Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-10 / 291. szám
1978. december 10., vasárnap A Nap kél: 7.21, nyugszik: 15.53 órakor A Hold kél: 13.52, nyugszik: 2.41 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ä JUDIT nevű kedves olvasóinkat! Az egyik ókori zsidó törzsnek „Jehuda" volt a neve és az ebből képzett „Jehudith” a mai Judit ősi formája. 0-0 Harminc évvel ezelőtt fogadták el a Parlamentben a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem és a Külügyi Akadémia létesítéséről szóló törvényjavaslatot. Ma« gyarországon a József nádor Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetem ötödik karaként működött a közgazdaságtudományi kar. Az 1948-ban alapított önálló közgazdasági egyetem 1963-ban vette fel Marx Károly nevét, s oktató-nevelő munkájának célja: olyan marxista—ieninista világnézetű, nagy általános műveltségű és elmélyült szakképzettségű közgazdászok képzése, akik meg tudják oldani a népgazdaság, illetve az egyes gazdasági egységek közgazdasági feladatait. képesek az új. a megújuló ismertek befogadására. s alkotó alkalmazására. A tanulmányi idő a népgazdasági tervező-elemző és tanári szakon öt év; a többi szakon négy év és három hónap záró- gyakorlat. Időjárás: Várható Időjárás ma estig: eleinte borult havas idő, 2 majd — előbb északnyugaton, később az ország töb- t'bi részén is felhőátvonulások és hózánorok, záporesők. Megélénkülő, többször megerősödő déli, délnyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz S—plusz 2 fok között. Kis biológusok kör® Mitől liigg a virágok színe? 259-300 tonnával tib lignit tatáról December 10-re teljesítik tervüket A KMP megalakulásának 60. évfordulójára indított munkaverseny eredményeként a visontai Thorez Bányaüzem dolgozói mára ta jesítik idei tervüket. Az idén a külfejtésen 43 és félezer millió köbméter meddőt takarítottak le, s a hátralevő időben ezt még mintegy másfél, kétmillió köbméterrel meg is toldják. Ily módon még ebben az évben mintegy 250— 300 tonna lignitet tudnak adni az erőműnek. Eredetileg 6,8 millió tonnás évi széntermelést ütemeztek be, de amennyiben — s erre megvan a lehetőség — az elkövetkezendő hetekben e’érik a hétmillió tonnát, akkor a Thorez külfejtés eddigi legnagyobb évi teljesítményét érik el. Háromszáz újítás Alacsony a Duna Aranycsempeszekel ítélt el a bíróság A javaslatok gazdasági eredményessége hullámzó, de sok kiemelkedő, nagy hasznot hozó újítás is született. Az újítási versenyben győztes Árgyelán Szabin ötletei például, több mint egymillió forint eredményt hoz.- tak a vállalatnak. A brigádok versenyében a tmk Gépjavító brigádja győzött, s az üzemek közötti versenyben is a karbantartók bizonyultak a legjobbnak. A kollektív versengés egyik legfőbb eredménye az volt, hogy igen sok új dolgozót Is bevont a mozgalomba. (Fesztbaum Béla) pitánya nem veszi tudomásul a rendkívül alacsony vízállást, a gázlókat és nem tartja be a rakománykorlátozásokat A TIT Heves megyei Szervezete az egri általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos tanulói részére szervezi meg a kis biológusok körét. A diákok a film- és diavetítésekkel egybekötött előadások mellett a gyakorlatban is megismerkedhetnek az élővilág titkaival. A foglalkozásokat a téli szünet Után kezdik meg kéthetenként két órában. Eddig négy egri iskolából, mintegy 30 diák jelentkezett. A kör irányítója dr. Vajon Imre, az egri Ho Sí Minh Tanárképző Főiskola állattani tanszékének a vezetője, úgy állította össze a 16 részes I színház] Egerben, délután fél 4 órakort LA MANCHA LOVAGJA (Vörösmarty-bérlet) + ORVOS ^ÜGYELET^J Lgertoen szombaton délután 2 árától óét fő reggel 1 óráié a Baicsv -Zsilinszky utcai rendelő* pen (Telefon: ll-OOOi Gyermekorvosi uevelet helve: Eger Kossuth Lajos u 8 szánt alatt -Telelőn : 11-640) Az űavelet leénvbe vehető: hétköznapokon este 1* órától reggel I óráig Vasár- és Qnnep* napokon előző nap délután 14 órától hétfő illetve az Onneoet követő nap reeeel 1 óráié Fogorvosi ügvelet szombaton 14 órától héttő reggel 1 óráié a Technika Házában Az Eget kőrnvékt összevont ügyeleti szoleálat ú) helven- Egerben az Alkotmány utca U szám alatti orvosi rendelőben latja ei az alábbi községek gvermek- és felnrtttbeteeelt ■ ao- dornaktálva Makiár Ostoros Novai Kerecsent) nemién Az ügvelet igénvbe vehető vasár és ünnepnapokon- előző nar délután 14 órától hétfőn Illetve az ünnepeket követ-* nac reege' i óráié Teleton- 11 *69 Gyöngyösön t szombaton 1* órától héttő reggel » óráig fTe lefon- 11-121* Fogorvosi ügyelet : délután 18 14 óráig Mindkét ügvelet he- -ve: Szérhenv* u 1 szám Gver mrkorvos' ügvelet- délután 15- lo óráig (levelet helve: Puskin útra- gyermek rendelő Vasárnnr *« ünnepnap- reeve* órától másnan reggel 1 óráig 'Telefon- II-V27* Fogorvos* igvelet" 8—12 óráig Mindké* lg, elei helve Széchenyi u 1 G vermek—rv os* ögv-let: 4—12 óráié Helve- Pusklo utcai gyermekrendelő. programot, hogy az egyrészt kapcsolódjon az iskolai tananyag jobb megismeréséhez, másrészt pedig felkészítse azokat a gyerekeket, akik a középiskolák biológiai tagozatán kívánnak továbbtanulni vagy szakmát, hivatást választanak, amihez szükséges az élővilág tanulmányozása. A tanszékvezető tanár Így fogalmazott: — Mintegy másfél évtizede vezetem a Megyei Művelődési Központban az ifjú biológusok körét. Ott nem kis orvosokat, mezőgazdászokat vagy tanárokat kép- zünk, hanem a biológiát, mint alapozó, világnézeti tudományt, mélyebben ismertetjük meg a fiatalokkal. Felmerült, hogy az általános iskolásak részére is biztosítsuk az alaposabb biológiai műveltséget. Ezért a januárban kezdődő, kis biológusok köre egészen új kezdeményezés. Az persze természetes, hogy aki részt vesz a szakköri munkában, nagyobb eséllyel indulhat a továbbtanulásnál. A középiskolások közül szép számmal kerültek be az orvosi, állatorvosi vagy agráregyetemekre. A kisdiákok állattani kísérleteket és boncolásokat végezhetnek majd, megfigyelhetik a növényeket növekedés közben és mikroszkóp alatt. Választ kaphatnak olyan kérdésekre, mint: mitől függ a virágok színe. mi. lyen madarak7 élnek vadon hazánk területén ? Már vagy tíz perce hallgatom, és amit mond, elmenne az egy előadásnak is valamelyik értekezleten. — Az a fő baj nálunk, hogy laza a munkafegyelem. Mert kérem, mi a helyzet ? Hat órakor a munkás még nem áll a gépe mellett, hogy megkezdje a munkát, hanem az említett időpontban sokszor még csak a portásfülke előtt van. Aztán bemegy, átöltözik. és csak azután kezd hozzá. Ha nem iszik még előtte eav kávét. Aztán a munkaidő-kihasználás. Hétfőn mindenki a meccsről beszél, ezzel is elmegy félórácska. De ha a válogatott játszik, akkor bizonyáBrigádvezetők a versenyről Szómba to délelőtt a szó. cialista brigádvezetők részvételével értékelték az idei év munkaverseny-mozgal- mát a Volán 4-es számú Vállalatnál. Balogh Tibor igazgató számolt be arról, hogyan teljesítették a kollektívák vállalt feladataikat, milyen feladatokat kell megoldania jövőre a kollektívának. Az év eddig »eltelt időszaka arra enged következtetni — hangoztatta a beszámoló —, hogy igen jó eredményeket ér el a vállalat az árufuvarozásban és a személyforgalomban egyaránt. Ennek megfelelően növekedett a dolgozók jövedelme is. A szocialista brigádok versenyében 73 kollektíva érte el az arany fokozatot. A jubileumi oklevelet és a szakma kiváló brigádja címet nyerte el az autóbuszvezetők Gárdonyi Géza brigádja, hat brigád kapta meg a vállalat kiváló brigádja címet. Ajövő évi feladatok meg- oldásáhnn a közlekedés kulturáltságának javításában is elsősorban a brigádok erejére támaszkodik a vállalat. A jövő évi vállalások összeállításához erre tettek javaslatokat a tanácskozás résztvevői. A legutóbbi tíz évben nem volt ilyen alacsony a Duna vízállása a Szigetköznél, mint most szombaton. Több uszály és vontatóhajó futott zátonyra. Bár minden esetReM: 5 milliós iorgalcm „Ártatlan” turistautakka! álcázott, aranycsempész banda tagjait ítélte el a Legfelsőbb Bíróság A másodfokon tárgyalt ügyben a 251 éves budapesti Fábián Miklós „számláján” sorakozott a legtöbb bűncselekmény. összesen 5 millió forint „forgalmat” bonyolított le úgy, hogy több éven át külföldiektől feketén aranytárgyakat vásárolt, s adott tovább. A fuvarokat szülei személygépkocsijával — a kisebb átalakításokkal kiképzett rejtekhelyek segítségéve! — bonyolította le 197G-ban például 357 ezer forint értékű banikaranyat, 210 aranyérmét, 480 aranydukát érmét és több száz aranyláncot csempészett Lengyel- országba, hogy dollárhoz jusson. Segítségére volt a 30 éves budapesti Balkó Károly is. A rá következő esztendőben ugyancsak kil ószámra szállított lengyel „felvásárlóinak” aranyláncokat különféle külföldi fizetőeszköHogy hol tartanánk..S1 ra még több is. Vagy például az ebédidő. Hogy lenne az félóra. Félóra alatt ki se tudják vinni a kiszolgálók. De hát nem is olyan fontos, el lehet ott üldögélni, traccsolni egy kicsit a gépírónőkkel, főként a csi- nosabbakkal. Utána jólesik még egy cigaretta is. Megtörli a homlokát. — Sokszor eltöprengek ezeken a témákon. Mert nézzen csak meg egy építkezést. Egy ember lapátolhat nagy-nagy nyugalom(Tudósítónktól): Sikeres újítási hetek, fellendülőben levő újítómozgalom: így jellemezhették az egri Finomszerelvénygyár újítói ankétjának résztvevői a mozgalom helyzetét vállalatuknál. Az egész évi munkát értékelő ankéton Szabó István műszaki igazgató elmondta, hogy csaknem háromszáz újításit adtak be a gyár dolgozói. Különösen a verseny hónapjai hoztak nagy eredményt; a verseny ideje alatt kétszer annyi újítás született, mint tavaly. ben sikerült a vízi járműveket levomtatni, a zátonyra futások mégis komoly zavarokat okoztak a hajó- forgalomban. Sok hajó kazök ellenében. Fábián Miklós mintegy 28 ezer forint értékű svájci frankot és NSZK márkát, s különböző aranyékszereket vásárolt, ezenkívül a vám megkerülésével 90 ezer 600 forint értékű árut, főleg farmer- nadrágot hozott be az országba. A 26 éves krakkói Jan Apostol 1976 őszétől több kiló csempészett medálo® aranyláncot vett át a bűn- szövetség tagjaitól. Huszonnégy esztendős honfitársa, Jan Marek Dusik is foglalkozott a csempészáruk értékesítésével: ő viszont a mintegy 576 ezer forint értékű medálos aranyláncokat jórészt a Keleti pályaudvar környékén adta tovább. Társa, a 26 éves krakkói Mi- roslaw Weglowski összesen 2 kiló 60 dekányi aranylánccal kereskedett. A Legfelsőbb Bíróság Fábián Miklóst négy évi szabadságvesztésre ítélte, s öt évre eltiltotta a közügyek mai, ketten-hárman pedig nézik, még nagyobb nyugalommal. Sokszor el sem tudom hinni, hogy azok a nyolc-tíz emeletes házak vajon miféle csoda folytán születnek. Legyint. — Tudja, ezzel a tempóval csak a szocializmusban lehet meglenni. Nyugaton meghajtják ám a dolgozót. Ott nincs cigarettaszünet. Mert a hatórás kezdés is pontosan hat ó-akor kezdődik. Nem is ártana tanulni tő’iik Hogv hói tarthatnánk. ha nálunk is nagyobb fegvelem lenne! Hű, de már me'O’ek is. Megint túldu- má't'an negyedórával az ebédidői (kaposí) intézésétől. Ezenkívül százezer forint vagyonelkobzásra ítélte, egyben kötelezte 500 ezer forint, elkobzás alá eső érték megfizetésére. A bíróság súlyosbító körülménynek tartotta, hogy Fábián huzamos időn át rendszeresen megszegte a deviza- törvény rendelkezéseit. A szervezett elkövetés pedig arra utal, hogy valósággal „berendezkedett” ilyen bűncselekmények elkövetésére. Jan Apostolt üzletszerűen, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett üzérkedés bűntette miatt 1 év és tíz hónapi szabadságvesztésre ítélte. A büntetés letöltése után kiutasítják az országból. A vádlott köteles százezer forint elkobzás alá eső érték megfizetésére is. Jan Marek Dusikot egy évi és hat hónapi szabadságvesztésre, s az ország területéről való kiutasításra ítélte. Köteles 50 ezer forint elkobzás alá eső érték megfizetésére. Mi- roslaw Weglowskit egy évi és nyolc hónapi szabadság- vesztésre. s az ország területéről való kiutasításra ítélte. Ugyancsak köteles 50 ezer forint elkobzás alá eső érték megfizetésére. A bűnsegéd, Balkó Károly büntetése egy évi és két hónapi szaabdságvesztés, továbbá nyolcezer forint pénzbüntetés: büntetlen előéletére, töredelmes beismerő vallomására tekintettel, a bíróság három évi próbaidőre felfüggesztette a szabadság- vesztés végrehajtását. A bűncselekmény-sorozat elkövetésébe „besegítő” 25 éves budapesti Czuczi Lajos nyolc hónapi — végrehajtásában két évi próbaidőre felfüggesztett — szabadságvesztésre, és 5000 forint pénzbüntetésre ítélte. ■ NINCS ÖTTALÄLATOS. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 49. játékhéten nem volt öttaiála- tos szelvény; négytalálatos szelvénye 31 fogadónak volt, nyereményük egyenként 236 ezer 137 forint. Három találatot 3957 fogadó ért el, nyereményük egyenként 925 forint. A 130 044 kéttalálatos szelvényre egyenként 30 forintot fizetnek. O GYERMEKKÖNYVHÉT. A Trófea együttes szombati, megyei úttörőházbeli műsorával befejeződött az idei gyermekkönyvhét, melynek keretében műsoros délutánokat, író-olvasó találkozókat szerveztek a legfiatalabb olvasóknak, s a megyeszékhely könyvesboltjai is több mint 300 ezer forint értékű, 75 féle képes- és mesekönyvet, ifjúsági művet adtak el. O LEHET SÍELNI. A szombat reggel kezdődött erős havazás várhatóan sokakat csábít majd ma a hegyekbe, a népszerű kirándulóhelyekre. A Kékestetőn szombat estére helyenként már elérte a 20 centimétert a hóréteg vastagsága, s ma már több száz síelő : e is számítanak a még ősszel rendbehozott lejtőkön. Mindenütt megindultak a sífelvonók is. ■ GYÖNGYÖSI AUTÖSOK KRESZ-VETÉLKEDŐ JE. Hétfőn este 6 órától az Autóklub gyöngyösi szervezetének hagyományos klubestje ke- rétében rendezik meg a gyöngyösi autósok KRESZ- vetélkodőjét. A közlekedés- biztonsági tanács és az AFIT közös rendezvényét a VOLÁN kultúrházban tartják és a győzteseket értékes jutalomban részesítik. O HÚSZEZER LEVÉL. Most már egyre inkább az ünnepek közeledtét jelzi a posta forgalma is. Naponta a megyeszékhelyről mintegy 20 ezer levél, képeslap, üdvözlőkártya,, valamint 6—700 ajándékcsomag indul útnak hazai és külhoni rokonokhoz, barátokhoz. ■ SÍKOSAK AZ UTAK! Ami a tél szerelmeseinek öröm, az az utak karbantartóinak annál több gondot okoz. A havazás és az ónos cső miatt ugyanis síkosak a megye útjai. A munkába állított 17 sózókocsi és 5 hóeke főleg a 3-as,utat és a többi főútvovialgf teszi járhatóvá. TÁRLAT. Kaján Tibor /grafikáiból rendez kiállítást a kisiparosok Új Tükör klubja, a KIOSZ egri székházában. A tárlatot Szálkái János, megyei titkár nyitja meg hétfőn délután. 0 ÖRÖKÖrtHETŐ-E A CUKORBETEGSÉG? Erről és a gyermekkori dinbetész-műtétekről tart előadást dr Béke- fi Dezső tanársegéd, a budapesti I. számú Gyermekklinika kutatóorvosa az érdeklődőknek kedden délután öt órakor Egerben, a Fegyveres Erők Klubjában. 1 IFJÚSÁGI pari a mentek, A hét végén két megyei nagyvállalatunknál — a Mátravldéki Fémművekben és az Eger—-Mátra vidéki Borgazdasági Kombinátban tartottak ifjúsági parlamentet, ahol a vezetőség beszámolt a fiataloknak a.termelés eredményeiről az ifjúságpolitikai munkáról. O AJÁNDÉKMÚSOR GYÖNGYÖSÖN. A létesítmény építőinek rendeznek ajándékműsort kedden este az új gyöngyösi művelődési központban. A magyarnóta- és nápdglestcn többek közt Máthé Jolin, Vörös Sári, Szalay László és Kathy Horváth Lajos népi zenekara közreműködik. Mmiutßr l lw*rlMii Ä Magyar Szocialista Mun&ásoart H»ve-s megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanáé, nanilanja Fdszerkesztd : PAPP JAKOS. — Klndla: a Heves mesvel r Vállalat Felelfi? kiadó DR NOSZTICZTUS FERENC — Szerkesztéséé — Eger. Beloiannisz u 3 3301 (Pt ■ 23i Telefon 13-644 Gvóng-. ös Rózsa u 1 11-691 Hatvan Kossuth tér 8 300« (városi tanács épülete) Telefon: 10-51 Kiadóhivatal Eger Beloiannisz u 3 3301 (Pf • 23» Telefon ■ 13-381 Terleszti a HühS^»-®U^lahÍVatal0l“ái éS k“üesuôiœé~ - ÜKle*: »62 — Révai Nyomda Egri Gyáregység 3200 Telefon: Mae var Posta. Eger. Vincdh