Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-23 / 45. szám

Mennyit Ér a segítség? Vélemények a Mindenki Iskolájáról Három esztendővel ezelőtt majd mindenki bizakodó volt. Érthető, hiszen korunk kommunikációs nagyhatal­ma, a televízió nemes kül­detést vállalt azokért, akik egykor abbahagyták alapfo­kú tanulmányaikat, önzet­len segítséget ajánlott az­zal, hogy szárnyára bocsá­totta a Mindenki Iskoláját. Számos műsorral csatlako­zott hozzá a rádió is. Elhangzottak az üdvözlő, a lelkes szavak, s aztán már csinnadratta nélkül megkezdődött az érdemi munka. Három év múltán erőtel­jesen megcsappant a rajon­gók száma. A legtöbben már egészen másképp véleked­nek erről az ígéretesnek tű­nő kezdeményezésről. Egy művelődésiház-igaz- gató: — Mi fogadtuk volna az ismereteiket gyarapítani vágyókat, a cél érdekében igénybe vettük a szemlélte­tőeszközök regimentjét. Ele­inte néhányan eljöttek, az­tán mindenki elmaradt. A pedagógus így fogal­maz: — Nagy volt a hírve­rés. ám a gyakorlati megva­lósítással alig törődött va­laki. Mennyi pénzt öltek be­le az adások készítésébe. Szerintem majdhogy hiába. Jó másfél esztendeje mondta az egyik felnőtt ta­nuló: — Képtelen vagyok meg­nézni minden programot. Vasárnap ugyan Ismétlik, de hát olyankor ott a családi elfoglaltság. Ráadásul a színvonal túl magas annak, aki réges-rég vett tanköny­vet a kezébe. Néhány héttel ezelőtt a tévések is vizsgálódtak. Nem túlzott alapossággal, mindössze egy gyors riport erejéig. ök — kissé sze­rénytelenül — összegyűjtöt­ték a méltató nyilatkozato­kat. Kinek van hát igaza? Beszéljenek erről a té­nyek, a Heves megyei ta­pasztalatok I Gondok — közelről A Megyei Művelődési Központban — ez az intéz­mény a sajátos oktatási for­ma egyik bázisa — Szemán Béláné a téma „gazdája”. — Amikor ide kerültem, örökségként kaptam ezt a feladatkört. A papírforma szerint itt konzultációs centrum működött volna, ahonnan vidékre postázzák a jobbnál jobb javaslatokat. Ebből lényegében semmi sem lett. Nemcsak az ér­dektelenség játszott közre, hanem az is, hogy nem gyűl­tek a tippek. A Népművelési Intézet ma se gondol ránk. Őszintén .mondom: az erede­ti elképzelés — műsornézés­sel egybekötött konzultáció — sehol nem vált be. így aztán módosítottuk a dolgot, összekapcsoltuk a nyolcvan-, illetve százhatvan órás Dol­gozók Iskolájával. Ezen fe­lül közművelődési órákat is biztosítottunk a tanulók szá­mára. Ettől függetlenül se­hol sem tolongtak. Pillanat­nyilag Pélyen és Tarnalele- szen van egy nyolcadik, il­letve hetedik osztály. A pe­dagógusokat mi fizetjük, s ők tisztességgel helyt is áll­nak. Ez azonban a hagyo­mányos oktatásmód, s a té­véadásokat nem tudják kö­vetni, mert vagy előbbre járnak vagy lemaradnak azoktól. Esetenként azért felhasználják. Ez kissé elszomorító, ám szerencsére arra is fény de­rül. hogy megpróbálkoznak a kamatoztatás egyéb mód­jaival is. — A biológia szakkör két műsor szövegét magnóra vette. Ehhez diaképeket csa­tolnak, s az első és másodi­kos gimnazisták ismétlési anyagként dolgozzák fel. Ez történik az állampolgári is­meretekkel Is, s a kész sza­lagokat majd ' a Dolgozók Gimnáziumában játsszák le. Javasoltuk azt is, hogy a középiskolai kollégiumokban szabad időben nézzenek meg a gyerekek egy-egy órát. Ugyanezt ajánlottuk a me­gyében működő különböző kluboknak is. Dicséretes törekvések, ám nem tülekednek az érdeklő­dők. Az is igaz, hogy az MNK agitált, szervezett, felhívta az üzemek figyelmét a lehe­tőségekre, az egyénileg ta­nulni óhajtókat a kitűnően felszerelt felnőttoktatási stú­dióba invitálta. Senki sem jött... A szakszervezet nem adja fel Szűkebb pátriánkban már a három évvel ezelőtti in­dulás is akadozott. Elsősor­ban azért, mert a legtöbben csak panaszkodtak, s meg­feledkeztek arról, hogy ille­ne cselekedni is. A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa azonban ke- sergés helyett tettekkel ér­velt. Ez volt a helyes, hi­szen jó néhány csoport ala­kult. Nagy Edit, az SZMT mun­katársa, a mai helyzetet jel­lemzi. — A lendület kétségkívül megtört, pedig jelenleg Is tetemes azok száma, akik nem fejezték be általános iskolai tanulmányaikat. A siroki Fémmüvekben példá­ul nyolcszázötvenöten van­nak ilyenek. Ráadásul köz­tük igen sok — 421 — a negyvenöt év alatti. Egyéb­ként másutt sem rózsásak a körülmények. Ezért tavaly ősszel úgy határoztunk, hogy újabb akciót indítunk a Mindenki Iskolájának nép­szerűsítésére. Anyagi segít­séget is adtunk: mintegy 150 ezer forintot biztosítot­tunk magnók, lemezjátszók, tévék és más szemléltetőesz­közök vásárládára. A válla­latok és művelődési háza­ink támogatását kértük, s az összefogás nem volt hiá­ba. Bélapátfalván, Sírokban, Becsken, az Egyesült Izzó gyöngyösi gyáregységében, a Selypi Cukorgyárban jöttek létre új hetedik, illetve nyol­cadik osztályok. — Változtak-e a módsze­rek? — Az eredeti javaslatot már túlhaladta az idő. Az adásokhoz kapcsolódó kon­zultáció többnyire nem old­ható meg. Ezért mi is a dol­gozók iskolájához kötöttük a tévés programokat. Nem ra­gaszkodunk a nyolcvan órá­hoz, ezt annyival toldják meg, amennyi szükséges az ismeretek megértéséhez és befogadásához. A pénzügyi fedezet nem hiányzik, kizá­rőtag ar a fontos, hogy 8 célt elérjük. A tanáré a főszerep Az újságíró 1976. szep­temberétől nyomon követte a vállalkozás sorsát. A rajt nehézségei láttán a szerve­zési hibák miatt emelt szót, később a módosítások esé­lyeit mérlegelte. Az a tény, hogy ez az ok­tatási forma nem vált min­denki iskolájává, s meg­mentése érdekében — vég­tére is az adások jó része komoly szellemi értéket kép­visel — a már régebben be- ' vált gyakorlati megoldások­kal kellett egybekötni. Más szóval: a vizualitás, a szem­léltetés helyett ismét a ma­gyarázó, az összefüggéseket megvilágító tanár kapott fő­szerepet, mert igen nehéz egy-egy órán a néhány nap­pal azelőtt megtekintett mű­sorra hivatkozni, különös­képp, ha azt nem is látta mindenki. Ha ehhez hozzá­számítjuk az olykor túl ma­gas szintet, akkor még in­kább érthetővé válnak a nehézségek. Falun ugyanis nem a fiatalok iratkoznak be, hanem a viszonylag idő­sebbek, akik két évtizedig nem is gondoltak a tanulás­ra, s emiatt alapismereteik is hézagosak. A vészharangot mégsem szabad megkondítani, hi­szen a különböző adásokat sokféleképp — igaz, ezzel még csak kísérleteznek — lehet hasznosítani. Az el­készítésbe fektetett energia és pénz így hát nem vész kárba. A kezdeményezés nem ho­zott szenzációs sikert. Ezért hibáztatható a lagymatag fogadtatás, a kissé hanyag szervezés. Az ajándéknak megörültünk, később azon­ban megfeledkeztünk róla, s nem tudtunk mit csinálni vele. Ott természetesen bol­dogultak, ahol a művelődé­si házak vagy iskolák kép­magnóval rendelkeztek, így ugyanis a felvételeket bár­mikor lejátszhatják, s a megbeszélés a tanítás szer­ves részévé válik. Ilyen hely azonban igen kevés van az országban. Talán harminc év múlva mindenütt megtalálható majd ez a technikai segéd­eszköz. Akkorra azonban már ki tudja hányadik Mindenki Iskolája számára állítják össze a műsorokat... Pécsi István ßz év végéig elkészül a 250 ágyas egri kórház Tovább fejlődik az egészségügyi ellátás • • • • Mister MacAreck üzletei <•. — Az egészségügy fejlesz­tése a népgazdaság gondjai ellenére az idén is folytató­dik. Az egészségügyi és a szociális intézmények 1979. évi tervének és költségveté­sének összeállításánál válto­zatlanul az V. ötéves terv alapvető koncepciójából in­dultunk ki — mondotta Juszt Lajos egészségügyi mi­niszterhelyettes, az MTI munkatársának adott nyilat­kozatában. Az Egészségügyi Miniszté­rium és a tanácsok a beru­házásra 3,5 milliárd forintot költhetnek, a hálózat növe­kedése az idén mégis vi­szonylag szerény lesz. Az ellentmondás csak látszóla­gos: a kórházi, a bölcsődei és a szociális otthoni építke­zések jelentős részénék be­fejezése ugyanis jövőre vár­ható. Ezernégyszáz új kór­házi ágy azonban már 1979- ben is a gyógyítás rendelke­zésére áll. Az ismert kórhá­zi ellátási gondok megsem enyhülnek ilyen mértékben, mert sok a rekonstrukcióra, a felújításra, sőt a lebontás­ra érett épület. Ezért az idén több mint 700 ágyat „meg kell szüntetni”, összességé­ben: az év végére a 10 ezer lakosra jutó gyógyintézeti ágyak száma várhatóan 88,4 lesz. az 1978. évi 88-cal szemben. Elkészül és meg­1979. február 23^ péntek kezdi munkáját a kistarcsai 580 ágyas kórház, Kiskun­félegyházán 95 ágy létesült, Kiskunhalason pedig — a rekonstrukció részeként — egy új 92 ágyas elmegyógyá­szati részleg. Befejeződik Deszken egy 140 ágyas, a körmendi kórházban pedig egy 130 ágyas pavilon építé­se. Szombathelyen a megyei kórházban a műtőblokkal együtt 16 intezív ágy is lé­tesül, Szekszárdon a szülé­szet 59 ággyal bővül, Zala­egerszegen 80 ágyas fertőző­beteg-osztály építése fejező­dik be. Hamarosan megkez­di működését a mohácsi kórház 125 ágyas belgyógyá­szati pavilonja. Jó ütemben halad az egri kórház építése, illetve a re­konstrukció első szakasza. A terv szerint év végére elké­szül, és 1980 elején már az egészségügy rendelkezésére áll a 250 ágyas kórház, va­lamint a hozzá csatlakozó rendelőintézet. Áttekintettük a várható egészségügyi kiadásokat és ennek során néhány, az el­látás szempontjából különö­sen fontos feladatot előtérbe helyeztünk. Ilyen például a kardiológiai ellátás. Megkü­lönböztetett figyelmet fordí­tunk a műtét, illetve az in­farktus utáni betegek továb­bi gondozására. Továbbra is a kiemelt feladatok közé tartozik a művese-program, valamint a traumatológiai ellátás — mondotta befeje­zésül Juszt Lalós miniszter- helyettes. (MTI) (Fordította: Bába Mihály) 41. — A francia egy nagysze­rű nép — állapította meg -mister MacAreck, amikor búcsúzott. — Ilyen udvarias­sággal és segítőkészséggel csak önöknél lehet találkoz­ni. Reggel óta érzem a fran­ciák jóindulatát, minden megkérdezett francia nagy­szerű, praktikus tanácsot ad. Az azúrkék tengerpart új lakója ezután meglátogatta Jean Charbonneau ügyvé­det. A fiatal ügyvéd bizto­san megnyerte tetszését, mert az amerikai egy rövid beszélgetés után megbízta minden ügyének intézésével Franciaország területén. — Igaz, ebben a pillanat­ban nincs semmiféle ügyem — mondta mister MacAreck —, de kérem, fogadjon el ezer frankot előlegként el­számolásra. Ö, kérem ne tiltakozzék, lesz velem éppen elég munkája. A legköze­lebbi napokban házat ve­szek. Nem tudom még, hogy milyet, de gondolom, ele­gendő három nap, hogy megfelelőt keressek és. le kell bonyolítania a formali­tásokat. Legkésőbb kedden vagy szerdán a saját sze­métdombomba akarok köl­tözni. Az ügyvéd udvariasan azt válaszolta, hogy Franciaor­szágban a pénteki napot peches napnak tartják. O, Charbonneau ügyvéd, hajlan­dó ettől a pillanattól kezdve a pénteki napot a legsze­rencsésebbnek elismerni. Hiszen éppen pénteken ka­pott olyan jó ügyfelet, aki még el sem látta munká­val, s máris fizetett. Az amerikai megkérdezte újdonsült jogtanácsosát, hogy nem hallott-e eladó Ferrari sportkocsiról. Az ügyvéd is azt tanácsolta MacArecknek, hogy a megálmodott kocsit a garázsokban, vagy a hasz­náltautó-kereskedőknél kell keresni. Mister MacAreck ezután végigszáguldott a tengerpar­ton. Útközben megállt az aur tókereskedők üzletei előtt és nézegette a szemlére kitett kocsikat. Az Ambassador szállóba csak este tért meg. MacAreck úr útlevele ugyanebben az időben került a nizzai rendőrfőnök kezébe. Egész sor útlevelet pecsételt le és írt alá, de ezt az egyet kiemelte a többi közül és be­hívatta helyettesét, André Lesout. Tele vagyunk vírusokkal. Tüsszögve, bágyadtan járnak' az emberek. A rádió, az újságok naponta szállítják a friss híreket. A vírusnak szinte talaja, melegágya az enyhe, cse- pergős idő. Reggel van, alig múlt valamivel hét óra. Az utcán lálkozom a körzeti orvossal. Kezében az ismert doktor-» táska. — Hová mész? — Remélem, végre haza! Ügyeletes voltam az éjjelj Több mint húsz hívásom volt, úgyszólván bejártam a fél vá­rost. Különösen az apróságokkal, meg a gyenge öregekkel van baj. — És tegnap? — A szokásos nappali rendelés, ötven beteg délelőtt^ harminc délután. • — Jólesik majd a pihenés, a meleg ágy. .1 Nagyot néz. j — Lefekvés? Bekapom a reggelit és indulok tovább. Derűs arccal beszél, úgy mintha mindez éppenséggel nem is történhetne másképpen, mintha az éjszakák' nem is a pihenést szolgálnák, és mintha alvásra lopni kellene aa időt. — Egészséges vagy? — Csodálatos módon, igen. Hanem a két gyereket, még az asszonyt már megfertőztem. ök odahaza nyomják a» ágyat. — A csodaszer? — Nincs ilyen. Sok mozgás a friss, szabad levegőn, vi-^» tárni ndús táplálkozás. * Akad néhány perc időm, kávéra hívom. Először gondolkodik; a felesége várja. A gőzölgő, forró kávé szinte átjárja a belsőt. A ködös; nyirkos februári reggelen parányi búfelejtő. Másra szeretném terelni a szót. Legalább erre a né-i hány percre hagyjuk a betegséget, a bajt. — Eladod a Trabantot? Váratlanul a homlokára csap. Eszébe jut valami éS válasz helyett mondja: — Van egy rákos betegem. Munkásszálláson lakik.’ Senkije, semmiféle hozzátartozója nincs, és ahová a vállalat megy, oda költözik ő is. Nagyon rossz állapotban van. Vi­lágéletében szorgalmas munkásember volt, de most már nem maradhat tovább az egészséges emberek között. Feltét­lenül kórházban, vagy betegotthonban a helye. Próbálkoz­tam, javasoltam, de mostanában mindenütt nagyon sok a beteg. Értsd meg! Egy emberről van szó... Üresek a kávéscsészék, ö elmegy, én maradok. Emberek, ismerősök jönnek, mennek. Biccentünk, kö-i szőnünk, szót váltunk. — Mi újság? — Mi lenne? Nátha! Beteg a fél város. A doktor lakása előtt találom magam. Táskával a kezé­ben váratlanul kitoppan. — Nem mentél haza? — Már voltam! — mondja futtábah, miközben alakját elnyeli a sűrű februári köd... / Szalay István — Nem tudom, hogy olvas­tad-e a Párizsból érkezett táviratot? — kérdezte a rend­őrfőnök. — Figyelmeztettek egy hírhedt amerikai szélhá­mosra. — Igen. Furcsa, rövid név: „Mac”. — Ez az ostoba Gareau biztosan tévedett, amikor fel­írta. Ennek a fickónak a ne­ve nem „Mac”, hanem Mac­Areck. Itt az útlevele. A fog­lalkozási rovatba gyáriparos van írva. Ezek mind gyár­iparosnak vagy kereskedőnek adják ki magukat. Már meg­tisztelt bennünket a látogatá­sával. — Hol szállt meg? — Természetesen az Am­bassador szállodában. Mind’g a legdrágább szállodában lak­nak. A portás, aki elhozta az útlevelét, azt mondta, hogy nagyon gavallér vendég. Megérkezése után mindenki­nek magas borravalót adott. Elmondta, hogy házat akar venni és itt óhajt leteleped­ni. — Házat nem vesz, de ami a megtelepedést illeti, lehet­séges, hogy néhány évre itt marad nálunk államköltsé­gen — nevetett a rendőrfő­nök. — A szélhámosok, ha amerikaiak is, mindig arra számítanak, hogy átverhetik a francia rendőrséget. Pedig néhányan már megjárták. Miheztartás végett értesíteni kell a szálloda igazgatóságát. — Éppen ezt akartam ja­vasolni. Holnap a kerületi­eknek is beszámolok erről a madárkáról. Általában ha­mis és fedezetlen csekkekkel manipulál. Csak készpénzért adjanak el neki mindent, amíg valamin e! nem kapjuk, nem nyúlhatunk hozzá, még a szállodából sem tudjuk ki­rakni. — Az Ambassador igazga­tójával szívesen beszélek — mondta a rendőrfőnök. — A többi szállodát is figyelníez- tetem. Az egész Riviérán nem ‘ kap egyetlen szobát, ahol megaludjon, és kértyteJ len lesz bevonni a vitorlá­ját. Keressen szerencsét más­hol. Másnap kora reggel a Cré­dit Lyonnais portása elhozta MacAreck úrnak a lepecsételt borítékot. A csekk-könyvecs­ke mellett egy levél is volt, amelyben értesítik, hogy számlát nyitottak, és hogy a ■Crédit Lyonnais félmillió új frankot jóváhagyott a szám­lájára. Az amerikai figyelmesen megtekintette a csekk-köny­vet és zsebébe tette, a leve­let apró darabokra tépte és a kosárba dobta. Fütyörészve hagyta el a szobát és le­ment a hallba. A portás már nem olyan udvariasan köszöntötte, mint tegnap, amikor visszaadta az útlevelét. — Elnézését kérem, uram — mondta a főportás. — mennyi ideig óhajt a szállo­dánkban vendégeskedni? — Kérem, a számlám egy hétre előre ki van fizetve. — Nagyon sajnáljuk, de egy fatális félreértés történt. Véletlenül kiadtuk őrnek. i már valakinek előre lefoglalt: szobát. — Nem tész semmit.'Néni vagyok fintorgó. sem sértö- dékeny. Átkö’töztc íhrt >* ák egy másik szobába. Nekem mindegy. — Nagyon sajnáljuk, de már minden szobát lefoglal­tak. Egyetlen szabad szo­bánk sincs. Ha a tisztelt ven­dég kiköltözne, akkor vissza­fizetnénk a teljes összeget. — Uram, ne bosszantson — mister MacAreck hangja haragos volt. — Villát kere­sek, ha találok, azonnal ki­költözöm az önök istállójá­ból. Ha nem, akkor egy hé­tig itt lakom, megértettük? A főportás meghajolt és kissé gúnyosan megjegyezte: (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom