Népújság, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-16 / 12. szám
I Kézilabda KUPA Tavaszi idényre készülnek csapataink Sápi (Zalka SE) betörési kísérletét két egri főiskolás is akadályozza. A képen baloldalt Bogárdi látszik, a gyöngyösiek kitűnő átlövője, jobbra pedig 11-es számmal Petrovich (ETK). (Fotó: Szántó György) Az, hogy a csapatok körében kapós volt a háromhetes mérkőzéssorozatra hívó kiírás, már korábban bizonyságot nyert. Azt viszont csak az első játéknap délutánján mérhettük le, hogy Egerben a nemrég átadott körcsarnokban milyen érdeklődés övezi a Népújság Kupa kézilabda-mérkőzéseit Az a négyszáz ember, aki a lelátón kísérte figyelemmel a zömében NB-s összecsapásokat, bátorítást adott a rendezőknek, akiknek nem titkolt célja e kézilabdatorna hagyományos megtartása. A Népújság Kupa majdani történetébe az a kezdőmondat illik, hogy a labdát Majoros Ildikó, az Eger SE játékosa indította útjára először. Az első gólt pedig klubtársa, a nagyon tehetséges Vincze Éva szerezte, mindezt az ESE II. elleni nyitómérkőzésen. De lássuk sorjában a hét vége krónikáját. MIT IGAZOLT A ZALKA? Szombat délután négy ösz- szecsapásra került sor. Eredmények: Eger SE I.—Eger SE II. 24—10 (11—5) — női mérkőzés, Füzesabony—Egri Katonai Kollégium 16—14 (7—8) — ifjúsági fiúmérkő- 1 zés, Csepel Autó—Füzes- | abony 21—17 (4—11) — if- ! júsági fiúmérkőzés. Zalka SE—Egri TK 28—22 (14—12) Férfimérkőzés. V.: Jerem, Dinya. Zalka: Paulik — Lökös 2, Bogárdi 8, Eke 3, Barta 2, Bardóczi 4, Sápi 1. Cs.: Sznyida 4, Varga 1, Faseczki 2, Ikladi 1. Edző: Fekete János. ETK: Tolnai — Petzke 2, Szabó A. 7, Herczeg 1, Mon- tovay 3, Ugrin, Horváth 2. Cs.: Gyurkovics 2, Petrovich 3, László 1. Szabó I. 1, Kékesi. Edző: Sütő László. Előbb kapott lábra az egri főiskolás együttes, de a gyöngyösi' honvédgárda igazolta NB-s játékerejét és magabiztosan győzött. Jók: Bogárdi, Bardóczi, ill. Szabó A. FÜZESABONYI BRAVÜR A második játéknap már reggel 8 órától mérkőző feleket hívott a játéktérre. Eredmények: Egri TK—Csepel Autó 37—23 (15—9) — férfimérkőzés, Váci Forte— ESE II. 16—16 (9—8) — női mérkőzés, Vác—Füzesabony 24—6 (15—2) — ifjúsági leány mérkőzés, Miskolci Spartacus—ESE II. 22—10 (9—4) — női mérkőzés, Vác —Eger SE 19—9 (9—4) — ifjúsági leány mérkőzés. S.0.S posta. Az év első rangos sportversenye a körcsarnokban néhány nagyszerű ember lélekjelenléte miatt nem végződött tragikusan. A Balassagyarmat —Füzesabony mérkőzés elején ugyanis egy gyors indítást követően súlyos sérülés történt. Olyan súlyos, ami azonnali orvosi beavatkozást, azonnali kórházba szállítást kívánt. A rendezés ama hiányosságáért, hogy nem volt orvos a helyszínen, önmagunknak is tehetünk szemrehányást. (Legközelebb már lesz elsősegélynyújtásra alkalmas szakember!) A rendezésen túl azonban legalább ilyen, vagy talán ennél is nagyobb fogyatékosságot kellett a segítő szándékúaknak tudomásul venniük. A körcsarnokban egyszerűen hiányzott a telefonkészülék. Szerencsére a valóban szomszédos klubház nyitva volt, s azon keresztül megtörténhetett a mentőállomás felé a segélykérés. A mentőautó szirénázva megérkezett, s az agyrázkódást szenvedett fiatalembert a kórházba szállították. De mi van akkor, ha a klubház nincs nyitva? A szomorú tapasztalati tényt továbbvíve mondjuk a nézőtéren lesz rosszul valaki. Esetleg a betegnél, a sérült játékosnál újabb komplikációk lépnek fel, amikor a legközelebbi telefonkészülékig sincs idő szaladni. A körcsarnokban lesz telefonkészülék — ez biztos. Talán előbb is, mint ahogy a posta ígéri?! Balassagyarmati SE— Füzesabonyi Vasas 24—24 (13—11) Férfimérkőzés. V.: Jerem, Dinya. BGYSE: Bojtos — Leszák 3, dr. Rátz 6, Kovács S., Kürtössy 4, Cseri 7, Kovács J. 2. Cs.: Gaál 1, Miklecz 1, Csabuda, Fábri, Debreceni. Edző: Lombos István. F. Vasas: Izsóid — Póka 3, Barta 6, Kovács 2, Vasas 6, Tóth, Káló 1. Cs.: Bíró, Maruzs 2, Szeredi 3, Csaná- losi 1, Veres. Edző: Szegedi János. Egy balszerencsés sérülés lélektani béklyója sem kis- sebbíti a megyei bajnokaspiráns füzesabonyiak pontszerzését. A nagyobb tudású NB II-es vendégcsapat csaknem kikapott... Jók: Dr. Rátz, Cseri, ill. Vasas, Barta, Kovács. A női mezőny első izgalmat ígérő 2x25 perce az alábbi volt: Eger SE—Miskolci Sp. 19—11 (11—5) V.: Fehérvári, Várhegyi. ESE: Keller — Seffer 4, Majoros, Tóth 2, Vincze 3, Honfiné 2, Dukát 4. Cs.: Bajzáthné 3, Nácsa, Szabó J. 1. Edző: Bereczky György. M. Sp.: Brunyánszki — Kartus 1, Tóth I. 2, Tóth M. 3, Pekk 2, Gregó, Vályi 1. Cs.: Darai 1, Palatics 1, Dukát T., Dusch. Edző: Szilágyi Imre. Az NB I B-s egri lányok meggyőző játékkal — ha a felkészülési időszakban elfogadható, nem minden hibától mentesen is — nyertek a DVTK NB II-es szakosztályát átvett miskolciak ellen. Jók: Dukát, Vincze, ill Tóth M. A Népújság Kupa január 20. és 21-én folytatódik. Ekkor újabb csapatok kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Budavári Sándor RECSKI ÉRCBÁNYÁSZ SE Az őszi bajnok piros-fekete gárda tüzetes orvosi vizsgálat után január 5-én Var- allyay Miklós vezető edző irányításával kezdte meg a felkészülést. A játékosállományban nem történt változás. Az edzéseket a következő 19 labdarúgó látogatja: Magyar, Koncsik, Martis, Megyesi, Maksó, Bódi I., Kiss. Tóth, Jakab, Bódi II., Bálák, Bencsok, Nagy, Gál J., Pócs T., Csíz- marik, Juhász, Gál A. és Székely. Percze jelenleg beteg, csak később kapcsolódik be a munkába. Tudósítónktól, Gál Mihály- tól megtudtuk, hogy néhány honvédségtől leszerelő labdarúgóval szeretnének erősíteni. s ezzel kapcsolatban már folytattak tárgyalásokat. Edzőmérkőzéseket február első hetétől terveznek, minden hétre kettőt. Újság még, hogy a sportcsarnok és a klubház építése lassan befejezéshez közeledik. A vártnál lassabban halad az új füves pálya építése. A sportköri vezetőség első számú feladata ennek a munkának meggyorsítása, mielőbbi befejezése. Pillanatnyi helyezésükkel elégedettek. Célkitűzésük az első három hely valamelyikének a megszerzése. Jelenlegi vezető pozíciójukat szeretnék megtartani, de nem mindenáron... APCI VASAS SK A Qualitál legénysége Január 8-án heti öt edzéssel kezdte meg a felkészülést Boldvai Gyula edző irányításával. Az alapozás időszakában hetente háromszor a szabadban, kétszer pedig a tornateremben gyakorolnak. Pandúr Sándortól, a sportkör elnökétől megtudtuk, hogy az őszi idényben sikeresen helytállt gárdából négy labdarúgó nem volt ott az első foglalkozáson. Rezs- nyák I. visszavonult az aktív játéktól, Pajkos László katonai szolgálatra vonult be, Gyetvai porcműtéte miatt pihen, Szabó pedig porcműtét előtt álL Az említett négy labdarúgó helyére tehetséges fiatalok kerültek a keretbe, amely a következőképpen alakult: Kiss, Kékkő, Csorba, Bodor„ Rezsnyák II., Duzs. Balázs, Volner, Bagi, Tóth, Komáromi, Fodor II.. Csemer. Kovács, Sö- regi, Fodor I., Litkei, Sándor, Kurucz. A felkészülés időszakában hét-nyolc edzőmérkőzést terveznek különböző osztályú csapatokkal. A labdarúgó-szakosztály három csapatot működtet. A felnőtt, és ifjúsági csapat őszi teljesítményével teljes mértékben elégedettek. A serdülőknél változatlanul a csapatkeresés folyik, s így az eredmény érthetően elmaradt a várakozástól. A felnőttgárdától a ragyogó őszi szereplés után dobogós helyezést,. a serdülőktől pedig a középmezőnybe történő felzárkózást várják. GYÖNGYÖSI ENERGIA SE A többszörös ezüstérmes együttes január 10-én heti négy edzéssel Tóth Gábor edző irányításával látott munkához. Az ifjúságiakkal továbbra is Zilahi István, a megyei mezőnyben élenálló serdülőkkel Nádudvari László, a járásiakkal pedig Hal- móczky Ferenc foglalkozik. Tudósítónk Takács László Kollár János szakosztály- vezetőtől megtudta, hogy az első csapat keretében jelentős változások történtek. Varga I.. Varga ÍL, Bársony, László J:, és Sipos abbahagyta a játékot. A tavasszal pályára lépő tizenegy, a Jakab, Sinka, Kalafut. Nagy, Kiss, Kovács, Csörgő, Szálai, Híves. Szerző, Balogh, Teli. László B.. Skoda. Tóth. Király. Lánczos és Lehotai keretből kerül ki. A csapat összeállításánál később figyelembe vesznek egy-két tehetségesebb ifjúsági játékost is. Februárban a Jászberényi Vasassal, a Jász- .árpkszállással és a helyi Spartacussai játszanak előkészületi mérkőzéseket. A szakosztály-vezetés- a jelenlegi helyezéssel nincs Társadalmi munkával Kondicionáló terem épült Hevesen A gimnázium tanulói erőnléti edzést tartanak (Fotó: Szabó Sándor) A hevesi általános gimnáziumban már hagyománya van az atlétika szeretetének. E szép sportág fő irányítója Tóth Gyula testnevelő tanár. Az ő kezdeményezése és tervei alapján hozzáépítettek az iskola tornaterméhez egy száz négyzetméternyi területű kondicionáló termet. A munkálatokat mind a helyi Rákóczi Termelőszövetkezet, mind a diákok szülei társadalmi munkával segítették. s így 600 ezer forint helyett mindössze 100 ezerből oldották meg. A súlyzókat, a különféle izomerősítő szereket, egyszerűbb gépeket a Finomszerelvény- gyár hevesi gyáregységének, valamint az állami gazdaság gépműhelyének dolgozói készítették el a tornatanár elképzelései alapján.. Az épületet a hevesi Kommunális Üzem munkásai húzták fel, szintén társadalmi munkában. A megyei sporthivatal, látva a hasznos kezdeményezést., százezer forinttal járult hozzá a kondicionáló terem létrehozásához. Kettős célt szolgál ez az izmokat fejlesztő szoba. Egyrészt a hevesi atlétikai klub „C” kategóriás egyesületének sportolói számára nyújt erőnléti és edzési lehetőséget A meglevő folyosórészen gyakorolhatják a startot és a sprintet is. Az egyesületnek egyébként Tóth Gyula tanár-edző a vezetője. Munkájukat fémjelzi, hogy a magyar ifjúsági utánpótlási keretben öt hevesi sportoló is van. A férfiak közül Nagy István szerepelt eredményesen mind a hazai, mind a nemzetközi versenyeken, futásban. A nők közül pedig — szintén futásban — Tóth Vera ért el kiemelkedő eredményeket. Nemcsak a sportolok, hanem a gimnázium tanulóinak testedzését is szolgálhatja ez az újonnan létesített kondicionáló terem. Az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom keretében azonban mindenki előtt nyitva áll a kapu, a hevesi fiatalok bármikor igénybe vehetik a súlyzókat, kar- és lábizomA túramozgalom célja az ENSZ által meghirdetett nemzetközi gyermekévben. 1979-ben a gyermekek romantikus kirándulási, tárázási hajlamának kihasználása, a gyermekek és szülők közötti kapcsolat még bensőségesebbé tétele, :i családi együttlét és közös élményszerzés elősegítése. A túramozgalom jelszava: „Gyermekeinkkel ki a szabadbar A túramozgalomban részt vehet minden család, amelyik rendelkezik a túramoz- galom-igazoló lappal. Az a család, amelyik 1979. januar 1-töl december 31-ig legalább hat gyalogtúrán fejlesztőt vagy a guggológépeket. A korszerű, központi fűrészt vesz. amelynél egy-egy túra távolsága legalább öt kilométer, emléklapot kap. A családnak a túrákat az igazolólap rovatainak kitöltésével és egy szülő és egy gyermek aláírásával kell igazolnia. A hat túra teljesítése után, de legkésőbb december 31-ig az igazolólapot a területileg illetékes budapesti. megyei természetbarát szövetséghez kell beküldeni, ahol a teljesítést megvizsgálják, majd a család részére az emléklapot kiadják. Az igazolólap ötforintos áron szerezhető be a budapesti, megyei termeszetbarat szövetségeknél. téssel ellátott termet nemrégiben adták át a fiataloknak. mn 1. Ascoli—-Fiorentin 2—1 1 2. Atalanta—Róma 2—0 1 3. Bologna—Milán 0—1 2 4. Catan.—Napoli 0—0 X 5. Juventus—Laner. 1—2 2 6. Lazio—Perugia 0—0 X 7. Verona—Torino 0—1 2 8. Bari—Pescara 0—0 X 9. Cesena—Udinese 1—1 X 10. Genova—Foggia 1—1 X 11. Palermo—Léccé 0—0 X 12. Spal—Sampdoria 3—2 1 13. Tararáo—Brescia 0—0 1 +1 14. Nocerina—Rimini 2—0 1 A totó nyeremnyei: 13-as és 13+1 találatos szelvény nem volt. 12 találat (294 db) = 8312 Ft. 11 ta’álat (5092 db) = 192 Ft 10 találat (38 582 db) =38 Ft. Gyermekek—szülők túramozgalom megelégedve, a 34. mérkőzés lejátszása után az első öt közé várják a csapatot. TARN AMÉR AI SZÖVETKEZETEK SE A mérai labdarúgók január 7-én találkoztak először az új esztendőben, s nyomban munkához is láttak Var- ga István edző irányításával. A bajnokság kezdetéig hetente háromszor edzenek. Kezdetben a tornatermi foglalkozás kerül előtérbe. Erdős József, szakosztály-veze- tő elmondotta, hogy a csapat két erőssége: Urban Zoltán és Nagy József tízévi aktív játék után visszavonult. Számítanak viszont a februárban leszerelő Kakas Tiborra, valamint az ifjúsági csapat néhány tehetségesebb játékosára. Az alapozó keret: Kovács L., Vereb, Berta, Blahó. Farkasinszki, Kékesi, Kávást, Kovács J., Katona, Ózsvári, Somodi. Vajda, Bencsik, Nagy A., Rátkai, Barkóczi és Dobóczi. A tavaszi rajt kezdete előtt négy edzőmérkőzést játszanak. A szakosztály anyagi kiadásait a patronáló szövetkezetek fedezik. A bajnokság első félidei eredményével a szakvezetőik és a szurkolók is elégedettek. A bajnoki év végére a 6—10 hely valamelyikének megszerzését várják. MÁV HATVANI AC Tudósítónk. Szuromi István azzal kezdte tájékoztatóját, hogy Tóth Sándor edző megvált a vasutasgárdától. Kovács Imre lett az utódja, aki idáig a Hatvani Kinizsi ifjúsági csapatánál tevékenykedett. A játékosállományban kél: változás történt. Folyamatban van Hucz- ka László átigazolása a Dunakeszi VSC-hez. Egyévi távoliét után Tóth Béla, a korábbi csapatkapitány visz- szatért a MÁV HAC-hoz. Az alapozó keretben a következők kaptak helyet: Pásztor, Gyenets Tóth. Mundruczó, Kontra, Gyetván, Balogh. Janik. Agócs, Oroszi.. Kiss. Kovács Gy., Kovács B., Bánkúti, Makkal S.. Makkal T. és Ku- lacsik. A bajnoki rajt előtt a formába hozás időszakában 6— 7 előkészületi mérkőzést játszanak. Létesítményi gondjaik nincsenek. A költségvetés teljesítése viszont problémát okoz. Vasutascsapatról lévén szó, kedvezményes jeggyel rendelkeznek. Sok helyre azonban autóbusszal kell utazniuk, s ez nagy kiadással jár. A gyenge szereplés miatt a népes szurkolótábor elpártolt a csapattól, így a bevételi terv aligha lesz teljesítve. Céltkitűzés: az osztályban maradás kiharcolása. Csak magyarok a döntőben Nyolc ország 70 indulóia lépett pástra tegnap a Sportcsarnokban, az ez évi nemzetközi junior Budapest- bajnokság befejező napján, a kardvívásban. A magyarok minden várakozást felülmúltak, a döntőbe csak ők kerültek. Ezzel a szerepléssel mérlegük kitűnő, hiszen mind a négy számot megnyerték és emellett szereztek még két második, esv harmadik, két negyedik, egy ötödik & két hatodik helyezést. A fináléban Bujdosó magabiztos vívással utasította maga mögé versenytársait, 2. Újvári (Vasas), 3. Benk (Bp. Honvéd). Sporthírek — A szófiai nemzetközi férS kézálabdatornán Magyarország együttese 31:15 (12:7) arányba legyőzte Hollandiát, s ezzel harmadik sikerét érte el. — A Brit Nemzetközösségi Játékokéin kitünően szerepelt brit úszónő, Sharon Davies újra hallat magáról. A legutóbbi versenyen öt egyéni számot nyert meg. tagja volt a győztes váltós nak is. v. V