Népújság, 1979. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-20 / 42. szám

Magas a mérce? Emberszabású leiszavak GYAKORTA VAN úgy az ember, hogy nem tud mit kezdeni egy-egy felhívással. Jó órában legyen mondva, hogy a semmitmondó ösz­tönzések kora leáldozóban, de azért még alighanem so­kan emlékezünk például az alábbi — a maga módján slágerré lett — jelmondatra: ,,Harcolj a tisztaságért!” Jól van, mondta az em­ber. aki szemközt találta magát az öles betűkkel és továbbment.. Mi mást is kezdhetett volna. A tiszta­ságért ugyanis az emberfia csak a legritkább esetekben szokott fegyvert ragadni, s ha, már nagyon zavarja a rendetlenség, hát üsse kő, takarítani kezd. De harqpl- ni.I.. . Emberszabású jelszavak kovában élünk, s ezt elége­dettséggel kell megállapíta­ni: az egyén és a közösség érdekeit egyaránt szolgáló felhívások világában. Mind­ez azonban korántsem teszi feleslegessé, hogy időről idő­re eltűnődjünk egyik-másik megszövegezés értelmén. A választás önkényes, ta­lán jobbat is találhattam volna, de érzésem szerint olyan programot fogalmaz meg a kiválasztott jelmon­dat, amely gyökeret vert mindennapjainkban: Szocia­lista módon élni, tanulni, dolgozni...! A minap egy ifjúsági. bri­gád naplójának első olda­lán találkoztam a kiírással, s. tetszett is, hogy ezt vá­lasztották jelmondatukká. A beszélgetést is eköré igye­keztem csoportosítani. A te­repszemle azonban nem si­került valami fényesen, mert szép, szép a szöveg, de hát tartalom nélkül fabatkat , sem ér, holt betű marad f ahelyett, hogy a mindenna- . pok valóban irányító szelle- F mévé legyen. i A tizenkét fős közösség I brigádgyűlésein az első te- I endők egyike immár évek óta, hogy átírják a névsort: a tagság időről időre kicse­rélődik, így a régieket ki­húzzák, az újakat pedig be­írják. A fluktuáció termé­szetes velejárója, hogy tel­jesítményük meglehetősen egyenetlen, s hogy a baráti szálak éppenséggel csak épül- getnek közöttük. Ráadásul az együvé tartozás csak hat­tól kettőig jelent számukra valamit, aztán ki-ki amerre lát. Munkaidő után még egyszer sem ültek össze, ha csak nem számítjuk a „kis- piszkosban” szertartásosan elfogyasztott negyedhármas söröket. — Dolgozunk, ennyi nem elég? — hárított el minden további kérdezősködést a brigád vezetője, aki még be sem töltötte a harmincadik életévét. Elég-e ma, hogy az ember elvégzi a munkáját? NAGY KÉRDÉS, felelős­ségteljes döntést igényel, s talán nem is lehet igennel vagy nemmel válaszolni rá. Mindenesetre, ha valóban — és maradéktalanul, azaz pontosan és jól — elvégzi, az már nem kevés. De már ott a kérdés: nem lehetne-e jobban — mondjuk olcsób­ban vagy gyorsabban dol­gozni? Erre sem lehet ka­pásból választ adni. Aki ve­szi magának a fáradságot, hogy újra és újra végiggon­dolja saját feladatait, az már tett egy lépést — s nem is kicsit — afelé, hogy kö­zösséghez tartozónak mond­hassa magát. Valóban, a nap minden percében lehet, s kell is ten­ni. A követelmények nem állnak meg a kedvünkért, s ami jó volt tegnap, az -a termék holnap talán már korszerűtlen, ráfizetéses lesz. És ez a kör feltételezi azt is, hogy az ember felismerve a szükségszerűséget, megpró­bál lépést tartani. Például tanul. Mit? A vá­laszték rendkívül szerteága­zó, hiszen mindenkinek más­ra van szüksége, mást kell pótolnia. Kezdhetjük az alapismereteknél. A szóban forgó brigádban ez idő sze­rint három olyan fiatalem­ber is ténykedik, aki nem végezte el a. nyolc osztályt. Jó, ők segédmunkások, de hát vajon örök életükre azok akarnak maradni? A közösségnek, ha valóban kollektívának meri magát nevezni, gondolkodnia keli azok helyett is, akik nem is­merik fel saját jól felfogott, érdeküket: támogatni, ösz­tönözni kell mind az alap-, mind pedig a szakképzés megszerzését. Természetes igény, hogy könyvet veszünk a kezünk­be. De igény-e ez valóban mindenütt? Hallgatjuk és látjuk a híradásokat a világ­ban folyó dolgokról, án> ah­hoz, hogy valóban okosod­junk az elhangzottakból, ah­hoz is tanulni kell, tudni az előzményeket és kalkulálni a várható folytatást. Nem arra van ugyanis szükség, hogy tudomásul vegyünk egy-egy eseményt, hanem ar­ra, hogy tudatosan állást foglalva, cselekedeteinkkel támogassuk az ügyeket. Magas a mérce? Megle­het, de mi állítottuk önma­gunk elé. Apáink nemzedé­ke sem érte be annyival, amennyi jnost nem is keve­seknek sok. „Elvégzem a munkám, és jó napot!” — hallhatjuk gyakorta, ám hiá­ba ez a fenenagy elhatáro­zás, az ember nem tudja ki­vonni életét a közösség rit­musából. Példa éppen a fentebbi brigád. Az utolsó lapon — amely persze remélhetőleg nem marad utolsónak örök időkre — a bejegyzés arról tanúskodik, hogy bölcsődét építeni voltak a peremvá­rosban. Az ötletadó — s mozgósító is egyben — tör­ténetesen a legelvonultabban élők egyike volt. Történt pe­dig az, hogy a tanácstag be­jelentette: csak úgy lesz va­lami a tervezett bölcsiből, ha valakik segítik a szak­ipari munka elvégzését. Jött is a brigádtag a hírrel, mint aki tüzet hoz, mert az ő gyereke is éppen abban a korban van és ugye... Aligha lesz bátorsága ne­met mondani, amikor má­sok ügyében kérik a segítsé­gét, hiszen most isf elmen­tek mind a tizenkettőn. Vál­tozik a világ, változunk mi magunk is. A tegnap megfo­galmazott jelszó, ha nem is veszti érvényét, gondolkodó továbbfejlesztésre szorul sok­felé. Meg keli hallani, hogy mi szól merre, kinek. Erre nincs recept, s nem is kell. Az egyik brigádtag búcsú­zóul még megjegyezte nagy derültség közepette, hogy t,viszont az életmódunkkal semmi hiba, mert az asz- szonyt nem verjük!” TRÉFÁSÁN hangzik, de meglehet, hogy ez is egy mérföldkő azon az úton, amelyen messzire lehet jut­ni, de amelyre sokan na­gyon távolról érkeztek... Sáfrán István GYORSABBAN ÉS BIZTONSÁGOSABBAN A MÁV pályakorszerűsítési és fenntartási munkáihoz a csoportkitérőket a gyöngyösi üzem készíti. Évek óta határidő előtt legyártják a kért mennyiséget és ezzel lehetővé teszik azt is, hogy a korszerűsítés éves feladatait a MÁV is rövidebb idő alatt végez­hesse el. Képünk a MÁV Kitérőgyártó tizem gyöngyösi nagy csarnokát mutatja be. (Foto: Szántó György) Az élet változásait követjük Beszélgetés Czcrván Mártonná dr-ral, a SZOT szociálpolitikai osztályának vezetőjével Tó rsa d alompolitikánik egyik lényeges alkotóele­me a szociálpolitika, amely a nőket is több oldalról érinti, támogatja. A szak- szervezetek a nőpolitikái határozattal összehangolva, sajátos eszközeikkel valósít­ják meg az V. ötéves terv­ben foglalt szociálpolitikai feladatokat. Czerván Márto-nné dr., a SZOT szociálpolitikai osz­tályának vezetője erről nyi­latkozott munkatársunknak: — A szakszervezeti moz­galom. szerves része ez a munka — mondotta. — Az elet valtozásaiho£ igazo­dunk, a fejlődést segítjük. — Mi érinti e területen a nőket? — Mondhatnám minden, hiszen a szociálpolitika vé­leményünk szerint nem csu­pán juttatás vagy segély, hanem a különböző jellegű szociális intézkedések egy­sége, átfogó rendszere, bele­értve a lakásprogramot, az egészségügyi beruházásokat. A szakszervezetek előtérbe helyezik az anyák védelmét, az egészségügyi feltételek megteremtését Ezen a téren jó a kapcsolatunk a taná­csokkal, az egészségügyi és társadalmi szervekkel is. Az eredmények ellenére még­sem lehetünk elégedettek, mert az egészségügyi ellá­tásban — így az anyavédc- delemben is — sok még a tennivaló. Nagy gondunk például az elavult egészség- ügyi 1 hálózat felújításának gyorsítása. — Milyen munkát adl az anyavédelem a- vállalatok­nál a szakszervezeteknek? — Sokat és szépet. Egy­szerű dolgok ezek, de a dolgozó nö számára a biz­tonságos munkavégzést, a vele való törődést jelentik. Ilyen például: könnyebb munkakörbe helyezjni a ter­hes nőket, üzemi nőgyógyá­szati rendelőket létesíteni, állandóan ellenőrizni, kor­szerűsíteni felszerelésüket. Ez a szakszervezeteknek is nagy munkát ad. Az üzem- egészségügy célja — amelyet mi ts szorgalmazunk — a gyógyítás 'mellett a megelő­zés. Szeretnénk elérni, hogy az üzemorvosok a gazdasági vezetők partnerei legyenek. EGÉSZEN messziről in- dulf a beszélgetés — nem Is véletlenül. Hisz néha az eh­hez hasonló apróságok meg­lepően mélyen gyökereznek. Olyan alapvető problémák eredményei, amelyekről ugyan sokat beszélünk, de tényleges súlyukkal többnyi­re mégsem vetünk számot. Az alaphelyzet a követke­ző: az ostorosi termelőszövet­kezetnél a növénytermeszté­si ágazatban mindössze hét dolgozó kétkezi fizikai mun­kájára van szükség. Ök he­ten készítik takarmánybeta­karításkor a kazlat, ők ön- tik vetéskor a gépbe a ma­got. aratáskor esetleg zsákol­nak, söprögetnek a szárító környékén, segédkeznek ott és akkor, ahol s amikor keli. A föld művelésénél, a betakarításnál más formában már nincs rájuk szükség. Minden munka a gépeké. — .. ,s ez így természetes — mondja Trieb János, a gazdaság elnöke. — Persze ehhez a mi 1700 hektárunkon is a hajdani 17—18 féle nö­vényből 4-et hagytunk meg. melyből hármat már eleve ugyanazokkal a gépekkel ve­tünk művelünk, aratunk, s a takarmánynak való pillangó­sokat is egyetlen gépsorra bízzuk már. Igaz, mindez nem a mi bölcs előrelátásun­kon múlott. Nem tudom, em­lékszik-e a búzára? A 60-as évek közepén egyszerre el­tűntek a kaszások. A termést azután is be kellett takar! tani. De hiába indult akkor egy nagyarányú gépesítés még 1070-ben is szeptembe­rig tartott az aratás. Ha las san is, de a kényszer a nö­vénytermesztésben meghoz­ni vt. tparszerű termelést, így WM már pr,y hektár ga­bona, vagy kukanf’a művelé­Heten maradtak IEsb Holnapután sére elegendő egy-másfél nap. Ugyanakkor a gazdaság számára legfontosabb szőlő minden hektárjára 20-szor — 25-ször ennyi munka jut. Érthető, mivel ez utóbbinál még jórészt kézzel végzik a legtöbb műveletet. Bakacsi Ernő termelési fő­mérnök szól közbe: — DE MEDDIG hihetjük, hitegethetjük magunkat az­zal, hogy a kaszások eltű­nésével ez a folyamat is megállt. Ma még a gazdaság egyéb munkái mellett a 320 dolgozónk győzi a szőlő mű­velését, a metszést, kötözést, a támberendezések, kordonok karbantartását, viszont a szürettel már mi sem tudunk saját erőnkből megbirkózni. Ráadásul a 320-ból 130—■ 150-en nyugdíjasok! És a számuk évről évre növekszik. Egy darabig még . ösztönöz­hetjük őket a munkára, de meddig?! Öregszenek, bete­geskednek, vagy egyszerűen elfáradnak, s ma már nem olyan alacsony a jövedel­mük, hogy rászorulnának ar­ra a pénzre. A 60-as évek parasztja sem azért dobta el a kaszát, mert már nem volt rá szükség. Rájöttek, hogy másként is lehet élni. És ha nem tetszett, elment a város­ba 8 órát dolgozni... Most is hasonló a veszély, « ha erre nem figyelünk, egyszei '■sak azt vesszük észre, hogy a felére csökkent szinte egyik napról a másikra a dolgozóink száma. Kiállnak a nyugdíjasok, könnyebb mun­kát találnak az alkalmi sze­zonmunkások. S ez nemcsak Ostoros gondja. Különös módon a termelő- szövetkezetben mégis a leg­munkaigényesebb ágazatot, a szőlőtermesztést fejleszti k. Évente félszáz hektárokkal nö az ültetvények területe, s nem kell soká várni, míg a már ma is 450 hektáros sző­lőterület jócskán meghalad­ja a félezer hektárt. Az osto- rosiak elképzelései szerint pár év alatt a megye legna­gyobb szőlősgazdaságai közé nőnek majd fel. Igaz, a kör­nyék adottságai kiválóak a szőlőtelepítésre: szépek az ültetvények, jók az itteni bo­rok. Nem véletlenül csatla­koztak az ostorosiak elsőként a bikavérprogramhoz, s már ennek szellemében terveznek és végeznek minden fejlesz­tést. De kivel akarják a 3— 5 év múlva termő szőlőt le- szüretélni, megművelni? Bakacsi Ernő: — Nincs ebben semmiféle ellentmondás. Bái; számítunk arra, hogy a 80-as évek első felében kritikussá válik a munkaerőhelyzet a jelenlegi technikai színvonal mellett. Hangsúlyozom, a jelenlegi technikai színvonalon. Hiszen a termés akkorra itt is a kombájnokat várja már. De gépekre kell bíznunk a met­szést és a többi munkát is. Szeretnénk elkerülni egy, a gabonához hasonló kínos helyzetet. így hát előre kell spekulálnunk. Épp ezért már most úgy telepítünk, asze­rint alakítjuk az ültetvénye­ket, hogy az alkalmas legyen a gépi művelésre. Mert lehet gépesíteni. A Kiskunhalasi Állami Gazdaságban ma már a szőlőmunkák 85 százalékát végzik különféle berendezé­sek. Tudomásul kell venni, hogy ez a jövő útja, irigylésre méltó az ostoro­siak derűlátása. De e téren még jó néhány olyan kérdő­jel ágaskodik, amit egyelőre nehéz felkiáltójellé egyenesí­teni. PILLANATNYILAG ugyan­is semmilyen jel nem utal a szőlőművelő és -betakarító gépek tömeges, elterjesztésé­re. Kísérleti jelleggel több gazdaságban használják őket, de eddig még nem is céloz­tak arra az illetékesek, hogy a számtalan típus közül me­lyik felel meg leginkább a hazai viszonyoknak, s ame­lyekből előbb-utóbb lesz is elegendő. Márpedig a szőlő nem olyan, mint a búza, hogy akármilyen fajta, csak nekimegy a gép és vágja. Ennél megfelelő kordonrend- szer. hozzá való szőlőfajta, változó sortávolság kell. mert különben vagy akkora lesz a veszteség, hogy egy jégve­résé sem különb, vagy egy­szerűen hozzá sem tudnak kezdeni a szürethez. ,S nagyon jól tudják mind­ezt Ostoroson is. — Hiába várunk bármi­lyen utalást arra' hogy me­lyik művelési mód honoso­dik majd meg — kik-kik fel- készültségük és lehetőségük szerint — járják a maguk útját. A gazdaságok telepí­tenek a legváltozatosabb technológiára, mindenféle fajtát, attól függően, hogy melyik oltványából képesek beszerezni, vagy melyik rendszergazda a rokonszen­vesebb számukra. Még egy- egy gazdaságon belül is vál­tozó az egyes új telepítések sortávolsága, a vesszők tar­tórendszere. Vajon ezek kö­zül melyikhez vásárolják a másfél-kétmillió forintos szőlőkombájnokat; és a töb­bit kivel akarják leszedetni'[! Hét-nyolcféle gép tartására nem képes egyetlen termelő- szövetkezei sem, de még a népgazdaság sem tudja biz­tosítani ennyi típus tömeges forgalmazását, alkatrészellá­tását — mondja Trieb János. PEDIG LÉTEZIK nálunk egy ültetvénytervező appará­tus, viszont ők is vajmi ke­veset tudnak a különféle sző­lőkből készülő borok majda­ni piacáról, vagy a pár év múlva forgalomba kerülő gé­pekről. De hasonlóképpen egymástól elkülönülten dol­goznak az egyes kutató-, nc- mesi tőintézetek, piackuta­tók, közgazdászok, gépkísér- leti intézetek, gépgyártók és tervezők, az egyetemek. Márpedig e látszólag külön­álló területek szorosan össze­fogott. összehangolt tevé­kenysége nélkül, a különfé­le kutatási eredmények kö­zös, együttes értékelése nél­kül könnyen kerülhet ne­héz helyzetbe az egyébként gazdaságnak, államnak egy­aránt jól jövedelmező ága­zat. A szőlőt nem elég tele­píteni, azt művelni, a termé­sét szüretelni kell. A most telepített tőkék 4—5 év múl-' va fordulnak termőre, s an­nak a termését szedjük majd legalább 20—25 éven át! Ezt ma még van aki elvégezze. És talán lesz holnap is. És holnapután... ? Cziráki Péter A vállalatoknál a szakszer­vezeti bizottságok feladata, hogy gotndot fordítsanak az egyedülálló anyákra — nagy családosokra, s rend­szeres kapcsolatot tartsanak a gyesen levőkkel. A szoci­álpolitikai munka része az óvodai, bölcsődei hálózat fejlesztése, ami elsősorban az anyát érinti, hiszen a gyermeknevelés és -gondo­zás többnyire az ő feladata. Az elmúlt néhány évben nö­vekedett az óvodai helyek száma, bár még így is na­gyon zsúfoltak óvodáink. Ma már minden 100 óvodás komi gyerekből 83-t, el tu­dunk helyezni. A bölcsődék bővítése azonban a magas költségek miau ée a kapa­citás hiányában elmarad a tervezettől. — Milyen munkál vállal­nak magukra a szakszerve­zetek és aktivistáik a nők érdekében végzett szociál­politikai munkában? — Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve érvényesü­léséért végzett folyamatos munkáink közismert. Állás­pontunk : a termékszerkezet módosításával is törekedni kell arra, hogy az úgyneve­zett. olcsó árfekvésű cikkek mindig megfelelő mennyi­ségben kaphatók legyenek az üzletekben. Társadalmi ellenőreink ezt. rendszeresen figyelemmel kísérik. — A szolgáltatások bőví­tésével külön kormányhatá­rozat. foglalkozik, melynek hatásút pozitívan értékelhet­jük. A szakszervezetek serkentik, támogatják a szolgáltató vállalatok dolgo­zóinak munka versenyét, a cél: a jó minőségű munka, a felelősségvállalás kiszéle­sítése. — Milyen időközönként el­lenőrzi a szakszervezet a szociálpolitikai tervek vég­rehajtását? — A szakszervezetek fel­adata, hoigy szorgalmazzák: a vállalatok készítsék el szociálpolitikai tervüket, kü­lön figyelemmel a nőkre —, s mindehhez n pénzügyi fe­dezet is meglegyen. A gaz­dasági vezetők minden év­ben kötelesek a vállalat kol­lektívája előtt beszámolni a terv végrehajtásáról, a szak­szervezeti testületek minden szinten elemzik a szociáloo- li Ilkái mimikái. Hasonlóan az ágazati minisztériumok: a szakmai szakszervezetek­kel közösen értékelik a vál­lalatok középtávú szociális terveinek teljesítését, fgy a szakszervezetek állandóan figyelemmel kísérhetik a dolgozó nők szociálpolitikai helyzetét. Lendvay Vera 1979. február 20., kedd

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom