Népújság, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-14 / 268. szám

űrnap 1978. november 14., kedd A Nap kél 6.47 — nyugszik 16.10 órakor A Hold kél 16.23 — nyugszik 5.58 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALIZ nevű kedves olvasóinkat! Az Alice, Alisia, Elisa nevek a Sándor női megfelelői lennének 0 — 0 Kétszáz évvel ezelőtt született Napomuk János Hum­mel, zongoraművész és zeneszerző. Bécsben két évig Mozartnál is tanult, s már tízéves korától európai hangversenykörútra indult. 1804. és 1811. között Ester­házy herceg kismartoni zenekarának helyettes kar­mestere volt; 1815-ben Pesten is nagy sikerű hang­versenyt adott. 1816-tól stuttgarti, 1819-ben pedig weimari udvari karmester. Hangversenykörútjai során ismételten megfordul Angliában és Oroszországban is. A többi között hét zongoraversenyt, sok szonátát, rondót, bagatellt, variációt, etűdöt komponált, kilenc operát, több színpadi kísérőzenét, kantátákat, egyházi zenei műveket is írt. 1825—27. között kidolgozott és a német szövetségi gyűlésnek szánt szerzői jog memo­randumával egyik elindítója lett a modern szerzői és kiadói jogszabályozásnak. IDŐJÁRÁS: Várható időjárás ma estig: északnyugaton időnként kissé felszakadozik a felhőzet, a Dunántúlon egy-két helyen futó zápor előfordulhat, máshol tovább tart a borult, párás idő helyenként gyenge szitálással. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 0, mínusz 3 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet: az or­szág nagy részén 0, északnyugaton plusz 5 fok körül. Műszaki hatok A Közgazdasági Társaság /megyei szervezetének keres­kedelmi szakosztálya Barta Alajosnak, a megyei szerve­zet elnökének vezetésével ülést tartott az egri Technika Házában. Miskolczi László, a kereskedelmi szakosztály ve­zetője számolt be az egyesü­leti munkáról, a megyei tes­tületi határozatok, a munka­tervben megszabott felada­tok végrehajtásáról. A ke­reskedelmi szakmából is egy­re többen vesznek részt a tudományos egyesületi mun­kában, több vitafórumot, előadást rendeztek, melyeket árubemutatókkal tettek szí­nesebbé. Ankétokon vitatták meg a kereskedelem fejlesz­tésének megyei feladatait Ugyancsak az egri Techni­ka Házában került sor a műszaki hetek másik prog­ramjára. az SZVT személy­zeti vezetők klubjának ren­dezvényére. Az ankétön Je­néi Artúrné, a Megyei Pálya­választási Tanácsadó Intézet igazgatója tartott előadást a pályaválasztás és pályairá­nyítás megyei tapasztalatai­ról. Ma a mátrai üdülőkörzet vízellátásának helyzetéről, fejlesztési feladatairól lesz szó a Heves megyei Vízmű Vállalat gyöngyösi üzemve­zetőségén. { mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon : 11-888) Du. fél 4, fél 6 és 8 órakort Egy romantikus angol nó Színes, szinkronizált angol—francia film EGRI BRÖDY (Telefon : 11-773) Du. fél 4, fél 6 és fél 8 órákon Szívvel, szerelemmel Színes, szinkronizált lengyel film GYÖNGYÖSI PUSKIN Mimim GYÖNGYÖSI SZABADSÁG ABBA HATVANI VÖRÖS CSILLAG Du. fél 4 és este 7 órakor: Pokoli torony I—n. HATVANI KOSSUTH Őri muri FÜZESABONY Fuss utánam, bogy elkapjalak ♦ ORVOSI I ÜGYELET I Egerben: íelnőttbetegek részéré Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon : 11-000) Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos u. 6. szám alatt. (Te­lefon: 11-640) Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7-lg tart. Gyöngyösön: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. (Telefon: 11-727) Hatvanban: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJAL-készenlét Egerben! délután 17 órától szerda reggel 7 óráig. (Telefon: 10-004 és 13-380) Baleseti krónika Nov ember 11 -én, szómba . ton Kőkútpuszta és Sírok között Tóth László feldeb- rői lakos személygépkocsijá­val elütötte az úttesten sza­bályosan haladó Vecsernyés László kőkútpusztai lakost, aki súlyos, nem életveszé­lyes sérüléseket szenvedett Ezen a napon még két bal­eset történt. Egerben Kisfa­ludy Dénes bélapátfalvi la­kos személygépkocsival el­ütötte az úton szabálytala­nul áthaladó Czakó László szilvásvárad! gyalogost, aki szerencsére csak könnyebben sérült meg. Kápolna község­ben Misijevic Jozef lengyel állampolgár elütötte az út­testen szabálytalanul áthala­dó Jámbor Tibor kompolti lakost, akit súlyos, nem élet- veszélyes sérülésekkel szállí­tottak kórházba. Vasárnap Tenk községben dr. Frölich András miskolci lakos személygépkocsijával az úttesten szabálytalanul áthaladó Molnár József helybeli lakost ütötte el, aki súlyosan megsérült. Hatvan­ban — ugyancsak vasárnap — Harsányi Lajos miskolci lakos személygépkocsijával nem adott elsőbbséget a ki­jelölt gyalogátkelőhelyen Kriston Béla és K. 7. hely­beli lakosoknak. Kriston Bé­la súlyos, a gyermeke köny- nyebb sérüléseket szenve­dett. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgá­latot. Filmsorozat: fi látás hatalma fl BïfBesEËcios" bSj lermêEi© A sorozat írója és rajzo­lója, Balogh Jenő festőmű­vész, egyetemi tanár azon­ban nemcsak kérdez: a fil­mek a képlátást, a képalko­tást, és a képben gondolko­dást tárják a nézők elé Nagy segítséget nyújtanak a vizuális-esztétikai nevelésben, a művészetek könnyeb* megértésében. A népszerűsítő-ismeretter­jesztő sorozat első tíz részét már kölcsönözhetik a me­gyei klubok, képzőművészeti szakkörök, iskolák, művelő­dési házak. Az egyenként húszperces filmek összefügg­nék, de külön- külön is ve­títhetők. Egy-egy téma, mint például A fény és a kép, A látásmód kapcsolódik a mű­vészettörténeti oktatáshoz, a rajzórákhoz is. Szakmai, politikai vetélke­dőt rendeztek szombaton Pé- tervásárán, ahol az egri já­rásban működő termelőszö­vetkezetek növénytermesztő gépész szakmunkásai és a helyi intézet tanulói mérték össze tudásukat a KISZ egri járási bizottsága és a péter- vásári Mezőgazdasági Szak­munkásképző és Munkásto­vábbképző Intézet által ren­dezett vetélkedőn. Délelőtt szakmai és politikai, elméle­ti, délután pedig szakmai gyakorlati vizsgán bizonyí­tottak a fiatalok: először tesztlapokat töltöttek ki, a gyakorlat vetélkedő során pedig géplakatos és erőgép­vezető munkákat végeztek. Az egyéni versenyzők kö­A Medicor Müvek Miskoîci Gyárában- megkezdték a hor­dozható hallásvizsgálóval kombinált orr-, fül és gégészeti vizsgálatokra is alkalmas diagnosztikai készülékek, az új szülöttek hallásvizsgálatára szolgáló audiométerek soro­zatgyártását. Képünkön: a hordozható hallásvizsgálóval kombinált fül-, orr-, gégé­szeti műszerkészlet ellenőr­zése. (MTI fotó — Manek Attila felv. — KS) zül Tamási Miklós, a ttodo- nyi Mátraalja Termelőszö­vetkezet dolgozója bizonyult a legjobbnak. A második he­lyezést a szintén bodonyi Csajkovszky Béla, a harma­dikat Bíró István, az isten- mezeji Béke Tsz dolgozója szerezte meg. A csapatver­senyben az első a bodonyi Mátraalja, a második a bél­apátfalvi Biikkalja, a harma­dik pedig a verpeléti Dózsa Termelőszövetkezet csapata lett. A szakmai vetélkedés ezzel csak részben fejeződött be, mert a tavaszi járási szántóversenyen ismét talál­koznak majd a legjobb fiatal mezőgazdasági szakmunká­sok. ■ I Önkéntes véradók Több éves hagyomány a tászanánai Petőfi Termelő, szövetkezetben, hogy az al­kalmazottak, a tagok közül mind többen jelentkeznek önkéntes véradásra. A na­pokban a gazdaságból 135-en nyújtották karjukat a Heves megyei Tanács Kórháza vér­ellátó osztályáról érkezett asszisztenseknek, és délutá­nig összesen több mint 43 liter vért adtak. Marsalkó János Látunk-e behunyt szem­mel? Hogyan függ össze kép és szó? Mire tanítanak a színek? Mi a kapcsolat tér és forma, fény és árnyék között? — többek közt ezek­ről a kérdésekről szól A Iá. tás hatalma című húszrészes filmsorozat, melyet az Or­szágos Közművelődési Ta­nács eljuttatott minden me­gyeszékhelyre, s így a kó­piák nemrégen megérkeztek Egerbe is, a Megyei Műve­lődési Központ filmtárába. Minden századik ember ismét az alkoholról Hazánkban százezer orvo­silag nyilvántartott alkoho­lista él. Ez annyit jelent, hogy a csecsemőket is bele­számítva, minden századik ember szenved ebben a be­tegségben. És ezek csak az ismert, valamüyen módón kezelt emberek. De ki tudja hányán károsítják egészsé­güket, veszélyeztetik környe­zetüket, rendszeres, vagy időnkénti italozással’. Szá­muk, sajnos az utóbbi idő­ben feltűnően emelkedik, nemcsak mennyiségben, de az elfogyasztott alkohol mi­nőségében is. Egyre többen kedvelik az égetett szeszes italokat A nálunk népbetegségnek nevezett alkoholizmusnak még az ellene hozott intéz­kedések sem tudtak gátat vetni. Amióta az italboltokat reggel kilenc után nyitják, egyre többet lehet látni a csemegeüzletek előtt féllite­res üvegekből iszogatókat. Sok munkahelyről napköz­ben is ki lehet szaladni egy- egy pohárra, mert a brigád­vezető csak örülhet hogy van munkaerő, így nem is teszi szóvá a fegyelem meg­sértését. Heves megye a statiszti­kailag kimutatható adatok szerint az országos átlag körül helyezkedik el az al­koholfogyasztásban. Jó pont­nak talán azt lehetne meg­említeni, hogy ebben az ide­látogató turisták is benne vannak, s nálunk nyáron elég nagy az idegenforgalom. Persze, nem valami nagy mentség ez... A Magyar Vöröskereszt alkoholizmusellenes megyei bizottsága legutóbb éppen ezzel a témával foglalkozott, s új, hatékonyabb módsze­rek kidolgozását sürgette. A gyógyítás mellett a legfon­tosabb kérdés a megelőzés lenne. A felvilágosító elő­adások önmagukban nem elegendők, szükséges a konkrétabb, elrettentőbb példák bemutatása is. A ká­ros szenvedélyek elleni ne­velést már az iskolában el­kezdik, s úgy, hogy a ta­nulók maguk is belekapcso­lódnak a munkába. Hatáso­sak azok az akciók, ahol a fiatalok rendőrségi ellenőr­zésen, a kijózanító állomás munkáján keresztül a gya­korlatban ismerik meg az alkohol környezetre ártalmas hatását. Az „iszogatok” el­lenőrzésére egészségügyi fel­ügyeletet szerveznek az is­kolákban, és munkahelye­ken. A szokásos filmvetítés, felvilágosító előadás, fotók bemutatása mellett ezeknek van a legtöbb egészségne­velő hatásuk. Az alkoholizmusellenes klubokat azok részére szer­veztek, akik már gyógyult alkoholisták. Tartalmas tár­sasági szórakozást biztosíta­nak számukra, s mindent el­követnek, hogy ne nyúlja­nak imét a pohár „gyógyító” csepp jéért. Egyes helyeken, sajnos kismértékben He­vesben is, elterjedt a zug­pálinka főzése. Ezek lelep­lezésére a rendszeres ellen­őrzés segíthet. Tegnap kezdődött meg Vá­con az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság tájérte­kezlete, ahol a megyék kül­döttei mondják el tapaszta­lataikat, s ezek alapján ke­resik a megoldást. Ezek közé tartozik a ki­sebb alkoholtartamú italok (például a sör) propagandá- lása és a korlátozott mennyi­ségű alkohol árusítása. Föl­mérhető, kimutatható, hogy mennyi bevételt jelent a különböző italok árusítása, de az már nehezen, hogy a mértéktelen fogyasztás vn- att okozott kár mennyi le­het. Tóth Márta O A GY0NCtYÖR-DO- MOSZLÖT , Állami Gazdaság Karácsondi úti telepén e hét vegére befejezik a szőlő fel­dolgozását. ’ Itt közel 5Ö 000 mázsa szőlő leve kerül a hordókba, tartályokba. H BRIGAóVEZETÖK aka­démiája. Kéthetenként ren­dezik rae;; az SZMT egri székhazában a történelmi és közgazdasági témákkal fog­lalkozó e'őndássorpzslot a brigád vezetők a kadcirv á ián. A szakszervezetek egri vá­rod szakmaközi bízottsf-ro. a AISZ cs a Hozafivs Nép. front városi bizottsága, vala­mint a TIT ált?! szervezett tanfolyam első rendezvényé­re hétfőn délután került sor. O PALYAVÁLASZTASI ki. állítás. Kiállítás nyílt hét­főn délután az egri IX. svá­mé iskolában a Csebokszárl. lakótelepen ; a bemutatón - a tanulók által készített tár­gyakat. a patronáló üzemek segítségével összeállított tab­lókat. a pályaválasztást se­gítő szakmai Iáié koztatókat láthatják az érdeklődők. . O D Z SE S S Z - K O C K Egerben 2',enés szórakoztató, .estet ren­deznek szerdán a Meavei Művelődési Központ Pallas Klubjában; a 19 órakor kez­dődő műsorban a Trófea dzsessz-rock együttes műso­rát hallhatják az érdeklő­dők. BS BALESETMENTESEN ve­zetett egymillió kilométert az Eger—Mátra vidéki Bor- gazdasági Kombinát két gép­kocsivezetője, Csík Béla és Balogh Béla. Teljesítményü­kért a Balesetmentes közle­kedésért emlékplakettel tün­tették ki őket. Több mint 700 ezer kilométeres baleset- mentes vezetésért ugyancsak emlékplakettet kapott Cson­tos Ferenc is. O GÉPKOCSIVEZETŐK to­vábbképzése. A KPM egri Közúti Igazgatósága speciá­lis továbbképzéssel készítette fel a téli műszakokra a gép­kocsivezetőket és az utak ügyeleteseit. A gépkocsive­zetők alkalmassági vizsga után biztonságosan dolgoz­hatnál! a téli közlekedés ne­héz körülményei között is. H MSZBT-DELEGACIÓ a SZOVJETUNIÓBAN. Hétfőn Moszkvába utazott a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság küldöttsége Molnár Já­nosnak, az MSZMP Politi­kai Főiskolája rektorhelyet, tesének vezetésével. A dele­gáció tagjai előadókörutat tesznek a Szovjetunióban. O MADÁRVONULAS — À TÉL ELŐJELE. A Balatonon megkezdődött a tél eleji madárvonulás. Az elmúlt napokban rég nem tapasz­talt tömegben gyűltek össze a tavon átvonuló szárnyasok és ellepték a balatoni ..ma­dárszállókat”. a csendes öb­löket. nádasokat. O KÖNYVTÁR ŰJ HE­LYEN. Űj helyen várja ol­vasóit az egri lajosvárosi könyvtár. Otthonosabb, ké­nyelmesebb körülmények kö­zött a Lenin út 142/C, alatt a VIZÊP irodaházában több mint 10 ezer kötet közül vá­logathatnak a könyvek bará­tai, O PEDAGÓGUSOK tapasz, talatcseréje. Hétfőn Hatvan­ba látogattak az egri. kisegí­tő, foglalkoztató iskola és nevelőotthon pedagógusai, akik az ifjúsági nevelőinté­zet munkájával ismerkedtek. O HARMINC ÊV A PEDA­GÓGUS PÁLYÁN. Bensősé­ges ünnepségen búcsúztatták nyugdíjba vonulása alkal­mából Adácson Medve Já- nosné tanítónőt. Harmincéin munkája elismeréseként eb­ből az alkalomból miniszte­ri dicsérő oklevéllel tüntet­ték ki. MpníiLfní! A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és b Heves meevei Tanáes napilap)» Fí^erL-esztő• PAPP JANOS — Kiadta- 9 me’v=* Lankad" Vállalat." Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger. Beloiannisz a. 3. >301 (Pt: 23) Telefon: 13-844: Gvffnevős u. ti 339* Telefon U-897S Hatvani Kossuth tér 8.3030 (városi tanács épülete). Telefon: 10-21. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3?CI (Pt- 23) Tele*on: 13-381 Terleszt) » Ma «var Posta ‘ ‘ M-œ ****** *£:-». nOtofOMôm. htriapbézbesítő Ifjú mezőgazdasági szakmunkások vetélkedője Pétervásárán

Next

/
Oldalképek
Tartalom