Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-24 / 277. szám

*J,1#wÚ $**$ smm *m** -.MXí,á u**m «$$*£ UM*tú *£;* &***&*. Oda a Naphoz Félelmetesen szép és nagyszerű csodája a megújhodott világnak, köszöntünk téged: relkelő vörös Nap, ki az orosz keleten ébredtél és tüzes orcáddal a Kárpátok gerincéből most egész Európa felé sugárzol. lij, szokatlan fényességedtől még sokak szemé káprázlk, a félhomályhoz szokott tekintetek még talán révedeznek, de a szíveket már átsütötte perzselő forróságod, s ezeket a ki­gyulladt szíveket többé nem lehet megölni, leverni, elhall* gattatni. Ezekben a szn ékben piheg. dobog, él a halhatat­lan jövendő örökkévalósága. Nap. Nap, aranytüzes szent égi állat, valaha pogány ősök ezen a tájon fehér paripát áldoztak neked hajnali jövete­ledre Mi is áldozunk most neked, a fölszabadult Ember hitével, s oltárodon, a Szabadság oltárán hamuvá égetjük a múlt halott bálványait: a kapitalizmust, a mllitartzmust, s az imperializmust. S az oltártűz ropogásából újjongva hall* juk ki a születő új emberiség diadalmas himnuszát. Nap, Nap, Vörös Nap. ezredéveken át elnyomott rabszol­gák, szolgák, jobbágyok, ktuzsorázottak szabadság után só- várgó vágyának szimbóluma: széttört bilincsek, felemelt homlokok vakító fényességedbe bátran tekintő szemek kö­szöntének. Jöjj és szállj feljebb, egyre magasabbra a ta­vaszi égen. hogy szétszóródó, életet adó sugaraiddal beteljék a Világ, s annak minden nemzetsége. Hiszen a Te világos­ságod az Elet világossága, a Te Tüzed. az Élet Tüze, s a Te erőd az Élet ereje, amely legyőzi a Halál sötétjét hidegét és néma mozdulatlanságát. Aki Téged köszönt, az Életet, a Jövendőt, az örök Válto­zást köszönti, s széttárt karokkal, szédülten issza, szívja, lé- legzi be fényedet, melegedet, folyton sugárzó és soha el nem fogyó erődet. Égess és teremts Vörös Nap, s ha deleidre érsz, állj meg legfölül az istenek örökkévalóságában. Neked, ki megváltást hozol az emberiségnek, felhő ne sápassza orcád, s ne legyen soha alkonyatod. Kárpáti Aurél Déli Hírlap, 1919. március 25. Éhben a budanesti Város­major utcai házban. Kelen József lakásán állapodtak meg a forradalmi iránv- zatok a oárt hazai zászló- bontásában. {Fenti képünk) A KMP első Központi Bi­zottságának tagiai: Kun Béla Chlepkn Ede Fied­ler Hezső Hirossik lános Jancsik Ferenc, Korvin Ottó László Jenő. M'kolik József. Pór Ernő. Rahinn- vics József, Rudas László. Seidler Ernő, Szamuelv Ti­bor, Szalon Rezső, Szántó Béla. Vágó Béla, Vántus Károly. (Jobbra) Történelmi szükségszerűség volt A Kommunisták Magyar- országi Pártjának 1918. no­vember 24-i megalakulása hosszú történelmi folyamat eredménye volt. Egészen addig az időpontig a magyar munkásosztály egyetlen pártban, a Magyar- országi Szociáldemokrata Pártban szerveződött. Ez a párt a korabeli nyugat-euró­pai, főleg német szociálde­mokrácia színvonalán állva, 1890-es megalakulásától kezd­ve sokat tett a proletáriátus neveléséért. Tevékenységé­nek, a párttal szorosan ösz- szefonódott szakszervezeti mozgalom harcainak ered­ményeképpen munkásosztá­lyunk jelentős részében mé­lyen elterjedtek a szocializ­mus eszméi, az osztályharc fogalma, a marxizmus egyes kategóriáinak ismerete; az internacionalizmus érzelme, a proletariátus történelmi szerepéről szóló tanítás, azonban 1914-ben, a világhá­ború kitörésekor a II. Inter- nacionáléba szerveződött egyéb pártokkal együtt bebi­zonyosodott a magyar szoci­áldemokrácia tehetetlensége és alkalmatlansága is. A pro­letárforradalmak, az imperi­alizmus kora másfajta, új tí­pusú munkáspártot igényelt. Olyat, amely nem egyszerűen a szocializmus elméleti híve, hanem felismeri a munkás­ság előtt álló forradalom le­hetőségét is, amely a szocia­lizmust nem a távoli jövőbe helyezi, hanem forradalmi helyzetben kész cselekedni is a proletariátus hatalmának kivívásáért. Az 1917-es oroszországi forradalmak, a Nagy Októ­ber példája nyomán, a hazai békevágyó és forradalmaso­dé közhangulat és az őszi­rózsás forradalom eredmé­nyeként a magyarországi munkásosztály legjobbjai is elérkezettnek látták az időt a szociáldemokratizmussal való szakításra, a kommu­nista párt megalakítására. „Nem a párt volt nekünk a cél, de az osztály felszabadu­lása. .. Ha lehetséges lett volna négy hónap előtt az egységes szociáldemokrata párton belül való egységes forradalmi cselekedet... mi régi harcosai a régi szociál­demokrata pártnak, nem sza­kadtunk volna el, hanem szíúes örömest dolgoztunk volna együtt” — írta Kun Béla már a Tanácsköztár­saság idején. Am az SZDP-n belül nem volt lehetséges forradalmi cselekedet. Ezt a körülményt a párt baloldala már régebben megsejtette vagy felismerte. Kikből állt a régi baloldali szociálde­mokrata ellenzék? Főleg a szakszervezetekben tevékeny­kedő következetes osztály­harcosokból : Hirosik János, László Jenő, Hudas László, Szántó Béla, Vágó Béla és mások tartoztak ide. Sőt, a szociáldemokrata reformiz­mus ellen léptek fel egyes szociáldemokrata vezetők is: Landler Jenő, Czóbel Ernő, Hajdú Gyula, Hamburger Jenő, Pogány József, Varga Jenő, Kyisztor György. A világháború vége felé pedig, 1918. sztrájkharcaiban a füg­getlenített párttisztviselők és értelmieségiek mellett a munkásosztály soraiból is ki­emelkedtek forradalmi szel­lemű, ellenzéki bizalmiak: Chlepko Ede, Fiedler Rezső, Hikádé Aladár, Mikulik Jó­zsef, Szaton Rezső és társaik. De nemcsak magában a pártban nőtt az elégedetlen­ség. A Szabó Ervin köréhez tartozó független szocialisták és főleg a Galilei-körben felnevelődött új, fiatal értel­miségiek is az oroszországi, a lenini megoldás hívei let­tek: Mosolygó Antal, Végh Dezső, illetve Duczynska Ilona, Haász Árpád, Hevesi Gyula, Kelen József, Kelen Jolán, Komját Aladár, Kor­vin Ottó, Lengyel József, Lé­kai János, Révay József, Sai­led Untre és a többiek. Ezek a baloldali szociálde­mokrata és forradalmi szo­cialista irányzatok azonban önmaguktól nem jutottak él önálló párt megalakításának a gondolatáig. Ehhez külső impulzusra, az oroszországi tapasztalatok ismeretére és alkalmazására volt szükség. Ezt az impulzust hozták ha­za az oroszországi magyar kommunista hadifoglyok. Az OK (b) P külföldi szek­cióinak sorában 1918. már­cius 24-én alakult meg Kun Béla vezetésével a magyar szekció, az első magyar kom­munista szervezet. A szerve­zetnek kettős célja volt: egy­részt az internacionalisták oldalán harcolni Szovjet- Oroszország megvédéséért, másrészt agitációs tanfolya­mokon felnevelni az eljö­vendő magyar proletárforra­dalom vezető gárdáját. Ez a magyar szekció hívta egybe a magyarországi kommunis­ta hadifoglyok konferenciá­ját 1918. november 4-én Moszkvában. Az értekezlet kimondta a nemzetközi kom­munista mozgalom szerves részét képező KMP megala­kulását és tagjai kötelességé­vé tette, hogy a legrövidebb időn belül hagyják el Oroszországot és erejüket ál­lítsák a nemzetközi forráda­lom szolgálatába Magyaror­szágén, A felhívás nyomán 1918. novemberében a KMP-nek mintegy két—háromszáz tag­ja tért haza, köztük Kun Bé­la, Cserny József, Jancsik Ferenc, Karikás Frigyes, Münnich Ferenc, Pór Ernő, Rabínovics József, Vántus Károly: de ezrével tértek haza a magukat kommunis­tának tekintő, formálisan nem párttag hadifoglyok is. A hazatértek kapcsolatot teremtettek az itthoni forra­dalmi irányzatokkal és miu­tán a sorozatos megbeszélé­seken megismerkedtek a ha­zai helyzettel és meggyőződ­tek az MSZDP vezetőinek elutasító álláspontjáról, meg­győzték hazai elvtársaikat egy új párt megalakításának halaszthatatlan szükségéről. Az 1918. november 24-én Ke­len József Városmajor utca 42. szám alatti lakásában le­zajlott értekezleten a cso­portok kimondták a Kommu­nisták Magyarországi Párt­jának megalakulását. Egyben megválasztották a párt köz­ponti bizottságát és elhatá­rozták a Vörös Üjság kiadá­sát. A Vörös Újság 1918. dé- cémber 7-i megjelénésévél véglegesen lézárult a KMP megalakulásának folyamata. Dérer Miklós új Inter­nationale Van! Az első: kiötlő éggyek ősszé je: széthomoklott. A második: ámólygó sokak tápászkodása: ledobbant vérbe és piszokba! S magával-tépte bitang prédikátorait! De a harmadik: az új: tartó, mint a föld s a könyörtelen minden. proletároké! Halljátok?! Billió torkon bőg az indulat! Halálig.osztályharc ! Forradalom! Kommunizmus! Három legjobb szavunk. S a leggyűlöltebb: Buzsoáü Halljátok?! Tetésre telt a mérték! Most mindent akarunk! Most bérét vesszük minden holtnak.voltnak! KI áll élénkbe!? Egy tömbbe moccan a szert eszét-erö! S mindent befog a mérhetlen sodor. Komját Aladár Internationale, 1919. január 1. Á forradalmár MOST MAft ÉGNEK a régi világok. Egy szikra ki­pattant, s a véráztatta me­zők hirtelen megrázkódtak. Nem lehetett többé megállí­tani. Akik fogvacogva gon­doltak ilyen időkre, kényte­lenek megállapítani, hogy nem is olyan rémes. Ami annyira komplikáltnak lát­szott, arról kiderült, hogy tulajdonképpen roppant egyszerű. Minden megy a maga útján. Az emberek esznek és isznak, és hogy ha ezt meg lehet tenni, altkor mindennek és mindenkinek meg tudnak bocsátani, még a forradalmárnak is. A forradalmár ugyanis éppenséggel nem valami kü­lönös lény. Talán azt lehet­ne mondani, hogy olyan, mint a földrengésmérő, mely messzi világok belső viha­rától ad görbe vonalakat, amikor a távíró még nem is .jelezhetett semmit. A for­radalmár csak rezonáns, mely azokat az elfojtott ér­zéseket: a düh. a fájdalom, keserűség, elnyomatás, meg­aláztatás érzéseit szökkenti akcióba, mely egy bizonyos ' népréteget, embercsoportot, vagy akár az egész emberi­séget fűti. Minden kornak voltak forradalmárai, s hogy va­laki azzá legyen, az tisztára temperamentum dolga. Nem olyan temperamentum az, mely hirtelen, állandóan és ész nélkül éli ki magát; el­lenkezőleg olyan aktivitás ez, mely a lét mindennapi kicsinyes harcocskái he­lyett erőit éppen egy bizo­nyos akcióba koncentrálja. Mert azok a gondolatok, melyek tettekre serkentik a forradalmárt, természetsze­rűleg sok emberben meg kell, hogy legyenek, enélkül a forradalom vagy nem iga­zi, vagy csak egy embernek egyéni ténykedése. A forradalmár mindig új életforma megvalósításáért küzd. s harca csak annyiban különbözik azokétól, akikért (mondjuk így, bár nem egé­szen van így); küzd, hogy míg azok életük folyásán a nap minden szakán igye­keznek feljebblendíteni életstandardjukat a gyakor­latban. a forradalmár ezeket a pozitív akarásokat egysze­rűen magáévá teszi, meg­érzi, s az anyagi küszködés helyébe túllendül a percnyi dolgok valóságán, s oly hangot, színt, formát, vagy tettet ad, mely magában csúcsosítja azokat az érzé­seket, melyek a tömegben élnek. Hogy forradalmárok vannak, s hogy mindig akadnak emberek, akik esét- leg a saját életük kockáz­tatásával is merik azt mondani, vagy tenni, átfut mások csak éreznek, ez keu rántsem heroizmus, hanetn éppen olyan szükségszerű­ség, mint ahogy a nagyon öreg ember szívseen és öreg ember szívesen és könnyen hal meg. A forradalmárt még csak nem is a szenvedélye hajt­ja arra az útra, mely eset­leg börtönön, vagy az akasz­tófa árnyékán visz keresz­tül. A Hamleteket vagy az Oblomovokat sokkal cso­dálatosabbnak tartom, mint azokat az embereket, akik a dolgok hideg logikáján el­érkezvén arra pontra, mely­nél a konzekvenciákat kell levonni, megtorpannak, ön­maguk igazolását keresik, haboznak, s nem merik ki­mondani az utolsó szót. Akik meglátták a világot, azok javítani is akarnak azon. Akik keresztülcsur­gatták már magukon elnyo­mott milliók sóhaját és megérezték azt, ami köröt­tük és velük történik, azok természetes hogy közelebb igyekeznek férkőzni a sóha­jok forrásához. A barmot az embertől éppen az a sajá­tosság különbözteti meg, hogy az embernek esz­közei vannak arra, hogy érzéseit közölni tudja. Mi nem tudjuk: szenved-e az ökör az igától, de azt tud­juk, hogy a legjobb életet kivívni akaró ember gyöt­rődve nézi, ha munkája eredményeit más élvezi. A forradalmár tehát csak egy érző lény. Szenvedése néni börtönben kezdődik. Nem kell kimennie a csataterek­re, s a menetelő katona fá­radsága az ő inába száll. A gennyes seb az agyát borít­ja,. A proletárszoba bűze or­rát facsarja. A nyomor idegeit feszíti. A mások el­múlása összeroppantja. A forradalmi akció, a cselek­vés akarása és magának a cselekvésnek kirobbanása neki már csak enyhülést je­lent. AZ ÉLŐ VILÁGOK for­radalmi átalakulásának nem voltak mártírjai és még kevésbé hősei. A forradal­mak zuhogó sodrának csak megérzői voltak olyanok, akik nem hunyt szemekkel vágtattak át a földi lét igazságtalanságain, hanem érkezésük forróságával sod­ródtak abban a szélvihar­ban. mely a vulkánikus ki­törést megelőzte. Lékal János A Hét 1918. december 1. 1978. november 24- pentefc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom