Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-07 / 288. szám

Vitéz László

és

Ábrahám

István

(Jármay György jelvétele)

Bemutató a Gárásnyi Géza Színházban La Mancha lovagja

Wassermann azzal tette érdekessé és korszerűvé, számunkra is élő és mozgalmas figurává Don Quijo- tét, a halhatatlan lovagot, nemes lelkű álmodozót és sok egyebet, hogy azonosította az íróval, Cervantes- szel. Erről a korról, ennek mozgalmasságáról nemcsak a nepek-riemzetek krónikái mesélnek fantasztikumokat, itt él, mozog és remegtet az inkvizíció is. Mit kell és lehet ilyenkor a színpadon csinálni: játékot a játékban és Don Cervantes eljátssza nekünk halhatatlan és javíthatatlan hősét, Don Qui- jotét.

Hogy ezt a szerző egy bírósági tárgyalás keretébe állítja bele, annál jobb, legalább ez a börtön előterében őrzött és igen-igen tarka népség próbára tehető erkölcseikben: mit tart ésszerűnek, mit vet ki abból a lovagi lélekből, amit eljátszanak neki? Tudja-e felfogni ésszel és szívvel, hogy a búsképű lovag az élet el- viselhetetlensége ellen küzd, a szenny, a mocsok, a hazugság ellen azzal, hogy az embereket nem olyanoknak látja, mint amilyenek, hanem olyanoknak, amilyeneknek lenniük kellene. Vagy legalábbis lehetnének! Mi ehhez a követelményhez a mérce? Ö maga, illetve az, amit ő az emberekről elképzel. Mérce ez? Az írónak nem lehet más dolga, mint megmutatni önmagát és lel- kületét a többieknek, hogy elhiggyék: miért és hogyan érdemes élni.

Wassermann még azzal is „csavar” egyet az erkölcsnemesítő mesén és lovagon, az optikát úgy állítja még élesebbre, hogy a helyszínen, tehát ebben a börtönféle nagy-nagy inkvizíciós purga- tóriumban Aldonzát tünteti ki az író-lovag szerelmével, aki még itt is lenézett ember, hiszen még itt is felmosórongy-cseléd. De mert a költői ihlet és látomás egy adott pillanatban így fogja el őt, így teremtheti meg nemcsak maga számára, hanem Aldonzának is saját maga helyett Dulcineát, a nemes lelkű szüzet, akit először így, ebben a változatában a börtön lakói kiröhögnek. De mert varázslat mindig volt és mindig lesz: a

költő állhatatossága meg’hoz- za a maga eredményét; az emberek elhiszik azt a változást, aminek a hit és az emberi szeretet hatására létre kell jönnie.

Wassermann ebben a darabjában sokat beszél a hitről, arról a bizalomról, amely az emberi kapcsolatokat értékessé és valóban emberivé teszi, teheti. Mitch Leigh zenéje pedig az érzelmi ellentétek határozott hangsúlyozásával még csak elmélyíti azt a különbséget, ami az elembertelenedett hatalom, annak áldozatai és az írói szándék között húzódik.

Az előadást Szűcs János rendezte. Ezt az egyvégté- ben játszott jelenetsort úgy állította színre, hogy a néző nem érezte sehol sem a játék ritmusának kifáradását, azt a bizonyos elernyedést, amely a dramaturgiailag és játékmesterileg felületesen megfogott részleteknél szokott bekövetkezni. A lovagot megszemélyesítő író mindig és mindenütt jelen van, várjuk is, hogy mi újabb meglepetéssel tud még nekünk szolgálni. Nem húzódik vissza a rendező attól a — szerintünk — természetesnek tűnő megfogalmazástól sem, hogy egy ilyen méretű egyéniség, egy ilyen álmodozó, a maga és mások erkölcsi súlyát vagy súlytalanságát ilyen nemes szívvel érző ember csak nagy gesztusokkal, a próféták és a prédikátorok nyelvén akar beszélni. És sok kitűnő ötlete mellett végül is a felfénylő gyertyákkal is érzékelteti a lux animaet, a lélek fényességét, mert ebben a játékban is a valódi fény a valódi halhatatlanságot jelenti.

A címszerepet Vitéz László játszotta. Nem könnyű egy határozottan jellemszínészre méretezett prózai szerepet ilyen igényű zenei részekkel együtt és fűszerezve hiánytalanul és teljes illúziót keltve megvalósítani. A kóbor, búsképű és kissé eszelős lovag komolyságát, belső lobogását és maradéktalan hitét töretlenül érzékeltette Vitéz László, a sá- padtabb zenei részletek mellett is adva a hőst és a hő- siség belső tartását, a megingathatatlan hitet.

Sanchót Abrahám István alakította. A figurán belül maradt, szövegben is, zenében is azon a körön belül, amit leginkább az a mente- getődző mondata jelez, hogy: „ő a gazdám”. Ezt a jogi és szellemi-lelki alávetettséget, tehát a jóakaratú kiszolgáltatottságot élénkítette fel eleven, értelmes játékával.

Komáromy Éva Aldonzája a kitűnően rendezett játékon belül is nagy teljesítmény. Minden tekintetben ellentéte, vívódó társa, visszfénye, bizonyítéka és munkaeszköze Cervantesnek, azaz Don Quijoténak, mert bűnösségében, elesettségében, megaláztatottságában is tudja, akarja keresni a változást, azt a megtisztulást, amit csak egy megalázott és bűnös ember kereshet ilyen kétségbeesett őszinteséggel. Mit nem csinálnak vele a darab folyamán: és ő odatartja az arcát a közönségnek és a világnak, mert az érzelmeket átélő és a tisztaságot kívánó nő a szerelemben meg tud újulni, jobbik önmagává lenni. Ezt a folyamatot Komáromy Éva él- ményszerűen tárta a közönség elé.

Az epizódszerepekben is kidolgozott alakításokat kaptunk. Mindjárt a névsor elejére a fiatal herceget megszemélyesítő Harmath Albert kívánkozik, aki fiatalos lendülettel, de érett és fegyelmezett játékkal járult hozzá a zenés mese sikeréhez. Kulcsár Imre kormányzója halványabban megírt szerep, mégsem sikkad el a nagy tömegben, ahonnan jó ütemmel lép elő. Nemcsak a kvartettben, de a játék jelentős részében jelen vannak Olgyay Magda, Csorba Ilona, Poór Péter is. Márffy Vera Juanitája ugyancsak fontos és jó epizódalakítás, aminthogy a borbély szerepében is figyelemre méltó Palóczy Frigyes megjelenése egy rövid jelenet erejéig. Pécskay Tibor Pedrója is sikerült szerepformálás.

Gergely István díszletei színesen és félreérthetetlenül utaltak Cervantes világára és a korra. Nem túlzás a szélmalom mellett, mint történelmi dekoráció, az akasztófa sem, bár abban a korban a máglya és a fel négy e- lés volt a stílusos büntetés. Ek Erzsébet jelmezei — az egyszínűség a börtönben — a stilizáltság ellenére is a hamuszínű kort idézték, ahol a lélek kényszerült hamvába halni. Herédy Éva vezényelte a hátsóbb alakzataiban harsány zenekart.

Somoss Zsuzsa koreográfiája ismét azt bizonyította, hogy érzi a zenét és azt a mondanivalót, amit a darab és annak rendezője a közönség elé akar vinni.

Az egri Gárdonyi Géza Színház új bemutatója jó musical, értékes rendezés, jó alakítások és remélhetőleg siker.

Farkas András

À jövő a fakultatív oktatásé

Új utakon a gimnáziumok

Azok a pedagógusok, akik legalább negyedszázada szereztek diplomát, nagyon jól tudják, hogy az azóta eltelt esztendők során közoktatásunkat az állandó változások, az egymást követő próbálkozások, bevált és kudarcba fulladt kísérletek jellemezték. így hát nem csoda, hogy minden újat kissé kétkedve fogadnak, s folyvást azt mérlegelik, hogy az egyes döntések alapos megfontolás révén születtek-e.

Azt azonban közülük sem vitatja senki, hogy gimnáziumi oktatásunkat túlhaladta az idő, s képtelen teljesíteni azokat a követelményeket. amelyeket a társadalom előír számára. .

Gondok — közelről

Ebbe a középiskola-típusba azok pályáznak, akik négy esztendő múltán valamelyik főiskolára vagy egyetemre szeretnének bekerülni. Ök mindig megtalálták a helyüket. különösképp, ha valamelyik jó nevű városi oktatás: intézményben tagozatos osztályba jelentkeztek, s le' is vették őket.

A többség azonban nem belőlük toborzódik. hanem azokból, akik érettségi után nem óhajtanak továbbtanul-, ni, akik nem * büszkélkednek kiváló képességekkel és

eredményekkel, akiket sokszor képesítés n?' Oliek nevelnek. akikben a hátrányos helyzet nemegyszer kisebbségi érzést keit. Jó részük nem is birkózik meg a buktatókkal. hanem divatos kifejezéssel élve — lemorzsolódik. Egyébként azok sem elégedettek, akik úgy-ahogy, de csak úrrá lettek a nehézségeken. Érthető is. hiszen nem juthatnak mindannyian íróasztalhoz, s emiatt aztán azt vélik, hogy feleslegesen áldozták fel értékes éveiket.

A szakemberek feltérképezték ezeket a gondokat, s mindannyian úgy látták — még az 1972-es oktatáspolitikai párthatározat előkészítése során —. hogy új utat kell keresni, olyat, amelyen haladva mind az egyén, mind a népgazdaság megtalálja számítását.

Ekkor vetődött fel a fakultáció gondolata. A jónak ígérkező elképzelést széleskörűen megvitatták. Tájékozódtak az igazgatók körében. beszámoltak nekik a régebben folyó kísérletek tapasztalatairól. Igényelték a javaslatokat és a kritikai megjegyzéseket, s csak ezután fogtak hozzá a tervek megvalósításához.

Számos előny

Elmaradt a máskor oly gyakori segítség. Egy esztendővel életbe lépésé előtt megjelent a gimnázumoi új oktatási és neveié»' terve. s ebből jutott valameny- nyi tanárnak. Áttanulmányozhatják számba vehetik elismerésreméltó vonásait, többek között azt. hogy előtérbe helyezi a nevelést, hogy a feladatokat és a követelményeket pontosan körülhatárolja. Alapvető célja az. hogy csökkentse a ma még meglevő különbségeket, s hozzájáruljon ahhoz, hogy nagyjából azonos feltételek között versenghessenek a falusi és a városi gyerekek.

Ezt segíti elő a már emlegetett. de a szülők és a tanulók zöme által még nem ismert fakultáció, amelyet a jövő tanév kezdetétől vezetnek be. Ez kétfokozatossá for, itatja a képzést. Az első szakasz — ez két esztendőt igényel a — felzárkózásé, a szintre hozásé. A pedagógusok pontosan felmérik: ki

mit hozott magával. kinél észlelhetők komoly hiányos - ságok. Ezekkel a fiúkkal-lá- nyokkal mind az órán. mind azon kívül külön foglalkoznak. Kialakítják bennük a gondolkodási készséget. a lényeglátást, az összefüggések felfedezésének érzékét, a szellemi erőfeszítésre való hajlandóságot, a probléma- érzékenységet. Délutánonként berendelhetik őket a tanulószobára, s gyakoroltatják velük az anyagot. Az első s a második osztály arra is lehetőséget ad. hogy hatékonnyá tegyék a pálya- irányítást. A tizenéveseknek nem kell már az általános iskolában dönteniük arról, hogy milyen hivatást választanak. Haladékot kaptak, s ezalatt maguk is vizsgálhatják: mire a legrátermettebbek. A második szakasz — ez a harmadik és a negyedik év — az egyéni ki - vánságoké. Ekkor heti hét, illetve kilenc órával gazdálkodhatnak. Rajtuk áll. hogy ezt az időt mire használják fel. milyen tárgyakkal óhajtanak elmélyültebben foglalkozni. Így egyaránt jól jár a humán és a reál érdeklődésű fiatal. Ez a lehetőség a korábbinál jóval magasabb

szintű teljesítményre sarkall mindenkit, hiszen a tanulást nem tarja már kötelező nyűgnek. s igyekezetét a neki leginkább tetsző területen kamatoztathatja. Megállapíthatja: mi a legvonzóbb számára s tizenhét-tízen- nyolv éves fejje;l már nem bizonytalankodik. tudja: merre menjen, hol a legnagyobbak esélyei. Az sem jár rosszul, aki nem tanul tovább. hiszen olyan gyakorlati ismeretekre tehet szert

— például népművelési, államigazgatási. pedagógiai jellegűekre —, amelyeket később a mindennapi életben sokoldalúan hasznosíthat. Más szóval: olyan emberré válik, aki viszonylag széles körű általános műveltséggel rendelkezik. s az életben is zökkenőmentesen boldogul, s nem feltétlenül csatlakozik az íróasztalért folyó közelharchoz.

Sikeres (elkészülés

Ne sajnáljuk a tagozatos osztályokat, mert a fakultáció épp olyan magas szintet ígér. Méghozzá nem egy szűk körnek, nemcsak a városi ifjaknak, a nagy múltú gimnáziumokba iratkozot- taknak. hanem mindenkinek.

Gondoltak a rendkívüli tehetségekre is. Részükre matematikából és idegen nyelvekből speciális osztályokat hirdetnek. Ezekből kevés lesz az országban, ide

— gondos felvételi során — csak azok nyerhetnek belépőt. akik a jóknál is jobbak. Kell ez. mert vétek lenne megfeledkezni a legtöbbre termettekről, azokról, akik majdan neves tudósokká, kiváló szakemberekké nőhetnek. Egyébként a versengésbe bárki benevezhet. ha rátermettnek érzi magát,

Lényeges fordulat előtt állunk. Az életképes ötletek sikere nem kis részben azon múlik, hogy milyen a felkészülés. megtettek-e mindent a gond nélküli áttérésre. Nos, sze-encsére nincs ok az aggodalomra. Lesz elég osztályterem, a nevelők tájékozottak. szívesen vállaljak az újat. Mindez megyénkre is jellemző. így aztán 1979 szeptemberétől zöld jelzést kap az oktatói és a diák- önállóság, elégedettek lehetnek a szülők.

Az elképzelések valóban, ígéretesek. A többi már a valóra váltáson múlik...

Pécsi István

A Mátraalji Szénbányák pe- tőfibányai gépüzemének pártvezetösége nemrég elő1973. december ?.. csütörtök

fizetési kampányt szervezett. így az üzem dolgozóinak mintegy a fele — 350- cn — fizettek elő most már lapunkra. Kénünkön Bagó Józsefet és Sáfár Gyulát, az üzem munkásait örökítettük meg ebédszünetkor, lapszemle közben.

(Fotó; Szabó Sándor)

20.

Dezső kitöréssel akarta lerázni az ijedtségét.

— Hogyan beszélgessünk, amikor csinálja itt a szellemidézést?!

Meg sem hallotta az öreg a feddő kiabálást. Elkerülve tekintetével kőfaragó fiát, szeme egyenesen Mártit hívta, ragaszkodón, bizalmasan:

— Gyere csak ide, kislányom. Észrevettem valamit.

Szeppenten osont Burjánhoz a lány.

— Mit, nagypapa?...

— A tévedésemet — súgta feléje titkot ismerőn az öreg. — Azt hittem, hogy szabályos házban lakunk. De nem...

— Nem értem — hátrált tétován a lány.

— Figyelj csak — unszolta bátorítón a nagyapja. — Itt semmi sem szabályos. Ma vettem észre.

Kis híján vacogni kezdett a százkilós Zoltán.

— Értitek ezt?

— Én értem — biztosította higgadtan Danka.

Burján Péter egyikükre sem figyelt. Csak azzal törődött, amibe egészen mélyen

beleélte magát. Egyre szívósadban puhatolta a falakat.

— Igen, most már egészen biztos. Az egyik erre dől, a másik meg arra... Ferde a mennyezet... ferde a padló. Délutántól minden megváltozott Pedig délutánig minden rendben volt. Most meg lejt a parkett. Megbillentek az ajtók. Erőlködnöm kell. hogy megőrizhessem az egyensúlyom. Ti nem érzi- tek?... Lehet hogy nem ér- zitek?... Hiszen az egész ház ferde!...

Mintha szellemet látott volna Rózsi, könyörgőn re- begte:

— Istenem.,.

— Bolondokat beszél! — kiáltott dühösen Dezső.

Békés mélázással bólintott rá az apja.

— Talán igaz. Mégis a bolond öreg vette észre, hogy süllyedünk. Elég gyorsan süllyedünk. Gyorsabban a Titanicnál. Ha nem találjuk meg az egyensúlyunkat, ránk szakad ez a ferde ház.

Napokon át szót sem ejtettek a házról. Óvatosan kerülték egymást. Az öreg betonkockákat készített a járdához; azokat locsolhatta, a

ha már kezében volt a műanyag cső, a kertet is kiadósán öntözgette. Alkonyattájt kiöltözött és ment sörözni a Sárga Csikóba. Ugyanekkor lecsót főzött Rózsi, estéről - estére, mert Zoltán bolondult a lecsóért, Paula viszont változatos vacsorákkal várta a munkából érkező Dezsőt: rizsfelfújt, gombasaláta, töltött karalábé éppúgy szerepelt étlapján, mint a frankfurti sertésborda, a vaníliás stíriai metélt, vagy a zöldséges számyasragú. Büszke volt rá, hogy urias háztartást vezet, szemben a proli Rózsival, aki nő létére darusként dolgozott az építőiparban. és akkor is lecsót főzött, amikor^ még darabszámra adták a paprikát, és nyolcvan forintba került a paradicsom kilója. Paula mélységesen lenézte ezt a gasztronómiai primitívséget, de többre becsülte, mint Edit elfajzott szokását. A mérnöknő egyáltalán nem főzött. Hentesárut, joghurtot, sajtféléket hordott haza vacsorára.

Danka Károly cseppet sem bosszankodott emiatt. Tökéletesen beérte a hideg falatokkal. A nyomasztó vasárnapot követően visszanyerte nyugalmát, kezdte hinni, hogy a házeladás hívei elejtették a szerencsétlen ötletet.. Már ő sem gondolt rá.

Pénteken este a delicates- boltból vásárolt stefánia- vagdaltat, aszpikos borjúvelőt, tormás sonkatekercset tálalt vacsorára a mérnöknő. Jó hangulatban verték cl éhüket. majd Lipton-teát szürcsölgettek a7 erkélyen. Ekkor közölte Edit:

— Vasárnap meg fog jelenői az apróhirdetés.

Nem a forró tea okozta, hogy kiverie a víz a tanár magas homlokát.

— Egyúttal a válóperi keresetet is be kellett volna adnod — mondta halkan, a felindultság minden látható jele nélkül.

Délre járt az idő. Számítani lehetett rá, hogy bármelyik pillanatban megszólalnak a város ódon harangjai. Egészséges verőfény tündökölt, súlytalanul árasztotta’ melegét a nyár. Edit kontyba csavarta haját, kis indiai papucsot viselt, karcsú testét mindössze fürdőruha és egy virágos selyem fésülködő köntös takarta. Így tett-vett mérnöki rajzasztala előtt. Gondtalan ió- kedvűség sugárzott róla. Még apjával sem törődött, aki pedig kitartóan téblá- bolt mögötte, szomorú gyanakvással pislantgatva a lánya kezébe zizegő rajzokra.

— Nem merem elhagyni a házat... — vallotta meg az öreg panaszosan.

Edit ragaszkodott gondtalan jókedvűségéhez. Hátra sem nézett, őrizte az apja iránti jószándékú közönyét. Épp azért vigyázott rá any- nyira, mert eltökélten színlelt.

— Miért ne merné?... Csodás idő van. Semmi kilátás záporra, vagy ilyesmire.

— Nem a záportól félek! — csattant fel Burján Péter. Majd mintha megbáfóa volna hevességét, szelíden sajnálkozott. — Károly meg elutazott a csapattal. Nem is látta az apróhirdetést.

(Folytatjuk^ j