Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-23 / 18. szám

4 Gromiko Rómában tárgyal Az olasz kormány- meg­hívására hétfőin délután Ró­mába érkezett Andrej Gro- mikó szovjet külügyminisz­ter. A szovjet diplomácia vezetőjét Róma Ciampino repülőtéren Forlani olasz külügyminiszter fogadta. A szovjet—olasz hivatalos tárgyalások kedden kezdőd­nek el a Farnesina palotá­ban, az olasz külügyminisz­térium épületében. G romi kőt kedden fogadja Pertini köz- társasági elnök, csütörtökön pedig Andreotti kormányfő. A szovjet diplomácia ve­zetője Forlani olasz külügy­miniszterrel, Andreotti kor­mányfővel és Pertini köztár­sasági elnökkel kétoldalú és nemzetközi kérdésekről tár­gyal. Gromiko látogatást tesz II. János Pál pápánál is. Római politikai körökben fontosnak ítélik Gromiko lá­togatását. Emlékeztetnek a szovjet—olasz viszonyt sza­bályozó két alapdokumen­tumra: az Andreotti által 1972-ben Moszkvában aláírt konzultációs jegyzőkönyvre cs a Leone által ugyancsak Moszkvában aláírt 1975-ös közös nyilatkozatra. Az II Popolo, az olasz kormány­párt, a kereszténydemokraták hivatalos lapja kiemeli, hogy a kétoldalú kapcsolatok fej­lesztését nem akadályozzák vitás ügyek, ellenkezőleg, Olaszország kiváló gazdasági együttműködést teremtett a Szovjetunióval. Olaszország a Szovjetunió harmadik leg­fontosabb európai tőkés part­nere, világviszonylatban pe­dig a negyedik. A L’Unitá moszkvai tudó­sítója arról is ír, hogy a Szovjetunióban „jó színvo­nalúnak” tartják a két or­szág kapcsolatát. „A Szovjet­unió célja az enyhülés meg­óvása és a különböző társa­dalmi rendszerű országok együttműködése” — írja a lap. / Ki szerzi meg a hatalmat? Khomeini hazatér Iránba A répstaás l:éi lap és 20 képviselő leiratot! Khomeini ajatollah, a iráni vallási ellenzék veze­tője — munkatársainak be­jelentése szerint — pénte­ken tér vissza 15 évi szám­űzetés után Teheránba. Az ellenzéki vezető utazá­sának hírét szombaton este a francia televízió is meg­erősítette. Előzőleg az adás­ban nyilatkozott Baktiar ' iráni miniszterelnök is, aki kijelentette; Khomeini bár­mikor szabadon visszatérhet hazájába, arra azonban ne számítson, hogy a jelenlegi kormány ráruházza hatal­mát. Nyugati megfigyelők sze­rint Khomeini korábban is előrejelzett döntését meg­gyorsították azok a Tehe­ránból érkezett jelentések, amelyek szerint rekordszá­mú tömeg tüntetett Iránban a sah által kinevezett ré- genstanács működése ellen es követelte a síita vezető mielőbbi visszatérését. TEHERÁN: Teherán! források szerint lemondott az iráni kor­mányzó régenstanács két tagja. Mohamed Varaszteh volt miniszter és Ali Abadi, a legfelsőbb bíróság volt el­nöke döntésének okai nem ismeretesek. A hírt később cáfolták. Később hivatalosan beje­lentették, hogy leköszönt tisztségéről az iráni parla­ment 20 képviselője is. Jól­lehet az alsóház szóvivője az okokat nem közölte, saj hőforrások szerint a tör­vényhozók Khomeini aja­tollah, a párizsi száműzetés­ben élő vallási vezető fel­hívásénak tettek eleget. Khomeini Ajatollah pén­tekre tervezett hazautazásá­nak közeledtével egyre gyön­gül Sapur Baktiar iráni mi­niszterelnök kormányának helyzete. A sah által kineve­zett kormányfő vasárnapi rá­dió és televíziós nyilatkoza­tában mégis kijelentette, hogy „mindenképp hivatalá­ban marad”. Agrárértelmíség a szocialista faluért Országos tanácskozás Gyöngyösön Gáspár Sándor Szófiában Gáspár Sándornak, ' a SZOT főtitkárának vezeté­sével hétfőn szakszervezeti küldöttség utazott Szófiába a bolgár szakszervezetek központi tanácsa meghívásá­ra. A búcsúztatásnál a Ke­leti pályaudvaron ott volt Vladimir Videnov, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. Elutazott a kubai kulturális küldöttség Vasárnap elutazott Buda­pestről Armando Hart Dáva- los, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának és a Kubai Köztársaság Ál­lamtanácsának tagja, kultu­rális miniszter, aki a kubai kulturális napok eseményso­rozata alkalmából küldöttség élén tartózkodott hazánkban. Armando Hart Dávalos ma­gyarországi tartózkodása so­rán tárgyalásokat folytatott Pozsgay Imre kulturális mi­niszterrel, kulturális életünk időszerű kérdéseiről, a ma­gyar—kubai kulturális együttműködés további fej­lesztésének lehetőségeiről. Találkozott művészeti és kul­turális életünk kimagasló személyiségeivel, és megláto­gatott több fővárosi és vidéki kulturális intézményt. Fogad­ták őt Németh Károly és Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kárai, valamint Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­jai. A többszínnyomásra alkalmas nyomdagép pontos mű­ködését Hajdú Ferencné ellenőrzi. Az országos tanácskozás résztvevőinek egy csoportja. Az ország valamennyi megyéjéből, valamint a ku­tatóintézetekből és felsőok­tatási intézményekből hívta össze tanácskozásra a vezető szakembereket hétfőn dél­előtt Gyöngyösre, az Agrár­tudományi Egyesület, orszá­gos elnöksége. A mintegy félezer meghívott — élén az egyesület megyei titkárai­val —, a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem mezőgaz­dasági főiskolai karának épületében találkozott. Reggel szekcióülésekkel kezdődött. a tanácskozás, amelyeken az agrárgazdasá­gi. az állatorvosok, az ál­lattenyésztők, a gépesítési, a kertészeti, a növényter­melési, a talajtani társaság vezetői, valamint az egye­sület. megyei titkárai vettek részt, Később került sor a plenáris ülésre. amelyen részt, vett Kónya Lajos, az MSZMP Gyöngyös ■■ városi Bizottságának első titkára, dr. Páljai Isibán, a Mező­gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályveze­tője és dr. Farkas Pálné, a MEDOSZ titkára is. Dr. Szemes Lajos kandidátus; a vendéglátó főiskolai kar igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Fekete Győr Endre Heves megye Tanácsának elnöke nyitotta meg az ülést. Ezután dr. Csáky Csaba, az Agrártudományi Egyesü­let országos elnökségének ügyvezető titkára tartott előadást, az egyesület hosz- szú távú cselekvési prog­ramjának megvalósításáról. Elmondta, hogy a 28 éves múltra visszatekintő egyesü­let ma több mint 15 ezer tagot számlái az országban. Budapesten nyolc társaság 54 szakosztállyal, valamint 19 megyei szervezet 150 szakosztállyal, 46 helyi cso­porttal és 27 üzemi szerve- zcltel működik. A tagok a mezőgazdasági termelésben, az oktatásban, a kutatás­ban, az államirányításban és a társadalmi szerveze­tekben tevékenykednek. Rámutatott, hogy az egye­sület VII. közgyűlése által megerősített, 1985-ig szóló cselekvési programjának szellemében a mezőgazda­ság az élelmiszer-termelés lóvá bbf ej 1 esztésébem mű­ködnek közre-. Részt vesz­nek a Mezőgazdasági és Él elmezésü gy i . Min isztéri u m irányításával a tudományos, kutató és felsőoktatási in­tézmények bevonásával az élelmiszer-gazdaság VI. öt­éves tervének kidolgozásá­ban is. Főleg a gabona, és a takarmány, a hús. a ker­tészet és a földhasznosítás fejlesztési program jónak ki­alakításában. Dr. Csáky Csaba az or­szágos elnökség nejében felhívással fordult a tagok­hoz, a mezőgazdasági szak­emberekhez az .Agrárértel­miség a szocialista faluért elnevezésű akció megvalósí­tásáért. Kérte, hogy a részt­vevők közreműködésével mi­nél többen kapcsolódjanak be üzemük, községük poli­tikai társadalmi és kulturá­lis életébe. Működjenek köz­re a közéleti, a település- fejlesztési és a közművelő­dési feladatok megoldásá­ban. Az agrárszakemberek a pedagógusokkal együtt nyújtsanak segítséget a nyolcadik általános iskolai tanulóknak a mezőgazdasági pálya választásánál. Karol­ják fel a szocialista mun­kaversenyt, a brigád- és az újitómozgalmat. A helyi illetékeseikkel együtt törekedjenek a kor­szerű falukép, a kulturált munkahelyi körülmények kialakítására és a környe­zetvédelemre. Az akcióban kiemelkedő munkát végző­ket évente . jutalomban ré­szesítik majd. Az előadás után vitára került sor. A tanácskozás délután folytatódott, amikor Váncsa Jenő mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyet­tes, az egyesület országos elnöke tartott előadást. Is­mertette mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk idei feladatait, a gazdaságos ho­zamnövelés termelészervezé- si tartalékait. Az országos értekezlet Fekete Győr End­re zárszavával ért véget. (mentasz) Kisebb üzemzavarok esetén a gépsor automatikus ada­golótároló gépegysége lép működésbe a folyamatos üzem biztosítása érdekében. Evelei Mária a kezelőpultnál. (Perl Márton képriportja) A modern üzemcsarnok. STXEAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK] AZ MSZMP HEVES MEGYE! BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évf., 18. szám ARA: 80 FILLER 1979. január 23„ kedd A cél: világszínvonalon termelni Áz elmúlt év végén kezdett termelni a Mátra vidéki Fémművek siroki gyárában a mintegy százmillió forintba került aerosolpalack-gyártó gépsor. Svájci és nyugatnémet cégek szállították a jelenleg Nyugaton is a legkorszerűb­bek közé tartozó gépeket, amelyek képesek bármely piacon értékesíthető termék előállítására. Az alapanyag adogatásá­tól a késztermék csomagolásáig minden automatizált, a gép- munkásnőknek ( csak felügyelniük kell. Persze, ez a fel­ügyelet is megkívánja a felkészültséget, mert ott, ahol per­cenként 120 aerosolpalack készül el, a legkisebb üzemza­var is nagy termeléskieséssel jár... Az új üzemcsarnokban a gépekhez méltóak a munkakörülmények is, — bizonyítják ezt felvételeink. t 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom