Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-17 / 13. szám
Három év Gyöngyösön Az új termék — jövőt formál Hatmillió volt a mínusz Komlő-zárszámadás előtt-bizahodik rint nagyon sok pénz, még akkor is, ha ötezer hektáros gazdaságnak kell azt kigazdálkodnia. A Május 1. Termelőszövetkezetnek ugyanis ekkora területe van (pontosabban: 5050 hektár), ebből pedig 3700 szántó, erősen kötött, középkötött talajú, évente más-más időjárási tényezőknek kitéve. Ez volt a „biztos pont,”, amire számíthattak, no meg, természetesen, önmagukra, a tagságra, a vezetésre, 370 aktívan dolgozó emberre, akik közül 39-en felső-, illetve középfokú szakmai végzettséggel rendelkeznek, a mezőgazdasági szakmunkások száma pedig keréken kilencven. Ez volt tehát a bázis, eb bél lehetett kiindulni, és ez annak ellenére sem volt könnyű, hogy a járási pártvégrehajtóbizottság egy sor hasznos javaslatot tett a gondok megszüntetésére, melyeket a gazdaságvezetés együtt és egyetértésben a olajvezeték, A növekvő igényekkel lépést tartva 1973- ban pedig elkészült, a Barátság—II. kőolajvezeték egy szakasza is. Ezeken a vezetékeken keresztül az előző ötéves tervidőszakban összesen mintegy 28 millió tonna kőolaj érkezett hazánkba. A mostani tervidőszakban pedig a kétoldalú magyar— szovjet tárgyalások eredményeként tovább emelkedik ez a mennyiség. Az eltelt három évtizedben a földgáz, termelése fejlődött a leglátványosabban a világon és természetesen a KGST-országokban. Jelenleg a világon kitermelt [ölgáz több mint egynegyedét a szocialista közösség országaiban hozzák felszínre. A Szovjetunión kívül Románia, Magyarország, az NDK és Lengyelország is évente több milliárd köbméter földgázt termel. Ezek a mennyiségek jelentősek, de már niost sem elégítik ki teljesen . az igényeket. Hogy a növekvő felhasználásra.az érdekelt országok időben és megfelelően felkészüljenek, elhatároztak a Szövetség gázvezeték létrehozását. A KGST energia- és energiahordozó együttműködése az elmúlt időszakban kedvezően feilődöDf i öl segítette elő az érdekeli országok gazdasági programjainak való- . ra váltását. A hármic év tapasztalata azt igazolja, hogy a kapcsolatok jól megalapozottak. szilárdak, amelyekre mindegyik ország — így hazánk is — számíthat népgazdaság! programjaink ösz- szeállitásakor, s a tervek Valéria váltási akor. PaciMíí András $KSvetkezik: A vegyipar -o. . feüsarkoädäa) pártszervezettel — messzemenően figyelembe vett, s hozzálátott a nagy feladat megvalósí tásáho z. Több mint hatmillió forint kigazdálkodása volt a tét! És minden nap külön feladatot, külön sikert (vagy éppenséggel, nem ritkán: sikertelenséget) hozott. Előbbinek örültek, utóbbin javítani igyekeztek. Így, kezdve onnan, hogy időben megtörtént az ágazathoz tartozó területek felszántása, elrnun- kálása, a tervezett műtrágyák kiszórása, folytatva a tavasai munkákkal, és meg- küadve a csapadékos időjárással sikerült néhány szép eredményt elérni. Rekord- termést hozott, a cukorrépa és a kukorica, és sikerült elérni, illetve túlszárnyalni a cselekvési programban meghatározott negyvenmá- zsás átlagtermést kenyérgabonából. Mindent összevetve: a komlói Május 1. Termelőszövetkezet növénytermelési föágazata 102 százalékra teljesítette árbevételi tervét, mégpedig úgy, hogy ennek során a tervezett költségszinten belül maradlak. Erre ugyanis nagyon odafigyeltek egész évben, így eredményeiket okszerű, takarékos tápanyag-gazdálkodás mellett érték el. A közös gazdaság másik főágazatában, az állattenyésztésben szintén sikerült jobb eredményeket elérni, mint a korábbi évben, de például az 1972. szakosított sertéstelep csak akkor működhetne igazán gazdaságosan, ha maximális állatlétszámot és hízósertés-kibocsátást érne el. Ezek érdekében a lehetséges erőfeszítéseket meg is tették, de ennek ellenére is csak 93 százalékra tudták teljesíteni termelési és árbevételi tervüket. Hasonló a helyzet a szarvasmarha-tenyésztés és a hízómarha-értékesítés területén, valamint az állat- tenyésztési főágazaton belül kisebb volument képviselő juhászat és a lótenyésztés vonatkozásban. Mégis, ezek az eredmények már jóval túlszárnyalták az 1977-ben. produkálta- kát, és a javuló. eredmények mellett tapasztalható fogyatékosságok részben már előre választ adtak arra. hol, és mennyiben lehet előrelépni az 1979.es gazdaságii évben. Mert lehet, es ezt bizony- nyal tudják. Éppen 19-78, eredményei mutatják ezt, amelyek, jól lehet, nem voltak ideálisak, de megmutatták, hogyan lehet kilábalni egy hatmilliós mérleghiányból, és hogyan lehet megalapozni a következő évek várhatóan és elvárhatóan még jobb eredményeit. B. Kun Tibíw Három éve, hogy Gyöngyösön az addigi Heves megyei Vas- és Fémipari Vállalat — a budapesti Ipari Szerelvény- és Gépgyár egységeként folytatja munkáját. Nem kevés az így eltelt idő, mindenkeppen alkalmas már alaposabb tapasztalatok leszűrésére, komolyabb következtetések levonására. Eldönthető, hogy jó volt-e a választás, a kis tanácsi szervezet megtalálta-e helyét a trösztszerű keretek között, s megnyugtató-e a jövője. Minden bizonnyal ezért is került a téma nemrégiben napirendre a megyei tanács végrehajtó bizottságának ülésén. Nos, lássuk, mi történt voltaképpen az eltelt három esztendő alatt! Az országos vállalat az JSG Gyöngyösi Öntöde- és Gépgyára szemmel láthatóan is gyarapodott. Több új és felújított létesítmény jel~ zi a változásokat s ez a fejlődés napjainkban is tart. Mint a vezérigazgató által a megyei testület elé tárt jelentésből és utóbb Veres Albin igazgatóval, illetve munkatársaival Gyöngyösön folytatott beszélgetésünk során kiderül: a gyár, amelyik a IV. ötéves terv időszakában összesen 329 millió forintos értéket termelt, eljutott odáig, hogy egyetlen esztendőben több, mint 100 milliós feladatra vállalkozzék. Megszűnt a gazdaságtalan termékek készítése, s tovább tisztul a profil. Az új rendszerű szakmai továbbképzés, a különféle tanfolyamok eredményeként a korábbinál gazdagabb ismeretanyagú munkásgárda, az ösztönzés hatására a középiskolai végzettségű dolgozók több, mint negyedével gyarapodott, s a diplomások éppen kétszeresére nőtt csapata éppen mostanában olyan gyártmány születésénél bábáskodik, amely talán önmagában meghatározhatja a gyöngyösiek jövőjét. Javultak a munka- és szociális körülmények, kiemelt munkás-bérfejlesztésre, a vezetők anyagi érdéA kölcsönös erőfeszítések eredményeként a KG ST országokban rendkí- cül gvors ütemben növekedőit a villamosenergia-ter- mclés. Míg 1950-ben összesen 136 milliárd kilowattórát termeltek addig 1977 végén már 1541 milliárd kilowattórái.. Az egy főre jutó villa- mosenergia-termelés így • meghaladta a négyezer kilowattórát. ami annyit jelentett hogy a szocialista országok gazdasági közösségéhez tartozó országok ebben a fontos...mutatóban is . megközelítették a Közös Piac eredményeit. Magyarország a gazdaság és- q lakosság energiaellátásához szükségés energia- mennyiség több mint 50 százalékát behozatalból szerzi he. A szocialista országok termelésbővülése azt. ielen- tette, hogy legfontosabb importforrásúnkból fokozatokéi tségének javítására került sor. Az emberek általában jól érzik magukat műszakjaikban s bizakodva kérnek részt nap nap után a sorsukat formáló feladatokból. Az új termék, amelyVöl egy idő óla annyit beszélnek Gyöngyösön: a pillangószelep két változata, az egyszerűbb és a távvezérlé- sü megoldás. Tulajdonképpen az áramlástechnikában alkalmazott egyik elzáró szerkezet, amelyet itt a gyárban szerelnek s állítanak elej teljesen késszé külső és belső kooperációval. — Fejlesztési hitelből finanszírozott vállalkozás — mondja Veres Albin igazgató a helyszíni érdeklődés alkalmával —, új termék a hazai piacon, költséges importot helyettesít s bővíti tőkés exportunkat. Már megvan a piaca is: az NSZK-ba szállítjuk, ahonnan a licen- cet vásároltuk... Ugyan még inkább csak a felkészülésnél tartunk, de több alkatrész prototípusának gyártása már is megtörtént. Sőt, úgy tervezzük, hogy a már beérkezett s az idén még várható gépekkel valamint meglevő régebbi berendezéseinkkel még ebben az év' ben elkészítjük a termék megemelt „O” szériáját. Nem lesz éppen könnyű, hiszen hogy csak egyet említsek: miután az együttműködési szerződés alapján velünk kapcsolatban álló orosháziak egyelőre nem tudják biztosítani a szükséges precíziós öntvényeket, jobb híján hegesztéssel kell pótolni a munkájukat. — S mi lesz a régebbi gyártmányokkal? — Továbbra is gyártunk kompresszorokat s hozzájuk a tavalyinál több alkatrészt készítünk, de a javításukra, szervizükre az idén már nem vállalkozunk. Ez a profil inkább szűkül, mint fejlődik. öntvénytermelésünk viszont fokozódik: a tavalyi 3,5 ezerről ebben az évben, szeretnénk 4,2 ezer tonnára növelni az előállított szürkevas mennyiségét. Később pedig, a VI. ötéves san — a kölcsönös előnyök és érdekek figyelembevételével — növelhettük a behozatalunkat. Ehhez az a döntés teremtette meg a feltételeket, amelynek alapján elhatározták, hogy az érdekelt KGST-országok létrehozzák az Ékesített Energia Rendszer Központi Teherelosztóját. Ez a szervezet 1962 óta irányítja résztvevő államok energiarendszerének összehangolását, szabályozza az országok közötti villamos- energia-cserét. Az Egyesített Energia Rendszerben való részvételünk tette lehetővé, hogy az utóbbi időszakban Magyarországon egyenletes és megbízható volt a villa- mosenergia-ellcVás. Ugyanakkor azzal a gazdasági előnnyel is járt. hogy mentesítette a magyar népgazdaságot az erőforrásait, lehetőségeit. meghaladó erőműfejlesztéstől. A számítások szerint a növekvő igényekkel való lépéstartás miatt 1970- ben a meglévő erőművek mellett egy további 550 megawattos hőerőművet kellett volna építeni hogy a fogyasztók igényét kielégíthessük. 1975 végére 1076 eleiére pedig újabb, az előzővel azonos teljesítményű erőmű megépítésére, kellett volna vállalkoznunk ha nem működik a szocialista országok összekapcsolt villamosener- gia-rendszere. Európában egyedülálló Az egvúttmüködes ezen a kulcsfontosságú területen terv időszakában: évi Öt' hatezer tonnás teljesítmény a célunk! Ami már „házon belül” kielégítheti az országos vallalat igényeit.., A beszélgetés is megerősíti, hogy a korábban elképzelt öntödei fejlesztés — bár jelentős a változás máris — valamivel szerényebben sikerül. A gazdasági szabályozórendszer időközben történt változásai s a hitelforrások szűkülése miatt, a tervezett, mintegy 43 millió forintos beruházás csak a következő években valósul meg. A II. ütemet még csak most tervezik a lengyel szakemberek, akik egyébként az új formázógépsor nagy részét is szállítják. Az öntödei fejlesztés első, 21 millió forintos ütemét — amelyek a folytvas minősé' gének javítását, a nehéz fizikai munka könnyítését szolgálják — egyébként még az idén befejezik Gyöngyösön, s így decemberben már a próbaüzemre is sor kerülhet itt. S ebben az évben csaknem egészen végeznek a 35 millió forint értékű gépgyári rekonstrukcióval is. Több épület felújítása, bővítése megtörtént már, vagy éppen történik a következő hónapokban, speciális szerszámgépeket vásároltak,, a .szükséges berendezések szállításának csupán egy része húzódik át 1980-ra. Termelés és nagy összegű fejlesztések, beruházások közepette telt a három esztendő. A gyöngyösiek azonban a kettős feladatnak is megfeleltek. Jól beilleszkedtek az uj szervezetbe. Aligha okoztak csalódást, hiszen mindhárom évüket. túlteljesítéssel zárták: kétszer kaptak vezérigazgatói elismerést, legutóbbi eredményeik alapján pedig talán a „Kiváló .gyár” címre is pályázhatnak. Az ilyesféle összevonásokra szokták mondani, hogy az egyik fél sem bánta meg... Gyóni Gyula gyors ütemben bővül. Kiemelkedő állomása volt ennek a Szovjetunió — Déli Villamosenergia-rendszeré- nek és a Központi Teherelosztó energiarendszerének .az összekapcsolása az Európában egyedülálló 750 kilovoltos távvezeték segítségével. A vezeték a múlt év végén épült meg az érdekelt hat ország közös erőfeszítésével. Egyik végállomása a magyarországi Albertirsa. Üzembe helyezése tovább javítja a KGST-országok — köztük hazánk — energiaellátását. Az együttműködés elmélyítése mellett természetesen a hazai erőműbázisunkat is fejlesztjük, amiben ugyancsak számítunk a szocialista országok közreműködésére. Az egyik ilyen nagyszabású létesítmény a paksi atomerőmű, amely jórészt szovjet berendezésekkel épül s várhatóan 1980 után jelentős szerepet tölt be a villa- mosenergia-igények kielégítésében. Energia az alumíniumban A hazai adottságok és a KGST-orsSágokkal folytatott gazdasági együttműködés kölcsönösen előnyös kombinációját jól példázza a magyar—szovjet és a magyar— lengyel timföld-alumíniumipari együttműködés. Ezek az egyezmények lehetővé teszik. hogy egyetlen jelentős ásványi kincsünket gazdaságosan kiaknázzuk, hasznosátEgyüttműködés A Csepel Autógyár autóbusz gyáregységében készítik az IKARUS autóbuszok alvázait. Az év végéig — az IKARUS budapesti és székesfehérvári gyárának igénye szerint — több mint tizenegyezer autóbuszalvázat 'gyártanak. (MTI fotó — Fehér István felvétele — KS) Sok mindent el lehetne mondani a komlói Május 1. Termelőszövetkezet vezetőiről’ tagjairól, mindén dolgozójáról, csak éppen azt aligha, hogy jó egy esztendővel ezelőtt túlzott derűlátással nézték volna az akkor új, az 1978-as év elé. Nem pedig azért, mert az egész gazdaságra nyomasztóan nehezedett az 1977-ről „áthozott”, mintegy 6.5 milliós mérleg- és alaphiány. Természetesen nagyon is tisztában voltak azzal, mit jelent ez: minden területen a korábbinál jobb, tervszerűbb, hatékonyabb munkát, nagyobb munkafegyelmet, észszerűbb gazdálkodást, kell, hogy hozzon számukra a következő év. Ha mindezt sikerül megvalósítani, és az időjárás is segít, akkor, talán ... Hát ezért nem voltak vidámak a kömlöiek 1977—78. évfordulóján, ezért tekintettek aggodalommal az új esztendő elé. Mert hatmillió fosuk. A hazai bauxitból előállított timföldet ugyanis külföldön kohósitják és a timföld értékét n.yersalumi- niumban kapjuk vissza. Ez egyfelől számunka jelentős villamosenergia-importot pótol, másfelől lehetővé teszi, hogy az alumíniumgyártáson belül erőinket a kezdeti és a befejező fázisokra összpontosítsuk. Ennek egyik eredménye. hogy alumínium félgyártmányunk és készárutermelésünk nemcsak a hazai igényeket elégíti ki. egyre bővülő e termékek exportja, amelyeknek jelentős részét a KGST-országok vásárolják meg. Az utóbbi évtizedekben jelentősen módosult a világon az energiahordozók termelése és felhasználása. A szén elvesztette korábbi egyeduralmát, 's a szénhidrogének előretörtek. A KGST-országok ugyancsak lépést tartottak az energia- mérleg változásával. Ez főleg a Szovjetunió hatalmas készleteinek köszönhető, hiszen a többi tagországban nemigen találtak jelentős lelőhelyeket. 1977-ben például a KGST-országok kőolajtermelése 566 millió tonna volt. Ebből a Szovjetunió 546 millió tonnával részesedett. Románia 15 mdlió tonnát tér melt ki, a többi tagország együttesen ötmillió tonnát hozott felszínre. Import a Szovjetunióból A magyar népgazdaság kőolaj- és kőolajipari termékek iránti növekvő igényét — adottságai miatt — csak kismértékben tudta belföldi termelésből fedezni. Importunk döntő hányada a Szovjetunióból származik. A rendszeres és nagy mennyiségű szállításokhoz 996S-hais megépült -a Bairaieas-jLíée 1979. Januar 17„ szeeda ü KGST és Magyarország 2. Energiaválság nélkül