-713 18 3. Ganz-M. 9 8 1 743-674 17 4. MAFC 9 8 1 872-729 17 5. Videoton 9 7 2 824-752 16 6. Baja 9 5 4 708-655 14 Busák (sötét mezben) a center helyéről dob (Fotó: Szántó György) 7. Csepel 8. Oroszlány 9. Körmend 10. Pécs 11. BSE 10 3 7 779-838 13 945 723-774 13 945 701-745 13 844 709-703 12 936 709-745 12 12. Sopron 13. Kecskemét 14. TFSE ' 15. ZTE 16. Eger 936 697-739 12 927 699-780 11 927 742-859 11 927 684-775 11 9 1 8 644-858 10 Kézilabda Továbbjutott a Vasas és az FTC A Fáy utcai sportcsarnokban zsúfolt nézőtér előtt találkozott a Vasas gs a belgrádi Radnicski női csapata EK-mérkőzésen. A vendégegyüttes otthonában háromgólos előnyt szerzett a budapesti piros-kékekkel szemben, ezt azonban nem tudta megtartani. A magyar bajnok emlékezetes küzdelemben 16—12 (9—7) arányban győzött, s így összesítésben 25—24-es eredménnyel az EK elődöntőjébe került. A magyar csapat góljait Strebinszky (4), Hajós (4), Csikné (3). Sa- mus (3), Angyal és Vadászná - szerezte. Eszéken női KEK visszavágó-mérkőzésen az Ősiek együttese 18—14 (9—8) győzött az FTC ellen. Mivel az első mérkőzést a magyar csapat nyolc gólkülönbséggel nyerte, így az összesítésben továbbjutott. A lengyelországi Konin városában több mint 90 indulója volt aá Otto Finski elnevezésű kardviadalnak. Ezen nagy magyar siker született, Gedővári Imre valamennyi ellenfelét legyőzte a hatos döntőben, ahol egyébként rajta kívül a magyar színeket Hammang Ferenc is képviselhette. Utóbbinak az utolsó hely jutott, nem tudott nyerni. ★ A bajor fővárosban megkezdődött a nemzetközi sakknagymesterek versenye. Az első fordulóban a magyar színeket képviselő Adorján András sötét bábukkal vereCsak röviden... séget szenvedett a szovjet Balasovtól. A további eredmények közül érdekesség a szovjet Szpasszkij győzelme a nyugatnémet Lau ellen, míg a világbajnok szovjet Anatolij Karpov sötéttel döntetlent ért ci az izlandi Sigurjonsson ellen. A bajnokok tornája elnevezésű férfi teniszviadalt az amerikai Jimmy Connors veretlenül nyerte. Az utolsó 59 bajnoki cím nyomában Talpraáll? Újjászületiky Minden erőfeszítés ellenére megreked? Csodát tesz-e az új vezetés? Ilyen és hasonló kérdések sűrűn elhangzanak a magyar ökölvívásról. A szakemberek különböző területeken kutatják a bajok okát, keresik a megoldást. A „súlyos betegség” okául többen is felhozzák a szakemberek közül, hogy nincs utánpótlás, eltűntek a nevelő egyesületek. Ezen állítás „megkontrázására” nyomozni kezdtünk az 1978-as esztendő bajnoki aranyérmei körül. • A magyar ökölvívásban az elmúlt esztendőben 59 országos egyéni (felnőtt, junior, ifjúsági, serdülő I. és II. korcsoport) bajnokot avattak. Az égy híján 60 bajnoki aranyérem 30 egyesület versenyzői között talált gazdára. A harmatsúlyú Du- dus István az egyedüli, aki két aranyérmet érdemelt ki. a legjobbnak bizonyult a felnőttek és a luniorik versengésében is. Az EVIG-bői a Bp. Honvédhez került Du- • dús folytatta már megszokott színrelépése óta évben bajnokságot sikereit: minden nyert. Az egyesületi összesítésből sok minden kitűnik. A 12 bajnoki címével a mezőnyből kiemelkedő Bp. Honvéd például egyetlen győztessel sem jelentkezett az ifjúságiak között. A hazai ugyancsak „nagynak” számító Ű. Dózsa 3 első helyéből 2 a felnőttek, egy pedig a legifjabb serdülők között született. Az erős gárdával rendelkező Tatabánya megrekedt a junioroknál, ifjúsági és serdülő aranyérmese nincs. Jellemző, hogy a 30 egyesületből öt klub (Bp. Honvéd 5, Ú. Dózsa, Tatabánya 2—2. Salgótarján és Pe- töfibánya 1—1) rendelkezik felnőtt bajnokkal, a további 25 klub fiataljaival aratta sikereit. Hét egyesületnek van junior, kilencnek ifjúsági, a többinek serdülő I. és serdül'" II. bajnoka. Ezeket az arányokat az is mert „piramis elméletre” átfordítva kitűnik, hogy az alapok szélesek. Vagyis nevelnek a kis egyesületek, de neveltjeikkel a felnőttek között már képtelenek jelentkezni, tehetségeik ugyanis ekkor már más' klubnak hozzák a sikereket. A Pécsi VSK, amely Al- vics Gyula személyében nehézsúlyban IBV-győztest adott és a felnőttek szintjén úgyszólván nem is jegyzik, a felnőtteken kívül minden korosztályban kirukkolt országos bajnokkal. A PVSK-hoz hasonló nevelő egyesületek, felnőtt bajnok nélkül, de fiatal győztesekkel: Csepel, ÉVIG, Dombóvár, FTC, Miskolci ÉMTE, Soproni SE 2—2, Kun Béla SE. Kisvárda, Komló. Dunaújváros, Kaposvár, Mezőtúr, Cegléd, Cs. Autó, Nyíregyháza, Vasas, Bája, Vác, Keszthely, Szek- szárd, Törökszentmiklós, Kecskemét és Építők 1—1 bajnokkal. Bizonyítva, hogy szerte az országban feltűnhetnek tehetségek, csak hát későbbi útjukat kellene körültekintőbben egyengetni, nem néhány egyesület, hanem az egész magyar ökölvívás hasznúra. találkozón honfitársát, Ge- rutaitist 6—5, 6—0, 6—4-re verte. ★ Az Egyesült Államok amatőr ökölvívó válogatottja 14—8 arányban győzött Lengyelország legjobbjai ellen. ★ A Csicsibakosz elnevezései nemzetközi súlyemelő viadalon Athénban két magyar győzelem született a harmadik nap küzdelmei során. A nehézsúlyúak között Mészáros mindkét fogásnemben, és így az összetettben is az élen végzett, míg a félnehézsú- lyúak versenyében Baczakó ugyanezt a bravúrt hajtotta végre. ★ Ausztrália nyílt úszóbajnokságán Tracy Wickham az 1500 méteres női gyorsúszásban 16:06.63 perccel új világrekordot állított fel. ★ Tegnap két Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzésre került sor. Málta szigetén nagy meglepetésre az NSZK pontot vesztett. Málta—NSZK 0—0. Párizsban a franciák végig támadva megérdemelten győztek. Franciaország— Luxemburg 3—9. Háromórás megbeszélés után az Argentin Labdarúgó Szövetség illetékesei végleges megállapodást kötöttek Me- nottival: az 1982. évi világbajnokságra a híres*szakem- ber készíti fel változatlanul az argentin válogatottat. ★ A magyar női tornászválogatott 371,85:361,40 arányban biztosan győzött idei első nemzetközi versenyén Debrecenben Anglia ellen. 22 16 3 3 46-13 35 22 15 3 4 32-11 33 22 13 5 4 10-21 31 22 12 6 4 41-18 30 22 13 4 5 36-26 30 22 10 8 4 41-23 28 22 935 34-25 26 22 10 6 6 33-27 26 22 967 28-28 24 22 10 3 9 29-31 23 22 8 5 9 31-30 21 22 8 5 9 37-38 21 22 76 9 23-24-20 22 6 6 10 13-24 18 22 5 5 12 19-33 15 22 6 3 13 20-46 15 22 4 6 12 24-36 14 22 2 7 13 19-41 II 22 2 6 14 17-48 10 22 2 5 15 19-44 9 Magyar lalidaiiiijal lipszláviÉn