Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-08 / 289. szám

Sikerek kovácsa Úttörővezetői tanács­Fellépése, modora vérbeli pedagógust sejtet. Olyan egyéniséget, akit hivatássze­retet vezérel, akinek ifjúkori álma teljesült, amikor ka­tedrára került. A pillanatnyi megérzés valóban helytálló, mert Sző- kefalví Nagy Zoltánné, az egri Gárdonyi Géza Gimná­zium és Óvónőképző Szak­középiskola tanára nem is­mer íelemelőbb elfoglaltsá­got az ifjúság oktatásánál, nevelésénél. Azt mondja: eb­be a munkába nem lehet belefáradni, ez a tevékeny­ség tartalmassá varázsolja az olykor szürke hétközna­pokat. Szép hitvallás. Annál is Inkább, mert érettségi után vegyész akart lenni, s egy­általán nem gondolt arra. hogy a felnövekvő diákse­reg szellemének és jellemé­nek pallérozója legyen. — Szüleim is egyetértet­tek azzal, hogy a kolozsvári egyetemre iratkozzam be. Azért ide pályáztam, mert, másutt a női hallgatókat nem szívesen fogadták. Az első évfolyamon így is csak hárman képviseltük a gyen­gébb nemet. Természetesen bizonyítani szerettem ' volna, ezért hatványozott szorga­lommal tanulmányoztam az anyagot. Ennek köszönhet­tem. hogy hamarosan gya­kornok lettem. Terveim mégsem valósultak meg. Férjhez mentem, jöttek a gyerekek, s lassan beletö­rődtem abba. hogy hiányoz­nak utolsó vizsgáim, hogy nincs meg a diplomám. Ké­sőbb azonban — az elhatá­rozás nem könnyen született meg — engedélyt kértem Erdei Grúz Tibortól, az ak­kori művelődésügyi minisz­tertől, hogy megszerezzem a kémia—matematika szakos képesítést. Ez sikerült, ám aggályaim ekkor sem szűn­tek meg. Vívódtam, kétel­kedtem önmagámban, el sem tudtam képzelni, miként boldogulok majd a tanulók­kal. hogyan keltem fel ér­deklődésüket, megnyerem-e rokonszenvüket. Gondjai­mat persze nem kürtöltem Tuniszban és Londonban válogattak az elmúlt napok­ban a magyar filmszakem- bërek, s egyik helyről sem tértek haza üres kézzel. A karthagói filmfesztivál kere­tében lezajlott filmvásáron 25 produkciót tekintettek* világgá. Sokszor nekikese­redtem, de vissza nem lép­tem. Ez az állandó készen­lét, ez az önkritikus szemlé­let' feltétlenül hozzájárult ahhoz, hogy eljussak a jelen­legi szintig. A szigorú önvizsgálat, a belső igényesség nem volt hiába. Három esztendeig a IX. számú Általános Iskolá­ban gyűjtötte a tapasztalata., kát. 1962 óta jelenlegi mun­kahelyén dolgozik. Eredményeire hamarosan felfigyeltek. Ez érthető is. hiszen tanítványai az orszá­gos szintű versenyeken sor­ra szerezték meg a rango­sabbnál rangosabb helyezé­seket. Egy-kettő minden év­ben bekerült a tíz legjobb közé, azaz felvételi nélkül juthatott be az egyetemre. A tavalyi IV. B-sek közül négyen nyertek ilyen belé­pőt. Egy osztályban ilyenre még aligha volt példa. A fiatalok egyikét, az első dí­jas Hommonay Zoltánt meg­hívták a lengyelországi To- runban megrendezett nem­zetközi diákolimpiára, s ott bronzérmes lett. Mindebben nem kis része volt az alapos, az átgondolt felkészítésnek, a tanárnő ál­dozatkészségének. Nemcsak szakkörön foglalkozott ve­lük, hanem szabad idejét sem sajnálta. Magyarázott, összefüggéseket világított meg, biztatta a csüggedőket, táplálta az egészséges önbi­zalmat, a megtorpanókat ad_ dig buzdította, míg újra ne­kilendültek. A szerény asszony azon­ban ebben nem lát semmi rendkívülit. Nem saját ér­demeit emeli ki — pedig joggal tehetné —, hanem neveltjeiét. — Már elsős korukban észrevettem, hogy kik a leg­tehetségesebbek. A bennük rejlő adottságokat vétek lett volna kiaknázatlanul hagyni. <9 Kikötünk a műhelytitkok­nál, s közben jó néhány ki­DECEMBERI HANGULAT (Fotó: Szabó Sándor) 1978. december 8., péntek t tűnő módszerre is fény de­rül. — Az élenjárók vonzzák a többieket, azaz gyümölcsöző versenyszellem alakul ki. Az a lényeg, hogy lássák: mek­kora erőbedobással, meddig érhetnek el. A világos, az egyértelmű cél ösztönzi, sar­kallja Őket. s nekem csak a lehetőségeket kell biztosí­tani számukra. Az Ifjú Ké­mikusok Köre — ezt a TIT- tel együtt indítottuk öt esz­tendeje — igen sok érdeklő­dőt vonz. Ez nem véletlen, ugyanis kiváló szakemberek tartanak előadásokat. Kész­séggel eljönnek az egyetemi tanárok, az új tankönyvek szerzői. Eleven kapcsolat formálódik, megismerhetik a felvételi követelményeket, ízelítőt kaphatnak az ok­nyomozó. a kutatómunka fortélyaiból, elbűvölheti őket ennek szépsége. Osztályfő­nökként — ismét a IV. B-t említeném arra törekedtem, hogy józan önmérlegelésre tanítsam a diákokat. A pá­lyaválasztást közösen vitat­tuk meg. Valamennyien le­írták: mi az óhajuk, ml a vágyuk, s meg is indokol­ták, hogy miért döntöttek így. Ezt nyilvánosan tárgyal­tuk meg. Ilyenkor mindenki elmondta bíráló megjegyzé­seit. és a túlzott igényeket a valósághoz közelíthettük. Megérte. mert a gárda nyolcvan százaléka az első nekifutásra bekerült az álta­la választott egyetemi vagy főiskolai karra, illetve szak­ra. © A hajdani vegyészjelöltből tanár lett. Most, annyi év után, .közel a nyugdíjkorha­tárhoz, mégis elégedett. — Anyagilag valószínűleg rosszabbul jártam, de a pénz nem minden. Az eseten, kénti gondokat feledtette az, hogy sok függött tőlem, hogy produkálhattam, s hónapról hónapra nyomon követhet­tem az ifjak fejlődését. Rá­adásul velük örülhettem si­kereiknek. Ezt az érzést * semmivel nem lehet pótolni, ezt sehol nem kaptam volna meg, ez mindenért vigaszt nyújt. kozások Az elkövetkező napokban szerte az országban több mint 3300 úttörőcsapat veze­tői áttekintik az utóbbi' há­rom esztendőben végzett mozgalmi nevelőmunkát, s újjáválasztják a vezető tes­tületet. A csapatszintű úttö­rővezetői értekezletekkel megkezdődnek az előkészü­letek a jövő év áprilisában összeülő úttörővezetők VII. országos konferenciájára. Az úttörővezetők legmagasabb fórumát az elkövetkező há­rom hónapban a járási, a városi, a kerületi, majd a megyei számvetések is meg­előzik. Több ezer úttörőve­zető vitatja meg a párt gyermekszervezetének mun­káját, s az Üttörőszövetség Országos Tanácsának a moz­galmi munka továbbfejlesz­tésére tett javaslatait. ★ Az Üttörőszövetség Orszá­gos Tanácsa legutóbbi ülésén hagyta jóvá az országos ta­nácskozások elé vitára bo­csátott dokumentumokat. A számvetés — amelynek megállapításait valamennyi helyi tanácskozáson további javaslatokkal, észrevételek­kel gazdagíthatják — meg­állapítja; az eltelt időszak­ban hatékonyabbá vált a gyermekszervezet nevelő­munkája. A több mint 1 millió 200 ezer kisdobos és úttörő közösségei a korábbi­nál átgondoltabb terveket szőttek és valósítottak meg környezetük, lakóhelyük, is­kolájuk életének gazdagítá­sára. A küszöbönálló tanácsko­zássorozaton az eredmények mellett bizonyára szó esik majd a csapatmunka „szép­séghibáiról” is, mivel ma sem kevés úttörőközösségben él még a „rendezvénycent­rikus” szemlélet, az érzelem- és élményszegény megmoz­dulásokkal pedig aligha ér­hető el a kívánt nevelőha­tás. Szót váltanak azokról a követésre érdemes újszerű munkaformákról is, amelyek az eltelt időszakban szoro­sabb egységbe kovácsolták a gyerekek kisebb-nagyobb kollektíváit. Az országos vi­tában sok új hasznosítható javaslatot várnak. Pécsi István 21. A mérnöknő tárgyilagos mozdulatokkal húzkodta hosszú vonalzóját a rajzon. — Károly nem utazott el a csapattal. És látta az ap­róhirdetést. — Űjabb igazí­tással rézsut fektette a vo­nalzót. — Károly e pillanat­ban albérletet keres. — Bűn volt feladná azt az apróhirdetést — tört elő az apából a panaszos vád. — És bűn ennyire elvadítani a férjedet. Csak aztán rá ne fizess erre a nagy üzletre. — Én megértem édesapá­mat — állította gond nélkül Edit valódi véleménye el­lenkezőjét — tessék már belátni, hogy itt most a csa­lád anyagi jövőjéről van szó. Édesapám is bölcsebben tenné, ha felhagyna végre a makacskodással és teljesen a gyerekeire bízná magát. A könnyű nyár is nyo­masztó teherként nehezült az öregre. Erőlködve szedte a levegőt, orra belesárgult a szenvedésbe. — Ezt a gőgöt nem tőlem tanultad, kislányom. De jól vigyázz. Aki a házunkat árulja, az nem csak tetőt, tálat, lépcsőt, kéményt, pin­cét árul. Hanem pénzre akarja cserélni mindazt, ami eddig engem es a családo­mat jelentette. — Arra talán mégsem ad­tunk okot, hogy ennyire rossz legyen a véleménye a gyerekeiről. — Az én véleményem .., — legyintett keserűen a nyugdíjas kőműves. — Szá­mit is valamit az én véle­ményem ... De az embere­ké! Miattuk nem merek ki­menni az utcára! Kisimult a mérnöknő ar­ca a csodálkozástól. — Ugyan miért? — Mert megszégyenít az apróhirdetés! Tudtára adja mindenkinek, hogy a Burján család ma már nem ugyan­az, ami tegnap volt! Kezdte elhitetni magával Edit, hogy fölösleges komo­lyan figyelnie az apjára. Jóindulatú nevetésre fakadt. — Ö, hát ennyi az gész? Nem venné ennyire a szívé­re, ha jobban ismerné az embereket, édesapám. Megalázta és ingerelte a nevetés Burján Pétert, mert bizonyos volt afelől, hogy kinevetik. — Értened kell, hogy mi­ről beszélek! Érezned kell, hogy jogososan apellálok a becsületre! Ennek a háznak erkölcsi tulajdonosai is van­nak! Tud róluk az egész vá­ros! Tudják, hogy egész se­reg nyugdíjas gürcölt velünk együtt. A barátaim. Hogy álljak eléjük? Lehetetlent kívántok tőlem! Azzal bűn­Zsuzsika A kastélykert most, télen is csodás. A hatalmas fenyves sétányain imitt-amott látszik csak egy-egy gyerek. Gondta­lanul bujkálnak fától fáig, nagyokat kacagnak, önfeledten úgy élnek itt, mintha övék lenne az egész világ. Délelőtt 11 óra. Fiatal nő érkezik, kezében kis csomag. Bemegy az irodába, mutatja személyazonossági igazolványát. — Zsuzsikát keresem. A gondozónő lopva megfigyeli az asszonyt. Véglgsiklik tekintete az irhabundán, a legdivatosabb hegyes sarkú csiz­mán, a csillogó aranygyűrűkön. — Igen, Zsuzsikát. Mindjárt megkeressük. Aztán elindulnak ketten a sétányon. Hideg szél fúj a hegyek felől, a park sétányain nagyokat csikordul a sárga kavics. — Zsuzsika!... —• kiált a gondozónő és a szája elé teszi a tenyerét. Három-négy apróság is előfut, de Zsuzsikát sehol sem találják. — Pedig itt volt az előbb — mondja az egyik kerekfejfl p kisfiú. — Lovacskáztunk és ő volt a csikó. Negyedóra is eltelik, míg végre előkerül a gyerek. Sze- pegve megáll az anyja előtt, aztán váratlanul a gondozónő­höz szalad. — Miért bújtál el anyukád elől? A gyerek nem szól, makrancoskodlk, aztán pöttömnyi lábával a földre dobbant. — Azért, mert nem akarom látni anyukámat. A fehér kucsmás hölgy mintha nem Is hallaná a szaván kát, kedvesen, de határozottan kirántja a gondozónő kezei­ből a gyereket. — Hoztam neked valamit, Zsuzsika, azt, amit szeretsz^ mogyorós csokoládét. A csokoládé hallatára Zsuzsika megenyhül. Kíváncsian bontogatni kezdi a fényes papírt. Beleharap, aztán kis kezé­vel letör egy félszeletnyit. — Tessék, Margit néni, ez a tiéd, — nyújtja a gondozó-: nőnek, aki szeretettel megsimogatja a gyermeket. Négyen ülünk a nappaliban. A szép asszony gépiesen tesz fel néhány kérdést a gondozónőnek: Fáj-emég a füle a gyermeknek, volt-e itt látogatni az apja. Félóra sem telik el, amikor anyuka feláll. — Nekem mennem kell, mert elutazom a déli busszal! Zsuzsika csókot nyom az anyuka arcára, aztán még utána kiált. — De legközelebb is hozzál csokoládét... A bejárati kapuig kísérem az anyukát. Elégedettséget látok az arcán és megnyugvást. Amikor felteszem a kérdést, hogy miért nem veszi magához Zsuzsikát, csodálkozva néz rám. — Ettől pazarabb helye otthon sem volna. Tudja, ren­dezetlen körülmények között élünk. A férjem iszik és csa­varog, nekem állandóan dolgoznom kell, hogy intelligens nőhöz méltóan éljek. Aztán különben is, Zsuzsika itt kitűnő kezekben van. A falu közepén nagyot dudál a déli autóbusz. Bent a kastélyban, a jó meleg szobában ismét játszani kezdenek a gyerekek. Talán hatan is ott állnak Zsuzsika körül. Min­denki nyújtja a kis kezecskéjét, Zsuzsika pedig szépen, igazságosan elosztja közöttük az ajándékba kapott csoko­ládét. .. Szalay István tetnétek, hogy elbújdossak előlük?!... Burján Péter alacsonyabb­ra roskadt, feje meg-meg- rezdült a könyörgés szándé­kától, de látva Edit eltökélt közönyét, görcsösen legyin­tett és kisomfordált a szobá­ból. Edit már az ablakból lát­ta, hogy ' |férje közeledik. Felkészült étkezésére. A há­tával figyelte az ajtót. Anél­kül, hogy érdeklődését el­vonta volna a rajzasztal fer­de síkjáról, szórakozottan kérdezte a belépő tanártól: — Találtál albérletet? Kelletlenül dobta zakóját a rekamiéra a tanár. — Ahhoz képest, hogy vo­nakodva kerestem, elég gyorsan sikerült. — Gratulálok. A tanár jól összeszorította a fogait, nehogy valami jóvá­tehetetlen szaladjon ki a száján. Eddig húzta-halas/- totta a csomagolást, a szíve mélyén játéknak érezte azt az albérletet, de most már a körmére égett a cselekvés önérzetben, komolyságban alább nem adhatta. Minden­féle felhajtás nélkül, közön­séges célszerű mozdulatok­kal előkereste a bőröndöt, kinyitotta a szekrényajtót és pakolni kezdte legfontosabb ruhadarabjait. Nem1 mert közelíteni hoz­zá az asszony. Forró arca átszellemült a pániktól. — Képes lennél elhagyni az úgynevezett álmaidért?... Fontosabbak számodra a mesterkélt illúziók, mint én, a hús-vér hozzátartozód?! Végre ránézett Danka. Hosszú kezéből alácsüngött néhány fénylő nyakkendő. — Bármilyen furcsa, azért kell elmennem, mert nagyon fontos vagy nekem. — Károly... nem hagy­hatsz itt... — Tudom — nézett le rá megértőn Danka. — Ezért hát magammal viszlek. Csala az marad itt belőled, aki nem az enyém. Gyengéden összefogta aa asszony férje mellén a ka-, bátot. — Károly, én egy va­gyok. . szeretlek... ezzel az egyetlen, oszthatatlan lé­nyemmel szeretlek... Milyen ember vagy, Károly?.. Ha a hűségemben csalódtál vol­na, akkor sem szaladhatnál el. Szeretsz te engem? Nem bántottalak. Rajtad kívül soha senkit nem akartam. De ha asszonyként vétettem volna ellened, akkor is kér­hetném a megbocsátást. Türelemmel viselte el Danka, hogy feltartóztatják, de épp ezzel a türelemmel jelezte szándéka állhatatos­ságát. Huzavona helyett em­lékeztetővel akarta szabaddá tenni maga előtt az utat. — Ne feledd, hogy mit kiabáltál az előbb. Nem ha­gyom magam érzelmileg zsarolni! Hát én sem vagyok befolyásolhatóbb. Nincs más hátra, ki-ki marad a maga elhatározásánál. Én csupán annyit teszek, hogv elhárí­tom az utadból a legnagyobb akadályt. Eléggé jámbor volt a be­széd ahhoz, hogy Edit bá­torságra kapjon tőle. Meg­markolta a bőrönd fogantyú­ját. — Milyen lenne az az út nélküled?... Csókolj meg.., Danka nem engedte el a bőröndöt, pedig felesége er­re akarta kényszeríteni keze könyörgő mozdulatával, fgy ketten fogták a bőröndöt, amikor a tanár szájon csó­kolta Editet. Többé nem udvádaskodott. Tapintattal bár, de próbált szabaddá lenni az asszony tartóztató kezeitől. Edit feladta a csatát. Me­nekülésképpen a férje karjá­ba kapaszkodott. (Folytat)uk)_ 15 új film a maavar mozikban meg, közülük öt magyaror­szági átvételéről szerződést is kötöttek. Londonban 40 film közül tíz produkció — nyolc ame­rikai, s egy-egy angol, illet­ve kanadai alkotás — átvé­teléről egyeztek meg.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom